A NORMÁLIS EMBER - 50 ÉVE HALT MEG HAMVAS BÉLA

KÖNYVESBLOG
Szerző: PÉNTEK ORSOLYA
2018.11.07.

Az ötven éve, 1968. november 7-én elhunyt Hamvas Béla helyét a magyar szellemtörténetben csak úgy határozhatjuk meg, ha kilépünk a megszokott kategória-rendszerünkből. Hamvas egyszerre több és kevesebb, mint író, ugyanakkor nem vallástörténész, nem filozófus, és egyáltalán nem modern kori guru, noha sokan szeretnék így látni.

Munkáinak összessége, mint ahogy Kerényi Károly klasszika-filológusé és vallástörténészé, vagy Baktay Ervin festőművész-író-vallástörténész-orientalista-indológusé az egyetemes emberi tudásra épül, egyben annak a része, de mindhármuk műveit bajos lenne begyömöszölni egyetlen műfajba.Hamvas életműve az említettek közt a leginkább irodalmi, de a leginkább szerteágazó is – talán ez az egyik oka annak, hogy szemmel láthatóan nehezen kanonizálható. A hamvasi életmű nemcsak irodalmi életmű, hanem életmodell, amelynek középpontjában voltaképp nem a szöveg áll, hanem az ember mint mű létrehozása.

Ahogy Hamvas fogalmaz: a kívánatos cél normális embernek lenni. A „normális embernek levéshez” mint életcélhoz számára az írás az út. Ily módon az életműve más írókhoz képest önmagán túlmutat: miközben végeredmény, aközben eszköz is, mint az ima vagy a meditáció rögzített változata.Ez az alapállás Hamvast a klasszikus írói szerepkör felől a pap, vagy a „mester” szerepköréhez közelíti, aki egyszerre tévelygő és vezető, Dante és Vergilius, miközben végigmegy az emberiség felhalmozott könyvein – hogy saját címeit idézzük – Az ősök nagy csarnokán, és tudásán, a Scientia Sacrán, az Anthologia Humanán: ötezer év bölcsességén, hogy azokból leszűrve megalkossa nemcsak az írói életművet, hanem az írói életmű megalkotása közben formálódó embert.

*

Hamvas-lépcsők

Noha az ezredfordulón a szélesebb kör által is felfedezett hamvasi életmű sikerdarabja lett A bor filozófiája, amely azóta számtalan kiadást megért, az olvasók egy része még úgy is visszariad az ennél bonyolultabb Hamvas-munkáktól, hogy az író nyelvezete világos és érthető akkor is, ha a legnehezebb bibliai vagy szanszkrit szövegeket magyarázza.

Azoknak, akik fokozatosan kívánnak bejutni a Hamvassal a hagyomány irodalmába, a „borkönyv” után a leginkább a Babérligetkönyv ajánlható. Ahogy a bevezetőjében említi, egyszer déli szigetek között hajózott, amikor délutáni pihenőjén a babérfák között elbámulva rájött, hogy nincs nála könyv. Akkor határozta el, hogy ír egyet: „nem is magamnak, csak másnak. (...) Idevaló könyvet, amit azonnal le lehet tenni, ha hozzák a levest. Ujra föl lehet venni s mielőtt a szardella érkezik, még el lehet olvasni belőle ötven sort. Esetleg százat”.

A szeptemberi aranynapoktól a konyhakertig, az íróasztal kívánatos elrendezésétől Kierkegaardig – „csak az összetört ember diadalmaskodhat”, írja vonatkozó esszéjében az író – sorakoznak itt a könnyebb-nehezebb rövid darabok, amelyek ráhangolnak a hamvasi gondolkodásmódra. A könnyű írások már feltárnak egy darabot abból a kincsből, amit Hamvas fellelt és megmutatott az olvasóknak, azonban nem súlyosulnak ránk úgy, mint az életmű nagyobb darabjai, a Babérligetkönyv így jó második lépcsőfok lehet.

Aki a harmadikra is fellép, folytassa a Titkos jegyzőkönyvből az Arlequin című esszével – ahogy Hamvas írja, „abban a percben, amikor Rómeó Júliát megismeri, vagy, amikor Hamlet apja szellemével találkozik, vagyis amikor a világ kizökken [Hamlet, Rómeó és Júlia] a nemlétezőkből hirtelen létezők lesznek”. A kizökkenés a rutinból, kiugrás az ál-létből pedig az első lépés nemcsak a hamleti, de a hamvasi és általában a valódi emberig vezető úton is.

*
A művek első nagy csoportját a különféle szellemtörténeti tradíciók összefoglalásai, fordításai, kommentárjai adják. Ilyen például az Anthologia humana, a Scientia sacra vagy Az ősök nagy csarnoka és a Tabula smaragdina; noha Hamvas, épp a legutóbbiban figyelmeztet, hogy „a Tabula Smaragdina világa számunkra helyreállíthatatlanul elmúlt. Ahogy elmúlt a Tao-te king és Hérakleitosz, a Mahabharáta és Aiszkhülosz világa”.

Hamvas érdeme ily módon nem Hérakleitosz vagy a Mahabharáta fordítójáé, hanem a magyarázóé, a kommentálóé: ő az, aki érthetővé és ami fontosabb: mindennapi szinten élhetővé teszi a tradíciót. A művek második csoportját az esszék alkotják, amelyek néhol összeszálazódnak a kommentárokkal. Szellemtörténeti reflexiók és párbeszédkísérletek ezek, adott esetben a világirodalom nagyjaival és a kortársakkal, ide sorolhatjuk például, szúrópróba-szerűen a Don Quijotéra épített regényelméletet éppúgy, mint a Bergyajevvel folytatott párbeszédet a Bergyajev-féle „új középkor”-elmélet ürügyén, de a Hamvas-kötetek közül az Arkhait vagy a Patmoszt is.

A harmadik csoport a szépirodalmi munkák – itt elsősorban a Karneválra gondolunk –, a negyedik a naplók és levelek; az ötödik a művészeti írások, elsősorban a képzőművészetről szóló, elképesztően érzékeny és biztos ízlésű írások. A hatodikba az egyéb szövegek sorolhatók, úgy, mint a Babérligetkönyv vagy A bor filozófiája, amelyek jól szolgálhatnak annak, aki könnyű bejáratot keres a hamvasi világba.

A sokszálú életmű és Hamvas kommentátori hajlama sajnos sok félreértésre ad okot: már a rendszerváltás előtt létrejött az a Hamvas-szekta, amely az író szövegeit azok valódi megértése nélkül nyakra-főre idézgeti, él és visszaél velük, ezzel azonban nem igazán tesz jót sem az emlékezetének, sem a megértésének...

ITT OLVASHATÓ