2018. március 21., szerda

HARCAIM

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: FORGÁCS ERZSÉBET
2018.03.21.




Napok óta nem megy ki a fejemből Lázár János mindenhez is értő miniszter egy mondata. Nem tudom, milyen apropóból mesélte, hogy az édesapja házi készítésű kolbászt és szalonnát küldött Orbán Viktornak. Ez önmagában nem hír, küldjön. Orvosilag ugyan aligha indokolt a dolog, jobb lett volna valami diétás meglepetéssel kedveskedni a miniszterek elnökének, de ez nem tartozik rám, aggódjon a dietetikusa a túlsúly miatt. Ami megragadott, az a kolbászhoz és szalonnához fűzött magyarázat. Jelesül az, hogy azért küldi Lázár apuka, hogy erőt adjon a miniszterek elnökének (mármint a kolbász) a harcaihoz.

Milyen harcaihoz, kérdem én szelíd szeretettel. Kivel harcol a mi túlsúlyos büszkeségünk? Miért? Mi ellen? Kinek az érdekében? Nincsen háború. Béke van, huszonegyedik század van, Európa közepén csücsülünk. Egy politikusnak, de még egy miniszterelnöknek is az a dolga, hogy tárgyaljon mindaddig, ameddig az ország érdekében el nem éri a legjobb eredményt, aztán megállapodást kössön. Ez nem harc. Vagy lehet annak nevezni, de kézmosást is lehet, mert harcolok a bacilusok, a kosz és a baktériumok ellen. Mégse jelentjük ki, hogy harcolni megyünk a fürdőszobába.

Volt már ezen a kontinensen egy figura, aki a harcban hitt. Írt is erről egy könyvet. Harcaim. Ez volt a címe. Talán azért nem ismerős annyira így, mert németül van a cím is. Ez az ember is abban hitt, hogy neki elhivatottsága és küldetése van. Meg kell mentenie a népét, pontosabban a fehér, tisztavérű részét. Életteret követelt, homogén nemzetállamot, a fehér faj felsőbbrendűségét hirdette. Jólétet, biztonságot, fejlődést ígért. Az ő hagymázas álmai milliók halálát okozták.

A mi harcos sufnijogászunknak szerencsére korlátozottak a lehetőségei, nem fogja milliók halálát okozni. Csak ezt a szerencsétlen országot tudja megnyomorítani. De azt igen lelkesen és hatékonyan csinálja.

Én pedig nem értem azokat az embereket, akik mellette állnak ebben a nem létező harcban. Mi a fene motiválja őket? Ki akar háborúban élni, amikor békében is lehet? Ráadásul úgy, hogy az a háború nem a megszálló ellenség ellen folyik (mert nincs ilyen), hanem a saját honfitársaik ellen.

Ha Orbán harcol, ám legyen. Ebben az esetben háborús bűnös. Ő maga és szűk elitcsapata az, amelyik kifosztja és lepusztítja a saját országát. Ő az, aki kiadja a tűzparancsot akkor, amikor nem a nem létező ellenség, hanem egy ország két fele áll szemben egymással. Mert ő szembeállította. A saját céljai elérése érdekében.

Nem értem azokat az embereket, akik gyűlöletben és szegénységben akarnak élni, miközben békességben és biztonságban is lehetne. A békemeneten készült számos videó közül az egyiken egy kedves arcú, ősz hajú hölgy azt mondta, ő nem érti azokat, akik nem támogatják Orbán Viktort. És hogy szerinte azoknak, akik nem Orbán mellett állnak, nincs helyük ebben az országban. Mosolyogva mondta. Sokkal szörnyűbb volt, mintha gyűlölettel a szemében mondta volna. Mert ő ezt komolyan gondolta. Így hiszi. Látszott, hogy nem tudja, mi történik körülötte az országban. Fogalma sincs arról, Orbán a céljai elérése érdekében hány életet tett tönkre, hány karriert tört derékba, hány fiatalt üldözött el. A néni nem tud arról, hogy az egészségügy állapota miatt ha ő kórházba kerül, valószínűleg leszedálják és a demens osztályon köt ki. Pusztán a kora miatt és mert nincs elég orvos, nincs elég ápoló, nincs elég gyógyszer, nincsenek megfelelő diagnosztikai berendezések és ami van, azzal a fiatalabbak életét igyekeznek menteni...

MÁRKI-ZAY A KEZÉBE VETTE AZ ELLENZÉKI KOORDINÁCIÓT: 53 ESÉLYES JELÖLTET MUTATOTT BE

INDEX
Szerző: NÉMETH TAMÁS
2018.03.21.



A friss hódmezővásárhelyi polgármester, Márki-Zay Péter éppen azon van, hogy országos szintű legyen a koordináció, de legalábbis tiszta legyen, hol, ki a legerősebb jelölt a Fidesszel szemben. Erről itt írtunk bővebben. A projekt érdekében egy oldalt is indított, ahol eddig csak két jelölt volt feltüntetve a 106-ból, most újabbak kerültek fel.

De szerda délután Budapesten a Viszlát, kétharmad!, a Közös Ország Mozgalom, a Számoljunk együtt és az 1 jelölt a változásért! nevű projektek Márki-Zay Péterrel, Bod Péter Ákossal, Elek Istvánnal és Lányi Andrással tartottak sajtótájékoztatót “A változás esélye" címmel, ahol további jelölteket jelentettek be.

Márki-Zay azt mondta, a hódmezővásárhelyi eredmény megmutatta az országnak, hogy egy fideszes fészekben is nyerni lehet, mert a többséget irritálja a megfélemlítés és a korrupció. Azt gondolták, három és fél hét elég, hogy az induló pártok is feldolgozzák a győzelem tanulságait, most mégis aggódnak, ezért úgy látják, megint a párton kívülieknek van tennivalója...


AZ ELLENZÉK HÁROM ARCA

MAGYAR NARANCS - LIBERÁLIS SZEMMEL - REPUBLIKON
Szerző: MIKECZ DÁNIEL
2018.03.21.


Nem csak az ellenzéki pártok sokfélék: az ellenzéki szavazók is másfajta cselekvést igényelnek, ez március 15-én nagyon látványosan megmutatkozott.

A március 15-i ellenzéki megmozdulások, tehát az baloldali pártok (MSZP, Párbeszéd, Liberálisok, DK, Együtt) részvételével szervezett megmozdulás, a Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) Békemenete és a Független Diákparlament tüntetése kiválóan érzékeltették, hogy milyen különbségek vannak a formák, elköteleződések, részvételi igények tekintetében a széles értelemben vett bal- és liberális ellenzéken belül. A jellemző vonások, különbségek számba vétele segít megérteni, hogy mely tényezők korlátozták az ellenzék cselekvőképességét, együttműködési hajlandóságát. Ennél fontosabb, hogy ugyanakkor, láthatóvá váltak azok a pontok is, ahol már történt előrelépés. A szokásos diskurzussal ellentétben azonban nem az egyes pártok együttműködéséről van szó, hanem a pártok mellett felbukkanó tüntető mozgalmak és a közéleti élményközösségek kapcsolatáról.

Mindhárom tüntetésen nagyjából 2500-3000 fő vett részt, és bizonyosan sokan voltak olyanok, akik mindegyik eseményen részt vettek. Az ellenzéki pártok által szervezett megmozduláson a szervezők meg is kérték a szimpatizánsokat, hogy közösen menjenek át a diákok tüntetésére. A műfaj tekintetében azonban sok különbség fedezhető fel, még ha maga az alap – a köztéri kollektív cselekvés – ugyanaz. Az MKKP által szervezett Békemenet nem csak hangulatában volt karneváli, de az össznépi, köztéri nevetés a középkori karneválok hierarchiákat felborító hagyományát is megidézi (vö. Bahtyin). A látványos akcióformák, a protesztiválok olyan elemek, amelyek megkönnyítik az azonosulást a megmozdulás témájával, a szervezőkkel. Az MKKP Békemenet, akárcsak a politikai mémek, megkönnyítik a politika megragadását, hiszen azt nem a konfliktus, hanem az azt feloldó humor felől teszik meg. A jófejség ugyanakkor egyéni státusz forrása is, a poént értők, az egymás térdét csapkodók belső körébe való tartozás igénye szintén növeli az MKKP vonzerejét. A vicc értése, a humor létrehozásának és dekódolásának képessége az alapja a Kutyapárt körül kialakult élményközösségnek, amely itt képes megélni a köztéri kollektív cselekvés esetében annyira fontos összetartozás élményét...

LEHET-E VÁLASZTÁST NYERNI MENEKÜLŐ POLITIKUSOKKAL?

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2018.03.21.


Ha igen, az „Árpádot” igazolja majd. Kósa Lajos ugyanis a mostani futkosós időszakában idézte a Fidesz mindenható kommunikátorának bölcsességét, mely szerint provokatív kérdésekre soha ne válaszoljanak. Habony Árpád tehát a szellemi atyja annak a választókat és sajtómunkásokat semmibe vevő stratégiának, mely szerint legjobb védekezés, ha elfutunk a kínos kérdések elől. Nos, ha ezek után is azt gondoljuk, hogy vérprofi csapat irányítja a kormánypárt kommunikációját, akkor még az is elképzelhető, hogy a hátukat mutató politikusok tovább kormányozzák az országot.

Most nyer csak igazán értelmet az a régi sejtésünk, mely szerint nem véletlenül emelkednek a semmiből a kormánypárt csúcspozícióiba olyan finoman szólva sem túl kreatív politikusok, mint Németh Szilárd, Fazekas Sándor, Kósa Lajos, Semjén Zsolt vagy Szita Károly. Utóbbi három fideszes kínos ügyeik kiszivárgása után még próbálkoztak érdemi magyarázatokkal szolgálni, ám miután ezek csak rontottak a helyzetükön, inkább felmondták (vagy inkább felmutatták) a habonyi leckét. Ők így lényegében illegalitásba vonultak az utóbbi napokban, ugyanis ahol ellenzéki aktivistákba vagy sajtómunkásokba botolhattak volna, különböző fondorlatokkal kicselezték az érdemi válaszadást a mindannyiunkban megfogalmazódó kérdésekre.

A sajtó elől korábban is sokszor menekültek már kormánypárti politikusok, (emlékezzünk csak Rogán Antal elhíresült futására), de most lényegében csoportosan követik el azt, ami normális választási kampányban vétek lenne egy magára valamit is adó funkcionáriustól. Ez is jól mutatja, hogy ez a mostani kampány teljesen abnormális. Azok a kormányszimpatizánsok ugyanis, akik számára legfőbb kötelességük lenne érdemi magyarázatokkal szolgálniuk még arról sem értesülnek, hogy Semjénnek, Kósának vagy Szitának takargatnivalója lenne, így ha esti magányukban félrenyomják a távirányítót, és véletlenül rátévednek az RTL Klub vagy a Hír TV híradójára, nem értik, kedvenceik mért sunnyognak el, ha meglátnak egy-egy ellenségesnek vélt mikrofont...

BARTUS LÁSZLÓ: CSAK AZ ELLENZÉK ELSÖPRÉSÉVEL LEHET ORBÁNT LEGYŐZNI

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BARTUS LÁSZLÓ
2018.03.20.


Az elmúlt hetekben világossá vált, hogy az ellenzéki pártok nem értették meg Vásárhely üzenetét és az abban megfogalmazott népakaratot. Ez pedig arról szólt, hogy a választók nem pártokra, hanem Orbán ellen akarnak szavazni. Az volt az állampolgárok kérése, hogy az ellenzéki pártok álljanak félre az útból. Mindenhol jelöljenek ki egyetlen személyt, akire azok szavazhatnak, akik Orbán ellen akarnak szavazni.

Nem akarjuk Márki-Zay Péter érdemeit csorbítani, értékeit kisebbíteni, de ha az emberek nem Orbán ellen akartak volna a szavazatukkal fellázadni, akkor lehetett volna bármilyen kiválóság, soha nem szavaztak volna rá. El kell felejteni, hogy a jobb képviselőjelölt győz. Az a jelölt győz, akire azért szavazhatnak, mert Orbán embere ellen van. A szavazat nem róla szól, és nem neki szól, hanem Orbán ellen. Orbán elleni lázadás és elutasítás.

Ezt kellett volna megérteni és tudomásul venni az ellenzéknek. A kommunikáció szintjén ezt megértették, valójában nem voltak hajlandóak az ehhez szükséges áldozatot meghozni. Voltak bizonyos engedmények, de nem ölelkeztek össze, hogy kilépünk Orbán korlátai és az általa megírt forgatókönyv keretei közül, utat engedünk a nép akaratának, a dühének és a lázadásának. Minden kerületben odaállítunk egy embert, és azt mondjuk, ha el akarod Orbánt zavarni, akkor szavazz rá. Ezt kellett volna tenni, de nem tették.

Megkockáztatom, hogy egy beteg szamarat vagy egy sánta lovat is oda lehetne állítani Orbánnal szemben, és nyerhetne. De a legzseniálisabb pártjelöltek is veszíteni fognak, ha a pártok a jelöléseikkel magukra és a jelöltjeikre kérnek szavazatot, és közülük kell egyet választani. Ez nem az Orbán elleni szavazásról és lázadásról szólna, hanem ettől kezdve a demokrácia hamis látszatáról, az ellenzéki pártok érdekeiről, Orbán forgatókönyvéről, és attól kezdve ez kétharmados győzelem Orbánnak. Az ellenzék az akadálya annak, hogy a nép ítéletet mondjon Orbán felett.

Ezért nincs más megoldás, mint a hátralevő rövid időben olyan helyi civil szerveződések létrehozása, amelyek az ellenzéki pártokat megkerülve, maguk választják ki azt a jelöltet, amelyik bárki lehet, de rá mutatnak, hogy aki Orbán ellen akar szavazni, az szavazzon rá. Ez a népakarat vagy felmegy a pártok vízfejéhez, és alkalmazkodnak hozzá, vagy nem, de a helyi állampolgárok velük nem törődve kiválasztják azt az embert, aki lehet egy sánta ló is, de aki azt a szerepet tölti be, hogy a rá adott szavazat az Orbán elleni szavazat, Orbán elleni lázadás legyen. És ezt mindenki tudja. Viccből akár a leggyengébbet is választhatják erre a célra. Ha a nép tudja, és megérti, hogy ő az Orbán elleni szavazat, akkor rá szavaz.

Ha ez nem történik meg, szinte elkerülhetetlen a Fidesz kétharmada. Akkor semmi nem történt Hódmezővásárhelyen, és akkor nem a nép akarata, hanem Orbán forgatókönyve érvényesül. Az pedig az ellenzék anyagi érdekeivel a rendszer bebetonozása, az Orbán-rendszer hamis legitimációja. Ami ebben a pillanatban azért életveszélyes, mert Orbán is megérezte a lázadást, és megcsapta annak a szele, hogy az ellenzék kiléphet a kontrollja alól, és a mindenkori kétharmados győzelemre beállított rendszerrel s az anyagi érdekeivel szemben viselkedik.

Ezért, ha Orbán most nyer, Magyarországnak vége. Még egyszer ilyen lehetőséget nem ad. Úgy lesz, ahogy mondta, “elégtételt vesz” ezért a lázadásért, ezért a merészségért, hogy a sajtó, a civilek fellázadtak ellene, és megkísérelték eltávolítani őt. Kíméletlenül lekaszál ez a Hitler-másolat mindent. Orbánt ugyanaz a szellem vezeti, mint Adolf Hitlert. Ugyanazok a sérelmei, a frusztrációi, ugyanaz a szellemi fejlődése. Ez az ember megbosszulja az őt sért sérelmeket: nagyságtudata ellenére a hátrányos helyzetét és a kisebbségérzését nem tudta ledolgozni a belvárosi zsidó értelmiséggel szemben...

"A PÁRKAPCSOLATI ERŐSZAK AZ EGÉSZ TÁRSADALMAT ÉRINTŐ PROBLÉMA" - INTERJÚ JORGEN LORENTZENNEL

MÉRCE
Szerző: GRIUK ZSUZSA
2018.03.20.


A nők elleni erőszak nem a családok magánügye, és nem is a nők személyes problémája. Erről tartott élvezetes előadást Jørgen Lorentzen a Szegeden megrendezett Törékeny című szakmai konferencián. A téma nemzetközileg elismert norvég kutatójával a férfiakról és az erőszakról beszélgettünk.

Mérce: A nők elleni erőszak nem újkeletű dolog, mégis csak az elmúlt fél évben váltak nyilvánossá korábban elhallgatott történetek. Mi lehet az oka annak, hogy ekkora hallgatás övezi a témát?

Jørgen Lorentzen: Először is, a társadalom hagyományosan nem foglalkozik az erőszakkal. Az emberek egyszerűen nem veszik komolyan a bántalmazást. Nagyon sok olyan emberrel és intézménnyel találkozom, akik a férfiakra mint passzív elszenvedőkre tekintenek: nem tehetnek róla, ha erőszakosak, nem tudnak rajta változtatni. Társadalmi szinten nagyon keveset foglalkozunk a férfiakkal és az ő problémáikkal.

Másrészt az erőszaknak nagyon erős a pszichológiai háttere. A lelki nehézségek nagy szerepet játszanak például az amerikai iskolai lövöldözésekben, de a terrorizmusban is. Ennek ellenére a férfiak lelki támogatása nagyon sok kívánnivalót hagy maga után. A társadalom nem veszi komolyan, hogy a férfiak milyen lelki terheknek vannak kitéve, és ennek megfelelően a célzott pszichológiai segítségnyújtást sem. Pedig a kutatásokból egyértelműen tudjuk, hogy az erőszakot elkövető férfiaknak a nagy része gyerekkorában vagy fiatalkorában maga is bántalmazott volt, egészen különböző módokon. Lehet, hogy az apjuk vagy az anyjuk verte őket, vagy lelki bántalmazást kellett elszenvedniük. Az is lehet, hogy szemtanúi voltak annak, hogy az apa bántalmazza az anyát, ami szintúgy traumatizáló hatású. És ezek a gyerekek a bántalmazásból fakadóan sokkal érzékenyebbek, sérülékenyebbek, ezért könnyebben válnak az iskolai zaklatások célpontjává.
Tehát ha megnézzük, hogy miért történik erőszak és bántalmazás, akkor azt látjuk, hogy minden egyes erőszakos cselekedetnek története van, mégpedig erőszakos története.

M: Tehát az erőszakprevenciót kisgyerekkorban kellene elkezdeni?

J.L.: Mindenképpen, ez nagyon fontos lenne. És többek között ezért is olyan fontos, hogy mindenféle gyerekek ellen irányuló erőszakot idejekorán megállítsunk. Nagyon sokszor a szülő azzal legitimálja a gyermekbántalmazást, hogy meg kell ütni a gyereket, különben rosszul fog viselkedni.

M: Lehet-e egyáltalán külön-külön kezelni a különböző csoportok (gyerekek, nők, idősek) ellen irányuló erőszakot?

J.L.: Nem hinném. Ezek mind annyira összefonódnak, hogy szerintem nincs értelme elválasztani őket. Mert az erőszak erőszakot szül. Ha az erőszak valahol bemegy, akkor valahol ki is fog jönni. Ez így működik. Ha én téged megütlek, akkor te is erőszakosan fogsz viselkedni akár másokkal, akár saját magaddal. Ezt is nagyon sokszor látjuk, hogy azok a nők, akik hosszú ideje bántalmazás áldozatai, előbb-utóbb öndestruktív módon kezdenek viselkedni.

M: A bántalmazók sokszor mondják, hogy szeretik az áldozatot.

J.L.: Igen, és ez kívülről nézve nagyon ellentmondásosnak tűnik. De a bántalmazók számára ez nem ellentmondás:

szerintük a fizikai vagy a lelki bántalmazással a nő segítségére vannak, szívességet tesznek neki. Abban segítik, hogy megfelelően viselkedjen. A bántalmazást a gondoskodás egy formájának tekintik.

Ez nagyon bizarr, de fontos megérteni, hogy hogyan működik a párkapcsolati erőszak...

KEDVES RÉCSÖL! - NYÍLT LEVÉL EGY BUJKÁLÓHOZ

VÁROSI KURÍR - BLOG ZÓNA
Szerző: MÁTRAI ANNA
2018.03.21.


Azért írok Neked, mert néhány tanácsra lenne szükségem. Hasonló korú gyermekem van, mint Te. Két diploma, 4 nyelv felsőfokú ismerete és tökéletes használata, míg további 3 idegen nyelv középszintű ismerete adott.

Saját kútfőből tanult Párizsban, Bécsben és Oxfordban neves egyetemeken kiemelkedő eredménnyel (itt jegyzem meg, egyik sem fizetős, mindössze a tudás volt a bejutási feltétel).


Rendkívül jól főz,

zseniális érzéke van hozzá, éppen ezért kielégítetlen vágya, hogy a svájci “kulinarnoscs” iskolában tanulhasson, ám anyagi lehetőségeink ezt nem teszik lehetővé. További tervei közt szerepel a párizsi Ritz szálloda megvásárlása is, így felújítás után. Rágja a fülem a gyerek, és már bosszant, hogy nem tudok neki pénzt adni, pedig megérdemelné.

Tudom, hogy Te is pont ebben az iskolában tanultál, így kérem segíts a bejutásban. Gondolom, pályáznom kéne valamilyen támogatásra. Jó lenne, ha nem kéne utcai lámpákban izzókat cserélni, mert tériszonyom van. Esetleg bevállalható lenne részemről egy Népszavazási beadvány benyújtása , bár nem tudom, hogy annak díjazása fedezné-e a Ritz szálloda megvásárlását. Amennyiben nem, akkor átmenetileg megfelelő a Grasham palota megvétele is, jó lesz ugródeszkának.

Már ideje lenne, ha a saját lábán állna, erre Te vagy a legjobb példa, hogyan kell ezt csinálni.

Kedves Récsöl!

Most szól a férjem, üti a fejem, hogy miket írok…szerinte ha Ő lenne a Miniszerelnök és az Ő lánya szállodát szeretne vásárolni, venne neki egy Monopoly társasjátékot. A férjem szerint tisztességes úton ennyi pénzt nem lehet keresni. Úgy gondolja, ha Ő mint az ország első embere több pénzzel rendelkezne, mint az MNB, akkor sem engedné meg, hogy a gyereke olyan pénzt költsön, amiért nem dolgozott meg. Ennek több oka is van – hiába próbálom leinteni, csak mondja és mondja…
  • Akkor értékeled amid van, ha azt Te érted el saját erődből, saját képességeidnek megfelelően
  • Tanuld meg beosztani a pénzt, azaz ismerd meg a pénz valós értékét és csak mértékkel költsd azt.
  • Ne a tárgyakat gyűjtsd amit pénzért kapsz meg, hanem a barátokat és az emberi értékeket becsüld.
  • Soha ne engedd, hogy bárki ( akár egy országnyi ember ) a szájára vegyen , erre ne adj okot.
  • A fejemet a falba verném, ha akkora ökör lennék, hogy ilyen támadási felületet hagynék az embereknek…a lányomnak honnan a fenéből lenne milliárdos vagyona, ha mindig szegények voltunk?!
  • Kizárólag a tisztes középosztálybeli zsebpénzt és juttatásokat biztosítanám a részére, meghagyva az egészséges elérhető vágyak idővel történő megérdemelt kielégítésével.
  • A politikában a családom nem létezik, a gyerekem nem lehet semmilyen beszédnek tárgya.
Szólok a férjemnek, hogy elég már…de Ő csak folytatja…
  • Ki az a hülye, aki a gyerekét ilyen kellemetlen helyzetbe hozza a lopott pénzével, és nem gondol arra, hogy a hatalma véges, a gyerekét is meghurcolják majd , ha eljön a számonkérés ideje?!
Erre én:

…és milyen okos gyerek lehet az, aki ezeket nem utasítja vissza és nem akar tisztességesen élni?! Pedig megtehetné, talán még az emberek szimpátiáját is elnyerné….

Récsöl!

Látod, nálunk diktatúra van,

a férjem kiabál és hülyeségeket beszél…így sajnos nem tudom elfogadni tőled a pályázati pénzt, mert a fontossági sorrend nálunk nem olyan, mint nálatok a demokráciátokban…itt kemény diktatúra uralkodik, első a becsület!

Vendégszerző: Tarcali Emese

NYOMTASS TE IS (35.SZÁM)

NYOMTASS TE IS!
Szerző: Nyomtass Te is!
2018.03.20. 


Az ellenzéki szavazók összefogásával leváltható a Fidesz!

Minden közvéleménykutatás azt mutatja, hogy az országban jóval többen vannak azok, akik változást akarnak, mint a Fidesz szavazói. Ha elég sokan megyünk el április 8-án, és a helyben legesélyesebb ellenzéki jelöltekre szavazunk, akkor le tudjuk váltani Orbán Viktort…(II. évfolam 35.szám)

Mi ez?

Mára oda jutottunk, hogy az ország nagy részéhez csak az állami propaganda jut el a rádiókból, a televíziókból és a helyi újságokból. Ideje tennünk valamit! Egy nagyon egyszerű eszközt ajánlunk, amellyel megtörhetjük a kormányzati médiafölényt. Egyfajta XXI. századi szamizdatot, amely olcsón, könnyen és gyorsan juthat el akár milliókhoz is.

Bár maradt még néhány független újság és hírportál, amelyek tisztességesen elvégzik a munkájukat, ezeket nem olvassák elegen. Kezdeményezésünk segítségével sokakhoz eljuttathatjuk az általuk előállított értékes tartalmakat. A legfontosabb írásokat lerövidítve, közérthetővé téve, egy A/4-es lap két oldalára helyezzük el (tördeljük be). Ha félbehajtjuk ezt a lapot, akkor egy újság formátumú kis kiadványt kapunk.

Aki úgy gondolja, hogy ezekről a hírekről másoknak is értesülniük kell, annak csak annyi dolga van, hogy több példányban kinyomtatja, lefénymásolja, és tovább terjeszti...

GÁBOR GYÖRGY: A DÍSZPÁHOLYBAN ORBÁN VIKTOR KÖPKÖDI A SZOTYOLÁT, S A BIBLIÁT MORMOLJA MAGA ELÉ

VÁROSI KURÍR
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: VÁROSI KURÍR / GÁBOR GYÖRGY
2018.03.21.


A kiváló filozófus ismét pontos és már-már reálisaknak is elfogadható ironikus leírását adja egy helynek, amit nemrég még Magyarországnak hívtak, ám mára már csak Orbánisztán néven emlegeti a művelt világ.

Na, végre egy igazán remek hír itt a választási őrület kellős közepén!


Olvasom, hogy a belga Georges Leekens vezetése alatt készülő magyar labdarúgó válogatott a holnapi edzés után templomba megy. Sajnos nem derült ki a tudósításból, hogy vajon milyen templomba. Katolikus templomba? Református templomba? Evangélikus templomba? Zsinagógába? Mecsetbe?

Sebaj, mennyivel izgalmasabb lesz mostantól a magyar fociválogatott minden szereplése! Mert majd hallhatjuk, hogy az animista kapus kigurítja a labdát a katolikus elé, a katolikus felnéz, majd hosszan szökteti az evangélikust, aki egy apró körömpasszal továbbítja a labdát a kálvinistának. Közben a zsidó hatalmas sprintet vág le, megkapja a labdát, ám a muszlim durván visszarántja őt. A szabadrúgáshoz a Hit Gyülekezetes készülődik, miközben a három idegenlégióst, a buddhistát, a Krisna-tudatút és a mormont a kispadról elküldik melegíteni. Az EMIH-es közben feltűnően húzza az időt, ezért sárga lapot kap. Ez volt a nyolcadik sárga, amit a játékvezető ezen a mérkőzésen eddig felmutatott! Naná, hisz agnosztikus, a két partjelzője pedig ateista.

Közben a díszpáholyban Orbán Viktor köpködi a szotyolát, s a Bibliát mormolja maga elé:

“Aki győz, megadom annak, hogy az én királyi székembe üljön velem…” (Jel. 3,20).

Jó lenne nevetve legyinteni, és azt mondani, de helyes képtelenségeket talál ki ez a Gábor György, biztos nagyon rá ér, de nem ez a helyzet sajnos, hiszen amit a filozófus az utóbbi években olykor iróniába burkolva előad, az a valóságban egyáltalán nem vicces sőt, maga az életünk.Igen mi napról napra éljük meg Orbanisztán létét.

X=KAMUPÁRTOK - NE DŐLJ BE NEKIK - ITT A LISTA, OLVASÓINK SZERINT EZEK A KAMUPÁRTOK CSALTAK AZ ALÁÍRÁSAIKKAL

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: OROSZI BABETT - RÁDI ANTÓNIA
2018.03.21.


Eddig csak találgathattunk, mit is nevezzünk fantompártnak. Amelyiknek nincsen honlapja, de még egy pár perc alatt összedobható Facebook-oldala sem? Van ilyesmije, de nem frissül? Nem érhetőek el a programok, nem tudni, kik a párt vezetői? – ezek jó sejtések, csakhogy egyenként, ha döcögősen is, de kimagyarázhatók. Próbálkoznak is vele a pártocskák, leginkább azzal érvelve, hogy a kampány lekötötte az energiájukat. Illetve azzal, hogy pártot alapítani, választáson indulni alapvető demokratikus jog.

Csakhogy adatot lopni, hamis papírokkal traktálni a választási irodákat bűncselekmény. Olvasóink levelei pedig bizonyítékok. Az alapos gyanúra mindenképpen elegendőek...

...Íme, az a 18 párt, amelyek olvasóink szerint visszaéltek az aláírásaikkal. Vastag betűvel írtuk azon pártok nevét, amelyek országos listát is tudtak állítani. Ez azt jelenti, hogy ők papíron 13.500 ajánlást össze tudtak “gyűjteni”. Tehát náluk legkevesebb 13.500 ember aláírása fordult meg.

HÁROM ÉV ALATT KIFORDULT A SARKÁBÓL A POLITIKA

INDEX
Szerző: RA
2018.03.21.


Első ránézésre úgy tűnik, hogy a helyzet nem sokat változott a 2014-es kampány óta, hiszen most is a centrális erőteret uraló Fidesz mérkőzik meg a nála gyengébb ellenfelekkel, és most is a Jobbik vív az MSZP-vel, hogy ki nevezheti magát első számú kihívónak (2014-hez hasonlóan némi Jobbik-előnnyel). A helyzet azonban mégis nagyon más, mint akkor volt.

NEMCSAK AZÉRT, MERT MOST MEGPRÓBÁLNAK SZÓBA ÁLLNI EGYMÁSSAL AZ ELLENZÉKI PÁRTOK, HÁTHA KOORDINÁCIÓVAL MEGSZORÍTHATJÁK A FIDESZT, HANEM AZÉRT IS, MERT TÉNYLEG TÖRTÉNTEK FONTOS DOLGOK A PÁRTPOLITIKÁBAN NÉGY ÉV ALATT.

Hat ilyen pillanatot gyűjtöttünk össze a mostani ciklusból, amelyek mindegyike egy hosszabb pártpolitikai folyamatot fémjelez, de azt szimbolikus erővel.

2015. február – G-nap

Simicska és Orbán szakításának már irodalma van. Simicska azóta a Jobbikhoz közeledett, a párt állítása szerint csak egy április 8-i szavazat formájában, valamint plakáthelyekre és médiaszereplésre adott korrekt, nem elfogult lehetőségekkel. A Fidesz pedig felépítette a Simicskától független sajtóbirodalmat. Hogy ők hogy látják a helyzetet, azt Kocsis Máté csak most, évek múltán tette mindenkinek világossá: szerintük Simicska csak a kezelője volt annak a birodalomnak, amit a fideszes támogatókkal közösen építettek fel, a G-nappal pedig egyszerűen ellopott mindent...

FANTOMCÉG TIBORCZ ISTVÁN UTÁN

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SARKADI NAGY MÁRTON
2018.03.21.


Megduplázódott az Elios-ügyben kulcsszerepet játszó kft. miután Tiborcz István kiszállt a cégből. Épp osztalék előtt osztódott a társaság.

„Ez két külön cégnek tekintendő” – mondta a Népszava újságírójának a Pest megyei cégbíróság egyik alkalmazottja, ami meglepő, tekintve, hogy ottjártunkkor nem két, hanem csak egyetlen társaság adatai iránt érdeklődtünk. A furcsa hiba, amely szerint az érintett kft.-ből azonos néven, de eltérő cégjegyzékszámon és adószámon kettő is létezik, rögtön zavart keltett a bíróságon, egy hivatalnok egyből telefonálgatni is kezdett. – Nem kellett volna ez a céget kivezetni a cégjegyzékből? – kérdezte a vonal túlsó végén beszélőtől.

A cégbíróság alkalmazottait szokatlan izgalomba hozó, különös és rendellenes módon megduplázódott vállalat mára országosan ismert: az európai csalás elleni hivatal, az OLAF szerint szabálytalanul, korrupt módon milliárdos megbízásokhoz jutó Elios Innovatív Zrt. ötven százalékos tulajdonosa, a korábban Tiborcz István érdekeltségében lévő Green Investments and Solutions Kft.

A cég 2015-ig volt Orbán Viktor vejének tulajdonában, ám akkor tulajdonost váltott, Tiborcz kiszállt a cégből. Épp ekkor „keletkezett” az a hiba, ami a cég rejtélyes duplázódásához vezethetett: az Igazságügyi Minisztérium céginformációs honlapja szerint a Green Investments Kft.-nek ma is kétféle állapota hatályos. A cégikerpárnak a neve megegyezik, de eltér a cégjegyzékszámuk és az adószámuk is. 2017 nyarán pedig eltérő európai uniós azonosítót is kaptak. Ezek a jelek mind arra utalnak: noha szabályosan nem volna lehetőség ilyen cégduplázásra, bizonyos szempontból mindkét verzió önálló, létező társaságnak tekinthető..."...

KI BESZÉL ÉS KIHEZ BESZÉL? - FÜST MILÁN: A MAGYAROKHOZ

ÉLET ÉS IRODALOM / FEUILLETON
Szerző: SZÁNTÓ T. GÁBOR
2018.03.14.




A vers beszélője anyanyelve közösségéhez szól, ugyanakkor próféták utódjaként int felvilágosító szózatában. A vers címzettje, a kollektívum megjelölése olyan benyomást is kelthet, mintha valaki kívülről szólna egy másik entitáshoz. Ennek ellentmond, hogy Berzsenyi azonos cím alatt belülről írt, a nemzet részeként, intő szónokként, szellemi iránymutatóként kiemelkedve, megszólítva népét. Füst verse ugyanakkor nyíltan reflektál távoli származására is, amikor a vers beszélője így fogalmaz: „vedd a Libanon / Ős cédrusát, e háromezeréves szűzet, – rá hivatkozom, mert / onnan vándoroltam egykor erre”. Bizonyos kívülállás jellemzi, egy másik hagyományból eredeztetettség, talán a relatív kívülállásból eredő tisztánlátás, és az „Én prófétáktól származom” mély öntudata, másrészt legitimációs kívánkozás és az elfogadás/megértés iránti vágy.

Miközben egyes szám második személyben, bensőségesen, személyesen szólítja meg a kollektívumot, a cím többes száma ellenére felmerülhet, hogy a vers beszélője önmagához beszél, hogy az antiszemita megvetés ellenére ne uralkodjon el rajta az idegenségtudat, a viszont-gyűlölet, ne veszítse hitét az anyanyelvben, magyarságában, ne forduljon vissza az azonosságvállalás útján, ha mások el is fordulnak tőle.


Füst Milán A magyarokhoz című verse 1930 körül keletkezett, és nehezen elképzelhető, hogy a magyar költészeti hagyományban álló, azt magáénak valló Füst ne tekintette volna előképének Berzsenyi Dániel azonos című, 1807‑es versét. Fenyegetettség tudata felhőzi mindkettőt, de míg Berzsenyi szövegét közvetlen háborús előérzet hatja át, Füst egy közelebbről körül nem határolt szellemi veszéllyel szemben óvná a nyelvet. „Ne hagyd tehát, hogy elmerüljön, / visszasüllyedjen a ködbe, / melyből származott / E nemes-szép alakzat (...) Megbolygatták hitedet, az eszed megzavarták, szavak áradatával / ellepték világodat, / Áradás szennyével borították be a kertjeid, vad vízi szörnyek / ették virágaid, – majd a vad burjánzás / Mindent ellepett utána”.

Füst versének keletkezési idején az antiszemitizmus, a faji gondolat már teret hódított a magyar szellemi életben. Berzsenyi a sokasággal szemben a lélekre s a szabad népre apellál, Füst az anyanyelvre mint az öntudat forrására és hordozójára, mely másrészt a modern, mediatizált társadalmi életben a fizikai agresszióhoz vezető verbális agresszió gyors terjesztője. „Egy 1919 szeptemberében kelt hosszabb naplóbejegyzés tanúsítja, hogy az otthontalanság tapasztalata valóban alapjaiban érinti az írói identifikáció elbeszélését is” – írja Schein Gábor Füst Milán Naplójának zsidó vonatkozásairól szóló esszéjében (A „zsidó” Füst Milán Naplójában, Literatúra, 2011/3). Az idézet sértettség, identitásbizonytalanság, némi öngyűlölet, de hűség jegyeit egyaránt mutatja:

„Nem vagyok itthon saját hazámban (...) Tekinteteket érzek magamon, – mérlegelnek, – védekeznem kell, – mint egy rü­hes állat: szégyenkezem, futok, hogy valami hibám van. (...) Nemrég volt egy pillanatom, melyben azt gondoltam, hogy ki kell térnem, – nem félelemből, hanem mert nem köt engem sem a valláshoz, sem a fajhoz semmi, – keresztény nevelésben részesűltem, a keresztény gondolat jobban foglalkoztatott 15-16 éves koromban, mint bármi – s ezenfelül: – nincs okom, hogy vállaljam e mártíriumot: rokonaim rosszak voltak hozzám s a zsidóság nem különben... De aztán meggondoltam s a megvetés és gőg nem hagyott így tennem. Jobb leszek‑e, vagy más a keresztvízzel? (...) Mi vagyok én, – nem azok közzé tartozom-e, akik a vallásokon felűlállanak, mert inkább törekszenek jók lenni és tökéletesedni, mint a töb­biek... nem azok közzé-e, akik tanítanak s taníthatnak?” (Füst Milán: Teljes Napló I. 482. Fekete Sas Kiadó, 1999.)

A Napló számos pontján található a „zsidó” magatartással, gondolkodásmóddal szembeni kritika, amely értelmezhető interiorizált gyűlöletként is, de éppen a mély önreflexióval bíró értelmiségi kritikájának is tekinthető az ennek híján lévő nyárspolgársággal, kispolgársággal, parvenü mentalitással szemben. Mindez rokonítható a zsidóság hagyományából merítő tanítói, etikai, prófétai attitűddel, mely a csoportidentitás mellett a nemzetek feletti humanitás eszméjét is kínálja.

1924: „Zsidók!... Zsidó származás... ma szégyen s mintha átkozottak, megbélyegzettek, alsórendű származást akarnának megjelölni evvel a szóval, hogy zsidó. S hogy Krisztus és apostolai és a próféták, akiknek szobrai ott állanak keresztény templomokban... hogy ezek zsidók, rőt hajú, héberűl beszélő zsidók voltak... erre senki nem akar emlékezni! (...) S hogy én példáúl, – mondjuk Dávid király, vagy Zakariás utóda lehetek, – ki tö­rődik az íly lehetőséggel?” (TN II. 16.)

Sokrétegű önmegfigyelés fájdalmas reflexiói szövik át a Napló zsidósággal, zsidóellenességgel kapcsolatban, egymással is vitatkozó bejegyzéseit: 1938. II/28.: „Csak egyet helytelenítek még mindig saját magatartásomban: – hogy hajlandó vagyok megérteni az antiszemitizmust, mondván, hogy az elkorcsosúlt zsidóság bizony rászolgál néminemű idegenkedésre...” (TN II. 426.) Április 1.: „Egy legyőzött népnek nem lehet önérzete.” (TN II. 457.)

Füst az antiszemitizmussal s mélyebben a diaszpórazsidóság kínos kisebbségi helyzetével, töredezett identitásával küzdve, nem sokkal később a kitérésben talál vélt menedéket, de zsidóságát, viaskodását zsidóságával, az önmagában is megtalálni vélt „zsidó mentalitással” és az antiszemitizmussal ez az aktus nem szüntette meg, és az üldöztetés közepette csalódnia kellett saját döntésének helyességében is...

ETIKA ÉS POLITIKA

FARKASVONÍTÁS BLOG
Szerző: Tarski
2018.03.21.


Mario Cattaneo olasz filozófus mondotta Herbert Hart jog fogalmára, miszerint annak lényege az, hogy abban nem lehet az erkölcsre utalni, vagy értékelő elemet bevenni. Bár itt most valóban a jog fogalom értelmezése volt a téma, mégis Cattaneo egy olyan problémára tapintott reá, ami az etika és a politika szövevényes kapcsolatára utal. Az elméleti alapprobléma az, hogy az etika egyáltalán meghatározza-e a politikát és ha igen, akkor milyen mértékben, illetve milyen határokig lehet ezt a determinációt megengedni.

Jómagam nem csodálkozom azon, hogy Hart arra a következtetésre jutott, hogy inkább egy etika nélküli jog legyen, minthogy az etika belezavarjon a jog Isteni szentélyébe. Azt ugyanis világosan látta, hogy a jog mindig az aktuális politikai hatalom politikai céljait tükrözi. Az etika pedig ezt alapozhatja és erősítheti meg. Ezért ahány hatalom, annyi különböző etika létezik. Ez lényegében a két ágens, tehát az etika és a politika kapcsolatának az első dimenziója. Az uralkodó etikával szemben állhat és általában szemben is áll az ellenzék etikája, ami azonban már egy második dimenziót jelent. A harmadik dimenzió pedig az, hogy az egyes egyének erkölcse is különbözhet egyrészt a politikai hatalom etikájától, másrészt az ellenzék etikájától. Mondhatjuk tehát azt, hogy szinte embertől emberig menve különbözhetnek az erkölcsök, amit egy általánosan megfogalmazott jogrend nem képes híven visszaadni, hiszen maga az általánosítás teszi lehetetlenné azt, hogy az erkölcsök sokféleségét tükrözze. Ezért mindig lesz olyan egyén, akinek az éppen aktuális jogszabály, vagy jogrend erkölcstelen lesz. Ebből következően a jognak azt a jellemzője, hogy egy adott politikai hatalom különös politikai céljait, és esetleg a hozzá rendelt erkölcsöt, netán etikát jelenítsen meg, nos, ezt mindenképpen meglévő sajátosságának kell tekintenünk. Azt a lehetőséget tehát nem lehet kizárni, hogy az aktuális jogszabály, vagy jogrend ne tükrözzön erkölcsi utalásokat, vagy értékelő elemeket, amit Hart kifogásolt, mert a jog mindig a politikai hatalom joga és mint ilyen, mindig normatív jellegű és azt kényszerként írják elő. A normatív jelleg pedig nem nélkülözheti az erkölcsre, vagy etikára való utalás lehetőségét, vagy értékelő elemként való értelmezését. A normatív jelleg már önmagában egyfajta állásfoglalást jelent arra nézve, hogy a politikai hatalom így és nem másként tartja jónak és helyesnek az egyén viselkedését egy adott probléma kapcsán. Erre kiváló példa az élethez való alapvető szabadságjog. Ez azt az erkölcsi útmutatást tartalmazza, hogy aki mások életét elveszi, az vét a hivatalosan kialakult etikával szemben.

Tehát akárhogyan is szemléljük a dolgot, a pozitív jog, aminek a kizárólagos létét követeli meg Hart, sohasem lesz az etikától mentes. Más szóval: minden jog, bármennyire is igyekszik pozitivista lenni, mindig etikailag “terhelt”. Azaz, így vagy úgy, mindig egy etikai felfogást, vagy eszmeiséget, egy morálfilozófiát tükröz. Ez egyebek mellett abból a tényből is következik, hogy a demokráciát sem úgy általában létezőnek, általában demokráciának tekintjük, hanem egy konkrét kor demokráciájának. Vagyis történiségében, azaz fejlődésében lehet helyesen megragadni és értékelni. Egy történelmi kornak pedig mindig megvolt a saját maga etikája, függetlenül attól, hogy azt az egyes egyén tudatosította-e magában, vagy sem. Az egyén, még ha nem is tudja, de mégis úgy viselkedik, mint az adott társadalom többi tagja, mert hasonulni akar velük és ezáltal, ennek erkölcsi felhatalmazásával másoktól is elvárja ugyanazt a viselkedésmódot. Tehát például a jó és a rossz etikai fogalma az aktuális korban, az aktuális demokráciában világosan megjelenik, megmutatkozik a konkrét viselkedésmódokban és az egyes egyéntől a társadalom természetes módon várja el azt, hogy ennek megfelelően viselkedjen...

HOL VAN AZ OTTHON?

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2018.03.21.


A kérdést, hogy mi az otthon és hol van, szinte mindenki felteszi magának. Határátkelők esetében azonban a válasz kicsit bonyolultabb. Mi az otthon: egy ház, egy város, egy ország? Vagy valami egészen más? Talán egy érzés és nem egy hely? Ahány ember annyi válasz – én most megmutatok nektek párat, utána pedig ti elmondhatjátok, hogyan gondoljátok.



Simone (Hollandia)

Az ír Simone 12 éve él Hollandiában holland férjjel, egy egyéves gyerekkel és egy májusban megszülető másodikkal. Van szép házuk (30 éves törlesztéssel), és esze ágában sincs visszaköltözni Írországba.

És mégis: amikor a hollandiai ír barátaival vagy a családjával beszél, mindig otthonként említi Írországot. Amikor a férje ezt meghallja, néha nem állja meg, és megjegyzi: „de hát ez az otthonod”.

„Amikor Írországban vagyok, akkor Hollandiára utalok otthonként. Szóval szerintem két otthonom van. De mindig Írország lesz az otthon-otthon, abban az értelemben, hogy amikor rágondolok, vagy ott vagyok, otthonosnak, megnyugtatónak érzem, és tudom, ott vannak a gyökereim és a kultúrám” – mondta.

Gabriel (Franciaország)

Harmincöt külföldön (Franciaországban, az Egyesült Államokban, Argentínában, majd ismét Franciaországban) töltött év után Gabriel elég érdekes meghatározását adta az otthonnak:

„Tizenhárom éve Buenos Airesben, amikor a gyerekek kicsik voltak, vettünk egy kutyát, aki azóta is velünk van. A legidősebb gyerek, aki most Tajvanon él, leegyszerűsítette a kérdést, mondván: az otthon ott van, ahol a kutya van.”

Michelle (Marokkó)

„Tu es un électron libre” („Szabad elektron vagy”) – mondogatták Michelle marokkói barátai, akik teljesen elszörnyedtek, hogy képes volt elhagyni a hazáját és külföldre költözni.

A marokkóiakat nem győzték meg Michelle napsütésről, utazásról, új nyelv megismeréséről, vagy a külföldi munkavállalás vágyáról előadott érvei, egyszerűen képtelenek voltak megérteni, hogyan költözhet valaki önszántából külföldre, egyáltalán miért akar így tenni...

RENDKÍVÜLI BEJELENTÉSRE KÉSZÜL A MIGRATION AID, AZ UTÓBBI IDŐK LEGNAGYOBB BELPOLITIKAI BOTRÁNYÁT ÍGÉRIK

168 ÓRA ONLINE
Szerző: B.M.
2018.03.21.


„Kedves Támogatóink, Önkénteseink. Valószínűleg nem kerülte el a figyelmeteket, hogy az elmúlt 2 napban a kormányközeli média intenzív lejárató kampányba kezdett a Migration Aid-del szemben és a választási kampány egyik központi témájává váltunk ezzel.

Eddig csendben maradtunk és vártunk, hogy a Fideszes vezérkar kirakja az asztalra minden kártyáját. Ma mi következünk.

Siewert András, a Migration Aid operatív igazgatója 11 órakor tart sajtótájékoztatót. Valószínűleg nem túlzunk, ha azt állítjuk: az utóbbi idők legsúlyosabb belpolitikai botrányát fogjuk kirobbantani. Nem akartuk, mi jobban szerettünk volna menekült embereken segíteni. De a politika belekényszerített bennünket ebbe a helyzetbe” – írta Facebook-oldalán a Migration Aid, amely valóban az elmúlt napok kormánykommunikációs hadjáratának kereszttüzébe került.

A civil szervezet számos propagandacikk témájává vált, sőt, az elmúlt napokban olyan extrém vádak fogalmazódtak meg, amelyek már-már büntetőjogi tényállásként is megállnák a helyüket: ha igazak, akkor azért – bár a kormányoldal nem tett feljelentést, csak sajtótájékoztatót tartott –, ha pedig nem igazak, akkor a rágalmazás bűntettének gyanúja merül fel fel joggal. Több más mellett...

"TE VAGY A MÉRLEG NYELVE" - MOZGÓSÍTÁSI KAMPÁNY INDUL A KÜLFÖLDÖN ÉLŐ MAGYAROKNAK

MÉRCE
Szerző: PAP SZILÁRD ISTVÁN
2018.03.21.


A hódmezővásárhelyi választások után fordult meg pár Londonban és Budapesten élő fiatal fejében, hogy ideje lenne tenni valamit az Orbán-kormány leváltásáért. Tisztában voltak azzal, hogy a jelenlegi választási rendszerben a külföldön élő, de magyarországi lakcímmel rendelkező magyarok választójogának gyakorlása elé rengeteg akadály gördül, így arra jutottak, kampányt indítanak, hogy őket mozgósítsák.

Így született meg a Te vagy a mérleg nyelve elnevezésű kampány ötlete. A maroknyi önkéntesből álló csapat elsődleges célja, hogy fizetett hirdetésekkel, a közösségi médián keresztül érjék el a külföldön élő magyarokat. A kampány költségeit adományokból szeretnék finanszírozni, itt lehet kisadományokkal segíteni a munkájukat. Itt pedig Facebook-oldalukat lehet követni.

Alapvetően 1000 fontot (kb. 350-360 ezer forintot) szeretnének összegyűjteni, ezt Nagy-Britanniában élő szavazók mozgósítására fordítanák, de ha összejön több, akkor máshová is kiterjesztenék a kezdeményezést.

A kezdeményezés egyik elindítója a Mércének elmondta, a baráti-ismerősi beszélgetésekből kinőtt kis csapat eddig még nem csinált ehhez hasonló kampányokat, de van egy-két ember, aki segít nekik az üzenet eljuttatásában. Kapnak tanácsot például egy hasonló brit kezdeményezéstől is, amely a tavalyi előrehozott választásokon mozgósított fiatalokat és ezzel hozzájárul ahhoz, hogy Theresa May Konzervatív Pártja elveszítse parlamenti többségét.

“Mi hiszünk benne, hogy a változásnak alulról kell jönnie és minél többen megpróbálnak tenni valamit, annál gyorsabban jön el a változás” – mondta a Mércének az egyik kezdeményező.

A Nemzeti Választási Iroda legutóbbi, 10 nappal ezelőtti tájékoztatása szerint 24 283-an regisztráltak a külképviseleti névjegyzékbe. Ez a szám ugyan duplája a négy évvel korábbinak, de még így nagyon alacsony, ha figyelembe vesszük, hogy alsó hangon is több százezer magyar állampolgár él és dolgozik külföldön. Nekik március 31. délután 16 óráig van lehetőségük arra, hogy a lakcímük szerinti szavazókörből átkérjék magukat a külképviseleti névjegyzékbe.

A külképviseleti szavazásról a Nemzeti Választási Iroda honlapján lehet tájékozódni.

NINCS MESE! - ORBÁN FENYEGETÉSE FŰ ALATT MÁR MŰKÖDIK

VÁROSI KURÍR - KERÍTÉSEN INNEN
Szerző: MÁTRAI ANNA
2018.03.21.


Orbán Viktor fenyegetése, amit újabb megválasztása utánra ígért, úgy tűnik eddig is működtek, csak nem beszélt róla nyíltan. Hétfői nappal egy újabb civilszervezetet vegzáltak, a Tévelygőkért Alapítvány Mesekörét kitiltották a börtönökből. 

Nincs több mese!


Kitiltották a Tévelygőkért Alapítvány Mesekörét a börtönből – írja a Feldmár Intézet a Facebook-oldalán és szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében is.

“A mai nappal kitiltották a Tévelygőkért Alapítvány Mesekörét a börtönből, ezzel az egyik utolsó valódi civil szervezetet zárták ki a büntetés-végrehajtásból. A Feldmár András és Büky Dorottya által 2011-ben létrehozott programot megvalósító alapítvány korábban a Norvég Civil Alap támogatásával, 2016 óta pedig önkéntesekkel, társadalmi munkában dolgozott a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben, minden pénteken 15-17 óráig, többszörösen büntetett elítéltekkel. A Mesekör program keretében a fogvatartottak a saját életük élményeiből gyermekeik számára mesejátékokat állítottak össze. A program a maga nemében a világon egyedülálló. Volt. A mai napon szűkszavú értesítést kaptunk a börtönből, hogy:

“Mesekörünk létezését fel kell függesztenünk, szigorodtak a fogvatartottak mozgatására, életére vonatkozó szabályok, valamint a mi intézetünkben is elindult az elvándorlás a személyi állomány vonatkozásában.”...

TAVASZI ZSONGÁS

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2018.03.20.


A tavaszi szél általában vizet áraszt virágom, virágom, idén viszont - úgy tűnik - kiöntött a pöcegödör.
Ma van a tavasz első napja, mire ezt a bejegyzést olvassátok, már elkezdhetitek várni a nyarat, az is eljön, meglátjátok, hacsak Orbán Viktor másként nem rendelkezik.
Még néhány hét és kiderül, kinek nyílnak a tavaszi virágok - gyanítom, a büdöske nekünk, az aranyeső meg Orbánnak és családjának, értve rajtuk vazallusait is.
De azért reménykedjünk, hátha rajtaütés-szerűen megjön szeretett népünk esze, és hirtelen felindulásból elküldi ezeket a levesbe, ami nem is lenne baj, ha közben tudnánk, hogy mi jön utána...
Sok okunk nincs az örömre, de ettől még fel kellene készülni a legvalószínűtlenebb helyzetekre is, nevezetesen, hogy a Jobbik nyer és az LMP támogatja, akár koalícióban, akár kívülről, vagy a Fidesz nyer és a Jobbik támogatja valamilyen formában, vagy az MSZP - Párbeszéd - DK - Szolidaritás nyer, és nem támogatja senki, ellenben egymással is vad torzsalkodásba kezdenek.
Egyetlen ember volt, aki erről tárgyalni akart a pártok vezetőivel - őt Gyurcsány Ferencnek hívják -, ami azt tanúsítja, hogy Szél Bernadett ellentételezés nélküli támogatása csak italközi állapotának tudható be.
Mint tudjuk, az LMP tárgyalódelegációjának fogadásakor ott hempergett coca-cola mámorban a DK egész vezérkara, de erről már kiderült, hogy rosszul tudjuk, nem igaz, csak hát az a baj, ha valakit arcon köpnek, azt hiába törli le, a helye utána égni fog, még sokáig.
A hatalom már telecsinálta a kevlár-gatyát, ismét embereket vezetgetnek pórázon, a miniszterelnök fenyegetőzik, a politikusok meg kussolnak.
Mindegyikük egy kis számológép, aki azt kalkulálgatja, hogy hány körzetben kell győzni ahhoz, hogy bejussanak a fincsibe...

VILLA UTÁN KASTÉLY: 200 MÉTEREN BELÜL KÖZEL 600 MILLIÓS MATOLCSY-VAGYON

24.HU
Szerző: BAKSA ROLAND
2018.03.21.


Matolcsy György jegybankelnök idősebb fia, Máté is ugyanúgy vett impozáns lakást, mint a fiatalabb fivére, Ádám: a cégén keresztül vásárolta, és a vételt Matolcsy György unokatestvérének bankja hitelezte meg. A rezidencia egy kőhajításnyira van Matolcsy Ádám luxusvillájától, amelyet – mint megírtuk – Matolcsy György használ.

A kisebbik Matolcsy-fiú korábban 430 millió forintért hirdetett rezidenciája a Rózsadomb szélén, a Páfránykert utcában fekszik, természetvédelmi terület mellett. A villát Matolcsy Ádám cége, a Magyar Stratégiai Zrt. szerezte meg tavaly nyáron. Ha azonban a luxusingatlant használó jegybankelnök nem balra fordul onnan, ahogyan az őt munkába szállító kisbusz szokta tenni, hanem jobbra, majd nyomban egy balkanyart vesz, alig 200 métert kell gyalogolnia, hogy beugorjon a nagyobbik fiához. A Kondor úton lakik ugyanis Matolcsy Máté és felesége.

Matolcsy Máténak két cége van. Az egyiknek, az Amur Online Kft.-nek lett a Kondor úti ingatlan a székhelye tavaly novemberben, és ugyanaznap a lakcíme is ez lett Matolcsy Máténak és feleségének. Hogy bonyolultabb legyen a képlet: az ingatlant Máté másik cége, a Mém Műhely Kft. vette meg tavaly júliusban. Alig két héttel később, minthogy Ádámé lett a 430 milliós luxusvilla.

Máté ingatlanát 150 millió forintért hirdették. A hirdetés már nem érvényes, de a neten fellelhető, érdemes a belső képeket megnézni. Mi kintről készítettünk róla fotókat, így néz ki
:...

ITT NÉZHETŐ MEG, ITT OLVASHATÓ

AZ ORBÁN-CSALÁD NETTÓ VAGYONA 23 MILLIÓ EURÓ ÉS ENNEK JAVA RÉSZE 2010 UTÁN LETT - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.03.21.


- Az Európai Néppárt frakcióvezetője azt hiszi, hogy Orbán Viktorral dűlőre lehet jutni migráns-ügyben, viszont a kvótából nem enged

- Kettős nevelés, rejtózködő meggyőződés - a szocializmus lelki reneszánsza Magyarországon

- A választás nem lesz sátoros ünnep a Fidesz számára, mert minden, ami gyengíti az orbáni rezsimet, az erősíti a demokratikus erőket

Die Welt

Az Európai Néppárt strasbourgi frakcióvezetője Orbán Viktorral közösen akarja megoldani a migrációs kérdést. A keresztényszociális Manfred Weber azért tartja fontosnak, hogy nyugvópontra jusson a vita, mert ha az unió kudarcot vall a migrációs politikában, az nagy lökést adna a populistáknak, illetve a szélsőjobbnak. A politikus, aki tegnap Budapesten tárgyalt a magyar vezetővel, abból indul ki továbbá, hogy az iszlám vallás nem tartozik a földrészhez, viszont a muzulmánok nagyon is a kontinens részét alkotják. Ám meg kell védeni az európai életmódot. Természetesen, teszi hozzá Weber, segítséget kell nyújtani a rászorulóknak, ám az EU felvevőképessége véges. Éppen ezért a bajor politikus arról igyekszik meggyőzni a magyar kormányfőt, hogy még az idén közös választ kell találni a bevándorlással összefüggő gondokra. Nem lehet annál nagyobb kárt okozni az európai tervnek, minthogy a közösség képtelennek bizonyul a cselekvésre - hangsúlyozta.

Weber úgy ítéli meg, hogy Orbán vitatott, bírálatokat is kivált. Határozott véleményt foglal el, és ahhoz bírja a magyarok támogatását. Ezért tisztelni kell és tárgyalni kell vele. Migrációügyben nála van a rendezés egyik kulcsa. A politikus úgy látja, hogy a kerítés megépítéséért Magyarország nem kritikát, hanem támogatást érdemel, hiszen csak érvényt szerzett a schengeni jognak. Ám ha sikerül megoldani az EU külső határainak védelmét, akkor sort kell keríteni a szolidaritás megvitatására is, az alól senki sem vonhatja ki magát, még a V4-ek sem. Itt azonban nem volna szerencsés a támogatások megvonásával fenyegetni, hasznosabb a párbeszéd. De ha a visegrádiak nem vesznek át menedékkérőket, akkor nem lehet hosszú távú választ adni az emberáradatra. Egyértelmű mindazonáltal, hogy a migrációt korlátozni, ellenőrizni és irányítani kell. A CSU azonban azt reméli, hogy Orbán Viktorral együtt sikerül átvágni a gordiuszi csomót.

FT

A magyar választások előtt a történelem erősen ott lebeg az ország fölött. Előjönnek a múltból mind a győzelmek, mind a fájdalmak. Orbán Viktor nagyon ért ahhoz, miként lehet támaszkodni valamilyen olyan eseményre, amelynek hatása máig érződik, vagy legalábbis úgy látszik, hogy érződik. Március 15-én arra emlékeztetett, hogy akárcsak a törökök, a Habsburgok és a szovjetek ellen, most is szembe kell nézni egy sor új létveszéllyel, legyen az Brüsszel, a bevándorlás vagy Soros. A több tízezres tömeg jól vette az üzenetet, de erre számítani is lehetett. Az emberek jó részét buszokkal szállították a Fidesz vidéki erődjeiből a fővárorsa. De a politikus megpróbálta meglovagolni a trianoni veszteséget is. Egy sor jogot adott a határon túli magyaroknak. Ugyanakkor a nemzeti ünnepen, a Jobbik párhuzamos rendezvényén a felszólalók a korrupció és a kegyencrendszer elleni harc szükségességéről beszéltek. A kiállás csak kissé takarta el az emlékeket arról, hogy párttagok közül annak idején, az indulásnál sokan fekete félkatonai egyenruhában, Árpád-zászlók alatt vonultak fel.

Budapest változatlanul gyönyörű, ám a barátoktól most már inkább arról hallani, mekkora a korrupció, és hogy a társadalom cinikusabb, zártabb lett. Hogy a médiát, a civil intézményeket és a kultúrát szépen engedelmességre kényszerítették. Hogy pl. Alföldi Róbert nem mehet el közönségtalálkozóra Zalába, mert nincs hely, ahol fogadnák, mivel a tulajdonosok félnek a hatalom megtorlásától. Vagy itt van a CEU, amely a folyamatos hivatalos nyomás miatt már lépéseket tesz, hogy áttelepüljön Bécsbe. Minderre az egyik magyarázat, hogy alábecsülték a szocializmus 50 évének hatását. A másik lehetséges ok, hogy az elvándorlás miatt a polgárság védekezésre kényszerült, illetve a populizmushoz sodródik, ami persze újabb fiatalokat késztet távozásra. Megint mások abban látják a magyarázatot, hogy folytatódik a régi, tekintélyelvű irányítás, beleértve a saját zsebek teletömködését, csak más eszközökkel. Mutatósabbak az üzletek, senkit sem börtönöznek be, és nincs irányadó ideológia. Ám sokan félnek a kettős nyelvtől, azaz, hogy a gyerekek mást hallanak az iskolában, illetve otthon. Hogy az embereknek ismét meg kell tanulniuk a sorok közt olvasni...

AZT SENKI NEM KÖSZÖNI MEG MAJD, AMIT AZ OKTATÁSSAL TETT EZ A KORMÁNY

24.HU - G7 BLOG
Szerző: RIGÓ ANITA
2018.03.21.


Szinte semmi sem maradt a régi a 2011 előtti oktatási rendszerből Magyarországon azon kívül, hogy az ma is lemaradásban van a 21. század szellemiségéhez és munkaerőpiaci igényeihez képest. Ám nemhogy nem javult a helyzet, hanem egyenesen romlott, amit ebben a cikkben tényekkel is alátámasztunk.

Csakhogy néhány példát említsünk: több tízezer diák hagyta ott idő előtt az iskolapadot, ötödével visszaesett a felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók száma, a szakgimnáziumokra átkeresztelt szakközépiskolák tananyagát pedig annyira lebutították, hogy az MTA szerint az a műveltség visszaesésével fenyeget.

Az Orbán-kormánynak a sikeres fejlett országokétól merőben eltérő, sajátos elképzelései vannak arról, hogy milyen feladatokat kell ellátnia az oktatásnak a 21. század Magyarországában, ami már 2010-ben a Nemzeti Együttműködés programjából kiderült (ebben az évben volt utoljára választási programja a Fidesznek). Ebből mindent nem láthattunk jönni, de az alapvető irányt már ebben meghatározták.

A NER-program 31. oldalától olvashatjuk a Felsőoktatás és a szakképzés célszerűsítésealfejezetet, aminek a címe már önmagában is beszédes. Ebben azt írták nyolc éve, hogy “megbomlottak az egyensúlyok az oktatásban”, ami azért történt, mert egyre több fiatal tanult a felsőoktatásban, miközben a szakképzés elveszítette a presztízsét és egyes szakmákat már alig tanult bárki is. Márpedig a Fidesz szerint a multinacionális termelővállalatoknak és a hazai kkv-knak is leginkább jól képzett szakmunkásokra van szüksége, ezért ezeket az arányokat meg kell változtatni, különben elképzelhetetlen, hogy Magyarország gazdaságilag felzárkózzon bárhova is – írták.

Mindez tökéletesen leírja a Fidesz oktatáshoz való viszonyát, ami egyébként nyolc év alatt semmit sem változott. Pedig a tények éppen hogy változásért kiáltanak...

LAJOS A RENGETEGBEN

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.03.21.


Nos, kedves testvérek, emeljük föl a szívünket, és vizsgáljuk meg benne Kósa Lajost. Van rajta mit, maradjunk kezdetnek ennyiben. Hősünk, aki belekeveredett egy abszurd drámába, tökön lőtte magát, ebből fakadóan momentán nem tudható, hogy a színpadon leli halálát, vagy a rendező, aki voltaképp te vagy, testvérem az Úrban, a képibe loccsant még egy kancsó vizet, hogy magához térvén folytathassa a darabot. És ez nem kis felelősség a nézőkkel szemben.

A megzuhanást az ezerháromszáz milliárd okozta, aminek a részletezésétől most nagyvonalúan tekintsünk el, viszont ez az egész úgy hókon találta a jó (vagy rossz) Lajost, hogy nem is bír belőle kikecmeregni, és azóta, hogy nem találta a szövegkönyvben az ide vonatkozó részletet, csak esik és kel. Bár ez utóbbi értékelésekor meg kell vizsgálnunk, hogy mennyire robot ő, és most épp melyik gombját nyomja a gazdája. Hiszen, drága testvérek, emlékezhetünk, hogy sokszor elszabadult már, önálló életre kelt mintegy, jól ismert végkifejletekkel.

Emlékezzünk most arra, midőn a jó (vagy rossz) Lajos a felgyülemlett feszültséget úgy vezette le, hogy nem állt szóba az őt kérdezni óhajtó zsurnálemberrel, amiből kifolyólag öt percig nyargaltak egymás mellett, míg hősünk enyhülethez nem jutott. A második felvonásban autójával menekült Pécsen. Mint ismeretes, a sofőr oly vehemenciájával iszkoltak, hogy majdnem autóstul szorultak a kapualjba, és csak hosszas gólyafos-szerű körözés után tudtak elmenekülni.

Tegnap estére aztán valaki vagy valakik megsokallták, hogy a jó (vagy rossz) Lajos chaplini magasságokba emelkedett, és lefújták a fővárosi kampányrendezvényét. Örömök nélkül maradtak tehát a savas-esernyős nyugdíjasok. Ez az ő bajuk, hősünké ellenben az, akárhogyan is nézem a történetét, ez egy lineáris sor, egészen valószínű végkifejlettel. Momentán valamely eldugott sarokban duzzoghat, vagy épp programozzák, viszont sláger lett belőle, mert nincs egy hely, ahová mehetne...

DURVA SZTORIKAT MESÉLT KUBATOVRÓL A FRADI GYILKOSSÁGÉRT ELÍTÉLT BIZTONSÁGI EMBERE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: nickgrabowszki
2018.03.20.


Kassait megfélemlíteni, Monizt brutálisan összeverni, mozgásképtelenné tenni kellett volna.

Szabó "Szőke" Ferenc 2009-2015 között volt különböző címeken az FTC alkalmazottja. Mivel börtönviseltként - gyilkosságért ült 10 évet - hivatalosan biztonségi ember nem lehetett, ezért névleg ún. szurkolói koordinátorként számolták el, de gyakorlatilag ő vezette a Fradi biztonsági szolgálatát.

Amúgy ezt maga lenne az első, aki megerősítené, mivel 2015-ben már annyira kínossá vált - Kubatov Fradi-elnök és Fidesz-alelnök akkori nyilatkozatai szerint az ő nevében is kezdett eljárni -, hogy lapátra tették.

Szőke most anyagilag érzi kisemmizve magát, ezért előállt, és kemény dolgokat mondott a Privátkopónak Kubatovról.

1. Az elnök állításával szemben - aki azt mondta, hogy semmi köze a dologhoz -, maga Kubatov volt, aki 2012-ben odarendelte Szabót és 50 emberét, hogy védjék meg a Fidesz-székházat. (A fenti képen védi éppen.)

2. Szőke éppen Kubatov mellett állt, amikor azt Orbán felhívta, de csak annyit kért, hogy Szőkét vonják vissza a frontvonalból, ne lehessen fényképzeni vagy forgatni. Ti. ne legyen bizonyíték, de ezek szerint
Szőke szerepével Orbán is tökéletesen tisztában volt.

3. Kubatovot Szőke közel 30 éve, az 1990-es évek eleje óta ismeri. „Amikor még autószerelőként dolgozott, gyakran a családomnál ebédelt".

4. Az egyik legdurvább megbízása az volt tőle, hogy 2013 augusztusában, a Fradi-Videoton meccs előtt, meg kellett volna félemlítenie Kassai Viktor nemzetközileg ismert játékvezetőt.

Az utasítás az volt, hogy tegyek úgymond „családlátogatást” Kassainál, és fenyegessem meg, hogy ne fújjon a Fradi ellen.

Ezt állítása szerint nem vállalta, a Fradi ki is kapott, de arra következtet, hogy másvalakik azért meglátogatták Kassait.

5. Még ennél is durvább volt, hogy 2013 decemberében megrendelték tőle, brutálisan verje össze Ricardo Monizt, az éppen menesztett vezetőedzőt, ne jelenhessen meg a Fradi Újpest elleni meccsén, és ne tudja a szurkolókat Kubatov ellen hangolni.

A megbízásban benne volt Moniz magyar barátnőjének összeverése is, 100-100 ezer forint járt volna érte (Kassai csak 50 ezret ért), de a holland edző - szerencséjére - nem volt otthon, amikor 

Szőkéék viperákkal indultak mozgásképtelenné tenni...

A FIDESZ ISMERTETTE PROGRAMJÁT

ÁTLÁTSZÓ - VASTAGBŐR BLOG
Szerző: Eric
2018.03.19.


“Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója ismertette a párt választási programját a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.” Ezzel a címmel jelent meg a hirado.hu oldalán egy videó, amelyben Hidvéghi elmondja, hogy milyen szuperek is ők, és milyen jól is élünk mi. Izé, akarom mondani, bemutatja a hivatalos programjukat. 

Igazából ennél tökéletesebben nem lehet összefoglalni azt, amit a Fidesz az elmúlt nyolc évben elért, és amit az elmúlt pár évben tett, hogy az embereket meghülyítse, és a nagy parasztvakítás segítségével megpróbáljon hatalmon maradni. Beszélnek itt Sorosról, ENSZ-ről, Brüsszelről mint ellenségről, és amúgy jó lesz mindenkinek, aki nyugdíjas, határon túli vagy családos. Pont. Semmi mást ne akarjatok tudni, oké?!

Nehogy már legyen egy kósza gondolat mondjuk arról, hogy hogyan akarunk elmozdulni az EU versenyképességi listájának utolsó helyéről. Esetleg arról, hogy mit teszünk, hogy ne mi legyünk a második legkorruptabb ország Európában. Véletlenül se hangozzon el az “egészségügyi reform” kifejezés se, hát azt akkor számon lehetne majd később kérni, basszus. Különben is csak 5 perc volt rá, és még így is többet mondtak, mint négy éve, amikor annyit nyögtek csak ki, hogy “Folytatjuk!”.

Persze hogyan is várhatnánk egy kormánypárttól olyan hihetetlenül részletes, modern és kidolgozott, 300 oldalas programot, mint például az 1%-os Momentumé. Vagy egy olyan keménykezűt, mint a Jobbiké. Esetleg egy olyan problémákra és fejlődésre fókuszálót, mint az LMP-é.

Nem-nem. A Fidesztől nem fogunk olvasni ilyet, de 5 percben odaböffentenek valamit a választóknak, hogy úgy tegyen a párt, mintha tudná, mit csinál, és nem csak kampánykormányzást folytatna 8 éve.

Na, nézzük, miből fogunk élni a következő négy évben. Írtam róla egy összefoglalót annak, aki nem akarná meghallgatni, mert már a bele kifordul az egésztől. Megértem, tényleg.

A Fidesz 2018-as programja

00:00-00:15 mp – A rádió felvezetése.

00:16-00:45 mp – Hidvégi Balázs felvezetése és a FIDESZ bemutatása.

00:46-01:20 mp – Magyarország jobban teljesít!

01:21-02:15 mp – A FIDESZ nagyon nemzeti és minden ember fontos, a határon túliak különösen.

02:16-03:28 mp – A bevándorlás veszélyes, de a FIDESZ tovább harcol Brüsszel, Soros és az ENSZ ellen. És ha nem a FIDESZRE szavazol, az ország elesik.

(fuhh, már csak két perc maradt a programra, de kemény ez )

03:29-04:20 mp – Magyarország erősödik és továbbra is erősödni fog. Lesznek új munkahelyek, és a bérek is növekednek majd.

04:21-04:30 mp – Továbbra is biztonságban lesznek a magyarok. Több a rendőr és a rendőrautó, mint volt.

04:31-04:50 mp – A gazdaság erős, látszik, mert a FIDESZ adott nyugdíjprémiumot és Erzsébet-utalványt is.

04:50-05:20 mp – Fontosak a gyermekek a FIDESZNEK, látszik, mert hála a FIDESZNEK egymillió gyerek jut ingyen tankönyvhöz, és félmillió meleg ételhez.

A videó a híradó honlapján tekinthető meg.