2018. november 7., szerda

SZÉTKÖLTÖZÖTT TIBORCZ ISTVÁN ÉS ANDY VAJNA - INDULHAT A LUXUSFEJLESZTÉS A MAHART-HÁZBAN

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: Átlátszó / Békeházy Ince
2018.11.07.


A filmipari kormánybiztos kiköltöztette cégeit a Pesti Vigadó melletti Mahart-házból, és az ingatlanban lévő egytizednyi tulajdonrészét is eladta Tiborcz Istvánéknak – vette észre az Átlátszó. Indulhat tehát az állam által támogatott luxushotelfejlesztés az úgynevezett Dorottya Házban.

Figyelemreméltó változásbejegyzési kérelem érkezett a cégbíróságra most hétfőn, azaz november 5-én. A frissen benyújtott hivatalos dokumentumok arról tanúskodnak, hogy idén júniusban a Viona Projekt Kft. és a Fortuna Prince Kft. – kétharmad-egyharmad arányban – megvásárolta a 235 millió forintos jegyzett tőkéjű Bár-Co. Vendéglátóipari és Szolgáltató Kft.-t a V2 Investments Befektetési Kft.-től.

A fantáziadús cégnevek mögött persze élő embereket találunk, nem is akárkiket. A Viona Projekt például a BDPST Group egyik leányvállalata, azaz Tiborcz István érdekeltsége, a Fortuna Prince nevű társaságot pedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatói pozíciójából nemrég kibillentett Szivek Norbert stábja irányítja.

A Bár-Co. Kft. egyebek mellett arról híres, hogy ez a cég birtokolja a belpesti, Apáczai Csere János utcai Mahart-ház egytizedét. Ez ugyanaz az épület, melynek nagyobb része már 2016-ban a Viona–Fortuna-cégkettőshöz került – ugyancsak kétharmad-egyharmad arányban. A Bár-Co.-t júniusig tulajdonló V2 Investmentsről meg azt érdemes tudni, hogy Andy Vajna filmipari kormánybiztos portfoliójába tartozik.

Közérthetőbben: annyi történt, hogy Andy Vajna június legelején az összes cégét kiköltöztette a Mahart-ház Vigadó utca felől megközelíthető épületrészéből (az új székhely Rákóczi út 1-3. alatt található irodakomplexum lett), majd el is adta az általa addig használt egytizednyi ingatlandarabot Tiborczéknak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.