2018. november 20., kedd

EZÉRT ÜLDÖZI A HATÓSÁG A FÜGGETLEN SZÉFSZOLGÁLTATÓKAT

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.11.20.


Már több százmillió forintra rúg az a bírság, amit a felügyeleti hatóságként eljáró Magyar Nemzeti Bank (MNB) a nem banki széfszolgáltatókra szabott ki. A fellépés érthető, hiszen ezek a cégek nem szerezték be a szükséges jegybanki engedélyt. A dolog hátterében azért nem csak a biztonsági szempont lehet.

„Miért nem nyithatok trezort nem banki szereplőnél?” – kesergett egyik olvasónk (amúgy, mint kiderült, igenis nyitott), aki éppen a hitelintézetektől idegenkedése miatt keresett független szolgáltatót. Az MNB valóban mintha tűzzel-vassal lépne fel a nem banki szereplőkkel szemben. A jegybank szerint ugyanis az engedély nélküli széfszolgáltatást nyújtó cégek az ügyfelekben hamisan alakítanak ki biztonságérzetet, hiszen nem teljesítik az engedély megszerzéséhez szükséges fokozott biztonságú szigorú személyi, tárgyi és informatikai feltételeket.

Az egyik (több néven is újraéledt) szolgáltató korábban azt állította, hogy biztonsági rendszere sokkal jobb a szokásosnál. Ennek része a speciális betonból készült trezortermek és a fegyveres őrök mellett az arc- és érhálózat szkenner, az ujjlenyomat-olvasó és a többlépcsős zsilipes beléptetés. Azt nem tudjuk megítélni, hogy valójában mennyire lehet veszélyes ilyen helyen tartani értékeket. Az azonban tény, hogy ha valamihez engedély kell, de azt nem szerzik be, akkor aligha lehet csodálkozni, hogy lecsap a hatóság.

A kemény fellépés mögött persze más is lehet. Az amúgy a titokzatosság légkörével körülvett banki trezorokba akár bele is nézhet például az adóhivatal – figyelmeztettünk korábban. Akkor az egyik „független” szereplő vezetője portálunknak kiemelte: míg egy banki széfet egy jogosult szervezet akár távirányítással zár alá helyezhet, hozzájuk, mivel nem tagjai a bankrendszernek, egy ilyen adatszolgáltatási felhívás el sem jut. Ezt a „kívülállást” viszont érzékelhetően nem tűri a hatóság...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.