2018. október 30., kedd

VESZÉLYES SPIRÁLBAN A MAGYAR-AMERIKAI KAPCSOLATOK

NÉPSZAVA
Szerző: KÓSA ANDRÁS
2018.10.30.


Orbán Viktort kormányfőt ismerve csoda lenne, ha megnyugtatóan rendeződne a Közép-Európai Egyetem (CEU) ügye az intézmény keddi bejelentése után. Bár információink szerint a CEU kuratóriumában már többen azt sürgették, hogy az egyetem demonstratívan jelentse be, kivonul Magyarországról, Michael Ignatieff rektornak végül sikerült lecsillapítania a kedélyeket. 

Így „csak” azt közölték: ha december 1.-ig nincs megállapodás a magyar kormány és New York Állam között, akkor az új évfolyamok már Bécsben indulnak. Érdekes módon, a sajtótájékoztató előtt készült magyar-angol nyelvű sajtóközleményben szó sincs arról, hogy a CEU december 1.-ig még meggondolhatja magát, ha megszületik a megegyezés a kormánnyal. A közleményben tényként írnak a bécsi indulásról.

A sajtótájékoztató után az amerikai követség kiadott egy közleményt, amiben továbbra is prioritásnak nevezik azt, hogy a CEU maradjon Budapesten, de már úgy fogalmaznak: egy kis esélyt látnak még a megoldásra. Ha az egyetem végül – akár részlegesen – elköltözik, az magának David B. Cornstein amerikai nagykövetnek is komoly személyes kudarc lehet, hiszen a diplomata még az elmúlt hetekben is többször nyilvánosan is optimizmusának adott hangot a CEU-val kapcsolatban. Legutóbb például azt mondta, „kérni fognak majd valamit” a magyar kormánytól az intézmény érdekében. 

Az egyetem ügye ráadásul csak egy tünete a magyar-amerikai kapcsolatok leépülésének. Az Egyesült Államoknak ugyanis négy konkrét ügy lenne fontos jelenleg Magyarországgal kapcsolatban – ezek olyannyira nem titkosak, hogy az amerikai diplomaták nyilvánosan is megfogalmazták őket. Az első a magyar energiabeszerzések „diverzifikálása” – Washington élénken lobbizik azért, hogy a Románia Fekete-tengeri gázmezőin amerikai cégek által kitermelt gázból vásároljunk be. A második a CEU ügye, a harmadik a magyar-ukrán kapcsolatok rendezése, végül negyedik a katonai együttműködés erősítése, amelynek keretében az Egyesült Államok hajlandó 55 millió dollárt adni a kecskeméti katonai légibázis fejlesztésére...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.