SZÉLSŐSÉGES VILÁGUNK

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2018.11.04.

Különös világban élünk, hatalmas szélsőségek közepette, hiszen akad hely, ahol egy toll elképesztő boldogságot tud okozni gyerekeknek, máshol pedig már a virtuális valóság hódít. Mindkettőre lesz példa a heti válogatásban, amit egy nem akármilyen kaland zár majd.

Aki többé-kevésbé rendszeresen követi ezeket az ajánlókat, az talán emlékszik, hogy a Vaku villan blog szerzője Zanzibárban vannak, ahol azért elég megrázó élmények is érik. Mint amilyen a legutóbbi is.

"Egyik nap feljött hozzánk vagy 12 kislány. Olyan 4 és 10 év közöttiek. A kerti kapu általában be van zárva, de most valahogy nyitva volt, és először csak a kapun kiabálgattak be, jambo-jambo, aztán ahogy leintegettem a kapun bedugott kis koszos fejüknek, felbátorodva bejöttek az udvarba. Felnéztek, integettek, elkezdtek körbetáncolni odalent. Dávid éppen főzőcskézett.

Egyszercsak megjelentek fent nálunk, az ajtóban. Ismét látva kedves köszönésem, bejöttek, és ilyen váó-váó arccal körbejárták a terepet. Páran a fürdőszobán csodálkoztak (mondanám, hogy ilyet tuti csak filmekben láttak, de attól félek, némelyik még életében nem látott filmet sem), páran ledobták magukat a kanapéra és boldogan fúrták mocskos kis arcukat a párnákba.

Odaálltak Dávid mellé a konyhapulthoz, és érdeklődve nézték, mennyi rengeteg kajánk van (padlizsán, zöldbab, hagyma, tészta…).

Aztán bemutatkoztak. Egyikük karján a másfél éves kisöccs, Omar. Felfedeztek egy tollat, elmutogatták, hogy kérik. Nekik adtam, elszaladtak boldogan, csak egy maradt.

Az észrevett egy labdát, de az a főnökeink cucca, a tükör alatti polcon, nem adhattam oda. Mellette egy papírzacskóban viszont volt vagy tíz toll. Azt is észrevette, mondtam, oké, vigyen ő is egy tollat.

Erre elszaladt, majd egy perc múlva vissza az egész banda, sorban állva a tollak előtt. Na jó, nem lehetett nem elosztogatni, pont mindenkinek jutott, és még maradt volna egy nekünk is, amikor kórusban elkezdték kiáltozni a kisöccs nevét, akit lent hagytak az udvaron ülni a homokban.

Nagyon nevettek, persze, minek annak a kisbabának egy toll, de azért odaadtam. Már épp boldogan szaladtak volna kifelé, amikor az egyik kislány visszajött az üres tollas zacskót is elkérni. Persze, legyen is mire rajzolni, de hülye vagyok! Jaj, istenem, megszakad az ember szíve. (...)

Nekem néha nagyon rosszul esik látni ezt a szegénységet, annak ellenére, hogy tényleg nem nélkülöznek kaját és vizet a helyiek, és alapvetően boldogok is, de azért na. Nem feltétlenül így kéne ezeknek a gyerekeknek sem felnőniük, ha lenne igazság a földön…”

A teljes bejegyzésben még sok más is van, érdemes elolvasni...

ITT OLVASHATÓ