2018. november 8., csütörtök

SEGÍT A BARD COLLEGE A MAGYAROKNAK - MÁR MEGINT

24.HU
Szerző: HORVÁTH GÁBOR, KÓSA ANDRÁS
2018.11.08.


Az amerikai egyetem illetékes rektorhelyettese szerint abszurd állítás, hogy ne lenne a budapestiekkel közös kurzusuk.

A CEU-nak van a Bard College-dzsel közös programja. Ezt a New York államban, Annandale-on-Hudson városkában lévő magánegyetem általános rektorhelyettese, egyben a CEU New York-i képviselője, Jonathan Becker erősítette meg lapunk a múlt héten írásban feltett kérdéseire, miután a kormánypárti sajtóban ezt kétségbevonó állítások jelentek meg. A 158 esztendeje alapított Bard College nem először siet bajba jutott magyar diákok segítségére. 1956 után 325 fiatal magyar menekültnek szervezett angol nyelvi kurzust, amelynek hallgatói közül többen végül diplomát is itt szereztek. Az akcióra annak 50. évfordulóján, 2007-ben háromnapos konferenciával emlékeztek, és a Bard másképpen is ápolja a kapcsolatot egykori magyar diákjaival. Ebben az értelemben szinte természetes, hogy a magyar kormány által vegzált CEU-nak is éppen itt nyújtottak segítő kezet. Jonathan Becker tájékoztatása szerint a CEU és a Bard közös, a New York állam Oktatási Hivatala által akkreditált programjának tárgya az egyenlőtlenség analízise, tudományos szintje pedig úgynevezett "emelt szintű oklevél" (Advanced Certificate). Ez utóbbi azt jelenti, hogy mesterfokot elvégzett hallgatók számára szervezik, és bár nem ad külön diplomát, később felhasználható - sőt, egyes esetekben kötelező - bizonyos doktori (PhD) programokhoz. Egy diák már el is végezte a kurzust, amelynek jelenleg tizenkét hallgatója van. Ők Annandale-on-Hudsonben és Budapesten is tanulnak a CEU és a Bard College tanáraitól. Télen és tavasszal további 10-12, a BC gazdaságelméleti mesterszakán tanuló diák utazik Budapestre, hogy a CEU-n kapjon képzést. A program szintjét jól jelzi, hogy a tervek szerint a Bard College Levy Közgazdasági Intézetének elnöke, Dimitri Papadimitru volt görög pénzügyminiszter is a csoporttal tart.

A CEU-nak külön épülete van a Bard College campusán - amely a Best College Review rangsora alapján mellesleg az Egyesült Államok egyik legszebb egyetemi épületegyüttese és parkja -, ahol megfelelően felszerelt helyiségek állnak rendelkezésre az oktatásra, a távtanulásra és kutatásra, továbbá irodák a tanárok, a kutatók és az adminisztráció számára. A két egyetem közötti megállapodás alapján a CEU ezen kívül hozzáférést kapott a Bard College valamennyi létesítményéhez és kutatókat is küldhet az amerikai intézménybe. Utóbbiak a campuson laknak és a CEU épületét használják. A CEU ezen kívül egy New York Cityben bérelt ingatlanban mesterfokú programot is tart, amelynek tárgya a nemzetközi kapcsolatok. Ezt szintén akkreditálta az állam oktatási hivatala. A hallgatók a Bard "globalizáció és nemzetközi kapcsolatok" programja közreműködésével gyakornoki státust kapnak különböző, nagy presztízsű New York-i intézményekben, tanáraikat pedig a CEU szerződteti. Ebben a tanévben húsz diák vesz részt a programban...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.