2018. november 5., hétfő

ORBÁN VIKTOR RASSZISTA KELÉS MAGYARORSZÁGON, AKI NEKIRONTOTT A DEMOKRÁCIÁNAK - ÍRJA A LE MONDE - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.11.05.


- Az Európai Néppárt továbbra is megalkuvó Orbán Viktor kapcsán, pedig a politikus teljesen meg akarja változtatni saját céljai érdekében, sőt az Európai Parlamentnek is diktálni kíván

- Orbán Viktor volt a Soros elleni kampány ötletgazdája, de az európai és amerikai szélsőjobb már teljesen átvette az összeesküvés elméletet, miközben Magyarországon erősödik az antiszemitizmus

- A migráció csak arra jó, hogy ne tűnjön fel: az USÁ-ban, Magyarországon, Olaszországban és Ausztriában tekintélyelvű állam épül

Le Monde

Orbán Viktor, Magyarország rasszista furunkulusaként támadást indított a demokrácia ellen, ám az Európai Néppárt ingadozik a szankciók és az időhúzás között. Ez azonban csak azt mutatja, hogy válságba került a jobboldal, amely sóbálvánnyá vált a populizmus láttán. Az Európai Parlament ugyan elítélte a magyar kormányt, de a miniszterelnök azóta is elrontja az EPP mindennapjait. Sőt, nem elégszik meg a provokációval: azt tervezi, hogy fenekestül felforgatja a pártcsaládot, a konzervativizmus, a kereszténység és a szuverenitás nevében. A luxemburgi Frank Engel azt mondja azonban, hogy a Néppárt ez semmiképpen sem engedi meg, a Fidesznek semmi keresnivalója sincs a soraikban. Közölte is a magyar politikussal, hogy az ő színeikben szó sem lehet kampányról Soros, Brüsszel és az állítólagos nemzetközi összeesküvés ellen. De Orbán mára az európai szélsőjobb hőse lett, a jobboldal számára pedig érinthetetlen.

Magyarországon az utóbbi években eurómilliókat sikkasztottak el Orbán közeli körök, de az igazságszolgáltatás oda se figyel rá. Az EP Költségvetési Bizottságának vezetője, Gräßle, aki tényfeltáró úton Felcsúton is megfordult, elárulja, hogy ő már nem bízik semmiféle eredményben, mert a magyar hatóságok megalázták őket, az ügyészségtől nevetséges válaszokat kaptak. Mindezek dacára minden jel arra utal, hogy a Fidesz továbbra is a Néppárt tagja maradhat. Schöpflin György arról beszél, hogy a a miniszterelnök bizonyosan fel akarja tartóztatni a pártcsalád balra tolódását és szorgalmazza Kelet-Európa nemzeti egyenjogúsítását, miután az imperialista nyugat gyarmatosította. Ez a legfőbb feladat, a demokrácia csak utána következik – mutat rá. Az EPP vezetői ugyanakkor nem akarják a kizárással azt a benyomást kelteni, hogy a bevándorlás-ellenes vonalat torolják meg, amikor ez utóbbi felfogás egyre jobban terjed a kontinensen. Egy konzervatív EP-képviselő azt bizonygatja, hogy a migráció ügyében Orbán nyerte meg az ideológiai háborút.

Merkel meggyengült és bár egyáltalán nem szereti magyar kollégáját, szokásához híven nem kíván frontálisan megütközni vele. Orbán fellélegezhet, migrációs politikája feledteti egyéb túlkapásait. A kérdés, hogy a Néppárt mennyire tudja leplezni megosztottságát a hét közepén esedékes kongresszusig. Daul elnöke pro forma előirányozta, hogy Helsinkiben határozatot hoznak a jogállamról és a konzervatív értékekről. De az egyik forgalomban lévő tervezet csak igen általános megfogalmazásokat tartalmaz. Egyetlen utalás sincs benne bármelyik tagállamra, vagy annak vezetőjére vonatkozóan. Viszont igen diszkréten megemlíti a tanszabadságot, ami mögött a CEU van.

FT

Soros György gyűlöletes figura lett a jobboldal számára mind Európában, mind Amerikában, így a róla szóló összeesküvés elmélet már az egész világon elterjedt. 2015-ben Orbán Viktor vádolta meg a milliárdost azzal, hogy el akarja árasztani az országot muzulmán migránsokkal és mostanában hasonló állítások merültek fel vele kapcsolatban az Egyesült Államokban is, még republikánus politikusokat is beleértve. Trump pedig azt mondta, nem lenne meglepődve, ha az üzletember finanszírozná az USA felé tartó menekültkaravánt. Ebből már kiderül, hogy mennyire megosztó lett az illegális bevándorlás kérdése, illetve hogy az antiszemitizmus és az összeesküvés elmélet a szélről immár bekerült a politika fő áramába. A magyar kormány és a Soros közötti összecsapás 3 éve mélyült el.

A befektető szóvivője kijelentette, hogy a Fidesz új szintre emelte a kampányt, és ma már egyre inkább elfogadhatóvá válik, ami korábban még nem volt az. Schöpflin György szerint azonban Soros zsidóságának semmi köze sincs az ellentéthez. A hatalom úgy értelmezi, a befektető által támogatott civilek mindent megtesznek azért, hogy Magyarország bevándorló állam legyen. A CEU-t illetően Trump adott némi támogatást az egyetemnek, ám az elnök szintén ördögnek festi le Soros Györgyöt, aki egyben republikánus támadások összehangolt célpontja és ez vonatkozik a holnapi időszaki választások hadjáratára is. Neki küldték az első csőbombát. A holokauszt és a zsidóellenesség egyik amerikai szakértője minderről azt mondja, senki sem jelenti ki, hogy az üzletember zsidó, ám bizonyos csoportok számára a felmerülő jelképek összekacsintással érnek fel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.