2018. november 20., kedd

BOGÁNYI ÉS A BOGÁNYI

FÁY MIKÓS BLOGJA
Szerző: FÁY MIKLÓS
2018.11.20.


Arra gondoltam eleinte, hogy ez valami büntetés vagy öngyötrés Bogányi Gergely számára,a róla elnevezett zongora, hogy most már kénytelen ezen játszani egy szólóesten, mert másképp mégsem lehet. És pont egy szólóesten maga a hangszer rosszabbul szerepel, mint egy jó, zajos zongoraverseny alatt, jobban hallani a furcsaságait, hogy a hangok lecsengésekor olyan poing-pong észlelhető, vagy menet közben is mintha valami elektromos csöngés jönne belőle. Én úgy hallom, nem is kiegyenlített a hangzás, a felső regiszter halkabbnak tűnik, és ha végre egy mű végéhez érünk, érzek valami megkönnyebbülést is, jön végre egy kis csönd. Nem tudom, mindez magának a zenésznek mennyire megszokható, a közönséget biztos nem lehet naponta órákra összezárni ezzel a hangszerrel, amit én olyan nagyon szépnek sem látok, leginkább olyan oldalról, mint egy óriás fekete műfogsora. 

Tiéd a hangszer, magadnak építetted.

Aztán a szünetben, miközben az érdeklődők szorgosan nézegették és fényképezgették a Bogányi zongorát (mintha mostanában nem neveznék már "csodazongorának") rájöttem, hogy a hátrány lehet éppenséggel előny is. Amíg a zongorát hallgatják, nem figyelnek a zongoristára. Amíg a zongora furcsa, nem tűnik föl talán, hogy a zongorista sokkal furcsább.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.