Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2018.11.06.
Azt nyilatkozta a pedagógusmozgalomban aktív, haladó szellemű magyartanárnő pár hete: Petőfi és Arany nem érdekli a gyerekeket, Petőfi és Arany nem érdekli a gyerekek szüleit, Petőfi és Arany nem érdekli a gyerekek tanárait.
Hát jó.
Évtizedek óta folyik már erről a beszéd: Jókai meg Mikszáth, Móricz meg Déry, Gelléri meg Mándy, Ottlik meg Mészöly, Esterházy meg Nádas túl hosszú, Græca sunt, non leguntur: görögül vannak, nem olvastatnak. (Vagy ahogy önök mondanák: nem kerülnek olvasásra.) Csökkenteni kell a tananyagot, készségeket kell fejleszteni a huszonegyedik században, nem információkat halmozni „az agyakban”, gyorsuló-digitálglobalista-instantkommunikációs-plázacica korunkban csak twitterhosszúságú üzenetek... ismerik a mantrát, nohiszen.
Jól van, jól van, ne tessék idegeskedni.
Amikor a brit birodalom létrejött on the playing fields of Eton, akkor – a krikett, futás, úszás és a real tennis mellett – az oktatás lényegét az uralkodó osztály számára az ókori klasszikusok jelentették, ógörög és latin nyelvtan, memoriter. Elég jó tudomány, elég ügyes kormányzás, elég csinos világhódítás lett belőle.
Mi több: a régi munkásmozgalom és a régi népi mozgalom a magaskultúra hagyományának az elragadására törekedett a hűbéri, nagypolgári és főhivatalnoki elitektől: parasztgyerekeknek és proligyerekeknek is kijárt az aszklepiádészi strófa, a disztichon, a szonett, Platón, Spinoza, Kant, a relativitáselmélet, a kvantummechanika, a pszichoanalízis és Rembrandt.
Nyugodjunk bele: most se azoké a sorozatfüggő lumpenburzsoáké a jövő, akik max arra jók, hogy bejelöljék az ismerőseiket a fészbúkon, és minden babonát, rémhírt, konteót és előítéletes marhaságot elhisznek; nem tudnak csöndben maradni pár óra hosszat, ameddig elolvashatnának néhány fejezetet egy-egy „komolyabb” könyvből, akik azt hiszik, hogy az alkotmányelmélet nem lényeges a politikában, s akik szerint a közigazgatás abból áll, hogy tudatlan csinovnyik leordítja az ügyfél fejét.
Mindez az oktatási reformduma – meg az olyan fecsegések, amelyek szerint a normatív nyelvhelyesség, a jó helyesírás, a kollokviális (esetünkben: magyaros) stílus nem számít, stb. – csak a válság defenzív dicsőítése: legyünk barbárok, úgyse számít, az üvegházhatás pár évtizeden belül megoldja a gondjainkat. Akit nem visz el a cunami, majd szénné ég vagy megfullad. Addig meg nézzünk kommersz filmeket, és igyunk koffeinmentes bio flat white-ot, s hallgassunk olyan számokat, amelyekből a végső bölcsesség árad: don’t have sex with your ex. (Ez ment a kávézóban, ameddig vártam a soromra.)
A műveltség önmagában nem garancia semmire: művelt emberek robbantották ki az első világháborút, és így tovább. De itt most a magaskultúrát (művészeteket, filozófiát, tudományt) azért nem a társadalmi siker eszközeként kell szemügyre vennünk, noha nem is lárpurlár.
Ha a magaskultúra – beleértve első renden a nemzeti kultúrát, amely a szellem anyanyelve – pusztán specialisták szakismeretévé meg ráérő amatőrök szektahobbijává válik, ha Az aranyembert meg a Rab Rábyt már csak irodalomtörténész professzorok ismerik és élvezik, ha Platónról az embernek már csak egyetemi szemináriumok jutnak az eszébe, nem pedig ez az egész búvalbélelt egzisztencia, akkor persze fájront, be van fejezve. Akkor mi a fészkes fenéért ne Trump kormányozza Amerikát, aki még egy terjedelmesebb újságcikket se képes megérteni, és aki nem hajlandó az asztalára tett előterjesztéseket és kormánydokumentumokat, jelentéseket elolvasni; talán nem is tudná. Globális fölmelegedés szerinte nincs: fárasztó lenne ugyanis erre gondolni. Újra fogják választani...
Évtizedek óta folyik már erről a beszéd: Jókai meg Mikszáth, Móricz meg Déry, Gelléri meg Mándy, Ottlik meg Mészöly, Esterházy meg Nádas túl hosszú, Græca sunt, non leguntur: görögül vannak, nem olvastatnak. (Vagy ahogy önök mondanák: nem kerülnek olvasásra.) Csökkenteni kell a tananyagot, készségeket kell fejleszteni a huszonegyedik században, nem információkat halmozni „az agyakban”, gyorsuló-digitálglobalista-instantkommunikációs-plázacica korunkban csak twitterhosszúságú üzenetek... ismerik a mantrát, nohiszen.
Jól van, jól van, ne tessék idegeskedni.
Amikor a brit birodalom létrejött on the playing fields of Eton, akkor – a krikett, futás, úszás és a real tennis mellett – az oktatás lényegét az uralkodó osztály számára az ókori klasszikusok jelentették, ógörög és latin nyelvtan, memoriter. Elég jó tudomány, elég ügyes kormányzás, elég csinos világhódítás lett belőle.
Mi több: a régi munkásmozgalom és a régi népi mozgalom a magaskultúra hagyományának az elragadására törekedett a hűbéri, nagypolgári és főhivatalnoki elitektől: parasztgyerekeknek és proligyerekeknek is kijárt az aszklepiádészi strófa, a disztichon, a szonett, Platón, Spinoza, Kant, a relativitáselmélet, a kvantummechanika, a pszichoanalízis és Rembrandt.
Nyugodjunk bele: most se azoké a sorozatfüggő lumpenburzsoáké a jövő, akik max arra jók, hogy bejelöljék az ismerőseiket a fészbúkon, és minden babonát, rémhírt, konteót és előítéletes marhaságot elhisznek; nem tudnak csöndben maradni pár óra hosszat, ameddig elolvashatnának néhány fejezetet egy-egy „komolyabb” könyvből, akik azt hiszik, hogy az alkotmányelmélet nem lényeges a politikában, s akik szerint a közigazgatás abból áll, hogy tudatlan csinovnyik leordítja az ügyfél fejét.
Mindez az oktatási reformduma – meg az olyan fecsegések, amelyek szerint a normatív nyelvhelyesség, a jó helyesírás, a kollokviális (esetünkben: magyaros) stílus nem számít, stb. – csak a válság defenzív dicsőítése: legyünk barbárok, úgyse számít, az üvegházhatás pár évtizeden belül megoldja a gondjainkat. Akit nem visz el a cunami, majd szénné ég vagy megfullad. Addig meg nézzünk kommersz filmeket, és igyunk koffeinmentes bio flat white-ot, s hallgassunk olyan számokat, amelyekből a végső bölcsesség árad: don’t have sex with your ex. (Ez ment a kávézóban, ameddig vártam a soromra.)
A műveltség önmagában nem garancia semmire: művelt emberek robbantották ki az első világháborút, és így tovább. De itt most a magaskultúrát (művészeteket, filozófiát, tudományt) azért nem a társadalmi siker eszközeként kell szemügyre vennünk, noha nem is lárpurlár.
Ha a magaskultúra – beleértve első renden a nemzeti kultúrát, amely a szellem anyanyelve – pusztán specialisták szakismeretévé meg ráérő amatőrök szektahobbijává válik, ha Az aranyembert meg a Rab Rábyt már csak irodalomtörténész professzorok ismerik és élvezik, ha Platónról az embernek már csak egyetemi szemináriumok jutnak az eszébe, nem pedig ez az egész búvalbélelt egzisztencia, akkor persze fájront, be van fejezve. Akkor mi a fészkes fenéért ne Trump kormányozza Amerikát, aki még egy terjedelmesebb újságcikket se képes megérteni, és aki nem hajlandó az asztalára tett előterjesztéseket és kormánydokumentumokat, jelentéseket elolvasni; talán nem is tudná. Globális fölmelegedés szerinte nincs: fárasztó lenne ugyanis erre gondolni. Újra fogják választani...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.