Szerző: PuPu
2018.10.31.
Azt találta mondani ugyanis, hogy "ha a mozgásterünket kihasználjuk, ami Tiszának és kortársainak nem sikerült, akkor Magyarország nem csak elkerülheti a veszélyeket, hanem fennmaradhat az elmúlt 8 év emelkedő pályáján."
Érdekes felvetés, már csak abban nem vagyok túl biztos, hogy az az emelkedő pálya emelkedik-e egyáltalán, másrészt mihez képest emelkedik, harmadrészt meg, hogy pálya-e ez, egyáltalán?
Meg aztán ez a "nyolc éves történelmi távlat" is vicces, nem is szólva a világraszóló eredményekről, melyeken csak röhögni lehet, mint ahogy ezen az egész tolvaj bandán is lehetne, ha nem menne rá az ország, meg a nemzet.
Csak emlékeztetőül: még ha igaz is lenne Kövér álomvilágának emelkedő pályája, akkor sem biztos, hogy amikor éppen felfelé haladást érzékelünk, akkor az út vége nem vezet egy szakadékba, mint ahogy a bécsi döntések utáni helyzet sem a diadalhoz vezetett, hanem a vesztes háború tragédiáihoz, a társadalom elembertelenedéséhez, az ország lerombolásához, a nemzeti vagyon jelentős részének elvesztéséhez, megspékelve deportálásokkal, gázkamrákkal, fosztogatásokkal, kitelepítésekkel, erőszakkal, halállal.
Egymillió ember veszett oda, emellett a történelmi szégyen, mely hozzánk tapadt a deportálások, az ukrajnai megszállás eredményeképpen, nem múlik le erről a népről tán soha.
De azért akkor, amikor Horthy lóháton bevonult Erdélybe, a Felvidékre, a Vajdaságba, akkor nagy volt a diadal, büszkén meneteltünk a dicsőség mezején, hogy aztán a végén határtalan büszkeségünknek végtelen nagy legyen az ára...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.