2018. március 3., szombat

REZSICSÖKKENTÉS, 13. HAVI NYUGDÍJ, A LOPOTT VAGYON VISSZASZERZÉSE: KARÁCSONY GERGELY BEMUTATTA 10 VÁLLALÁSÁT

MÉRCE
Szerző: DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA
2018.03.03.


...A 10 pont a következő:

1.“Visszavesszük a közpénzből létrejött fideszes magánvagyonokat”: Karácsony szerint a Fidesz-kormányzás ideje alatt évi 500 milliárd forintot emésztett fel a korrupció, ami “15 kilométernyi egymásra helyezett húszezrest jelent”. Azt is hozzátette: antikorrupciós ügyészség felállításával vizsgálnának ki minden gyanús esetet, és ha kiderül a lopás ténye, akkor vagyonelkobzás jön.

2. “A fideszes elit helyett az embereknek adjuk az EU-pénzeket”: Karácsony szerint Orbán Viktor úgy használja az uniós pénzeket, mint Putyin a gázból származó jövedelmet, azaz egy rosszul működő, nem hatékony gazdaságot finanszíroz vele. Az uniós pénzeket viszont nem “lówellnessre” meg kisvasútra kell költeni, hanem oktatásra, egészségügyre, képzésekre, a humántőke fejlesztésére.

3. „Visszaadjuk 13. havi nyugdíjat, megemeljük a 100 ezer forint alatti nyugdíjakat”: Karácsony emellett kijelentette, hogy megszüntetnék a luxusnyugdíjakat, ám az alapnyugdíjakat kétszeresére emelnék.

4. „Mindenki számára elérhető, színvonalas egészségügyet biztosítunk”: a miniszterelnök szerint legalább annyi pénzt kell visszatenni a rendszerbe, amennyit az elmúlt nyolc évben kiloptak belőle. Emellett megerősítené az alapellátást, és hálapénzmentes egészségügyi reformot ígért.

5. „Gyerekközpontú iskolát, jövőbarát oktatást hozunk létre”: Karácsony szerint a jelenlegi oktatási rendszer nem készíti fel rendesen a gyerekeket a jövő kihívásaira, kalapácsot ad a kezükbe, ám mire felnőnek, már nem lesz szükség kalapácsra. Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje ingyenes első diplomát, csökkentett tananyagot, normális pedagógus-életpályát (megemelt fizetéssel) ígért.

6. „Megemeljük a béreket, felszámoljuk a munkavállalók kiszolgáltatottságát”: Karácsony “ősbűnnek” nevezte az egykulcsos adót, mivel igazságtalan, hogy ugyanannyit adózik egy vagyonos ember, mint egy minimálbérből élő. Adómentes minimálbért ígért tehát, illetve a szakszervezetek megerősítését. Bevezetné továbbá az offshore-adót, társasági adót vetne ki a 10 legnagyobb multira, és nagyobb adót fizettetne a környezetszennyező cégekkel. Törvénybe iktatná, hogy ugyanabban a pozícióban dolgozva ne kereshessen egy nő kevesebbet, mint egy férfi.

7. „Csökkentjük a rezsikiadásokat”: Karácsony nem csak energiahatékonyságot célzó programokat indítana, de átlagfogyasztás esetén 30 százalékkal csökkentené a gáz, és 10 százalékkal az áram árát, illetve fogyasztás alapján sávos rendszert vezetne be.

8. „Felszámoljuk a szegénységet”: Kormányra kerülésük után Karácsony megduplázná a családi pótlékot, és felére csökkentené a szegénységet, méghozzá a szociális modell bevezetésével, ami Zuglóban már működik. Közétkeztetési reformról is beszélt, amivel garantálná, hogy egy gyerek se feküdhessen le éhesen.

9. „Fejlesztjük a hazai kis- és közepes vállalkozásokat”: Az Orbán-kormánnyal ellentétben, amely a nagyvállalatoknak kedvezett, Karácsony inkább a kisebb vállalkozásokat segítené.

10. „Népszavazással megteremtjük a szociális demokráciát”: ha megnyerik a választást, népszavazást írnak ki, amely semmissé nyilvánítaná az alaptörvényt, és visszaállítaná a 89-es alkotmányt. Ezután pedig nekifognának egy új alkotmányt kidolgozásával, méghozzá az emberek bevonásával – jelentette ki Karácsony, aki szerint Orbánék első dolga volt, miután esküt tettek az alkotmányra, hogy beletörölték lábukat. Ő ugyanezt fogja tenni a fideszes alaptörvénnyel.
Hogy mindez megvalósulhasson, ahhoz viszont a választóknak is tenniük kell egy vállalást: el kell menniük szavazni április 8-án – fejezte be Karácsony, aki szerint nem csak azért kell most szavazni, hogy Orbánékat leválthassák, hanem azért is, hogy egy új ország épülhessen.

JA. A NYUGATI KERESZTÉNYSÉG UTOLSÓ BÁSTYÁI VAGYUNK MI, MINDANNYIAN

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2018.03.03.


A lakájmédia valamennyi zászlóshajója büszkén hozta le tegnap azt a szívmelengető hírt, miszerint Silvio Berlusconi megdicsérte Orbán Viktort. A kormánymédia tényleg büszke arra, hogy egy megszámlálhatatlan korrupciós ügyben, adócsalásban, hatalommal való visszaélésben részt vevő, maffiakapcsolatokkal rendelkező és fiatalkorúak részvételével tartott orgiákat rendező volt olasz miniszterelnök megdicsérte Orbán Viktort. Sőt nem csak megdicsérte, de kedves barátjának is tartja. Itt tartunk, kérem szépen. Ettől lenyűgözőbb talán már csak az lehetne, ha maga Vlagyimir Putyin dicsérné meg frontálisan miniszterelnökünket, az ő nevéhez ugyanis több gyilkosság köthető, mint Berlusconiéhoz. Az lenne ám a siker!

Mondjuk megértem. Ha már lassan a teljes nyugati világ fintorogva-félrefordulva elhatárolódik Orbán Viktortól, akkor arra is büszkének kell lenni, ami épp megadatik. Ha az azerbajdzsáni diktátor nevezi kedves barátjának Magyarország miniszterelnökét, akkor annak, ha az olasz maffia egyik feje, akkor pedig annak kell örülni. Miközben Szijjártó Péter bejárja a fél világot – azt a felét, ahol a demokráciát csak hírből ismerik – addig Viktorunk fogad minden olyan vezetőt idehaza, akikkel a nyugati világ szóba sem állna. Mi megtesszük.

Egyezményeket kötünk olyan országok kormányaival, melyek saját népük nyomorából élnek. Terroristáknak és gyilkosoknak adunk jó pénzért új hazát, miközben saját polgárainkat hagyjuk az utcán megfagyni. Olyan szorosra fűzzük kapcsolatainkat a szomszédos diktatúrákkal, hogy már lassan észre sem vesszük, hogy itthon is az épült ki. Miközben oly büszkék vagyunk 56-os hőseinkre és arra, hogy a szovjet megszállás után végre független nemzet lettünk, azt sem látjuk, hogy Nyugat-Európától eltávolodva, Oroszország karjaiba rohanunk. Ezúttal azonban szándékosan, önként és büszkén.

Mindaz, ami 5-10 évvel ezelőtt felháborító lett volna, ma már büszkeségre ad okot. Nem érdekel már bennünket, ha egy maffiavezér a barátjának hívja országunk miniszterelnökét, sőt az sem, ha a török elnyomás vezére, Erdogan példájával kacérkodik az ország miniszterelnöke. A fél világ elrettentő példaként emlegeti a magyar kormányt, miközben az úgy érzi, az erőt szimbolizálja. Ja. A nyugati kereszténység utolsó bástyái vagyunk mi, mindannyian. Legalábbis Orbán Viktor és kormánya lázálmaiban.

A kormány kommunikációja szánalmas, élén a minden héten egy újabb nagykövetet bekérető és lemondásra felszólító Szijjártó Péterrel. Aztán van nekünk egy Kovács Zoltánunk, aki saját blogjában hetente háborodik fel valamin és kikéri magának, ha például a The Washington Post nem hozza le a magyar kormány agyatlan propagandáját szajkózó irományát. A bármit kérdés nélkül aláíró Áder Jánosról nem is beszélve. Magyarországnak egyszerűen nincs olyan külképviselete, amelynek legalább egyetlen tagja tiszteletnek örvendene...

CZIFFRA NYOMORÚSÁG JÓZSEFVÁROSBAN ÉS MISKOLCON

VÁROSI KURÍR
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: KINYÓ RÓBERT
2018.03.03.


Nem könnyű a mai óriási médiazajban tájékozódni. Két ellentétes folyamat között csak kapkodja a fejét az egyszeri médiafogyasztó.

Miközben folyamatosan arról siránkozunk,

hogy a kormánypárt által megszállt médiatérben (Királyi TV, megyei lapok, TV2, Lokál, Riposzt és a webes oldalak) megvalósult az egyoldalú tájékoztatás a véleménymonopólium, addig a közösségi médiában ott van egymás mellett minden, mint a búcsúban: “Zizi, bambi, körhinta!” (copyright: Török László)

Nem könnyű kiválogatni az ocsúból a búzaszemeket, ráadásul azt már évek óta tapasztaljuk, hogy az álhírgyártás nagyüzemi körülmények közt történik.

Csütörtökön egy igazán párhuzamos világnak lehettünk fül- és szemtanúi. A kormány feje Miskolcra látogatott hű fegyverhordozójával Lázár Jánossal, míg Balog Zoltán miniszter Kocsis Máté polgármesterrel a Tavaszmező utcában tett le egy “alapkövet.”
Párhuzamos valóság

Miskolcon a dölyfös hadúr, aki mindig harcban áll megtekintette a szívének kedves Diósgyőri-stadion építkezését, majd a Miskolc Televízióban osztotta az észt.

“Miskolcon az emberek tudják mi az a bevándorlás. Volt itt, amikor ebben a városban, a városon kívülről tömegesen bevándoroltak. Látták mi lett belőle. Ezt a miskolci emberek pontosan tapasztalták már. Pedig ezek az emberek, akik ide bejöttek, ők Magyarország területéről jöttek be Miskolcra. Most képzeljék el, amikor az országhatáron kívülről érkeznek, kultúrájukban, szokásaikban, életfelfogásukban tőlünk teljesen különböző emberek. A miskolciaknak azt érdemes tudniuk, hogy a migránsok mindig nagyvárosokba mennek, a gettók is ott alakulnak ki, a no go zónák is ott jönnek létre, a párhuzamos társadalmak, az együttélés minden nehézsége, a közbiztonság romlása ott jelenik meg. Magyarországon két város veszélyeztetett igazából, hogy ha olyan kormány alakul, ami migránsbarát lesz, és beengedi a bevándorlókat: Budapest, és Miskolc.” (Miskolc Televízió)
Az idézet szó szerint kiverte a biztosítékot.

Elképesztő, hogy egy hivatalban lévő miniszterelnök ilyen kijelentésekre ragadtatja magát. Természetesen a szó kimondása nélkül itt egy óriásit “cigányozott” az az Orbán, akinek a tolvaj Farkas Flórián a szolgája, akitől azt reméli, hogy begyűjti a Fidesz számára a roma szavazatokat.

Itt álljunk is meg egy szóra.

A kétkulacsos Orbánt már jól ismerjük, amint idehaza gyalázza Brüsszelt, majd az európai miniszterek tanácsában megszavaz minden elé tett javaslatot. A kormánypárt és feje most már egy új szintre lépett. A nagy számú roma népességnek szavakban igyekeznek kedvében járni és a vezetőik egy részének megvásárlásával megpróbálják begyűjteni a cigány voksokat. Ugyanakkor a “fehér”, magyar többségben létező cigányellenességre, rasszizmusra igyekeznek rájátszani, hiszen ettől pedig a kemény jobboldali szavazatok (a Jobbikot szélsőjobbról előzve) begyűjtését remélik...

MOST MINDANNYIAN SZLOVÁK ÚJSÁGÍRÓK VAGYUNK! HELYSZÍNI RIPORT POZSONYBÓL

ÁTLÁTSZÓ - DO TOHO BLOG
Szerző: BOTOS BOTOND
2018.03.03.


Két óriási szilikoncsöcsöt látok az egykori érseki nyári rezidencia kerítésén, az épület ma a szlovák Kormányhivatal hivatala. A “Ficót börtönbe!”, “Takarodjatok!”, “Maffia!” skandálást aztán lassan felváltotta a néhány tucat szlovák futballhuligán “Itt mi vagyunk otthon!” kiabálása, ami láthatóan már az egyébként méltóságteljes és az 1989-es csehszlovák demokratikus rendszerváltás óta a legnagyobb tömeget megmozgató országos demonstrációhullám dicstelen befejezését jelezte.

Ekkor fordultam sarkon és indultam el a jégpályára fagyott Szabadság-téren át a pozsonyi Főpályaudvar felé, vissza Prágába.

Az Átlátszó helyszíni riportja.

De miért akar valaki ilyen sarkköri hidegben, péntek délután egy pozsonyi téren összefagyni?, kérdezhetnétek. Biztos hallottátok, olvastátok: két huszonéves fiatalt meggyilkoltak Szlovákiában, mi is írtunk róla:

Az olasz maffia ölhette meg a szlovák tényfeltáró újságírót


A meggyilkolt újságíró utolsó cikke: Szlovákiában az olasz maffia csápjai a politikáig érnek

Amikor a hír kijött vasárnap, spontán kétszáz fős tömeg ment ki, itt Prágában a Vencel-térre megemlékezni. A szomszédban, Szlovákiában minden kolléga és a társadalom sokkban volt. Múlt hétig a szlovák újságíró azt gondolta: maximum feljelenthetik, eljár a bíróságra, beperelik, esetleg valami politikus probálja karaktergyikolni sajtójával. De azt senkinek eszébe nem jutott, hogy életével is fizethet munkájáért. Ráadásul egy olyan ügyben, amelyről még azt sem tudjuk pontosan, mikor lőtték le az áldozatokat.

(Update: a hétfői boncolás után tudhatjuk meg a halál pontos idejét).

Emberemlékezet óta nem késett alattam a vonat Pozsony és Prága között. Amikor Břeclavban át akartam szállni a menetrend szerinti néhány perce várakozási idő, több mint fél órásra nőtt. Végül egy személyvonattal folytattam utam Szlovákia felé, Jókút (Kuty) határállomásig. Feltettem töltőre a telefonom, a fülkében hazafelé tartó szlovákiai diákok félálomban bámultak ki az ablakon, mögöttem a váltásra érkező szlovák kalauz csomagolta ki a szendvicsét. Rövid egyeztetés után kiderült, mégis jobb, ha leszállok, és az IC-vel folytatom az utam, Pozsony felé.

A masszív késés azt is jelentette, hogy már nem fogok tudni odaérni a rendezvény hivatalos találkozóhelyére, a Hviezdoslav térre, ahonnan az emlékező menet indult el, ezért rögtön a pozsonyi Főpályaudvarról a Szabadság-térre indultam, ahol a színpad állt. Ahogy távolodtam a vasútállomás környékéről, és hagytam magam mögött a hazafelé siető tömeget, úgy vált láthatóvá egy másik úticél: a Štefanovičova busz-, és a Žilinská villamosmegállókban, és környékén, a kereszteződéseknél, mindenhol gyülekező fiatalokat láttam, vagy éppen indultak el mögöttem a helyszín felé, ahová a Duna mellől elinduló megemlékező menet is tartott...

"A KÖZMÉDIÁBAN MARADÉKTALANUL FELSZÁMOLTÁK AZ ÚJSÁGÍRÓK ÉS SZERKESZTŐK AUTONÓMIÁJÁT"

168 ÓRA ONLINE
Szerző: 168 óra
2018.03.03.


Nyílt levelet írt a Nyilvánosság Klub a közszolgálati média munkatásrainak. A lapunkhoz is eljuttatott dokumentum így hangzik:

Nyílt Levél a „közszolgálati” média munkatársaihoz

Kedves Kollégák!

A Nyilvánosság Klub Magyarország legrégebben alakult civil szervezete. 1989-ben, mi, újságírók, szerkesztők, médiakutatók azért hoztuk létre, hogy aktívan közreműködjünk a szabad véleménynyilvánítás intézményes kereteinek létrehozásában, a diktatúra tájékoztatási monopóliumának lebontásában, a médiapluralizmus megteremtésében. A rendszerváltás idején, a demokratikus átmenet során a közvélemény objektív, elfogulatlan, sokoldalú tájékoztatásában úttörő szerepet játszott az akkor még monopolhelyzetben lévő, ám a politikai diktatúra nyomása alól fokozatos felszabaduló közmédia. Az ott dolgozó újságírók példát mutattak más szakmák képviselőinek is bátorságból, szabadságszeretetből, a demokrácia iránti elkötelezettségből.

Az 1990 és 2010 között eltelt két évtized során a közszolgálati média hol inkább, hol kevésé sikeresen, de igyekezett megfelelni azoknak a közszolgálati követelményeknek, amelyek egy demokratikus jogállamban az adófizetők pénzén fenntartott médiumtól elvárhatóak.

2010 óta azonban gyökeresen megváltozott a helyzet.

Mára oda jutottunk, hogy a közszolgálati média – a pártállami diktatúra idejét idézve – a köz szolgálata helyett ismét a hatalom szócsövévé vált, kizárólag a kormánypártok érdekeit és elvárásait tartja szem előtt, és a közönség tájékoztatása helyett a kormánypártok propagandagépezeteként működik.

A kormánypropaganda első számú kiszolgálójaként aktívan részt vesz a félelem- és gyűlöletkeltésben, fertőzi a közvéleményt, embert ember ellen uszít, rombolja a társadalmi morált. Elfogult, pártos, egyoldalú politikai tájékoztató tevékenysége nemcsak a demokratikus nyilvánosság működésének alapvető normáit, hanem a rá vonatkozó törvényeket is sérti. Nemcsak a politikai tájékoztató, hanem a kulturális, ismeretterjesztő, sőt, a szórakoztató tevékenységét is a kormánypártok elvárásaihoz igazítja.

A műsorok tartalmából egyértelműen kiderül, hogy a közmédiában maradéktalanul felszámolták az újságírók és szerkesztők autonómiáját, kiölték az újságíró szakma lelkét. Ezt támasztják alá a megfélemlített munkatársak név nélkül tett nyilatkozatai is.

A jelenlegi kormány által elfogadott médiatörvény szerint a közszolgálati média feladata „a kiegyensúlyozott, pontos, alapos, tárgyilagos és felelős hírszolgáltatás, az eltérő vélemények ütköztetése, a közösség ügyeivel kapcsolatos viták lefolytatása, a megbízható tájékoztatáson alapuló, szabad véleménynyilvánításhoz való hozzájárulás, sokszínű, gazdag választékú, többféle értékrendet bemutató műsorok közzététele.” Magyarországon ma a közpénzekből fenntartott média folyamatosan megszegi a működésére vonatkozó jogszabályokat, a műsorok tartalma a törvényben előírt egyetlen normának sem felel meg.

Tisztában vagyunk azzal, hogy napjainkban milyen súlyos egzisztenciális kockázatokkal jár, ha az állam irányítása vagy befolyása alatt álló intézmények munkatársai felemelik szavukat az elnyomás ellen, a szakmai normák, az egyén autonómiája érvényesülése érdekében. Mégis azt gondoljuk, hogy napjainkban csak Önök lehetnek azok, akik együttesen fellépve megpróbálják megvédeni közszolgálat és a közszolgálati újságírás maradék becsületét.

2018-03-02

A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete

TÖBB MINT NÉGY ÓRÁN KERESZTÜL TARTOTT CZEGLÉDY KIHALLGATÁSA

SZTÁRKLIKK
Szerző: JÁSZ ZOLTÁN
2018.03.03.


Több mint négy órán keresztül tartott Czeglédy Csaba szombati kihallgatása Szegeden. A Sztárklikk információi szerint, az ügyvédei hiába jeleztek súlyos szabálytalanságokat az eljárással kapcsolatban, a rendőrök semmire sem reagáltak. Előzetes letartóztatásáról várhatóan holnap vagy hétfőn döntenek.

Mint ismert, péntek éjszaka a NAV nyomozói úgy döntöttek, hogy nem várnak hétfőig, őrizetbe vették Czeglédy Csabát.

A volt szocialista politikus csütörtökön szabadult előzetes letartóztatásból, miután hivatalosan is országgyűlési képviselő-jelöltté vált, így megillette a mentelmi jog. Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte Czeglédy mentelmi jogának felfüggesztését a Nemzeti Választási Bizottságnál, amelyet rekord gyorsasággal el is bíráltak.

A Nemzeti Választási Bizottság péntek délután úgy döntött, felfüggeszti az előzetesből kikerült képviselő-jelölt, Czeglédy Csaba mentelmi jogát. A testület 4:2 arányban döntött a mentelmi jog felfüggesztéséről. A döntéshez kétharmad kellett.

Czeglédy Csaba meghurcoltatása miatt vasárnap délután tüntetés lesz Budapesten. A felszólalók listáján olyan nevek olvashatóak, mint Lendvai Ildikó, Iványi Gábor és Mécs Imre.

HA AZ ELLENZÉK "FÉLREÁLL", EL KELL MENNI SZAVAZNI

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BARTUS LÁSZLÓ
2018.03.03.


A cím némi magyarázatra szorul. Arról van szó, hogy csakis a hódmezővásárhelyi helyzet másolása jelenthet esélyt arra, hogy a népakarat kifejezésre jusson. Hódmezővásárhelyen nem az történt, hogy az ellenzék jelöltje győzött, hanem az, hogy az ellenzék – más anyagi érdeke nem lévén – “félreállt”, nem indított egymással szemben ellenjelölteket.

Így jöhetett létre az a helyzet, hogy a független jelölt egy az egyben állt szemben a Fidesz jelöltjével, és kínálta fel azt a lehetőséget, hogy akinek elege van a NER hazugságából és Orbánból, a klientúrájával együtt, az ellene szavazhat. Ez a lázadás egy lehetséges módja, amelyet nem szabad elzárni az emberek elől, mert a lázadásnak jobb formája, mint utcán gyilkolászni.

2012 óta az Orbán-rendszer és benne az illegitim és törvénytelen választás bojkottjának híve vagyok. Ez semmit nem változott, ez az egyetlen jogszerű, és békés, és alkotmányos magatartás az alkotmányos rend megdöntése után. Ez az egyetlen tiszta megoldás arra a kérdésre, hogyan lehet Orbán rendszerét egy tollvonással megszüntetni, őket felelősségre vonni, és az ország kormányozhatóságát a beépített aknák ellenére fenntartani.

Ennek egyetlen törvényes módja az alkotmányos rend megdöntésének kinyilvánítása. Ezt jelentette be Orbán 2010-ben a “fülkeforradalomra” való hivatkozással, mert alkományos alapja a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nem volt. A NENYI ezt deklarálta, majd az alaptörvény szentesítette az államellenes bűncselekményt. Az érvényes Alkotmány tiltotta a hatalom kizárólagos birtoklására való törekvést, az pedig meg is valósult. Ez törvénytelen.

Ha ezért nem vonják felelősségre Orbánt és bandáját, az törvénysértő lesz. Nem beszélve arról, hogy a rendszer megváltoztatásának nincs törvényes lehetősége akkor, ha az Orbán-rendszert utólag törvényesnek fogadják el. Ha az, akkor miért kell megdönteni? Ha nem az, akkor nem lehet e tény fölött szemet hunyni. Az ellenzék pedig a kampánypénz s az állami pártfinanszírozás évi számillióiért legitimálja a választáson való részvételével a rendszert.

Miközben demokratikus, szabad és egyenlő választás nincs, mert a rendszer akadályozza a kormány leválthatóságát. Ahol nem azonos a nyilvánossághoz való hozzáférés lehetősége, nincsenek egyenlő és szabad választások. De a legnagyobb baj az, hogy a megszerezhető kampánypénzek és a mandátumok után járó állami támogatás a pártokat ellenérdekeltté teszi, hogy egy közös jelöltet állítsanak, több jelöltnek pedig nincs esélye. Szándékosan a pénzzel szembefordítják a pártokat, amelyeknek egy jelölt mögé kellene állni.

Ez a helyzet nem állt fenn Hódmezővásárhelyen, ezért az ellenzéki pártok itt félreálltak az útból, nem indítottak más jelölteket, így lehetővé tettek egy Orbánnal szembeni akaratot kifejező véleménnyilvánítást. Ezért mentek el az emberek szavazni, és nem kellett több ellenzéki jelölt között megosztani a szavazatokat, a szavazással nem valaki mellett, hanem csak és kizárólag Orbán és Lázár ellen lehetett szavazni. Fel lehetett lázadni.

Ha az ellenzék a parlamenti választás alkalmával követi Orbán forgatókönyvét, akkor olyan választáson vesz részt továbbra is, függetlenül attól, mi történt Hódmezővásárhelyen, mely egyedül Orbán legitimációját és bebetonozását szolgálja, őket pedig százmilliókhoz juttatja. Ebben az esetben, függetlenül attól, mit mondanak, egy biztos agyonveretésbe viszik bele megint az Orbán-ellenes polgárokat. Csak a pénz miatt. Ha ez van, akkor csak a bojkott az egyetlen tisztességes magatartás. Bojkottja Orbánnak és a hazaáruló ellenzéknek is.

Ha az ellenzék, akár saját maga tisztessége, felelősségérzete révén, akár az Orbán-ellenes polgárok nyomására, képes lemondani a pénzről, annak maximalizálásáról, s áldozatot hoz annak érdekében, hogy Orbántól és a bűnszervezetétől megszabaduljon az ország, akkor a választásra el kell menni. Ha az ellenzéki pártok Hódmezővásárhelyhez hasonló helyzetet hoznak létre azzal, hogy jelöltállításért, mandátumokért járó pénzről lemondva félreállnak, és mindenhol egyetlen jelöltet állítanak Orbán jelöltjével szemben, akkor mindenki menjen el szavazni, és fejezze ki az ellenállását, a lázadását Orbán és szörnyeteg rezsimje ellen...

"ORBÁN CSICSKÁNAK NÉZ MINKET"

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: CZENE GÁBOR
2018.03.03.


A miniszterelnök lejáratja a cigányságot. Zsarolnak, fenyegetnek bennünket – állítja Lakatos Oszkár, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) képviselője.

Ellenzéki pártok is tiltakoztak a kormányfő Miskolcon tett kijelentése miatt. A cigány közéletben is nagy a felháborodás. Úgy látszik – írta állásfoglalásában Hidvégi-B. Attila, a RomNet főszerkesztője –, Orbán Viktor a hódmezővásárhelyi eredmények után azt ismerte fel, nem elég gyűlöletkeltő a Soros György és a migránsok elleni hadjárata. Ezért magasabb fokozatba kapcsolva újabb céltáblát talált: a cigányokat. A Miskolcon született főszerkesztő szerint rasszista bunkóság és hazug propaganda bevándorlónak, migránsnak nevezni a Magyarországon élő romákat.

A botrányt kiváltó felvétel – amelyre a 168 Óra online oldala hívta fel a figyelmet – a kormányfő saját Facebook-oldalán jelent meg. Orbán Viktor miskolci kampányútján arról beszélt: „Miskolcon az emberek tudják, hogy mi az a bevándorlás. Volt itt, amikor ebbe a városba a városon kívülről tömegesen bevándoroltak. Látták, mi lett belőle”. Pedig – tette hozzá a miniszterelnök – „ezek az emberek, akik ide bejöttek, Magyarország területéről jöttek be Miskolcra”.

Az, hogy romákra gondolt, nem kétséges (ezt Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője sem vitatja). Orbán szavait több roma jogvédő és politikus is a cigányság elleni uszításnak minősítette. Közéjük tartozik a lapunknak nyilatkozó Lakatos Oszkár, az ORÖ képviselője is. Kijelentette: a miniszterelnök szándékosan, folyamatosan és szisztematikusan lejáratja a cigányságot, úgy tesz, mintha „alattvalói, csicskásai vagy másod-harmadrendű állampolgárai lennénk” Magyarországnak. Lakatos Oszkár szerint a romák csak eszközök a Fidesz gépezete számára. A cigánykártyát mindig elő lehet venni.

A Fidesz elvárja, hogy a romák egy kiló kenyérért, lejárt szavatosságú élelmiszercsomagért, vagy azért szavazzanak rá, mert különben nem kapnak közmunkát. „Zsarolnak, fenyegetnek, manipulálnak bennünket. Közben az Orbán-kormányhoz tartozó holdudvar szétlopja, szétrabolja az uniós forrásokat” – fakadt ki az ORÖ-képviselő. Az emberek addig sem beszélnek a kormány korrupciós ügyeikről, amíg a cigányságot lehet mindenért hibáztatni...

ITT A VÉGE, MOST VOLT ELÉG!

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2018.03.03.


Ma reggel a demokrácia teljes megszűnésére ébredhettünk. Polt Péter bebizonyította azt, amit már eddig is sokan tudtunk. Az igazságszolgáltatás a hatalom kezében van, melyet úgy használ a kormány, mint saját erőszakszervezetet. A függetlenségnek még csak a látszatát sem próbálják már elhitetni, végleg lehullott a lepel. Czeglédy Csaba nem sokkal előzetesből szabadulását követően ismét a szegedi börtön rácsai mögé került. Oda került, mert a kormány retteg tőle. Úgy érzik, a birtokában lévő bizonyítékok eltiporhatják a kormánypártot, annak minden tolvaj, hazug, mocskos tagjával együtt. A mai nappal Erdogan Törökországa és Putyin Oroszországa még közelebb került hozzánk.

A Fidesz retteg és hibát hibára halmoz. Már nem bújik látszatmegoldások és hazugságok mögé. Nyíltan közli velünk “ellenem nincs esélyetek”. Koholt vádakkal, mindenféle bizonyíték nélkül küldi újra börtönbe azt a politikust, aki a jelek szerint leginkább árthat nekik. Polt Péter, aki bűnözőket és tolvajokat szolgál ki azzal, hogy ügyeiket még csak ki sem vizsgálja érdemben, volt az, aki rekord gyorsasággal küldte vissza Czeglédyt a börtönbe.

Polt Péter retteg. Retteg attól, hogy felelnie kell azért az árulásért, amelyet népe ellen elkövetett. Azért, hogy bűnözőknek asszisztált ahhoz, hogy szétrabolhassák az országot. Bele sem gondoltak abba, hogy mi lehet annak a következménye, ha egy olyan ellenzéki politikust zárnak újra börtönbe, akinek köztudottan terhelő bizonyítékai vannak a kormánypárttal szemben? Ki az, aki van olyan hülye, hogy ne lássa mi is folyik itt? Mégis mit gondoltok, kit néztek ti itt hülyének?

Napok alatt olyan mértékben csökkent a Fidesz támogatottsága, mint szinte soha korábban. Kezdve az Elios üggyel, Márki-Zay Péter elsöprő győzelmével a Fidesz jelöltjével szemben Hódmezővásárhelyen, Orbán Viktor Miskolci kijelentésén át, egészen Czeglédy Csabáig. Innen már nincs és nem is lehet visszaút. Itt már nem azon kell lamentálni, hogy a Fidesz újra kétharmaddal nyer-e, vagy sem. Itt már azon kell gondolkodni, hogy ki hány évet fog kapni. Mennyi bűncselekményt sikerül rájuk bizonyítani.

A kormány egy olyan verembe esett, ahonnan már nincs kiút. Azzal, hogy a semennyire sem független Polt Péter pár óra leforgása alatt újra börtönbe zárja a beszélni kívánó Czeglédy Csabát, csak elismerte, hogy lebuktak. Elismerte, hogy amit Czeglédy tud, az a végét jelentheti az Orbán-kormány 8 éves rablásának. Ők is tudják, mi is tudjuk. Amennyiben azok az információk még időben átkerültek olyan személyekhez, akik megbízhatóak, akkor Polt Péter és maga Orbán Viktor is toporzékolhat ahogy akar, már nem lesz menekvés...

KORMÁNYZÓKÉPESSÉG

FARKASVONÍTÁS
Szerző: Tarski
2018.03.03.



A vásárhelyi polgármester választás ellenzéki jelöltjének váratlan és nagyarányú győzelme után szinte örömtáncot járt az ellenzék. Különösen az azokat támogató pártok szavazói között volt felhangolt állapot, ami szinte azt a látszatot keltette, hogy az április 8-ai választás már lefutottnak tekinthető, a győzelem immár a kezünkben van, csak ki kell érte nyúlni. Ez persze emberileg érthető, hiszen olyan mítoszt rombolt le az új polgármester, amit szinte mindenki alapvetőnek és megmásíthatatlannak gondolt: a Fidesz magabiztosan uralja a politikai mezőnyt, és onnan még egy atombombával sem lehetne kirobbantani őket. Ma már tudjuk azt, hogy sok egyébként mellékesnek tűnő tényező együttállásának kellett lenni ahhoz, hogy a vásárhelyi eset megtörténhessen.

Ma sem árt még hangsúlyozni ezekből néhányat, ami szerintem döntő jelentőségű volt az új polgármester győzelmében. Egy kívülről, a civil életből érkező személyről volt szó, akinek nem volt politikai múltja és ezért nem lehetett rossz politikai múltja sem. Az ellenzéki jelölt mindezen túlmenően a helyi közösségben meglehetősen jól ismert volt, aki a munkájával kiérdemelte azt a megbecsülést, ami feltétlenül szükséges az általános elismertségéhez. Gyakorlatilag úgy tekinthettek rá, mint egy olyanjobboldali jelöltre, aki eddig még nem sározódott be a piszkos politikai harc során és aki egy új távlatot tudott felmutatni a város fejlődése szempontjából. Sok egyéb más tényező mellett talán azért is fogja támogatni a helyi Fidesz az új polgármestert, mert ezen tényezők együttállása biztosíthatja azt, hogy a város perspektívájában jó fordulat állhat be. Az mindenképpen figyelemre méltó, hogy sem a Fidesz vezérkara, sem pedig a helyi Fidesz nem kiáltott azonnal manipulációt, választási csalást és bár nyilván a kedvüket szegte a választási kudarc, de emelt fővel viselik annak következményeit. Az is pozitív lépés volt, hogy a korábbi alpolgármesterek lemondtak a hivatalukról, amivel utat nyitottak annak, hogy az új polgármester választhassa meg a vezető társait. Azt gondolom, hogy most a Fidesz egy tanulási folyamaton esett keresztül, aminek az volt a lényege, hogy a politika nem uralkodás egy nép, vagy város felett, hanem szolgálat, amit ki kell érdemelni. Ez az új viselkedési forma a Fidesz részéről, bárki bármit mond, egészen demokratikus volt, amit mindenképpen a Fidesz számlájára pozitívumként lehet írni. Sajnos, kevés ilyet lehet mondani róluk, ami mutatja azt, hogy bizony van még mit tenniük.

De ideje most már tovább lépni és minden figyelmünket az április 8-ai képviselő választásra összpontosítani, mert annak jelentősége azért sokkal nagyobb, mint a vásárhelyi polgármester választás. Ha valamit, akkor a fentebb elmondottakat mindenképpen érdemes megszívlelnie az ellenzéki pártoknak, hiszen a jelöltállítás mikéntje mindenképpen alapvetően befolyásolja majd a választás kimenetelét. Azt feltétlenül tételként lehet kimondani, hogy a vásárhelyi polgármesterhez hasonló tulajdonságokkal rendelkező jelölteknek sokkal nagyobb az esélye a győzelemre, mint másoknak. Ezért az eddigieknél több a civil életből érkező jelölt állítása szükséges, aki a korábbi élete során közbizalmat harcolt ki magának, nos, az ilyen politikusoknak sokkal több az esélye a sikerre. Ilyen jelöltek pedig vannak, mint például Mellár Tamás, vagy Magyar György személyében, akikről tudjuk azt, hogy a polgári életükben is nagy elismertségnek örvendtek. Az ilyen jelöltek ellen nem szabad egyetlen pártnak sem saját politikust állítani, mert az már nyilvánvalóan rontja az esélyeit. Nem csupán azért, mert eggyel több jelöltre lehet ezáltal szavazni, hanem azért is, mert sok választó éppen azért nem szavazna a civil jelöltre, mert kötelességének érzi az általa korábban támogatott párt politikusára történő szavazást. Továbbá: a civil életből érkezésnek megvan az az előnye is, hogy a jelölt korábban nem, vagy csak kis mértékben vett részt a pártok közötti kegyetlen politikai harcban, így minden előítélet nélkül szavazhatnak reá azok is, akik eddig a bizonytalan választók közé tartoztak. Tehát ez is egy olyan felhajtó erő lehet, ami mozgósíthatja a választóknak egy nagyobb tömegét...

EZ A SZ*R NEM EGY HÉT ALATT ÉPÜLT FEL, HANEM HOSSZÚ ÉVEK ALATT

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TAMÁS RÓBERT
2018.03.02.

Öröm nézni azt az eszelős kapkodást, amit a fideszes holdudvar előad. Én valami ilyesmire számítottam, mert azt tudni lehetett, hogy amikor átszakad a gát – azt nem lehetett tudni, hogy pontosan mikor és mi lesz a kiváltó ok -, akkor az igen rapid módon fogja maga alá temetni a rendszert. Most még nem tartunk itt, jelen állás szerint az van, hogy az eddig egy irányba masírozó banda kapkodja a fejét erősen, hogy most merre is kell haladni, mert valami hülye felszedte előlük a sínt.

Nyilatkoznak orrba-szájba, de legalább egymásnak ellentmondó kijelentéseket tesznek. Tegnap kiengedték az előzetesből Czeglédy Csabát, aki azonmód be is ment Kálmán Olgához a stúdióba és elmondta, hogy éppen most kapott egy paksamétát az Elios ügy eddig nyilvánosságra nem került részleteivel tömve, valamint több dokumentum van a birtokában vezető politikusok titkolni igyekezett pénzmozgásairól. Erre csodák csodájára Polt Péter, akinek gyakorlatilag semmi a világon nem éri el az ingerküszöbét, megtáltosodott, praxisba lendült és kezdeményezte a Nemzeti Választási Bizottságnál Czeglédy mentelmi jogának a felfüggesztését. Értem én, hogy a börtönből nehezebb nyilvánosságra hozni a dokumentumokat, de egy ügyvédről feltételezhető, hogy gondolt erre a lehetőségre is és nélküle is működőképes marad a dolog. Polt Péter ezzel a húzásával gyakorlatilag beismerte, hogy be vannak szarva a fiúk és hogy van olyasmi, aminek a nyilvánosságra kerülésétől rettegnek. Ha kint hagyják Czeglédyt, az beláthatatlan következményekkel jár, ha ismét lesittelik, az is. Mert mártírt csinálnak belőle. Nincs jó megoldás.

A propagandisták is írnak, mondanak mindent és annak az ellenkezőjét is. A kedvencem, hogy néhány napja a 888 beleállt a PestiSrácokba, mert azok betojtak szerintük. Aztán még aznap a PestiSrácok hosszú interjút készített G. Fodorral, amiben elmesélték, mennyire imádják egymást ők, propagandisták. Vicces volt. Ugyanis úgy nézett ki, hogy elkezdtek marakodni a koncon (ha esetleg úgy alakul, hogy csökken a most korlátlan pénzforrás), majd meg úgy festett, hogy a pártközpontból a fejükre suhintottak, hogy nem romboljuk a közmorált, jobbágyok!

Igen sok hasonló kedves kis történetet mesélhetnék még, de nem érdemes, mert mindig van újabb. Reped a NER. De most szólok, hogy senki ne számítson nagyon nagy boldogságra a választást követő napon. És most nem a kedvét akarom szegni senkinek, mert igenis van minek örülni most is és lesz minek örülni akkor is, ha sikerül leverni Orbán fejéről a koronát. De ez a szar nem egy hét alatt épült fel, hanem hosszú évek alatt. Lebontani mindent könnyebb persze, mint felépíteni, de azért rengeteg aprómunka vár még mindenkire.

Akik eddig hasznot húztak ebből a gennyes rendszerből, azok nem fognak lemondani az előjogaikról. Nem is tudnak, mert nincs hová visszavonulniuk. Most nem fog bekövetkezni az, ami már bekövetkezett, hogy visszavonulnak ellenzékbe és a felhalmozott anyagi bázist gyarapítgatják, rágyúrnak a dologra. Ugyanis ha buknak, az nem egyetlen örömteli esemény lesz, hanem események láncolata. Nyomozások, tárgyalások sora következik. Faluról falura, házról házra kell a pártkatonákat eltakarítani. És nem lesz egyszerű. Mindent meg fognak tenni a hatalom megtartása érdekében. Mindent. Nehogy valaki is azt gondolja, hogy bármilyen gátlás is lesz bennük. Nem lesz. A valódi munka a választás után fog kezdődni és el fog tartani egy darabig. És mindenkire szükség lesz a rendrakáshoz. Erre kell készülni és akkor nem lesz csalódás.

Mutatom, tessék szembesülni a valósággal. A kormány közösségi oldaláról másoltam ide egy kommentet:...


HOGYAN VÁLTOZTAT MEG A KÜLFÖLDI ÉLET?

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2018.03.03.


Az ember külföldre költözve új szokásokat szed fel, másképp lát talán sok mindent, a címben feltett kérdésre mégis nehéz válaszolni, hiszen állandóan változunk, ha megyünk, ha maradunk, így talán nem egyszerű kiszűrni, melyik változás az, ami éppen a határátkelésnek köszönhető. De nem is lehetetlen. Pár példán keresztül ezt próbálom ma bemutatni, aztán pedig jöhettek ti, hogy elmondjátok, rajtatok mit és mennyit változtatott a külföldi élet.

Külföldre költözve az embert új kihívások érik, saját maga olyan oldalait fedezi fel, melyekről nem is tudta, hogy léteznek, és persze sokkal jobban kinyílik a látótere is. No és felejt, honvágya lesz, aztán elmúlik – változik, na.

A Mas Edimburgo szerzője például sok változást tapasztalt magán. Mondjuk azt, hogy az adrenalin az élete részévé vált. Minden érzéke élesebbé vált, és a határátkelést követően a „rutin” szó jó időre eltűnt a szótárából.

Új helyek, új szokások, új kihívások, új emberek vették át a megszokás helyét, és noha ez először meglehetősen félelmetes (a komfortzóna feladása általában az), de egy idő után kifejezetten addiktív.

Bátorság vagy elszántság?

Aztán az is kiderül, hogy a bátorság eléggé túlértékelt dolog. Különösen, amikor azt hallod valakitől, milyen bátor vagy, hogy nekivágtál, és hogy ő is indulna, ha nem félne annyira az ismeretlentől.

„Nyilván te is tartottál tőle, de utólag már tudod, hogy a bátorság az életet megváltoztató döntések nagyjából 10 százalékát teszi ki, a maradék 90 százalék az, hogy igazán, teljes szívedből akard. Tényleg akarod? Akkor tedd meg!” – írta.

Az ugrás után pedig hirtelen szabadnak érzed magad. Amikor feladod az otthon megszokottságát, és sok száz vagy e
zer kilométerre kell újraépítened mindent, akkor rájössz, hogy mennyi mindenre vagy képes...

ITT OLVASHATÓ 

ÍGY BESZÉLNEK A POLITIKUSOK: KI A FELELŐS A KÖZBESZÉD-RONGÁLÁSÉRT?

ZOOM
Szerző: LENGYEL TIBOR
2018.03.02.


A politika vita Magyarországon már régen nem az érvelés mesterségéről szól, a politikai közbeszéd a végletek birodalmává vált: a Parlamentben és azon kívül is a sziporkázóan viccestől a szánalmasan alpári megnyilvánulásokig széles a skála. Amin 10-15 éve felháborodtunk, és ami miatt még lemondani is kényszerült egy politikus, az ma már megszokott, sőt

az újabb és újabb mélypontokat is viszonylag gyorsan alulmúlják politikusaink.

De talán egyetlen párt van csak, amelyik egész politikájának sikerét erre tette fel. Maga Orbán Viktor árulta el évértékelőjében, hogy Magyarország híre és ismertsége nagyobb, mint az ország mérete, gazdasági súlya indokolná, mert

a Fidesz és a KDNP Magyarországon nyolc éve szünetelteti a politikai korrektséget”.

Budapesten a világos beszéd a divat – állapította meg Orbán, megjegyezve: „Egyértelmű szavak és mondatok. Budapesten azt akarjuk mondani, amit gondolunk, és azt akarjuk cselekedni, amit kimondunk.” Így került a miniszterelnök-pártelnök szerint „süllyesztőbe az euro-blabla, a liberális szépelgés, a korrekt semmit mondás”.

A kampányban „a valóság befogja a száját”


Jubileumi, huszadik évértékelőjében Orbán Viktor arról is beszélt, hogy megkezdődött a hivatalos kampányidőszak, ilyenkor pedig „a valóság befogja a száját.” Ő ugyan ezt az ellenzékre, politikai riválisaira értette, de a Fideszre és saját magára ugyanígy igaz a megállapítása, lévén, hogy a kormány és a Fidesz a valóságot félretéve már jó ideje Soros-tervezik, migránsozik és brüsszelezik...

IJESZTŐ, AMI CZEGLÉDI CSABÁVAL TÖRTÉNIK!

MÉRCE
Szerző: JÁMBOR ANDRÁS
2018.03.03.


Czeglédy Csaba MSZP-s politikust költségvetési csalással vádolják, de az ügy bűzlik a politikai ráhatástól.

Nincs módomban információ hiányában felülbírálni azt, amit az igazságszolgáltatás állít az MSZP önkormányzati képviselőjének, Czeglédy Csabának az ügyében. Csak sejtem, hogy itt valami nagyon bűzlik.

Czeglédyt költségvetési csalással vádolják, 6 milliárd forint értékben. A nyomozás eddigi ideje alatt nem foglaltak le bizonyítékként pénzt. Czeglédyt az esküvője előtt pár nappal csukták le és csütörtökig házi őrizetben is volt. Onnan azért szabadult, mert képviselő-jelöltként összegyűlt a megfelelő mennyiségű ajánlás a számára, így indulhat a választásokon és mentelmi jogot kapott. De ez csak rövid szabadlábbal ért fel. Ugyanis a Csongrád megyei főügyészség kérésére Polt Péter kezdeményezte Czeglédy mentelmi jogának a feloldását, amit a Nemzeti Választási Bizottság jóvá is hagyott. Így Czeglédy mehet vissza az előzetes letartóztatásba.

Abba az előzetes letartóztatásba, amelyet akkor kérhet az ügyészség, ha fennáll a szökés, a bizonyítékok eltüntetésének, vagy az összejátszásnak a veszélye. Esetünkben 8 hónapos nyomozás után és a képviselő-jelöltség mellett nem valószínű, hogy ez a veszély fennáll. Czeglédy maga nyilatkozott arról, hogy nem hagyja el az országot.
A helyzet az, hogy Czeglédy ügye politikai ügy, ezért kéne az ügyészségnek is minden tőle telhetőt megtenni a látszat elkerüléséért, hogy koncepciós módon járnak el ebben az ügyben.

De nem ezt láthatjuk. A Fidesz már ősszel elfogadott a parlamentben egy határozati javaslatot, amely előre, még a vádemelés előtt nyilvánította bűnösnek Czeglédy Csabát. Az önkormányzati képviselő sorozatban nyeri a pereket azok ellen a kormányzati médiatermékek ellen, amelyek azt állítják, ezres nagyságrendű a megkárosítottak száma. Miközben az derült ki, maximum 100 főről lehet szó, és őket is csak azért nem fizették ki Czeglédyék, mert a NAV befagyasztotta a számlájukat, miután Czeglédyt letartóztatták.

Hogy lehet, hogy mentelmi joga megkapása után lényegében 24 óra múlva már a NAV nyomozói várják a lakásán, hogy a mostani eljárásra hivatkozva, de egy másik bűncselekmény, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás miatt vegyék újra őrizetbe? Miközben a feltehetően maffia kapcsolatokkal rendelkező, egy ember életét közúti balesetben kioltó M. Richárd előbb házi őrizetbe, majd ennek megsértése után került csak előzetes letartoztatásba, ahonnan rossz egészségügyi állapota miatt elengedték.

Tehát bűzlik ez az ügy a politikai ráhatástól, az igazságszolgáltatás manipulálásától, és még akkor is bűzlik, ha kiderül, Czeglédy valóban követett el törvénytelenségeket.

Ezt pedig nem lenne szabad némán tűrni és nézni.

Mert, ha az lenne igaz, hogy a vádak nagy része alaptalan, akkor az azt jelenti, hogy politikai okokból tönkreteheti a Fidesz ma egy ember életét Magyarországon az igazságszolgáltatás felhasználásával
...

MEGJAVULHAT-E A FIDESZ?

HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: CEGLÉDI ZOLTÁN
2018.03.02.Ű


Nem. És nem is akar. Ne dőljön be senki megint ugyanannak a trükknek!

Van egy bevett metódus: amikor ütemet vét a Fidesz, rögvest kiosztják a jelszót a propagandistáiknak, illetve „kiszivárogtatják” (értsd: lediktálják az újságírónak az egyeztetett kommunikációs üzenetet), hogy mindjárt jön a konszolidáció. Mint 2012-ben, amikor a Fidesz támogatottsága bezuhant, az MSZP-é meg minden összefogócska nélkül (sőt, pont azért) nőtt. Végül alig 3% volt köztük a különbség! Ezért olvashatták a „Most a konstruktív, européer, finomhangoló Orbán következik” című cikkben, hogy az "orbáni konszolidáció" éve lesz 2012, meg hogy rendezik a viszonyt az ellenzékkel, és egyáltalán, purrogó kismacska lesz az üvöltő sakálokból. Ilyen emlékük van ebből az időszakból? Européer Orbán? Emberszabású Fidesz?

Aligha, hiszen maga Navracsics Tibor közölte a rákövetkező évben, hogy oké, akkor inkább 2013 lesz a konszolidáció éve. Itt dögöljek meg, de mintha az az év se a konszolidációról szólt volna. Navracsics miniszter 2014-ben ott tartott, hogy jó, de „elindultunk” a konszolidáció útján. Mondjuk megkérdezném Navracsics Tibort, hogy aktuálisan milyen szerinte ez a konszolidáció, de azóta ő indult el konszolidáció helyett, úgyhogy már messze innen, egy normális európai helyen él és dolgozik, ahol például nem kereskednek baltás gyilkosokkal. De ettől még 2014-re is belengették, hogy no, immár tényleg konszolidálódik a Fidesz. Erre leginkább Schiffer Grumpy Cat András reagált megfelelően (és magához mérten kicsit sem meglepően):...

TRUMPONOMICS - 2018

NÉPSZAVA ONLINE - SZÉP SZÓ
Szerző: FORGÁCS IMRE
2018.03.03. 


Bonyolult világunkban Donald Trump örökké újszülött marad, akinek minden vicc új. Davosban például az amerikai gazdaság sikereit dicsérte; ezek szerinte az ő adócsökkentési reformjának köszönhetőek. Lényegében újra felfedezte azokat a neoliberális tételeket, melyeket egykor – a reaganomics névadója – Ronald Reagan is hangoztatott. Eszerint a növekedés elsősorban a vállalkozások adóterheinek csökkentésétől, valamint a deregulációtól várható. Igaz, a The Washington Post és a többiek mindezt másképp látják. Szerintük a „trumpista” gazdaságpolitikának nem sok köze van a sikerekhez: azok jórészt Obama válság utáni erőfeszítéseit igazolják.

Szakértői körökben amúgy sokan remélik, hogy az elnöknek nem lesz módja pusztító kampány-ígéreteit a gyakorlatban megvalósítania. Ezzel mindenki jól járna, miután a teljesen liberalizált amerikai pénzpiacok éppen tíz éve döntötték romba a világot. A 2018-as év globális gazdasága – a jó növekedési adatok ellenére – számos feszültséget hordoz. Ennek jele volt például a New York-i tőzsde látványos zuhanása, ami más földrészeken is – dollár százmilliárdokban mérhető – veszteségeket okozott. Mindez nem sokkal Trump Svájcban előadott győzelmi jelentése után történt. Így az elnöki beszéd – immár sokadszor – a humoristák és mémgyártók kifogyhatatlan témájává vált.

A 21. századnak, sajnos – az újraéledő protekcionizmus és nemzeti önzés mellett – korábban nem ismert problémákkal kell szembesülnie. Az Európai Unió felelős vezetői azokról a veszélyekről is beszéltek, melyeket a szabályozatlan digitális gazdaság vagy az állandósuló pénzügyi bizonytalanság okoz.

A davosi évnyitó

A világ vezető gazdasági szakembereinek és politikusainak svájci találkozóját mindig nagy várakozás előzi meg. Már az előzetes értékelések és prognózisok is bejárják a világsajtót: az idei davosi jelentés egyik szenzációja volt, hogy a gazdasági kockázatok között a növekvő kiberfüggőséget és a hackertámadásokat is kiemelték. Az IMF szerint az elmúlt harminc évben jelentősen nőttek az egyenlőtlenségek is, az eladósodottság pedig soha nem látott méreteket öltött.

További probléma, hogy a 2008-as pénzügyi- és bankválság hatására a fejlett országok jegybankjai óriási mentőakciókba kezdtek. Egyrészt történelmi mélységekbe taszították a kamatszintet. Ennek az volt a célja, hogy a megtakarítások ne a bankbetéteket hizlalják, hanem reálgazdasági befektetéseket keressenek. Másrészt a jegybankok frissen nyomtatott pénzzel árasztották el a piacokat: ezt – elegáns szakkifejezéssel – „mennyiségi könnyítésnek” nevezték. A baj csak az, hogy az általános terápia – többek között az inflációs veszély miatt – egyre kevésbé folytatható. Az amerikai jegybank szerepét betöltő FED már elkezdte a kamatok lassú emelését, és bejelentette, hogy idővel a mennyiségi könnyítés is abbamarad. Elemzői vélemények szerint a tőzsdepánik oka éppen ez volt: a piacok most „árazták be”, hogy a részvények hozama várhatóan csökkenni fog a pénzügyek szigorítása miatt.

Mint minden orvosságnak, a jegybanki pénznyomtatásnak is vannak mellékhatásai. Ezért maradhattak életben 2008 után versenyképtelen vállalatok, melyeket csak az olcsó hitelek tartottak a felszínen. Márpedig ha a kamatok emelése Európában is megkezdődik és a mennyiségi könnyítés mindenhol véget ér, akkor a veszteséges vállalatok csődje aligha lesz elkerülhető. Ezek a cégek nem törlesztik tovább a bankhiteleket és a pénzügyi kígyó így a saját farkába harap. A nem fizető adósok számának növekedése miatt megint a kereskedelmi bankok kerülnek nehéz helyzetbe. Fokozza a bajt, hogy a – beavatkozási lehetőségeiket mostanra kimerítő – jegybankok szinte eszköztelenné váltak. Pénznyomtatással vagy kamatvágással aligha segíthetik már a bajbajutottakat.

Ezért volt jóval fontosabb Trump hencegésénél Angela Merkel davosi beszéde, aki – többek között – a tőkepiacok és az eurózóna erősítését, valamint a bankunió reformjának felgyorsítását szorgalmazta. A bank- és költségvetési unió a tagállamoknak éppen a jövőbeli pénzügyi válságok enyhítésére nyújthatna védelmet. A francia elnökkel együtt álltak ki az Európa-projekt mellett, hogy – Macron szavaival – „a gyorsabb haladás híveit ne akadályozhassák a többiek”. Merkel keményen üzent a „brexitistáknak” is. Szerinte a brit kilépés „sajnálatos” ugyan, de az Európai Unió számára egyúttal ösztönzést jelent...

A MAGYAR POLITIKA LEGJOBB CSALÁDI DRÁMÁJA: MIT TUDUNK EDDIG AZ ELIOS ÜGYRŐL? -

INDEX
Szerző: CSURGÓ DÉNES
2018.03.02.


Bár a kormány úgy döntött, nem hozza nyilvánosságra az OLAF jelentését, mégis fokozatosan szivárognak ki a dokumentumok arról, hogy melyik város pályázatánál milyen gyanús dolgokat talált az EU-s szerv. Így pedig ahelyett, hogy a kormány egyben átesett volna ezen a láthatóan fájdalmas dolgon, már több mint egy hónapja folyamatosan téma, hogy Tiborcz István volt cége hogyan játszott össze a fideszes önkormányzatokkal, és zsebelt be milliárdokat.

Most megpróbáljuk összefoglalni, hogy eddig mi történt az ügyben, mit tudtunk meg az Elios csalásgyanús pályázatairól, és hogy mi várható ezek után.
Halló, itt OLAF!

Arról, hogy Orbán Viktor miniszterelnök veje és unokájának édesapja miként nyerte szét az ország közvilágítási közbeszerzéseit a fideszes vezetésű önkormányzatok hathatós együttműködésével, már elég sokat írt a sajtó az elmúlt években. Az újabb Elios-bomba január 12-én robbant, amikor nem más, mint a világ egyik legfontosabb gazdasági lapjának tartott Wall Street Journal írta meg, hogy az OLAF Tiborczék összes uniós pénzből finanszírozott közbeszerzését gyanúsnak tartja. Az EU csalás elleni hivatala azt javasolta az Európai Bizottságnak, hogy az Eliosnál landolt teljes összeget, vagyis nagyjából 12 milliárd forintot kérje vissza a magyar kormánytól.

Minderről persze a kormány már tavaly decemberben tudott, az OLAF jelentését ugyanis még karácsony előtt megkapták, csak azt annyira kellemetlennek találta az Orbán-kabinet, hogy próbálták elsunnyogni. Amikor pedig kiszivárgott a jelentés, akkor a választások befolyásolásáról, brüsszeli politikai támadásról és hasonlókról kezdtek beszélni. A teljes jelentést azóta sem hajlandók nyilvánosságra hozni. (A 24.hu ugyan megszerezte a teljes jelentést, és az alapján több cikket is írt a témában, a portál sem volt hajlandó nyilvánosságra hozni a teljes szöveget, forrásvédelmi okokra hivatkozva.)

Mindez nem lenne annyira kellemetlen, ha a kormány nem teremtett volna precedenst a 4-es metró ügyével. Ennél az uniós beruházásnál az OLAF szintén csalást tárt fel, és pénzt kérne vissza. Mivel ez az ügy még az MSZP–SZDSZ-koalíció idejére datálható, így a Fidesz-kormány rögtön nyilvánosságra hozta a teljes jelentést, és halálosan komolyan vette az abban foglaltakat.

Elkerülő manőverek...
...

AZ EGYETLEN DOLOG, AMITŐL ORBÁN VIKTOR MEGVÉDI A MAGYAROKAT: AZ IGAZSÁG

24.HU
Szerző: PETŐ PÉTER
2018.03.03.


Huszonegy magyar biztosan van, akit Orbán Viktornak annak ellenére sem sikerült megvédenie, hogy a minap utcai harcosként emlékezett meg magáról a kérdésmentes területen működő állami médiában. Miközben ő utcai érdemeit mutatta be, négy nap alatt huszonegyen fagytak meg az extrém hidegben az utcán Magyarországon. Természetesen szó nincs arról, hogy a miniszterelnöknek saját testével kellett volna melegítenie azokat a szerencsétleneket, akik magukra maradtak reménytelen küzdelmükkel az életükért.

A kormányfő éppen csak megmutathatta volna, fontosak-e azok, akiket elhagytak, akik gyengébbek, akik védtelenek.

Például feltehetett volna egy videót a Facebook-oldalára, ahogyan teát vagy takarót visz egy nyomorultnak. Nem azért, mert azzal megoldja a magyarországi mélyszegénység ügyét, hanem azért, mert azzal példát mutat. Megüzeni azoknak, akik még hisznek benne – vagy legalább abban, hogy némi moralitás maradt benne zaklatott politikai utazása közben –, hogy segíteni kell. És akkor lehet, hogy ők is odafordulnak az utcán azokhoz, akik mínusz húszakban fagynak meg éppen. Meglehet, akkor is éppen huszonegyen fagytak volna meg, csak legalább gondolhatnánk arra, tettünk erőfeszítést azért, hogy legszerencsétlenebb honfitársaink túléljenek.

Onnan tudjuk, hogy a kormányfőtől nem elvárhatatlan egy ilyen példamutató videó, hogy a napokban felkerült az oldalára egy produkció, amelyen azt látjuk, hogy odacsörög Kárpátaljára, megkérdezte a helyi vezetőt, van-e valami, amit tehet értük, kell-e pénzügyi segítség, vagy bármi más, egyúttal megüzente, a magyarok számíthatnak a kormányra.

Ám ez csak akkor lehetne így, ha nem tudnánk:

a részvétlenség öröme a Fidesz-kormány közpolitikájának eszmei alapja...

CZEGLÉDY CSABA: EZ EGY SZÖRNYEN ALJAS DOLOG

168 ÓRA ONLINE
Szerző: ÁGOSTON ZOLTÁN
2018.03.03.


Ő és a cége is többeknek az útjában áll, politikai és üzleti okok miatt tartják előzetes letartóztatásban – állítja Czeglédy Csaba. Az MSZP szombathelyi önkormányzati képviselője a Népszavának adott interjút. Elmondása szerint azoknak a listája, akiknek az útjában áll:

Májusban egy DK-s politikus megbízásából feljelentést tett Mészáros Lőrinc ellen, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem adott ki tao-adatokat.
Ő az MSZP szóvivőjének, Nyakó Istvánnak a jogi képviselője abban az ügyben, amelyben kopaszok akadályozták meg, hogy időben leadhassák a vasárnapi boltzárról szóló népszavazási kérdést.
2017 tavaszán több olyan ügy és foglalkozni kezdett, amelyben terhelő bizonyítékok kerültek elő arra, hogy kormánypárti politikusok és közeli hozzátartozóik miként gazdagodtak, továbbá milyen pénzmozgások voltak és külföldi számláikon. Az elképzelés – fűzi hozzá – hogy 2017 őszén az anyagot rajta keresztül eljuttatják újságíróknak, akikben ő megbízik, és akik aztán ellenőrzik valósak-e az iratok, adatok. Az ügy decemberben már nyilvánosságra kerülhetett volna.

Czeglédy Csaba ellen az a vád, hogy a hozzá köthető cég, a Humán Operátor Zrt. körül 2011 és 2016 között diákmunka-közvetítésben utazó céghálózatot alakítottak ki, a közvetítő cégek, illetőleg a hálózat alján levő iskolaszövetkezetek segítségével elkerülték a diákmunka-közvetítés után járó közteher befizetését. Ügyészségi közlések szerint az okozott kár 6,3 milliárd forint. A politikus nyolc és fél hónapot ült előzetes letartóztatásban, mielőtt csütörtökön visszanyerte volna szabadságát, mert országgyűlési képviselő-jelöltként védi a mentelmi jog. Azt állítja, hogy nem akarja megúszni az ügyet, de szerinte jogtalanul tartják fogva. – Különös ok kell, hogy valakit előzetes letartóztatásba tartsanak. Nem készítek elő bűncselekményt, nem akarok tanúkat befolyásolni, csütörtökön kerültem szabadlábra azóta megszökhettem volna. Be fogom bizonyítani az igazamat – mondja erről. Beszél arról is, hogy a börtönben is kapott jelzéseket és üzeneteket.

Amikor például egy hivatalos személy megkérdezi, hogy akarom-e látni a gyerekeimet, majd este a tévében azt hallom, hogy a DK és az MSZP pénzszállítója voltam, abból nem volt nehéz összeraknom, hogy a hatalom mit vár el tőlem. Ha nyáron nekiálltam volna Botka Lászlót, Gyurcsány Ferencet, a DK-t, az MSZP-t feketíteni, akkor már szeptemberben otthon lettem volna

– mondja erről. Emlékeztet arra is, hogy a Humán Operátor Zrt. szemben 2011-2017 között egy évet érintően született elmarasztaló NAV-határozat, és ez az ügy is az Európai Unió Bírósága előtt landolt. Állítása szerint 2011-ben felhívták „olyan budapesti emberek, akik mögött piacot ismerő, fideszes kapcsolati rendszer sejlett fel”, és meg akarták venni a cégét, de olyan alacsony áron, amely még az ő ingatlanvagyonuknál is kisebb volt. Azután, hogy ő erre nemet mondott, az ajánlattevők hangneme megváltozott. – Ha ők nem folynak bele a cégünkbe, akkor nem tudnak megvédeni a NAV vizsgálatoktól – meséli. Ami az ellene felhozott vádakat illeti, az állítja, húsz éven át élt hónapról hónapra, hogy mindenkit ki tudjanak fizetni időben, az ügyészség viszont olyan mértékű csalással gyanúsította meg, amely az nem következik az életviteléből. – Nincs luxusházam, nem találtak nálam kötegekben álló pénzt vagy luxusautókat” – hívja fel a figyelmet...

KÖZPÉNZBŐL IPHONE-T, DE CSAK ARANYSZÍNŰT!

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: KATONA FRUZSINA
2018.03.02.


...A telefont Prof. Dr. Nagy Katalin, nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettes számára vásárolták, és feltehetően azért volt szükség a közel kétszázezres készülékre, hogy a rektorhelyettes más Apple készülékéhez lehessen csatlakoztatni (ami egyébként egy androidos vagy windows phone-os telefon esetében is lehetséges.)

Nem ez volt az egyetlen kényeztetés, amit az adófizetők az SZTE dolgozói számára nyújtottak, ugyanis egy hónappal az arany iPhone előtt meghirdettek egy másik közbeszerzést is, amelynek keretében 393 600 Ft + ÁFA áron vásároltak egy MacBook Pro laptopot Kasik László egyetemi adjunktus részére. Erre azért volt szükség, mert

„hároméves kutatás során olyan elemzőprogramokat használ és olyan bizalmas adatokkal dolgozik, mely programokat és az adatok védelmet – költséghatékonyan és a legoptimálisabb módon – ez a számítógép biztosít.”

Ugyan ezek az eszközök az egyetem dolgozóit szolgálják, de érdemes elgondolkodni azon, amit az SZTE egyik hallgatója nyilatkozott az Átlátszó Oktatásnak:

„Nekem a PhD 4 éve alatt nem volt egyetemről kapott számítógépem, és a mostani hallgatóknak sincs. A vegyszergőzös laborba is a a saját laptopjaikat hordják.”

ADAM MICHNIK: A LENGYEL KORMÁNY NEM ANTISZEMITA: CSAK TELE VAN IDIÓTÁKKAL

444
Szerző: URFI PÉTER
2018.03.02.


A lengyel kormánynak sikerült világra szóló botrányt kavarnia azzal a nemrég elfogadott törvénnyel, amely alapján pénzbírságra, vagy akár három év börtönre is ítélhetik azokat, akik a holokausztban való részességgel vádolják a lengyeleket, vagy lengyel haláltáborokat emlegetnek.

Azóta sokan próbálták megfejteni, mi áll a törvény hátterében, amely a bírálói szerint korlátozza a szólásszabadságot és meghamisítja a történelmet, másrészt pedig a politikai értelme sem világos, hiszen folyamatos védekezésre kényszeríti a kormányt, amely a nagy kármentésben röhejes hibák sorozatát követi el. Akkora a zavar, hogy egy kormánytag már arról beszélt, hogy polokauszt-múzeumot kellene nyitni, miközben Európát járó kampánykamionokra írják, hogy a lengyelek milyen sok zsidót mentettek meg. Kevéssé meglepő módon Lengyelország két fontos partnere, Izrael és az Egyesült Államok is hevesen tiltakozik.

Akkor mire jó ez az egész?

Adam Michnik, a kommunista rendszer ellen harcoló demokratikus ellenzék egykori vezéralakja, a rendszerváltás óta a legfontosabb lengyel napilap, a Gazeta Wyborcza főszerkesztője most az Élet és Irodalomban mondta el a saját megfejtését.

Szerinte a kormányzó Jog és Igazságosság párt célja az lehetett, hogy bebizonyítsa: „Lengyelország felállt a térdeplésből, és így néz szembe az őt érő támadásokkal.” Hogy ez miért nem sikerült? Hát, mert a kormány

tele van idiótákkal, elképesztő balfogásokat követnek el puszta ügyetlenségből, hozzá nem értésből”.

Michnik úgy látja, hogy holokauszt-törvény is így jött létre: látszik rajta, hogy

hülyék készítették elő, hogy alapvető diplomáciai szempontokra nem figyelnek, az érdekeltekkel nem konzultálnak, nem egyeztetnek, mindenféle avítt szempontokat ásnak elő a nemzeti múltból, amivel csak nevetségessé teszik magukat.”...