2018. november 7., szerda

AMERIKAI GYŐZTESEK

FORGÓKÍNPAD
Szerző: SZELE TAMÁS
2018.11.07.


Kérem, rövid leszek és megtévesztő: az amerikai választásokon mindenki győzött. Mondjuk leginkább Amerika, hála az Égnek, de voltaképpen az összes résztvevő győzelemmel dicsekedhet és dicsekszik is. Trump szerintem már szervezi a diadalmenetét, csak rögös lesz annak az útja: Amerika eddig legkülönösebb elnöke elbúcsúzhat a teljhatalomtól.

Hogy is van ez? Egyszerűen.

Az Egyesült Államokban Kongresszusnak hívják az Országgyűlést. Ez két részből áll: a Képviselőházból és a Szenátusból, mondhatni kétkamarás, arra is utalhatnánk, hogy hasonlít a brit rendszerre, de nem utalunk, mert tiszteljük Washington tábornok emlékét és ez neki nagyon nem tetszene. Mármost a törvények és nagy horderejű döntések úgy születnek, hogy a Képviselőházban megalkotják, megszerkesztik őket, így születik egy javaslat, ezt a Szenátus kell elfogadja vagy elutasítsa. Ha elfogadja, az elnök is alá kell írja, és akkor érvénybe lép – azonban nem az elnök aláírása dönt el mindent, ha valamit nem ír alá sehogyan sem, akkor összeül újra a Kongresszus, tehát mindkét ház, szavaznak, és nagy többség esetén az elnök nélkül is törvény lehet a javaslatból.

Ez egy igen okos rendszer, amit úgy találtak ki az Alapító Atyák (és utódaik), hogy még véletlenül is igen nehéz lehessen vele visszaélni – gyakorlatilag csak akkor történhet ilyen, ha egyazon párt adja a Képviselőház, a Szenátus (vagyis együtt: a Kongresszus) többségét és az elnököt is. Ez az amerikai megfelelője a magyar kétharmadnak, ez az a helyzet, amiben „semmi sem lehetetlen”. Csakhogy ilyen nagyon ritkán alakul ki természetes úton, hiszen az emberek sokfélék, a véleményük még inkább az, és Amerikában nem tréfálnak a törvényeikkel, betartják őket. Igen ám, de az elmúlt két, lázálomszerű évben mégis republikánus volt a kongresszusi többség is, az elnök is – és egymást érték a lehetetlenségek.

Nos: ennek mától vége van. Amerika felébredt rémálmaiból, kinyitotta a szemét és kezd nyújtózkodni: nem, nem bukott meg Trump elnök, nem is bukhatott volna, hiszen a rendszer ezt nem engedi meg, de elveszítette hatalma legnagyobb részét. És most már egészen biztosan számíthat a felelősségre vonások sorozatára.

Tehát lássuk, hogy alakultak a félidős választás eredményei? (ilyenkor nem az egész kongresszust választják újra):...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése