2018. november 8., csütörtök

MAGYAR EMBER NEM LOP, CSAK KALANDOZIK

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: TÓTA W. ÁRPÁD
2018.11.08.


Bűnüldözés hiányában miért is ne tenné.

Megszüntette a nyomozást a rendőrség az Orbán Ráhel saját lába után maradt mintegy 13 milliárdos hiány ügyében. További tájékoztatást nem adnak, arról sem, kihallgatták-e egyáltalán legalább a nyilvánvaló bűnösöket.

Izgalmas kérdés, hogy vajon az uniós Csalás Elleni Hivatal meg a Bunkóelhárítás felé is ilyen lakonikus tömörséggel jelzik az eredményt, vagy nekik részletes magyarázatot küldenek arról, hogy Tiborcz Istvánt sose találták otthon, a telefonja ki volt kapcsolva, a felesége napok óta nem látta, és nem is akarja. Viszont a magyar törvények szerint teljesen helyénvaló, hogy előre megnyert minden pályázatot.

Valahogy csak meg kell indokolni, mégis miért nem bűncselekmény az, amit az Elios csinált.

Ebben az esetben elvárom az illetékes uniós hivataloktól, hogy ezeket a szövegeket azonnal tegyék közzé. Apró, de előremutató és elegáns lépés lenne, ugyanis az Orbán-család szabadrablása mellett pontosan erről szól a rendszer. Arról, hogy ha a magyar állampolgárokat érdekli, mégis hova lett az a tizenhárom milliárd, a saját intézményeink foghegyről annyit köpnek az arcunkba: közöd?

Ezt nem azzal lehet megtörni, hogy az Európai Parlament megállapítja, hogy csúnya dolog. Hanem például azzal, hogy ha nekik többet elárul a magyar állam, azt azonnal közzéteszik. És lehetőleg nem az ec.europa.eu valamelyik aloldalán, hanem legalább néhány plakáton. Esetleg ajánlhatom a HVG hirdetési felületeit is jó szívvel és árengedménnyel, egyebek mellett.

Mindez egy napon történt azzal, hogy a Fidesz aláírta az Európai Néppárt direkt neki fogalmazott igazgatói intőjét, majd röhögve elmondta, hogy ők ezekkel az elvekkel tökéletesen egyetértenek, sőt eddig is ennek szellemében kormányoztak.

Az említett uniós hivatalok „meglepetéssel értesültek” arról, hogy nincs itt semmi látnivaló, az OLAF képzelődik, bűncselekmény hiánya lépett fel. Elemezni fogják. Én speciel nem lepődtem meg, és körülbelül öt másodperc alatt elemeztem.

Ismerve az uniós folyamatok tempóját, és tekintettel az előző, kommunikációt sürgető felvetésre, hadd segítsek. Orbán Viktor azt üzente: lopok tovább.

Ami pénz ezután jön, azt is szeretné eltenni, és ez itt nem számít bűncselekménynek. Aláír bármilyen képeslapot a liberális értékekről meg jogállamról, az ingyen van. A hatalmi ágak szétválasztását is nagyon helyesli, direkt külön kistányérra szedi a bíróságot a pacal mellé. Viszont nem szándékozik lecsukatni sem a családtagjait, sem a barátait. Ha ezt jelenti a jogállam, akkor a jogállam bassza meg magát.

Nem hobbiból építette le...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.