2018. november 9., péntek

MIÉRT HŐBÖRÖGNEK, AMIKOR MÉG MINDIG VEHETNEK LEVEGŐT?

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.11.09.


Ennél, meg a tegnapinál meg a holnapinál is sokkal jobb reggelt kívánok mindenkinek! Akkor most mi van? Egy kicsit nem figyeltem oda és kiderült, hogy nem is győzött a doktorminiszterelnök úr Helsinkiben? Á, dehogynem. A DNS-e rész a győzelem. Nézzenek csak körül (jó, nem kell, én körülnéztem), a Fidesz-udvartartás milyen serényen lapátolja bele az éterbe a főnök kappanhangon elóbégatott aranyköpeteit. Mindegyiknek ki van tapétázva a közösségi oldala Orbán győzelmi hörgésével. Hiszem és vallom, hogy szar lehet parasztnak lenni azon a felcsúti sakktáblán.

Különben szerintem az meg teljesen mindegy, hogy Deutsch vagy a félretájékoztatási üzemegység mit hazudott arról, ami nem is úgy volt, hogy kivették azt a csúnya szót, vagy nem vették ki az EPP kongresszusi határozatának szövegéből, hogy benne maradt még abban az Orbán kézjegyével is ellátott dokumentumban egy csomó idegen kifejezés (jogállam, civilek, sajtószabadság), amitől spontán rohamot kap, vagy nem maradt benne. A lényeg ugyanaz: az Európai Néppárt simán hagyta, hogy egy félázsiai korrupt megélhetési politikus közel egy évtizeden keresztül hülyét csináljon belőlük. Most is hülyét csinált belőlük. Ha átírták a szöveget a kedvéért, akkor azért, ha meg nem írták át, akkor azért.

Itt évek óta nem 1500 eurós tételek szégyenkezve, kéztördelve ellopásáról van szó, itt csilliárdok mentek a levesbe (oppardon, tűntek el a NER fekete lyukában), amelyeknek nem az volt a rendeltetése, hogy Lőrinc mester kivakarózzon a mangalicatrágyából és szaros bottal se lehessen (f)elérni már az orrát. És végképp nem az, hogy a nap végén minden, ami a nevére került, azt átpasszolja a saját lábú vőnek, aki azóta táltosodott meg olyan irgalmatlanul, mióta bebocsáttatást nyert az Orbán-dinasztiába.

Azok az európai politikusok együtt heherésztek (nem múlt idő) ezzel az emberrel és elmondhatja Donald Tusk ET-elnök minden idők legkritikusabb és legharciasabb beszédét arról, hogy aki megtagadja a jogállamot, aki gyűlöli a szabad sajtót és a civil szervezeteket, aki eltűri a homofóbiát, aki a nemzetet szembefordítja az egyén szabadságával, aki konfliktust szít a világban és Európában, aki Putyint támogatja, aki az áldozatot támadja az agresszorral szemben, aki le akarja cserélni a liberális demokráciát egy bűzölgő szarkupacra, az nem kereszténydemokrata, de ez a vonat elment. Nem tegnap, és nem is tegnapelőtt.

Azzal, hogy az Európai Néppárt mai napig ejnyebejnyézve, udvariaskodva, meghunyászkodva megtűri a soraiban Orbánt, akire a fenti leírás minden passzusa tökéletesen illik – hát hiszen állítólag neki akartak üzenni vele -, és közben azt remélik, hogy az ilyen kinyilatkoztatásoktól majd magába száll, összeomlik és jobb belátásra tér, az a hajára kenheti az Európai Unió jövőjét. Benne az összes kereszténydemokratával, akinek akkor jutott eszébe kihívni a tűzoltókat, amikor a fél kóceráj leégett. Amikor már olyan pusztító indulatokat gerjesztett Európában ez az ember, hogy nem csak a Bözsiutalványok és a családbarát támogatások csecsén butuló magyar populációt, de a kontinens egyéb részeit is megfertőzte, és a legalávalóbb reflexeiket hívta életre. Senkit nem érdekel a jogállam és a sokadik halovány diplomáciai rosszallás, amikor Európa szerte vérben forgó szemekkel rázza az öklét és fröcsögve gyűlölködik – amikor éppen nem retteg a migránsoktól – a populista propagandára vevő, IQ-hiányos népi frusztráció...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.