2018. november 20., kedd

WEBER NEM TANULT A MEGBÉKÍTÉSI POLITIKA TÖRTÉNELMI KATASZTRÓFÁJÁBÓL - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.11.20.


- A Néppárt bizottsági elnökjelöltje nem akarja észrevenni, hogy magyar kígyótojáson kotlik, de amúgy szépeket mond a nacionalizmus feltartóztatásának szükségességéről 

- A szélsőjobbos brazil államfő a legjobbhoz: Orbán Viktorhoz fordult tanácsért, az osztrák miniszterelnök viszont látványosan elhatárolódott a magyar kormánypropagandától, amikor fogadta Soros Györgyöt. Amúgy a CEU Magyarország ajándéka Bécsnek

- Több mint bűn, hiba volt, hogy Magyarország segített megszökni a köztörvényesen elmarasztalt Gruevszkinek, még ha úgy is van, hogy Orbán jelenleg azt csinál idehaza, amit akar

Süddeutsche Zeitung

Manfred Weber a folyamatos bírálatok ellenére ragaszkodik Orbán Viktorhoz, védi a magyar vezetővel fennálló szövetséget, bár azt mondja, hogy álláspontja szakkérdésekben nem kétséges, azonban továbbra is nyitott a párbeszédre. A kereszténydemokraták bizottsági csúcsjelöltje hangoztatja, hogy a jogállam ügyében szó sem lehet semmiféle engedményről, de kitart amellett, hogy a gondokat csakis dialógus útján lehet rendezni. Azzal nem ért egyet, hogy már esetleges megválasztása előtt határolódjon el a magyar kormányfőtől.

Az Orbánhoz fűződő viszony döntő lehet a jövő május EP-választás után. Alakul a szövetség az európai liberálisok és a Macron-féle En Marche között, és az határozottan szembe kíván szállni a nacionalista magyar politikussal. Weber elismerte, hogy a Fidesz fejtörést okoz a Néppártnak, de emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi csúcson a Fidesz elfogadta az EU alapértékeinek megerősítését tartalmazó nyilatkozatot. Így most tartania kell magát ahhoz. Weber szerint a kampányban az EPP-nek egyértelműen a jobboldali-populista pártok ellen kell fordulnia. Mert azok hazáról szónokolnak, ám a csupasz önzést és nacionalizmust értik alatta. Az Európa-barát erőknek el kell határolódniuk ezektől a tömörülésektől – fejtette ki. Hozzáfűzte, hogy erős nemzetállamok csakis az egyesült és erős Európában képzelhetőek el.

Die Welt

A nacionalizmus szellemét tartja fő ellenségnek az európai konzervatívok bizottsági elnökjelöltje. Weber most mutatta be programját, és azt mondta, hogy a jövő évi EP-választás sorsdöntő lesz Európa hívei és ellenfelei között. Mint mondta, a fenyegetés akkora, hogy arra a 2. világháború óta nem volt példa. Itt kifejezetten megemlítette a német AfD-t, hangsúlyozva, hogy aki erre a pártra szavaz, annak olyan viszonyokra kell felkészülnie, amint amilyenek most Londonban vannak. (Rosszak.) Ő maga a jobboldali-radikális pártok támogatása nélkül kívánja elfoglalni Juncker székét, a sikerhez csakis az Európa-barát erők szövetségére számít.

Egyébiránt a bajor politikus sürgeti, hogy vessenek véget az illegális bevándorlásnak, de a földrésznek továbbra is fogadnia kell a politikai üldözötteket. A helyenként igencsak elnagyolt nyilatkozat egyfelől azt tartalmazza, hogy az EU-nak az értékek képviseletében politikai óriássá kell válnia, másfelől viszont támogatja az erős nemzetállamokat is. Szerinte leginkább a kül- és biztonságpolitikában lehet további jogköröket átruházni Brüsszelre, viszont meg kell válni az egyhangú döntéshozatal elvétől. Ehhez azonban hozzá kellene járulnia az Európa Tanácsnak, beleértve Magyarországot és Lengyelországot is.

FT

A vezércikk arra figyelmeztet, hogy Romániában a kormány sorozatosan támadja a jogállamot, így veszélybe kerül mindaz, amit a rendszerváltás óta elértek a demokráciában. A románok nagyot léptek előre az utóbbi csaknem 30 évben, ám ez csak még megbocsáthatatlanabbá teszi, hogy a mostani hatalom aláássa a jogállami kereteket, akadályozza a korrupció elleni küzdelmet és így rontja az ország tekintélyét. Magyarországgal és Lengyelországgal ellentétben, Bukarest ellen idáig nem indult uniós eljárás, amelynek a végén elvileg büntetést szabhatnak ki az eltévelyedett államra. Ám a román visszalépés árt az EU egységének, mert azt a benyomást erősíti meg Nyugat-Európában, hogy a térségben egyre több kormány távolodik el a közös értékektől.

A Bizottságnak igaza volt, amikor a múlt héten ajánlásokat tett a román igazságszolgáltatás függetlenségének erősítésére és annak megakadályozására, hogy a BTK-t semmirekellő politikusok védelmére használják fel. Balga módon a román fél olyan törvénnyel vágott vissza, amelyet Brüsszelben nem csupán kihívónak tartanak, hanem az teljességgel elfogadhatatlan gesztus egy olyan ország részéről, amely januártól átveszi az EU soros elnökségét, így azt képvisel majd a világban. Merthogy eltörölné az ítéletet rengeteg vesztegetési ügyben. Az egyik nagy nyertes Dragnea, a szociáldemokraták erős embere volna, ám kockázatos az út, amin ő és a szövetségesei haladnak, mivel az kétségeket vet fel az ország alapintézményei iránt. Egyben rombolja a bizalmat a köz iránt érdeklődő románok körében. Nem szabad, hogy meghaljanak a reményeik, mert ők bíznak abban, hogy Románia egy nap jómódú, korrupciómentes társadalom lesz, amelyet megfelelően kormányoznak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.