2018. július 3., kedd

ORBÁN TITOKBAN RÁBÓLINTOTT A NÉMETORSZÁGBÓL VISSZAFORDÍTHATÓ MENEKÜLTEK BEFOGADÁSÁRA - B1 KITEKINTŐ: FÉLISTENEK ALKONYA

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.07.03.


Seehofer profi politikus, mégis látványos öngólt zúdított a saját kapujába, de a viszály alaposan megviselte Merkelt is. Orbán Viktor azonban téved, ha azt hiszi, hogy mostantól ő fújja a passzátszelet. Magyarország fölött gyülekeznek a válságfelhők és ezt nem lesz képes eltakarni a propanda gépezet. Már, ha valaki továbblát az orránál.

Erősen rezgett a léc az este Berlinben, mármint hogy túléli-e a koalíció az amúgy teljesen eszement belviszályt. Nos, egyelőre fellélegezhet Németország, de Európa is. Utóbbi azért, mert

ha bukik a Merkel-kormány, az évekkel vetette volna vissza az EU-t,

már ha éppen nem dől össze az egész unió, éppen akkor, amikor pl. Trump hadat intézett ellene a kereskedelmi kapcsolatokban.

De hogy a hetvenéves CDU-CSU-szövetség ugyanígy megússza-e a következő konfliktust, az cseppet sem biztos. Arra viszont mérget lehet venni, hogy a két párt vezetői legközelebb ismét egymásnak esnek, csak alkalom kell hozzá. Illetve ahogy a migránsügy mutatja, még az sem. És mit lehet várni a jövőben, amikor ilyen mélypontra zuhantak a személyes kapcsolatok? Amikor Seehofer azt kérdezi nyilvánosan, hogy az akarja őt meneszteni, aki az ő jóvoltából lett kancellár? (Hogy milyen előzményekre utalt ezzel, az nem világos, de mindegy is. Aki a politikában kést ránt, az kés által vész el…)

A történet amúgy teljesen szürreális:

a bajor keresztényszociálisok vezére összecsinálta magát az őszi tartományi választások közeledtével, mert fél, hogy pártja még több voksot veszít, miközben nyomul az AfD.

Ezért pápább akart lenni a pápánál, azaz jobbról előzni a szélsőséges riválist. Kérdés persze, hogy ezt mekkora tömegek veszik be, amikor ott van nekik az eredeti, ha már mindenáron a radikalizmus híveivé kívánnak szegődni. Úgy hogy amit Seehofer az utóbbi napokban művelt, azzal súlyos sebeket ejtett a CSU-n, de a kereszténydemokratákon is, és alaposan megrendítette Merkel amúgy is hanyatló tekintélyét. Ily módon idő kell, amíg Berlin összeszedi magát. Nem véletlen, hogy a múlt heti EU-csúcs előtt mind Tusk, a Tanács, mind Tajani, az EP elnöke szinte könyörgött a tagállamoknak: állapodjanak meg a menedékpolitika megújításában, mert ha nem, arra rámehet az egész integráció.

Hogy pillanatok alatt mennyire kicsúszott a talaj a német kormányfő talpa alól, azt jól mutatja, hogy csütörtökön Berlinbe várják Orbán Viktort. (Merkel a találkozó előtt alighanem bevesz egy-két Dedalont, hogy legyőzze gyomrának háborgását.) Hogy mi a véleménye igazából a magyar vezetőről, az jól kirajzolódott a múlt héten Brüsszelben, amikor a magyar vezető azt hitte, hogy az erőviszonyok eltolódása folytán immár szalonképes lett és a lehető legbarátságosabb (krokodil)mosolyát felöltve, odalépett a kancellárhoz, amint az éppen Macronnal társalgott. Aki nem nézte még a felvételt, az sürgősen pótolja, mert ilyet még biztosan nem látott: a másik kettőt mintha a bolha csípte volna meg, amikor megpillantotta a Kárpát-medence géniuszát. Azonnal sarkon fordultak és távoztak a színről, pedig még csak össze sem kacsintottak. Csak éppen működtek a zsigerek. De hát már csak így van ez, ha valaki úgy gondolja, hogy Európának az a jó, ha minél rosszabb...

Persze Orbánt aligha zavarni az egyértelmű testbeszéd,
lenyeli a pofont
,

mert valószínűleg úgy gondolja, hogy Merkel most nincs abban a helyzetben, hogy elutasítsa a kérését. Ez persze nem teljesen igaz, mert időközben Seehofer látványos kudarcot vallott, hiába próbálta meg sarokba szorítani szövetségesét. Ráadásul a németek többsége inkább a mérsékelt menekültpolitikára vevő, ami a CSU népszerűségének csökkenésével, illetve a közlekedő edények elve folytán az AfD további megerősödésével jár. Azaz a német választók októberben alighanem benyújtják neki és a tartományi kormányfőnek a számlát ezért az otromba melléfogásért. Amiért a világ értelmesebb fele azt figyelte lélegzetvisszafojtva, hogy bedől-e a világ demokráciájának jelenlegi bajnoka. Nincs erre jobb kifejezés, mint amit Gabriel, a német szocdemek volt elnöke mondott: Elmebaj!

A NEMZET NAPSZÁMOSA: TÓTA W. A STRUCCOK KÖZÉ MERÉSZKEDETT

HVG ONLINE
Szerző: CSÁNYI NIKOLETT - TÓTA W. ÁRPÁD
2018.07.03.


A struccok a rendszerváltás utáni első bevándorlók voltak, és kiválóan beilleszkedtek a magyar pusztába. A farm elsőre Jurassic park, közelebbről nézve kockázatos és bátor vállalkozás. Munka van velük bőven, elkel a segítség. A Nemzet Napszámosa című videósorozatunk negyedik része.

ÁLMUKBAN SEM HITTÉK, HOGY EGYSZER ÚJRA TANÍTHATNAK

ABCÚG BLOG
Szerző: NEUBERGER ESZTER
2018.07.03.


Mikor menekülni kényszerültek a háború sújtotta Szíriából, a Damaszkuszban tanárként dolgozó Kholoud és Saad felkészültek rá, hogy talán soha nem állnak majd újra a katedrára. A művészi pályára készülő Marwa is úgy volt vele, bármilyen munkát elvállal majd, hogy fenntartsa magát Ausztriában, ahol menekült-státuszt kapott. Most mégis úgy tűnik, Kholoud és Saad hamarosan újra angolt taníthatnak, Marwa pedig rajztanárként sokkal közelebb kerülhet ahhoz, amit igazán csinálni szeretne. Mindhárman a napokban kapták kézhez bizonyítványukat egy olyan képzésben, amit menekült tanároknak szervezett a Bécsi Egyetem, hogy osztrák iskolákban taníthassanak. Úgy érzik, a menekült gyerekeknek sokat ad majd, ha látják: az, aki onnan jött, ahonnan ők, a társadalom teljes értékű tagja is lehet.

Ausztria az Európai Unió egyik legnagyobb számú menekültet befogadó országa. Egy hely a szomszédban, ahol tényleg valós kihívás több tízezer más kultúrájú, más anyanyelvű ember integrációja, ahol – Magyarországgal ellentétben -, nem csak turistalátványosságok előtt szelfizve lát az ember fejkendős lányokat, nőket, esetleg turbános férfiakat, hanem az iskolában, közértben, kórházban is.

A menekültválság 2015-2016-os tetőzése óta valamelyest csökkent az országban menedéket kérők száma. A krízis csillapodása után – azaz az utóbbi nagyjából 1,5-2 évben az osztrákok – a németekhez és a svédekhez hasonlóan – elkezdtek a befogadott menekültek integrációjára fókuszálni.

Ennek legfontosabb területei az oktatás és a munkaerő-piac, mi pedig találtunk egy olyan kezdeményezést Ausztriában, ami mindkettőre fókuszál...

ÉS MÁRIS JÖHET A KÖVETKEZŐ PÉNZÉHES, BÁRMIRE KAPHATÓ GERINCTELEN CSÚSZÓMÁSZÓ

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.07.03.


...Július harmadik napját fogyasztjuk éppen, gondoltam szólok. Elsősorban magamnak. Meg arról is, hogy kedd van. Nehogy véletlenül csütörtököt mondjak. Szép nap ez a mai, 77 évvel ezelőtt ezen a jeles napon Sztálin rádióbeszédben lelkesítette népét a hitleri Németország elleni harcra. Milyen szép idők lehettek azok. Csak úgy mondom, nem mintha összefüggene azzal, hogy ehhez képest a jelenben milyen szép napokhoz van szerencsénk.

És azt látták mekkorát focizott Japán Belgium ellen és Belgium Japán ellen? Az ázsiaiaknak majdnem összejött a bravúr, de aztán mégsem sikerült megállítani Brüsszelt. Pedig igény az volna rá. Úgyhogy a csakazértis szívem vágya – miszerint a senki által meg nem választott Belgium csapata megnyeri a vébét – elméletileg még mindig teljesülhet. Már csak azért is, mert szívesen olvasnék további igényes, önkritikus tényfeltáró publicisztikákat arról, hogy a foci márpedig egy egész társadalom tükre.

Azt nem tudom, hogy ma már megbukott Merkel kancellár vagy sem, mindenesetre már csak kettőt kell aludnia és máris vendégül láthatja – a plafonig felrántott keze csókdosása erejéig mindenképpen – felcsúti szövetségesét a kereszténydemokráciában és az európai néppártiságban. Az biztos, hogy a Fidesz nagy erőkkel emlékeztette tegnap a híveit arra, hogy milyen fontos találkozón győzött már megint az egyélőistenük, aki nem hagyja és nem engedi. Ennek nagy jelentősége lehet akkor, amikor kiderül, hogy Magyarország nevében mégiscsak tök véletlenül aláírt valamit, amiről azt hazudta, hogy dehogy.

Addig is Horst Seehofernek, a lemondásával fenyegetőző koalíciós partnerének nem sikerült megbuknia, de még lemondania sem, inkább kiegyezett Merkellel. Abban, hogy tranzitzónákat állítanak fel a német határon, és nem engedik be azokat a menedékkérőket, akiket korábban egy másik országban már regisztráltak. Ez a lehető legszarabb hír a dakota hadvezérnek. Ez azt jelenti, hogy megint fércelésre szorul majd a hazug rablómeséje, mert ebben a kelet-európai migránsmentes övezetben, amely soha nem volt migrációs célpont (nem, akkor sem, amikor 2015 nyarán egy egész horda caplatott át az országon) három éve mossák következmények nélkül az agyakat azzal, hogy ott a haldokló Nyugaton mindenki kretén, fogalmuk nincs, hogyan kell kezelni a migrációt, megérett a pusztulásra az egész bagázs, ha nekik kellenek migránsok, fogadják csak be őket, de ide senki nem jön. Nos, úgy tűnik, a németek – kurvára megkésve bár -, de megcselekszik azt, amit már sokkal régebben kellett volna. Nem játszanak hasznos idiótát csak azért, hogy mások kivonják magukat a közös európai teherviselés alól úgy, hogy közben pocskondiáznak is mindenki mást, aki nem ők. Orbán Viktornak és az egész bagázsának az lesz a rémálma, amikor a teli tüdőből ordított erős, szuverén nemzetállami baromságaik valóra válnak. Amikor Németország erős szuverén nemzetállamként azt mondja, hogy akkor úgy is viselkedik. A számító felcsúti pojáca azt hiszi, hogy zsarolási pozícióban van az EP-választás miatt, és minden bizonnyal van is alapja e meggyőződésének. Csakhogy ezt a fostalicskát túl messzire tolta, túl sok volt a feneketlen kettős beszéd, a bomlasztás, a köpönyegforgató károkozás, amit karba tett kézzel elnéztek neki. Onnan fog érkezni a kijózanító pofon, ahonnan a legkevésbé számít rá.

Egyelőre persze leszarja, már nyomja is az újabb milliárdos plakátkampányát. Mármint konkrétan Rogán Bűnöző Antal tolhatja 2,3 milliárdból „az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása” nevű fedőakciót, amely valójában a Brüsszel-Soros-migránsok és egyéb válogatott ellenségekkel szembeni gyűlöletkeltő-hergelő-mocskolódó, kormányprogrammá emelt gazemberség kódneve...

"RENDES DIKTATÚRATEMPÓ" - TÖRVÉNYT MÓDOSÍT A KORMÁNY, HOGY EL TUDJÁK TITKOLNI A PAKSI BŐVÍTÉSSEL KAPCSOLATOS KÖZADATOKAT

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: OROSZI BABETT
2018.07.03.


Még csak elsőfokon nyertem meg a pert a kormány és a Roszatom ellen a paksi szerződések nyilvánosságáért, de máris pánikban módosítják a törvényt” – így vezette fel Facebook posztjában Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője az mfor.hu cikkét, melyben arról írnak: az új paksi atomerőmű adatainak megismerését is korlátozhatja az a csomag, amit a tervek szerint az őszi ülésszakon tárgyal majd a parlament.

Jávor Benedek május végén nyert első fokon pert a kormánnyal és a Roszatommal szemben, ekkor döntött úgy a bíróság, hogy nyilvánosságra kell hozni az oroszokkal kötött szerződéseket. A kormány a perben arra hivatkozott, hogy azért nem adja ki a dokumentumokat, mert azok üzleti titkot képeznek, a bíróság viszont nem fogadta el ezt az érvet.

Erre válaszul születhetett meg a tervezett törvénymódosítás, melynek egyik célja “a nukleáris létesítménnyel összefüggő engedélyezési eljárásokban szereplő adatok nyilvánosságra hozatalára (közadatigénylés teljesítésére) vonatkozó szabályok szigorítása”.

Az mfor.hu szerint ezt nehéz másképpen értelmezni, minthogy az új paksi blokkok megépítésével összefüggő adatok eltitkolására készül a kormány. (A javaslatról szóló dokumentumot ezen a linken olvashatják el.)

A Párbeszéd EP-képviselője a fejleményeket úgy kommentálta: részben hízelgő, hogy külön lex Jávort alkotnak rá, hiszen “lehet-e nagyobb siker egy autoriter rendszer ellenzéki politikusaként”. Másfelől viszont szerinte rémisztő, hogy a Fidesz automatikus reakciója arra, ha a bíróságon nyer valaki ellenük, az a vonatkozó törvények módosítása.

“Rendes diktatúratempó” – jegyezte meg...


ENNEK A SZÁZEZER GYEREKNEK SÍRJA SINCSEN - INTERJÚ NEMES JELES LÁSZLÓ OSCAR-DÍJAS FILMRENDEZŐVEL ÉS VÁGI ZOLTÁN TÖRTÉNÉSSZEL A HOLOKAUSZT SORÁN MEGGYILKOLT GYEREKEKRŐL

INDEX
Szerző: KOVÁCS BÁLINT
2018.07.03.


A holokauszt alatt annyi magyar gyerek halt meg, amennyi ma egy egész év alatt születik az országban. Körülbelül százezer 18 évesnél fiatalabb gyereket gyilkoltak meg, égettek el vagy ástak el jelöletlen tömegsírokba: szinte semmit nem tudunk róluk. A neveiket, a történeteiket, az arcképüket akarja a következő öt-hat év alatt felkutatni a Saul Gyermekei Emlékprogram, amelynek a fővédnöke a Saul fia című Oscar-díjas magyar film író-rendezője, Nemes Jeles László. (A kezdeményezés ötletét már az Oscar-díj utáni sajtótájékoztatón is felvetették.) „Többször kérdezték tőlem, miért nem igaz történetet vittem filmre. De igaz történet az, amit valaki elmesél: ennél sokkal több olyan történet van, amelyről nem is tudunk” – mondta a program indulásáról szóló sajtótájékoztatón a rendező hétfőn Budapesten.

A Saul fia főszereplője, Röhrig Géza a filmben szimbolikus értelemben nem egy fiút, hanem egy egész magyar generációt tart a karjaiban” – mondta Vági Zoltán, a film történész szakértője a sajtótájékoztatón. Ezt a generációnyi gyereket a holokauszt szétszórta Európában: négyszáz koncentrációs, halál- és munkatáborba, fegyvergyárba, bányába hurcolták őket Észtországtól Franciaországig. Az ő sorsuk és történetük rekonstruálásához dokumentumok millióit kell átvizsgálni, de emellett a nyilvánosságra is szükség van: a program elindítói (a Saul fia alkotói és a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár) mindenkit kérnek, hogy jelentkezzenek, ha rokonaik, barátaik, ismerőseik között volt olyan gyerek, aki odaveszett a holokausztban. Még akkor is, ha ez sokszor nehezen megy: „A túlélők a megölt gyerekekről tudnak a legnehezebben beszélni; egyszerűen túl nagy a fájdalom. A legmélyebb emberi reakciókat a gyerekek szisztematikus meggyilkolásának rémisztő gondolata okozza.

"De egyetlen európai nemzet sem feledkezhet meg a halottairól

– mondta a történész. A sajtótájékoztató után Nemes Jeles Lászlóval és Vági Zoltánnal beszélgettünk a programról és a gyerekek sorsáról...

FEJENKÉNT 6.6 MILLIÓVAL TÁVOZHATTAK A MINISZTEREK

24.HU
Szerző: VITÉZ F. IBOLYA
20185.07.03.


Végkielégítés, felmentés nem jár ugyan a minisztereknek megbízatásuk megszűntével, de nem kellett üres kézzel menniük, akiknek a szolgálataira nem tartott igényt Orbán Viktor miniszterelnök az új kormányban.

Megkérdeztük a Miniszterelnökséget, milyen címen és milyen összegű juttatást fizettek, azaz Balog Zoltán, Fazekas Sándor, Kósa Lajos, Lázár János, Seszták Miklós, illetve Simicskó István mekkora apanázzsal távozott a posztjáról.

A közérdekű adatigénylésünkre a kancellária a konkrét kifizetési listát nem, helyette a jogszabály idevágó passzusait küldte meg. A kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényből az derül ki, hogy az a miniszter, aki legalább három évig vezette a tárcáját, hathavi illetményével megegyező összegű juttatásra jogosult. (Lemondás esetén is jár pénz, csak nem hat-, hanem háromhavi illetménynek megfelelő juttatás.) Ha a miniszterek vagyonbevallásában szereplő havi bruttó 1 101 900 forint jövedelmet vesszük alapul, akkor

a távozó miniszterek féléves járandósága 6,6 millió forint.


A pénzt rövid úton meg is kellett kapniuk, a jogszabály ugyanis úgy rendelkezik, hogy a hatáskörgyakorlás megszűnésétől számított tizenöt napon belül egy összegben kell átutalni.

A távozó miniszterek közül a többségnek megvolt a három éve a bársonyszékben, hiszen Fazekas 2010-ben, a második Orbán-kormány idején került az agrártárca élére, Balog, Lázár és Seszták 2014-től vezette az emberminisztériumot, a kancelláriát, illetve a fejlesztési tárcát. Simicskót viszont csak 2015 szeptemberében nevezték ki a Honvédelmi Minisztérium élére, így neki csak fél pénz, 3,3 millió forint járt. A lelépti díj feltétele, hogy legalább egy évet a posztján töltsön a miniszter, ilyen alapon Kósa Lajosnak ki kellett maradnia a szórásból, őt ugyanis csak 2017 októberében nevezték ki a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszternek...

JÓ, HA EZEKET TUDJA A FACEBOOK CSEVEGŐJÉRŐL

24.HU
Szerző: DÖMÖS ZSUZSANNA
2018.07.03.


Az önálló platformmá nőtt Messengerben több van, mint elsőre látszik, a Facebook folyamatosan adagolja hozzá az új funkciókat. Jellemzően ugyan olyan alapvető dolgokra használjuk, mint a csetelés, vagy vicces videók,képek küldése, mellette rengeteg érdekes apróság van elrejtve a Messengerben, amit ugyan lehet, hogy a legaktívabb felhasználók ismernek, mások számára még újdonság lehet. Mondunk pár hasznos tudnivalót!

Nem kell Facebook-fiók a Messengerhez

Aki nem akar jelen lenni a közösségi oldalon, de kapcsolatban akar lenni az ismerősökkel, az egyszerűen csak telepítse az appot a mobiljára. A csevegő üdvözlőképernyőjén lehetőségünk van a facebookos bejelentkezés alatt azt az opciót választani, hogy nem vagyunk a Facebookon, ekkor telefonszámunkkal kell hitelesítenünk magunkat...

ORBÁN: "A MINISZTERELNÖK-CSERE A MEGOLDÁSA A FORINTVÁLSÁGNAK", MERT ELLOPJÁK A PÉNZT AZ EMBEREK ZSEBÉBŐL"

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Mr Flynn Rider
2018.07.03.


A forint ma gyengébb az euróhoz képest, mint a pénzügyi világválság idején, 2008-ban volt. Tíz évvel ezelőtt Orbán még azt mondta, emiatt le kell váltani a miniszterelnököt.

A Fidesz-kormány össze-vissza süketel, mellébeszél, vagy hallgat a foritn árfolyamával kapcsolatban; láthatóa teljes a kommunikációs válság. Közben minden nap történelmi rekordot ír a forint gyengülése: a bankközi piacon az euróval szemben, a pénteki 330,19 forintos – szintén történelmi – mélypont után hétfőn 330,77 forintot ért el az európai fizetőeszköz jegyzése.

Az eurót este fél hétkor 330,04 forinton jegyezték, míg reggel nyolckor 329,09 forintot ért. Az euró jegyzése 328,62 és 330,77 forint között mozgott hétfőn.

A dollárral és a svájci frankkal szemben is gyengült a forint: a svájci frank árfolyama a reggeli 284,86 forintról estére 285,68 forintra, a dollár jegyzése pedig 282,74 forintról 284,27 forintra emelkedett.
Tíz évvel ezelőtt viszont Orbánék igen gyorsan megtalálták a megoldást a forintválságra: le kell cserélni a kormányt.

A gyengébb forint egyértelműen ellentétes az emberek érdekeivel, a gyengébb forint gyengébb államot jelent, és gyenge forintot csak gyenge emberek akarhatnak"

– mondta Orbán Viktor a Hír Tv-nek adott exkluzív interjújában, 2004-ben. A miniszterelnök hosszan fejtegette: a forint gyengítésével tulajdonképpen „ellopják a pénzt az emberek zsebéből", mivel a bérből, fizetésből és egyéb járulékokból élők gyengébb forint esetén kevesebb árut tudnak megvásárolni a boltokban, a nyugdíjasok juttatása is kevesebbet ér.

A Fidesz elnökének akkori véleménye szerint a kormánynak a forint gyengítését célzó utalásai és kísérletei a középkori királyok módszeréhez hasonlíthatóak, amikor is az uralkodók a pénzek nemesfémtartalmát próbálták meg minimálisan csökkenteni, elcsalva azok értékéből.


Orbán 2008-ban is nyilatkozott az akkor éppen gyengélkedő forintról és ezt mondta:

"A forinttal nincsen nagyobb baj, a forinttal akkor lesz baj, hogy ha nem tudjuk a bizalmi válságot megoldani. A miniszterelnök-csere a megoldása a forintválságnak. (…) Elég rosszul hangzik, hogy Gyurcsány Ferenc felhívta Vlagyimir Putyint. Nyilván senki sem kívánja Magyarországon, „hogy a pénzügyi válság eredményeképpen Magyarország orosz kézre jusson”, ezért még azelőtt meg kell oldani Magyarország bizalmi válságát, mielőtt a helyzet odáig súlyosbodna, hogy az oroszokon kívül másra nem lehet számítani.”...


MÉG EGY ÉV, AZTÁN VÉGE A SZÉP IDŐKNEK: OSTORRAL KERGETIK A DIÁKOKAT SZAKMÁT TANULNI?

HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: Windisch Judit
2018.07.03.


Nagyon nem mennek a diákok szakmát tanulni nyolcadik után. A kormánynak, illetve – a Parragh László vezette – Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának azonban már csak kicsit kell várnia: 2019 után gyökeresen megváltozik minden. Ha önként nem, majd kényszerből dönti el 14 évesen egy gyerek, mit kezd az életével.

"Távlati cél a szakközép- és szakiskolai képzésben részt vevők arányának növelése és a gimnáziumi létszám korlátozása" – mondta még 2014-ben Czomba Sándor akkori államtitkár. A résztvevők aránya azonban önmagától láthatóan nem nő, sőt: az idei tanév után jelentkezett a legkevesebb nyolcadikos szakmát tanulni, 10-ből hat hely üresen maradt.

Az Oktatási Hivatal 10 évre visszatekintő adatsorából látszik, továbbra is a gimnázium a legnépszerűbb – a hat- és nyolcosztályos verzió népszerűsége csúcsokat dönt –, a szakgimnázium (korábbi nevén szakközépiskola) nem sokkal van lemaradva, míg a most szakközépiskola néven futó korábbi szakiskolát a diákok ötöde választja. (Az iskolatípusokat 2016-ban nevezték át, hogy vonzóbb legyen, de ez sem használt.)...

A MAGYAR HÖRCSÖG

NEMGOGOL BLOG
Szerző:Toadwart66
2018.07.03.



Talán még a leglelkesebb, legbüszkébb Fidesz-hívők – ott van mindjárt demonstrátornak Kovács Ákos, irigylésre méltóan független nótaénekes – sem tekintik Magyarországot világhatalmi tényezőnek. Nos, ebben a nyegle általánosításában nem lehetünk egészen biztosak. Valószínűleg akad néhány példány közülük akikkel simán el lehetne hitetni azt, hogy bár Magyarország Európában található, de annál jóval nagyobb földrajzi területet foglal el. Amolyan Bazi Nagy Magyarországról van szó, amely kiterjedésére nézve szakrális. Akkora, hogy nem is fér el a planétán, és elnyúlik egészen az Alfa Centauriig. Az igazság ezzel szemben sajnos kiábrándító. Szinte hihetetlen, de hazánk kisebb mint Szíria, bár az utóbbi jelenleg brutális átalakítás alatt áll. A jelentéktelen Svájcnál szerencsére nagyobbak vagyunk, a haldokló Németország pedig már nem számít.

Esetleg legyünk reálisan büszkék és ne hülyék. Magyarország nem nemzeti oroszlán, még csak nem is liberális puma. Ha már mindenáron valamelyik ártatlan emlősállatot zaklatni kell ezzel az értelmetlen hasonlattal, akkor talán leginkább egy feldühödött, mindenre elszánt fasiszta hörcsögre hasonlít. Grandiózus látvány! A magyar hörcsög ugrani készül. Ha megteszi ezt a bátor cselekedetet, nagy feltűnést nem fog vele kelteni a nagyvilágban, bár a jeles esemény hazai visszhangja valószínűleg hatalmas lesz, és arról fognak harsogni a propagandalapok, szerencsére van itt nekünk egy amolyan jóféle miniszterelnökünk, aki jelentős szerepet játszik a passzátszél kialakulásában. Tulajdonképpen ő tartja az egészet mozgásban. Ha mindehhez hozzátesszük a Coriolis-erőben betöltött jelentős szerepét, bizony igazán büszkék lehetünk rá. Meg a harcinadrágjára.

Tudományt, oktatást, alapkutatásokat visszafejleszteni, megregulázni minden időben öngyilkos hajlamokra utalt. Könnyedén tönkre lehet tenni vele egy országot, de akár egy pompásan összedobott birodalmat is...


DÖNTÉSEK

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2018.07.03.


Olyan jó lett volna…

Szólni anyának, hogy szeretlek. De kamasz voltál és dacos.

Meghallgatni újra a százszor hallott történetet az oroszokról és a láncos bombáról. De untad már.

Hallani a gyerek első szavát. De a tévé hangosan szólt.

Adni az öregnek egy kiflit a zacskóból. De siettél, mert szemergett az eső.

Segíteni a kerekesszékes fiúnak bejutni a bankba. De nem tudtad, hogy ajánld fel.

Meghallgatni a testvéredet. De pont mozijegyed volt.

Elfogadni a bocsánatkérést. De éppen dühös voltál.

Adni a kutyának egy falatot az ételedből, amikor úgy nézett. Már csak az ócska póráz van a szekrény alján.

Átölelni a párodat, amikor olyan szomorú volt a szeme. De elfoglalt voltál.

Felülni arra a repülőre. De inkább lecserélted a mosogatógépet.

Bemenni abba a kis boltba. De indult a buszod, nem akartál várni 20 percet a következőre.

Lehajolni azért a színes kavicsért. De megláttál egy másikat, ami szebbnek tűnt.

Szólni a tanárnak, hogy nincs igaza. De féltél, hogy a gyereknek ártasz vele.

Meghallgatni a másik igazát. De azt hitted, csak a te igazad számít.

Megfogni a kinyújtott kezet. De úgy gondoltad, ebből tanul.

Beljebb tolni a polcon a nagyitól örökölt porcelán tálat. De úgy láttad, nem fog leesni.

Venni abból a fura színű fagyiból a gyereknek, amire annyira vágyott. De túl hosszú volt a sor.

Odaállni a téren a többiek közé. De azt gondoltad, nem számít.

Megszagolni azt a virágot. Azt hitted, holnap is ráérsz.

Venni egy csokor ibolyát a nénitől. De éppen zöldre váltott a lámpa.

Játszani a kutyával. De kezdődött a kedvenc sorozatod.

Végigolvasni azt a könyvet. De nem volt egy szabad órád.

Kihúzni azt a tüskét. De nem fájt annyira és siettél, aztán elfeledkeztél róla.

Kimondani: szeretlek.

Kimondani: bocsáss meg.

Kimondani: megbocsájtok.

Kimondani: fontos vagy.

Elhinni, hogy fontos vagy.

Elhinni, hogy szeret.

Elhinni, hogy megbánta.

Elhinni, hogy megbocsájtott.

Elmondani a gyereknek, hogy akkor is számíthat rád, ha már felnőtt.

Elmondani a szülőnek, hogy számítasz rá.

Elmondani egymásnak, hogy egy család vagytok mindörökre.

Kimondani: nem számít, a barátom vagy.

Elkérni a panaszkönyvet.

Szólni, hogy ez így nem jó, nem ezt kérted.

Becsöngetni a szomszédhoz, mert láttad a megrepedt cserepet a háza tetején és jön az eső.

Előreengedni a terhes nőt a pénztárnál.

Beengedni az autót a mellékutcából akkor is, ha neked van elsőbbséged.

Megtartani a lift ajtaját, amikor látod, hogy rohan.

Kimosni a megunt plédet és letenni a nő mellé az aluljáróban.

Örülni annak, hogy van miből adnod.

Elhinni, hogy képes vagy rá.

Tudni, hogy nem fontos.

Tudni, hogy nagyon fontos.

A lábad alatt gyémántpor van. A kezedben homok.

Az anya szomorúsága, a gyerek ártatlansága, a testvér ölelése, a barát kézfogása, a fagyi édese, a virág illata, a néni mosolya, a kutyád emlékbe eltett póráza, az összetört porcelántál. A te döntéseid.

AZ ÚTKERESZTEZŐDÉSNÉL

DR. SZÜDI JÁNOS BLOGJA
Szerző: Dr. SZÜDI JÁNOS
2018.07.02.



...Gondolatok az emberi méltóságról

Nem ritkán hallani: a jogállam mit sem ér. Nem lehet aprópénzre váltani. Nem lehet fizetni vele a boltban. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Nehéz, de nem lehetetlen közérthetően megfogalmazni, miért is kívánatos a jogállam. Talán azért, mert biztonságot nyújt mindenkinek: szegénynek, gazdagnak, tanultnak, tanulatlannak, öregnek, fiatalnak, gyengének, erősnek. A biztonság lényege, senki nem válhat a hatalom játékszerévé, s ez nem függ attól, hogy tisztában van-e valaki a jogaival, vagy sem. A biztonságérzet megnyugtató. Aki biztonságban érzi magát az nem fél. A jogállamot nem felélni, hanem megélni, élvezni kell. Mindent szabad, ami nem tilos. Ennek az elvnek a figyelembevételével az ember azt teheti, amit jónak, szükségesnek tart. A biztonságérzet adja a szabadság érzetét, azt a tudatot, hogy vagyok valaki. Ez az emberi méltóság. Csak a jogállamban lehet emelt fővel, félelem nélkül élni. A félelem és az emberi méltóság egymást kizáró fogalmak. A félelem és a szabadság egymást kizáró fogalmak. A félelemhőmérő, a társadalom betegségének fokmérője. Minél erősebb a félelem, annál lázasabb a társadalom.


Gondolatok Magyarország sorsáról

Magyarországon mindenki fél. Fél a választás győztese és fél a választás vesztese. Fél, aki hatalomban van és fél aki, kimaradt a hatalomból. Nem csoda. Ebben az országban senki nem érezheti magát biztonságban. Mindenkinek meg kell gondolnia, hol jelenik meg és kivel. Mindenkinek meg kell fontolnia, mit mond és kinek. Hazánk sorsa miért alakult úgy, ahogy alakult? Talán azért, mert nem sok bölcs vezetője volt. Nehéz lenne bővíteni a Szent István és IV. Béla királyokból álló névsort. [Göncz Árpád és Mádl Ferenc bölcs és igaz emberek voltak, de sajnos az ország hosszú távú sorsát meghatározó döntést nem hozhattak.] Minden másképpen alakul, ha 1994-1998 között Horn Gyula és kormánya, a kétharmad birtokában folytatja az alkotmányozást, s megteremti a jogállam felszámolhatatlansága megváltoztathatatlan korlátjait. Ha megteszi, bővíteni lehetne nevével a hazai bölcs vezetők szűkös listáját.

Magyarország sajátos hosszú menetelése folyik a ’70-es évek közepétől. Kezdetben gyalogolt a puha diktatúra felé. 1990-től bukdácsolt a jogállam ösvényén. 2010-től hátrafelé araszolgat. A kezdet kezdetén megindult evolúciós folyamat, az alattvalóból polgárrá válás folyamata e hátramenetben a visszájára fordult. Ez nem revolúció, mint ahogy azt a fülkeforradalmárok állítják. Éppen ellenkezőleg, ez a visszaút az alattvalói létbe. Lehet, hogy az ország az alvajárók hazája? Igen! Csak így lehet, hogy milliók látnak, hallanak, de nem érzékelnek. Csak így lehet sikeres az orbáni délibáb: palotája erkélyén állva a várban, egy- és kétforintosokat szór két marékkal a hódoló tömeg közé. Mindenki tudja, hogy nem lehet fizetni velük, csak jól csengenek a földre hullva. Mindenki tudja, mégis ölre mennek érte. Még egy látomás: a hajóvontatók dala száll: „Hosszú, kínos év a kurta nap,/Száll a gálya, sírva húz a rab.” A hajókötél elszakad. A rabok elvágódnak. Talpra állnak. Talpra állnak?


A MEGALÁZÁS MINTAPÉLDÁNYA

CSEPELIEK ÚJSÁGA BLOG
Szerző: HERSCHKOVICS ESZTER (Klubrádió) / csú 
2018.07.03.


A kormány elküldi a kulturális közmunkásokat, mintegy 5-6 ezer embert. 

Ők azok, akiket öt évvel ezelőtt elbocsátottak a könyvtárakból és közművelődési intézményekből, munkanélküliként aztán jelentkezhettek közmunka-programba. Így aztán a többségében diplomás korábbi közalkalmazottak immár körülbelül feleannyiért végezték ugyanazt a munkát.

Még akkoriban nyilatkozta az egyik érintett, hogy két egyetemi diplomája van, nyelveket beszél, elhelyezkedni mégsem tudott, úgyhogy maradt a közmunka. És noha hálás volt azért a pár tízezer forintért is, amit így kaphatott, ő is pontosan látta, hogy nem vezet jóra, ha a társadalmilag fontos munkákat is közmunkásokkal végeztetik. A megalázás és függésben tartás mintapéldája ez.

Időközben a kormány is rájöhetett arra, hogy süllyed a zászlóshajó,
a védjegyének tartott közmunkaprogram képzés híján nem tudja a munkaerő-piacra integrálni a sepregetőket, a diplomás kultúrmunkásokat pedig nem érdeke bent tartani a rendszerben.


És hozta a papírformát: amilyen ad hoc és erőszakos módon bevezette, úgy vezeti ki a programot. A zömében középkorú értelmiségieknek pedig nem maradt sok esélyük az elhelyezkedésre. Ráadásul a kormány létszámstoppot hirdetett a kulturális ágazatban, ahol egyébként létszámhiány van.

Azt már évek óta egyetlen józan gondolkodású ember sem hiszi el, hogy a kormány senkit sem hagy az út szélén. De az máig döbbenetes, ahogy mindenféle gátlás nélkül, egy mozdulattal löknek bárkit a szakadékba.

BESZÉLNI KICSIT MADZSARUL

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Kriszti és Fanni
2018.07.03.


A magyar iskola olyan, amilyen (némelyik jobb, némelyik gyengébb), ám az biztos, hogy olyan problémával, mint amit a mai poszt két szerzője, Kriszti és Fanni (akik legutóbb az ausztriai szülésről írtak posztot) körbejár, nem nagyon kell szembesülniük. Következzenek tehát egy soknyelvű bécsi iskola mindennapjai, illetve a kérdés: ki hogyan őrzi meg az anyanyelvét.

„Képzeljétek el, hogy így, a tanév vége előtt 2 hónappal állást kaptok egy budapesti általános iskolában. A feladatotok az, hogy egy lebetegedett kolléga harmadik osztályos kis diákjait tanítsátok a világ érdekes dolgaira. Az iskola állami, olyan, mint a többi: központi tanrenddel működik és fenntartásáért a szülők nem fizetnek tandíjat. Megvan?

Jourégel

Akkor most képzeljétek el azt is, hogy hétfőn reggel besétáltok az osztályba, és egy hangos „jó reggelt”-et kívánva köszöntitek az újdonsült nebulóitokat. A köszönést nem mindeniki fogadja el („na tessék, lesz még itt dolgom a neveléssel!” – gondolod is rögvest magadban), s vannak, akik felettébb érdekes jregel, jourégel, vagy jólegelt-et válaszolnak. Mi lesz itt...gondolod magadban, mert veled senki nem közölte, hogy itt ennyi speciális nevelési igényű(?) gyermek lesz...

Hogy jobban megismerjétek egymást, kéred, hogy mutatkozzanak be. Mondják el a nevüket, és hogy mit szeretnek leginkább csinálni. Az első padból majd kiesik Hunor, akinek a keze azonnal a kérdésed elhangzása után a levegőbe lendült.

Elhadarja, hogy ő Győrből származik, imád sakkozni az apukájával és délutánonként úszóedzésre jár az anyukájával. A mellette ülő Csongortól megtudod, hogy nem szereti a matematikát, de van egy nagy bogárgyűjteménye, és legszívesebben a budai hegyekben tölti az idejét.

Kérdezed, ki legyen a következő, de a két lelkes kisfiú után kacarászás és mocorgás a válasz szavak helyett. Rámutatsz egy hosszú hajú kislányra, aki feszengve mondja, hogy ő Fatemeh, és nem szeret olvasni, mert nehezek ezek a betűk.

Kérdezed, miért, erre elmondja, hogy ő egy másik abc-t tanult meg otthon, Iránban, és a magyar betűkkel csak fél éve kezdett ismerkedni. A mellette ülő kislány, Marzieh, erősen bólogat, és hozzáteszi, hogy ő már óvodás korától itt él Budapesten, nagyon szeret iskolába járni, mert itt vannak a barátai és mindenki nagyon kedves vele.

Božena, a következő kislány Prágából érkezett. Apukája a Prezinél programozó, és csak rövid ideig tervezik, hogy Magyarországon maradjanak. Ez az első éve, és bizony neki is belekeveredik a nyelve a magyar bemutatkozásba.

Dragana, a mellette ülő szerb barátnője bátorítja, hogy menni fog ez, csak sokat kell gyakorolni. Ő tudja, mert ő elsősként érkezett, és egy szót sem beszélt magyarul akkoriban.

A családjának azóta már ő a tolmácsa: intézett már lakcímkártyát, de mivel nemsokára kistestvére születik, az anyukájával rendszeresen jár a közeli kórházba, hogy lefordítsa, mit mond az éppen szolgálatot teljesítő „ugylet” orvos. Ha nagy lesz, ő is orvos szeretne lenni, de ezért nagyon sokat kell még tanulnia...

MINDENKI ZSEBÉT JÓCSKÁN APASZTJA A FORINT GYENGESÉGE - KI CIPELI A HÁTÁN AZ ORSZÁGOT?

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.07.03.


Már az első negyedévben 60 milliárdot bukott az ország a gyengülő forinton – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által közzétett adatokból. Azóta ez az összeg is nagyot nőhetett, de a lakosságnak közvetlenül alighanem még jobban fáj vagy fog rövidesen fájni ez a folyamat. A legnagyobb terhet (derül ki a jegybanki grafikonból) egyébként is a lakosság vállalja az ország finanszírozásában.

Hétfőn már 330 forint körül látszik stabilizálódni az euró forintárfolyama. A korábban alig elképzelhető szintre tartósabban (a sokat emlegetett csúcsok egy-egy pillanatot, nem napokat, heteket jellemezték) gyengült tehát fizetőeszközünk. A főbb hazai szereplők közül a közeljövőben külföldről rendelőkön és a külföldi utazást tervezőkön kívül senkinek sem áll érdekében az erősebb forint – állapította meg a napokban Horváth István, a Sberbank treasury vezetője. A banki szakértő szerint emögött több dolog állhat, de az egyik leghangsúlyosabb az államadósság régóta emlegetett elinflálása.

Mint kifejtette: a magyar államadósság-állományban történelmileg alacsony szinten áll a deviza aránya. A tartozás körülbelül ötödét tartják most nyilván valutában, míg négyötöde forintalapú. A gyengébb forint és az infláció miatt a szakember szerint könnyebben fizeti vissza Magyarország a forintban számított tartozását. Persze a befektetők a negatív reálhozam miatt hosszabb távon nem járnak túl jól, de Magyarország könnyebben „kinövi” az adósságát.

Az adósság elinflálása persze gyakorol némi nyomást a fogyasztói árakra is. A drágábban vásárolt importtermékek árába beépül a magasabb beszerzési ár. Az üzemanyag (szerdától az MTI szerint 7 forinttal emelkedik a 95-ös benzin és 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára) minden mást is drágíthat. Kisebb mértékű, a gazdaságnak is jót tevő áremelkedést be fog vállalni a hazai fiskális és monetáris politika – véli Horváth István.

Bármennyire visszaesett is a külföldi pénzben nyilvántartott adósság, azért a forint gyengélkedése ezen a téren is érzékelhető. Az ide első negyedév végén a magyar államháztartás bruttó adóssága a GDP 72,1 százalékára (28045 milliárd forintra) rúgott – tette közzé az MNB. Nettó tartozásunk, vagyis a felvett kölcsönök összege a nyújtottak összegével csökkentve a GDP 61,6 százalékát (23984 milliárd forint) tette ki. Az adósságot a 2018 első három hónapjában végrehajtott különféle tranzakciók 627 milliárd forinttal növelték, a forint a gyengülése a külföldi devizákban jegyzett tartozás miatt pedig 59 milliárd forintba fájt...

AKI ENNÉL ALJASABBAT TUD MUTATNI, AZ HAZUDIK

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2018.07.03.



Nem is szívesen fűzünk hozzá magyarázatot, pedig Magyary Ferenc Hetekben megjelent cikke még biztosan abban az eufóriában született elmeroham, amikor a Hetek nagytudású főszerkesztője, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, Németh Sándor újabb bizonyítékát adta, hogy hamis próféta. Azt állította, hogy Argentina és Messi átok alatt van, mert nem vettek részt egy izraeli edzőmeccsen, és Isten ezért bünteti őket. Ezt kell igazolni.

Nem mentség, hogy Németh Sándor képzetlen, műveletlen, érettségivel rendelkező ember. A Hetek főszerkesztő-helyettese Hack Péter, akinek tudnia kellene, hogy ez embertelen, és hazug, és mocskos, méltatlan nemcsak egy egyházhoz, de egy emberhez is. Magyary nem a saját szakállára írogat ilyeneket. Vagy a műveletlen főszerkesztő biztatására írta ezeket, vagy annak inspirációjára, az ő tetszését keresve. De valaki ezt jóváhagyta. Aki ezt tette, az tudta, hogy Némethnek ez a bunkóság tetszeni fog. S nem volt senki, aki azt mondja, ez aljas és mocskos, ráadásul nem is igaz. Ez zsigeri, sötét gyűlölet. Mitől egyház ez?


Messi egész élete, pályafutása Isten csodája. Messi ezt tudja, és egy hálás hívő ember. Ezek pedig ilyen alpári, mocskos módon beszélnek róla, és csak azért, hogy a szektában elhangzott hamis próféciához, elmebeteg és babonás szöveghez igazolást találjanak. Ez nem annak a felelőssége, aki ezt a borzalmat írta, hanem azé, aki ezt a légkört teremti, aki ileyenekt vár el, akinek így próbálnak megfelelni. Ez egy közveszélyes hely agymosással.

De a szervilizmusnak is van határa. A jó ízlés, az emberi együttérzés akkor is kötelező, ha valaki leszámolt az emberi méltósággal, az emberi jogokkal, a politikai korrektséggel, mint világot pusztító liberális ármánnyal. Márpedig a cikk egy ún. “egyház”, a Hit Gyülekezete központi folyóiratában jelent meg, amelyet Németh Sándor vezető lelkész főszerkesztőként jegyez. Amit itt alul látunk, nácizmus. Némethnek ez nem az első ilyen megnyilvánulása, s a Hit Gyülekezete tipikusan az a hely, ahol az egyszemélyi vezető szövegeit adják vissza...


KELETI NYITÁS: A KERESKEDŐHÁZAK FELTÖRTÉK A MALACPERSELYT

ZOOM
Szerző: KOVÁCS GÁBOR
2018.07.03.


- A keleti (meg minden egyéb irányú) nyitásokat bonyolító kereskedőházakért felelős cégek összességében 96 millió forintos mínusszal zárták a 2017-es évet.

- A három cég együtt 1,8 milliárd forint bruttó fizetésért tartott 206 alkalmazottat, így a havi átlag bruttó fejenként 700 ezer fölé jön ki.
- A központi cég visszafizette 5 milliárd forintos tartozását a külügyminisztériumnak, cserébe lepusztított 4,2 milliárdot a bankszámlájából, amit amúgy a Matolcsy/Mészáros-közeli MKB-nál vezet.
- A három cégnek 8 milliárd forint bevétele volt a külügyminisztériumtól és egymástól.
- A környező országokban (esetenként a határtól pár méterre) működő irodákra kétszer annyit költöttek, mint 2016-ban.
7,3 milliárd forintról 3,1 milliárdra olvadt a keleti (meg az iránytű többi égtája felé eső) külkereskedelmi nyitásért felelős kereskedőházak központi, állami cége, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. bankbetétje 2017-ben – derül ki a cég megkésve közzétett éves beszámolójából. Ez 4,2 milliárd forintnyi, másképp 58 százalékos csökkenés a 2016. végi állapothoz képest. Az MNKH egyébként a Matolcsy György miniszterelnöki jobbkéz és Mészáros Lőrinc miniszterelnöki jóbarát körébe privatizált MKB-nál vezeti a számláit.

Az MKB-t 2014-ben vásárolta fel az állam. A bankot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szanálta, újjászervezését jegybanki alelnökként Matolcsy védence, Balog Ádám vezényelte le, aki a bank 2016-os eladása után vezérigazgatója lett. Jelen állás szerint az MKB 45 százaléka a Metis Magántőkealapé, amiről nem tudni, kinek a pénze van benne, de 2017 júniusa óta a Konzum Alapkezelő kezeli, aminek többségi tulajdonosa Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, miniszterelnöki jóbarát. Az MKB 10 százaléka a Pannónia Nyugdíjpénztáré, 15 százaléka a munkavállalóké (köztük a vezérigazgatóé, Balog Ádámé), 20,19 százaléka a Bankonzult Kft.-é (vagyis Szemerey Tamásé), 9,81 százaléka a Promid Invest Zrt.-é, ami Balog Ádám cége.

Rossz hír, hogy az MNKH újra veszteségbe fordult, a 2017-es évet adózás után 79 millió forintos mínuszban zárta. 2016-ot sikerült 170 milliós plusszal abszolválni, mondjuk ez kivételes év volt, 2015-ben 6 milliárd forintos mínusszal zártak, 2015-ben 2,4 milliárd mínusszal. Egyébként 2017-ben pont azt a 4,2 milliárdot vették ki a malacperselyből, amit a megelőző évben oda bepakoltak...

MAGYARORSZÁG FELSZÍNI VIZEINEK ALIG 20%-A VAN JÓ ÖKOLÓGIAI ÁLLAPOTBAN

444
Szerző: BOTOS TAMÁS
2018.07.03.


Jelenleg az európai felszíni vizek csupán 40%-a egészséges, Magyarország vizeinek pedig kevesebb mint 20%-a van jó ökológiai állapotban, áll az Európai Környezetvédelmi Ügynökség legfrissebb jelentésében. A WWF Európai Irodájának szakértője, Andreas Baumüller szerint az eredmény nem meglepő, hiszen a tagállamok egyáltalán nem vették komolyan az EU vizekre vonatkozó irányelveivel kapcsolatos jogi kötelezettségeket. 

"Régóta határozottabb fellépést várunk Európa vízkészleteinek védelméért és megőrzéséért, és csak remélni tudjuk, hogy ez a jelentés felráz mindannyiunkat,"

tette hozzá. A jelentés mintegy 130 000 európai vízfelszínt vizsgált: ezek közt vannak folyók, tavak, part menti és felszín alatti vizek is. A ökológiai szempontból a Skandinávia északi részének, Skóciának, Észtországnak és egyes mediterrán területeknek a vizei vannak a legjobb állapotban. Különösen rossz állapotban vannak ugyanakkor az alföldi helyzetű vizek, illetve a nagy folyók alsóbb szakaszai.

Magyarország vizsgált vizeinek állapota nagyon kis százalékában éri csak el a jó ökológiai állapotot. Még Kelet-Európa viszonylatában, például Romániához képest is rossz mutatókat produkált. A felszín alatti vízek jobb állapotban vannak mint a felszíni vizek, viszont

a felszín alatti vizek jó mennyiségi állapota szempontjából az EU utolsó öt tagállamába tartozik Magyarország...

A "KERESZTÉNYDEMOKRÁCIA" KÖZMŰVELŐDÉSE

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: TÖRÖK JÓZSEF
2018.06.29. 


Elegendő történelmi tapasztalat bizonyítja a kultúra hatalomlegitimáló szerepét. A legkülönbözőbb autoriter rezsimek és diktatúrák célja mindig ugyanaz volt: megszüntetni a korábbi, szabad kultúra szervezeti, intézményi és értékrendbeli autonómiáját; s mindezt alárendelni saját eszmerendszerének.

Az Orbán-kormány is ezen az úton jár. A művészeti életben ezt legeklatánsabban a Magyar Művészeti Akadémia túlhatalma fémjelzi. Kulcsszerepe van e hatalmi legitimációban persze a közoktatásnak is, amelyben szervezetileg a központosítás, tartalmilag-ideológiailag pedig a tantervek és a tankönyvek biztosítják a megfelelő érték- és eszmerendszer közvetítését.

Látszólag marginálisnak tűnik ebben a folyamatban a hazai közművelődés, illetve a mintegy 3000 művelődési házból álló intézményrendszer szerepe a rangos művészeti intézmények és a sokkal nagyobb léptékű közoktatás mellett. Csakhogy – érdemi civil társadalom híján – ez az utolsó kis sziget, ahol még a „szabadság kis körei” találkozhatnak, ahol megjelenhetnek még független gondolatok – mint például a rendszerváltás előtt a 80-as években. Különösen igaz ez a vidéki településekre, ahol legfeljebb még egy könyvtár kínálhat helyet. Jól ismerte föl tehát a rezsim, hogy a kultúra ezen ágazatát is céljai alá kell rendelnie, s ennek eléréséhez – többévnyi előkészület után – színre is lépett markáns, új szándékaival: 2016‑ban a szakági felsőoktatási rendszert, 2017-ben pedig az ún. kulturális alaptörvényt (1997:CXL.) módosították. Előtte azonban több fontos előkészületi lépést meg kellett tenniük – a szervezeti-intézményi autonómiák megtörésének jegyében:

– 2012-ben a megyei önkormányzatok által létrehozott és fenntartott 4-5 fős megyei tanácsadó intézményeket beolvasztották a Nemzeti Közművelődési (előtte: Magyar Művelődési) Intézet (NMI) meglehetősen militáns kézivezérlése alá – visszaminősítve megyei irodákká. Ezzel felszámolták az addig „megyereleváns” közművelődési tanácsadást.

– Az már nemcsak szakmailag abszurd, de mérhetetlenül cinikus is, hogy a 19 megyei központ honlapját, majd a szakma központi portálját (www.erikanet.hu) egy kattintással megszüntették, miközben azokon évtizedek közművelődés-történelme halmozódott... Mi más ez, ha nem virtuális könyvégetés? A cél nem lehetett más: a (közművelődési) múltat végképp eltörölni!

– Apróság, de fontos üzenettel és szimbolikus jelentőséggel bírt, hogy miután megszüntették a közművelődési Wlassics Gyula-díjat, 2016-ban a Bessenyei György-díjjal is ezt tették. Végül a megmaradt Bánffy Miklós-díj 6-ról három főre csökkentett (!) létszámába „mellénk” rakták a művészetelmélet oktatóit és szerkesztőit. „Természetesen” 2017‑ben e keretbe már nem fért be egyetlen népművelő sem...

– Végül kibújt a szög is a zsákból: az NMI-t 2017. január 1-től – több évtizedes hagyományait sem tisztelve (sz. 1951. január 6.) – kft.-vé alakították, amelynek tulajdonosa Lezsák Sándor lakiteleki Népfőiskola Alapítványa.

A fentiekkel párhuzamosan gőzerővel dolgoztak az addigi népművelő-képzés „korszerűsítésén” – értsd: megszüntetésén. A szorgos munka eredménye az lett, hogy 2017 őszétől már nincs művelődésszervező alapszak, helyette közösségszervező néven indítottak új alapszakot. (Abba a teoretizálásba most ne menjünk bele, hogy ab ovo közösségszervezés nem létezik, s ezért mint ilyen, meglehetősen öncélú voluntarizmus – szinkronban létrehozóival…) Látszólag csak névváltozásról van szó, ám paradigmatikusan más irányú a képzés. Amíg korábban a népművelés, majd a művelődésszervezés tananyaga a kulturális szféra autentikus emberi cselekvésére: a művelődésre, annak fejlesztésére irányult, addig az új szak a társadalmi-politikai szféra autentikus emberi cselekvésére: az állampolgári-közéleti cselekvésekre, azok szervezésére irányul. Emiatt reális veszély a végzettek számára a helyi hatalom politikai-közéleti cselekvéseinek kényszerű szolgálata. Hiába hát a kulturális mediátor MA és a közösségi tanár MA, a közművelődés eddig szervesen egymásra épülő felsőfokú szakképzési rendszere – mintegy öt és fél évtized után – de facto megszűnt. A két master szak előbbije ugyanis szinte bármely bölcsészképzésre felvehető, így autentikus alapszak nélkül csak „lóg a levegőben”; utóbbi pedig bevallottan az iskolai közösségi-kulturális élet irányítására találtatott ki. Ezzel fontos lépést tettek a közművelődésben dolgozók kompetenciáinak átirányításában. A népművelő társadalom pedig majd kihalásos úton el fog tűnni a színről... helyettük majd évről évre gyarapodik az új (ifjú) gárda...

Ennyi előkészület után jöhetett a konkrét tervek végrehajtása, kodifikálása...

MÁRIS BEAVATKOZOTT A KORMÁNY: 11 MILLIÁRDNYI KUTATÁSI PÉNZT NEM OSZTHATNAK KI PALKOVICS NÉLKÜL

24.HU
Szerző: PETŐ PÉTER
2018.07.03.


Hiába döntöttek a támogatandó tudományos projektek listájáról a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalban, nem hirdethetnek eredményt a többhónapos, szakértői értékeleseken alapuló pályázati szakasz után, mert Palkovics László arról tájékoztatta az érintetteket: az ő igenje nélkül nem köthetnek megállapodásokat. Majd 11 milliárd forintnyi kutatási pénz kiosztását stoppolják, noha a folyamatot a hivatal vezetőjeként még Pálinkás József egykori fideszes oktatási miniszter, korábbi MTA-elnök felügyelte. A tárca szerint rutineljárásról van szó.

A felügyeletet ellátó miniszter 2018. június 6-án kelt tájékoztatása szerint az NKFI Alapból finanszírozott pályázatok keretében kötelezettségvállalásra csak a miniszterrel történt előzetes egyeztetés alapján kerülhet sor

– áll egy Pálinkás József jegyezte levélben. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal június 30-án menesztett elnöke ebben az üzenetben írta meg, hogy hiába bonyolította le az intézmény a hosszadalmas, minden tudományterületre kiterjedő pályázati eljárását, nem hirdethet eredményt, mert

Palkovics László miniszter igenje nélkül nem írhat alá szerződéseket. A halasztás miatt egyelőre nem tudhatják meg az érintett kutatók, hogy részesülnek-e a program részeként kiosztható 10,9 milliárd forintból. Erről ugyanis a dokumentum alapján Palkovics dönt.

Ez annyiban nem meglepő, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium létrehozása után hamar kiderült, a kormány radikálisan átalakítaná a tudományfinanszírozást. A költségvetési törvény tervezetéből kiolvashatóan a Palkovics-tárca finanszírozná a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteit (eddig a támogatás közvetlen volt), lapunk pedig megírta, hogy akad olyan intézetvezető, aki már azt is megfelelő kompromisszumnak tartaná, ha munkatársai egy héten két napot a kormány kijelölte témákon dolgoznának. Hogy a kormányoldalon miként képzelik a tudományos kutatást, az is mutatja, hogy a Figyelő című, Schmidt Mária tulajdonában álló hetilap listát közölt azokról, akik az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának intézeteiben a bevándorlást, a genderelméletet, illetve a homoszexualitást kutatják.

Azóta sokan tiltakoztak a tervezett átalakítások ellen, mások mellett Lovász László MTA-elnök is, ám nem úgy fest, mintha a kormány lassítana, hiszen ezúttal az innovációs hivatal döntéseit kötik miniszteri igenhez. A történethez hozzátartozik, hogy a pályázati eljárás Pálinkás vezetői időszakában zajlott. Az első Orbán-kormány oktatási miniszteréről, az MTA előző elnökéről a 24.hu már korábban megírta, hogy menesztik majd a hivatal éléről, ami azóta meg is történt...

ÁTLÁTSZÓ: MIÉRT TESSZÜK LETÖLTHETŐVÉ A FELDOLGOZOTT ADATAINKAT, ÉS MIÉRT AJÁNLJUK UGYANEZT MÁSOKNAK?

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: BÁTORFY ATTILA
2018.07.02.


...Az Átlátszó egyik legfontosabb feladata a politikai és gazdasági elit elszámoltatása, átláthatóbbá tétele, ezen túl pedig bizonyos jó vagy rossz társadalmi folyamatok elemzése. Erre a feladatra sokszor és egyre többször használunk adatokat. Azt gondoljuk, hogy a tevékenységünk akkor lesz hitelesebb, ha a cikkeinkhez használt adatok alapján megtett állításaink megmérhetőek és ellenőrizhetőek. Így az adatalapú munkáink során az alábbi alapelvek miatt tesszük elérhetővé az adatbázisainkat változtatás nélkül:

- hogy a munkánk átláthatóbb legyen
- hogy az állításaink, eredményeink visszaellenőrizhetőek legyenek
- hogy az eredményeink mások számára is reprodukálhatóak legyenek
- hogy ezzel is hozzájáruljunk a közös adatvagyonhoz
- mert nem gondoljuk, hogy tévedhetetlenek lennénk
- mert nem gondoljuk, hogy az adott adatokat kizárólag egyféleképpen lehet feldolgozni
- mert nem gondoljuk, hogy a mi feldolgozásaink a lehető legjobbak lennének, bár nyilván törekszünk rá, hogy jók legyenek
- mert nincs mit titkolnunk

Emellett törekszünk arra is, hogy a számításaink módszertana szintén ellenőrizhető legyen, így amennyiben a téma bonyolultsága megkívánja, minden egyes esetben leírjuk, hogy milyen számításokat, összevonásokat, egyszerűsítéseket vagy törléseket (pl. személyiségi jogok miatt) végeztünk az adatbázison. Szintén fontos, hogy a legtöbb esetben az általunk készített grafikonok, térképek mindenki számára hasznosíthatók, elvihetők, beágyazhatók legyenek, így azokon az adatok eredeti forrását továbbá az értelmezést segítő megjegyzéseket is feltüntetjük.

Mindez a következő adatkörökre vonatkozik:
- az Átlátszó által manuálisan vagy gépi módszerrel gyűjtött adatokra
- az Átlátszó által kiperelt közérdekű adatokra és dokumentumokra
- a másoktól megkapott, felhasználásra és utánközlésre engedélyezett adatokra
- az Átlátszó által megvásárolt, felhasználásra és utánközlésre engedélyezett adatokra

Ezeket az adatokat egyelőre Excel, csv vagy PDF-formátumban lehet elérni.

Minden kutatót, kutatócsoportot, szerkesztőséget, civil szervezetet illetve kormányközeli szervezetet is arra buzdítunk, hogy ne üljenek rajta az adataikon, hanem tegyék azokat közkinccsé. Főként akkor, ha ez közpénzből előállt adatokra, adatbázisokra vonatkozik, és akkor is, ha azokért adott esetben perelni kellett.

A FIÚKNAK FÜTYIJÜK VAN

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.07.03.


Márfi Gyula érsek bácsi jó elvtárs, és egy Novák Katalin, államtitkár néni-elvtársnő által rendezett ördögűző szeánszon, a kaposvári református templomban egyszer csak előjött belőle az a nagy tudás, ami benne rejtezik. Hosszú vívódás, valamint lelki tusa végén, mintha azt nyilatkoztatta volna ki, hogy a Föld lapos, mint a száraz tehénlepény, elmondta az egy igazat: „A fiú más, mint a lány, ez pozitív másság, ma ezt el akarják törölni.”

Ezen – miután azért nyugtáztuk, hogy ez nem az Ovizsaru, Márfi Gyula pedig nem kancsal, taknyos orrú kiskölök, aki Schwarzenegger bácsinak mondja el, hogy a fiúknak fütyijük van, a lányoknak meg puncijuk – azért gondolkozzunk el egy csöppet legalább jelentéstanilag, hogy mit is akart mondani a költő. Hogy a retkes francba lehet eltörölni a fiúk és lányok pozitív másságát, ezt kifejthetné bővebben is az érsek bácsi elvtárs, meg pláne, hogy ki akar itt törölni bármit is, hacsak nem a Spongyabob.

Ha ennyi van a ládafiában, az nem baj, csupán szomorú. Viszont erősen sajnáljuk azokat a fiatal párokat, akik esküvőjük előtt homályos, dohos plébániákon kénytelenek részt venni bizonytalan nemi identitású csuhások tanácsadásain, akik tán szívük szerint a fiatal arák bokáig érő hálóingjén a megfelelő helyen ejtenének egy hasítékot, hogy a toszás istennek tetsző legyen és ne bűnös fertő. Szakirodalom: Marquez Száz év magány című műve, abban is Fernanda del Carpio és az ő tömjénszaga.

Ellenben, ha érsek bácsi jó elvtárs a baksisért ment le kutyába, az már baj. Akkor el kell számolnia majd az Istenével, ha van neki olyanja, és minden bizonnyal megkapja tőle a kokit meg a sallert, mint ahogyan a földi helytartótól is megkapná, ha visszahúzná a nyelvét a szájába. Ördögi kör ez. Most azonban már mindent lehet, hiszen az ilyes kultúra védelme – vagy mi a lófütty – már benne van az alapszarban, ilyképp lehet, ezért most nekem vágják le a bűnös kezeimet, vagy csupán megpörkölnek, mint egy rossz kávét.

Érsek bácsi jó elvtárs kinyilatkoztatása azonban csak a záró aktusa volt Novák elvtársnő ámokfutásának, aki elaléló óvás köntösébe csomagolta az aljas uszítást. Erre mondják a Habony műveknél, ügyes (cukrot ér), és a nemzet Bélái meg Jolánjai csattogtatják is a protkójukat tőle, valamint élesítik-fényesítik az esernyőket is, mert közelít a csata. Mindjárt itt a Pride, ami előtt nem árt a homofób hülyéket hitükben megerősíteni, és persze némi gyűlöletmagot is elvetni, hogy alkalmas időben szárba szökkenhessen...

WALL STREET JOURNAL: MERKEL ÉPPHOGY MEGÚSZTA - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.07.03.


- Financial Times: előbb-utóbb talán a legvadabb populisták is magukhoz térnek, mert nekik sem jó, ha összeomlik az unió;

- Orbán jókor megy Berlinbe, mert Merkel meggyengült és így könnyebben rá lehet venni bizonyos engedményekre;
- Lefelé tartanak a közép-európai gazdaságok és az uniós pénzek megvonása csak rontana a helyzetükön.

Wall Street Journal


A német kancellár és a belügyminiszter megállapodása elhárította veszélyt, amely bukással fenyegette a koalíciót, azaz a súlyos válság széléről táncoltak vissza. A feltétel az volt, hogy megszigorítják a bevándorlási szabályokat, tehát a bajor-osztrák határ közelében, zárt táborokban őrzik majd a menedékkérőket, amíg el nem dől, hogy azok nem regisztráltak-e korábban már egy másik EU-országban. Viszont a dráma és a végletekig kiélezett belpolitikai helyzet kétségeket ébresztett afelől, meddig maradhat fenn a konzervatív pártok immár hetvenéves szövetsége. Egyben a kancelláron sebeket ejtett legfontosabb szövetségese. Azt még nem tudni, a szociáldemokraták miként állnak hozzá a kompromisszumhoz. Az sem világos továbbá, mennyire partner Olaszország az elutasított migránsok visszavételéhez. Ám az egyezség igazolja Merkel túlélő képességét, habár a tekintélye erősen megingott az utóbbi években.

A kormányfő nagy árat fizet a béke helyreállításáért, hiszen szinte teljesen feladta a nyitott kapuk politikáját. De továbbra is ő a legnépszerűbb német politikus, 54% szeretné, ha miniszterelnök maradna. Ám az incidens éles ellentéteket tárt fel az uniópártokon belül. Megmutatta azt is, hogy Németország lett a fő hadszíntér a Merkel vezette liberális, a nemzetközi összefogást támogató erők, illetve a bevándorlás ellenes populisták között. Utóbbiak mozgalma sorra söpri félre a hagyományos pártokat Európában. A migrációs válság félelmet és haragot keltett, azon kívül nagyot lendített a nacionalista pártokon Magyarországon, Ausztriában, Olaszországban és másutt.

NZZ

A lap szerint a Merkel-Seehofer-megállapodás a német menedékpolitika fokozatos keményedését igazolja vissza, de egyáltalán nem biztos, hogy beválik. Az biztos, hogy a bezárkózás irányába mutat, hiszen az érkezőket becsukják, illetve visszautasítják. De nem azonnal fordítják őket vissza, ahogyan azt a belügyminiszter eredetileg követelte, csak ha bebizonyosodik, hogy más uniós tagállamban már nyilvántartásba vették őket. Viszont az még cseppet sem bizonyos, hogy Ausztria visszaveszi ezeket az embereket. De Berlin célja az, hogy a migránsok maradjanak ott, ahol először léptek az EU területére és ne álljanak tovább Németország felé. Ám emiatt csak tovább nő az elégedetlenség főleg az olaszoknál. Ellentételként a múlt heti uniós csúcson a külső határok hatékonyabb védelmét ajánlották fel nekik, illetve gyűjtőtáborokat kívánnak létesíteni a földrészen kívül. Ugyanakkor a németekre visszatérve, egyáltalán nem biztos, hogy ezután napokon belül döntést lehet hozni a kérelmezők ügyében.

Süddeutsche Zeitung

Merkel nemzetközi megítéléséről szólva a lap rámutat, hogy Orbán Viktort nem éppen a kancellár szívbéli jó barátjaként tartják számon, ellenben arról ismeretes, hogy amit akar, azt keresztül is viszi. Ők ketten holnapután Berlinben leülnek egymással, de a magyar fél a berlini belpolitikai felfordulás ellenére sem lát semmi okot arra, hogy lemondja az utat. Kovács Zoltán kijelentette, hogy nyilvánvalóan sok megvitatnivaló. A migrációs politikában a magyar politikus mindig is szívesen lépett fel, mint a német fél ellenpontja. Seehofer és a CSU pedig nem győzte ezért ünnepelni. Orbán a brüsszeli uniós csúcs után is eláztatta partnerét, amikor tagadta, hogy megállapodtak volna a menedékkérők gyorsított visszatoloncolásában. Még csak nem is félreértést emlegetett. Azt mondta: aki a magyar álláspontot ismeri, az tudja, hogy itt nemigen van miről beszélni...