2018. november 10., szombat

RÁADÁS: PICASSO KALANDJAI (FILM)

YOUTUBE / SVÉD FILM
Rendező: TAGE DANIELSSON
1978. 



Vannak filmek, melyeket, ha szóba kerülnek, még évek múltán is egymást túlharsogva idéznek egy-egy társaság tagjai. Ilyen film a Picasso kalandjai. Ez a svéd stáb egyszeri és megismételhetetlen fergeteges komédiája. Picasso élete itt csak "alibi", nem életrajzi filmről van szó, sokkal inkább egy életszemlélet megjelenítéséről. Átlag félpercenként robban egy geg. Gösta Ekman és társai a nagy, klasszikus vígjátékok szellemében komédiáznak, igazi clownhoz méltóan. Az egész film egy abszurd vígjáték, burleszk a XX. századi párizsi művészvilágról. Itt minden előfordulhat, a dadaisták cikizik az avantgarde művészeit, a szürrealisták álmodoznak, a képzőművészeti felvételi Spanyolország andalúziai sziklás tájain zajlik, s "Pablo, tu es genial!" 
...Részlet a filmtekercs.hu kritikájából:

...Az 1978-as Picasso kalandjai a mai napig a legjobb életrajzi filmek között van, ami egyrészt az életrajz egészen kreatív interpretációjának, másrészt a remek színészi játéknak köszönhető. Nem ragaszkodik hozzá, hogy a 20. század leghíresebb festőzsenijének élettörténetét pontról pontra lekövesse, sőt, csak bizonyos tényeket épít be a cselekménybe. Sokkal inkább hasonlít így Woody Allen Éjfélkor Párizsban című filmjére, mint például a Lautrecre. Mégis, mintha az egész sztorit áthatná Picasso látásmódja, amelyet olyan szerethető humorral adnak át a szereplők, hogy egyszerűen nem lehet fennakadni a rajzolt díszletek és eltúlzott figurák abszurditásán. Igaz, hogy a film Malagától kezdve Párizson át New Yorkig számos helyszínen játszódik, mégsem látunk semmit az adott városokból. Mindezeket ugyanis jelzésszerűen jelenítik meg, az iskolai előadásokra emlékeztető díszletekkel és feliratokkal. Mivel azonban nem veszi halálosan komolyan magát a film, ez egyáltalán nem zavaró.

Ahogy az is természetesnek tűnik, hogy tíz nyelv keveredik a dialógusokban. A svéd mellett spanyolul, franciául, németül, angolul, finnül, olaszul, norvégul, oroszul és latinul is megszólalnak a szereplők. Legtöbbször csupán néhány szó hangzik el az adott nyelven, aztán máris váltanak egy másikra. De visszatérő poén a filmben az is, hogy egy kultúrához tartozó kifejezést minden helyzetben felhasználnak. Ilyen a Sacre Coeur, ami bármely helyzetben bevethető. A legtöbbet idézett poén is egy nyelvi félreértésre épül. Az akkor még szegény Picasso megérkezik Párizsba, ahol kivesz egy koszlott szobát. Arról érdeklődik (spanyolul), hogy van-e víz. Minden igyekezetével azon van, hogy elmagyarázza, mire is gondol. Amikor már feladná, és kicsordul a szeméből a könny, a nő végre megérti. És közli, hogy víz az nincs…

Gösta Ekman Picasso szerepében egyszerűen zseniális. Egyszer olyan, mint egy pantomimes, máskor burleszk bohóc, de az érzelmeket leginkább megmutató, visszafogottabb jelenetekben drámai filmszínészként is remek. Mellette Brigitta Andersson Ingrid Svensson-Guggenheimként, valamint Bernard Cribbins Gertrude Steinként és Wilfrid Brambell Alice B. Toklasként is egészen szenzációs. Régi színházi hagyománya van annak, hogy férfiak játszanak nőket (vagy néha fordítva), ám valahogy filmen ez a legtöbbször nem sül el jól. Vagy nem ad hozzá semmit, vagy csak összezavarja a nézőt. Itt viszont működik a dolog. Kicsit pimasz persze, de hihetetlenül szórakoztató a két szereplő játéka.

Aki érdeklődik a 20. század művészete iránt, aki kedveli a jó vígjátékokat, aki ki akar szakadni egy kicsit a hétköznapokból, mindenképpen nézze meg a filmet. Egyesek szerint nem szabad viccelni fájó történelmi eseményekkel, vagy az emberi természet sötét oldalával. Mások ellenben úgy tartják, hogy megfelelő idő elteltével a humor és a nevetés megkönnyebbülést hozhat. Így lehettek ezzel a film készítői is.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése