2018. október 10., szerda

VÁRÓLISTÁK: VAN MŰTÉT, AMIRE 1-2 ÉVET IS VÁRNI KELL

MENEDZSMENT FÓRUM
Szerző: SZÉKELY SAROLTA
2018.10.10.


Majdnem 36 ezren várnak jelenleg Magyarországon valamilyen műtéti beavatkozásra. Van, aki legkorábban majd csak 2020 augusztusában részesülhet a szükséges ellátásban.

A parlamentben szeptemberben egyebek mellett szóba került a kórházi várólisták témája is. Legutóbb Rig Lajos, a Jobbik képviselője érdeklődött az emberi erőforrások miniszterénél arról, hogy "milyen hosszúak a várólisták a fideszes dimenzióban". A miniszter helyett Rétvári Bence, az EMMI államtitkára válaszában kifejtette: összesen 25 milliárd forintot fordított a költségvetés a várólisták csökkentésére. Ennek eredménye lett az is, hogy míg 2012-ben 70 ezren voltak a várólistákon, ez most már 28 ezer alá csökkent. Példaként Rétvári kiemelte a szürkehályog műtéteket, ahol a tényleges várakozási idő 90 napról 45 napra csökkent, a csípőprotézisműtéteknél pedig a 180 napos várakozási idő 104 napra csökkent. Térdprotézisműtéteknél pedig a 2012-es 241 nap mára 137 napra mérséklődött.

Ezek a számok azonban a valóságosnál némileg kedvezőbbnek tűnnek - legalábbis a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapján szereplőkhöz képest. Cikkünk írásakor ugyanis majdnem 36 ezren vártak valamilyen műtétre az országban. A leghosszabb várólista az államtitkár által is említett beavatkozásoknál jellemző. 11 474-en várnak szürkehályog műtétre, a váróslista hossza azonban 45 nap helyett 87 nap, Észak-Alföldön ennél is többet kell várnia a több mint 1600 betegnek, 119 napot.

6088-an térdprotézis műtétre várnak, amire a NEAK honlapja szerint 340 napot, tehát majdnem egy teljes évet kell várni, szemben a Rétvári által említett 137 nappal. Az interneten fellelhető információk szerint egy évvel ezelőtt térdprotézisra még "csak" 295 napot kellett várni. A legrosszabb helyzet Észak-Magyarországon alakult ki, az itt élőknek ugyanis 571 napot kell várniuk a beavatkozásra. Nem sokkal van jobb helyzetben az az 5261 beteg, aki csípőprotézisre vár. Itt sem 104 nap a várakozási idő - mint, ahogy az Rétvári említette - hanem 279 nap (egy éve erre még 295 napot kellett várni). Nagyon nem mindegy ebben az esetben sem, hogy ki hol vár a beavatkozásra, Észak-Magyarországon ugyanis 487 nap a várakozás ideje.

Ezeknél azonban jóval hosszabb várólisták is kialakultak egyes beavatkozásoknál:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.