2018. november 5., hétfő

AZ OROSZLÁN BARLANGJÁBAN, AVAGY NYÍLT LEVÉL PINTÉR SÁNDORNAK

NEMZETBIZTONSÁGI OLVASÓNAPLÓ
Szerző: Naív Balfácán
2018.11.05.


Naiv Balfácán (nem az írói, hanem a becsületes, anyakönyvezett nevét használva) virtuálisan bemerészkedett az oroszlán barlangjába, és nyílt levélben szólította meg Dr. Pintér Sándor urat, Magyarország belügyminiszterét, ekképpen:

"Tisztelt Belügyminiszter Úr!"

A továbbiakban három téma köré csoportosítva tett fel kérdéseket (szám szerint 32-t, azaz harminckettőt), mégpedig a Nemzeti Közveszélyes Egyetemen folytatott nemzetbiztonsági képzéssel kapcsolatos, 2012-ben kelt és mindmáig megválaszolatlan beadványa sorsát illetően, valamint egy burleszkbe (tragikomikus bohózatba) illő, névazonosságon alapuló személycsere tárgyában, és végül annak a BM-es közreműködéssel szabálytalanul megszerzett EU-s pályázati pénzekből támogatott, "üzleti hírszerző" kamuakadémiának az ügyében, amelynek egy többször is adatlopáson kapott tolvajbanda volt a fenntartója, és - amellett, hogy több ezer diákot megkárosított - a katonai felderítéstől megszerzett szenzitív nemzetbiztonsági ismereteket is kiárusította fűnek-fának.

Néhány kiragadott szemelvény a levélből, kedvcsinálónak:

- A BM-ben (is) az a szokás, hogy a közérdekű bejelentéseket, panaszokat azok kapják meg kivizsgálásra és intézkedésre, akiknek a törvénytelen húzásait a beadványok kifogásolják?

- Lehetséges volna, hogy belügyminisztériumi és kormányzati berkekben emberi sorsok és intézményi politikák, nemzetbiztonsági szakmai kérdések ilyen fülbe súgott, pancser, szakszerűtlen, törvénytelen, erkölcstelen, rosszindulatú, ellenőrizetlen pletykák, aljas rágalmak, jellemtelen áskálódások „eredményeként” dőlnek el, amelyeknek áldozata pusztán egy névazonosság miatt is az események középpontjába kerülhet?

- Lehet, hogy egy ilyen banális hiba (egy névazonosságon alapuló tragikomikus személycsere) fogja okozni a negyedik Orbán-kormány vesztét?

- Ön adott megbízást az NKE Felügyelő Testületébe delegált miniszteri biztos úrnak, hogy egy üzleti alapon létrehozott, de sehol sem bejegyzett árnyék-titkosrendőrség ügynökeit, besúgóit és verőlegényeit egy sehol sem akkreditált, az állami intézményrendszeren kívüli tanfolyamon részesítsék kiképzésben?

- A BM, illetve a Rendőrség nem szokta a különböző bűnügyi és egyéb nyilvántartásokban előzetesen ellenőrizni, hogy kik azok, akikkel együttműködési megállapodást köt?

- Ön szerint mi lehet az oka annak, hogy a Fidesz, amely a Ceglédy-ügyben oly vehemensen kelt a diákok védelmére, ebben a sokkal nagyobb jelentőségű ügyben, amelynek mintegy 8000 károsultja lehet, hallgat mint a sír? (Van erre egy másik, közszájon forgó hasonlat is, ami kevésbé „szalonképes”.)

- Nem tart-e attól, hogy ez az ügy a BM „Pintér-korszakának” legsötétebb lapjain fog szerepelni, és az évszázad magyar korrupciós botrányaként (a nemzetbiztonsági összefüggésekről most nem is szólva) az utolsó szögek egyikét veri be az Orbán-rendszer koporsójába?

A dokumentum teljes egészében itt olvasható:

https://drive.google.com/open?id=1A7qVcVdtFtxVOgHatThvZck9laGV97RD

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.