2018. május 21., hétfő

RÁADÁS: GYEREKNEVELÉS DÁN MÓDRA

MOLY
Szerző: Jessica Joelle Alexander · Iben Dissing Sandahl
2018.


Dánia évtizedek óta a legboldogabb ország a Földön – de vajon minek köszönhető ez? E könyv szerzői – egy amerikai anya, aki dán férfihez ment feleségül, és egy dán anya, aki gyakorló pszichoterapeuta – szerint a válasz abban rejlik, ahogyan a gyerekeiket nevelik: hiszen boldog gyerekekből boldog, életrevaló felnőttek lesznek. 

A gyerekek alapvető jóságába vetett hit, az őszinte és hiteles szülői hozzáállás, az elfogadás és az ítélkezésmentesség olyan nevelési alapelvek, amelyeknek eredményeként a gyerekek kiegyensúlyozottak, érzelmileg rugalmasak, empatikusak és együttműködők lesznek – és ezek mind olyan tulajdonságok, amelyek nem csak a gyerek-, hanem a felnőttkori boldogsághoz is szükségesek.
Dr. Vekerdy Tamás a könyvhöz írt utószavában bemutatja, hogy a hazai nevelési elvek inkább a könyvben részletezett teljesítményorientált amerikai gyakorlathoz állnak közel, ezért mi is sokat tanulhatunk a világ legboldogabb embereitől a gyereknevelés területén.
------------------------
Vekerdy Tamás: Utószó a magyar kiadáshoz / ÉS MI VAN VELÜNK?

Mint könyvünkben is olvashattuk, a több mint 40 éve – pontosabban most már 46
éve – folyó „boldogságkutatásokban” mindig a dánok állnak az első helyen. Ők a
legboldogabbak. És a gyerekeik. Persze, mert a „boldog” – szívesebben mondanám:
örömteli – gyerekkor „boldog”, örömteli felnőttkort prognosztizál, jósol, vetít előre.

De mi az, hogy boldog?

Már ajánlottam az „örömtelit”, de most még hozzáteszem: jól érzi magát a
bőrében.

Miért?

Min múlik ez?

Egy amerikai anya, aki dán férfihoz ment feleségül, és egy dán anya, aki
pszichoterapeuta is, a józan ész és az alapos kutatások segítségével is megpróbálnak
rájönni ebben a könyvben arra, miért van ez így. Miért a dánok a legboldogabb
emberek?

Dániát és a dán nevelési szokásokat tapasztalataik alapján az amerikaiakkal vetik
össze, és néhány dolog azonnal szembeötlik, és sajnos ez a néhány dolog semmiben
sem különbözik a magyar és a dán gyakorlat különbségétől.

Mi az amerikai utat követjük…

Verseny, versengés, az én gyerekem, a mi gyerekünk jó, a legjobb –
tanulmányban, sportban, viselkedésben stb. –, és nem jut eszünkbe, hogy ez talán
összefügg azzal, hogy a gyerek annyit szorong, hogy olyan „figyelemzavaros”, olyan
depressziós, olyan agresszív…

Nem, nem jut eszünkbe, hogy szokásainkon, elvárásunkon változtassunk, inkább
kezeltetjük a gyereket, inkább gyógyszereljük.

Mondogatjuk, hogy milyen fontos dolog a játék, a szabad játék, és még bele is írjuk
az óvodai nevelés országos alapprogramjába (de persze csak oda, az iskolai
tantervekből már hiányzik), holott a dán tapasztalat szerint az örömteli, a
magabiztos és rugalmas (a stresszeket jól tűrő és a kibillenés után mindig eredeti
önmagához könnyen visszatérő) felnőttkor nem érhető el sok szabad játék nélkül.

Az ember akkor igazán ember, amikor játszik – mondta már Schiller is, európai
himnuszunk, az Örömóda nagy költője, az esztétikai nevelésről írott leveleiben.

Kitűnő pécsi agykutatónk, Grastyán Endre kedvenc idézete volt ez, és ő mindig
hozzátette – macskákkal végzett kísérletei alapján: de a játék szabadsághoz kötött
funkció. A művészetben és a tudományban aztán olyan dolgokkal játszunk – és ha
nem játszunk velük, nem is leszünk igazán eredményesek! –, amiket nem tudunk
megoldani, és olyan dolgokra bukkanunk, amilyenekre nem is gondoltunk volna.

És vajon hitelesek vagyunk-e? Vagyis őszinték vagyunk-e önmagunkkal és
gyerekeinkkel? Vagy hagyjuk, hogy a környezetből érkező nyomás – média,
rokonok, külvilág – akaratunk ellenére is tereljen, szorítson abba az irányba, amerre
ő akar? Esetleg megkövetelünk a gyerekünktől olyan dolgokat iskolai eredményben,
sportban, magaviseletben – Köszönj szépen a néninek! – vagy bármi másban,
amikkel igazából mi sem értünk egyet, de hát ezt így kell csinálni?

Vagy meg tudunk-e maradni hitelesnek, önmagunkkal azonosnak az őszinteség
erejével?

Mert csak akkor tudjuk megérteni igazán a másikat, ha magunkat mindig
megújuló erőfeszítésben újra és újra megpróbáltuk megérteni és kifejezni.

És ez a magatartás ad – adna – biztonságot a gyerekeinknek is!

Lehet, hogy mi is bizalom és rugalmasság helyett inkább hatalmi harcokat
folytatunk? A családban is ugyanúgy, mint az iskolában? Hatalmi harcokat, melyek
könyvünk szerint felszámolják a bizalmat, az őszinteséget, a hitelességet – és ezzel
az örömteli, „boldog” életet!

Tudjuk-e igazán értékelni a haszontalannak tűnő dolgokat, a hangulatot, a kedélyt
– a lassan sötétedő délutánokat, amikor a gyerekekkel fölösleges dolgokról,
mondjuk, a mi nagymamánk fekete vizslájáról beszélgetünk? Az ilyen nem nevelő,
nem okító beszélgetések orientálják a gyereket térben és időben, és az érzelmi
biztonság, az összetartozás élményét adják…

De mi sajnos nem hiszünk ezekben a „haszontalan” dolgokban. Számunkra a
legfontosabb az előrejutás, a tanulás, a „siker”, amiről sokszor nem is tudjuk, hogy
mi, vagy teljesen félrevezetnek benne minket. Könyvünk szerzői szomorúan
állapítják meg, hogy az Egyesült Államok, melynek Függetlenségi nyilatkozatában
szerepel a boldogságra való törekvés joga, még az első tízben sincs a boldog
országok rangsorában. „Épphogy bekerül az első húszba, a tizenhetedik hely
környékén, Mexikó után. Annak ellenére, hogy a boldogsággal egy egész
pszichológiai ágazat foglalkozik.”

És mi?

Hát valahol a 104. helyen kullogunk (2015-ben). Bizonyára nálunk is ki lehetne
mutatni, hogy hány fiatal szed antidepresszánsokat, és hogy ez hogy emelkedett az
elmúlt egy-két évtizedben, ahogyan szerzőink följegyzik, hogy az Egyesült
Államokban 2005 és 2008 között 400%-kal emelkedett ez a fogyasztás.

Hányszor olvasom a szülői panaszokat levelekben, hogy „elhatároztam, hogy én
soha nem fogok úgy üvöltözni a gyerekemmel, ahogy az anyám üvöltött velem, és
egyszer csak elszakad a cérna, és csak hallgatom magamat kívülről, hogy ugyanúgy
üvöltök, mint annak idején az anyám”.

A dánok nem üvöltenek a gyerekkel. Akkor se, ha éppen ki akar rohanni az
úttestre. Holott már ötször hallotta, hogy ezt nem lehet, nem szabad. A dán anya
megáll, mélyet lélegzik, és leguggol a fiához, ahogy könyvünkben olvashatjuk, és így
beszél vele.

Sikerrel.

Mert a mély kapcsolatban ott él a „haszontalan” dolgokban, játékban,
hangulatokban kikovácsolt összetartozás…

Igen, mi magyarok ugyanúgy bűntudatot érzünk, mint az amerikai szülők, amikor
szabadon játszunk – „értelmetlenül” – a gyerekkel, ahelyett, hogy „tanítanánk”,
„nevelnénk”, „fejlesztenénk”…

Kétségbeejtő, hogy nálunk úgy kerülnek óvodába manapság, nagy számban a
gyerekek, hogy nem tudnak játszani és mesét hallgatni!

Holott a játékban és a mese hallgatása közben dolgozza fel a gyerek mindennapi
élményeit, és ha ez nem történik meg, duzzad benne a feszültség, és agresszív
indulatokban robban, majd később lehúzza őt a depresszióba.

Igen, az Egyesült Államokban is drámai módon csökkent az elmúlt 50 évben a
gyerekek játékra fordított ideje. Egyrészt a tévé és más képernyős technológiák
hatására, másrészt a szülők eszelős módon félteni kezdték a gyerekeiket a
sérülésektől, a drága időt pedig inkább fejlesztésre akarták fordítani.

Pedig gondoljuk meg: amikor képernyő elé ültetem a gyereket, ezt az örökmozgót,
gúzsba kötöm aktivitását, nem beszélve arról, hogy a látott mese leállítja
fantáziájának működését… (A hallott mese pedig belső képeket hív elő, ami a
feldolgozás legfontosabb módja.)

Igen, Dánia a játék és a mese – mesélés, történetmondás – országa.
Játék! Gondoljunk csak a legóra, nem véletlenül árad ki az egész világra éppen
Dániából. (Leg godt = jól játszani!)

Kutatásokból tudjuk, hogy ha a gyerek eleget játszik szabadon, sokkal kevesebbet
szorong.

Dániában a tanítók és a tantervek kidolgozói az elmúlt évszázadokban nem
akarták, hogy a tanulás kösse le a gyerekeket. Azt akarták, hogy maradjon idejük
játszani. A játékban kialakul a belső ösztönzés, míg a teljesítménykényszerben
éppen ez apad el. És igen, akik a külső elvárásoknak akarnak megfelelni – mert
ennek kell megfelelniük –, azok szoronganak és a depresszió felé tartanak, míg a
belső vezérlés jó érzéssel tölt el.

Magyarországon az utóbbi időben leszoktunk arról, hogy hagyjuk, hogy a gyerek
maga próbálkozzon, és ehelyett, mint az amerikaiak, ott körözünk fölöttük
(helikopterszülők), és „óvjuk”, „segítjük” őket – vagy, és ez a másik véglet, nem is
törődünk velük.

Engedjük szabadon gyerekeinket, tanácsolja a dán praxis, és kerüljük el a túl
gyors beavatkozást. Így fejlődik igazán az önkontroll és a rugalmas válaszadás
képessége. És így kerülünk egyre mélyebb kapcsolatba saját magunkkal, ami nagy
biztonságot ad.

És: mindenről beszélni kell, a tragikus és felkavaró eseményekről is, a gyerekekkel.
A dánoknak soha nem jutott eszükbe, hogy a tragikus befejezést egy-egy mesében
átírják, hogy megkíméljék a gyereket.

A hallgatóra bízzák a következtetések levonását.
Magyarországon nem győzi hangoztatni az ember, hogy ne akarj tökéletes szülő,
tökéletes anya vagy apa lenni. A dánok ki is mondják, a gyerekeknek a szüleiktől
nem tökéletességre, hanem érzelmi őszinteségre van szükségük. A nagyapa halálától
az esetleges válásig mindent meg lehet beszélni a gyerekekkel, csak ezt mi nem
hisszük el.

Inkább hazudozunk a gyerekeknek. „Apának sok dolga van mostanában, azért
lakik máshol.” Vagy éppenséggel a válófélben levő apa azt javasolja, hogy majd este
mindig ő fekteti a gyereket, és reggel ő viszi óvodába, és egy szót se kell szólni arról,
hogy már nem alszik éjjel itthon.

Mintha a gyerek nem tudná.

Tudomásul kellene vennünk, hogy láthatatlan csápjaik belénk lógnak, letapintják
képzetáramlásainkat, sőt tudattalan tartalmainkat is.

De mivel nem mondtuk ki soha, hogy miről van szó, nem tudják, hogy mit tudnak,
csak érzik, és ez nagyon nagy feszültséget teremt.

Azonnal meg kellene mondani, apa elköltözött, és ez nagyon rossz, és sajnáljuk,
szerettük volna, ha nem így történik, és akár nyugodtan elsírhatjuk magunkat. És ha
a gyerek velünk sír, az a lehető legjobb. Akkor az van, ami van. Hitelesek vagyunk,
őszinték, és a gyerek csak annyira fog szorongani, amennyire a valós élethelyzet ezt
megkívánja. Nem pedig sokkal jobban. Persze ehhez még hozzátehetjük, menjünk el
minél előbb megnézni, hogy apa most hol lakik, mert minden, ami konkrétum,
csökkenti a fantázia terheit és ezzel a szorongást. És még akár az is kiderülhet, hogy
apa most kivel lakik ott…

Ez az őszinteség vezet a realista, vagyis valósághű optimizmushoz – a dánok
kifejezése –, és csakis ez lehet sikeres, nem a valóság átmázolása, elhazudása.
Magyarországon például György Júliától – Az antiszociális személyiség és A
„nehezen nevelhető gyermek”1 egykori Kossuth-díjas szerzőjétől – már réges-régen
megtanulhattuk volna, hogy ne azonosítsd a gyereket a cselekedetével! Akármit
csinált, neki azt kell, azt kellene éreznie, hogy te mellette állsz, az ő igazi
személyiségét támogatod, miközben az éppen megvalósult „rosszat” – rossz
viselkedést, rossz tettet – te is elítéled. De te tudod, hogy ez az ő viselkedése, egy
pillanatnyi botlása, és nem azonos személyisége legmélyebb magjával.

De nem tanultuk meg.

„Így belőled, fiam, semmi se lesz!” – „Az ilyen embert senki se szereti!” – „Hát
olvasni, azt aztán nem tudsz!” – „Nem csoda, hogy nem tudsz semmit, mert sosem
figyelsz!” – „Rossz gyerek vagy!”

A pszichológus gyakran találkozik olyan gyerekekkel, akik, ha megkérdezi, miért
is vannak itt, diadalmasan vagy bánatosan azt vágják oda, hogy „Mert rossz vagyok!”

Ha az ember netalán megkérdezi, hogy „Tényleg rossz vagy?”, akkor esetleg egy
szemvillanás kíséretében ez a dacos válasz: „Igen, én rossz vagyok!”

Így állítunk elő reménytelen helyzeteket.

„Makacs vagy!” – És nem jut eszünkbe – ahogy a dánoknak –, hogy a makacsság a
kitartás jele lehet.

Ahogy az sem – hallgassuk könyvünk szavait –, hogy a szórakozott gyerek lehet
nagyon kreatív, aki szereti és nagy tehetséggel műveli a művészeteket…

Nagyon meg kellene tanulnunk a dánoktól, hogy válasszuk el a viselkedést a
gyerektől, és „írjuk át”, „keretezzük át” magunk és gyerekeink számára a
személyiségükre vonatkozó negatív következtetéseket.

Rémülten olvashatjuk könyvünkben, hogy az elmúlt évtizedekben, 20-30 év óta
mintegy 50%-kal kevesebb megértést, empátiát tapasztalnak a fiatalok körében az

Egyesült Államokban a kutatók, miközben kétszeresére nőtt az önzés-önszerelem, a
narcizmus szintje. Ebben az én különválasztja magát másoktól, és ez
megakadályozza az igazán mély emberi kapcsolatok kialakulását.

És nálunk?

Meg tudjuk-e tenni, hogy feladjuk önmagunkat, és „belebújunk a másik bőrébe”,
hogy a világot úgy lássuk és érezzük át, ahogyan ő látja és átérzi? Mert ez volna az
empátia. Nem pedig az, hogy egyszerűen csak megértjük az érzéseit…

Nem, ezt nem tesszük meg.

Ennek az ellenkezőjében élünk.

Körömszakadtáig ragaszkodunk a magunk „egyetlen igazságához”, és ha egy mód
van rá, földbe tapossuk a másikat.

Holott: egyetlen igazság nincs! És aki azt mondja, hogy van, és ő ismeri, arról
biztosan tudhatjuk, hogy: hazudik!

Az amerikaiak úgy gondolják, hogy az ember alapvetően önző, agresszív és
versengő.

De a dánok nem így gondolják.

Úgy gondolják, hogy nem lehet kedélyesen élni és jól érezni magunkat a
bőrünkben, ha így tekintünk önmagunkra és másokra.

Milyen nehéz az anyák helyzete! Mert az anyák is versengenek, már a játszótéri
beszélgetésekben is. Ki a jó anya, ki a jobb anya, ki a tökéletes anya?

Holott a „boldog” anya éppenséggel a „tökéletlen”, a csak „elég jó” anya, aki meri
vállalni tökéletlenségét, gyengeségeit. Aki mer megnyílni és sebezhetőnek
mutatkozni, nem fél attól, hogy mások megítélik és elutasítják őt. Persze ehhez
megfelelő környezet is kell.

Ha félünk, akkor kapcsolataink megrekednek a külsőségeknél.

A sebezhetőség felvállalása és az empátia – kíváncsian a másik bőrébe bújás –
közelebb tud hozni minket egymáshoz.

Az agykutatók már felfedezték az ún. közösségi agyat. Ez az agyterület
aktivizálódik, amikor sikeres társas interakciókban veszünk részt, amikor
gondolatainkat és megértésünket a másik fél gondolatai, érzései és céljai felé
irányítjuk, és ennek a működése hozzájárul saját személyiségünk fejlődéséhez. És jó
érzéseket kelt ennek az aktivitása, sőt odáig is elsodor, hogy több örömöt szerez a
másik elégedettsége bizonyos helyzetekben, mint a saját magunké. Igen, az derült
még ki az agyfiziológiai vizsgálatokból is, hogy saját boldogságunkhoz
elengedhetetlen az, hogy mások boldogságával is foglalkozzunk.

Mondhatnám: saját boldogságunkhoz a másik ember boldogságán át vezet az
igazi, a tartós, a királyi út.

Talán ezért vagyunk ennyire boldogtalanok mi, magyarok…

Persze ennek az állapotnak a kibontakoztatásában ott vannak az elmúlt
évszázadok.

És Dániában viszont ezekben az évszázadokban már a tudatos átformálása az
iskolázásnak is.

Ma Dániában már az óvodások különböző érzelmeket ábrázoló képeket
nézegetnek más gyerekekről, és megpróbálják szavakba önteni az érzéseiket egyegy
szomorú, haragos, örömteli vagy rettegő kép láttán. Megtanulják
megfogalmazni a saját és a mások érzelmeit. Igen, óvodáskortól empátiát,
problémamegoldást és önkontrollt tanulnak. Nagyon fontos a programban, mint
könyvünkben olvashatjuk, hogy a gyerekek és segítőik nem ítélik el a megfigyelt
érzéseket. Egyszerűen csak felismerik és tiszteletben tartják. Mária dán királyi
hercegnő alapítványáról is olvashatunk, amelyik az iskolai bullying, a folytonos
megfélemlítés, csúfolás, szekálás elleni programot dolgozott ki, amelyet az egész
országban bevezettek. Háromtól nyolcéves korig vesznek részt ebben a gyerekek, és
beszélnek a megfélemlítésről, a csúfolódásról, hogy ebben ki mit érez, és
megtanulnak figyelni egymásra. Az alkalmazó tanárok több mint 98%-a ezt minden
intézmény számára ajánlja. És ami még nagyon fontos ezekben az iskolákban, hogy
a különböző képességű gyerekeket tudatosan vegyítik. Nagyon finoman és nagy
szakértelemmel. Rendkívül fontos, hogy a tanár a gyerekeket megismerje, és
eszerint ültesse őket, hogy segíteni tudják egymást. Ösztönzik az együttműködést, a
csapatmunka és a kölcsönös tisztelet minden formáját. Magyarországon is
tapasztalhattuk, hogy a tanyasi iskolások – nyolc osztály ült egy teremben együtt! –
jobban megtanultak írni, olvasni az 1970-es években lefolytatott vizsgálat éveiben,
mint a modern módon osztott csoportban – kor szerint elkülönített osztályokban –
tanuló gyerekek.

Docendo discimus!
Tanítva tanulunk!

A nagyok tanították és segítették a kicsiket. A kutatók nem akartak hinni
maguknak, de akárhányszor ismételték a vizsgálatot, mindig ezt az eredményt
tapasztalták.

Az, hogy a gyerekek jobban megismerik egymást, és közel kerülnek egymáshoz, ez
a kooperatív tanulásban nálunk is nap mint nap tapasztalható, mégsem terjed
eléggé ez a módszer.

A kutatások kimutatták, hogy az oldott, empatikus gyerekek sikeresebbek lesznek a
későbbiekben, és sokkal jobban tudják, hogy mit akarnak, mint „teljesítményre”
szorított, narcisztikus kortársaik. Rendkívül fontos, hogy a dán iskolában a hivatalok
bíznak a tanárokban, és a tanárok bíznak a gyerekekben. Bizalom nélkül semmilyen
valódi eredmény nincs. Ami Magyarországon, mint egy legveszedelmesebb
kórokozó, csontig rágja a társadalmat, az éppen a bizalom hiánya.

Azt mondják, hogy amikor még Arany János életében a Toldit kötelező
olvasmánnyá tették, Arany János kétségbeesve felkiáltott: „Magyar ember nem fogja
többé élvezettel olvasni!”

És tényleg. Nap mint nap tapasztaljuk, hogy nagyszerű műveket utálkozva,
undorral vesznek kézbe a gyerekek. Elolvassák a zanzásított tartalmi kivonatot,
legjobb esetben megnézik a filmet, és nem is tudják, hogy mitől fosztják meg
magukat (és a jövendő társadalmát).

Régóta tudjuk, hogy Dániában ilyen értelemben nincs kötelező olvasmány. „Egy
modern dán regény.” – „Egy klasszikus dán regény.” – „Egy modern regény a
világirodalomból.” – „Egy klasszikus regény a világirodalomból.” – Körülbelül így
van meghatározva a kötelező olvasmány. Hogy a gyerek már olvasta? Nem baj. Sőt!
Jó, hogy most újra föleleveníti. Hogy esetleg a tanár nem olvasta? Nem baj, majd a
gyerek mesél róla…

Amiben mi egyáltalán nem bízunk, és amiben a dánok nagyon bíznak, az az erős
belső iránytű, amely a helyes irányba vezérli majd a gyerekeket, ha megtanulják,
hogy érzéseik érvényesek és elfogadhatóak. Ehhez persze ítélkezésmentesség kell, a
család és az osztály minden tagját meg kell hallgatni és komolyan kell venni. Nem
csak azt, aki a leghangosabb. És saját magunkkal és másokkal szemben is:
türelmesnek, toleránsnak kell lennünk.

Megint valami, ami Magyarországon olyannyira hiányzik.

Könyvünk arra próbál rábeszélni minket, szülőket és tanárokat, hogy legyünk
empatikusak, soha ne legyünk megszégyenítők, mutatkozzunk magunk is
sebezhetőnek, hogy hitelesek maradhassunk, és így segíteni fogunk a
gyerekeinknek, hogy ők is kevésbé legyenek ítélkezők másokkal – és velünk! –
szemben.

A mi Magyarországunk a gyors – elhamarkodott –, pattogó (és hamis) ítélkezések,
ítéletek világa…

Magyarországon ma a fiatalok alig-alig olvasnak.
A dánok háromszorosan hangsúlyozzák: olvassunk, olvassunk, olvassunk!
Hivatkoznak a kutatásokra, hogy milyen nagy mértékben növeli a gyerekek
empátiáját, másokkal való azonosulásra szolgáló képességét, ha olvasunk nekik. És
nemcsak a kellemes könyvek jöhetnek szóba, hanem minden könyv, ami érzelmet –
akár negatív vagy kellemetlen érzelmet is – kelt. A valóság megélése őszintén és
hitelesen, itt is ez a fontos.

És tegyük ehhez hozzá: az empátia és a megbocsátás, mint a kutatások mutatják,
az agy ugyanazon részét aktiválja. És az igazi baráti és családi kapcsolatok is ide
kötődnek, amelyek meghatározzák biztonságunkat és jóérzésünket – ha tetszik,
„boldogságunkat”.

És még egy fájdalmas téma.

Kezdő pszichológus koromban megkérdeztem a szülőket, úgy, ahogy akkoriban
tanultam, hogy ha kell, mivel büntetnek? Meghallgattam, hogy savanyúcukormegvonással,
nem nézheti a tévét stb. Kicsit feltűnő volt, hogy ha a gyerek
véletlenül lelökött egy könyvet az asztalról beszélgetés közben, és én a könyv után
kaptam, a gyerek két karját feje fölé emelte rémülten, védekezően. Úgyhogy új
kérdezési stílust vezettem be. „Ha meg kell verni a gyereket, ki veri meg inkább?
Maga vagy a férje?” Az anya boldogan mosolygott. Végre nem egy hülyével ül
szemben. „Én verem – mondta lelkesülten –, a férjemnek olyan nagy a tenyere, hogy
ő egyszer ütött rá, és akkor is eltört a farkcsigolyája.” „És maga kézzel veri, vagy
esetleg fakanállal?” „Ó, a fakanál már régen csak a kalaptartón van az előszobában.
Elég, ha odamutatok, és a gyerek máris összekapja magát.”

Sok ilyen beszélgetést folytattam, és tapasztalnom kellett mind a két nagy
budapesti kerületben, ahol dolgoztam, hogy bizony nagyon komolyan verik a
gyerekeket, a legkülönbözőbb eszközökkel – kutyakorbáccsal is! –, és van, amikor a
tanító nénire hivatkoznak, aki a vasalózsinórt javasolta, mondván, hogy ő is azzal
verte a gyerekét, és lám, főkönyvelő lett belőle.

Hogy a brutalitás mennyire él a magyar családokban mindmáig, azt az évente
agyonvert nők – anyák! – száma bizonyítja.

A gyerekekről még nem készült ilyen statisztika.
Ma már a kutatásokból egyértelműen tudjuk, hogy a verés romboló hatású a
gyerek hosszú távú fejlődésére. A gyereket a depresszió és az agresszió felé sodorja,
hazugságra, sőt folyamatos hazudozásra készteti, szoros összefüggés van a később
kialakuló torzult személyiség, mentális problémák – szorongás, kábítószer- és
alkoholfogyasztás, agresszió, depresszió – és a testi fenyítés között. A testi fenyítés
rövid távon mintha hatásos lenne, de hosszú távon hatástalanná válik, és roncsolja
a személyiséget. Hatalmi harcokat és ellenséges érzelmeket alakít ki, haragot,
ellenállást és lázadást.

Magyarországon az az alapgondolat, hogy a gyerekek rosszak, meg kell őket törni.
Dániában az alapgondolat szerint a gyerekek eredendően jók. Átesnek olyan
korszakokon – a különböző dackorszakokon –, amik a fejlődés határait jelzik, ezt
tudomásul kell venni, ez normális és elfogadott. Legalábbis a dánok szerint; és így
már nem is olyan idegesítő, nem szörnyű.

Tisztelet?

Ahhoz, hogy megkapjuk a tiszteletet, meg is kell adnunk.
Igen, a dánok ott kezdik, hogy megadják a gyerekeknek a tiszteletet, és úgy
tapasztalják, hogy az így nevelt gyerekek jobban hallgatnak a későbbiekben is a
szüleikre, és kevésbé befolyásolják őket kortársaik, önállóbbá válnak döntéseikben.

A dán iskolában, mint könyvünkben olvassuk, a tanárok minden évben a
diákokkal együtt hozzák létre a szabályokat. Közösen döntenek. Minden osztályban
más szabályok érvényesek, és minden év elején újraalkotják őket. Az eredmény
lenyűgöző. Olvashatjuk, ha valaki túl hangos, vagy zavarja a tanítást, esetleg az
egész osztály föláll, körbesétál a teremben, és tízet tapsol. Még az év elején
határoztak így. Általában minden kérdésben sokkal több időt és energiát fordítanak
arra, hogy hogyan előzzék meg a problémákat, mint hogy hogyan büntessék miattuk
a gyerekeket. Gondolnak a figyelemhiányos hiperaktivitás zavarra, amit a felfújható,
egyik felükön „tüskés” ülőpárnáktól kezdve az ún. „izgő-mozgó készleten” át sokféle
eszközzel próbálnak kezelni az iskolában. És újra és újra visszatérő alapelv, soha
nem a gyerek rossz, csak az, amit csinál. Minden gyerekkel – mert minden gyereket
egyénnek tekintenek – közösen tűznek ki célokat, és évente kétszer áttekintik az
egyéni fejlődést.

Kedves anyák! Kedves apák! Kedves tanárok! De jó volna, ha nem aggódnátok
amiatt, hogy mások mit gondolnak rólatok, gyereketekről és osztályotokról, hanem
sokkal bensőségesebben foglalkoznátok velük! És aztán néhány fontos szabály:

Aludjunk többet! Mozogjunk többet! Fordítsunk több időt magunkra! Annak, hogy
magunkat jól érezzük a bőrünkben, az egyik legfontosabb összetevője a minőségi
idő, amit együtt tudunk tölteni szeretteinkkel.

Rettenetes átélni, hogy Magyarországon az anyák ugyan átélik, hogy milyen nehéz
egy-két-három gyerekkel egész nap egyedül – de nem tudnak róla, hogy ilyen a
civilizációk történetében soha nem volt, mert vagy nagycsaládban éltek az anyák,
vagy nagy cselédség volt –, és azt hiszik, hogy ők rossz anyák, mert úgy érzik, hogy
megőrülnek a gyerektől egy idő után, hogy a szeretett gyerek idegesítő és
kibírhatatlan. És nem tudják megszervezni, hogy szomszédokkal, játszótéri
barátokkal kicseréljék egymás között a gyerekeiket, hogy néha megszabaduljanak
tőlük. A gyerekek elemi érdeke volna, hogy néha megszabaduljunk tőlük! Hogy
aztán újra egy pihent anyát kapjanak vissza. Igen, a gyerekek lerágják a húsunkat,
kiszívják a vérünket, ezért kell időről időre megszabadulnunk és feltöltődnünk, és
aztán majd ők egy újra jól szívható és rágható anyát kapnak vissza.

Kétségbeesve tapasztalja az ember Magyarországon, hogy ha volna pénz, akkor se
fogadnak segítőt, ha mondjuk nem sikerült szomszédnőt, játszótéri ismerőst
beszervezni, a nagyszülők távol vannak, vagy még dolgoznak, más rokon sem ér rá,
mert „ha más kibírja, én is kibírom”. Aztán csodálkozunk, amikor két-három év után
az apa egyszer csak eltűnik a láthatárról… Szóval, próbáljunk együttműködni, és
lássuk be, hogy mit bírunk és mit nem.

Summázva: a könyv kitűnő! Tartsd be minden szavát, és boldog gyereked lesz!

A ROHADT PÜNKÖSDI IMPERIALISTÁK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2018.05.21. 


"Európában az emberek egy részének elméjére most sötétség borult. Vannak dolgok, amiket egyszerűen nem látnak. Magyarországot most éppen azzal vádolják, hogy itt sérül a demokrácia, vagy nincs demokrácia, sérülnek a nők jogai. Az, hogy mi van az Iszlámban, a Sharia Törvényben az nem érdekli őket. Imádkoznunk kell azért, hogy a Szentlélek világosítsa meg őket, azokat az amerikai, európai vezetőket, akik sötétségben élnek."

Ezt egy püspök mondta Pünkösd alkalmából. Ezúttal nem helyezem a levéltetűt mikroszkóp lencséje alá, egy jellemtelen és fájdalmasan buta ember maradjon csak elemzés nélkül jellemtelen és fájdalmasan ostoba, nem akarom én megmagyarázni a hozzá hasonlóknak, miért nem lehet másképp tekinteni a fenti mondatokra.

Inkább csak leírom e jeles egyházi ünnep lényegét, amitől ez a lény itt ájtatos révületbe esik.

Voltaképpen elég volna annyit ideírnom, hogy ez a Pünkösd „a Szentlélek kiáradásának ünnepe”, egy bizonyos szellemi szinten ez már értelmezhetetlen, már kérdést sem érdemes föltenni. De ha még azt is hozzáteszem, hogy „ezen a napon” ünnepli az egyház ezt a bizonyos kiáradást, akkor végképp csak tanácstalanul körülnézni tudok, „ez a nap” ugyanis minden évben egy másik nap. Mert ezt onnan kell számítani… és így tovább.

Namármost. Az ötvenes évektől kezdve nem kellett ünnepelni Pünkösdöt. Kellett viszont ünnepelni november hetedikét meg április negyedikét. És akkor ehhez az ünnepeléshez kaptuk az utasítást a hős Szovjetuniótól, hogy az ünneplésen kívül lehetőleg mindennap el kell mondani mindennek a rohadt nyugati imperialistákat. És ennek kapcsán még született az a vicc is, aminek a poénja így szólt: maguk meg verik a négereket.

Namármost. Én kevés visszataszítóbb, képmutatóbb, álságosabb és agresszívabb intézményt ismerek, mint amilyen a pápaság, de nem értesültem arról, hogy Magyarországra rákényszerítették volna Pünkösd megünneplését. Ennélfogva azt is nehezen hinném el, ha valaki állítaná, hogy jó, a Pünkösdöt nem, de azt a pápaság megköveteli, hogy mondjuk el mindennek a rohadt nyugati imperialistákat. És ez a jellempocsolya, ez az egyházi méltóság mégis elmondja mindennek a rohadt nyugati imperialistákat.

Jó, tudjuk, a másik, még a püspöknél is áporodottabb és terjedelmesebb jellempocsolya, a csúti neoprimitív szívesen rohadtimperialistázik, mert neki seggnyalásilag most éppen így jön ki jól, hogy most nem kényszerítik november hetedike megünneplésére, de neki ez hiányzik, hát istenem, ebben nőtt fel, tessék neki visszaadni a vörösdrapériás november hetediki díszelnökséget, mert neki már gyerekkorában is az volt a vágya, hogy annak a közepén ülhessen, de ha már azt nem lehet, legalább a seggnyalás meglegyen, és akkor mit lehet tudni, mire lesz az még jó, esetleg összejön még az a november hetedike – már többször akartam kérdezni, meg tudja magyarázni valaki, hogy különben miért kell nyalni a Szovjetunió seggét? Csak azért, hogy legyen hová menekülni, mint Rákosi elvtársnak, ha a fejére omlik ez a trágyadomb, amivé Magyarországot rohasztotta? Lehetséges. Az kétségtelen, nyugaton is rengeteg hozzá hasonló jellemtelen selejt él politikus foglalkozás címén, de azok azért nem fogadnák be. Szóval értem én, a rohadtimperialistázásnak mostanában megint szezonja van – de hogyan egyeztethető ez össze a Pünkösddel?

A legnagyobb baj mégsem ez. Hanem hogy már olyan vicc sem születik, aminek valami olyasmi volna a poénja, hogy maguk viszont verik a négereket.

A POPULIZMUS SZÜLETÉSEKOR BALOLDALI VOLT

MÉRCE
Szerző: PAÁR ÁDÁM
2018.05.21.


Kiss Viktor filozófus, ideológiakutató cikkében (Lekéstük a populizmus vonatát) azt írta:

úgy gondolom, hogy Magyarországon a baloldali populizmussal kapcsolatos vitákat tíz évvel ezelőtt kellett volna lefolytatni.” A szerző szerint a magyar baloldal elmulasztotta a populizmusról való gondolkozás folyamatát, ehelyett – a 2006-os őszödi beszédet követően – tovább erőltette a neoliberális politikát. Ezzel a baloldal betolta legfőbb ellenfelét, a Fideszt a neoliberális társadalompolitika elleni védekező pozícióba, így „a neoliberális globalizáció populista ellenpólusát kizárólag Orbán Viktor és a Fidesz építette ki.

Hogy a szerzőnek igaza van-e vagy sem abban, hogy a baloldal mulasztást követett-e el, számunkra most nem érdekes. Kiss Viktor megállapításait csak kiindulópontként használom, hogy megmutassam: volt és lehet olyan populizmus, amely „jó” és baloldali. Egyúttal szeretném megvilágítani azt is, miért tartom nehéznek egy baloldali populista mozgalom szerveződését. Kiss Viktor az ideológia, az eszmetörténet és a jelenkori politikai filozófia felől közelít a témához, én ehhez a történelmi és azon belül politika- és társadalomtörténeti nézőpontot tenném hozzá.

Megszokhattuk, hogy a „populista” jelző eposzi jelzőként szerepel a legkülönbözőbb államfők és pártvezérek neve mellett. A „populista” elmaradhatatlan epitheton ornans-a olyan politikusoknak, mint az elhunyt Chávez és utóda, Maduro, Donald Trump és a Tea Party, Geert Wilders és az AfD, Orbán Viktor és Erdogan. Bal- és jobboldalinak titulált politikusok éppúgy akadnak közöttük, mint ideológiailag nehezen besorolhatók. Egy olyan jelző, amely mindenre és mindenkire ráhúzható, nem igazán alkalmas a vitára. Persze, Laclau egyenértékűségi láncolata, „üres jelölője” és lebegő jelölője megoldást nyújt arra a problémára, hogy különböző mozgalmak és személyek kapták meg a populista jelzőt...

LENNE MIT TANULNI: ÍGY KELLENE MŰKÖDNIE A TÁRSADALMI ÖSSZEFOGÁSNAK

KOLOZSVÁRI SZALONNA - SZALONNA
Szerző: Vendég
2018.05.21.


Adott egy 20 km²-nyi sziget, amit csak komppal lehet megközelíteni, nincs aszfaltozott út és amúgy is alig lakják. A neve Ulva, az érintetlen földi paradicsomok egyike, a Hebridák szigetcsoport tagja, Sir Walter Scott, az angol nyelvű romantika kimagasló alakja ide járt ihletért. A szigeten mintegy 123 féle madárfaj él, de van itt gímszarvas, csukabálna, tengeri vidra és delfin is. Valószínűleg nem túl sokan hallottak róla, az utóbbi hónapokban azonban hirtelen tele lett vele a sajtó, ugyanis a tulajdonosa eladásra kínálta a szigetet, a helyiek meg licitáltak rá. És mindezt lottópénzből, okosan, a társadalmi (közösségi) igényeknek megfelelően. Az összes szemünk nevet...

De honnan is indult Ulva története? Majdnem minden a vikingekkel kezdődött, akik valamikor a 800-as években jelentek meg a szigeten. Először a Senki Földjének (Ullamhdha) nevezték el, később pedig a Farkasok Szigeteként (Ullfur) emlegették. Kastélyt építettek a sziklákra, elkezdték belakni a területet, de később kiderült, nem ők voltak az elsők, akiknek otthont adott Ulva: a megalitikus kultúra nyomát találták meg az Edinburgh Egyetem régészei. Az 1400-as években a sziget a kelta gyökerű Macquarie család kezébe került, majd itt éltek David “Viktória-vízesés” Livingstone apai nagyszülei is. A Macquarie család az 1700-as évek végén eladta a szigetet, 1835-ben pedig a híres-hírhedt Francis William Clark kezébe került, aki 29 500 fontért vette meg (ez ma kb. 2,5 millió font lenne). Clark nem volt a legjobb gazda, elkergette a lakosok nagy részét, de a szigetet a burgonyavész és a kedvezőtlen gazdasági folyamatok is (a hínár biznisz nem éppen jól alakult) sújtották. Ennek következményeként a rekordnak számító 859 főről a 19. század elejére 50-re csökkent a lakosságszám. Napjainkban a sziget 6 ember otthona...

MIT HOZ BUDAPESTRE A LEGSÖTÉTEBB ADATBÁNYÁSZ?

TÉNYGYÁR
Szerző: Ténygyár
2018.05.17.



- A terrorizmus elleni háború eszközeit az állampolgárok nyomon követésére használja

- A szoftver, ami pont úgy gondolkodik, mint egy kém

- A hamarosan Budapesten előadó Peter Thiel cége, a Palantir mindent lát, mindent hall és mindent ellenőriz, ha akar


Peter Cavicchia, egykori amerikai titkosszolgálati ügynök Jersey City belvárosában különleges feladatokat látott el a JPMorgan pénzügyi cégnél. Az általa vezetett belső fenyegetettséggel foglalkozó csoport – a legtöbb nagy pénzintézetnél van ilyen – számítógépes algoritmusokat használt a bank dolgozóinak monitorozására, így védve őket az alattomos kereskedők, befolyásolási kísérletek és mindenféle rossz szándékú egyedek ellen.

Engedve a zsiványság csábításának

A Palantir Technologies Inc. adatbányászati cég már 2009-ben szerződött a JPMorgannel: a Palantir a belső ellenőrök számára felszippantja az e-maileket és böngészési előzményeket, a céges okostelefonok GPS-helyeit, a nyomtatási és letöltési tevékenységet és a digitálisan rögzített telefonbeszélgetések átiratait. A Palantir szoftvere összegyűjti, előkeresi, rendezi és árgus szemmel átvizsgálja, elemzi ezeket a feljegyzéseket, kulcsszavakat és viselkedési mintákat – Cavicchia csapata így óvja a vállalati vagyont a lehetséges visszaélések ellen. A Palantir algoritmusa felhívja például a belső fenyegetettséggel foglalkozó csoport figyelmét arra, amikor a munkavállaló a szokásosnál később jelentkezik munkába, ez már a potenciális elégedetlenség jele – legalábbis a szoftver szerint.

Komoly adatmennyiség gyűlt tehát össze Cavicchia kezében, aki egy idő után engedett a zsiványság csábításának. A cég dolgozó közben keserűen viccelődtek azon, hogy Cavicchia meghallgatja a hívásaikat, elolvassa az e-mailjeiket, és nézi, merről jönnek és hová mennek. És nem is tévedtek. Néhányan hamis információkkal turbózták fel a kommunikációjukat, hogy lássák, Cavicchia említi-e a meetingen.Nos, említette.

Mindez akkor ért véget, amikor a bank vezető tisztségviselői ráébredtek, hogy őket is figyelik, és az, ami a big data szakértői és a globális pénzügyek között kötött ígéretes házasságnak indult, átfordult egy mocskos kémkedési botrányba. A jókora kalamajka – amelyről mit sem tudott – baljóslatú fordulattal járt a Szilícium-völgy egyik legígéretesebb stratupjaként elkönyvelt Palantir számára is: a globális terrorellenes háborúra tervezett hírszerzési platformot fegyverként fordította a hétköznapi amerikai otthonok ellen a belső fenyegetettséggel foglalkozó csoport.

A Palantirt Peter Thiel néhány évfolyamtársával 2004-ben alapította, és azonnal ráharaptak a Pentagon és a CIA afganisztáni és iraki tevékenységében rejlő lehetőségre. Egy kém agyával kezdtek gondolkodni: kitapintható, látható, kiszagolható és meghallható információkat gyűjtve és elemezve. A szoftver különböző adatforrásokból – pénzügyi dokumentumokból, légitársasági foglalásokból, mobiltelefon-nyilvántartásokból, közösségimédia-megjelenésekből – hozta felszínre azokat a kapcsolatokat, amelyek felett könnyen átsiklottak az emberi elemzők. Ezután egy pókhálóhoz hasonló, színes, könnyen értelmezhető grafikával jelenítette meg a kapcsolódásokat. Az amerikai kémek és különleges erők azonnal beleszerettek; Palantirt telepítve sikerült többek között elkerülni a közúti bombákat, nyomon követni a merényletre készülő ellenfeleket, sőt még Oszama bin Laden levadászásában is szerephez jutott a cég.

A katonai siker maga után vonta a polgári szeződéseket. Az Egyesült Államok egészségügyi minisztériuma például a Palantirt használja a biztosítási csalások felderítésére, kiszűrésére. Az FBI bűnügyi nyomozásoknál veti be, a belbiztonsági minisztériumnál pedig a légi utasok vizsgálata a feladata, valamint az, hogy rajta tartsa a szemét a bevándorlókon.

A rendőri szervek New Yorkban, New Orleansban, Chicagóban és Los Angelesben is előszeretettel használták, gyakran olyanokat is a digitális háló csapdájába csalva, akiket semmilyen bűncselekmény elkövetésével sem gyanúsítottak. Emberek és tárgyak skatulyái bukkannak fel a Palantir képernyőjén, további dobozokhoz kapcsolódva, felcímkézve: „A kollégája”, „B-vel él”, „Telefonszáma”, „Autójának rendszáma”, „ C húga”, sőt „D szeretője”. Ha a hatóságoknak fényképük is van, a többi már egyszerű. A járművezetői engedélyek és a személyazonossági fotók adatbázisaira kattintva a bűnüldöző szervek manapság már az Egyesült Államok felnőtt lakosságának több mint felét tudják azonosítani...


MELLÁR TAMÁS: BELÉPEK A PÁRBESZÉD FRAKCIÓBA

FACEBOOK
Szerző: MELLÁR TAMÁS
2018.05.20.


A mai napon (2018. május 20-án) úgy döntöttem, hogy belépek a Párbeszéd párt parlamenti frakciójába. Teszem ezt azért, mert nem nézhetem tétlenül, hogy az ellenzék egyetlen összefogási kísérlete is meghiúsuljon. Egyesek felelőtlen döntése miatt olyan helyzet alakult ki, amelyben nem maradhatok passzív, hanem tevőlegesen segítenem kell az ellenzéki pártok együttműködését. Közismert, hogy Karácsony Gergely (a Párbeszéd párt elnöke) politikai nézeteivel alapvetően egyetértek, éppen ezért vállaltam az ő miniszterelnök-jelöltségét segítő tanácsadó testületben és az általa összeállított árnyékkormányban tevőleges szerepet a választási kampányban. Ezekről a szerepvállalásaimról a választói körömbe tartozó szavazópolgárokat is tájékoztattam.

A Párbeszéd frakcióba való belépésemmel nem veszítem el függetlenségemet, mert
-egy olyan szerződést kötöttem a frakció vezetésével, amelynek értelmében nem vonatkozik rám a frakciófegyelem, tehát továbbra is a saját meggyőződésem és lelkiismeretem szerint szavazhatok,
-a hozzászólásaimban és a bizottsági munkában ugyancsak szabad kezet kapok, a saját megítélésem szerint járhatok el,
-nem leszek semmilyen pártnak sem a tagja.
Jól tudom, hogy döntésemmel a saját helyzetemet nehezítem, mert új támadási felületet nyitok. Mindezt mérlegelve, mégis a belépés mellett döntöttem, mert most sokkal fontosabb az ellenzék perspektivikus együttműködésének az előmozdítása, mint a saját rövid távú érdekem. Remélem, hogy szavazóim elfogadják érveimet és megértik döntésem mozgatórugóit. Őket fogom továbbra is képviselni és szolgálni a parlamentben, ebben a Párbeszéd frakció nem fog gátolni, sőt inkább tágítja a szereplési lehetőségek körét. Persze biztosan lesznek olyanok is, akiket nem győztek meg soraim és vegyes érzelmekkel fogadják elhatározásomat. Ígérem nekik, hogy a parlamenti időszak során munkámmal arra fogok törekedni, hogy az ő megértésüket is megszerezzem és bizalmukat visszanyerjem.
Pécs, 2018. május 20.

A FÉRFI TÖBBET, A NŐ KEVESEBBET KERES, HA VAN GYERMEKE

G7
Szerző: RIGÓ ANITA
2018.05.21.


Az apák minden európai országban többet keresnek, mint gyermektelen férfitársaik, azonban a nőkre általában ennek épp az ellenkezője igaz. Különösen a közép-európai országokra, köztük Magyarországra jellemző, hogy a nők bérhátrányba kerülnek, ha gyerek mellett vállalnak munkát.

Ám azokban az országokban, ahol a nők nagyobb arányban dolgoznak, mint a többiben, ott a fizetések sem maradnak le annyira a gyermekvállalás miatt. Ehhez általában az kell, hogy elérhetőek legyenek a rugalmas foglalkoztatási formák, az óvodai ellátás és a társadalom támogassa a nők gyermek melletti munkavállalását is.

A nők számára azért jár bérhátránnyal a gyermekvállalás, mert a gyermek születése után jellemzően sokáig távol maradnak a munkaerőpiactól. Így a tudásuk elkopik, a kapcsolati hálójuk pedig elavul, vagyis nem tudnak olyan jó pozícióba visszatérni, mint amilyenben előtte dolgoztak. Emellett gyermekvállalás után a nők munkahelyi preferenciái is megváltoznak. Általában rugalmasabb munkaidőre és stresszmentesebb munkára vágynak, ami alacsonyabb fizetést is jelent. Sokszor közrejátszik a munkahelyi diszkrimináció is, amit szintén a munkából való hosszabb kimaradás vált ki.

Lovász Anna, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének kutatója és lengyel kollégája nemzetközi viszonylatban is megvizsgálták az anyák és az apák, valamint a gyermektelenek közötti átlagos bérkülönbségeket, és azt találták, hogy az európai országok három csoportra bonthatóak.

Három dél-európai ország, Görögország, Spanyolország és Olaszország szerepelnek az első csoportban, ahol kevésbé elérhetőek a bölcsődék és óvodák, a társadalmi normák pedig tradicionálisak. Itt jellemzően az anyák vagy csak rövid ideig maradnak távol a munkától, vagy végleg kilépnek a munkaerőpiacról szülés után. Ez magyarázza azt is, hogy itt a gyermekes nők nem szenvednek bérhátrányt, sőt, átlagosan többet keresnek a gyermektelen nőknél. Ugyanis azok az anyák, akik a déli államokban dolgoznak, jó képességekkel rendelkeznek és különösen motiváltak, és rövid kihagyás után visszatérnek a munkahelyükre.

A második csoportban többségében nyugat-európai országok találhatóak (például Belgium, Hollandia, Franciaország), ahol elérhetőek a gyermekellátási intézmények, az anyák nem maradnak nagyon sokáig távol a munkából, széles körben elterjedtek a rugalmas foglalkoztatási formák és a dolgozó anyák társadalmi megítélése is pozitív. Ezekben az országokban amellett, hogy az anyák foglalkoztatási rátája magas, a bérhátrányuk is kicsi...

AZ ANGOL URALKODÓHÁZ EREDETE ÉS RÖVID TÖRTÉNETE, HARRY HERCEG HÁZASSÁGA KAPCSÁN (61.)

JEGYZETTÁR BLOG
Szerző: HARMATH ÁRPÁD PÉTER
2018.05.19.


Éppen május 19-én volt az angol Harry herceg és Meghan Markle házasságkötése, melyet az egész világ figyelemmel kísért (és nálunk is közvetítette a TV). A látványos és érdekes ceremónia ráirányította a figyelmet az angol uralkodóházra. Honnan is ered az előkelő dinasztia? Miért Windsor a vezetéknevük? A posztban ezekre a kérdésekre keressük a választ...

ITT OLVASHATÓ

TOPCORN: MIÉRT NÉZÜNK ROSSZ SOROZATOKAT?

INDEX / TOPCORN
Szerzők: SZABÓ ZOLTÁN, SZILÁGYI MÁTÉ, TRENCSÉNYI ÁDÁM2018.05.20.


Mostanában nagyot mennek a Netflix, HBO, AMC, Hulu és Amazon sorozatai, az olyan örökzöldektől azonban, mint a NCIS, CSI, a Jóbarátok vagy a Szulejmánno meg a Barátok közt, egyszerűen soha nem tudunk szabadulni: mindig lesznek tömegek, akiknek ezek a sorozatok jelentik a szórakozást. Ennek okait szedtük most össze.


A KÖZÉPOSZTÁLYI TILTAKOZÁSOK IMPOTENCIÁJA

ÚJEGYENLŐSÉG BLOG
Szerző: ÉBER MÁRK ÁRON
2018.05.15.


A középosztályi tiltakozások Magyarországon 2010 óta képtelenek arra, hogy érdemi kapcsolatba lépjenek, szolidaritást vállaljanak és osztályszövetséget kössenek a néppel (a magyar társadalom nem-középosztálybeli részével: alsó kétharmadával). Amíg ez így lesz, a Nemzeti Együttműködés Rendszere megdönthetetlen marad.

Politikailag aktív, NER-kritikus, középosztálybeli, nagyvárosi tiltakozóként hajlamosak lehetünk azt hinni, „mindenki tiltakozik”, hiszen szinte valamennyi barátunkat és ismerősünket velünk együtt tiltakozni látjuk. Barátaink és ismerőseink azonban társadalmi, gazdasági, demográfiai helyzetüket tekintbe legnagyobbrészt olyanok, mint mi: politikailag aktív, középosztálybeli, városi tiltakozók. (Éppen ezért ők a barátaink, éppen ezért ők az ismerőseink.) Nem látjuk tehát, hogy e „mindenki” valójában csak a magyar társadalom egy kicsiny véleménybuborékja.

És ami ennél veszélyesebb: nem látjuk, hogy ezt nem látjuk
.

Három példa:
  • Fővárosi lét: jelenleg a magyar állampolgárok körülbelül egyötöde él a magyar fővárosban. Politikailag aktív, NER-kritikus, középosztálybeli, nagyvárosi tiltakozókként kimondatlanul is azt gondolhatnánk: „a főváros az ország”. Nem is tévedhetnénk nagyobbat: ignorálnánk a pluralizmust, hiszen a magyar állampolgárok körülbelül négyötöde nem a fővárosban él.
  • Diploma: jelenleg a 15 évesnél idősebb magyar állampolgárok 20%-a rendelkezik felsőfokú végzettséggel, egyetemi vagy főiskolai diplomával. Politikailag aktív, NER-kritikus, középosztálybeli, nagyvárosi tiltakozókként (szinte „magától értetődő” módon diplomásként) azt gondolhatnánk: hazánkban jószerivel „mindenki” diplomás, hiszen saját köreinkben lényegileg ezt tapasztaljuk. Nem is tévedhetnénk nagyobbat: ignorálnánk a pluralizmust, hiszen a 15 évesnél idősebb magyar állampolgárok négyötöde nem rendelkezik felsőfokú végzettséggel.
  • Középosztálybeli élethelyzet: jelenleg a magyar állampolgárok körülbelül egyharmada él középosztályi életnívón. Politikailag aktív, NER-kritikus, középosztálybeli, nagyvárosi tiltakozókként azt gondolhatnánk: hazánkban „mindenki” ugyanígy él, hiszen a saját köreinkben ezt tapasztaljuk. Nem is tévedhetnénk nagyobbat: ignorálnánk a pluralizmust, hiszen a magyar állampolgárok kétharmada a középosztályi életnívónál rosszabb-bizonytalanabb körülmények között él. Közülük ráadásul közel négymillióan a szegénységi küszöbnek tekintett létminimum alatt élnek...

TUDJA, MIT ÜNNEPLÜNK PÜNKÖSDKOR?

INDEX / VIDEÓ
Szerző: BAKRÓ-NAGY FERENC, TRENCSÉNYI ÁDÁM
2018.05.21.


Pünkösd az egyik legfontosabb keresztény ünnep, egyébként munkaszüneti nap is. De vajon mit ünneplünk ilyenkor? Csak úgy röpködtek a megoldások.

KARAFIÁTH: A NEMZETI KONZULTÁCIÓ A NŐK MEGERŐSZAKOLÁSA

24.HU - POSZT ITT
Szerző: KARAFIÁTH ORSOLYA
2018.05.20.


A tét az, hogy sikerül-e konzerválni egy merőben elavult, sokakat kirekesztő és minden világtendenciával szembemenő családképet.

Ismét nemzeti konzultáció elébe nézünk, megkérdeznek minket (már aki belemegy az idióta játszmába), hogymik is legyenek a jó apánkkal kötött örökszerződés főbb pontjai.Miért is történik ez? Talán mert most már világos: nálunk nem azért történik a választás, hogy aztán a törvényes képviselőink felelősen, szakmai és emberi szempontokat mérlegelve döntéseket hozzanak.

Tudjuk már, hogy nálunk miért kell a hatalom: egy szimpla szemfényvesztő mutatványért.

Realizálták, hogy bár győztek, valami megbicsaklott, a vakhit kissé erodálódott. A nagy tettre, a választásra még tudták fanatizálni a tömegeiket, de lehetetlen nem meghallani a kritikus hangokat.

Kérdés persze, hogy a sikerre hajtott, kimaxolt, az ellenség gyűlöletére, az ország megvédésére kihegyezett kampány után a valamilyen célra irányuló (ez jelen esetben a demográfiai robbanás) összefogás létrejöhet-e. Hogy ez is bír-e akkora erővel, mint a sorosozás, migránsozás. Hogy sikerül-e konzerválni egy merőben elavult, sokakat kirekesztő és minden világtendenciával szembemenő családképet. Ha ez is sikerül: tényleg övék a világ.

Cél, hogy lássa meg a bázisuk hezitáló része is: nem szédíti őket, hogy mindenhatóak lettek. Mert mit csinál a jó apa? Odafordul a gyermekhez: mondd már el, mit szeretnél.

Én például azt szeretném, ha az Isztambuli Egyezményt ratifikálnák végre. Mert azzal tényleg tehetnének valamit a nőkért. (Amúgy arról sincs szó, hogy mit csinál egy függő helyzetben lévő háromgyerekes anyuka, ha apuka oda-odacsap.)

A napvilágot látott adatok szerint az eddigi csevegések nyomdai költsége alkalmanként nettó 68,1 millió forint, a postázás pedig nettó 881,5 millió forint volt. És ne feledkezzünk meg a dolog körül keringő hiénákról meg a feldolgozókról meg a lapokban vett felületekről, satöbbi, szóval úgy másfél milliárd forint a papírszemét (mert ez a konzultáció és nem több az egész) ára.

Csak szólok, hogy ebből épp összejönne az a nyolcmilliárd, amibe a ratifikálás feltételeinek megteremtése kerülne.

De nem és nem, hiszen nem cél, hogy bármi változzon. (A megfelelő családokban születő gyerekek számán kívül.) Csak az a kérdés marad, hogy a hazugságözön arra elegendő-e, hogy valóban növekedjék a gyerekvállalási kedv. Mert az oké, hogy torkunk szakadtából üvöltünk, hogy ‘nekünk Brüsszel nem parancsol’, meg hogy pszichózzuk magunknak, hogy erősek és büszkék és a világon a legjobban vagyunk. Ez nem igényel túl nagy erőfeszítést, sőt. Irtó jó ventilláláshoz, indulatlevezetéshez. Ám egy gyerek felnevelése macsó közegben, ahol a nő mindig második, nemigen. Kíváncsian lesem, ez a drága kis trükk hoz-e eredményt.

Lelki hatása biztosan lesz, ez sima hazugságpszichológia: a manipulátor arra utazik, hogy a másiknak leszűküljön a döntési szabadsága, és azt akarja, amit ő. Ennek elérése érdekében az érzelmeidet célozza be, nem az eszedet. Az más kérdés, hogy nincs nehéz dolga, hozzászoktunk már az ösztönvezéreltséghez, a többség örömmel hagyja magát manipulálni. Sőt, egy ponton túl várja is az erős ingereket, olyan nagy dózisokhoz szoktatta hozzá őt a propaganda...

SZEX IDEGENBEN

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Margit
2018.05.21.


Meglehetősen intim, érzékeny téma a mai, talán ezért is esik kevesebb szó róla, pedig társat találni külföldön semmivel sem könnyebb (sőt…), mint Magyarországon. A tapasztalatok persze nagyon személyfüggők, így Margit írása (előző posztját itt találjátok) is inkább amolyan vitaindító.

„Nem a vérmérsékletem íratja ezt a posztot velem, inkább a szociológus szemével kutatom a kinti társadalmat, inkább a gondolkodó keresi a válaszokat az emberek közti kapcsolat viszonyában.

Miután több éve már, hogy külföldön dolgozom – megszakításokkal – nagy magányomban regisztráltam egy társkereső oldalon. Mégiscsak kellemesebb társasan eltölteni a szabadidőt, mint egyedül kóvályogni a hegyekben.

Típusok

Hamarosan örömmel konstatáltam, hogy igen kapós vagyok. Óriási választék áll rendelkezésemre, kortól, foglalkozástól függetlenül. Örömöm mégsem tartott sokáig, amikor rájöttem, hogy a jelentkezők elsősorban szexet akarnak, de rögtön…

Az első kérdésük mindig az volt, hogy vagyok, a második, hogy hova lehet jönni. Az udvariasabbja először kávézást javasolt és majd meglátjuk…

A másik réteg ezeken az oldalakon egy rendkívül udvarias, romantikus, verseket, szerelmes dalokat küldő csoport, akik tényleg tisztában vannak azzal, hogy mire van szüksége egy magányos nőnek, mit akar hallani a szívünk.

Minden szólam egész testünkben megbizserget, lám végre megérkezett a régóta várt, áhított IGAZI. Hálát adunk Istennek, az Univerzumnak, a Sorsnak, hogy ránk ragyogott a tiszta virtuális szerelem és nap mint nap olyan üzeneteket hallunk, amire már régóta vágytunk és dédelgettük szívünkben.

Természetesen ezt ki is érdemeltük, lelkileg megszolgáltuk, megszenvedtük. Mintha álomvilágban élnénk, lebegünk ég és föld között, hiszen felkelés után az első, hogy azonnal megnézzük kedvesünk aznapi üzenetét.

A napi bűvöletet „megkajolva” repkedünk egész nap, mint a kannabisz fogyasztók. A titokzatos hódolóknak forgatókönyvük van arról, hogyan hódítsák meg a kissé már besavanyodott, depresszióssá vált, de még mindig a nagy Ő megjelenését váró, szerelemre éhes hölgyeket.

Csak óvatosan!

Ez az ügyes érzelmi megvezetés olyan mélyen beviheti a gyanútlant az erdőbe, hogy minden realitás érzékét elveszítve már a meséket is elhiszi. A szerelem olyan, mint egy rózsaszínű köd vagy hályog az ember szeme előtt. Még legjobb barátnőnk sem tud meggyőzni minket a csalás gyanújáról, meggyanúsítjuk, hogy féltékeny, csak irigykedik ránk, mert neki nincs ilyen szerencséje, mint nekünk.

Ebből az álomból nem is akarunk felébredni, mert végre boldogok vagyunk annyi év, évtized után, és „foggal-körömmel” ragaszkodunk ehhez az állapothoz, tündérmese-effektushoz.

Bármennyire is hihetetlen, de ez működik, gyakran sikerül az ismeretlenségből felbukkanó hódolónak, aki „átmenetileg éppen szorult helyzetbe került” pénzt utaltatnia áldozatával.

Ezek a csalók profik, több „áldozatot is tartanak a tűzben”. Ez a napi munkájuk, ebből próbálnak megélni. Még Ali baba meséjét is elhittem, a ládikában lévő vagyonról, amely hamarosan megérkezik hozzám, hogy megőrizzem kedvesemnek, amíg személyesen is tudunk találkozni.

Az én hódolóm Irakban szolgált. Miután olyan fordulatot vettek a mesei események, hogy megijedtem, veszélyben éreztem magam, felkerestem a legközelebbi követséget, hogy segítséget kérjek.

Meglehetősen értetlenül álltak velem szemben, majd nekem szegezték a kérdést: „én ezt a sok képtelenséget tényleg elhittem?” Ezek után fokozatosan, napokig tartott, amíg kitisztult a tudatom és újra magam lettem. Szégyellnem kellene, elhallgatnom az eseményeket, de megtörtént velem, ez az igazság.

Ha valaki hasonló helyzetbe kerül, legyen óvatos, mert nagy a valószínűsége, hogy nem az egyetlen és kizárólagos testi-lelki másik felünk érkezett meg, hanem egy csalóba, pszichopatába szaladtunk bele...

MAGYARORSZÁG KAPITÁNY MEGMENTI A VILÁGOT

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TAMÁS RÓBERT
2018.05.21.


A napfelkelte kutyagumi ahhoz képest, hogy végre megint Orbán Viktor ragyog Európa egén! Ez a hős, aki mindannyiunk szerencséjére magyarnak született, végre a kezébe veszi a dolgokat. Amely dolgok már nyolc éve a kezében vannak, kivéve, amit zsebre vágott, mert az már a zsebében van. Vagy más zsebében, megőrzésre.

De ám nem csak ennek a kicsi, ám rogáni tempóban táguló országnak nagy szerencséje az, hogy Nemzetünk Napsugara letette az esküt és beletottyant a trónba, amibe már régebben belehízott és be is szorult, sőt, nem is óhajt kiszorulni belőle, hanem a kontinens is az utolsó utáni pillanatban menekült meg. 
Mit a kontinens? A bolygó...

BERKECZ: AZ ELLENZÉK A TÚLÉLÉSRE HAJTOTT, NEM A KORMÁNYVÁLTÁSRA

ZOOM
Szerző: KOVÁCS ISTVÁN
2018.05.21.


Berkecz Balázs, az Együtt volt alelnöke az ellenzéki bénázások, csaták és alkuk hátteréről, a Karácsony Gergely-féle hangfelvételről, továbbá pártja jövőjéről is beszélt a Zoom.hu-nak adott interjújában.

Mi lesz az Együtt-tel?
Június másodikán lesz küldöttgyűlésünk, ahova a tagság is meghívást kapott. Az a helyzet, hogy a 150 millión kívül, ami az elnökséget terheli, még van 30-40 millió forint mínusz: az Állami Számvevőszék bírsága, ami teljesen nonszensz, mert egy nem létező probléma miatt büntettek minket és még van 25 egyéni jelölt, akiknek az 1 millióját is vissza kell fizetni, mert nem érték el a 2 százalékot. Szerintem a legésszerűbb döntés, ha a felszámolás irányába visszük el a pártot, viszont van egy jó a közösség, amit össze kell tartani, ennek a formájáról is beszélni kell majd a küldöttgyűlésen.

Alapítanának egy új pártot?

Szerintem más irányba kell elmozdulni. A választási eredményeket figyelembe véve nincs sok értelme egy újnak, hacsak az az új párt nem egy olyan néppárt tud lenni, ami a többi pártból képes bevonzani a hiteles szereplők többségét. Viszont számomra az is kiderült az elmúlt években, hogy

az ellenzéki politikusok közül a látszat ellenére többeknek nem az az érdeke, hogy kormányváltás legyen, hanem sokkal inkább a túlélés vagy a Fidesz kiszolgálása.

Van olyan párt most a palettán, amelyikhez tudnának csatlakozni?
Én biztosan nem, mert nem látok hiteles ellenzéki pártot az Együttön kívül. A Momentumnak egyébként megvolt a lehetősége arra, hogy magához vonzza a hiteles szereplőket a NOlimpia kapcsán, de sajnos nem ebbe az irányba indultak el, hanem önálló pártot alapítottak, mindenkitől elzárkóztak, és végül ezzel a kamikaze politizálással bezuhantak a parlamenti küszöb alá.

Az LMP-nek hatalmas felelőssége van abban, hogy egyrészt nem jött létre egy új pólus, amivel meg lehetett volna feszíteni a külön paktumot kötő MSZP-t és DK-t, másrészt több fontos választókerületben jutott miattuk mandátumhoz a Fidesz.

Nálam a Jobbik is elásta magát, túl azon is persze, hogy a szélsőjobbal mindig is hadilábon álltam: 2016-ban Hadházy Ákos hívott össze egy beszélgetést, amiben a Fidesznek kedvező választási rendszerrel szembeni alternatívát vázolt fel, amivel nyomás alá lehetett volna helyezni a kormányt és egy új választási törvényjavaslattal előállni. Ettől a Jobbik kapásból elzárkózott, és mivel a legnagyobb ellenzéki erőről beszélünk, a kezdeményezés legitimitása komolyan sérült. Ugyanezt a politikát követték a Közös Ország Mozgalom kezdeményezésével szemben is, ahol egy nyolcpárti javaslat megszületett arra, milyen módon kellene egy új választási törvényjavaslatot létrehozni, de a Jobbik nélkül nem lehetett azt állítani, hogy az egész ellenzék javaslata lenne...

A MÉRGEZETT SZIVARTÓL A GYILKOS ESERNYŐIG: A HIDEGHÁBORÚ LEGTITKOSABB HALÁLOSZTÓ ESZKÖZEI

QUBIT
Szerző: DIPPOLD ÁDÁM
2018.05.21.


A múlt század közepétől az amerikai CIA és a szovjet KGB egymással versengett, hogy ki tud minél hülyébb gyilkoló eszközt kitalálni. A robbanó szivar kora lejárt, de a mérgeket ma is bevetik, ha úgy hozza a szükség.

Megesik, hogy az emberek az egymás közötti konfliktusokat nem véres háborúkkal és tömegmészárlással próbálják megoldani, hanem finomabb és célzottabb módokon: jellemzően ilyenkor kerülnek előtérbe a titkosszolgálatok és az általuk kivitelezett merényletek. Erre a célra a méreg alkalmazása tűnik a leginkább célravezetőnek, legyen az az ókor nagy slágere, a bürök, a középkor kedvence, a nadragulya, vagy akár a huszadik és huszonegyedik század fejlesztései, mint a VX vagy az orosz-brit kettős ügynök, Szergej Szkripal ellen nemrég bevetett, titokzatos Novicsok, amely egyes feltételezések szerint nyolcszor erősebb, mint az eddig ismert legerősebb idegméreg.

A huszadik század fegyverkezési versenyében egyre nagyobb szerepet kaptak a különböző mérgek: miután Németországban az IG Farben üzemében négy vegyész, Gerhard Schrader, Otto Ambros, Gerhard Ritter és Hans-Jürgen Van der Linde 1938-ban felfedezte a szarin nevű ideggázt, a hitleri rezsim „csodafegyvereitől” megrettent szovjetek és amerikaiak saját vegyi fegyver fejlesztésébe fogtak – és bár már az 1889-es hágai egyezményben is tiltották, a nemrégiben kirobbant Novicsok-botrány után több mint valószínű, hogy ezek a mai napig folynak...

DE MITŐL LEHETNE MÁS EZ A REMÉNYTELENÜL ELMEBETEG HELYZET?


KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.05.21.


Keresztény/keresztyén ünnepi jó reggelt kívánunk mindenkinek! Abból az alkalomból, hogy megérkezett a Szentlélek hozzánk, bűnösökhöz, romlottakhoz, eltévelyedettekhez is. Mármint amennyiben a Szentlélek nem csak a Semjén Zsoltokhoz, meg a kétharmadhoz érkezett meg. Arra gondoltam, hogy ebben az emelkedett pillanatban, miközben egyesek a hitüknek megfelelően, lehetőleg csendben, magukba szállva próbálják megragadni a pünkösd lényegét, miközben a kettesek számára ez semmi különöset nem jelent, és miközben a hármasok téglaporosra döngetik az álszentségtől amúgy is repedező mellüket, hogy ők mekkora nagy keresztények, idepakolom Márfi Gyula veszprémi érsek pünkösdi üzenetét, amely az egyik kormánypropagandát és álhíreket gyártó oldalon jelent meg. Csak a lényeget, hogy ne sántuljunk:

"Európában az emberek egy részének elméjére most sötétség borult. Vannak dolgok, amiket egyszerűen nem látnak. Magyarországot most éppen azzal vádolják, hogy itt sérül a demokrácia, vagy nincs demokrácia, sérülnek a nők jogai. Az, hogy mi van az Iszlámban, a Sharia Törvényben az nem érdekli őket. Imádkoznunk kell azért, hogy a Szentlélek világosítsa meg őket, azokat az amerikai, európai vezetőket, akik sötétségben élnek."

Szerintem is ez a pünkösd egyik legfontosabb üzenete. Hogy mindenki más sötétségben él, bezzeg mi. Szerintem az érsek úr ezzel a hatalmas ünnepi lendülettel akár be is állhatna a Fideszbe hivatalosan is szekeret tolni. Nincs az a hivatásos szóhurcoló, aki ennél tökéletesebben fel tudta volna mondani a narancssárgán világító, örökzöld kormányprogramot. Képzavar esete forog fenn? Nem baj.

"Ne csak azért szeressünk, mert rá vagyunk szorulva valakire. Tudjuk a kapott szeretetet viszonozni, és tudjunk szeretni akkor is, hogy ha abból közvetlen hasznunk nincsen."

Meggyőződésem, hogy az érsek úr nem azért szeret feltételek nélkül hozzádörgölőzni a hatalomhoz, mert abból bármilyen haszna lenne. Az érsek úr egyszerűen másként nem tehet, mint így: az önzetlen, hátsó szándékok nélküli szeretet jegyében huny szemet a magyar társadalom szövetét roncsoló, feneketlen gyűlöletkeltés fölött, iszlámozik, shariázik és bagatellizálja a magyar demokrácia állapotát és a nők jogait. Soha egyszer nem hallottam ettől az embertől, hogy aggódna a magyar társadalom peremén vegetáló, nélkülöző, nyomoruktól kettőig nem látó polgártársaiért, vagy hogy szükségesnek tartaná gátat szabni az elvetemült, egybites összeesküvés-elméletekkel való agymérgezésnek.

Pedig lenne munka bőven, ha már a Szentlélek életünkre gyakorolt pozitív hatásairól sikerült megemlékezni, amelyek közül az egyik legfontosabb, hogy erényeinkre, az emberi jó cselekedetekre fordítja a figyelmünket. Én például határozottan jó dolognak tartottam volna, ha 10-11 éves gyerekek egy közönséges tábori versenyen nem a Migránsok és a Soros-terv csapatneveket választva szálltak volna küzdelembe egymás ellen. De így történt. Ott tart ma ez az ország, hogy 10-11 éves gyerekek agyába olyan szinten égett bele a kormányzati mocsok, hogy egy tábori vetélkedő sem képzelhető el a migránsok és Soros nélkül. Amikor meg azért tépjük a szánkat, hogy itt nem a korrupció mértékegysége a legtragikusabb, hanem a szellemi méreg, amivel évtizedekre tönkrevágják az ország mentális állapotát, amivel elcseszik a felnövekvő generációt, akkor jön mindig valami ügyeletes nemzetvédő és elmagyarázza, hogy bezzeg miért nincs ezzel semmi baj.

De mitől lenne másképp ez a reménytelenül elmebeteg helyzet, amikor a valamiért közszolgálatinak csúfolt, migránskanálisként funkcionáló, jobb időket is megért M1 nevű csatornán viccoldalak álhíreit mutatják be véres valóság gyanánt. Az egyik híradónak becézett propagandaműsorban az volt a szalagmunkások feladata, hogy Németország aggasztó iszlamizációjával hergeljék a nagyérdeműt. Erre megfelelőnek találták, hogy két drezdai befogadóállomáson verekedés történt. Ám ez így nem volt elég szaftos, sem elég brutális, úgyhogy belekevertek egy vaskos álhírt is egy bevallottan szatirikus álhíreket gyártó oldal cikke alapján. A Noktara Hírcsárdát idéző cikke arról szól, hogy Essen (ami németül azt jelenti, hogy „enni”) a ramadán miatt átnevezi magát Fastenre (ami németül böjtöt jelent), sőt, a helyzet drámaiságának illusztrálása okán még a polgármesterre is hivatkoznak a nyilvánvaló álhír alapján, aki azt mondta: tekintettel akart lenni a muszlimok vallási szokásaira. Következmények nélküli, felelőtlen, ordas hazudozás. Közpénzből. Az eredmények pedig már látszanak...

ROSSZ HÍR A MAGYAR NYUGDÍJASOKNAK

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: nepszava.hu
2018.05.20.


...Egyre több idős jut egyre kevesebb fiatalra

A helyzet várhatóan a jövőben sem fog javulni, egyre több idős jut egyre kevesebb munkavállaló korú emberre, vagyis az állami nyugdíjrendszereknek egyre kevesebb munkavállalótól elvont pénzből egyre több idős nyugdíját kell fedezniük. Más szóval a demográfiai folyamatok miatt a bevételi oldalon egyre kisebb, míg a kiadási oldalon egyre nagyobb összeg szerepel. Az egyensúly fenntartása érdekében az államoknak vagy több pénzt kell beszedniük a munkavállalók után, vagy kevesebbet kell kifizetniük a nyugdíjasoknak.

Magyarországon számíthatnak a legkevesebb maradék életre az idősek

Az elmúlt években számos OECD-ország emelte a nyugdíj-korhatárt, illetve tervez további korhatáremelést. A korhatár emelésével két legyet lehet ütni egy csapásra: az emberek tovább maradnak munkában, így tovább fizetnek be a közösbe, és később kezdenek el kivenni belőle.

A korhatár emelését nemcsak a nyugdíjrendszerek fenntarthatósága indokolja, hanem a várható élettartam emelkedése is. Az OECD átlagában jelenleg a 65 éves nők még 21 évre számíthatnak haláluk előtt, a férfiak még 18-ra. A 2060-as évekre ez a nők esetében várhatóan már 25 év lesz, míg a férfiaknál 23. Magyarország ebben a tekintetben legutolsó az OECD-ben, jelenleg a 65 éves magyar nők csak 18,6 évre számíthatnak

(2060-ra ez 22,3-ra emelkedhet), a férfiak pedig csak 14,8 évre (2060-ra ez 18,3-ra emelkedhet).