2018. november 4., vasárnap

PÁLINKÁS JÓZSF: "IGEN, A PIACGAZDASÁGOT MEG KELL VÉDENI"

HVG ONLINE
Szerző: PÁLINKÁS JÓZSEF
2018.11.04.


A piacgazdaságot a szabályozatlanságtól és a túlszabályozástól is meg kell védeni – hangsúlyozza Pálinkás József atomfizikus, korábbi akadémiai elnök, az első Orbán-kormány oktatási minisztere. Állítja: Magyarország legfontosabb tőkebefektetése az oktatás és képzés.

A Beszélgetések a jövőről című sorozat gazdaságról szóló rendezvényét azzal az általános és provokatív címmel hirdették meg, hogy „Meg kell-e menteni a piacgazdaságot?”.

A kérdéseket illik megválaszolni, és nem átfogalmazni. Én mégis megszegem ezt a szabályt és – a Bod Péter Ákos bevezető előadásában elhangzottak miatt is – némileg átfogalmazom a kérdést: Meg kell-e védeni a piacgazdaságot? Egyszerű kérdésre egyszerű választ illik adni: Igen, meg kell védeni.

Szinte pontosan tíz évvel a 2008-as pénzügyi-gazdasági válság után, és nem tudjuk, mennyi idővel a sokak – közéjük tartozom én is – által elkerülhetetlennek tartott következő recesszió előtt (hogy válság lesz-e belőle, és mekkora, az rajtunk múlik) a kérdés inkább az, mitől kell megvédeni a piacgazdaságot.

Ahhoz, hogy a kérdésre akár csak részleges választ adhassunk, a piacgazdaságot legalább három szinten kell vizsgálnunk: globális, európai és magyar kitekintésben.

A három szinten természetesen jelentősen különbözőek a felmerülő problémák, de ezek kategorizálása nagyrészt azonos. Hozzászólásomban én három „védelmi feladatot” nevezek meg. A piacgazdaságot egyrészt meg kell védeni a szabályozatlanságtól és a túlszabályozástól: fenn kell tartani a szabadságok és az érdekek egyensúlyán alapuló szabályozott gazdasági rendet. Ez pénzügyi, kereskedelmi és gazdasági szabályozást követel meg globális, európai és nemzeti szinten. Másrészt óvakodni kell a gazdasági és politikai erőközpontok manipulációitól. Harmadrészt pedig védeni kell a piacgazdaságot azoktól az illúzióktól, hogy a piac mindent megold, vagy hogy a technológia mindent megold.

A magyar gazdaságban is lényegében ezek a kérdések jelennek meg, azzal tetézve, hogy úgy kell szabályozni, hogy a nyitott, az európai és a világgazdasági folyamatoknak erősen kitett magyar gazdaság alkalmazkodni és időben reagálni tudjon az európai és globális változásokra és kihívásokra...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.