2018. november 2., péntek

NAGY VÁLTOZÁSOK ELŐTT ÁLLUNK

168 ÓRA ONLINE
Szerző: LAKNER ZOLTÁN
2018.11.01. 


Érzékelhető volt már négy évvel ezelőtt, hogy a kormány inkább előbb, mint utóbb, ráfordul a CEU-ra. A 2014-es választás után kezdődött a Norvég Alappal szembeni izmozás, amiben a jelen fideszes vagánya, Lázár János vitte a prímet. A pártfeladat a norvég pénzek elosztásának kormányfelügyelet alá vonása, valamint a civil szféra egyik finanszírozójának megregulázása volt. Addigra a hazai civil pénzosztás főnökévé a legendásan átlátható és pártatlan CÖF elnökét tették meg, így a külső források bevonása minden korábbinál fontosabbá vált azok számára, akik továbbra sem a kormány útmutatásait kívánták követni.

Egy évvel később a kormány mindent, beleértve az országot is feltette tétként a bevándorlásellenes propaganda közpénzből folytatott játszmájában. Az emberi jogokat védelmező civilek célkeresztbe kerültek. A kormány fokozatosan bontotta ki a hazugság minden részletét, és építette fel a gigantikus összeesküvés-elméletet, amelynek középpontjában egy újabb év elteltével már személy szerint a civil szervezeteket évtizedek óta támogató, a menekültkérdésben a magyar kormányétól eltérő, de a kormány által a biztonság kedvéért meghamisított véleményt képviselő Soros Györgyöt láthatta ország és világ.

Még egy év, és a kormány elindította a Soros György által alapított CEU elleni akciót. A kivételező jogszabályalkotás zsonglőrjei a törvényességet kérték számon az egyetemen, már akkor, amikor a CEU életét megnehezítő törvényt még meg sem hozták. Attól fogva pedig, hogy a CEU a törvény értelmében talált egy amerikai együttműködő intézményt, a kormány lassító sztrájkba lépett a saját jogszabálya ellen. Az egyetem törvényes működését az Oktatási Hivatal nem vizsgálja, az elvárt nemzetközi szerződést a magyar kormány nem írja alá. Így peregnek a szemek a homokórán, közeledik 2019, amikor a CEU már szankcionálhatóvá válik a kormány által kreált és szabotált törvény alapján.

Múlt héten a CEU vezetősége belátta, hogy a kormány nem akar a fennálló helyzeten változtatni. Az egyetem élére állította a kérdést, hogy mégis, most mi lesz. A válasz ugyanaz, mint eddig, a nagy semmi. A „Soros-féle blöff” emlegetése csupán egy újabb kormányzati blöff. Azzal is telik az idő. A CEU, amely hallgatókat szeretne felvenni a következő tanévre, kénytelen előkészületeket tenni a bécsi költözésre.

A kormányzást kizárólagosan uraló harci logika a CEU-t sorosista hídfőállásként értelmezi, amit nem is bevenni kell, hanem eltüntetni. Ezzel valóban gyengül a szellemi háttér, amely a civileket támogatja, egyszerűen azért, mert kevesebb, a kormánytól nem függő tudásforrás lesz itthon elérhető. A kormány nyilván abban is reménykedik, hogy a Soros-intézmények magyarországi kötődése ezáltal lazábbá válik, a donorprogramok fokozatosan kiszáradnak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.