2018. november 2., péntek

EÖTVÖS JÓZSEF: A FALU JEGYZŐJE - EGY 173 ÉVES REGÉNY, AMI TÖK JÓ

444
Szerző: SARKADI ZSOLT
2018.11.02.


„Van az írónak egy magasabb feladata, mint hogy bizonyos mennyiségű fehér papírt fekete karcolással töltsön be, s ki ezt érzi, azt egypár kedvező bírálat, vagy azon művészi élvezet, melyet művei alkotásában talál, ki nem elégíthetik. A költészet kedves játékká aljasul, ha a kor nagy érdekeitől különválva nem a létező hibák orvoslása, nem az érzelmek nemesítése után törekszik. S ki az istentől nyert tehetségeit, ahelyett, hogy velök embertársai legszentebb érdekeiért küzdene, a művészi forma mélyébe elássa, csakhogy valamiképp csorbát ne szenvedjen; ki magas helikonáról, félistennek képzelve magát, kora szenvedéseiben csak művészi stúdiumok tárgyát látja, s míg a föld vérben áll, s az egész emberi nem vajúdások között új életnek indul, virágok- s a langy esti szellőről énekel: azt bámulhatjuk hideg magasságában, irigyelhetjük - tisztelet- s szeretetünket azonban csak az érdemli, kinek isten szívet adott, hogy embertársai szenvedéseit megérthesse.”

Ezt báró Eötvös József írta az 1845-ben megjelent, A falu jegyzője című regényében, és jól össze is foglalja benne, miért írta meg a művét. A falu jegyzője nemcsak az első olyan magyar regény, ami külföldön is elismerést váltott ki, hanem az első olyan magyar nagyregény is, amivel írója legfontosabb célja az volt, hogy a széles és pontos korrajzot adjon a korabeli magyar viszonyokról, és feltárja a problémákat.

Annak ellenére, hogy a regény legalább említés szintjén szerepel a magyar gimnáziumi tananyagban, kevesen vannak, akik olvasták is az eredetileg 3 kötetes (újabban inkább két kötetben kiadott), a legtöbb kiadásában több mint 800 oldalas szöveget. Persze nem szégyen, ha valaki elégedetten éli az életét, és nem érzi, hogy A falu jegyzőjének elolvasása olyan fájóan hiányozna belőle. Már csak azért sem, mert Eötvös szövege nem könnyű olvasmány. Egyrészt a regény több mint 170 éves, és tele van olyan - többnyire latin szavakkal - amiket ma már nem használunk, másrészt pedig - és ez a fontosabb - Eötvös körmondatai már a XIX. században is legendás hosszúságúaknak számítottak.

Viszont - talán nehéz elhinni, de - ezeket 40-50 oldal után könnyen megszokja az olvasó, és a körmondatok megfejtésével kinyílik az irónia és Eötvös lehengerlő humora is. Alig találni például ezeknél körülményesebb, hosszabb, de szebb és találóbb, magyar nyelven született mondatokat az Alföld jellemzésére:

„Aki tiszai alföldünknek egy részét bejárta vagy annak bármely táján csak pár napig tartózkodott: bátran mondhatja, hogy az egészet ismeri. Mint bizonyos családok arcain, úgy itt az egyes vidékeknél csak közelebbi ismeretség után vehetni észre egyes különbségeket, s az utas, kit homokos síkjainkon kocsijában álom nyomott el, ha pár óra múlva fölébred, csak izzadó lovain s azon: hogy a nap alább szállt, veszi észre haladását. A vidék általános jelleme, sőt egyes részletei éppoly kevéssé emlékeztetik őt erre, mint azt, ki a tenger közepén duzzadó vitorlákkal előrehalad. - A messze elnyúló legelők, melyeknek változatlanságát csak itt-ott egy vedertelen gémeskút vagy félig kiszáradt láp körül sétáló gólya váltja föl, s a rosszul mívelt szántóföldek, melyeknek tengerijét s búzáját isten után csak az őrzi meg, hogy a lopás is némi fáradságba kerül; - itt-ott egy magános tanya, hol bozontos kuvaszok ugatva a birtok szentségét hirdetik, s a múlt évről fölmaradt széna- s szalmaboglyák arra intenek: hogy a birtokosnak vagy fölötte sok takarmánya, vagy igen kevés marhája van; - ezt látta, midőn szemeit behunyta, ezt, midőn azokat ismét fölnyitá.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése