2018. november 10., szombat

MERRE TOVÁBB, MAGYARORSZÁG?

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2018.11.10.



Vajon merre tart az ország a határátkelés és a visszaköltözés szempontjából? Mit mutatnak az adatok és mit gondol minderről a szakember? Az elmúlt évtizedben kivándorló országgá vált Magyarországon marad a tendencia, vagy várható változás? Ezek a kérdéseket is boncolgatta a Tárki a napokban megjelent átfogó kutatása, amiről érdemes beszélgetni kicsit.

Meglehetősen nagyot ment a magyar sajtóban a Tárki Társadalmi riport 2018 című tanulmánykötete, ami több okból sem meglepő: egyrészt csak kétévente jelenik meg (a rendszerváltás óta), tehát eseményszámba megy, másrészt komoly szakemberek írtak bele nagyon érdekes tanulmányokat.

Ami minket a leginkább érdekelhet, az Hárs Ágnes tanulmány az elvándorlásról. (Egyébként itt olvasható el teljes egészében.) Az írás bizonyos megállapításait már kivesézte a magyar sajtó, ezeket csak röviden összefoglalnám, hogy aztán egy talán ritkábban emlegetett, de nagyon érdekes részt emeljek ki.

Portugália talán utolérhető

A kötetben Magyarország helyzetét két régiós (Lengyelország és Románia) és két nyugati (Ausztria és Portugália) országgal hasonlították össze. Mind kiderült, az egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelem tekintetében a rendszerváltást követően a nyugat-európai országok dinamikájához képest a keleti országok gyorsabban fejlődtek, ám azok között Magyarország dinamikája a legmérsékeltebb.

Ausztria persze még az Európai Unión belül is kifejezetten dinamikusan fejlődik, így kissé szerencsétlen az állandó összehasonlítgatás, de a szerzők szerint Lengyelország és Románia is dinamikusabban fejlődik, mint Magyarország.

A dolog tehát úgy áll, hogy Ausztria őrzi történelmi előnyét, a többi ország pedig lassan felzárkózik. Érdekes, hogy a kiadvány szerint Portugáliát akár tíz éven belül utolérhetjük.

„Nagyon könnyen belekerülhetünk egy olyan negatív spirálba, hogy itt marad az alulképzett maradék. Illetve úgy válik ketté a társadalom, hogy lesz egy globalizációban versenyképes része, és lesz egy maradék, amelyik teljesen versenyképtelenné válik, ettől frusztrált lesz, és mindenféle politikai bullshiteket megvesz” – vázolta a veszélyeket az Index összefoglalója szerint a bemutatón Tóth István György...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.