2018. november 3., szombat

A TÉVESZMÉS MERKEL

FARKASVONÍTÁS
Szerző: Tarski
2018.11.03.



Az elmúlt vasárnap Európa szeme a hesseni tartományi választásokra irányult, ahol a német választók ismét tanúbizonyságot adhattak arról, hogy milyen jövőt szeretnének. Ez a voksolás egyértelműen a CDU bukásával végződött, függetlenül attól, hogy szám szerint ez a párt kapta a legtöbb szavazatot. Egyből megvolt az előre megjósolt eredménye is: Merkel asszony bejelentette azt, hogy a soron következő decemberi pártelnöki választáson nem jelölteti magát, ugyanezt teszi a 2021-es parlamenti választáson is, ahol kancellárnak sem jelölteti magát. Mindezek ellenére addig a kancellári posztját meg kívánja tartani.

Elsőként azt kell mondanom, hogy Merkel tényleg szigorú határozottsággal levonta azt a következtetést, hogy az általa eddig követett politika hosszabb távon a CDU teljes bukásához vezethet, és ilyenkor egy magára valamit is adó politikusnak át kell adnia a helyét másnak, hátha az új pártelnök jobban fogja csinálni. Ez egészen természetes egy igazi liberális demokráciában, amit azonban kis hazánkban nem mindig mondhatunk el. Az igazán nagy kérdés azonban csak az, hogy helyesen cselekedett-e a pártjával és a nemzetével, hogy bedobja a törölközőt. Azt ugyanis joggal feltételezhetjük, hogy egy másik politikus ugyanazt a politikát folytatja, amit Merkel asszony követett, csupán másként pántlikázza azt. Ebben az esetben semmi változás sem várható, hiszen a választók ezt érzékelni fogják, és a bajor, illetve a hesseni tartományi választásokhoz hasonlóan fogják díjazni. Az igazi változás akkor jöhet létre, ha újragombolják az egész eddigi bel- és külpolitikájukat és ezt egy arra alkalmas személy végzi el. Ekkor, és csak ekkor lesz értelme Merkel távozásának, egyébként semmi változás sem várható.

Feltételezve azt, hogy ez így lesz, azt kell megvizsgálnunk, hogy milyen okok vezethettek arra, hogy Merkel asszonynak önként távoznia kellett. Itt egyértelműen az elhibázott menekültpolitikáját kell megjelölnünk, amit csupán a 2015-ös nagy invázió alkalmával és ez után követett. Merkel kancellár egy hibás koncepcióból, hogy úgy mondjam egy téveszméből indult ki, amely szerint nekünk keresztényeknek segíteni kell a menekülteken, amihez minden erőt és eszközt fel kell használni. A Szent Bibliában is azt olvashatjuk, hogy segíteni kell a menedéket kérőket. Ez eddig rendben is volna, ha nem naponta ezrével lepnék el az ország határát és nem egyszerűen menedéket kérnek, hanem szinte megszállják az adott országot, hogy aztán a saját addig megszokott kultúrájuk és jogrendjük szerint éljenek az új hazájukban. Azt gondolom, hogy Merkel egy rosszul értelmezett keresztény humanitás áldozatává vált, aminek nyomán számolatlanul fogadták be a migránsokat, akik közül csak igen kevesek voltak az igazi menekültek. Ez utóbbiakat befogadni sem lehet mértéktelenül, mert az az adott nemzetállam gazdasági fejlődésére lesz rossz hatással, hiszen az Afrikából és a Közel-Keletről beáramló migránsok döntő többségét nem lehet munkára fogni egy olyan gazdaságban, mint amilyenben a német gazdaság most van. Így tehát az a szándék, hogy a német gazdaságból hiányzó munkaerőt a menekültekből pótolhassák, egyszerűen lehetetlenné vált, és még azt a pozitív többletet sem hozta meg, amit joggal el lehetett volna várni ettől a migrációtól. Ezért mondhatta azt Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter azt, hogy a migráció kérdése „fehér elefánt”, amivel azokat a beruházásokat szokták illetni, amely többe kerül az országnak, mint amennyi hasznot hajtana. Mindemellett a német közbiztonság is erősen fellazult, egyre másra számoltak be olyan erőszakos cselekményekről, amit a migránsok követtek el. Tehát bárhogyan is számoljuk az előnyöket és a hátrányokat, mindig az utóbbiak felé billent a mérleg nyelve, amit egyre jobban érzékeltek a németek is. A nagy-nagy keresztény szolidaritás így csupán egyirányúvá vált, a migránsok szinte mindent megkaptak, amit a német gazdaság biztosítani tudott, ezzel szemben a német emberek helyzete egyre csak romlott. S mivel választani csak a német emberek választhattak, ezért kézenfekvő volt az, hogy a választások során ezt az elégedetlenségüket kifejezésre juttatták...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.