2018. június 7., csütörtök

MEGUNTÁK, HOGY A GYEREKEK A PORNÓBÓL TANULJÁK MEG, HOGY MI AZ A SZEX, EZÉRT INKÁBB VÁLASZOLNAK MINDEN KÉRDÉSÜKRE

444
Szerző: ALBERT ÁKOS
2018.06.07.



- Az iskolában alig van szexuális felvilágosítás, sok családban pedig még mindig tabu a szexről, szerelemről beszélgetni.

- A tizenévesek viszont egyre fiatalabb korban kezdenek érdeklődni a szexualitás iránt, sokan jobb híján az internetről, pornófilmekből tájékozódnak.
- A Hintalovon Alapítvány önkéntesei ezért indítottak egy chatet, ahol a gyerekek szabadon kérdezhetnek tőlük, és ők válaszolnak nekik.
- Egy év alatt több ezer beszélgetést bonyolítottak le, a gyerekkori szerelemtől a legsúlyosabb bántalmazásig minden előkerült.

Miért jó a fiúknak az orális szex?

A kérdést egy tizenéves lány tette fel egy chatfelületen, a választ pedig egy felnőtt önkéntes adta meg neki. Egyikük sem ismerte a másikat, csak az anomim chaten érintkeztek, az önkéntes mégis hosszan elbeszélgetett a lánnyal. Ebből kiderült, hogy a lényegre törő kérdés ellenére a lányt elsősorban nem is az orális szex érdekelte, hanem sokkal inkább az, hogyan lehet, hogy az osztályában lévő fiúkat ennyire érdekli a szexualitás, miközben őt nem.

Egyszerűen csak próbálta felderíteni, hogy az orális szexben, vagy bármi másban, amikkel a korabeli fiúk foglalkoznak, mi lehet olyan nagyon érdekes, és miért nem lehet a fiúkkal már úgy beszélgetni, mint azelőtt.

A beszélgetésben pedig végül oda jutottak, hogy ez így normális, van, hogy a fiúkat elviszi ez a téma. A lánynak pedig már az is sokat segített, hogy egyáltalán valaki meghallgatta, és tudott beszélni a csalódottságáról.

Ez egy volt a közül a 3500 beszélgetés közül, amely a Yelon-chaten zajlott le tavaly február óta. A yelon.hu oldalt tavaly indította a gyerekjogokkal foglalkozó Hintalovon Alapítvány, a célja pedig, hogy az életkoruknak megfelelő információkat adjanak gyerekeknek testkép, szerelem, kapcsolatok és szexualitás témakörökben. Utóbbi különösen fontos,

a gyerekeknek ugyanis nagyon nehéz kiigazodniuk ebben a témában, az iskolai tananyagnak nem része a szexuális felvilágosítás, sok családban pedig még mindig tabu a szex.

Az meg nem megoldás, ha senki sem beszél nekik erről, mert akkor maguk kezdenek utánanézni a kérdéseiknek az interneten, és egyáltalán nem biztos, hogy jó, amit találnak.

„Csak nézzük meg, milyen képeket látnak az Instagramon. Azt érezhetik, hogy ilyet kell posztolni, pedig ezek között csomó agyonszexualizált kép van. Ekkora a dekoltázs, akkora a fenék, és ők nem tudják, hogy el kell osztani 15-tel azt, ahogy a posztoló ténylegesen kinéz” - mondta Kata, a Yelon egyik önkéntése.

Az okostelefonoknak, táblagépeknek és laptopoknak köszönhetően pedig pár kattintással már pornót is tudnak nézni.

Ezzel az baj, hogy sok tizenéves egyáltalán nem tudja hová tenni a pornófilmben ábrázolt helyzeteket, főleg egy fiatalabb gyerek.

„Azt fogják hinni, hogy olyan a szex, amilyen a pornóban, úgy kell kinézni, mint a pornószínésznők, a férfiaknak olyan méretekkel kell rendelkeznie, mint a színészeknek, a szex pedig úgy néz ki, hogy meghúzzák a lány haját. De tudjuk, hogy ez nem így működik” - mondta Kata.

Ezért jött az ötlet az alapítványál, hogy indítanak egy weboldalt, ahol összeszedik a témával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, gyerekeknek és szülőknek egyaránt. És ami még ennél is fontosabb:

Indítanak egy chatszolgáltatást, kifejezetten gyerekeknek, akik anonim módon feltehetik a kérdéseiket az önkénteseknek, akik aztán megválaszolják azokat.

„Te is unod, hogy a gyerekek a pornóból tanulnak a szexről?” - Kata szerint ezzel a szlogennel toborozták az önkénteseket, ez keltette fel az ő figyelmét is...

PÁRHUZAMOS UNIVERZUMOK

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2018.06.07.


..."Retteg a szegénytől a gazdag s a gazdagtól fél a szegény."Írhatta volna ezt ma is József Attila, de nyolcvanegy esztendeje írta, azóta tettünk ugyan egy érdekes kanyart, melyben az ember emberhez méltó életet élhetett, gyermeke kiemelkedhetett, ha volt szorgalma és ambíciója, nem volt koldus, nem volt hajléktalan, viszont voltak munkahelyek és volt közveszélyes munkakerülés, fürdőszoba és nyugdíj a parasztnak, állampolgári jogon járó egészségügyi ellátás mindenkinek - ma meg állampolgári jogon az jár, ami a hetedik gyereknek.
Már a szája sem járhat, mert veszélybe kerül a munkahely, az egzisztencia, a gyerek továbbtanulása, a megélhetés.
Meglehetősen sötét a kép, és még sötétebb, ha a társadalom egyéb bajait - a közbiztonság és a létbiztonság helyzetét is hozzávesszük, meg azt, hogy a világ összes országa közül a negyedik helyen állunk a daganatos megbetegedések gyakoriságát tekintve, nálunk már csak Zimbabwében és a Dominikai Köztársaságban rosszabb a helyzet.
Hogy a rákra hajlamosító tényezők között hányadik helyen áll a megélhetési stressz, azt nem tudom, de azt igen, hogy aki állandóan a holnapért aggódik, az hamar beteg lesz, márpedig itt a beteg maga Magyarország.

Ennek a betegségnek egy csúnya kiütése a nacionalizmus, a sovinizmus meg az idegengyűlölet.
Ha nem lenne olyan rettenetes, még lehetne is röhögni jókat, csak meg kellene kérni a gyűlöletet szítókat, hogy nagyszüleik születési nevét tegyék a saját nevük mellé - persze a forinton vett neveket eredeti formájukban.
De persze ez az egész nem nevetséges, inkább szomorú.
Mint ahogy az ellenzék állapota is.
Utolsó esély a helyhatósági választások előtt az MSZP elnökválasztó kongresszusa, ha ott egy markánsan baloldali, értelmes és tehetséges jelöltet sikerülne befuttatni, talán még le lehetne fékezni a magyar baloldal zuhanó liftjét.
Nem kedves kislány, nem simulékony úrifiú kellene, hanem egy robusztus személyiség, akit nem lehet félkézzel félretolni.
Botka jó lett volna, de ő elkúrta.
Nem kicsit, nagyon - rámehet a polgármestersége is...
Jó lenne egy Egységes Baloldali Demokrata Párt is - tökös férfi híján lehetne az elnöke akár Dobrev Klára is, ha a hatalom képviselői halálhörögnének, annál jobb lenne.

Ami ma van, a csendes közöny és a győztesekhez igazodás, a lehető legrosszabb, ami ma a magyar demokratákkal történhet.
Talán alternatívát kellene mutatni, kedves ellenzék, mert a semmittevésből csak a semmi szökkenhet szárba...

LENYŰGÖZŐ VIDEÓ A TISZAVIRÁG ÁTALAKULÁSÁRÓL

NLCAFÉ
Szerző: NLCAFÉ
2018.06.07.



Valakinek akkor szerencséje volt a Tisza-parton, hogy az ölébe hullott egy tiszavirág, amely éppen vedlés előtt állt. A hölgy felvette a csodás átalakulást.

Mariann a szegedi Tisza-parton üldögélt, amikor egy kérész – azaz egy tiszavirág – pottyant az ölébe. Így közvetlen közelről nézhette végig a rovar vedlését. Szerencsénkre az egészet levideózta...

A tiszavirág a legnagyobb európai kérész. A nőstények a víz felszínére hét-nyolcezer petét raknak, amelyek a folyó fenekére süllyednek.

Egyedfejlődésük 3 évig tart a víz alatt. Miután a felszínre emelkednek, vedlenek, majd megkezdődik a párzás, ami után elpusztulnak. Közismerten csak pár óráig élnek.


KVÍZ

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2018.06.07.


Van egy megalomániás játék az egyik tévécsatornán, azt mondanám, közelíteni akarják Radnóti megrázóan csodálatos képét, ha feltételezném, tudják, ki volt Radnóti (De haragod füstje még szálljon az égig, s az égre írj, ha minden összetört! - Negyedik ecloga, nekem a versek verse, azon a napon írta, amikor születtem... Születtem. Tiltakoztam. S mégis itt vagyok. Felnőttem. S kérdezed: miért? hát nem tudom.) Én nem nézem, túlságosan sok kvízjátéknak voltam az operatőre a Televízióban és szerkesztője a Rádióban, hogy illúzióim legyenek, mit számít a játékos tudása, ha a műsor felelős főnöke nem akarja engedni a nyereményt egy bizonyos összeg fölé menni. Ebben az izében ráadásul teljesen mindegy is, tud-e valamit a jelölt, a minap egy ilyen válaszoló fiú egyetlen kérdésnek sem tudta a megoldását, megtippelte a válaszokat, mindegyik jó volt - a fiaim mamája nézte a másnap reggeli műsorban a nyerő gyereket, és elgondolkozott azon, mi miért nem ilyen életművésznek készítettük fel a mi két kisfiunkat. Egyetemre járni, okos, tanult polgárrá válni, napi küzdelmet folytatni a megélhetésért - mire jó az? Ez a gyerek ott a műsorban még annyi idős sincs, mint az én fiaim voltak, mikor diplomáztak, de már menő vállalkozása van, utazik, ő az élet királya, mi gondja lesz az életben?
Születtem. Tiltakoztam. S mégis itt vagyok. Felnőttem. S kérdezed: miért? hát nem tudom. Radnóti harmincnégy éves sem volt, amikor ezt írta, én több, mint kétszer annyi vagyok, és csak közhelyeket tudnék mondani, ha valaki komolyan választ várna. Jó, ebből az egyik kimondása bocsánatos bűn, ha ritka is a teljes terjedelmében vett igazsággá válása, attól még millió éves és változtathatatlan: az életem értelme a két fiam léte. Mondom, jó, de ezzel nem válaszoltam arra a kérdésre, miért nem készítettem fel őket a dús javak könnyed megszerzésének képességére. Hagyján, de miért van az, hogy mostanáig, amíg a mamájuk fel nem tette az általa különben nem is nagyon átgondolt, csak futólag elsuhanó kérdést, nekem eszembe sem jutott ezen elgondolkodni. Pedig fontos lett volna. Még akkor régen, amikor kicsik voltak. Bizonyára képes lettem volna befolyásolni őket. A diákjaim is azzal búcsúztak tőlem, mikor eltanácsoltak a gimnáziumból, hogy soha nem fognak elfelejteni meg hogy meghatároztam az életüket. Szegények. Remélem, nem így lett... Akkor éppen a fiaimmal nem tudtam volna ugyanezt elérni?
Dehát azt tettem. Befolyásoltam őket. A mamájukkal együtt. Aki alá is játszott annak, mennyire fontos, milyen az apu, meg adta a saját mintáját is. Miért nem másfélét kínáltunk? Nem megérte volna alakoskodni, hogy a fiúk ne azt akarják, amit akartak? A minap azt írtam (talán éppen itt), nem nevelünk, hanem szeretünk és mintát adunk, elsősorban arra, hogy a saját választásának megfelelően alakítsa az életét. Ebben az is benne van, melyik játékot veszi elő, melyik könyvet veszi le a polcról, meg az is, hogyan dönt, tanulni akar vagy nem és ha igen, akkor mit. Hazahozza a megszeretett kislányt, mert valamilyen reakciót akar látni rajtunk, mert bizonytalan, mert segítséget vár (akkor persze meg is kapja), vagy nem hozza haza, csak bejelenti, nem alszik otthon.
Gondolkoztak már ilyesmin? Mire jutottak?
Csak azért kérdezem, mert én nem tudom.

VAJON MIT TENNE A FIDESZ MAGYARORSZÁGGAL, HA NEM LENNÉNK AZ EU TAGJAI?

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2018.06.07.


Divat lett nálunk szidni az Európai Unió intézményeit és döntéshozóit az ellenzéki és kormányoldalon egyaránt. Az ellenzékiek gyengeséggel, megosztottsággal, a tények felszínes ismeretével, a kormánypártiak viszont a nemzeti érdekek elnyomásával, „Brüsszel diktatúrájával” vádolják az EU-t. Mindkét oldal túloz, sőt igazságtalan is a két megközelítés. A közös uniós politika (és persze pénz) nélkül ugyanis az ellenzéknek és a kormányoldalnak is sokkal rosszabb lenne a sora hazánkban. Orbán Viktor politikai ámokfutását ugyanakkor ma már szinte csak az EU, azon belül is az Európai Néppárt parlamenti frakciója tudja megfékezni.

A migrációról, a határvédelemről és az európai életmód megvédéséről értekeznek a napokban az Európai Néppárt prominensei. A témákból ítélve meglepő, hogy Orbán Viktor nem szerepel az előadók között. A magyar kormányfő bizonyára kioktatná pártcsaládjainak tagjait arról, hogyan kell többmilliárdos kampányokkal félelmet kelteni a polgárok lelkében, miként lehet a közmédia segítségével egy párhuzamos valóságot kreálni a megszokott életmódjukat féltő nyugdíjas nénik és bácsik számára.

Orbán ugyanis nem pusztán azt tudná elmondani a jobboldali politikustársai számára, miként kezelné ő a menekültválságot, hanem azt is, milyen kampánystratégiai lehetőségek rejlenek a menekültekkel való állami riogatásban. Ő csak tudja, hiszen egy, a rasszizmus határait erősen súroló kampánnyal sikerült ismét begyűjtenie a szavazatok közel felét az országgyűlési választásokon, aminek egyenes következményeként ismét kétharmados többsége van a Parlamentben. És, ha már ismét összejött az alkotmánymódosításokhoz szükséges frakciója, akkor bele is csap a lecsóba, nem érdekli, hogy a német kereszténydemokraták tőle féltik csak igazán az európai értékeket...

ÍME 10 IZGALMAS KÖTET A MA KEZDŐDŐ ÜNNEPI KÖNYVHÉTRŐL

QUBIT
Szerző: VAJNA TAMÁS
2018.06.07.


A Budapesten és kilenc vidéki városban ma kezdődő és öt napon át zajló, csak a központi helyszínen közel kétszáz kiadót és terjesztőt felvonultató 89. Ünnepi Könyvhét kínálatából csemegéztünk. A teljesség igénye nélkül, de a gazdaság-tudomány-technológia hármas jelszavától vezérelve válogattuk ki az alábbi köteteket.

ELEMZŐK: GYURCSÁNY FERENC TÁVOZHAT A POLITIKAI FRONTVONALBÓL

INFORÁDIÓ / INFOSTART
Szerző: INFORÁDIÓ / EXTERDE TIBOR
2018.06.06.



Nemsokára a baloldal újraegyesítésére tehet kísérletet Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, az esetlegesen létrejövő új pártot azonban a volt kormányfő semmiképpen nem vezetheti - fejtették ki elemzők az InfoRádió Aréna című műsorában.

Pulai András, a Publicus Intézet vezetője szerint hiába került be a parlamentbe és alapíthatott frakciót, vereséggel ért fel a Demokratikus Koalíció bő 5 százalékos választási eredménye. „Nem nagyon tud mit kezdeni a DK ezzel a parlamenti frakcióval” – fogalmazott. Az elemző szerint a párt nem teljesítette azt a legitimációs ígéretet, hogy új szavazókat hoz az ellenzéki rendszerbe.

Pulai András szerint a DK vezetése a folytatáson gondolkodik.
A következő nagy dobása Gyurcsány Ferencnek a baloldal szétszakítása után a baloldal újraegyesítése lehet”

– vélekedett. A Publicus Intézet vezetője szerint elképzelhető, hogy ennek érdekében a pártelnök ki fog vonulni a politika frontvonalából, hiszen „már számára is nyilvánvaló, hogy ez sehogyan máshogy nem történhet meg” – tette hozzá.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője egyetértett Pulai Andrással a legvalószínűbb forgatókönyvről. „A Demokratikus Koalíció egy olyan döntést fog meghozni – hiszen Gyurcsány Ferenc ezt egyébként már hosszú hónapokkal ezelőtt bejelentette –, hogy kísérletet fog tenni a baloldal egyesítésére, Demokrata Párt néven” – fogalmazott. 


Az elemző szerint a volt miniszterelnök tudja, hogy
ennek az az ára, hogy ezt a közös baloldali pártot nem ő fogja vezetni”

– tette hozzá. A Nézőpont Csoport vezetője valószínűtlennek tartja, hogy az MSZP tisztújító kongresszusa után „a béke és az egyetértés fog eluralkodni a szocialista párton”. Gyurcsány Ferenc az esemény után fogja ismertetni koncepcióját.

Mráz Ágoston Sámuel szerint Gyurcsány Ferenc ezután világosan elmondja híveinek, hogy melyik pártot érdemes támogatniuk akkor is, ha azt nem ő vezeti majd.

Kapcsolódó hang:

IRTÓZATOSAN MEGPAKOLTÁK MATOLCSY UNOKATESTVÉRÉNEK BANKJÁT

ZOOM
Szerző: KOVÁCS GÁBOR
2018.06.07.


- Hatalmasat ment a Matolcsy György unokatestvérének tulajdonában álló NHB Bank 2017-ben.

- 2017 végén 81 százalékkal több pénz volt a bankban, mint 2016 végén, kihelyezni 55 
százalékkal sikerült többet. Az NHB tiszta nyeresége 700 százalékkal nőtt egyetlen év alatt, úgy, hogy működésre egymilliárddal többet költöttek.
- A bank szárnyalásával párhuzamosan Matolcsy György Pallas Athéné-birodalmában százmilliárdos pénzmozgás volt, feltűnt majd eltűnt egy hatalmas, rejtélyes bankbetét-állomány, és lett egy titokzatos befektetési alap, aminek 2017 végén kellett, hogy legyen bankbetétje.
- Nem zárható ki, hogy az NHB szárnyalásának és a Pallas Athéné-birodalom pénzbűvészkedésének a világon semmi köze egymáshoz.

Valaki vagy valakik 16,7 milliárd forintot pakoltak be Matolcsy György MNB-elnök (és Orbán Viktor deklarált jobbkeze) unokaöccse, Szemerey Tamás bankjába, az NHB-ba – derül ki a bank 2017-es üzleti jelentéséből. A pénzintézet ügyfelekkel szembeni kötelezettsége (ez takarja a betéteket és a befektetési megbízásokat, vagyis azt a pénzt, amit az ügyfelek a bankba tesznek) 20,5 milliárd forintról 37,3 milliárd forintra nőtt 2016 végéről 2017 végére, vagyis 81,4 százalékkal. Emellett az NHB-nak volt 17 milliárd más pénzintézetek felé fennálló hosszú lejáratú kötelezettsége (olyan hitele, amit más banktól vett fel), ez 6,2 százalékkal volt több a 2016. véginél.

Az ügyfélállomány 16,7 milliárdos növekedéséből 13,8 pénzügyi szolgáltatásból (vagyis betétekből) állt, 2,9 pedig befektetési szolgáltatásokból. Az összesen 37,3 milliárdos állományból 34,5 éven belüli lejáratú volt.

EGY VEZÉR ANATÓMIÁJA - AZ IGAZI ORBÁN VIKTOR - NEMZETKÖZI LAPSZEMLE

KULBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió / CSENYÁNSZKY JUDIT
2018.06.07.


Alaposan körbejárja a magyar miniszterelnök személyiségét és eddigi tevékenységét az American Interest külpolitikai magazin, többek közt Orbán Viktornak tulajdonított bölcsességekkel tűzdelve az írást. Egy másik amerikai lap arról cikkezik, hogy magyar színházfesztivált tartanak New Yorkban, ahová Konrád Györgyöt és Alföldi Róbert is meghívták. Az is téma külföldön, hogy vajon cinizmus volt-e Magyarországot az antiszemitizmus elleni küzdelméért dicsérni. Nemzetközi lapszemle a Klubrádióban.

Magyarország és Görögország lehet a vámcsalással bonyolított, Kínából az Európai Unióba érkező több millió eurós import új útvonala, miután az Egyesült Királyság kilép az EU-ból – figyelmeztetett az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF). Erről ír az angol nyelvű görög újság, a Kathimerini portálja, amely a New York Times nemzetközi kiadásának melléklete. A Reuters tudósítására hivatkozó cikkben az áll, az OLAF szerint nem alaptalan a gyanú, hogy a kínai ruházati cikkek és lábbelik e két országon keresztül az új kínai selyemút, az Egy Övezet, Egy Út csatornáin folydogálnak be az Európai Unióba nagy volumenű csalás közepette.

Eddig Londonon át érkeztek a feltűnően olcsón bejelentett áruk, amelyek után alacsony vámot kellett fizetni, ezért az Unió Nagy Britanniát 2,7 milliárd eurós büntetés megfizetésére kötelezte. A kínai Cosco Shipping céget említi a cikk, amelyik feltehetően Magyarországgal is üzletel. OLAF-tisztségviselők a Reutersnak azt mondták, két éve lettek figyelmesek arra, hogy Nagy-Britanniában csökkent az olcsó kínai árucikkek aránya, ám ugyanilyen mértékben emelkedett az említett országokban – legalábbis a magyar és görög vámhivatali adatok tanúsága szerint.

Ernesto Bianchi, az OLAF kereskedelmi- és vámügyekért felelős igazgatója erről Brüsszelben szerdán sajtótájékoztatót is tartott, attól tartva, hogy az új kínai selyemút címén beindult beruházások tiltott, jogellenes árukereskedésnek adnak teret. Az Európai Unió ugyanis ennek következtében jelentős bevételi forrástól esik el. Mire a Reuters meg is jegyzi, hogy már áprilisban érzékelték a problémát, a Cosco Shipping azonban úgy nyilatkozott, mindent az előírást betart. A sajtó megkeresésére sem a magyar, sem a görög hivatalok nem reagáltak a cikk megjelenéséig...

HV: A TERMÉKETLEN JOBBOLDALI UTÁNÉRZÉS LAPJA VOLT

1000 A MI HAZÁNK
Szerző: HaFr
2018.06.07.


Egy általam nagyra becsült liberális politológus írja nekem a Heti Válasz print kiadásának bezárása nyomán: "Orbán adta, Orbán elvette. A köztes időben volt szóvivője szerkesztette. Politikai funkciója az volt, hogy Orbán táborában tartsa a szegény, naiv konzervatív értelmiséget, akiknek a rezsim az utolsó pillanatig el tudta adni a 'polgári Magyarország' nevű politikai terméket. A Heti Válasz által 'Európa erős embereként' aposztrofált vezér most kirúgta alóluk a sámlit. A rezsimnek nincs már szüksége társutas értelmiségre. Kiadványaikat már az állampárt agitprop osztálya szerkeszti."

A szikár politológiai olvasatot kiegészítve: kétségtelenül volt a HV-nak egy viszonylag jó, "polgári" ízlésű dizájnja, amely identitást is adott-vett az olvasótáborának, hétvégi öntudatboost volt a kerti nyugszékben ("jól mennek a dolgok, jó helyen vagyok"), de ha az ember kicsit tüzetesebben megnézi a hozzájárulását a magyar polgári-konzervatív "gondolkodáshoz", az kb. ebben összegezhető: közpénzen vett kiváltságok eszmei aládúcolása és a rezsim eladása...

LÉTEZIK MEGOLDÁS A PARLAMENTI SZÉKHEZ GYÓGYULT, LEVITÉZLETT POLITIKUSOK ELLEN

K-BLOG
Szerző: MERÉNYI M.
2018.06.07.


Egy választás nem lehet mindenki boldog, de idén áprilisban, miután a választók nagy része legalább a kormány vagy az ellenzék valamelyikét le kívánta váltani, nem volt meglepő a csalódás és a düh. Már a voksolás előtt, az országos listák összeállításánál eldőlt, hogy az ellenzék továbbra is a Fodor-szindrómával küzd, a Fidesz-KDNP jelöltjei között pedig továbbra is helyet kapnak a párt elutasított, korrupciós ügyekbe keveredett politikusai (pl. Simonka György, Farkas Flórián, Rogán Antal). A pozíciójukat őrző pártelitek hatalma azonban nem szükségszerű: a világ számos országában maga a választási rendszer tartalmaz egy olyan intézményi megoldást, ami lehetőséget ad a polgároknak, hogy nemet mondjanak az őket zsaroló pártoknak. A következőkben bemutatjuk a preferenciális szavazást, ami megoldást jelenthet a népszerűtlen, de háttéralkukkal mégis mandátumhoz jutó politikusokkal szemben. A jelöltek sorrendjébe való beleszólással a választópolgárok megakadályozhatják, hogy pártjaik csirkefogókat nyomjanak a torkukon ahelyett, hogy a népszerűbb, tisztább jelölteknek adnának esélyt. 

Sokat hallhattuk a választások előtt, mennyire aránytalan a magyar választási rendszer, illetve az egyéni körzetek kialakítása hogyan szolgálja a kormánypártok érdekeit. Tavaly egy elvetélt próbálkozás is történt egy "igazságos" választási rendszer kialakítására, amiben közös platformra kerültek az ellenzéki pártok. Nem meglepő módon a széttagolt erők arányosabb rendszerért szálltak síkra, ahol ők is képviselethez juthatnak. Arról azonban, hogy pontosan kik azok a politikusok, akiket a pártok listáin egyáltalán mandátumhoz juttathatunk, nem volt vita: az előválasztás elképzelése is hamar elhalt. Végigböngészve az országos listákat és hallva a választások utáni reakciókat, nyilvánvaló, hogy a rendszer aránytalansága mellett a pártelitek szűk, önkényes döntései, zárt ajtók mögötti alkui nyomán létrejövő, a választói igényeket egyáltalán nem tükröző jelöltállítás váltotta ki a legtöbb ellenérzést. A pozíciójukat őrző, levitézlett pártelitek országlása azonban nem szükségszerű: a világ számos országában maga a választási rendszer tartalmaz egy olyan intézményi megoldást,ami lehetőséget ad a polgároknak, hogy nemet mondjanak a pártjaik zsarolásának. A következőkben bemutatjuk a preferenciális szavazást, ami megoldást jelenthet a népszerűtlen, de háttéralkukkal mégis mandátumhoz jutó politikusokkal szemben és több esélyt ad a választóknak preferenciáik teljesebb kinyilvánítására...

MILLIÁRDOS NYERESÉGET TERMELT A FELCSÚTI FOCIAKADÉMIA

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: nepszava.hu
2018.06.07.


A tavalyi évről készült jelentés szerint összesen 6,064 milliárd forintnyi bevétele volt a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak, melyből 5,6 milliárd támogatások formájában érkezett be – írja az Mfor.hu a közhasznú jelentésben szereplő információk alapján.

Az adatokból kiderült, hogy tavaly

- 3,1 milliárd adományt adtak a gazdasági társaságok,
- 20,3 millió az UEFA Szolidaritási Kifizetések az utánpótlás fejlesztése programhoz címen érkezett,
- az MLSZ 139 milliós támogatást adott az országos sportági szakszövetségek akadémiai rendszerének kialakítására,
- TAO-ból 5,39 milliárd folyt be, melyből 2,5 milliárdot használtak fel tavaly,
- a központi költségvetésből normatíva támogatásként 130,2 millió érkezett,
- TAO kiegészítő támogatásként 83,7 milliót,
- magánszemélyek adományaként 4,7 milliót,
- az szja 1%-ból 356 ezret kaptak.

A bevételekkel szemben közel 5 milliárdnyi ráfordítást számoltak el, így végeredményben 1,08 milliárdos nyereséget sikerült kimutatni...

TÍCIA ÉS AZ ÉLNI AKARÁS - ÉDESANYJA ÁPOLJA SÚLYOSAN SÉRÜLT LÁNYÁT, HETVENEZER FORINTBÓL KELLENE ÉLNIÜK

168 ÓRA ONLINE
Szerző: HERCZEG SZONJA
2018.06.07. 


Amikor megérkezem Doán-Sárvári Mariannhoz, kedvesen betessékel, leültet, és kér még egy pillanatot. Éppen tisztába teszi a lányát, hogy ő is leülhessen közénk. Kedvesen nyugtat, amikor hangsúlyozom, hogy ha zavarom Ticit, maradjon csak nyugodtan a szobájában, de Mariann szerint szereti hallani a beszélgetést. Pláne, ha róla van szó.

De kezdjük az elején, Mariannal. A negyvenöt éves kétgyerekes anya egykor sikeres üzletkötő volt. Húszévesen, első gyereke, Tícia születése után kezdett el a kereskedelmi szektorban dolgozni, a kicsi mellett elvégezte a főiskolát is. Ticia apjával csupán lánya négy éves koráig voltak házasok, túl fiatalon kerültek össze, és személyiségük sem igazán passzolt – meséli Mariann. A férfi azóta sem foglalkozik túl sokat a lányával.

Mariann és Tícia ekkor anyagi helyzete rendben volt, nagyon jól éltek. Nem kifejezetten szerette a szakmáját, mindig rajzolni szeretett volna, de tudta, hogy a megélhetésért egyelőre ezt kell vállalnia. Azt tervezte, hogy tíz évig gyűjtöget pénzt, hogy vehessenek egy saját lakást és utána olyan szakterületet keres, ahol művészi képességeit használhatja.

A terv be is vált, eltelt tíz év, a pénz is összegyűlt az önrészre, amelyből a lakást meg is vette hitel segítségével, de akkor még nem sejtette, milyen nehéz lesz a részleteket fizetni és egyáltalán: megélni.

Tícia makkegészségesen született, igazi tehetség volt. Fitness- és úszóversenyekre járt, örökölte édesanyja művészi vénáját is, csodásan énekelt. Amibe belefogott, abban sikeres volt. – Olyan versenyekre is elvitték, amiknek az edzéseire nem is járt. Elképesztő volt, hogy ilyen helyzetekben a drukk ellenére még jobban teljesített. Nagyon motivált, nyitott, kitartó kislány – meséli büszkén Mariann. Azért is választott egy rugalmasabb munkaidejű szakmát, hogy több időt tölthessen lányával, eljusson versenyeire. Egy ilyen anya-lánya nap volt az is, amikor tizenöt évvel ezelőtt, egy edzőtáborból hazafele úgy döntöttek, hogy bemennek a Római strandra fürdeni. – Nagyon örültünk, hogy végre jó idő van, mivel a tábor alatt szinte végig esett. Ezért döntöttünk úgy, hogy kihasználjuk, strandolunk egyet.

Az akkor 10 éves Tícia a strandon összebarátkozott egy másik gyerekkel, vele indultak csúszdázni. A másik kislány apja felügyelte őket, Mariann pedig kicsit közelebb ment a medence partjához, oda ült le a pokrócára. – Megpróbáltam a medenceszigetre állni, de az úszómester elküldött, hogy az az ő helyük, így távolabb kerültem és alig láttam a medence szélét...

EGY ELÉGEDETT EMBER

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Swan Edgar
2018.06.07.


Íme, az egyetlen dolog, amivel a köztársasági elnököt lázba lehet hozni és fel lehet vidítani.

Horgásznagykövetek találkozója és versenye a Matyi-éri víztározónál
Szöveg: Szeged, 2018. június 7. Áder János köztársasági elnök egy kifogott hallal a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) horgásznagyköveteinek VI. találkozóján és horgászversenyén a Matyi-éri víztározónál, Szeged közelében 2018. június 7-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd


Egyszerűen fantasztikus! Szerencsére az nem izgatja fel Ádert, hogy Pintér Sándor minisztériuma nem hajlandó kiadni azokat az adatokat, melyekből kiderülhetne, hány lakcímváltozás történt az elmúlt két évben településenként. Ugyanis komoly jelek mutatnak arra, hogy a Fidesz billegő körzeteiben komoly népvándorlás volt, ezt bizonyítani, vagy kizárni az adatok ismeretében lehet. Pintérék nem adják, a TASZ-nak perelnie kell. Közben a választási csalás gyanúja a fél országot belengi, de nem baj. Ezer szerencse, hogy ez nem zavarja meg a horgászatot és korunk nagy természetvédője boldogan rángatja ki a szájpadlásába akasztott horoggal a képen látható élőlényt a vízből, hogy ott hosszas fuldoklást követően elpusztuljon végre.

ORBÁN ÉPP A KERESZTÉNYDEMOKRÁCIA LÉNYEGÉT TAGADJA: AZ UGYANIS LIBERÁLIS

HVG ONLINE
Szerző: TÓTH RICHÁRD
2018.06.06.


Illiberalizmus helyett kereszténydemokrácia – szóban. De mi ez valójában? Többen állítják, hogy Európában már tulajdonképpen nem is létezik a kereszténydemokrácia. Itthon pedig több egyház is figyelmeztette Orbán Viktort, hogy ne forduljon vissza a Horthy-éra felé.

A kereszténydemokrácia olyan politikai irányzat, mely a „közjót a demokrácia révén, a minden emberhez szóló evangéliumi üzenetből merített keresztény elvek szerint akarja szolgálni, legfontosabb elvei a perszonalizmus (személyesség), a szubszidiaritás (kölcsönös kisegítés) és a szolidaritás” – áll a Magyar Katolikus Lexikon fogalommeghatározásában. De nem ezért beszél mindenki a kereszténydemokráciáról, hanem azért, mert negyedik kormányzati ciklusára az illiberalizmus köpenyét erre cserélte a miniszterelnök. Május 4-i rádióinterjújában hosszan beszélt arról, hogy szerinte mi is ez.

"Mi nem vagyunk liberálisok, és nem liberális demokráciát építünk, hanem kereszténydemokráciát építünk"– mondta Orbán.
Őcsényi keresztény

A régi vágású kereszténydemokráciában a miniszterelnök szerint első helyen van az emberi méltóság, aztán a hatalmi ágak elválasztása, a szabadság pedig megfogalmazásában egy „feltétlen érték, ahol a családokat támogatjuk, mert a család is egy érték, ahol a globális ideológiákat elvetjük, mert hiszünk a nemzet fontosságában, és semmilyen nemzetek feletti üzleti vagy politikai birodalomnak nem akarunk teret engedni Magyarországon”. Meghatározásában kiemelte még a teljes foglalkoztatottságot, a női egyenjogúságot, az antiszemitizmus elleni küzdelmet, szóval Orbán szavaival ez egy „kompakt kereszténydemokrata világlátás és rendszer”.

Orbán szavai mellé nem árt odatenni a valóságot is:
- Úgy nyert választást, hogy megosztotta a társadalmat,
- Őcsényben azok mellé állt, akik kiutálták a törvényesen befogadott menekülteket és megfenyegettek egy helyi panzióst,
- a Fidesz évek óta a menekültek ellen uszít,
- egy magyar filantrópból ellenséget gyártottak,
- kiutálnák a legjobb egyetemek egyikét
- és elfogadás előtt a Stop Soros, valamint az alkotmánymódosítás – ezek után ellehetetlenülnének a menekültsegítő civil szervezetek,
- nehezebb lenne tüntetni
- és csorbítanának a bírói függetlenségen is.

Autoriter rendszert épít Orbán, ami a névazonosság ellenére távol áll a kereszténydemokráciától. Ahogy korábban írtuk, az csak a fügefalevél, ami eltakarja az illiberalizmust...

AZ OSZTÁLYHARC JOBBAN TELJESÍT

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2018.06.07.


...A munkásmozgalom története is a belső ellenséget tekintette a legnagyobb veszedelemnek: azt, akit – legalábbis a hatalom – az „örök” eszmék eretnek (revizionista) megszentségtelenítésével vádolhatott, s nevezhette őket trockistáknak, titoistáknak, „négyek bandájának” stb. A belső ellenség a nép ellensége, épp ezért az ellenük folytatott harc a rendszer legfontosabb eleme, vagyis elengedhetetlen az éberség fokozása. Zsdanovtól tudható, hogy a sarokba szorított ellenség a legveszedelmesebb, vagyis ha minél jobban a sarokba lett szorítva, annál inkább próbál hadakozni: a harc tehát örök, a harcot sosem lehet feladni. Különben is a szocialista rendszer (vagy a NER) világra szóló sikerei egyre dühödtebbé, egyre frusztráltabbá teszik az ellenséget, hogy fizetett ügynökök útján egyre pimaszabbul és gátlástalanabbul fejtsék ki ellenséges tevékenységüket. Velük szemben indokolt a besúgóhálózat szélesítése, s a szolgálatok szerepének bővítése, továbbá elvárandó az állampolgári éberség: az, hogy a kormányhoz hű sajtó igyekezzen lerántani a leplet a fenyegető erőkről, s teret adjon a munkáslevelezők hazafias leleplezései számára.

Mindez csak azért jutott eszembe, mert a 2018. évi választást követően a magyar nép kívánságára végre megkezdődött a sötétben bujkáló, a nemzet testét belülről rágcsáló-marcangoló, alattomos belső ellenség leleplezése. A kormány szívéhez oly közeli sajtónak immár egy sor belső idegent, elhajló eretneket sikerült tetten érni, s leleplezni. Így például a Petőfi Irodalmi Múzeumot vezető Prőhle Gergelyt, akinek a műhelyében „tobzódnak a magyarokat és Orbán Viktor miniszterelnököt gyalázó balliberális véleményformálók. És Prőhle úr fizeti a számlát, és természetesen nem a saját zsebéből, hanem a magyar adófizetők pénzéből.” Mert kiket is népszerűsít a Prőhle Gergely vezette PIM? Megannyi honárulót, népre és nemzetre fenekedő, a miniszterelnök dicsőségét hirdetni továbbra sem hajlandó, amúgy teljesen jelentéktelen firkászokat, például Spiró Györgyöt, Nádas Pétert, Esterházy Pétert, Konrád Györgyöt, Krasznahorkai Lászlót, Závada Pált, Péterfy Gergelyt, Tóth Krisztinát, Parti Nagy Lajost, Dragomán Györgyöt, Grecsó Krisztiánt és másokat.

Aztán ugyanez a szemfüles, az ércnél maradandóbb NER-hez hű sajtó leplezte le azt a Pálinkás Józsefet, aki átlátszó módon, a CEU megmaradása melletti érveibe igyekezett elrejteni a magyar nép és annak lánglelkű vezetője iránti féktelen megvetését és idegenből szított gyűlöletét.

Aztán itt van Ókovács Szilveszter, aki a homoszexualitás propagálásával, s a lopakodó meleglobbi kiszolgálásával olyan közpénzből létrehozott botrányos előadáshoz adta nevét, amely produkció hozzájárul hazánk népességének csökkenéséhez, és amely előadás szélesre tárja a kapukat a hazánkat fenyegető idegen invázió előtt. Az Ókovács vezette Operaház „penetráns, féktelen melegpropagandájával” „tökéletesen szembemegy az állam céljaival.” S a konklúzió: „kormányunk… a családi boldogulást próbálja meg sok eszközzel és pénzzel elősegíteni, így érthetetlen és tűrhetetlen, hogy egy vezető állami intézmény szembemegy ezzel a szándékkal… Az egyik oldalon a jó szándék, a rendszerbe tett milliárdok, míg a másik, általában alábecsült oldalon pedig az állami pénzből mindezt a visszájára fordítják.​”

És aztán – last but not least – itt van Hörcher Ferenc, az MTA BTK Filozófiai Intézetének sunyi és mindenre elszánt igazgatója, aki a minap annak nevetséges látszatára hivatkozva, hogy erre az évre esik 1968 történelmi, politikai és szellemi eseményeinek ötvenedik évfordulója, 1968 tanulságainak áttekintése ürügyén „marxista szeánszot rendezett állami pénzen”, ahol „a legvállalhatatlanabb kriptokommunista előadók „ – harsog az éber tollnok – mindenféle filozófusnak és történésznek álcázott magyargyűlölő és nemzetidegen háttérhatalom-bérencek, Heller Ágnes, Vajda Mihály, no meg a „marxista (!!!)” Hörcher Ferenc egy cipőben evezve próbálták visszafordítani az Orbán-éra feltartóztathatatlanul és dicsőségesen zakatoló kilométerkövét a NER ragyogó égboltján.

Minden félreértést előre bocsátva: e sorok írójának a fenti eretnekek közül a korábbiakban hárommal is (Prőhle, Pálinkás, Ókovács) akadt vitája, de ez teljesen természetes és rendjén való. Most azonban feltűnő, ahogy a legutóbbi, kissé áthazudott és meghamisított fülkeforradalom belekezdett saját gyermekeinek felzabálásába. Egyfelől tudjuk: a nyershúsevők sosem laknak jól, folytonosan zabálniuk kell. Hitetlenekre, belső elhajlókra van szükségük, akikre a maguk dicsőségére újra és újra rámutathatnak, akiket újra és újra leleplezhetnek, bizonyítván nélkülözhetetlenségüket, megvezethetetlen tisztánlátásukat, hűségüket, örökös harci készenlétüket és éberségüket, s persze a vezér és rendszere iránti, sírig hű lojalitásukat.

Meg persze helyet kell követelni a feltörekvő, az aljasabbnál aljasabb propaganda által manipulált és radikalizált új undokak számára, hiszen – amint ezt egy agitpropos NER-munkásőr egyértelművé is tette – ezek az eretnekek még mindig különböző pozíciókat töltenek be, „miközben jobboldali emberek állás nélkül vannak.” Szóval kell a hely a feltörekvő nyershúsevők számára.

A szép emlékezetű filozófus-ügy során a saját bőrömön tapasztalhattam meg: a történések mögött mindig ott lapítanak a „tanácsadók”, a fülbe súgók, a szakmányban be- és feljelentők, a hóhérok, a hóhérinasok és a kivégző osztagosok. Saját érdekből, privát megfontolásból, egzisztenciális reményektől fűtve és hajtva.

Nincs semmi új a nap alatt.

Egészen biztosan most is akadnak ilyenek, s még az sem kizárt (elvégre kicsi az ország), hogy egyik-másik személye megegyezik amazokéval.

NER-társak, az osztályharc fokozódik!


EGY TÖRTÉNET ELEJE

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Rézi
2018.06.07.


Rézi és családja sztorija kétségkívül különleges egyrészt annyiban, hogy Lengyelországból viszonylag kevés írás érkezett eddig, másrészt azért is, mert azt bizonyítja, hogy (noha domináns, de) az Európai Unión belül nem cask nyugat felé lehet mozogni. Hogy miként kerültek Krakkóba és a lengyel város mennyiben hasonlít és tér el egy magyartól, az hamarosan kiderül, Rézinek pedig köszönöm a fotókat is.

“Lengyelországról kevés posztot láttam és arra gondoltam érdekes lehet egy krakkói történet… Nem vagyok tipikus határátkelő, mert nem a munkám hozott Krakkóba és még lengyelül sem beszélek.

Viszont a férjem Krakkóban kapott munkát és így költöztünk. Családostól. Első kérdés az iskola volt, mivel a gyerekeink (9 és 10 évesek) nem beszéltek lengyelül. Mivel úgy gondoltuk, hosszútávon jobban tudják használni az angolt, nemzetközi iskolát kerestünk nekik (mondjuk angolul sem beszéltek, hisz az otthoni emelt - értsd heti 2 óra – angol oktatással nem sokra mentek itt).

Ami meglepő, hogy már akkor (2017) három nemzetközi iskola is volt egy 750 ezres városban. (Mostanra megnyílt egy negyedik is.)

Iskola

Megérkeztünk csütörtökön este, a holmink péntek reggel és aznap délután már mentünk az iskolába ismerkedni, mert hétfőn 8.30-kor kezdődött a tanítás. Angolul.

A két megszeppent csemete pedig mint két kis hős ült az osztályban (6-8 fős osztályok), ahol próbálták megérteni, mi is zajlik körülöttük. Tanáraik (angol anyanyelvű tanárok) nagyon kedvesek és megértőek voltak és lassan, lépésről-lépésre vonták be őket a tanulásba, miközben a társaik pedig nagyon nyitottan és befogadóan álltak hozzájuk"...

BEHÁZASODOTT A MÉSZÁROS CSALÁDBA ÉS LASSAN MEG IS VAN AZ ELSŐ MILLIÁRDJA

24.HU
Szerző: VITÉZ F. IBOLYA
2018.06.07.


Homlok Zsolt tavaly vette feleségül Mészáros Lőrinc lányát. Ennek megfelelően jó éve volt, csak egyik cégéből 855 millió forintot vehetett ki.

Nemcsak Mészáros Lőrinc kezei között válik minden arannyá, hanem a veje, Homlok Zsolt érdekeltségei is megtáltosodtak. Cégei 2017-es mérlegeiből az látszik, hogy apósa nyomdokában halad: a frissen alapított vállalkozását máris több száz millió forintos árbevétellel pörgeti, a veszteségesből pedig nyereségeset varázsol. Mindez kevesebb, mint két év termése, vagy inkább az utóbbi egyé, amióta összeházasodtak Mészáros Lőrinc középső leányával, Ágnessel.

Homlok Zsolttal 2016 szeptemberében fordult meg a világ, akkor menesztették a Swietelsky Vasúttechnika Kft. ügyvezetői posztjáról, és azután indult el a vállalkozói karrierje. Hogy a váltásban mennyi szerepe volt Mészáros Lőrincnek, nem tudhatjuk, de az biztos, hogy a felcsúti milliárdossal a vasúttechnikai cég topmenedzsereként is volt alkalma együttműködni, hiszen a Homlok vezette cég kapott megbízást a felcsúti kisvasút építésére, a dél-balatoni vasút 100 milliárd forintos megaberuházásában pedig konzorciumi társa volt Mészáros cégének, az R-Kord Kft.-nek.

Menesztése után, mindjárt 2016 novemberében megalapította saját vasútépítőjét, a Homlok Zrt.-t, majd tavaly nyáron bevásárolt egy csehországi cégbe, 600 ezer cseh korona tőkét emelve, és ezzel többséget szerzett a Vasútvillamosító Kft.-ben (Vasútvill). De a Mészáros-klánnal is közösködik, a tavaly december végén alapított RM International Zrt.-ben az igazgatóság tagja Mészáros nagyobbik leányával, Beatrix-szal együtt. A szekér gyorsan megindult, a Homlok Zrt. még egy éves sem volt, amikor konzorciumi tagként elnyert egy 5,5 milliárdos munkát a MÁV Zrt.-től, a kisvárdai vasútállomás és környezete fejlesztésére. A projektből jutott az apósnak is, Mészáros cégét, az R-Kordot bevonták alvállalkozóként. Legutóbb pedig közösen nyert az após és veje, azaz a Vasútvill és az R-Kord, de már egy jóval nagyobb, 23 milliárdos darabot az észak-balatoni vasútfelújításból...

KÖSZ ORBÁN, A NYUGDÍJAT!

VÁROSI KURÍR - BLOG ZÓNA
Szerző: Bandita
2018.06.07.


Mari néni fáradtan kelt fel reggel. Tegnap volt hetven éves, és a párjával Pista bácsival ezt egy kicsit megünnepelték. Nem szokott hozzá a két öreg a dáridóhoz, de nem is nagyon rúgtak ki a hámból. Egy kis csirkelábból főzött pörkölt – magas a vérnyomás, meg nem szabad terhelni a gyomrot éjszakára –, némi diétás kútvíz, este egy hosszabb skype beszélgetés a gyerekkel, aki Londonban mosogat, és máris késő este volt, mire ágyba kerültek.

Holnap munka van, lazsálni nem lehet, minden fillérre szükség van a harminc éves devizahitel törlesztéséhez.

Mert nyugdíjba még nem mehetnek, pedig már öt éve letelt a negyvenöt éves munkaviszony mindkettőjüknek. Viszont a nagy migránsáradat mindent keresztülhúzott az életükben. De legalább a Soros terv nem sikerült, ezt minden este megköszönik a kormánynak esti áldás formájában...

CIGÁNYNEVELÉS, "EGY KIS KEGYETLENSÉGGEL"

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2018.06.07.


Szakértők szerint egyoldalúak és inkorrektek annak a történelem tankönyvnek a feladatai, ami egy XIX. századi példán mutatja be a romák felzárkóztatását.

Elfogadható és eredményes lehet-e, ha az egyéni szabadság "némi korlátozásával" és "egy kis kegyetlenséggel" veszi rá az állam a cigány szülőket arra, hogy iskolába járassák gyermekeiket? Egyebek mellett erre a kérdésre kell választ találniuk azoknak a 11. osztályos diákoknak, akik az új állami tankönyvekből tanulnak történelmet. Az Oktatáskutató- és Fejlesztő Intézet (OFI) "új forrásközpontú" és az új kerettantervi követelményekhez igazodó könyvében ugyanis egy 1893-ból származó idézettel példázzák, hogyan próbálta az akkori kormányzat az oktatásba bevonni, s ezáltal felzárkóztatni a romákat.

"Az egész és félkóbor czigányokat nem lehet gyerekeik rendes iskoláztatására bírni. (...) Ez azonban a kóbor czigányoknál csak kényszereszközökkel érhető el. Egy kis kegyetlenséget el kell követni a humanitás jegyében. Az egyéni szabadság némi korlátozására kell magát elszánnia az államhatalomnak, hogy igazi emberi szabadságra neveljen egy jelenleg vadállat módjára szabad fajt" - olvasható a XIX. századi szövegben. A tankönyv szerzője (Száray Miklós) ezután azt kéri középiskolás olvasóitól, fejtsék ki, a korabeli tanulmány szerzője miben látta a cigányság felemelkedésének zálogát, milyen indokai lehetnek a szabadságjogok "átmeneti" korlátozásának, ezek a módszerek sikeresek lehetnek-e?
...

GYEREKDAL


JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2018.06.05.


Nem szoktunk erről beszélni, de nyilván sokuknak van, vannak gyerekei, unokái. Isten őrizz, hogy bármi módon beleszóljak az életükbe, nevelési tanácsokat meg már csak azért sem akarok adni, mert megette a fene, ha valaki úgy gondolja, egy gyereket nevelni kell. Sajnos a fene rengeteget eszik, azért ilyen az emberiség. Holott mint tudjuk, a kicsi gyereket meg a nagyot is mindössze szeretni kell és óvni attól, amitől lehet, valamint mintát szolgáltatni neki az általunk helyesnek tartott viselkedésformákból, aztán ő majd úgy is eldönti, ezek közül mit tesz magáévá, mit nem.
Van egy (egy?) neuralgikus pontja ennek az egész dolognak: nézhet-e tévét (számítógép monitort) az a gyerek. Azt én csodálattal szoktam hallgatni, amikor felvilágosult, a modern élet minden ismeretét magukba szívott szülők büszkén kijelentik, hogy az ő gyerekük aztán nem nézhet, nem fogják ilyesmivel szennyezni a kis elméjét neki, annyira, hogy nincs is televíziós készülékük, és a számítógéphez sem értenek. És elégedetten nevetve egymásra néznek, hogy ők milyen nagyszerű emberek ebben a vérzivataros huszonegyedik században, és hogyan megőrzik az emberségüket, valamint az emberi értékeiket. Ők mesélnek a gyereküknek, a még tökéletesebbek esetleg népdalokkal is szórakoztatják a kisdedet, mint annak idején a fonóban. Szép is az. Én nem értem ugyan, hogy ezeket a változatokat miért zárja ki egy tévé vagy egy kompjúter, úgy értem, ezeket a pokolgépeket ki is lehet kapcsolni, és akkor lehet táncolni, dalolni, de mondom, isten őrizz, hogy beleszóljak bárki életviteli ügyeibe. Most csak azoknak mutatnék valamit, akik az ingergazdag környezetet nem kizárólag középkori módszerekkel kívánják előállítani. Elsőnek egy kislányt, aki énekel. Ezt azért kellett megkeresnem, mert az ezután következő animációnak a hangjára lettünk nagyon kíváncsiak, a legkisebb unokám meg én. Ezt így önmagában akárhányszor meg bírjuk nézni és hallgatni, különösen az a rész jó, amikor ez a nagyon édes kislány a szájához teszi a kezét, és azt mondja: hurrá. Olyankor az ölemben ülő unokám hátrafordul és rám néz, nekem is annyira tetszik-e...

AZ ÁLLAM ÉN VAGYOK

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: SZÜDI JÁNOS
2018.06.01.


Az Országgyűlés kormánypárti képviselői két nap alatt megteremtették annak lehetőségét, hogy a kormány saját hatáskörben megváltoztassa Magyarország közjogi berendezkedését. Az Országgyűlés 2018. április 11-én 127 (2/3-nál kevesebb) szavazattal elfogadta a „Magyarország minisztériu­mainak felsorolásáról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról” címmel, 2018. április 9-én, egyéni képviselői indítványként benyújtott törvényjavaslatot. Ez a törvény azért mérföldkő az ország irányításának alakításában, mivel a ténylegesen kialakult helyzetnek megfelelően törvénybe foglalta a demokratikus jogállam megszüntetésének befejezését. Nem kellett hozzányúlni az Alaptörvényhez. Elégséges volt – „feles” törvényekkel – megváltoztatni a kormányzati munkamegosztás rendjét.

A kormányzati feladatmegosztás rendje az Alaptörvényben

A változás megértéséhez nélkülözhetetlen megismerni az Alaptörvény kormány és tagjai jogállását meghatározó rendelkezéseit. „A Kormány a végrehajtó hatalom általános szerve, amelynek feladat- és hatásköre kiterjed mindarra, amit az Alaptörvény vagy jogszabály kifejezetten nem utal más szerv feladat- és hatáskörébe.” [Alapt. 15. cikk (1) bek.] Az Alaptörvény a lehető legtágabb körben biztosít mozgásteret a kormánynak, amikor – az alkotmánytól eltérően – nem sorolja fel a kormány feladatait. Ez a megoldás jogbizonytalanságot eredményez, mivel fogalmai felfoghatók szűkebb és tágabb értelemben. Szűkebb értelemben a kormány „mozgástere” azokra az ügyekre terjed ki, amelyekben van jogszabály – jogszabály az önkormányzat rendelete is –, azonban az nem határozza meg kifejezetten az elintézésre jogosult szervezetet. Tágabb értelemben – az előzőeken túl – a kormány „jogköre” kiterjed minden olyan kérdésre, amelyben nem született jogszabály. A „szerv” fogalom szűkebb értelemben a közigazgatás szerveit, tágabb értelemben a jog által elismert minden szervezetet jelenti.

Ez a bizonytalanság kihat a kormány rendeletalkotási jogosultságának megítélésére is. Egyik lehetséges kormányzati filozófia e területen: az alapvető jogoknak és kötelezettségeknek törvényben kell megjelenniük. A végrehajtó hatalom a törvény keretei között szabályozhat. Ennek az elvnek az érvényesítése valóságos korlátozását jelenti a végrehajtó hatalomnak. Fontos és árulkodó, hogy a kormányzás során a törvényalkotás élvez elsőbbséget, vagy a rendeleti szintű szabályozás. A törvényi felhatalmazáson alapuló rendeletalkotás elismeri a törvényhozói hatalom elsőbbségét a végrehajtó hatalommal szemben. Az Alaptörvény nem ezt a megoldást választotta.

Az Alaptörvény szerint: „Feladatköré­ben eljárva a Kormány törvényben nem szabályozott tárgykörben, illetve törvényben kapott felhatalmazás alapján rendeletet alkot.” [Alapt. 15. cikk (3) bek.] Minél szélesebb értelemben fogják fel a kormány feladatkörét, annál szélesebbé válik rendeletalkotási hatásköre, amely két együttes feltételhez kötött: saját feladatkörében járjon el a kormány, és az adott tárgykörben ne legyen törvényi szabályozás. Nem csak a feladatkör értelmezhető többféleképpen. A „tárgykör” fogalom is. Széles körű értelmezése kizárja a kormány eredeti jogalkotói hatáskörben történő rendeletalkotási jogosultságát minden olyan esetben, amikor adott területre nézve született már törvény. Szűken értelmezve ezt a fogalmat, csak akkor kizárt a kormány eredeti jogalkotói hatáskörben történő rendeletalkotása, ha a törvényben a konkrét kérdéskörre található rendelkezés.

2012-től a kormány feladatkörének lehető legszélesebb körben történő értelmezése miatt az eredeti jogalkotói hatáskörében történő rendeletalkotás gyakorlattá vált. (2006. július 28-tól kezdődően számos kormányrendelet született ily módon. Igaz, az Alkotmánybírósághoz fordulás jogát még nem korlátozták, és a végrehajtó hatalom „számíthatott” az Alkotmánybíróság kontrolljára.).

A miniszterelnök kormányzati feladata az Alaptörvény szerint:...

A NAGYURAKHOZ

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- KLASSZIKUSOK
Szerző: VAJDA JÁNOS
2018.06.06.


A nagyurakhoz

Hogy nálatok özön a kincs, –
Való, hogy pénzetek tömérdek,
De könyvre, magyar könyvre, nincs
A milliókból egy fillértek!

Vörös kabátot ölttetek,
Talán azért, hogy példázzátok:
A haza testén, mely beteg,
Ti vagytok a létőrlő rákok.

Egész más a mi istenünk
S egészen más a ti istentek:
Mi mindig előre megyünk
S ti egyiránt csak hátra mentek.

Ne többet erről! Ezután
Ti balra és mi jobbra térünk.
Sok víz foly el még a Dunán
– Vér is talán -, mig összeérünk.

Vajda János

A JOBBOLDALI NYILVÁNOSSÁG UTOLSÓ KRITIKUS LAPJA IS ELVÉRZETT

444
Szerző: RÉNYI PÁL DÁNIEL
2018.06.06.


- Ezen a héten jelenik meg utoljára a nyomtatott Heti Válasz.

- A lapot a Fidesz eredetileg a „balliberális médiatúlsúly” ellen hozta létre, a Simicska-Orbán-viszály kirobbanása óta viszont ellenséggé váltak.

- Lényegében ez volt az utolsó jobboldali lap, ahol még kormánykritika jelent meg.

- Az utobbi időben megváltozhatott Simicska Lajos álláspontja is, és lehet, hogy nem akart tovább konfrontálódni Orbánnal.

A Heti Válasz egyik újságírója épp néhány hete mesélt arról, hogy a Fideszhez lojális média újságírói folyamatosan ekézik őket belső fórumokon, mert a kormánybarát lapok szerzői sokkal nehezebben tűrik a kritikus jobboldali hang létezését, mint az ellenzékiekét. Árulóként tartják nyílván azokat, akik a Simicska-Orbán affér után kitartottak lapjuk mellett, és nem mentek át az újjáépülő médiabirodalomba.

Ez persze látszott a nyilvánosságban is: nehezen felejthető pillanata marad a kis magyar médiatörténetnek, amikor áprilisban az egykori munkatárs Huth Gergely lelkendezve tette tönkre az épp bezárás előtt álló Magyar Nemzet utolsó konferenciáját. A pártmédiában gyakran kérdezték fel a korábbi kollégákat, és nem rejtették véka alá örömüket, miután finanszírozhatatlanná váltak. A Figyelőt felvásárló Schmidt Mária új mottójával - „A válasz csak akkor érdekes, ha a kérdés jó” - már egyértelműen a Heti Válasznak akart bemutatni.

Most úgy tűnik, hogy a Simicska-média egyik utolsó bástyája is ledőlt. A Heti Válasz kinyomtatva többet nem jelenik meg, a kiadó csődeljárást kezdeményezett maga ellen a tulajdonosoknál.

A HV-val együtt valószínűleg megszűnik a jobboldali nyilvánosság utolsó kritikus lapja is...

SZABAD-E OLVASNI, DE MIT? KÖNYVHETI KÖNYVAJÁNLÓNK!

MÉRCE / TETT BLOG
Szerző: ZSURZSÁN ANITA
2018.06.06.


Éhes ember, nyúlj könyv után: fegyver az.
Bertolt Brecht

Holnap kezdődik a 89. Ünnepi Könyvhét a Vörösmarty téren, miközben a Margó Irodalmi Fesztivál is lelkesen zajlik. Ebből kifolyólag olyan, szerintünk értékes és érdemes tudományos és szépirodalmi könyvújdonságokat ajánlunk, amire feltétlenül megéri lecsapni a kiadók standjainál a következő napokban. Már csak azért is, mert még hónapokig erről fogunk beszélni: a forradalom a könyvtárban kezdődik!

AKKORA KÁRT OKOZOTT AZ EU-NAK TIBORCZ ISTVÁN VOLT CÉGE, HOGY MÁS A NYOMÁBA SEM ÉR A KATEGÓRIÁBAN

168 ÓRA ONLINE
Szerző: ÁGOSTON ZOLTÁN
2018.06.06.


Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) kedden kiadta a friss jelentését az éves munkájáról és az elvégzett vizsgálatokról. Eszerint az OLAF tavaly 102 nemzeti szintű vizsgálatot zárt le 

amelyből tíz magyarországi volt, közülük hét esetben küldtek ajánlást a magyar hatóságoknak. Összesen 199 csalás gyanúját keltő és más szabálytalanságot tártak fel ezekben az ügyekben.

Ami az ügyek számát illeti, Magyarország a feketelista második helyezettje, Romániában eggyel több, 11 vizsgálat indult csalás gyanúja miatt.

Az OLAF éves jelentése külön kitér az Orbán Viktor veje, Tiborcz István körül gyűrűző Elios-botrányra, amelyet előkelő helyen ír le az EU strukturális támogatási keretét érintő csalási ügyekről szóló fejezetben. A négy említett eset közül egyértelműen az Eliosé okozta a legnagyobb kárt, ezért

43,7 millió euró (átszámítva 13,5 milliárd forint) visszakövetelésére tettek javaslatot az Európai Bizottságnak.

Ebből a szempontból a második helyen egy román útépítései ügy áll 21 millió eurós okozott kárral, egy cseh mezőgazdasági pályázat 5,5 millió euróval, és egy olasz halászati imázsjavító ügy kétmillió euróval...

HISZTIMESÉK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.06.07.


Van abban valami félelmetesen megnyugtató, hogy a világ akkor is ugyanúgy működik, amikor az ember nem vesz részt benne. Itt van mindjárt nekünk Kovács kormányszóvivő et., aki konok következetességgel csak olyan sunyi kis patkány, ha látja őtet az ember, tudomást vesz róla mintegy, mintha meg nem.

Egy hétig nem néztem rá, mégsem lett más. Az ilyesmire mondta Füst Milán, hogy a Nap vidáman süt a temetéseken, ami elborzasztó egy dolog, de ennél csak Kovács szóvivő et. valamint a NER monolit hülyesége vágja jobban mellbe az embert, midőn a megvonások után friss és ropogós hírekhez jut.

Ezekben hirtelen és váratlan azt látja elsőként, hogy Kovács szóvivő et. sír, mint a fürdős kurva – már ahogyan panelproliéknál mondanák -, mert a Blomberg bántotta Orbán Viktor Mihály örökös miniszterelnököt. Őtet általában bántják az ilyen elfajult orgánumok, amelyek nem értik az illiberalizmus, újkori nevén kereszténydemokrácia leglényegét, hogy csak az összmagyarságért szuszog.

Ebben a Boombergben Orbán Viktor Mihály permanens miniszterelnököt az Európán az utóbbi években végigsöprő és a kontinens megosztásával fenyegető populista hullám kulcsfigurájának nevezték. Ez nem egy nagy vaszisztdasz, ezt minden részeges bölcsész tudja, hogy ez egy neofasiszta figura szenteltvízbe hengergőzve, nem kell ehhez Bloombergnek lenni.

Az is alapvetés, hogy amikor Kovács szóvivő et. lelkét mellbe tossza az igazság, akkor ő mintegy reflexszerűen, vonyít, mint ez esetben is, hogy aszondja “a hírügynökség a vádak szokásos litániáját tette közzé”, így borította el a hiszti őtet, és ez történik minden egyes alkalommal. Ezek nyüszítenek, az élükön Szijjártó miniszterrel.

Ő a hisztit egészen magas fokon műveli, toporzékolni is szokott, hörögni, berendelni, kivégezni. Végig ment már egész Európán, nincs olyan nagykövet, akinek ne ordította volna le a fejét. Na jó, a Putyin szolgáját, meg az azerit azt nem, viszont mindenki másét meg igen, az ember azt hihetné róla, hogy Hruscsov tanítványa ő. Tudják, az a fiatalember, aki az ENSZ közgyűlésén a cipőjével verte az asztalt.

Ez a Nyikita, ez büszke volt rá, hogy ő egy bunkó, ellenben a Szijjártó az azt hiszi, hogy ő szarta a spanyolviaszkot, viszont mindketten jártak a nagy Amerikában. Ellenben ennek a Nyikitának volt atomja, a Szijjártónak meg csak cifra tiszti kardjai vannak, azokat is most szerezte be. Más a felállás pöttyet...