2018. április 4., szerda

AZ OLAF ÁTVETTE A KORRUPT ÜGYÉSZSÉG SZEREPÉT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2018.04.04.


Miután Al Caponét nem tudták elkapni és tettenérni a legfőbb bűncselekményeiben, okosan elkapták adócsalás miatt. Hasonlónak lehetünk szemtanúi. Miután a pávatáncos felcsúti maffiózót az EU nem tudta elkapni a fő bűncselekménye, az alkotmányos rend megdöntése miatt, a demokráciának álcázott diktatúra és az európai értékek és jogok lábbal tiprásáért, az uniós pénzek tekintetében elkövetett köztörvényes bűncselekményeit kezdik kapargatni.

Az OLAF egy egész ügyosztályt ráállíthatna a magyar korrupcióra, és még embereket is kell felvennie, ha mindennek a végére akar járni. A magyar ügyészségre nem számíthat, ezért ki is kell kapcsolnia a láncolatból, mert Orbán einstandolt házi ügyészsége, élén a korrupt és fideszes pártkatona legfőbb ügyésszel, az ideiglenesen még szabadlábon tartózkodó Polt Péterrel, csak akadályozná a nyomozást. Orbán ügyészsége nem feltárja, hanem leplezi a hatalom korrupciós ügyeit, nyilvános bűnpártolást követ el.

Ezzel az OLAF gyakorlatilag átvette a fordítva működő magyar ügyészség szerepét, ha csak az uniós pénzek ellopása miatt is, de ennek a bűnszervezetnek a profiljában ez is jelentős tétel. A döbbenetes az, hogy az OLAF könnyedén feltárta az eddigi ügyeket is, ezért elég érthetetlen, hogy ezt ugyanezekben és más ügyekben a sajtó és az ellenzéki pártok nem tárták így fel. Ez részben érthető, mert ezek felszámolták a tényfeltáró újságírást azzal, hogy a korrupciós ügyek után nem kell nyomozni, mert maguk hozzák nyilvánosságra naponta a Magyar Közlönyben ezeket. De azért lenne mit kinyomozni, hogy a pénzek végül hova mennek: melyik arab vagy indonéz vagy szingapúri számlán landolnak?

Az OLAF esetében is kifogásolhatjuk, hogy az EU-s fellépésekhez hasonlóan nem eléggé határozottak, nem követik eléggé a szálakat Orbánig, és nem teszik egyértelművé, hogy ezek Orbán Viktor korrupciós ügyei. Nélküle ebben az országban semmi nem történhet. A veje egy tökkel ütött idióta, aki még egy normális méretű zakót sem tud felvenni, honnan jutna ez a fatolvaj parasztgyerek, aki semmihez nem ért, milliárdos megrendelésekhez, ha nem Orbán lenne az apósa? Ennek valahol a döntési láncolatban és a pénz útjában is meg kell jelennie. Ezt ki kellene mutatni, és az eljárásokat Orbán ellen kellene indítani.

Újabb elvi kérdés merülhet fel az EU történetében, hogy az OLAF, mint nemzetközi hatóság, milyen jogosítványokkal rendelkezik akkor, ha egy uniós miniszterelnök a bűnöző? Mivel az ügyészség a kezében van Magyarországon, az ügyészségnek nem adhatja át az ügyet, mert akkor ott van vége, mint Tiborcz esetében. Egy bűncselekmény elkövetése esetén a felelősségre vonás nem függhet a parlamenti választás eredményétől. Különösen, hogy még egy feltételezett ellenzéki győzelem esetén sem lehet az Orbán-rendszert lebontani, ha nem mondják ki az alkotmányos rend megdöntését és a rendszer érvénytelenségét.

Ezért az ellenzéknek, ha valóban ellenzék lenne, Brüsszelben tisztáznia kellene ezeket a kérdéseket és indítványozni kellene az Orbán szerepét tisztázó nyomozásokat: a pénz útját, Mészárostól és másoktól Orbánig, és indítványozni kellene Orbán nemzetközi bíróság általi felelősségre vonását. Felejtsük el azokat a nevetséges szövegeket, hogy a magyar nép elárulása, ha valaki Brüsszelbe megy segítséget kérni, mert a bűnüldözés kötelesség, és a magyar nép érdekeit szolgálja. Különösen, ha Magyarországon felszámolták a független igazságszolgáltatást és bűnüldözést...

ÍGY ADÓZTATNA AZ ELLENZÉK - A LEGNAGYOBB ELTÉRÉS A TAO-PÉNZEK JÖVŐJE TERÉN VAN

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.04.03.


Az ellenzéki pártok programjaiban az adózásra vonatkozó elképzelésekből szemezgettünk. A részletek néhol jelentősen eltérnek, alapvetően azonban valamennyien ugyanazokat az alapelveket követik. Így, ha a választásokon sikerrel járnak, valamilyen koalíció megalakítása esetén minimális kompromisszumképességet feltételezve viszonylag könnyen összefésülhetők lehetnek. 

A kormánypártok jövőbeli adóelképzeléseiről keveset tudni, valószínűsíthető, hogy alapvetően elégedettek a jelenlegi rendszerrel. Legfeljebb az tűnik fel, hogy a személyi jövedelemadó (szja) korábban többször is beígért 9 százalékosra csökkentéséről éppen a kampányban nem esik szó – nem mintha bármi más elképzelésükről sokkal többet lehetne megtudni.

Az ellenzéki pártok programjainak az adózást érintő legfontosabb elemeit táblázatba foglaltuk (az idősebbekkel kapcsolatos, már feldolgozott elképzelésekhez hasonlóan). Az első pillantásra is látható, hogy ahol konkrétumokat találni, akadnak – néhol talán jelentősebbnek is mondható – eltérések, alapvetően azonban ugyanazokat az alapelveket követik. Így, ha a választásokon sikerrel járnak, valamilyen koalíció megalakítása esetén minimális kompromisszumképességet feltételezve viszonylag könnyen összefésülhetők lehetnek. (A dologba persze alaposan beleszól majd a költségvetés egyensúlyát a programok szerzőinél valószínűleg jobban szem előtt tartó pénzügyminiszter, bárki is legyen majd az.) ...

A SIKERPROPAGANDA ÉS AMI MÖGÖTTE VAN: AZ ORBÁN-KORMÁNY HÉT FŐBŰNE

HVG ONLINE
Szerző: GYÜKERI MERCÉDESZ
2018.04.03.



Ha csak a számokat nézzük, hihetünk a kormány gazdasági sikerekről szóló nyilatkozatainak, ha viszont a számok mögé nézünk, egészen más kép rajzolódik ki. A mostani kampányban ugyan a migránsozás gyakorlatilag kiszorította az ilyenkor kötelező sikerpropagandát, azért mi igyekszünk megcáfolni a kormány állításait.

1. Csökkent az államadósság


Az államadósság elleni harcot csak pártolni lehet, azt azonban már kevésbé, ahogyan annak Matolcsy György 2010 végén nekilátott: a magánnyugdíjpénztári vagyon lenyúlásával. Csaknem 3000 milliárd forintról volt szó, amely egyik napról a másikra így eltűnt a nyugdíjrendszerből. (Mindezt úgy, hogy a beígért egyéni nyugdíjszámlákból sem lett semmi.)

Ráadásul nem ez volt az egyetlen forrás, amely a feneketlen kútban végezte: a társadalombiztosítási járulékból (ellátásra nem jogosító, a központi kasszába folyó) adó lett, az állami földek eladásából származó pénz pedig az adósság finanszírozására ment el. Sőt, a jegybank által alapított alapítványok is bevásároltak állampapírból – annak ellenére, hogy ezt jogszabály tiltja.

És hogy mindezzel mit sikerült elérni? Fényévekre vagyunk a 2011-ben – aztán nagyjából elfelejtett – a Széll Kálmán-tervben megfogalmazott (GDP-arányos) 50 százaléktól, de még az EU által elvárt 60 százaléktól is. Az éveken keresztül az oligarchák kifizetőhelyének számító Eximbank állományát ráadásul beszámoltatta az EU az adósságba, így egyelőre a 70 százaléktól is messze vagyunk. A nyugdíjvagyon államosítása nélkül pedig még most is valahol a 2010-es 80 százalék körül lennénk.

2. Felvettük a harcot az IMF, az EU, a karvalytőke stb. ellen

Az unortodox gazdaságpolitikának nem volt sok híve a 2010-es évek elején, és Matolcsy György „tündérmesés” ígéreteit sem vették sokan komolyan. A mostani bírálatok azonban ártatlan hajhúzogatásnak tűnnek ahhoz képest, amiket Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterként vagy jegybankelnökként vizionált, és amelyek valóban érték a kormányzatot.

A szabadságharc legnagyobb mélyütése az volt, amikor a kormány és a Nemzetközi Valutaalap/Európai Bizottság tárgyalásai 2011 végén megfeneklettek. Az illetékes EU-biztos elviharzott az országból, a hitelminősítők pedig azonmód bóvliba vágták a magyar államadósságot – mindez azt jelentette, hogy a jócskán megdrágult annak kamatterhe, mellesleg a befektetők jó része elfordult az országtól. A három nagy hitelminősítő 2016-ben emelte újra befektetésre ajánlott kategóriába a magyar szuverén államadósságot, igaz, akkor ennek már inkább szimbolikus jelentősége volt, hiszen a mélybe süllyedtek a kamatterhek.

Matolcsy azonban még sok egyéb támadás ellen is viaskodott, amit így magyarázott:

olyasmit tud Magyarország, olyan modellt mutatott Európának és a világnak, ami példaértékű. A siker hírnöke és tükörben megjelenő képe az, hogy bennünket ilyen mértékben megtámadnak.

3. Csökkent az emberek adóterhe

Az adórendszer átalakítása mögött meghúzódó filozófia lényege az volt, hogy a munkát terhelő adók helyett a fogyasztást adóztatja az állam. Ez így nem csak szép, de modern gondolat is, megint csak a megvalósítással akadnak problémák.

A személyi jövedelemadó csökkent – a progresszív kulcsok helyett egykulcsos, előbb 16, majd 15 százalékos lett, sőt a kormány időről időre belengeti az egyszámjegyű szja-t is. Mindez már a kezdetekben is évi 600 milliárd forint adót engedett ki az államkasszából, és volt, aki nagyot nyert is vele: a magasabb jövedelműek.

Ez azonban csak a kirakat volt: a munkabérre terhelődő közterhek alig csökkentek, még ma is a teljes bérköltség csaknem fele az államkasszában köt ki. A foglalkoztató társaságok számára könnyebbség ugyanakkor, hogy tavaly 10/19 százalékról 9 százalékra csökkent a társasági adó mértéke – az megint egy másik furcsa pont, hogy az adóból a tao-rendszeren keresztül becslések szerint 500 milliárd forint sportberuházásokra ment el. (Azért van szükség becslésre, mivel az "adományokat" teljesen átláthatatlanná tette a kormány.)

A kormány erről nem szívesen beszél, de az adóelengedést elsősorban azzal pótolta ki, hogy világrekorder szintre, 27 százalékosra emelte fel az általános forgalmi adó kulcsát. A válság elmúlt, ám ebből azóta sem engednek, legfeljebb egy-egy áru vagy szolgáltatás esetében csökkentik az adót, ám ez leginkább az adócsalás visszaszorítását szolgálja, az árakban annyira nem látszik meg.

Nyoma sincs a söralátét méretű adóbevallásnak sem, bár nagyon sok embernek egyszerűsítette meg az időközben a vámigazgatósággal összevont, majd egy csúnya botrány után az NGM alá rendelt adóhivatal. Az alkalmazottak ma már egy alap bevallást kapnak a NAV-tól, ebbe csak extra tételeiket – például a szintén az Orbán-kormány által bevezetett családi adókedvezményt – kell átvezetni. Az adónemek száma azonban még ma is 58, tele furcsábbnál furcsább különadókkal...


MAGYARORSZÁGON A KORMÁNYPÁRT ÉS A KORMÁNYBARÁT MÉDIA TERJESZTI AZ OROSZ PROPAGANDÁT AZ ADÓFIZETŐK PÉNZÉBŐL

ÁTLÁTSZÓ 
Szerző: KŐMŰVES ANITA
2018.04.04.


Magyarországon is működnek orosz kötődésű álhíroldalak és a propagandát terjesztő internetes trollok, de szakértők szerint még most a választások előtt sem kell tőlük félni. Korlátozott a hatásuk, és igazából nincs is rájuk szükség, hiszen az állami és kormánypárti médiából folyamatosan ömlenek ránk az üzenetek, amelyek Moszkva érdekeit szolgálják.

A kormányt szolgáló minden médiumból hónapok óta csak az ömlik, milyen súlyos veszélyt jelent Magyarország számára a migráció. A Fidesz mindent erre az egy lapra tett fel: hiába nincsenek tömegesen menedékkérők Magyarországon, ez a téma a kampány központi eleme.

Az utcákon az idegenellenes, Brexit-párti brit UKIP párttól “kölcsönvett” plakátok jönnek velünk szembe minden sarkon. Ám a hivatalosan a Fidesztől független, de az adófizetők pénzéből, állami hirdetésekkel finanszírozott média is összehangoltan terjeszti a migráció-ellenes propagandát. Az origo.hu címlapján hetek óta nehéz olyan hírt találni, amelyben nincs ott a “migráns” szó.

Régi, ismert politikai módszer ellenséget kreálni, majd meggyőzni arról a választókat, hogy csak az adott párt vagy politikus tudja ettől megvédeni őket. Ám a Fidesz menekültellenes kampánya ennél is több: tökéletesen egybevág a Kreml céljaival.

Moszkva ugyanis előszeretettel terjeszti azt az üzenetet, hogy Európa képtelen ellenállni a migrációs nyomásnak. Az orosz vezetés célja, hogy az EU-t megosztottnak, gyengének és zűrzavarosnak láttassa. Ehhez pedig pont kapóra jön a migráció témája és a Brüsszel ellen harcot folytató magyar kormány is. Ne felejtsük el, hogy Soros György és a civilek is a Kreml kedvenc ellenségei közé tartoznak.

“Magyarországon majdhogynem nincs is információs hadviselés, mert gyakorlatilag nincs ellenfél a fősodorban, aki ellen harcolni kellene, az oroszbarát álhírek pedig közvetlenül a kormány által szervezett médiából érkeznek. Magyarországon várható legkevésbé orosz beavatkozás a választásokba, tekintve a kormányzó Fidesz-KDNP oroszpártiságát, ráadásul a pártnak még a legerősebb ellenzéke, a Jobbik is oroszbarát” – foglalja össze a Political Capital elemzése, amely az orosz beavatkozás kockázatát vizsgálta a cseh, az osztrák és a magyar választásokban.

A fenti tanulmány, szakértők és elemzések szerint is legalább száz oroszpárti álhíroldal működik Magyarországon, és a Facebookon és a Twitteren is minden bizonnyal vannak kamuprofilok, amelyek terjesztik a propagandát. Ám a szerepük korlátozott, és nem is zavarnak sok vizet. Ennek pedig az az oka, hogy a magyar állami-közszolgálati, illetve a kormánypárti üzletemberek kezében lévő médiabirodalom is az orosz érdekeknek megfelelő üzeneteket öntik a lakosságra.

A magyar és az orosz kormánypárti propagandamédia között ráadásul szimbiózis alakult ki: nem csak a magyar média használja szívesen a Kremlnek tetsző migráció- és Soros-ellenes paneleket, hanem az orosz sajtó is szívesen idéz Orbántól és magyar kormánypárti politikusoktól bevándorlásellenes kijelentéseket – hiszen egy uniós ország kormánya erősít rá így a saját üzenetére...

FARKASOK ÉS BÁRÁNYOK

FARKASVONÍTÁS
Szerző: Tarski
2018.04.04.


Már csak néhány nap van hátra és az urnák elé járulhatunk az állítólagos sorsdöntő választás érdekében. Addig azonban még van idő arra, hogy ki-ki a pártállásától függően jobb- vagy balegyeneseket helyezzen el a politikai ellenfelén, sőt, övön aluli ütéseket is mérjen rájuk. Vagyis ha eddig nem volt eléggé mocskos ez a választási kampány, akkor még az lehet és lesz is, és minden párt igyekszik még kihasználni az adandó lehetőséget arra nézve, hogy a kormányzásra való egyedüli elhivatottságát bizonyítsa.

Talán nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom: régen láthattunk ilyen durva és embertelen kampányt, mint amilyen most dúl a hatalom és az ellenzék között, de még az ellenzéken belül is. Merthogy érdekes módon éppen az ellenzéken belül folyik a legdrámaibb küzdelem a képviselői helyekért, holott éppen nekik kellene tudniuk azt, hogy a lehetőségeik igencsak behatároltak. Persze, meglehet, hogy éppen ezért ilyen forró a hangulat és születnek olyan megállapodások az egyes pártok között, amit egyébként legszívesebben sohasem kötöttek volna meg. Egyedül a Fidesz nem ment bele az adok kapokba, amit talán az tesz megmagyarázhatóvá, hogy más pártokkal szemben nekik sokkal nagyobb az esélyük arra, hogy bezsebeljék azt a támogatottságukat, amit eddig is a maguk mögött tudhattak. Az igazi kérdés csupán az, hogy ez mennyire lesz elegendő? S itt lép be az a probléma, hogy ezzel a támogatottsággal mennyit tud szembeállítani az ellenzék, merthogy ennek a választásnak a végső kimenetelét éppen ez fogja meghatározni. Ma már úgy számolnak, hogy ellentétben a korábbi 6 millióval ha 7, esetleg 7,5 millió szavazó megy el a választásra, akkor szinte biztosnak tekinthető az ellenzéki győzelem. De hogy mi lesz utána, azt talán senki sem tudná megmondani.

Az biztos, hogy az ellenzék körében létezik egy súlyos belső ellentmondás, amit sem most, sem később nem tudnak feloldani és ami egyáltalán nincs meg a Fideszen belül. Ez pedig az, hogy minden párt egyszerre rivális és egyszerre szövetséges. Rivális olyan szempontból, hogy a másik párt sikere egyúttal a saját pártjának a kudarcaként értékelendő és ez fordítva is igaz: a másik párt kudarca a saját pártjának a sikere. Szövetséges viszont olyan szempontból, hogy igyekeznek együtt leváltani a Fideszt, és ehhez még feladnák a politikai filozófiai identitásukat is...

A LÉTMINIMUMRÓL

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2018.04.03. 


Majd szóljanak, ha úgy látják, kezd elhatalmasodni rajtam, de egyelőre azt hiszem, nem szabad leszállni erről a minapi témáról. Nyilván észrevették, be is ismerem, olyan világosan, ahogyan 21-én leírtam még én sem gondoltam végig, azaz nekem is új a felismerés, itt minden egyéb politikai és jogi hókuszpókusz csak a lényeg elfedésére való: a négymillió (4 000 000) létminimum alatt élő magyar állampolgár sorsa az egyetlen, amivel foglalkozni kell.

A gimnáziumban, ahová a két fiamat írattam be, volt egy matematika “tanárnő”. A kisebbik fiam osztályába járt be azon a címen, hogy matematika órát tart. Ha jól emlékszem, 17 volt az osztálylétszám, abból 15 gyereket buktatott meg ez a tanerő. Bementem az igazgatóhoz, és megkérdeztem, mi a véleménye a helyzetről. Azt mondta, sajnálatos, hogy ilyen gyenge ez az osztály. Én meg azt mondtam, ha ez a tanerő még holnap is itt lesz, akkor az igazgató úr felelőssége is szóba fog kerülni azon a fórumon, ahová az ügyet viszem (nem üres fenyegetés volt ez, akkor még a Magyar Rádió komoly fórumnak számított, azon belül egy főszerkesztő különösen, az ügy meg olyan mértékig érintett sok-sok gyereket és felnőttet, hogy fel sem merült az önérdek gyanúja). Az igazgató ha nehezen is, de felfogta: ha egy diák megbukik, lehetséges, hogy azért a tanára csak 60-70 százalékig felelős. Ha tizenhétből tizenöt, akkor nem kérdés, hogy ezért totálisan csak a tanár felelős, minthogy kiderült, nem tud tanítani.

Ugye tetszik érteni? Nem hüledezni kell azon, mennyi stadion épül meg miegymás, hanem azonnal büntetőjogi fórum elé vinni ezt a számot (a négymilliót). Bírósági (lehetőleg hágai bírósági) tárgyalás keretében rögzíteni a vádat, a tömeges rablógyilkosságot. Nem lesz nehéz, ez nem vélemény, adatok bizonyítják.

Ez nem politikai kérdés, hanem büntetőjogi. Egy totálisan alkalmatlan, beteg ember uralkodik tízmillió magyar állampolgáron, és büntetőjogi szempontból teljesen mindegy, ebből a tízmillióból hányan szavaztak rá, hányan rajonganak érte, ez nem a demokrácia csődje, ez a jogászok csődje mindaddig, amíg valaki meg nem teszi a megfelelő lépéseket. Ez az ország egyelőre még nemcsak topográfiailag tartozik Európához. Ceterum censeo – az egyetlen tény, amivel foglalkozni kell: ebben az országban négymillió ember él a létminimum alatt.

LAKCÍM NAPLÓK - 14. RÉSZ

A VÁROS MINDENKIÉ BLOG
Szerző: AVM
2018.04.04.


A lakcím nélküliség és a lakcímbejelentésből adódó nehézségek a lakhatási válság egyik egyre jobban látható, százezrek életét megkeserítő tünete. Az, hogy valaki nem tud bejelentkezni oda, ahol lakik, nagyon súlyos következményekkel járhat arra nézve, hogy mennyire tud élni állampolgári jogaival és milyen szolgáltatásoktól és ellátásoktól esik el. A Város Mindenkiét és az Utcajogászt évente több százan keresik fel lakcímmel kapcsolatos problémák miatt. Most válogatást adunk közre abból, hogy milyen ügyekben kerestek fel minket és milyen megoldásokat javasoltunk 2018 márciusában. 

Kérdés: Az a gondom, hogy a svájci hiteles lakásomat még a banktól megvette egy magánszemély, akitől azóta visszabérlem. Eddig ide voltam bejelentve lakcímre, de most a kiköltözéssel kötelezett arra, hogy jelentkezzem ki. Jelenleg egy másik bérelt ingatlanba megyek, ahol szintén kikötötték a szerződésben, hogy nem jelentkezhetek be. Az okmányirodában nem jelentenek ki, csak akkor, ha azonnal máshova bejelentkezek. Fel lehet ezt valahogy oldani, van megoldási javaslatuk?

Válasz: Az, hogy a szerződésében kikötötték, hogy nem jelentkezhet be, ellene megy a hatályos jogszabályoknak. Ha gondolja, szívesen segítünk megtámadni a szerződést. Ha ez nem lehetséges, akkor sajnos mást nem tudunk javasolni, mint hogy létesítsen települési lakcímet addig, ameddig nem tud egy megfelelő címre bejelentkezni. Erről itt olvashat részletesen.

Kérdés: Ha vidéken van állandó lakóhelyem, ám Budapesten tanulok, és a barátnőm saját lakásában van a tartózkodási helyem, de nem vagyok hivatalosan bejelentve ide. Kérhetem-e ezt a budapesti lakcímet ideiglenes lakcímemhez, valamint átkérhetem-e magam, a körzet háziorvosához?

Válasz: Természetesen bejelentheti a budapesti lakcímet tartózkodási címként. A háziorvosi ellátásról itt talál részletes információt.

Kérdés: Kedves ismerősöm településszintű lakcím kártyával rendelkezik, de nem él az utcán, mert van segítsége és munkahellyel rendelkezik: hivatásos gépjárművezető. Lejár a gépkocsivezetői engedélye és ennek megújításához lakáscímmel kell rendelkeznie, a település szintű lakcímet nem fogadják el. Ha ezeket nem hosszabbítja meg akkor munkanélküli lesz, akkor ezzel minden esélyt elvesznek tőle és ténylegesen az utcán köt ki. Tudnak ebben segíteni?

Válasz: Igen, sajnos az a tapasztalatunk, hogy települési lakcímmel nem engedik kiváltani/meghosszabbítani a jogosítványt. Ez nyilván teljesen elfogadhatatlan. Ha az ismerőse nem tud sehova máshova bejelentkezni, akkor azt javasoljuk, hogy keressen meg minket közvetlenül és megpróbálunk neki segíteni a jogérvényesítésben!

Kérdés: Vidéken van állandó bejelentett lakcímem, de több éve életvitelszerűen a XI. kerületben lakom albérletben, ahová sajnos nincs lehetőségem bejelentkezni. Érdeklődnék, hogy van-e valamilyen lehetőségem XI. kerületi lakcímbejelentésre, továbbá érdekelne, hogy van-e lehetőségem, és ha igen, milyen módon tudnék itt a XI. kerületben szavazni a választásokon?

Válasz: Ha van érvényes szerződése az albérlethez, akkor a tulajdonosnak már nem kell külön beleegyeznie a lakcím bejelentéséhez. Erről itt olvashatsz részletesen. A választáson mindenképpen tudsz szavazni! Ha az eredeti lakcímed marad, akkor azokra a képviselőkre tudsz szavazni, akik ott indulnak. Ha nem akarsz elutazni a szavazáshoz, akkor át kell jelentkezned a IX. kerületbe, hogy fizikailag ott adhasd le a szavazatodat. Erről itt talál részletes információt. Ha sikerül bejelentkezned a IX. kerületben, akkor az ottani jelöltekre tudsz szavazni.

ORBÁN RÉM KREATÍV, HA KORRUPCIÓRÓL VAN SZÓ

VÁROSI KURÍR 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG, GÉPNARANCS
Szerző: bl
2018.04.04.


Vasárnap választ az ország. Orbán Viktor nyolc éve gyakorlatilag teljhatalmú ura hazánknak. A választásnak nagy a tétje: maradunk – e Európában, vagy a regnáló a “keleti sztyeppék” felé vezeti hazánkat.

Ha ez az ember még egyszer hatalomhoz jut, Isten óvja Magyarországot, de még Európát is.” / Vaclav Havel, 2002-ben/

Nem vagyok politológus, elemző, még újságíró sem, nincs a zsebemben a bölcsek köve. Véleményem szubjektív, nem is térek ki a valóság minden elemére. Talán érdekes lehet azonban, hogy egy magyar választó, hogyan is látja mindazt, ami velünk történt 2010-óta.

Nyolc éve a választások második fordulója után, a győzelmi mámorban, hívei körében, a nyolc szűk esztendőt követően, a többszöri vereség után talpra álló pártvezér azt mondta:

A magyar emberek a mai napon megbuktatták a hatalommal visszaélő oligarchák rendszerét, és helyette megalapítottak egy új rendszert: a nemzeti együttműködés rendszerét. Olyan elemi erővel akarták lezárni a magyarok millióit megsanyargató, vagyonukból, reményeiből kiforgató korszakot, hogy végül a magyarok összeszedték minden maradék erejüket és hitüket, és világra szóló összefogást értek el.”

Akkor talán egyikőnk sem gondolta, hogy ezek a mondatok egykor még aktuálisak lesznek. Esetleg még jobban, mint azon az estén voltak. Az elmúlt években a Fidesz lényegében felszámolta a jogállamot, megszüntette a harmadik köztársaság vívmányait. A kétharmad birtokában, egy huszáros rohammal Orbán bevette a szabadság, a demokrácia végvárait, saját képére formálta az intézményrendszert. Kiderült, hogy a nemzeti kerekasztal bölcsei nem voltak elég előrelátóak, nem sikerült annak a garanciáit megalkotniuk, amely kizárja a hatalom túlzott koncentrációját. Mára, az irányítás egyetlen kézben összpontosul, aki ugyan talán még nem maga az állam, de szava a törvény.

Ebben a közegben a legnagyobb bűn a gondolkodás, a sa
ját vélemény.

A kedves vezető körbe vette magát félművelt, hatalom és pénzéhes hűbéresekkel, akik szolgai módon hajlonganak nagysága előtt. Egyéb másról már nem is beszélve. De, tudjuk, minden hátsó megtalálja, azokat, akik tudják, mi a teendő. Teszik ezt akkor is, ha egy ország előtt válnak nevetségessé. Mosolyogtató, amikor az “értelemtől “sugárzó csatlósok osztják az észt, olyanok neveznek tudatlannak akár még Nobel díjasokat is, akiknek még diplomára sem futotta. Egy szellemileg leépült brancs uralja az országot, ilyen nívójú vezetése talán még sohasem volt Magyarországnak.

A Fidesz uralkodásának nyolcadik évének a vége felé elmondhatjuk, hogy a kis gömböc elnyelt mindent, ami a korlátlan hatalmát némileg korlátozhatta volna. Ma már egy szép álom a fékek és ellensúlyok rendszere, a hatalmi ágak szétválasztásának elve. A kormányzat feletti kontrollt jelenthető Alkotmánybíróság napjainkban a kivénhedt, kiszolgált fideszes pártkatonák gyűjtőhelye, szerepük nem egyéb, mint az orbáni hatalom legitimálása. Ehhez a színpad és a kellékek adottak, a taláros testület tagjai a Fidesz kottájából játsszák a rájuk kiosztott szerepet...

AMIKOR A SZARVASLOPÓ, ÁLSZENT, JELLEMTELEN SEMJÉN ZSOLTOK SOHA TÖBBÉ NEM MONDHATJÁK MEG, HOGY KINEK MI AZ ERKÖLCSI KÖTELESSÉGE

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: H. ANDREA
2018.04.03.


Énnekem az életcélom – édesanyám is erdélyi – tehát énnekem az életcélom volt a nemzet közjogi egyesítése s ez szimbolikusan szólva az 1 millió új magyar állampolgárral megtörtént. Tehát én amit az élettől akartam, azt elértem. (…) Ma Trianonra az egyetlen lehetséges reális válasz az állampolgárság által a nemzet közjogi egyesítése. Namost ezek az emberek pontosan tudják, hogy a magyar nemzet a nemzetük, ez az ország a hazájuk, és azt is tudják, hogy nekik mi az erkölcsi kötelességük és mi a józan érdekük április 8-án. Tehát én biztos vagyok abban, hogy jóval 90 százalék fölött lesz a külhoni magyaroknál a Fidesz-KDNP-nek a támogatottsága. És abban is biztos vagyok, hogy ez mandátum tekintetében is több lesz, mint ami négy évvel ezelőtt volt. De a szavazatoktól függetlenül az a természetes és az a helyes, ha minden magyarnak a politikai akarata megtestesül a magyar országgyűlésben. És én is arra kérem a külhoni magyarokat, hogy emlékezzenek arra, hogy mi mindent tettünk a külhoni magyarságér’, nézzék meg, hogy Gyurcsány Ferenc micsoda aljas, micsoda nemzetáruló kampányt folytat újra ellenük, és tudni fogják a józan ész alapján, hogy hova húzzák az X-et.

Nem szeretném feleslegesen borzolgatni a kedélyeket, noha az én lelki békémet éppen eléggé megborította a magyar kormány Trianon-felelősének (mellékállásban keresztény fővadász) fent olvasható agymenése ahhoz, hogy újra visszanyúljak a gyökereimhez. Próbáljuk meg higgadtan elemezni, mit állított Semjén Zsolt a Mészáros Lőrinc által felvásárolt, majd a nemzet televíziójának kikiáltott csatorna minapi műsorában.

Mi tagadás, örömmel tölt el, hogy vannak olyan emberek, akiknek sikerült elérniük azt, amit célként tűztek ki maguk elé, még ha történetesen elborzasztónak is tartom, hogy valakinek a 21. században bevallottan a trianoni traumák és reumák politikai haszonszerzési termékké silányítása és az azzal való házalás az élete célja. Ez legyen az én bajom. Ez az egész köpedelem megszólalás azonban ettől nagyságrendekkel súlyosabb kérdés, ami nem az én magánügyem, ellenben folyamatosan szállítja a muníciót ehhez a mindenkire nézve méltatlan, undorító, gyűlölettől fröcsögő határokon átívelő politikai iszapbirkózáshoz. Amiből nem lehet kimaradni, akárhogyan is foglal állást az ember.

Az én olvasatomban van itt legalább egy olyan ordas félreértés, amit szeretnék kikérni magamnak mindazoknak a nevében is, akik nagyon helyesen látják, hogy a határ nem földrajzi értelemben választja el, avagy köti össze a nemzetet, hanem alighanem mentálisan és erkölcsileg. Elutasítom, hogy Semjén-féle korrupt kocavadászok az én erkölcsi kötelességemet egyáltalán a szájukra vegyék, és úton-útfélen meg akarják mondani, mivel/kivel szemben kell nekem józan magyarnak lennem, és egyáltalán magyarnak lennem.

Az ordas félreértés egyik része az, hogy minden ellenkező előjelű állítás dacára, a határon túli magyarok jelentős része nem kérte a magyar állampolgárságot, nem igényelte az ezzel járó szavazati jogot, ezért semmilyen módon nem foglal állást április 8-án a magyarországi választáson. És most azokról nem is beszélünk, akiknek szimbolikus értelemben fontos volt a magyar állampolgárság megszerzése, de nem fognak élni a szavazati jogukkal. Hogy ezt még hányszor kell elmondani, ameddig mindenki megérti, azt én nem tudom, de ebben a felfokozott politikai lincshangulatban nem lehet elégszer.

Az ordas félreértés/szándékos felbújtás másik része azt sugallni, hogy a magyar nemzethez való tartozás feltétele a magyar állampolgárság. Aki pedig a magyar állampolgársággal megnyerte magának a jogot, hogy a közjogilag egyesített magyar nemzethez tartozzék, annak az erkölcsi zsinórmértéke és józansága egyetlen dologgal mérhető: a Fidesz-KDNP-re leadott szavazattal. Mer’ bezzegGyurcsány és mer’ mi mennyi mindent tettünk értetek, és milyen jó lenne, ha jól eszetekbe jutna, amikor behúzzátok az X-et. (És most szándékosan nem megyek bele abba a hipotetikus helyzetbe, ami az állampolgársághoz kötött etnikai alapú szavazati jog árnyékos oldalát jelentheti, e végig nem gondolt, melldöngető, nacionalista politikai tőkekovácsolási igyekezet szellemében; végtelenül kíváncsi lennék, mit szólna Semjén, ha a román, a szerb, az ukrán, stb. nemzetállam egyszer csak kitalálná, hogy nemzetiséghez köti állampolgárai szavazati jogát, mert csak.)...

"A BELSŐ SZABADSÁG FELÉ" - BESZÉLGETÉS KIRÁLY KINGA JÚLIÁVAL

ÉLET ÉS IRODALOM / INTERJÚ
Szerző: KÁROLYI CSABA
2018.03.29.




Az író hat önálló kötetet adott már ki, drámákat, mesejátékokat, tanulmányokat, novellákat, regényeket. Dramaturgként is dolgozott, színházelmélettel is foglalkozott. Négy műfordításkötete közül a legutóbbi, Giambattista Basile Pentameron című nápolyi mesegyűjteménye 2014-ben jelent meg. A prózaírói pályán P. Lujza: Útvesztő alig eltévedt kislányoknak című regénye indította el 2006-ban. A test hangjai című 2011‑es novellafüzérét követi új regénye, az Apa Szarajevóba ment, mely máris komoly elismerésben részesült.

Mióta ezt a regényt megírtad, egy másik munkán dolgozol, amiről már lehet tudni. Az újrakezdés receptjei című könyvben észak-erdélyi holokauszt-túlélők mesélik majd el neked az életüket. Mennyiben folytatod ezzel a regényt?

– Technikailag sok különbség van, ugyanakkor, még ha nem szervesen is, de folytatása az előzőeknek. 2015-ben, amikor egy menekültsegítő csoport tagjaként egy gerillakonyhában főztem, elég sok közel-keleti ízzel kísérleteztem. Nagyjából ekkor döbbentem rá, hogy bár Erdélyből származom, a flódnit meg a csólentet leszámítva semmit nem tudok az erdélyi zsidó konyháról. Eleinte valóban csak egy receptes könyvet akartam írni túlélők közlései alapján. De menet közben kiderült, hogy megkerülhetetlen az életutakról való beszéd. Illetve még az is kiderült, hogy a főzés felől faggatózva kimozdulunk abból a panelből, amibe egy sokadjára megszólaltatott ember óhatatlanul beszorul. De ez nem volt tudatos eleinte, nem vagyok szociológus vagy antropológus, Solt Ottilia és Csalog Zsolt állt előttem példaként. Végül kikerekedett tizenkét roppant részletes életútinterjú. Különösen érdekelt az erdélyi zsidóság magyar identitása és Trianon-traumája, illetve az is, hogyan élték meg a reví­ziót. Érdekelt az is, milyen volt hazajönni a koncentrációs táborból a csajkarendszerbe, hogyan álltak lábra, volt-e, aki otthon fogadja őket, és mi maradt végül a család emlékezetéből, a háztartásokból. Nem interjúkötetet írok, hanem az emberi életút mentén szövöm össze tizenkét túlélő történetét, a gyerekkortól kezdve a felnőtté váláson át a máig. Ebben benne van az idillinek tetsző békeidő, aztán a begettózás, transzport, Auschwitz és a további táborok, a megmaradók szétszóratása, hazajövetel, lábra állás, újrakezdés. Majd’ mindenkivel főztem is, úgyhogy a történeteket hol megakasztják, hol összekötik a receptek.

Az Apa Szarajevóba mentben is erősen érdekelt téged a másság, a kiszolgáltatottság, a kisebbségi helyzet, az áldozati szerep. Mennyire tudatos számodra, hogy ezzel foglalkozol?

– Megfordíthatom? Épp a holokauszt-túlélőkkel folytatott interjúk során döbbentem rá arra, hogyan lehet kijönni az áldozatiságból. A regényben nem válaszokat akartam adni, csak kérdéseket fölvetni. Itt viszont, ahogyan ők válaszoltak, lassan körvonalazódni kezdtek a túlélési stratégiák. Hogy az áldozatiság különböző megjelenéseit miként lehet legyőzni. Hogy a veszteség, miközben nagyon is elevenen ott hordom az emlékezetemben, nem az egyetlen meghatározóm. Minden interjúalanytól kaptam valami útravalót, amitől erősebbnek érzem magam.

Már a novelláskötetedben is kiszolgáltatottak a nők. A regénybeli elbeszélő-főhősöd, Keller Jázmin is halmozottan hátrányos helyzetű. Félárva, apahiányos, félig zsidó, kicsit román, zavaros identitású, önmagát kereső, lányként, nőként is megalázó helyzetekbe kerül. Miért egy ilyen főhősre volt szükséged?

– Most, hogy így felsoroltad, valóban halmozottnak tűnik. De a mai Magyarországon vajon nincsenek hátrányos helyzetben a nők? Ráadásul a regnáló kurzus ezt még súlyosbítja is. Ez a mostani állandó szorongás, miközben folyton valami ellenséget képeznek körülöttünk, hogy az igazi szorongásainkra ne tudjunk választ kapni, nem hasonlít-e vajon arra, mint amiben ez a Keller Jázmin vergődik? Ez is olyan kérdés, amit nem akartam megválaszolni, csak alig sejlő utalásként rejtettem el a regényben. Például nem véletlenül kutatná Jázmin a posztviktoriánus korszakot, ha lenne hozzá elég bátorsága. Tudnunk kell, mikor, hol, hogyan váltunk áldozatokká, mi miatt lehet ma azt tenni velünk, amit. Az az alapkérdés mozgatott, hogy ha az én generációm nem dolgozza fel a traumáit, és nem szembesül azzal, hol babráltak ki velünk, akkor ugyanabban a játszmakörben folytatjuk tovább az életet, ami aztán rávetül az utánunk jövőkre is.

Mindenki áldozat, vagy főleg a nők?

– Szerintem mindenki áldozat a maga módján. Itt, Kelet-Európában legalábbis. A mellérendelési viszonyokat, a win-win stratégiákat, ami az angolszász világban bevett technika, még nem sajátítottuk el. Aki engem manipulál, a kisebb ellenállást akaratlanul is kihasználva, tán maga is manipulálva van. A dolog persze sokkal árnyaltabb ennél, de ezt próbáltam megpiszkálni a regényben...

ŐRÜLT ÖSSZEG, 522 MILLIÁRD FORINT MENT ORBÁN SZÍVÜGYÉRE

24.HU
Szerző: BITA DÁNIEL, PETŐ PÉTER
2018.04.04.


522 milliárd forint társaságiadó-bevétel (tao) ment az állam helyett a sportszövetségek és a klubok kasszájába 2011 óta – ez derül ki a szövetségek adataiból, amelyeket a 24.hu kért ki. A látványcsapatsportok közül csak a labdarúgás 228 milliárd forinthoz jutott Orbán Viktor kormányzása alatt a taóból. A miniszterelnök házi csapatának, a Felcsútnak minden korábbinál jobb éve volt tavaly: 3,6 milliárd forintot szedett be vállalkozásoktól. Mérlegen az őrült összegű sporttámogatási rendszer.

Egy éve ilyenkor 415 milliárd forintra rúgott az a bevétel, amelyről az állam lemondott a látványcsapatsportok javára. A 24.hu most újra kikérte a sportszövetségek adatait. Ezekből az látszik:

a tao-rendszer 2011-es bevezetése óta már 521,8 milliárd forintot utaltak a nyereséges cégek a költségvetés helyett a sportklubok és szövetségek számlájára.

Az összeg 80 százaléka (416 milliárd forint) az egyesületeket gazdagította, míg a szövetségek 105,8 milliárdnak örülhettek. Az alábbi ábrán is látszik, hogy az utóbbi két évben a korábbinál is több, átlagosan 100 milliárd forint érkezett be a sportszervezetekhez a költségvetés helyett...

OSZD MEG A TUDÁST, HOGY NE AZ ORBÁN-REZSIM OSSZA MEG A KORMÁNYVÁLTÓ SZAVAZÓKAT!

ORBÁNNAK MENNIE KELL BLOG
Szerző: orbannakmenniekell.hu
2018.04. 


Mit találsz az orbannakmenniekell.hu-n?

Ellenszert a trükkös választási rendszerrel szemben
Orbán Viktor választórendszerében a Fidesznek lejt a pálya. Ha azonban a kormányváltók minden választókerületben egy irányba húznak (vagyis ugyanazt az 1 ellenzéki jelöltet támogatják), már április 8-án véget érhet az Orbán-rendszer.

Mi megmutatjuk, hol, melyik jelölt az az „1”.

Jobb április 8-án egy 1jelölti rendszer, mint utána évekig egy új 1pártrendszer. 

Konkrét segítséget az okosszavazáshoz - a választókerületedre szabva!

Az ellenzéki pártok nem tudtak megállapodni a hatékony együttműködésről. Ezért most nekünk, választópolgároknak kell okosabbnak lennünk náluk. Április 8-án nem arra a kormányváltó jelöltre kell szavaznunk, aki a legszimpatikusabb, hanem arra, aki a legesélyesebb. Ezt az oldalt azért készítettük, hogy minden választókerületben a választási matematika alapján mutassuk meg, ki az az 1.

Jobb ma 1 kompromisszum helyben, mint újabb 4 év Orbánnak az ország élén.

NYOMTASS TE IS!

NYOMTASSTEIS.HU
Szerző: nyomtassteis.hu
2018.04.03.


A kormányváltás receptje már megvan: többen kell szavaznunk, mint négy évvel ezelőtt. Az egyéniben a legesélyesebb ellenzéki jelöltre, a listán pedig arra a pártra, amelyik szimpatikus, és várhatóan elér legalább 5 százalékot. A győzelemre esélyes ellenzéki jelöltek megtalálhatóak a www.orbannakmenniekell.hu webcímen...

HATÁRÁTKELÉS ODA-VISSZA

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2018.04.04.


Egy ideje egyre erősebben foglalkoztat egy olyan téma, amit ma szeretnék felvetni nektek, és amiről szerintem elég kevés szó esik a külföldre költözés kapcsán. Ez pedig nem más, mint a többszöri oda-vissza költözés. Úgy vettem észre ugyanis, hogy amikor határátkelésről van szó, azt hajlamosak vagyunk (szerintem nagyban leegyszerűsítve) végletes döntésként kezelni: vagy kiköltözik az ember, vagy onnan haza. Pedig szerintem rengetegen vannak, akik hosszabb-rövidebb külföldön töltött időszakot követően (és itt most nem az ingázásra gondolok) hazatérnek, majd ismét belevágnak. Kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok.

Persze ebben az esetben is ott tornyosul az állandó probléma, azaz a konkrét adatok hiánya. Hiszen alaphelyzetben azt sem tudjuk pontosan, hányan lesznek határátkelők, ehhez képest csak nagyon elnagyolt tippelések vannak arról, hogy hányan költöznek vissza Magyarországra közülük, és ehhez képest még csak ötletelés szintjén sem nagyon merül fel, hogy mennyien lehetnek azok, akik utána ismét belevágnak a külföldi életbe.

Mindez annak kapcsán merült most fel bennem, hogy a minap belefutottam két cikkbe, melyek többé-kevésbé ezzel a témával foglalkoztak (vagy legalábbis érintették azt), mindjárt rátérek ezekre is.

Előtte azonban az érdekelne, hogy ti hogyan látjátok: vajon magyar sajátosság, hogy hajlamosak vagyunk végletekben gondolkodni (tehát aki elment, az elment, aki pedig visszatért, az nem vág neki ismét) vagy egyszerűen még mindig csak tanuljuk a határátkelést?

A határátkelés első fázisa az volt, amikor a korábbi évtizedekhez képest sokan elmentek külföldre élni és dolgozni, aztán egy idő után beindult a visszavándorlás (még ha erről viszonylag kevesebb szó esik is), és nyilván akadnak sokan, akik mégsem találták meg a számításukat Magyarországon és úgy döntöttek, hogy a korábbinál jóval több tapasztalattal felvértezve ismét nekivágnak.

Én azt gondolom, hogy (különösen az Európai Unió nyújtotta lehetőségeket kihasználva) lehet, mi még mindig csak tanulgatjuk a többszöri külföldre költözés műfaját, de a szabad mozgás annyira leegyszerűsítette a folyamatot, hogy voltaképpen semmi meglepő nincsen abban, ha valaki eltölt pár évet mondjuk Ausztriában, aztán visszaköltözik Magyarországra, hogy bizonyos idő elteltével (mondjuk egy jó álláslehetőség miatt) ismét nekivágjon és teszem azt Németországba költözzön...

A SZARFOCI ÉS A VEZÉRMÁNIA LEGNAGYOBB DICSŐSÉGÉRE

KOLOZSVÁRI SZALONNA
 - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.04.04.


Hahó, jó reggelt! Már csak négyet kell aludni, azt mondtam már? Nem, mert még semmit nem mondtam, szóhoz se jutottam. De majd most. Kénytelen vagyok néhány szóban megemlékezni a hadvezér kampányturnéjának tegnapi állomásairól, különös tekintettel arra a börleszkbe illő jelenetről, amikor rászabadul őfényessége répapucoló közmunkásokra és azt mondja, hálás az ország minden közmunkásának, akik fontos és értékes munkát végeznek, majd hozzáteszi:

a jövőben is számítanak a közmunkások munkájára és ők is számíthatnak a kormányra, mert a következő években is folytatni fogják a közmunkaprogramot.

Egyfelől az aljadékság-jellege felháborító ennek a jelenetnek, hogy a közpénzeket a holdudvara kitömésére, néhány ócska erkölcstelen alak és saját dinasztiája zsírosodására fordító, magát plebejusnak álcázó tolvaj a kizsigerelt közmunkásokkal is simán odaáll egy csoportképre, és marhára nem reped ketté a tudata, nem sül le a bőr a képéről. Aztán minimum vicces, hogy a csávó egészen biztos abban, hogy április 9-e után is ő lesz a miniszterelnök. Harmadrészt nevetséges ez a magabiztosság annak fényében, hogy újabban már a migránsozásból is lejjebb vett, ezzel szemben azzal zsibbasztja a híveit, hogy ne higgyenek a fölméréseknek. Hát mondjuk azoknak a fölméréseknek, amelyeket a házi manipulációs gépezetek készítenek akonyhaasztal fölé görnyedve, én se nagyon hinnék, de nem erre gondolt a fényességes telihold. Hanem arra állítólag, hogy a Fideszben attól rettegnek: a párt előrejelzett, magas fölénye még akár el is olvadhat, mert a fideszes szavazók egy része annyira biztos a kormánypárt sikerében, hogy távol marad. Szeretném egy, az interneten terjedő mókás üzenet tolmácsolásával megerősíteni a fideszes szavazó otthonmaradásának szükségességét. Miszerint úgy hírlik, hogy ameddig a fideszes szavazó állampolgári kötelességét teljesíti, az ENSZ (Soros, Brüsszel, stb.) migránsokat telepít a lakásába. Ja, csak fideszes szavazók lakásába. Ez veszélyes, úgyhogy semmiképpen nem kéne kockáztatni, otthon kéne maradni. Persze csak vicceltem, mielőtt bármelyik fideszes szavazó nekem esne. Ám azért bátorkodom megjegyezni, hogy ez az állítás is pont annyira igaz, mint a Fidesz egész kampánya (ami nem február 17-én kezdődött, haem évek óta tart), amely hasonló hazugságokra épül. Büntetlenül és következmények nélkül maradt hazugságokra.

A nyilvánosságtól szigorúan elszigetelt, biztonsági emberekkel körbevett, magabiztosnak tűnő, ám valójában rettegő kisembert, aki Rogán szerint amerikai mintára kampányol (höhö, bárcsak) tehát gondosan óvják az újságíróktól, nem lehet tudni, éppen hova fog menni, ezért kérdezni nem lehet tőle. Tehát újságíró veszély nincs, de egy-egy ellenzéki politikus azért felbukkanhat Havasi Bertalan legnagyobb bánatára, ez történt tegnap is Vajszlón, ahol az Együtt politikusa, Berkecz Balázs próbálta meg szóra bírni a miniszterelnököt. A kellemetlen kérdéseken felbőszült Fidesz szimpatizánsok azonban lökdösték és telefonját is el akarták venni. A miniszterelnök szóvivője a történtekre csak annyit mondott: nem tartja időszerűnek a kérdéseket. Hát nem szép? De. A kampányban nem időszerű szóba állni újságírókkal, kampányban nem időszerű válaszolni érdemi kérdésekre, kampányban nem időszerű kommunikálni azokkal is, akik kívül esnek a szektán, két szó szoros értelmében vett kampány között pedig azért nem, mert nincs kampány. És ez az ember újra miniszterelnök lesz úgy, hogy dugdosni kell a saját népe elől. Ez szép teljesítmény, azért lássuk be, nem sokan voltak képesek erre a bravúrra. Hogy már regnálásuk ideje alatt is fossanak a néptől.

Amúgy dícsérjük meg a legdörzsöltebb politikai pedofilt. Hosszas előkészületek után leszedette jogsértőnek ítélt, óvodásokkal cukiskodó videóját a Facebookról. Nem tudom, a 345 ezres büntetéssel mi lesz, de remélem Anikó asszony összespórolja valahogy a kosztpénzen...

INTERJÚ LUKOCZKI KÁROLLYAL - A LEGESÉLYESEBB ELLENZÉKI JELÖLTTEL RÁKOSMENTÉN

ÁGOSTON LÁSZLÓ BLOGJA
Szerző: ÁGOSTON LÁSZLÓ
2018.04.02. 



Ülök a pesti úti McDonaldsban Rákoskeresztúron és Lukoczki Károlyra, az ellenzék legesélyesebb jelöltjére várok. Minden mérés - még a Jobbikos is! - azt hozta ki, hogy rá kell szavaznia a kormányváltást akaróknak a kerületben. Életemben nem hallottam róla. Arra is kíváncsi voltam, miért nem hallottam róla… Gondoltam kérek tőle egy időpontot.

Nem gáz egy kommunista utódpárt jelöltjének lenni 2018-ban?

– A történelmünk adottság, amivel együtt kell élnünk, de a mai MSZP-t nem tartom annak. Az MSZMP szellemi jogutódja a Munkáspárt lett. Mi egy liberális, szociáldemokrata értékrendet képviselő párt vagyunk.

Azért ha csak Horn Gyulára gondolok… elég sok “régi motoros” került az új logó alá is…

– Ahogyan az összes többi pártba is. De a rendszerváltás egyébként sem “a régi” porrá rombolásáról és eltörléséről kellett volna, hogy szóljon, hanem a teljes, rendszerszintű újraszerveződésről a régi pozitívumainak megtartásával. És legyünk őszinték: ma nem az MSZP az MSZMP-hez legjobban hasonlító párt. Mi kapjuk ezt a kérdést, de nem mi építettünk személyi kultuszt, káder-rendszert a NER-ből és autoriter demokráciát… Hozzáteszem, én csak 2006 óta politizálok.

Miért kezdted el?

– Tudod, én voltam már mindkét oldalon. Félárva gyerekként nőttem fel, munka mellett végeztem a gimnáziumot és az egyetemet, 0 forinttal kezdtem el a vállalkozásomat, három gyereket neveltem fel. Mára - és ezt nem dicsekvésből mondom - mindenem megvan mind anyagi, mind lelki értelemben. Úgy érzem, felelősségem van abban, hogy ez az ország élhetőbb hely legyen. Nem a saját hasznomért politizálok, adni akarok.

Azért ez nyálas volt.

– Sajnálom, ha nyálasnak hangzott. De tudod, én a 69. vagyok az MSZP listáján, engem tényleg nem a politikai karrier érdekel. Viszont itt élek Rákosmentén 30 éve. Itt vannak a barátaim, szeretem ezt a helyet. Már az MSZP előtt is a Lokálpatrióták XVII. kerületi Egyesületének alapítója és elnöke voltam évekig és értelemszerűen azt sem az anyagi haszonszerzés miatt csináltam. A Magyar Szkander Szövetség alelnöke vagyok… értesz. Talán az is jellemző, hogy az MSZP-Párbeszéd mellett a DK és a Liberálisok is engem javasolnak, a Momentum is csak listán kér szavazatokat, hogy egyéniben nekem húzzák a választók az ikszet és az MKKP is a legesélyesebb ellenzéki jelöltre - azaz rám - való szavazásra buzdít...


A MI VIZIGÓTUNK

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2018.04.03.


Még néhányat alszunk, aztán mehetünk az urnákhoz, ami tulajdonképpen már maga az optimista változat, hiszen mehetnénk közvetlenül akár az urnákba is.
Mindenesetre a hatalom be van sz@rva, méghozzá annyira, hogy már az egész országot belengi a bűze.
Lassan már olyan a helyzet, mint a westernekben a pókerjátszma, melyben az egyik fél - elfogyván a zsetonja - lecsatolja és bedobja az óráját meg a gyűrűjét, és aggódva várja a lapot.
Itt is aggódva várja Orbán és bandája az utolsó lapot, miközben az asztal alatt mindkét csizmaszárában, az inge ujjában és a kalapja alatt is néhány csupa ászból összeállított pakli lapul, nemmellesleg egyedül neki van coltja a társaságból.
Mégis retteg, pedig már migránsozott, cigányozott, fenyegetőzött és pénzt hajigált bávatag tekintetű rohamnyuggerei közé - lassan elfogynak az eszközei, persze a nyílt erőszak kivételével.
Ne reménykedjen senki, miként Hari Sheldon mondá az Alapítvány-trilógiában, az erőszak a gyengék végső menedéke, és ez a fázis se fog kimaradni egy vesztes választás után.
Érezhető a Fidesz ellenes, kormány és rendszerváltó hangulat, és ha ez mégsem következik be, akkor - immáron többedszer - nem a Fidesz fog nyerni, hanem mi fogunk veszíteni.

Beérett a hatalom vetése, a külöféle pártokban és pártnak nevezett felforgató csoportocskákban a Fidesz ügynökei elérték, hogy ha két ellenzéki találkozik az utcán, akkor üdvözlés gyanánt leköpjék egymást.
Ma is folyik még az "egyeztetés" arról, hogy ki lépjen vissza, kinek a javára, jóllehet a választásokig hátralevő idő pár nap mindössze, és ez már magában megkérdőjelezi a dolog értelmét.
Vannak a folyamatban olyanok, akikkel szóba se lenne szabad állni, ilyen például az LMP, mert egyértelműen a Fidesz teremtménye és szekértolója, vannak magukat politikusnak tartó, közepesen infantilis személyek, akiket valaha, valamilyen esemény - például a Milla tüntetések valamelyike - a felszínre dobott, és azóta nagy lelkesedéssel keverik a sz@rt az ellenzéki térfélen, és vannak a kamupártok, melyek talán csak tized-százalékokat csippentenek le a demokratikus tömbről, de annyian vannak, hogy ez akár el is döntheti az egyébként is központilag manipulált választást.
És hát persze itt vannak határontúli véreink, akik jobban tudják, hogy mi a jó nekünk, mint mi, akik kalandvágyból itt élünk...
Van még egy óriási tévedés: a demokrata politikusok képtelenek kiakadni a Kádár-éra párt-modelljéből, azt gondolják valamilyen rejtélyes oknál fogva, hogy az adott párt választói egyúttal párttagok, akiket köt a demokratikus centralizmus pártfegyelme.
Hiba ezt gondolni, mondhat ugyanis az adott párt bármit is, szavazóinak egy része ökölbe szorított kezét behajlított karja végén lengetve mosolyog a buzgalmon, mondván, arra szavazok akire akarok "ezekre" meg majd akkor, ha Orbán Viktort hibátlan árja származása okán felveszik a Waffen-SS-be, vagy amikor a szépségversenyen Szél Bernadett lenyomja Monica Beluccit.
Az MSZMP-re emlékeznek, de a Hazafias Népfrontra nem annyira.
Kár...

VÁLASZTÁSVESZTÉS FOR DUMMIES

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2018.04.03.


A szavazás előtti hét borítékolható volt, hogy a visszalépések hete. Egy olyan ellenzéki tötymörgés után, amikor évekig egymást akarták leváltani a pártok prominensei, és egy olyan választási törvény árnyékában, ami csak a közös indulásnak kedvez. Szóval, várható volt. A kedves szavazó meg menjen a fenébe. Gondolom.

Állatorvosi paripaként meg itt van a Budapest 1. választókerületében, a Belváros-Várnegyedben lezajlott visszalépősdi. Órákon belül kiderült, hogy a párbeszédesként nevezett V. Naszályi Márta visszalép az LMP-s Csárdi Antal javára. Az MSZP ülése után kiszivárgott hírt Karácsony Gergely először cáfolta. Majd, közvetve, mégis megerősítette. Az ügy szépséghibája, hogy a Facebook-on alig valamivel Karácsony megerősítő bejelentése előtt maga az érdekelt minősítette kacsának a visszalépéséről szóló hírt.

Személy szerint, mert ott szavazok, csak közvetve érint ez a cirkusz. Annyiban, hogy az ellenzék a még megmaradt hitelességét is igyekszik lábon lőni. Ha pedig igyekszik, akkor lehetőleg gépfegyverrel. Mert igazán kár lenne félmunkát végezni. Egy futó sántaság még nem talán erősíti meg biztosan a Fideszt a hatalomban. Ahogy 2014-ben is szinte előre megfontoltnak érződött a bukás szándéka. Ennyire hülyén kommunikálni ugyanis spontán aligha lehet. Amennyiben élünk a feltételezéssel, hogy nem nyáladzó idióták ülnek a pártok vezetésében.

Mindenesetre, időszerű lesz könyvet írniuk. Mondjuk azzal a címmel, hogy „Választásvesztés for Dummies”.

SOKKOLÓ SZÁM ARRÓL, MENNYIT KÖLTÖTT AZ ÁLLAM SPORTRA 2010 ÓTA

HVG ONLINE
Szerző: hvg.hu
2018.04.04.


Már egy olimpia is kijött volna ennyi pénzből.

Elképesztő számot közöl az Mfor.hu: a portál szerint 2010 óta csaknem 1500 milliárd forintot költött a kormány a sportra.

A portál felidézi: stadionokra mintegy 350 milliárd forint ment el, egyéb sportlétesítményekkel együtt már 796 milliárdnál jár a kormány sportszámlája. Ebből a pénzből már egy olimpiát is meg lehetne rendezni, írja az Mfor, amely emlékeztet: a PricewaterhouseCoopers nemzetközi tanácsadó vállalat 2017 elején 774 milliárd forintra taksálta a 2024-es budapesti olimpia teljes költségvetését - a jellemző költségnövekedések nélkül.

Ezen túl az Mfor a szakpolitikai kiadásokat (például a versenysportok támogatását) további 155 milliárdra becsülte, a zárszámadási törvények alapján pedig a társasági adó kiesését 2016-ig 359 milliárdra. Azóta pedig további 167 milliárdról mondhatott le az állam.

A részszámlákat összeadva 1475 milliárd forintra tehető az az összeg, amit az Orbán-kormány a regnálás alatt a sporttal összefüggésben elköltött – írja az Mfor.

HOGYAN AKADÁLYOZZUK MEG A VÁLASZTÁSI CSALÁST?

MÉRCE
Szerző: BÖCSKEI BALÁZS
2018.04.03.


Visszatérő témája lehet a következő napoknak a választási csalások és az azzal kapcsolatos hiedelmek vagy éppen megalapozhatónak vélt gyakorlatok kérdése. Az ikszelés után eltűnő toll abszurditásától egészen a közmunkások irányított szavazási magatartásáig terjedhetnek a felvetések. Előbbi nevetségessége szót sem érdemel, utóbbira pedig nem elégséges válasz az, hogy aki csak teheti a közmunkások közül, az álljon ellen. Kiszolgáltatott helyzetben lévő honfitársainknak aligha komolyan vehető tanács lenne ez. Rémhírekre rémes módon történő reagálások helyett az alábbiakban érdemi javaslattal élünk az érintetteknek, egyúttal a választási csalás leleplezésére is „mutatunk” preventív megoldásokat.
Fontos! A szavazás során a szavazókörbe lépve, a környékébe érkezve ne csak saját magunkra figyeljünk, hanem akár csak szavazók, akár szavazatszámláló bizottsági tagok vagyunk, éberségünk másokra is terjedjen ki.
  • Kezdődik azzal, hogy „szemlélőként” akár mi is lebuktathatjuk a láncszavazást. Láncszavazásnál könnyen előfordulhat, hogy az egyébként zavarban levő láncszavazó zsebéből az okmányai elővételekor kihull borítékostul a borítékba rejtett szavazat (vagy ugyanez csak boríték nélkül). Ha ilyennel találkozunk a sorban, érdemes erre felhívni a bizottság figyelmét, a delegáltaknak pedig feladatuk, hogy erre figyeljenek. Emellett, ha kifelé a szavazókörből egymás után veszik ugyanazt az irányt a szavazók, például egyugyanazon udvar vagy kocsma felé, akkor nagy eséllyel láncszavazás folyik a háttérben, és ott lesz a bázis, ahonnan az koordinálva van.
  • Feltételezhető, hogy a közmunkások fenyítésének egyik módja szavazólapjuk (pl.: Fideszre húzott szavazat) lefényképezése, majd annak „hivatali” bemutatása hétfőn, esetleg elküldése még a szavazás után az illetékesnek. Ezt úgy lehet kijátszani, ha behúzzuk az x-et a kormánypárti jelöltre, listára, lefényképezzük, majd pedig érvénytelenné tesszük a szavazólapot, és mivel törvény adta jogunk újat kérni egyszer, már élünk is a lehetőséggel. (A rontott szavazólapot vissza kell adni, DE fontos: rontott legyen.)
  • Ügyeljünk arra, hogy a szavazólapokon eredeti pecsét legyen! Ha a pecsét színes, akkor látszani fog, ha megpróbálták fénymásolni, viszont ha fekete, akkor külön meg kell bizonyosodni róla, hogy a pecsét eredeti, nem pedig fénymásolt. A  szavazólap viszonylag könnyen előállítható, fekete pecsét esetén szólaljon meg bennünk a csengő, vessünk rá egy pillantást!
Nemcsak szavazóként kell ébernek lenni, így folytassuk további tanácsokkal azoknak, akik szavazatszámláló bizottsági tagok.
  • Ha szavazóköri delegáltak vagyunk, úgy azon túl, hogy figyelmesen menjünk ki például a WC-re stb. (ne hagyjuk magára a másik párt(ok) delegáltjait), ügyeljünk arra, hogy a delegáltak között legyen munkamegosztás. Senki ne csinálja több mint 12 órán át ugyanazt a munkát, különösen figyeljünk arra, hogy az utolsó két órában ne a kormánypárti delegált kezelje a névjegyzéket, a Kubatov-lista ilyenkor is élesítésre kerülhet. Az utolsó pár óra – különösen a kis településeken – élet-halál kérdése lehet; ha a kormánypárti delegált úgy akarja, ekkor úgy jelenhet meg a szavazó neve, hogy valójában ott se volt. Gyanús viselkedésre ad okot az, ha valaki a névjegyzéket ellenőrizve gyakran megy ki telefonálni.
  • Arra is figyelni kell, hogy a névjegyzéket kezelő kezében nem lehet tollnapközben, az oda rendelt tollat adhatja csak a szavazni kívánónak – vagy utóbbi a sajátját használhatja. Arra sem árt ügyelni, hogy mindenki a saját nevénél írja alá a névjegyzéket.
  • Mivel a szavazólapok már készen vannak, nem lehet újakat legyártatni, vagyis a szavazás napját megelőzően visszalépett jelölteket le kell húzni a szavazólapról. A delegált ügyeljen arra, hogy ne az őt delegáló párt jelöltjét húzzák ki véletlenül a szavazólapról. Evidens lenne, hogy ez nem fordulhat elő, de mégis történt már ilyen.
  • Ha és amennyiben pl. 300-zal több szavazólap kerül be, mint ahányan jogosultak szavazni az adott körben, az akkor mínusz 300 szavazat levonás minden jelölttől. Így aki csal, akinek jelöltje csal, az a levonás után is 0 szavazatnál járna, míg a többiek mínusz 300-nál. Kivédeni ezt úgy lehet, ha a delegált nagyon figyel, és ügyel bent a szavazókörben, nem hagyja, hogy elaltassák. Merthogy erre is volt példa: az „altatás” során kitakarják a delegáltat, kérdeznek tőle, feltartják a felügyeletben.
  • Mozgó urna használata esetén javasolt különböző pártdelegáltaknak is jelen lenni.
  • Az ellenzék készülhet arra, hogy egy-két helyen a kormányváltó pártot keresik majd a szavazók, de ezt élőszóban „összefogásnak” nevezik. Pl: „Melyik lista az összefogás?”– jön a kérdés a delegáltakhoz. Biztosak lehetünk abban, hogy ilyenkor nem valamelyik kamupártot keresi az illető, és abban is biztosak lehetünk, hogy a kormánypárti delegált rávágja, hogy ez meg az a lista. Delegáltként ébernek kell lenni, nem árt visszakérdezni, mire gondol az illető? Biztosak lehetünk, hogy ilyen válaszok jönnek majd ilyenkor: „az MSZP-PM-s összefogás”, „Gyurcsány pártja”, stb.
  • Az a polgár, aki „kísérőként” többször jelenik meg, arról okkal lehet feltételezni, hogy nem irgalmas jótét lélek, hanem pártszimpatizáns, pártszolga, „megbízott”, aki „segít” a lehető legjobb döntést meghozni. A bizottság tagjainak fel kell ismerni ezt, rá kell kérdezni, hogy ő kicsoda. Ha segítségadást kérünk a szavazáshoz, tudjuk azt, hogy mindig két bizottsági tag mehet be a fülkébe. Ne engedjük, hogy csak egy párt delegáltja menjen be az illetővel! Azt se, hogy a pártok agitációs anyagaikat otthagyják a szavazófülkében, rendszeresen ellenőrizni kell a fülkét.
  • Fontos: a szavazatszámlálás közös munka legyen! Ne hivatkozzon senki sietségre, és minden számláló bizottsági tag ellenőrizze a számlálás minden folyamatát! Figyelni kell, nehogy pecsét kerüljön egy le nem pecsételt szavazólapra. A szavazatszámlálók kezében ne legyen toll! Ennek kivédésének módja, hogy a számláláskor ne legyen semmi az asztalon, se pecsét, se toll. Történt már köröm alá rögzített tollheggyel szavazólap-érvénytelenítés, éberség ekkor is szükséges, mutassa meg mindenki a kezét, mielőtt indul a számolás.
Sajnálom, hogy a fentiekben ilyen praktikákat kellet ajánlanom, és felhívni a figyelmet olyan „eljárásokra”, amelyek elképzelhetetlenek lennének olyan országokban, amelyeknek papíron köztársaság az államformája. A szavazás tisztaságának megóvása érdekében, ha valakinek kérdése van, keressen bennünket, inkább kérdezzünk és informáljuk egymást!

MÉG A SAJÁT AKTIVISTÁIT IS MEGFIGYELHETI A FIDESZ

MAGYAR NEMZET ONLINE
Szerző: MN
2018.04.04.


Csak a legmegbízhatóbb aktivistákat küldené mozgósítani a Fidesz a választás napján – derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott információkból. Úgy tudjuk, a pártközpontban 1-től 10 pontig értékelték az aktivisták teljesítményét, és a maximális számot elérőkre egy-egy iPadet fognak bízni; ez tartalmazza az adott település kormányszimpatizánsainak nevét és címét. Információink szerint az érintett aktivisták már megkaphatták az ehhez szükséges képzést is. Miután az iPadekben navigáció is van, az arra illetékesek ellenőrizni tudják, hogy az aktivista valóban kiment-e a megadott címekre.
Ezenfelül telefonos mozgósítást is tervez a kormánypárt: választókerületenként meghatározott számú személynek kell majd bemenni a helyi központba, és egész nap hívni a címlistáról az embereket, arra buzdítva őket, hogy menjenek a kormánypártra szavazni. Lesznek a választókerületekben kisbuszok is: elviszik szavazni azokat a választópolgárokat, akik kérik. Információink szerint nem lehetnek önkormányzati vagy sportegyesületi járművek, mert azokat felismerhetik az ellenzékiek.

Természetesen a kormánypárt a választás napjáig sem tétlenkedik. Aki a szimpatizánsaikat tartalmazó listán szerepel, azok közül mindenkit igyekeznek szombatig személyesen felkeresni, hogy átadjanak egy, a Fideszre való szavazásra buzdító levelet és egy hűtőmágnest ajándékba. Mint megtudtuk, a levelet és a hűtőmágnest csak abban az esetben dobhatják be az aktivisták a postaládába, ha szombatig nem sikerült elérni az adott szimpatizánst. Hogy kit sikerült, az aktivistáknak jelölniük kell a listán...

KAMPÁNYOLNI SZERETNÉK ÉN IS, DE 18-BÓL EGY KAMUPÁRTNAK SE KELLETTEM AKTIVISTÁNAK

ÁTLÁTSZÓ - VIDÉKI CSAJOK BLOG
Szerző: P. MOLNÁR RÉKA
2018.04.03.


Az életem mostanában egy nagy levelezés kamupártokkal. Mindenki megnézi, de nem válaszol, és senkinek nem kellek. Legalábbis ezt tapasztaltam, amikor az Átlátszó olvasói által kiszűrt kamupártokhoz próbáltam aktivistának jelentkezni: A listán 18 párt szerepel, az alapján, hogy mely pártok éltek vissza személyes adatokkal az aláírásgyűjtés során. Az Átlátszó kiderítette, hogy gyakran eme pártok székhelyein sem tudják megmondani, hogy maga a párt létezik-e. Többen mégis tiltakoztak a fantompárt minősítés ellen, például a Családok Pártja a Mandineren keresztül kért több tiszteletet a médiában dolgozóktól. Mivel kampányidőszakban minden igazi pártnak kellenek aktivisták, bennem pedig ég a politikai tettvágy, fogtam magam és lelkes támogatóként bejelentkeztem mind a 18 gyanús párthoz:...

NYOMORON NYERÉSZKEDŐK - TÖBB TÍZEZER VOKSOT VÁSÁROLHATNAK MEG A VÁLASZTÁS NAPJÁIG

168 ÓRA ONLINE
Szerző: BÍRÓ MARIANNA
2018.04.04.


Súlyos egzisztenciális zsarolással nyerészkednek a pártok a romák, a szegények szavazatain ott, ahol sem ígérni, sem érdemben segíteni nem tudnak vagy akarnak. A piszkos meló az úgynevezett kijáróembereknek jut, ők nem egy pártideológia nevében tevékenykednek, pusztán az anyagi haszonszerzés reménye mozgatja őket. Választási kampányok idején korábban agitáltak már az MSZP-nek, a Fidesznek és másoknak is, mindig arra mennek, amerre megéri: azaz mikor éppen ki fizet. A szavazatvásárlás bűncselekmény, de hiába indulnak minden voksolás idején büntetőeljárások, azok eredménytelenül zárulnak.

„Aki szavazatát anyagi juttatás nyújtásától teszi függővé, és erre tekintettel anyagi juttatást fogad el, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Így rendelkezik a Büntető törvénykönyv 350. szakasza. Azok, akik valaha adták már el a szavazatukat, és utóbb erről bárkinek is beszélnek, önmagukat vádolják meg a választás rendje elleni bűncselekménnyel. A vesztegető félnek is büntetés jár: szintén három évet kaphat, aki pénzzel vagy más előnnyel kecsegtet valakit a szavazatáért cserében, vagyis az „arra jogosultat a választásban anyagi juttatással befolyásolni törekszik”.

Választási döntésünk – elvileg – négy évre szól, addig viseljük a következményeit. Aki elmegy, az azt, hogy kire adta a szavazatát, aki távol marad, az azt, hogy mások döntöttek a sorsáról. Vannak azonban magyar választópolgárok, akik mostanság inkább arról döntenek, hogy aláírásukért cserébe elfogadjanak-e néhány száz forintot vagy épp a családjuk kétnapi kosztját. Sőt a voksért 2018-ban „már” pár ezres, néhány doboz cigaretta, netán egy hétre elegendő élelmiszercsomag is járhat.

Több százezren is lehetnek, akiknek szavazatvásárlásra ajánlatot tettek s tesznek idén a parlamenti választás előtt. Április 8-án több tízezer megvásárolt szavazattal lehet számolni. Mert az eladott voksok gazdái úgy élnek, hogy ha holnap otthon enni tudnak adni, az máris több, mint a semmi.

Az állam, pontosabban az adófizetők által fenn- és eltartott pártok között pedig akadnak, amelyek a nyomoron nyerészkednek.

Persze a jól szervezett választási csalások, mint a nyílt szavazás, a láncszavaztatás vagy a szimpla vesztegetés ma már olyan hálózatokon keresztül zajlanak, amelyekben a pártemberek, így a helyi jelöltek keze tiszta maradhat. A piszkos meló a kijáróembereiknek jut, akik korántsem egy pártideológia vagy egy eszme nevében tevékenykednek, pusztán a pénzre mennek. Választási kampányok idején korábban agitáltak már az MSZP-nek, a Fidesznek és másoknak is, az utóbbi néhány évben pedig újabb pártok és mozgalmak mozdultak rá azokra, akik mindig arra indulnak, amerről a szél fúj: azaz mikor éppen ki fizet...