2018. február 10., szombat

NÉZED, AHOGY VISZIK A JELENEDET ÉS VISZIK A JÖVŐDET A SUSOGÓS MELEGÍTŐBEN BŰZLŐ TAHÓK

KOLOZSVÁRI SZALONNA - DÜHÖNGŐ
Szerző: Swan Edgar
2018.02.09.



Nézem azt a zavaros tekintetet a felpüffedt arcban. A nyúzott arcú nőt, aki mindenhez adja a nevét. Hogy félelemből, vagy gonoszságból, igazából nem érdekel. Nem érdekel, hogy csak gyáva, vagy romlott is. A széthízott testvér, a susogós melegítőben otthonos fater, a kicsi fiát hősnek látó anya, a vallási őrült, vagy más hitével házaló vérgeci fiú, a külföldön taníttatott, de se angolul, se magyarul helyesen írni nem képes lány, a sunyi tekintetű, mindenre kapható vő. Összeillenek. Milliárdosok. Nem hiszem, hogy valaha boldogok voltak és nem hiszem, hogy valaha boldogok lesznek.

Havonta 1000 kisbaba születik külföldön. Minden hatodik. Vagyis több, de ennyi gyereknek kértek magyar születési anyakönyvi kivonatot a szülők. És ott vannak, akiknek nem kértek és ott vannak, akik még itt születtek, de már elmentek innen a szüleikkel. A gyermekek hány százaléka? Húsz? Vagy több?

A munkaképes korúak hány százaléka ment el innen? Húsz? Vagy több? Hány nagyszülő nem láthatja az unokája első lépéseit, nem hallhatja az első szavait? Havonta 4000 nagyszülő kap hírt arról, hogy megszületett az unokája. Valahol messze.

Az a nagyszülő, aki ifjú emberként élte meg a rendszerváltást. Akkor még talán meg sem született az a gyerek, aki ma már ezer kilométerről üzen: nagyszülő leszel. Akkor még vártad a jövőt, hittél benne. Véget ért valami, jött helyette új, jobb, szabadabb. Még nem voltak tele a boltok polcai, órákig álltál sorban egy kiló banánért a gyereknek, mandarint csak karácsonykor lehetett kapni, de megindult valami.

Sorra nőttek ki a földből a vállalkozások. Már szabad volt, lehetett vállalkozni. Dolgozhattál akár napi tizenhat órát is, lehetett három munkahelyed is. Ha bírtad. És bírtad, mert végre rajtad múlott, lecserélhetted az ócska konyhabútort, a gyereked már tanulhatott angolul, németül, olaszul, ahogy akart, megválaszthattad neki az iskolát, eldönthetted, hogy hol tanuljon tovább, aztán ő eldönthette, hogy főiskolára, egyetemre megy, vagy szakmát tanul. Szabad voltál, életedben először.

A politika nem érdekelt igazán, mert lefoglalt a munka és mehettél külföldre, senki nem szabta meg, hogy hová, mennyi időre és mennyi pénzt vihetsz magaddal. Azt hitted, hogy a demokrácia mostantól fogva természetes, ez már nem változhat és lényegében mindegy, ki van kormányon, mert adott az út, amin az ország haladni fog. Azt hitted, elég keményen dolgozni, becsületesen élni és nevelni a gyerekedet. A többi nem a te dolgod.

Egy nap pedig arra ébredtél, hogy elfogyott körülötted a levegő. Nem egyik napról a másikra, hanem apránként. Mindig azt hitted, rosszabb már nem lesz, de lett. Minden nap rosszabb lett. Lassan szétterült az országon valami sűrű, sötét, undorító, ragacsos kulimász. Félelem, gyűlölet. Félelem a holnaptól, a munkahely elvesztésétől, a betegségtől, félelem attól, hogy rosszkor rosszat találsz mondani. Félelem az ismeretlentől, a mástól, az idegentől és félelem az ismerőstől, az egykori munkatárstól, baráttól.

Az üde levegőjű szabadság helyét átvette a haszonlesés, az ostobaság, a hozzá nem értés, majd a feneketlen kapzsiság, a nyílt fenyegetés. Megérkezett a sötétség. A papok és a zavaros tekintetű elmebetegek, az élősködők, a sunyi tahók, a tanulatlan, törtető bunkók kora. És már hiába ordítottál, hiába kapálóztál, mert 3,5 millió honfitársadat beszippantotta a nyomor. Ők már nem tudják, mi történik körülöttük, mert csak arra marad erejük, hogy megküzdjenek a napi ételért. Rettegnek, hogy elveszítik a minimálbérüket, a közmunkának nevezett rabszolgaságot, rettegnek, hogy még rosszabb lesz.

Most nézed, ahogy viszik a jelenedet és viszik a jövődet a susogós melegítőben bűzlő tahók, próbálod valahogy a felszínen tartani magad, félsz, hogy megbetegszel és akkor a családod elveszett, félsz, hogy nem lesz időd megöregedni és félsz, hogy lesz időd megöregedni és nézni, ahogy minden romba dől körülötted.

A gyereked, akinek régen sorban álltál a banánért, aki már tud angolul, aki szakmát, diplomát szerezhetett, most értetlenül nézi, hogy neki már nem maradt itt semmi. A legtöbb, amit még tenni tudsz érte, hogy becsomagolod a bőröndjét és átlököd a szögesdrótból font kerítésen. Menj innen, menj messzire. Építsd fel a jövődet máshol, idegenek között. Mert itt is csak idegenek vannak, de jövő már nincs. Nézed, ahogy távolodik és magadban azért fohászkodsz, hogy azok az emberek ott, a kerítésen kívül befogadják, szeressék. Hogy engedjék élni, dolgozni, hogy tiszteljék olyannak, amilyen, hogy ne vessék meg azért, mert más, mint ők.

Reménykedsz és nem mondod meg neki, amikor a távolból bejelentkezik, amikor a hang később ér ide, mint a kép és az annyira zavaró, nem mondod meg, hogy fuldoklik az ország. Hogy lassan beszippantja az a mocsok, amit a zavaros szeműek, a susogós melegítősök, a felkapaszkodott, gátlástalan tahók szabadítottak rá.

És lassan megnyugszol, mert van munkája, megbecsülik, szép lakásban él, biztonságban van. Alig 3-4 év és már tervezik a gyereket, mert oda lehet, oda mernek vállalni. Megnyugszol és boldog vagy, hogy becsomagoltad azt a bőröndöt, hogy megtetted érte azt, amit megtehettél. Boldog vagy, mert az unokád már úgy fog felnőni, hogy természetes lesz számára az, amit te csak futólag tapasztalhattál meg, valamikor réges-régen.

És talán még egyszer összeszeded az erődet, hogy eltakarítsd innen a mocskot. Hogy visszavedd a zavaros tekintetűektől, a sötét tahóktól, a rablóktól, akik a vallásra és a legócskább, legbűzösebb nacionalizmusra, sőt, már a rasszizmusra építették fel a hatalmukat. Mert elég volt belőlük, mert talán egyszer hazajön a gyereked, hozza az unokádat és nem csak a monitoron át nézheted, hanem beszívhatod az illatát. Ha csak látogatóba is, de hazajön és lesz hová hazajönnie.

Még van időd eltakarítani a szemetet, még van időd élhetővé tenni azt a darabkáját az időnek, ami neked jutott. Még van erőd hozzá. Holnap talán már nem lesz. És akkor holnap elmondhatod: végleg elbasztam. Mindent. Mindörökre.


"POLITIKA CSÚCSÁRÓL SZERVEZETT KORRUPCIÓ"

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: ZOLTAI ÁKOS
2018.02.10.


Dél-amerikai és afrikai országokban találni olyan visszaélésre kifejlesztett hálót, mint ami mára Magyarországon kiépült – véli Jancsics Dávid korrupciókutató, a san diegó-i állami egyetem professzora.

- Az OLAF szerint szervezett csalási mechanizmust építettek ki Orbán Viktor vejének volt cégénél. Ez az igaz maffiaállam?

- Nevezhetjük annak, bár a többi gyakran hallott koncepció, mint például a haveri kapitalizmus, patrónus-kliens rendszer vagy rendszerszintű korrupció szintén megragadják egy-egy fontos elemét annak, amit ma látunk. A Magyar Bálint által bevezetett maffiaállam azért találó, mert a maffia klánokban megfigyelhető családi szerkezet metaforáját használja a rendszer leírására. A csúcson található a teljhatalommal rendelkező keresztapa, őt veszik körbe a családtagok, akik lojalitásukról biztosítják a családfőt.

- Mi volt az a pont, amikor már nem a Nokiás-doboz szintű, tízmilliós ügyekről volt szó, hanem szervezetten eltüntetett százmilliárdokról?

- A Nokiás-doboz mellett szinte a rendszerváltás óta létezett a korrupciónak egy szervezett formája, amikor oligarchák, politikusok foglyul ejtettek önkormányzatot, állami vállalatot és onnan közpénzt szivattyúztak ki. Azonban szerencséjük a politikai váltógazdaság függvényében forgandó volt, nem bírtak korlátlan védettséggel. Egy-egy botrány, cikksorozat, vizsgálat elsodorhatta őket. Ez 2010 óta megváltozott, a mai szereplők érinthetetlenek. Csak akkor eshet bántódásuk, ha kegyvesztetté válnak és a politikai család kitaszítja őket, lásd Simicska Lajos vagy Spéder Zoltán.

- Mennyire korrupt az ország, és melyek a csak nálunk megtalálható sajátosságok?

- A népszerű mérőszámok többsége, mint a Transparency International CPI indexe csak hozzávetőleges képet ad, hiszen lehetetlen egyetlen számba sűríteni a korrupció különböző típusait és elterjedtségét. De az tény: a CPI-index alapján Európa legkorruptabb országai közé tartozunk. Ráadásul a nálunk megfigyelhető rendszerszintű korrupció nagyon nehezen megragadható, hiszen a szereplők bonyolult szerződések és szervezeti, tulajdonosi szerkezetek mögé rejtik az állami döntésekkel előre megtámogatott lopást. Az egész egy vertikális hálózatot alkot és néhány informális kulcsszereplő, ha úgy tetszik, klán vezér kezében fut össze. Ilyen jellegű, a politika csúcsáról szervezett korrupció a nyugati világban példa nélküli. Talán Dél-Európában, Olaszországban vannak, vagy voltak nyomai, de leginkább olyan helyeken találkozhatunk vele, mint Oroszország, Azerbajdzsán vagy egyes dél-amerikai, afrikai országok...

MŰLESÍKLÁS

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: PETSCHNIG MÁRIA ZITA
2018.02.09.


2010-ben, amikor még volt valamiféle kormányprogramra emlékeztető műsorfüzet, Orbán Viktor ennek parlamenti vitájában azt ígérte, hogy kormányzása alatt hazánk visszaveszi egykori régiós vezető szerepét, és ismét éllovas lesz. A rendszerváltáskor Magyarország valóban a piacgazdaságra való átmenet mintaországa volt, az egy főre jutó GDP alapján pedig a kelet-közép-európai országok körében csak Szlovénia és Csehszlovákia előzte meg. Orbán Viktor bejelentésekor az ország teljesítményét kifejező adat szerint az unióban a 22. helyen álltunk. Az orbáni terv azonban nagyon nem jött be – igaz, a fővezér nem is tett semmit sem érte, sőt! –, hiszen 2016-ig három helyet csúsztunk lejjebb, elénk került Lengyelország, Litvánia és Lettország is. Így ma már csak Horvátország, Románia és Bulgária van mögöttünk, de tudjuk, hogy az utóbbi időkben különösen Románia nagyon rákapcsolt...

Hogyan történt?


A további elemzés során a V4-ekre, valamint Romániára és Bulgáriára fókuszálok, eltekintek a kilencvenes években felbomlással keletkezett (balti államok, jugoszláv utóállamok) országoktól és a Németországba beolvadt NDK-tól. Vizsgált egykori szocialista sorstársaink nagyjából egy régiót alkotnak, külgazdasági feltételeik hasonlók, bár az értékelésnél figyelemmel kell lennünk arra, hogy Bulgária és Románia csak 2007-ben csatlakozott az unióhoz, így forrásszerzési lehetőségük lényegesen elmaradt a V4-ekétől.

A rendszerváltástól 2016-ig (a tavalyi számok még nem ismeretesek) a főbb makrogazdasági mutatók alapján a következő fejlődési ívek rajzolódnak ki:...

FOGY A MAGYAR

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2018.02.10.


Elgondolkoztam ezen a gyerekdolgon. Mármint hogy nem szívesen jön gyerek erre a szép magyar világra, holott itt mindenki jobban teljesít. Attól függ, hol. Meg hogy ki. Mert azért születik gyerek. A hazafiaknak születik ugyanis gyereke, mert a hazafi tudja, mi a kötelessége. Úgyhogy fogy ugyan a magyar, de ez nem baj, mert a minőség viszont javul. A baj csak az, hogy ez nem vicc.

Nem az, hogy a magyar népesség fogy, hanem hogy miért nincs kedve senkinek semmihez. Hogy ez egy rosszkedvű ország. Akinek sok gondja van, nem lehet derűs és elégedett. Nem tudom, most szabad-e ilyeneket mondani, mert ha Magyarország jobban teljesít, akkor itt elvileg senkinek nem lehet semmi gondja. Nekem az tetszik nagyon, hogy Rákosi elvtárs remek találmányai közül a „nemzeti” után most megérkezett a „teljesít”. Pióker Ignác, sztahanovista marós 850 százalékot teljesít. A mezőgazdaság is teljesít, a kulákoktól meg elvesszük a jogtalanul szerzettet. (Azzal talán most ne foglalkozzunk, hogy egy fogalomhoz – Magyarország – cselekvő igét illeszteni – teljesít – általános iskola negyedik osztályban már elégtelen, azért ne foglalkozzunk vele, mert a politikusoknál csak a szlogengyártók bárgyúbbak és faragatlanabbak.)

Na szóval, az a kérdés, miért nem születik elég gyerek, miért rosszkedvű, koszos és vedlett ez az ország, miért nincs kedve senkinek semmihez? A gondokat jórészt az okozza, hogy nincs elég pénz, ez egy szegény ország. Milyen jól hangzik, nem? Már úgy értem, egyszerűségében tetszetős szillogizmus, velős igazságtartalommal, kár, hogy egy nagy marhaság. Mert egyrészt ott vannak például a svédek, pénzük mint a pelyva, és a világ szesztermelése is kevés, hogy a rosszkedvüket ádáz mulatozásba fojtsák. Másrészt meg láttuk a Sivatagi show-ban a busmanokat, nincs egy vasuk sem, és széles jókedvükben fülig ér a szájuk...

TRUMP ÉS A BREXIT DÖBBENTETTE RÁ A VILÁGOT, HOGY AZ ÁLHÍREKET FEGYVERKÉNT IS LEHET HASZNÁLNI - INTERJÚ REBECCA MACCINONNAL

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: KŐMŰVES ANITA
2018.02.09.


Az arab tavasz után hamar kiderült, hogy nem lesznek Facebook- és Twitter forradalmak, hiszen a diktátorok is megtanulták, hogyan üssenek vissza és használják saját céljaikra az internetet. Ám azóta kiderült, hogy a baj ennél is nagyobb: a Snowden-botrány óta tudjuk, hogy az amerikai kormány is széles körben megfigyel embereket. Az álhírek megállíthatatlannak tűnő terjedése pedig választások eredményét is befolyásolhatja. A korábban megmentőként tisztelt internetes óriáscégekről pedig egyre többen tudják, hogy jó pénzért eladják személyes adatainkat a reklámozóknak, miközben elszipkázzák a hirdetési bevételeket a sajtótól. “Sokan elkeseredtek ezek miatt, kedvüket vesztették” mondta a múlt héten a Közép-Európai Egyetemen tartott előadásában Rebecca MacKinnon, az internet és politika viszonyának szakértője. MacKinnon szerint azonban semmi sincs veszve: egyszerűen fel kell ismerni, hogy az internet is a való világ része, amit rosszakaratú emberek megpróbálnak kihasználni. Ezért az egyes államokat szabályozó törvényekhez hasonlóan meg kell alkotni az internet törvényeit is – ehhez pedig szükség van a felhasználók legitimációjára, és az új internetes birodalmak felett uralkodó Szilícium-völgyi kiskirályoknak is le kell mondaniuk a hatalmuk egy részéről.

Az internettel jelenleg rengeteg probléma van – megfigyelhetnek minket rajta a kormányok, a közösségi oldalak eladnak minket a reklámozóknak és nyakló nélkül terjednek az álhírek. Melyik ezek közül a legsúlyosabb? Mi az, amely miatt a téma szakértői nem tudnak aludni?

Engem alapvetően az aggaszt, hogy kik és hogyan használják ki a hatalmukat a digitális világban és hogy politikusok, vezetők használják ki a digitális technikát és a kommunikációt arra, hogy hatalmat gyakoroljanak mások felett. Itt két fő téma van, az egyik a szólásszabadság, a másik pedig a magánszférához való jog, és az a kérdés, az internetes cégek hogyan segítik elő ezeknek a jogoknak a megsértését, illetve védelmét. Persze nincs korlátlan szólásszabadság és tökéletesen titkos magánélet. A kérdés az, milyen szabályok határozzák meg, hogy ezek a jogok mikor sérülhetnek. Ezeket a korlátokat azoknak az embereknek az egyetértésével kell meghozni, akiknek majd szabályozza az életét, és az emberi jogok elveire kell épülniük. Ha valaki korlátozni akarja a szólásszabadságomat vagy a magánszférám titkosságát, akkor annak kell, hogy legyen egy egyértelmű, szükséges indoka és arányosnak kell lennie. Az, ha egy kormány folyamatosan mindenki internetes kommunikációját figyelni akarja, az nem arányos..
.

ITT OLVASHATÓ

FELJEGYZÉSEK A PELENKÁZÓ MELLŐL 22. - ELSŐRE JÓ

TÖRÖK MONIKA BLOGJA
Szerző: TÖRÖK MONIKA
2018.02.09.


Pedig elsőre jó ötletnek tűnt... Gondoltam, mielőtt teljesen megőrülök, nekiállok palacsintát sütni és vasalgatni.
Hát, aha.
Gerincsérvvel...
Tekintetes bíróság, nekem mostanában felmentésem van logikus gondolkodásból.
Csak már egyszerűen nem bírtam a folyamatos nyüszítést, nyavalygást, zokogást, ordítást.
Gondoltam, csinálok valami értelmeset, ha már nem tudok elmenni a sarki kocsmába vagy egy meccsre.
Nagyon nem kellett volna.
Pedig emlékezhettem volna rá, hogy a palacsinta nagyságrendekkel később készül el, mint azt szeretnénk. És addig ott kell ácsorogni mellette.
A vasalást tán még lehetne ülve csinálni, de hát hogy a fenébe üldögéljen az ember, ha két megveszekedett ördögfióka ordít folyamatosan a szobájukban.
Valamilyen rejtélyes okból úgy érzem, hogy kissé fáradt vagyok és durcás.
Van egyébként előnye az életformámnak, például hiba nélkül fel tudom venni a kamaszkori cuccaimat. Mondjuk, ugyanez a hátránya is: most mit csináljak a felnőttkori ruháimmal?!
A cumik azok a dolgok, amelyek egészen elképesztő helyekre tudnak elvonulni, legutóbb például arra jöttem rá, két órás keresés után, hogy a zsebemben vannak.
Erről eszembe jutott, amikor először voltam szerkesztőségi értekezleten, váltig állítottam, hogy minden háttérinformációm megvan, itt a táskámban a dosszié - belenyúltam, és elővettem két lendkerekes autót, egy kirágott szemű nyuszit és két cumit...
Na jó, de akkor még ifjú voltam és bohó.
Így a nyugdíjas éveimhez közelítve most egyszerűen csak végtelenül fáradt vagyok.
A következőt, aki azt mondja (egyébként tök jóindulatúan), hogy feküdjek csak le nyugodtan, majd ő babázik, a kert végében ásom el. A többi mellé.
Miért gondolják azt az emberek, hogy nem HALLOM, amikor üvöltenek az ördögfiókák?! Mert úgy azért elég nehéz aludni...
Mindegy, mert azok a rohadt palacsinták még mindig nincsenek készen, és folyamatosan megeszi az elkészülteket valaki :)

NEM LÉTEZIK POLITIKAI ATOMBOMBA - ORBÁN HÍVEI MESTERSÉGES BUROKBAN ÉLNEK

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: ashwood
2018.02.10.


Akár politikai atombomba is lehet az OLAF Orbán veje elleni nyomozásból – legalábbis Török Gábor politológus szerint. Mi azonban azt gondoljuk: a Fidesz szavazótábora olyan szekta, amelynek híveit nem befolyásolja a valóság.

"Tiborcz OLAF-botrányával már le is dobták ezzel az atombombát, csak még nem robbant, illetve nem derült ki, hogy akként hathat. Pedig lehet még erősebb fordulat is ebben az ügyben" – mondta Török Gábor politológus az ATV-n. Nem értékeljük túl Török jóstehetségét, de ezt a mondatát még több kétellyel fogadjuk, mint a korábbiakat. A tények ugyanis a következőek:

– a Fidesz 2,1-2,3 millió biztos szavazóval rendelkezik,

– vagyis a magyar választópolgárok többségének nem élvezi a támogatottságát a kormány,

– azonban nincs olyan ellenzéki erő/formáció, amely képes akár csak megközelítően ekkora a tábort összefogni,

– így a Fidesznek egyetlen célja, hogy saját táborát egyben tartsa és garantálja, hogy szimpatizánsai el is menjenek voksolni.

Ilyen helyzetben politikai atombombáról kizárólag akkor beszélhetünk, ha azt a Fidesz hívők zárt világára dobja le bárki. Erre pedig lényegében nulla az esély. Ugyanis:

– a Fidesz ma már szektaként működik, a hit alapvetését, vagyis Orbán tévedhetetlenségét és lassan isteni mivoltát megkérdőjelezni nem lehet,

– a szekta tagjait kommunikációs karantén zárja el a valóságtól, kizárólag a szektavezér által jóváhagyott híreket fogyaszthatják,

– ha mégis találkoznak nekik nem tetsző hírekkel, véleményekkel, akkor elkerülik a vitát – az észérvek ütköztetését -, vádaskodni, trollkodni kezdenek, érdemi párbeszéd helyett...

NINCS TELJESÍTÉS, HA NINCS KILÖVÉSI ENGEDÉLY - ÚJRA ELFOGLALTA A POLITIKA A TITKOSSZOLGÁLATOKAT

168 ÓRA ONLINE
Szerző: BUJÁK ATTILA
2018.02.10.


...A terület ismerői szerint a titkosszolgálati miniszteri poszt az elmúlt 28 évben két politikusnak állt jól: Boross Péternek és a szolgálatokért szenvedélyesen rajongó, a munka minden grammját magába gyűrő Kövér Lászlónak.

Kövér a bársonyszéket ’98-ban, az első pillanatban einstandolta. Egyszer magánkörben azt mondta, ez történelmi lehetőség arra, hogy népünknek „a titkok tudóira” ne kelljen többé félelemmel tekintenie.

Ami azt illeti, Kövér valóban nem tartott „a titkok tudóitól”. A Fidesz prominensei az első perctől alkotó módon viszonyultak a szolgálatokhoz. A szocialisták stratégiai célja – ha volt egyáltalán ilyen – leginkább az állagmegóvás, a titok-, irat- és káderblokkolás volt, a szolgálatokra szégyenlősen (kellemetlen múltbeli ismerősként) tekintettek. Eközben Kövér és segítője, Demeter Ervin az NBH-ban (ma AH) komoly hadállásokat szerzett. Demeterre kevesen emlékeznek. 2011-ben helytartóként (a B.-A.-Z. megyei kormányhivatal kormánymegbízottjaként) vonult vissza birtokaira. Kövér visszalépése után miniszterként a nagy előd szeme és füle volt.

Hogy a Fidesz beépült volna a szolgálatokba, túlzás, az viszont biztos, hogy jobban otthon érzik magukat ebben a különös belvilágban. Az évtized nagy „szivárgásai” Medgyessy megszégyenülésétől (D–209-es ügy) a „Mucuska lehallgatási afféron” át (az „erdélyi Mata Hari” feltűnése kormányzati körökben) a Nyírfa-dossziéig a szocialistákat sújtotta.

Szilvásy szerint a hírhedt UD Zrt.-ügy jelenségként és szervezetként a létező kapcsolat leágazási pontja volt. A cég afféle háttérhadseregként, titkosszolgálati klónként üzemelt. Aktív tisztek, ha kifelé dolgoztak és belebuktak, háttérbázishoz és menedékhez jutottak. Szilvásy megfogalmazása szerint „átmentek innen oda, főállásba”. És működött minden tovább.

A politikai libikóka persze aktívan roncsolta a szolgálatokat. Ami 2007-ig történt, romboló volt ugyan, de legalább áttekinthető. Utána viszont elszabadult a pokol. A bizottság üléseit a Fidesz gyakran bojkottálta. Aki tudta, pártcélú információk begyűjtésére használta a szolgálatokat. A Fidesz előkészítette a hatalomváltást, 2009 után pedig világossá vált, hogy ha a harc végleg eldől, a vesztest bíróság elé citálják. Az igazsághoz hozzátartozik ugyanakkor, hogy a befolyásolási hullám nem csak a Fideszhez kötődik, már a Kulcsár Attila-ügy körül (K&H-botrány) érzékelhetők voltak furcsa belső mozgások a szolgálatoknál.

A titkosszolgák önképét, lelkületét mégis Kövérék ismerték jobban. A tipikus magyar titkosszolga (a tapasztalt derékhad tagja) már nem fiatal, de még nem öreg. A rendszerváltás idején – általában néhány évvel korábban – szerzett diplomát, egyetemen-főiskolán cserkészték be, gyakran speciális tudású, beszél egy fontos ritka nyelvet, tájékozott és nagyravágyó, öndefiníciója szerint „hazafias meggyőződésből” dolgozik, munkája titokzatos és egyedi. A sodródó tömegen kívül és mindenképp felette áll.


Aki ’90 előtt besározódott, mert az akkori ellenzékre dolgozott, azt egyre erősebben vonzotta a Fidesz, részben generációs alapon. Nyilvánvaló, hogy holmi „iratnyilvánosság” és „információs szabadság” miatt a régi embereket, azaz a mai partnereiket Kövérék nem fogják kiadni.

Sok mindent teszteltek már ’97-ben a Nyírfa-ügyben Földi László közreműködésével. S bár a dosszié szerzőjét végül kirúgták, a bíróság is elmeszelte, a kommunikációs csetepatéból a Fidesz került ki győztesen. A forgatókönyvet kormányra kerülésük után a „megfigyelési ügyben” próbálták újraírni. S bár abba csúnyán beleégtek, a történet kitöltötte a kommunikációs teret. Az MSZP hiába nyert csatát, jellemző módon már a szocialisták védekeztek.

Több informátorunk szerint a miniszteri felügyeleti modell 2006 őszén, a tévészékház ostroma idején bukott meg végleg. Nem csak a rendőrség mondott csődöt, nem csak az államigazgatás zavarodott meg, a titkosszolgálati miniszter is betlizett. Tájékozatlan volt, pedig utólag kiderült, az általa felügyelt szolgálatok nem voltak süketek és vakok.

Nagyon is tudtak az előkészületekről, a szereplőkről, a mellékkörülményekről. Arról, hogy mi a Fidesz és Kubatov Gábor szerepe. Hogy miként szervezték a „focidrukkerek” együttműködését, a Fradi, az Újpest és a Loki kemény magjának közös fellépését. Mindez persze csak azért derülhetett ki, mert a botrányból perek lettek, a bíróságok pedig bekérték a megfelelő titkosszolgálati aktákat...

A MAGYAR NEMZET VESZTÉSRE ÁLL A VILÁGBAN

1000 A MI HAZÁNK
Szerző: HaFr
2018.02.10.


A történelem menetét, nemzetek és birodalmak felemelkedését és eltűnését hosszabb távon egyetlen tényező dönti el: a technológiai fejlettségük. Az ezt lehetővé tevő közösségi tanulás, mozgósítóerő és forráshatékonyság pedig meghatározza, hogy kié lesz a domináns technológia: szinte kivétel nélkül az aktuálisan hatékonyabb politikai alakulatoké. Ez történt a kőkortól a vaskorba való átmenet különböző fázisaiban, a kapitalizáció és a tőkekoncentráció, és ezzel összefüggésben az ipari forradalmak idején, ez történt az atombomba ledobásához vezető fejlesztési folyamatban és ez történik most, amikor a digitális technológia és a mesterséges intelligencia révén egyes - többnyire eleve tőkeerős - országok növelni fogják az előnyüket a szegényebb, gyengébb országokkal szemben. Például Magyarországgal szemben.

A magyar nemzet jövőjét nem az etnikai homogenitása fogja eldönteni, hanem a technológiai fejlettsége, a globális technológiai változásokhoz való szuverén hozzájárulása és a közösségi ereje. A kormányzati propaganda azzal áltatja a hozzá nem értő embereket (a szavazók többségét), hogy a magyar nemzet erős (ami sajátos összekeverése a magyar kormányzat magyar nemzettel szembeni és a nemzet objektív erejének). Valójában a magyar nemzet egyre gyengébb, mert úgy döntött a Fidesz-kormány uralomban tartásával, hogy az eleve hiányos közösségi kompetenciáit, piacát, tőkéjét és tudását visszafejleszti. Ahelyett, hogy szembenézne a hiányosságaival, tragikus módon fátyolba vonja azokat maga előtt és hagyja a képességeit tovább sorvadni.

Ahelyett, hogy erősödne a nemzet szuverenitása, mert a versenyképessége révén a világ technológiai, tőke- és szociális kompetenciaközösségének élvonalában van, folyamatosan gyengül: nemcsak a saját kormányával szemben, de ami még fontosabb, a világ valós trendjeivel szemben is. A versenyképességet nem lehet kiiktatni, megkerülni, elszabotálni, elhazudni. Ezek egyikét sem lehet vele. Vannak objektív mércéi jórészt már a makroadatokat messze megelőzően és náluk sokkal árulkodóbban: pl. a start-up tőke mennyisége, a tanárbérek, a globális felsőoktatási ranglisták, a kutatás-fejlesztés és az innováció hozzáadott értéke a nemzetgazdaságban, a nemzeti vállalatok kapitalizációja és tőkeexportja, a digitalizációra költött pénz a szolgáltatási szektorban stb. Pontosan lehet látni azokat a világfolyamatokat, amelyek számítanak a XXI. században, és ahol Magyarország -- elenyésző mértékig -- csak a nyugati integráció révén van jelen, a maga jogán és erejéből ellenben jószerivel nem jegyzik, nincs. Nálunk szervezett tolvajlás van, ennek üzemszerű elhazudása van és Tállai András van, amint tehénszaros utakat ad át papi áldással. Nálunk az új harmincashetvenes évek van, a soros válság kitörését megelőző évtized van...

BANKSZÁMLÁT HASZNÁL? ENNYIVEL DRÁGÁBBAN JUTHAT A PÉNZÉHEZ

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.02.08.


Az átlagdíjak alapján manapság körülbelül háromszor annyiba kerül 25 ezer forintot bankszámláról átutalni, mint hat évvel ezelőtt. Ez azonban egyáltalán nem így látszik a pénzügyi szolgáltatások árváltozását mutató KSH statisztikákban. Az eltérés nem véletlen.

Öt év alatt – számolta ki az Azénpénzemhu – 48 százalékkal drágultak meg a KSH adatai szerint a pénzügyi szolgáltatások. Ennyivel kellett tavaly decemberben többet fizetni a tranzakciós illeték 2013-as bevezetése előtti év decemberéhez képest. Ez a szám azonban nagyon félrevezető. Benne vannak ugyanis a tehetősebbeknek igazán bombázó feltételekkel kínált megoldások, és azok a már nem nyitható számlák is, amelyek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kemény fellépése következtében nyújtanak a tranzakciós illeték bevezetése előtti időket idézően jó feltételeket. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a „pénzügyi rezsicsökkentés” lehetővé tesz havi 150 ezer forint díjmentes felvételét (a szabályozásról részletesen itt olvashat).

A különböző intézkedések hatása a pénzügyi szolgáltatások árának alakulásán is jól látszott, a 2013-as brutális emelkedést követően ugyanis a banki díjak két éven keresztül évente körülbelül 4 százalékkal mérséklődtek. A feltámadó infláció viszont az utóbbi két évben ismét felfelé hajtotta a költségeket, és ez még inkább várható idén is (az egyik bank már előrehozta az inflációt követő áremelését). Persze mindez csak az átlagot jelzi, sokat szembesültek ennél jóval nagyobb ütemű drágulással...


ITT OLVASHATÓ

BŰVÉSZKEDÉS

FARKASVONÍTÁS
Szerző: Tarski
2018.02.10.


Az egész hazai sajtót bejárta az a 2017 januárban készült hangfelvétel, ami Kövér László Házelnök szavait tartalmazza és a választási körzetek kijelölésével volt kapcsolatos. Ez utóbbi azért vált szükségessé, mert az új választójogi törvényben a korábbinál kevesebb körzetet állapítottak meg. Míg azelőtt 176 választási körzet volt, a törvény elfogadása után már csak 106 körzet maradt. Nyilván ebben az esetben a földrajzi térképet kellett átrajzolni, amiről Kövér László a következőket mondotta:

Kövér: „Az a jó, ha az ellenzék nem rúg labdába. Ezt természetesen kormánypárti politikusként mondom, minden kormánypárti politikus ezt mondja, vagy legalábbis ezt gondolja. Magában legfeljebb nem meri kimondani nyíltan. Én is csak ebben a körben teszem. Isten őrizz, hogy ők labdába rúgjanak. Az, amit mondanak a választási rendszer reformjáról nem mondom, hogy nincs benne földrajzi bűvészkedés vagy nem volt, de csak annyi bűvészkedés volt benne, mint a 90-es törvényben amit a szocik alkottak meg. Semmi olyat nem tettünk az elmúlt huszonhat évben, és nem teszünk és nem áll szándékunkban, amit mások előttünk meg ne tettek volna. Tehát, hogyha eddig nem volt veszélyben a demokrácia, akkor most sincs veszélyben a demokrácia.”

Kérdező: „Két választás között a kormánypártnak gyakorlatilag tejhatalma van?”
Kövér: „A törvényes keretek között igen. Persze. (…)”
Kérdező: „A Fidesz hozza gyakorlatilag a törvényeket is. „
Kövér: „De ez mikor van másként. Kormányok hozzák a törvényeket.”

Amint az látható, itt több kérdés vetődik fel, amit meg kell válaszolni. Az első ilyen kérdés az, hogy miért volt szükség arra, hogy a választási körzetek számát lecsökkentsék.Azért, mert az meglehetősen túlméretezett volt. Magyarország lakossága még 10 millió sem volt akkor, amikor a képviselők száma 385 főre rúgott. Ezzel összevetve az Európai Unió majd' 500 milliós lélekszámához egy maximum 750 fős parlamentet rendeltek. Tehát ha e két adatot összevetjük, akkor jól látható az, hogy milyen túlméretezett volt a hazai parlament. Azt csak ma tudjuk megmondani, hogy az összesen 199 fős parlament is bőven elég volt ahhoz, hogy az ellássa a politikai rendszer működtetésében betöltött szerepét. Tehát alapos oka volt annak, hogy a parlament létszámát lecsökkentsék. Ezt a lépést még az akkori ellenzék is elfogadta.

De itt most nem is ez volt a lényeges, hanem az, hogy milyen határai legyenek ezeknek a választási körzeteknek. Az alapvető szempont a lélekszám megközelítő azonossága lehetett, amit nyilván nem lehetett pontosan megoldani, csupán hozzávetőlegesen. De még ezt is elfogadta volna az ellenzék. Az igazi gond akkor kezdődött, amikor a 106 egyéni választási körzetek pontos határait nyilvánosságra hozták. Ekkor derült ki az ellenzék szerint az, hogy itt bizony a Fidesz manipulált: úgy szüntetett meg, illetve hozott létre választási körzeteket, hogy azok nekik kedvezzenek. Ezzel végeredményben a Fidesz választási esélyeit növelték volna meg. De ha jobban megnézzük ezt a problémát, akkor nincs erről szó, illetve ha mégis lenne, akkor az csak rövid távon lenne érzékelhető...

JELSZAVUNK MUNKA ÉS...

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2018.02.10.


Valamelyik nap szokás szerint jó későn vacakoltam a másnapi határátkelős poszttal, amikor eszembe jutott, érdemes lenne egyszer beszélgetni arról, kinek milyen a munka-magánélet egyensúly a mindennapokban, illetve miként változtak meg (ha megváltoztak) az arányok határátkelés után.

Bennünk, magyarokban az a kép él (vagy legalábbis én így gondolom, aztán lehet, hogy nincs igazam), hogy az a jó munkaerő, aki sokat és keményen dolgozik. Persze minden relatív, a japánokhoz képest például a fasorban sem vagyunk, de alapvetően szerintem arról közmegegyezés van, hogy a magyarok sokat dolgoznak.

(Zárójeles kitérő: talán érdemes lenne egyszer komolyan megvizsgálni – talán születtek is már ilyen felmérések -, hogy valóban sokat dolgozunk, vagy csak sok időt töltünk a munkahelyünkön / munkahelyeinken, mert a kettő nagyon nem ugyanaz.)

Miután azért személyesen is volt/van alkalmam látni, miként dolgoznak más országokban, néha elgondolkodom azon, vajon mi csináljuk-e jól, vagy azok, akik nem tépik szét magukat a munkában, hanem akkurátusan betartják mondjuk az egyórás ebédszünetet, és annyit dolgoznak, amennyit nagyon muszáj, de számukra nem ez a prioritás.

Szóval arra gondoltam, ma beszélgethetnénk arról, ti mit tapasztaltatok ezen a téren, milyen volt a munka-magánélet aránya Magyarországon és milyen külföldön?

De hogy ne csak a levegőbe lógjon az egész poszt, kicsit utánanéztem, hogyan is áll a helyzet más országokban. Ehhez az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) statisztikáját hívtam segítségül, annál is inkább, mert ők rendszeresen végeznek ilyen felméréseket.

Valami bűzlött Dániában

Az már nagyon régen volt, amikor valami bűzlött a skandináv országban, mert mostanság abszolút az élvonalban vannak a magánélet és a munka egyensúlyát tekintve (ebből adódóan a különböző, boldogságot mérő listákon is).

Az OECD tanulmánya szerint Dániában csupán a munkavállalók 2 (kettő) százaléka túlórázik rendszeresen, ami még 13 százalékos OECD-átlaghoz képest is sokkolóan kevés. A napjuk kétharmadát (16 órát) ennél kellemesebb dolgokkal, evéssel, ivással, szórakozással, pihenéssel, alvással töltik.

Talán nem véletlen, hogy a megkérdezett dánok 96 százaléka mondta, hogy van olyan barátja / családtagja, akire baj esetén számíthat, ami szintén magasabb, mint a 88 százalékos OECD-átlag...

A FIDESZ NEM SZÉGYELL LOPNI A LEGGYŰLÖLTEBB POLITIKAI ELLENFELEITŐL SEM

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2018.02.09.


A magyar kormánypárt híres arról, hogy remeterákként beköltözik más pártok üresen hagyott házába. Erről a Jobbik sokat tudna mesélni, főleg azok után, hogy Tállai András államtitkár egy hangfelvételen elismerte: az utóbbi három évben ráfeküdtek a radikális jobboldal menekültpolitikájára, és láss csodát, bejött. A Fidesz azonban nem csak tartalmi kérdésekben merít előszeretettel politikai ellenfeleitől, hanem formaiakban is. A lassan feledésbe merült SZDSZ-től például az egyik legsikeresebb kampányelemet nyúlták le.

Korábban már írtunk arról, hogy a Fidesz néhány éve suttyomban átvette az egykori liberális nagy testvér alapszínét, a tengerkéket. Marketing szakemberek szerint sokkal meggyőzőbb ilyen felületen üzengetni a választóknak, mint a kissé felkavaró narancssárgán, ami a Fidesz eredeti alapszíne. Nem gondoltuk volna még a 2002-es kampányban, hogy ugyanazon a kék alapon szólít fel bennünket a Szabad Demokraták Szövetsége, hogy szabaduljunk meg a narancsuralomtól, mint amilyenen most a Stop Soros kampány fut.

Apropó, Stop Soros! Ez a szlogen és a hozzá társuló tiltó tábla sem most jött le a magyar politikai marketing falvédőjéről. Ez a kampány ugyanis legfontosabb elemeiben hajaz az SZDSZ Lop Stop plakátjának szimbolikájára. A háttér a Fidesz „honosított” tengerkékje, rajta a nagy piros tiltó tábla, amin fehér betűkkel a fő üzenet. Míg 2002-ben azt üzenték a liberálisok ezzel a plakáttal, hogy megálljt kell parancsolni a Fidesz közpénzfaló kormányának, most egy magyar származású amerikai bankár ellen hirdet kíméletlen harcot az a párt, amelyet annak idején (is) kőkemény korrupcióval vádolt az ellenzék...

HONT: A MAGYAR-MAGYAR VACSORACSATA

HVG ONLINE - VÉLEMÉNY
Szerző: HONT ANDRÁS
2018.02.09.


A magyar kormányt megnyugtathatja Kelemen Hunornak az ellenzéki vezetőkkel elköltött vacsora után tett hűségnyilatkozata. Kelemen saját lelkiismeretét nem fogja, bármennyire is megsértődik szerzőnkre, Tamás Gáspár Miklósra.

Kelemen Hunor kedvelni fog. Azt írja ugyanis Facebook-oldalán, válaszul Tamás Gáspár Miklósnak lapunkban megjelent írására (Kelemen Hunor vacsorája), hogy kedveli a dühös embereket. Én pedig kurvadühös vagyok. Mégpedig azért, mert a hivatalos magyarországi kormányzati politika rangjára emelt nemzetveszejtésbe (melynek forrása a tudatos cinizmus és a mély műveletlenség) egy ideje külhoni véreink fölkent vezetői is beszálltak. Ugyanis lehet-e másnak tekinteni, mint nemzetvesztésnek, ha a nemzetből kirekesztik azokat, akik nem hívei a kormánypártoknak, aki meg nem fontos, azt leszarják (természetesen ideértve a határon túliak nagyobb részét, de erről később). És akkor még az előbbiek jártak jól, mert a másként gondolkodókat simán idegen ügynöknek is bélyegezhetik, vagyis nem egyszerűen nem tagjai alanyi jogon a kulturális-nyelvi-politikai közösségnek, de egyenesen ellenségei annak, mert csak. Aki nem illeszkedik hajszálra egy Németh Szilárd-alakú öntőformába, az nem magyar. Nehéz dilemma.

TGM is azt nehezményezi, hogy a legnagyobb határon túli magyar párt vezetője, miután elfogadta két magyarországi ellenzéki politikus invitálását, a közös vacsorát követően – mindenféle illemet, távlati, közös érdeket áthágóan – feltétlenül szükségét érezte hűségéről biztosítani mentorát és mecénását, a magyar kormányfőt. Mindezt azon az alapon, hogy „az RMDSZ a Fidesz-KDNP nemzetpolitikáját jónak és folytatandónak tartja”. Ami szubtilis jelzése annak, hogy a többiek „nemzetpolitikáját” nem tartják annyira jónak, illetve ha ők jönnének, akkor a „jó nemzetpolitika” majd nem folytatódna. Nos, ha már „nemzetpolitika” – amely alatt, ha jól tippelek, valami magyarság-erőforrásgazdálkodást kell értenünk –, akkor vegyük magát a „nemzetpolitikát”, mely szó a legmegengedőbb esetben is redundancia, de nemzetünk és politikánk integráns részét képező szép nyelvünk mégoly flexibilis szabályai alapján is inkább értelmetlen hadova. Magyarán Kelemen Hunor nem mondott semmit, de legalább jól megbántott egy csomó embert, akinek fontos, hogy mi történik Erdélyben, de magyarországi, ellenzéki szavazó. (Mondom ezt úgy, hogy engem ugyan sem Karácsony Gergely, sem Molnár Gyula nem képvisel.)

A 2004-es sajnálatos decemberi eseményeket, majd a NER állampolgársági törvényét követően súlyosan terhelt a magyar-magyar viszony. Valamennyi felelős vezetőnek az volna a dolga, történelmi szerepe, hogy a kölcsönös gyanakvást és ellenszenvet csökkentse, hogy magyarszámba vegye a „nemzetpolitikai” alapon stigmatizált áramlatok híveit is. Magyarország felé azt kéne mutatni, hogy a határon túli közösségek világnézetileg pont olyan sokszínűek (valójában sokkal inkább), mint a csonkamagyar, míg határon túlra azt, hogy aki nem fideszes – még ha nem is értünk egyet vele – az attól még lehet derék magyar, kiváló „nemzetpolitikus”.

Ehhez képest Kelemen Hunor csinálta, amit csinált, majd – jó politikushoz méltóan – besértődött. Válaszában ezt írja: „úgy tűnik, hogy amikor az erdélyi magyar emberről van szó, akkor néhány hasonló elvárás mind román, mind magyar (értsd magyarországi) oldalról elő-elő bukkan. Nem tudok kezdeni semmit azzal az elvárással, hogy a »lelki függetlenség« szerény jelzése és az erdélyi magyar ember bátorságának a fokmérője az lenne, hogy bizonyos kérdésekben mélyen hallgat”. Kelemen Hunornak itt a következőket sikerült elkövetnie: 1. azonosította az őt ért kritikát, az „erdélyi embereknek” szóló intéssel. Ismerek még valakit, aki pontosan így szokott eljárni hasonló helyzetekben, nekünk, magyarországi magyar embereknek semmi jó nem származott eddig ebből. 2. a kolozsvári TGM-től érkezett bírálatot „magyarországi” megjegyzésként tipizálta, és még megtoldotta azzal, hogy fölöltötte a mártírpózt, amikor így fogalmazott: „onnan nézve magyarul beszélő büdös bocskoros román vagyok. A románok feléről nézve pedig irredenta bozgor, nemzetbiztonsági kockázati tényező.” Kelemen Hunor jól tudja, hogy kinek címzi ezeket a sorokat, azt is, hogy Tamás Gáspár Miklós fiatalkorában mennyivel nehezebb volt erdélyi magyarnak lenni, mint az övében, ennek ellenére éppen egy TGM-szöveg kapcsán érzékenykedik (összemosva TGM és a TGM által is megvetett kommentelő szavait), hogy ő, Kelemen Hunor „onnan” (azaz Magyarországról) „magyarul beszélő büdös bocskoros román”. Szóval, aki rosszallását fejezi ki egy erdélyi megnyilvánulás miatt és nem fideszes, hát az egy, az egy... egy gyurcsány...

KIVÉTELES ÁLLAPOTBAN

NÉPSZAVA ONLINE - SZÉP SZÓ
Szerző: ANTAL ATTILA
2018.02.10.


...2010 óta folyamatosan

Az Orbán-kormányok rendszeresen élnek az Agamben által leírt kivételes állapot eszközrendszerével és kormányzástechnikájával, ugyanakkor ez igen jelentős veszélyeket hordoz. Bemutatom azokat a legfontosabb csomópontokat, amelyekben leginkább tetten érhető a rendkívüliség; ezek pedig a múlthoz, a joghoz és a politikai ellenfelekhez való viszony.

Az első ilyen a szelektív történelemszemlélet, amellyel tulajdonképpen a Fidesz-kormányzatok felparcellázzák a múltat és a számukra kedvező történelmi periódusokat magukba olvasztják (lásd az Alaptörvény emlékezetpolitikai passzusait) és ami ideológiai és/vagy aktuálpolitikai szempontból ellenségképek gyártására felhasználható, azt egyszerűen kilökik a nemzet történelméből. Ebből pedig egyenesen jelen korszakunk kivételességét, a történelmi sérelem feloldásának reális lehetőségét vezetik le.

Az Orbán-rendszer egyértelmű fordulatot hozott a jogról való gondolkodásban: a joguralom helyett a politika tiszta uralma érvényesül. Ez nem pusztán azt jelenti, hogy a jogszabály-szerkesztés követelményeit nem tartja be a politika vagy éppen ignorálják a jogi szakértelmet, hanem egyenesen azt, hogy a jogi alrendszert a politikai követelményei szerint működtetik, veszik igénybe foglalják el, uralják („rule by law”). Ez megmutatkozott a rendszert közjogilag megalapozó Alaptörvény pártszövetségégi jellegében, elfogadási eljárásában, abban, hogy a korábbi Alkotmányt semmisnek mondja ki az Alaptörvény.

Ebből a közjogi „kivételességből” vezethető le a bírói rendszer feletti uralkodási szándék: az a politikai frázis, hogy a bírák „kommunisták”, azt jelenti, hogy a kormánypártok nem tűrnek meg semmiféle olyan szakmai-morális logikát, amely felülírhatja a politikai döntés elsődlegességnek rendszerfenntartó aranyszabályát. Ebbe belefér a bírósági ügyek manipulálása és a politikai szempontból kedvezőtlen döntések nyílt bírálata, az ügyészség politikai kézi-vezérlésre kapcsolása. Talán a legextrémebb eset az alkotmányvédelem lerombolása. A jog tehát az Orbán-rendszer számára korántsem „úri huncutság” vagy éppen bürokratikus feleslegesség, hanem politikailag legyőzendő ellenség.

A rendkívüli állapot harmadik – ugyanakkor az eddigieket is meghatározó területe – az ellenségképekben való gondolkodás patológiává való torzultsága. A kormányzat az ellenségképek (a kommunisták és utódjaik, a globális kapitalizmus pénzügyi intézményrendszere, az Európai Unió, a menekültek, a külföldről finanszírozott civil szervezetek, Soros György és nemzetközi intézményrendszere) folyamatos kiépítésével, társadalmi stigmatizációval és bűnbakképzéssel (a hajléktalanok, a társadalmi teljesítményt lerontó és önhibájuk miatt ellehetetlenült szegények), állandó identitáspolitikai küzdelmek előállításával próbálta, próbálja meg szinten tartani saját szavazótáborát és ezzel párhuzamosan politikai és társadalmi karanténban tartani politikai ellenfeleit. Ezen stratégiák kivitelezése nem csak és elsősorban pártpolitikai eszközökkel történik Magyarországon, hanem az egész kormányzati apparátus és a magyar közigazgatás jó része lényegében a kormányzati propaganda szolgálatába állt be.

Ezek a csomópontok egymást erősítik és együtt jelentik a kivételes állapotot komplexumát. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az Alaptörvénybe beépített új rendkívüli jogrend-típus, a terrorveszélyhelyzet anélkül „lépett hatályba”, hogy a törvényhozás arról szavazott volna, hiszen a 2015 óta tartó permanens menekültellenes gyűlöletkampány a maga természetességével olvasztotta be előbb a civileket, majd pedig a CEU-ellenes kampánnyal egyesülve Soros Györgyöt is.

Az állandósulás veszélye


A permanens rendkívüli állapot egyik kockázata az, hogy az állam folyamatos készenléti állapotban tartásával lényegében elveszítjük annak a lehetőségét, hogy azokról a fontos kérdésekről vitatkozzunk, hogy a terrorizmus és egyéb veszélyek állandó jelenléte miatt hogyan kell átalakítani életünket, és hogy hogyan kell átértékelni a modern állam működését. Az, hogy agambeni terminológiában – az aktuális politikai szándékok szerint – mindannyian potenciális terroristává válhatunk a kormányzat kénye-kedve szerint, lényegében a bizonytalanság és a félelem olyan légkörét eredményezte, amely mára szinte végérvényesen rátelepedett közviszonyainkra, s gondolkodás nélkül feláldozunk egyre többet és többet önnön szabadságunkból a biztonsági paradigma mentén és közben nem vesszük észre, hogy igen sokszor az az állam jelenti a biztonságunk legnagyobb akadályát, amely a biztonság ígéretével kampányol.

A kormányzatok által alkalmazott permanens kivételes állapot lényegében a társadalom és az individuumok demokratikus immunrendszerét károsítja és csírájában fojt el minden társadalmi önvédelmi mechanizmust, s ezt a kormányzatok maximálisan ki is használják: a biztonság ígérete olyan politikai hívószóvá vált, amelynek égisze alatt olyan szabadságkorlátozó mechanizmusokat is be lehet vezetni, amely nem a társadalom létbiztonságát, hanem a kormányzat politikai biztonságát szolgálja. Ezért lenne fontos egy olyan társadalmi diskurzus, amelynek során élesen el lehet választani azt, hogy mi szükséges a társadalmi biztonsághoz és melyik az az intézkedés, amely csak látszólag szolgálja ezt a biztonságot, s valójában már a kormányzati önkény eszköze.
* * *
Mindezek alapján talán joggal merülhet fel bennünk, hogy mi van, ha a 21. század hibrid/félautoriter berendezkedéseinek formájában tér vissza valami abból a szörnyűségből, amelyet a 20. század totalitárius rendszerei sajátosságának tulajdonítottunk? Vajon legitimálja-e a kizsákmányolást, a jogtalanságot, a hatalommal való visszaélést, ha azokat a kivételes állapotokat előállító nem-demokráciák és nem-diktatúrák követik el?

DEMAGÓGISZTÁNI NAPLÓ: KAFTÁNIZMUS

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2018.02.09.


„Legjobb védekezés a támadás”, tartja egy mondás. Ha pedig valaki sarokba szorul, akkor vagdalkozik. Akkor is, ha egyébként önmagát navigálja be egy sarokba. Valahogy így érezhette Köves Slomó is annak kapcsán, hogy kiállt egy horthysta nyilatkozatokat tevő KDNP-s politikus mellett. Előásva Vágó István egyik korábbi, internetes kommentjének egy részletét, és médiát keresve a gyurcsányozáshoz.

Alkalmasint persze egy díszesre csomagolt gumicsontot is felszolgálva. Bízva abban, hogy ha sikerül az antiszemitizmus sablonját ráhúznia Vágóra, akkor Orbán ellenzékét is sikerül kicsit még jobban megosztania. Az internetes reakciókat elnézve nem is volt ebben teljesen sikertelen. Legfeljebb azonlehet elgondolkozni, hogy a DK-t egyébként sem kedvelők kaptak-e kapva az új muníción, vagy csak simán felültek annak, hogy Köves úr igyekezett olyan keveset kiragadni az egykori Vágó-kommentből, amilyen kevés még az értelmes betűhalom látszatával bír. Noha még a kiragadott részlet sem igazán antiszemita: „nehezen viselem a kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát, nem hatnak meg szertartásaik, és semmi közösséget nem érzek velük”. Különösen azért, mert nem túl sok olyan eseményről tudunk, amikor Vágó István zsidók deportálása mellett, listázások érdekében szólalt volna fel. Az pedig, hogy ki kinek a társaságát keresi, kivel érez elvi közösséget, az meg mindenki magánügye mindaddig, amíg származástól és belső hittől függetlenül tiszteli a másikban az Embert.

Ez a belső hit pedig elég sarkallatos kérdés lehet. Az evangéliumok szövege (Máté 6) egyértelműen elutasítja például a hivalkodó hitvallást, a köztéri, közösségi harsány imádkozást, a hittel való „feltünősködést”, „menőzést”. Mely szellemben a templom valójában sokkal inkább a közösségi élmény, a tanítás helye kellene, hogy legyen, mint annak a csillogva villogó köztérnek, amivé egyes vallási irányzatok silányítják. Sokkal inkább a világi gazdagsággal, a világi hatalmommal való felvágást szimbolizálva, mint az Istennel, illetve a többi emberrel való viszonyt. Példaként pedig azért ezt említem, mert az egyénre vetülő megnyilvánulások éppen olyan eltérőek, ahogy az egyes vallási irányzatok templomainak külsőségei. Ha egy Jézust követő vallás templomának tetején levő szimbólumra tekintünk, legtöbbször a képviselt vallási irányzatra is következtethetünk. Ahogy az egyes vallások, vallási irányzatok az egyes emberektől is elvárhatnak olyan külsőségeket, amelyek jelzik az egyén hitvilágát...

KIAKADT A KOJOT RENDEZŐJE, AMIÉRT TUDTA NÉLKÜL TETTÉK FEL A FILMJÉT A NETRE

24.HU
Szerző: KERESZTESI FERENC
2018.02.10.


Kostyál Márk a Facebookon reagálva „bosszúszomjas, pitiáner dolognak” nevezte Kálomista Gáborék húzását.

Miként beszámoltunk róla, azt követően, hogy a héten kiderült, a gyártó nem szerepelteti a jelenleg zajló Magyar Filmhéten Kostyál Márk tavaly bemutatott első rendezését, a Kojotot, Kálomista Gábor producer cége, a Megafilm tegnap felrakta a teljes filmet a YouTube-ra.

Kostyál a Facebook-oldalán reagált a producerek váratlan lépésére, amelyet

"álszent, hazug, bosszúszomjas, egyben mérhetetlenül pitiáner"

dolognak nevezett, hozzátéve, hogy „általuk okos riposztnak gondolva” tették elérhetővé online a filmjét.

Kiderült mennyit érnek. Szakmaiatlan, dilettáns húzásuk ékes bizonyítéka annak, hogy nem szabad velük senkinek sem dolgozni!  – írta bejegyzésében Kostyál.

Kostyál Márk
16 órája

Kedves Mindenki,

Ma a KOJOT gyártója álszent, hazug, bosszúszomjas, egyben mérhetetlenül pitiáner dolgot tett. Leszarta a filmet a kezdetektől, nem engedte a Magyar Filmhétre, de általuk okos riposztnak gondolva feltöltötték a Youtube-ra. Ezzel alázva meg mindazt, amiért annyit küzdöttünk! Kiderült mennyit érnek. Szakmaiatlan, dilettáns húzásuk ékes bizonyítéka annak, hogy nem szabad velük senkinek sem dolgozni! Sajnálom, hogy nem láthattátok moziban eleget! Hogy nem kaptátok azt a hangot, amit egyébként napok alatt csináltunk, mert arra sem szántak elég időt. Szégyelljétek magatokat ti "producerek"! Nem szabadna a szakmában dolgoznotok. Most pedig ha akarja valaki jó minőségben látni a KOJOT, nálam,szeretetteljes közegben megteheti! Gyertek.

CSAK MI NYERJÜNK LÁMPA-ÜGYBEN - TIBORCZ, MEG ÉN

VÁROSI KURÍR - KULTÚRA
Szerző: LENDVAI ILDIKÓ
2018.02.10.


...Úgy kezdődött, hogy 2009-ben két barát, az egyik a miniszterelnök későbbi veje, társtulajdonosként közös vállalkozásba kezd. 2010-ben Tiborcz már együtt ünnepli Orbánékkal a Vörösmarty téren a választási győzelmet. A cég árbevétele abban az évben hirtelen megsokszorozódik, 2011-ben már milliárdoknál tartanak. Az első referenciamunkájuk Hódmezővásárhelyen a polgármester (a későbbi kancelláriaminiszter) szerint kifogástalan. Később már sokkal több a probléma: egész városok panaszkodnak a balesetveszélyes sötét miatt. Addigra az ifjú résztulajdonos már benősült a miniszterelnöki családba, sőt két évre a még teljhatalmú Simicskáék is betársulnak az üzletbe (át kell adni a tapasztalatokat a fiataloknak), nem illik hát reklamálni. Jávor Pál is azt énekelte Tolnay Klárinak: „egy kis édes félhomályban mennyi-mennyi-mennyi vágy van”. A mennyi-mennyi vágyban ez esetben nem vagyok biztos, de a mennyi-mennyi pénzben igen.

Tiborcz-féle barba-trükk

A képlet a több mint 20 önkormányzati megbízásnál ugyanaz. Gondolom, a stadionok világítására kiírt közbeszerzéseknél szintén. (És még mondják, hogy felesleges az a sok stadion!) Szekszárdon pl. 2012 nyarán megjelenik az Elios egyik üzlettársának embere, és elmagyarázza a polgármesternek, hogy hamarosan egy halom uniós támogatást lehet nyerni a közvilágítás korszerűsítésére, és ők segíthetnek az önkormányzatnak pályázni. Ekkor még a kormányszervek ki sem írták a pályázatot, de ők már tudják. 2012 decemberében tényleg meghirdetik a lehetőséget. Szekszárd és a hasonló „jól pályázók” természetesen nyernek: 2014-ben (túl vagyunk az esküvőn) közbeszerzésen kell kiválasztaniuk a kivitelezőt. A kiírásban a testre szabott feltételeket a már ismert partnercég segít kidolgozni – tulajdonképpen saját maguknak.Ugye emlékeznek a barátomra, aki a vevők szájába rágta, milyen villanykörtét keressenek? Hogy kijöjjenek a kívánt megtérülési mutatók, a lámpák gyártói által vállalt 60000 órás élettartamot az utolsó percben átírják 100000 órára (mondtam én, hogy a 7 év helyett beszéljünk mi is 14-ről). Ehhez persze az kell, hogy a szakértők ellenére a központban is változtassanak a követelményeken. Különben hogy valósulna meg a „sajátláb” projekt? Persze kell több árajánlat is, amelyek közül az Elios lesz a legolcsóbb. Ezek véletlenül ugyanazon a számítógépen készültek – ezért gondoltam én is, hogy a legegyszerűbb, ha a kamuajánlatokat magam pötyögöm le.

Aztán túl sok a szóbeszéd, feljelentések születnek, a vő 2015-ben eladja a tulajdonrészét. Széles a világ: annyi minden másban lehet üzletelni. Ingatlanok, szállodák, Pharaon, miegymás.

Az OLAF igazgatója egyszer elcsodálkozott azon, hogy a magyar hatóságok szinte soha nem jeleznek gyanút az uniós támogatások felhasználásában:

Vagy szentek laknak Magyarországon, vagy erősebb volt a csábítás a jelentés elkerülésére.

Nem vitás: szentek laknak. Azoknak köztudomásúlag maguk felé hajlik a kezük.

TGM: BIBÓ (3): ZSIDÓKÉRDÉS

MÉRCE
Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2018.02.05.


Állítsátok az emléket hideg ésszel azoknak,
Kikre az életben nem vala gond s ügyelet.
Vörösmarty, 1851


Bibó Istvánnak a zsidókérdésről írott híres tanulmánya – vagy inkább: esszéje – minden mástól különbözik, amit a témáról írtak.

Holokauszt fasizmus nélkül

Ennek az oka, ha meggondoljuk, elég egyszerű. Magyarország az egyetlen hely ebben a történetben, ahol a Harmadik Birodalom és a helyi állam együttműködése a zsidók elpusztítása „terén” anélkül ment végbe, hogy ez a helyi állam fasiszta lett volna. Az összes megszállt és/vagy náci szövetséges országban a kollaboráns államberendezkedés fasiszta jellegű volt, még Romániában is, ahol a diktatúrát bevezető dinasztia és a hadsereg ugyan leverte a Vasgárdát és meggyilkoltatta a vezetőit (több hullámban), de végül a vezérkar szövetséget kötött a fasisztákkal és hibrid parancsuralmat vezetett be. Valami ehhöz hasonló ment végbe az ún. „État Français” (famille, travail, patrie!) területén is az agg Pétain marsall vezérlete alatt, az északi megszállt területen azonban a francia háborús adminisztráció tisztán fasiszta jellegű volt. Ne feledjük, hogy az Action Française volt – még az első világháború előtt (1899) – az első voltaképpeni fasiszta mozgalom.

Magyarországon ugyan voltak fasiszták, náci szimpatizánsok és ügynökök a kormányban és a fölső államapparátusban (Imrédy például), de
az állam jellege alapvetően nem változott meg 1944. október 15-éig, Szálasi hatalomátvételéig.

A Horthy-korszak konzervatív volt – mind a félénken félliberális, mind a szélsőjobboldali reformkísérletek elbuktak vagy elmocsarasodtak – , a hatalmon lévő osztálykoalíció, a tisztikar és a főleg nemesi (dzsentri) eredetű fölső tisztviselőréteg szélsőjobboldali értelemben se volt „forradalmi”. Magát hivatalosan „ellenforradalmi” rendszernek nevezte, fő jellemzője a forradalomtól való rettegés volt.

A rendszerint éles szemű megfigyelő Bibó, aki ezt a miliőt kitűnően ismerte, azt állítja, hogy „a keresztyén-úri középosztály” meg volt róla győződve, hogy a nép kommunista a szíve mélyén.

Gömbös kísérlete – ő már mint a „szegedi gondolat” egyik radikális képviselője, korai náciszimpatizáns, nemzetközi fasiszta összeesküvések és merényletek cinkosa – a szó fasiszta értelmében „forradalmi” lett volna céljait illetően (még a földbirtokos arisztokráciával és a banktőkével is szembefordult volna), de eszközei teljesen hagyományosak voltak: „fölülről”, a hagyományos elitek igénybevételével, a kormánypárt választókerületi szervezetein keresztül „csinált” volna fasizmust, ami autentikus, alulról jövő, a szocializmust utánzó tömegmozgalom nélkül lehetetlen. Nem is lett belőle semmi. (Maga is megtorpant félúton.)

Quieta non movere – ez volt, az irredenta kivételével, a Horthy-rendszernek, mint minden konzervatív szisztémának, az alapelve.

Ugyanakkor a konzervatív rendszerek másik alapelve: a múlthoz való ragaszkodás, súlyos belső ellentmondásokba keverte. Ugyanis a múlttól a Monarchia megszűnése és Trianon miatt el volt vágva...

"AKI HÁBORÚT AKAR, ANNAK ORBÁNT AJÁNLOM" - BOJÁR GÁBOR ÜZLETEMBER SZERINT CSAK EGY HALLGATÓLAGOS EGYÜTTMŰKÖDÉS MŰKÖDHET A BALOLDAL ÉS A JOBBIK KÖZÖTT

MAGYAR NEMZET ONLINE
Szerző: HUTTER MARIANNA
2018.02.10.


Bár az ellenzéki pártok közül értékrendben nem Karácsony Gergelyé áll hozzá a legközelebb, csatlakozott a politikus tanácsadó testületéhez, mert úgy érzi: segítenie kell a Fidesz leváltásában – többek közt erről beszélt Bojár Gábor, a Graphisoftot és az Aquincumi Technológiai Intézetet alapító milliárdos üzletember a lapunknak adott interjújában.

– Az eddigi életútjából úgy tűnik, hogy nem szokott kudarcra ítélt projektekhez csatlakozni.

– Kivéve a politikában.

– Éppen erre akartam rákérdezni: mégis miért csatlakozott Karácsony Gergely tanácsadó testületéhez?

– Egyszerűen úgy érzem, ha segíteni tudok a legnépszerűbb ellenzéki politikusnak a NER leváltásában, vagy legalább korlátozásában, akkor ezt meg kell tennem. Függetlenül attól, hogy az ellenzéki pártok közül értékrendben nem Karácsonyé áll hozzám a legközelebb. De most nem ez a legfontosabb. Nem szeretném életem hátralévő részét úgy leélni, hogy szégyellenem keljen magam, mert tehettem volna valamit ez ellen a rendszer ellen, de nem tettem.

– Biztos az az esélyes, aki megígéri, hogy visszahozza a 13. havi nyugdíjat?

– Nem értek a nyugdíjrendszerhez, és lehet, hogy nem ez a jó megoldás a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatósága szempontjából. De ha most ilyen ígéretekkel lehet a választáson eredményt elérni, akkor most ezt is el tudom fogadni.

– De nem káros a demagógia?

– Normális esetben káros. Ha normális választási rendszerben és demokráciában élnénk, akkor hangosan harcolnék a népszerű, de nem racionális javaslatok ellen. De most nem abban élünk. Az, hogy számomra néhol idegen elemek is vannak Karácsony programjában, az a kisebbik baj, és a tanácsadó testületben talán tompítani is tudom ezeket. De amit a Fidesz csinál Magyarországgal, az történelmi bűn, és ezzel szemben úgy érzem, azt kell elfogadni, ami legjobban hat a választókra, még ha annak nem is minden elemével értünk egyet...

MÚZEUM LESZ TITO JACHTJA


SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: GÖBÖLYÖS N. LÁSZLÓ
2018.02.10.



Fiume (Rijeka) kikötőjében rozsdásodott Jugoszlávia néhai elnökének, Josip Broz Titónak híres jachtja, a Galeb, az államfő 1980-ban bekövetkezett halála óta. A város, amely megkapta tulajdonjogát, most rendbe hozatja és 2020-ig, amikor az európai kultúra fővárosa lesz, múzeumot hoz létre belőle.

A Galeb, azaz Sirály, a jugoszláv rendszer egyik ikonja volt. Körbevitte a világban a marsallt hosszú elnöksége idején. Felment a Temzén 1953-ban, amikor Tito Churchillel találkozott Londonban, de helyt adott az el nem kötelezett országok vezetőivel való számtalan tárgyalásnak is. Fedélzetére léptek olyan híres politikusok, mint Sukarno indonéz, Nasszer egyiptomi elnök vagy Nehru indiai kormányfő. Nagyvilági rendezvényeknek is helyszíne volt, Tito vendégül látott itt olyan világsztárokat, mint Sophia Loren vagy Elisabeth Taylor.

A hajót Genovában építették és 1938-ban avatták fel III.Ramb néven, eredetileg banánszállítónak szánták. 1940-ben átalakították hadihajóvá. 1941-ben angol támadás érte, majd a németek kaparintották meg, akik aknaszedőnek használták. 1944-ben Fiume partjai közelében süllyedt el egy szövetséges bombázás következtében. A háború után emelték ki, és ezután lett Tito kedvenc hajója.

Mai állapotában nehéz elképzelni egykori pompáját. A nagy szalonban, az 50-es évekbeli székek között vödrök állnak a beszivárgó víz felfogására. A legjobban konzerváltak Tito és felesége kabinjai. „Berendezésük 100%-ban az eredeti és megpróbáljuk a lehető leghűségesebben rekonstruálni” – ígérte Kristina Pavec, a fiumei városi múzeum kurátora...


LÉLEKLÁDA

168 ÓRA ONLINE
Szerző: TAMÁS ERVIN
2018.02.10.


Azt kapjuk, amit megérdemlünk. Olyan az ország is, amilyennek építjük. Olyan a vezérünk, a pártjaink, a mező, amelyet parlagfű ver fel, a repülőtéri tranzitváró, amelynek foteljein hosszan fölhasadt a szövet. A magyar társadalom is olyan médiát kap, amilyet megérdemel. Sorolhatók az ebből a determináltnak tűnő keretből kilógó, száműzött vagy csak csendben magukba forduló egyének, akik bizonyos számú csörte után lógó orral látják be, hogy környezetüknek esze ágában sincs megváltani, átformálni a hazát. Azaz korholni, birkázni lehet a népet, ahogy azt tették évszázadok óta legnagyobb költőink, íróink, az eredmény mindössze néhány kiugró történelmi esemény, amelynek hullámai elülnek, nyomait elmossa az idő, hatása pedig végül pusztán annyi, hogy emlékét minden rezsim kedvére gyúrja-gyömöszöli. Legutóbb Vajda Mihály filozófus kapott hideget-meleget, mivel kifejtette véleményét az úgynevezett jobbágymentalitásról, amely szerinte az egész keleti blokkot jellemzi, a volt NDK-t is beleértve. Mindezt nem csupán az évtizedes elnyomás, a kommunista uralom mélyítette el, meghatározta a régebbi múlt is. A németek esetében például az „Elbán túli vidék” a junkerek által uralt jobbágyok világa, ahol a demokratikus magatartásformáknak nem volt keresnivalójuk. Ezen a fertályon elvétve találni parasztpolgárt, ahol ez a típus szórványosan kialakulhatott, ott másolására, elterjesztésére nem volt mód. A démosz kenyeret, rendet akart, nem liberális demokráciát. Néhol ideig-óráig a városi polgárság meg tudott erősödni, miliőt, kultúrát teremteni, de tartósan képtelenek voltak a felvilágosodás, a modernizálás szolgálatába állni, mert megosztotta őket származásuk, neveltetésük, és nemigen tudtak mit kezdeni az iparosodás révén beözönlő vidéki tömegekkel.

Rossz szembesülni az efféle eszmefuttatásokkal, történelmi meghatározottsággal, mert egyrészt lábhoz téteti a fegyvert, másrészt minden felelősséget leolvaszt azokról, akik azért mégiscsak tehettek volna, tehetnének valamit az alattvalók szellemi-anyagi fölemeléséért, az „örökölt” habitus megváltoztatásáért.

Manapság azonban inkább annak szól a dicshimnusz, aki a legjobban ráérzett a néplélekre, a politika non plus ultrája, ha valaki, ahelyett hogy átformálni, meghaladni próbálná a meghajlott, begyepesedett tulajdonságokat, akkurátusan egybeköti őket, s minden eszközt hadrendbe állítva a maga javára fordítja.


Kádár János az aktív közéletet a lojális tagságnak és a szimpatizánsoknak tartotta fenn, s nem zavarta, hogy a tömegek úri passziónak tartották a politikát. Ez a rezsim legszívesebben csak a feltétel nélküli rajongókat, a kiválasztottakat avatná be a műhelytitkokba. Naponta tapasztalható, hogy mennyire idegesíti hivatalait a mások, az „idegenek” kíváncsisága, akadékoskodása, tárgyalóasztalhoz pedig a legritkább esetben ül le velük. Egyik tanult emberük okfejtése abszurd, de őszinte: hogyan mer beleszólni politikai döntésekbe az a civil, akit erre nem választott meg senki? És ez a torz érv, ahogy a többi tett, gondolat ömlik tovább, egészen a legkisebb falu legkisebb intézményéig, ahol az úrhatnámság és a kiszolgáltatottság összes elporladtnak hitt jegye visszaköszön. Honfitársaink zöme máig nem tanulta meg, mi a különbség a helyét keresni és a helyezkedni szó között, hogy saját felelősségét ne küldje mindig más irányítószámra, ne mindig mást okoljon kudarcáért.

Orbán Viktor tulajdonképpen azt ismerte fel, hogy a helyezkedők országát nem megváltoztatni kell, hanem építeni rá.


Kora gyerekkortól elültetni, kifejleszteni az alkalmazkodás tudományát a legkülönbözőbb szinteken, tudással és képességekkel, de voltaképpen ugyanazt, az információt, a feladatot, a döntést felülről váró, az előrejutást, boldogulást az aktuális hatalomtól váró sereget létrehozni, amely hinni és gyűlölni egyformán szeret. Észre sem vesszük már, hogy a sok nemzetféltőnek az anyanyelvvel van a legtöbb gondja...

SAJTÓKAMARA: KANDÍROZOTT KORBÁCS

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: VÁSÁRHELYI MÁRIA
2018.02.09.


„Akiben van még szikrányi becsület, az vigyázni fog arra, hogy ne legyen újságíró” – ezt a velejéig cinikus mondatot Joseph Goebbels, a Harmadik Birodalom propagandaminisztere mondta, amikor a sajtókamara létrehozásával és az ellenzéki média maradványai­nak felszámolásával Németországban már írmagja sem maradt a szabad sajtónak és az újságírói autonómiának. Mivel Goebbels pontosan tudta, hogy a diktatúra sikeres működésének egyik legfontosabb előfeltétele a szabad vélemény nyilvános fórumainak ellehetetlenítése, a független média bedarálása, az újságírói függetlenség felszámolása, az állam már néhány hónappal Hitler hatalomra kerülése után, 1933 őszén megalakította az ezeket levezénylő Birodalmi Sajtókamarát és a Birodalmi Német Sajtószövetséget. Az újságírók számára kötelezően előírták a szövetségi tagságot, a kiadók és szerkesztőségek számára pedig a kamarai tagság volt kötelező. A Sajtókamara feladata volt a lapkiadók és a szerkesztőségek szellemi önállóságának, a Sajtószövetségé pedig az újságírók autonómiájának felszámolása. Azt, hogy kik lehettek a két központi irányítás alatt álló intézmény tagjai, szigorú előírások szabályozták.

A kamara és a szövetség munkálkodásának következményeként néhány év alatt a szerkesztőségeket gyakorlatilag sikerült „megtisztítani” a zsidó, baloldali és liberális újságíróktól, akik vagy idejekorán, önszántukból hagyták el a pályát, vagy eltiltották őket az újságíró foglalkozástól. A Sajtókamara etikai kódexe rögzítette, hogy a lapok nem közölhetnek olyan tartalmat, „ami arra irányul, hogy akár belföldön, akár külföldön gyengítse a Német Birodalmat, a német nép közösségi akaratát, Németország honvédelmét, kultúráját, gazdaságát vagy sértse mások vallási érzékenységét”. Mindeközben Goebbels jobbkeze, Max Amann nagytőkés, a sajtópiac átszabásával volt elfoglalva; egymás után vásárolta fel a korábban sikeres ellenzéki és független lapokat, azokat pedig, amelyeket nem sikerült megvenni, tönkretették vagy betiltották, a nemzetiszocialista orgánumokhoz pedig számolatlanul dőltek a kormány fizetett hirdetései.

A sajtókamara és a kötelező kamarai tagság azonban nemcsak a Harmadik Birodalom, hanem az összes XX. századi diktatúra bevált eszköze volt a sajtószabadság felszámolására, a média központi irányítás alá vonására, az újságírók gúzsba kötésére.

Az olasz fasizmus egész rendszere a szakmai korporációk létrehozásán és működtetésén alapult. Az olasz kormány – a Harmadik Birodalmat megelőzve – már 1929-ben bevezette a kamarai rendszert, amelynek lényege az volt, hogy az „osztályellentétek felszámolása” érdekében az állam hozta létre a felülről irányított munkaadói és szakmai szervezeteket, és csak ezeket ismerték el az egyes szakmák, hivatások képviselőinek. A különböző szakmákat 22 kamarába szervezték, amelyek működését a Korporációk Minisztériuma irányította és ellenőrizte. Betiltották az autonóm munkavállalói érdekérvényesítés minden formáját, az alternatív szakmai és érdekvédelmi szervezetek működését, a sztrájkokat és más tiltakozó akciókat, a munkáltatóktól pedig elvették a legfontosabb munkaadói jogok gyakorlását. A kamarák az állam és a fasiszta párt közvetlen ellenőrzése alatt tevékenykedtek.

Magyarországon 1936-ban Gömbös Gyula nagyszabású sajtópolitikai tervezetében vetődött fel először a sajtókamara létrehozásának ötlete, az erről rendelkező törvénytervezetet azonban már nem sikerült miniszterelnöksége idején tető alá hoznia. Ám ami nem sikerült Gömbösnek két évvel korábban, azt 1938-ban megvalósította az Imrédy-kormány, amikor az országgyűlés elfogadta az első zsidótörvényt, amely a „társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosítását” tekintette feladatának. Ennek egyik eszköze volt a különböző értelmiségi szakmák képviselőinek felülről irányított és ellenőrzött szakmai kamarákba kényszerítése. A sajtókamara feladata az újságírás és lapkiadás területén „a nemzeti szellem és a keresztény erkölcs követelményeinek érvényre juttatása és biztosítása, a kamara kötelékébe tartozók testületi és szociális érdekeinek képviselete, hivatásuk erkölcsi színvonalának és tekintélyének megóvása”. Mindazoknak, akik az újságírás vagy a lapkiadás területén dolgoztak, kötelezően be kellett lépniük a kamarába, ahol azonban – mint a szellemi élet minden más területén – a zsidó származásúak aránya nem haladhatta meg a húsz százalékot, amit egy évvel később hat százalékra csökkentettek. A kamarába való felvételhez nemcsak a kérelmet benyújtó újságíró, hanem házastársa, mindkét szülője és négy nagyszülője keresztlevelét is mellékelni kellett. Aki ezek közül csak eggyel is nem rendelkezett, vagyis bármelyik felmenője zsidó származású volt, az a faji törvények szerint zsidónak számított. A sajtókamara felállításával egy időben pedig a Belügyminisztérium felülvizsgálta a lapengedélyeket, ami megtizedelte a kormánytól független orgánumok számát...