2018. november 5., hétfő

HAVI 600 EZER FORINTÉRT BÉRELTEK LUXUS MERCITUNIÓS PÉNZBŐL

24.HU
Szerző: VITÉZ F. IBOLYA
2018.11.05.


Magyarország megint szégyenpadra kerül: ezúttal másfél milliárd forint, Magyarországnak megítélt uniós támogatás folyt el Szingapúrtól Észtországig. Luxusautóra, 4-5 milliós fizetésre, de még egy ingatlanvásárlás fedezetére is futotta a brüsszeli pénzből, csak a fejlesztésből, az ígért gáztöltőállomásokból nem lett semmi.

Ezúttal nem az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF riasztotta a magyar hatóságokat, hanem az Innovációs és Technológiai Minisztérium tett feljelentést uniós projektek során történt visszaélések miatt. Mint a 24.hu megtudta, a Fővárosi Főügyészség július 26-án nyomozást rendelt el különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt. A nyomozást a NAV bűnügyi főigazgatóságának központi nyomozó főosztálya folytatja, ismeretlen tettes ellen. Ennél többet egyelőre nem árultak el az ügyről.

Elég nagy a blama, az uniós országok számára mintának szánták ugyanis a szóban forgó magyar beruházást, és nemzetgazdasági szempontból kiemeltté nyilvánították.

Az előlegbe kapott brüsszeli pénz el is fogyott, csakhogy a projekt a csőd szélére került. A tét pedig nagy: ha nem sikerül a sírból visszahozni a beruházást, akkor a teljes uniós támogatás elveszik Magyarország számára.

Két konkrét projektről: biogáz- és földgáz-cseppfolyósító üzem, elosztóállomások, kúthálózat, valamint 20+20 töltőállomás kiépítéséről volt szó a pályázat szerint.

A PAN-LNG beruházására csaknem 20 millió euró összköltséget hagytak jóvá, amiből 17 millió az elszámolható rész, a CFB projektet 13,5 millió euróra lőtték be, amiből a támogatható rész 11,6 millió euró volt. Mindkét megbízást ugyanaz a konzorcium nyerte el, egy egyesület és három gazdasági társaság:

- a koordinátor a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE),
- a tagok az E-Star-Esco Kft., illetve a 2016. februári névváltás óta Pannon Fuel Kft.,
- az LNG-Tech Kft.

- és a One PR Kft.

A PAN-LNG projektre 2015 novemberében kötötték meg a támogatási szerződést az INEA nevű brüsszeli szervezettel, és 30 napon belül folyósították az előleget, 4,9 millió eurót, azaz több mint 1,5 milliárd forintot. Az összeg a koordinátorhoz, azaz az MGKKE alszámlájára folyt be, hozzáférése az egyesület elnökének, Domanovszky Henriknek volt. A 4,9 millió eurót az MGKKE szétosztotta: 1 millió maradt nála, 2,7 milliót kapott a Pannon Fuel, a maradékból az LNG-Tech és a One PR részesedett. A feljelentés szerint azonban

a projekt megvalósítása nem kezdődött meg, az egyesület és a Pannon Fuel vezető tisztségviselői sikkasztás, hűtlen kezelés és egyéb vagyon elleni bűncselekmények révén a pénzek nagy részét elvonták.

2017 végén, 2018 elején a minisztérium számára világossá vált, hogy a projekt nem halad a tervezett ütemben, a Pannon Fuelnél több száz millió forintos hiány adódott, a cég ellen egy kifizetetlen vállalkozó, az U.C.M. Építőipari Kft. felszámolási eljárást kért.

A minisztérium ekkor lóhalálában befektetőt keresett, és úgy nézett ki, meg is találta: a kormány bankja, az Eximbank finanszírozási ajánlatot adott ki, bár nem kötelező érvényűt. Viszont megkezdte a projekt átvilágítását, és egymás után dőltek ki a csontvázak a szekrényből:...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.