2018. szeptember 25., kedd

HAVI 68 EZER FORINTBA KERÜLHET EGY ÁTLAGOS MAGYAR KERESŐNEK A MAFFIAÁLLAM

1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2018.09.24.


Nézzük. Számoljunk a 330 ezer forint körüli KSH-átlagbérrel, és hagyjuk a kedvezményeket, mert azokat más úgyis kifizeti. (Kedvezmény nem került magyar ember zsebébe Orbán Viktor házi kasszájából, remélem, ebben még egyetértünk.) A bér bruttó bruttója (szuperbruttója), azaz a munkáltató terheivel megfejelt egésze durván 400 ezer forint lesz, míg a nettó (kifizetett) bér 220 ezer, az államé tehát 180 ezer. Vegyük azt az egyszerűség kedvéért, hogy az elkölthető havi 220 ezerből 200 ezer el is megy fogyasztásra, a különböző áfa-szorzókat (5, 18 és 27%), ezen kívül a vámokat, illetékeket, bírságokat stb. megint intuitíve becsülve az állampolgár további havi 30 ezer forinttal gazdagítja a közt. Az állam mindent összevetve tehát a modell kereső 210 ezer forintjával gazdálkodik a 400 ezer forintos havi összegből. Másképpen, 190 ezer forintot kap meg az adott dolgozó a 400 ezerből.

Még egyszer: aki 400 ezret kereshetne, csak 190 ezret kap kézhez. 400, 190.

Mármost a 210 ezer bekerül az államkasszába, és ahogy az olvasónak, úgy nekem sincs fogalmam arról, hogyan hasznosul. Azt tudjuk megközelítőleg (leszámítva a tartalékból az év során kiosztott összegeket és az éven belüli átcsoportosításokat), hogy a különböző állami funkciókra mennyit szánnak egy költségvetésben, de azt nem tudjuk, hogy 1. végül mennyi jut el azokhoz valóban, illetve 2. az alrendszerekben vagy költségvetési intézményekben ezek hogyan hasznosulnak. A magyar államháztartás híresen átláthatatlan, ahogy átláthatatlan a külső források (hitelek és EU-s források) kezelése is. Valójában nemcsak az előbb citált átlagos keresőnek, de a Számvevőszéknek vagy a Költségvetési Tanácsnak sincs fogalma a kifizetett állami pénz hasznosulásáról.

Természetesen a pénzek nagy részét nem lopják el, csak vélhetően alacsonyan hasznosítják, mert ahol maffiaállam van, ott az utolsó érdeke az állami vezetőknek a források és ráfordítások átláthatóságának biztosítása. Egyrészt tehát az állam és vezetői nem végzik a feladatukat, nem követik nyomon a közpénzeket, ezért lehet az alulfinanszírozott egészségügy a szükségesnél is rosszabb állapotban, illetve kerülnek az átfogó rendszerbe kényszerűen további magánforrások jellemzően részint orvosi korrupció, részint magánegészségügyi vásárlások formájában. Veszem magamnak a bátorságot, hogy az állami alrendszereket -- összevetve egy éppen a napokban napvilágot látott hatékonysági számítással és ideértve az állam által saját magára költött éktelen, indokolatlan összeg egy részét és az inflációt -- évi 3 ezer milliárdos veszteséggyárnak tartsam...

HADHÁZY ÁKOS: "ILYEN CSAK EGY BANÁNKÖZTÁRSASÁGBAN TÖRTÉNHET MEG"

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: ZOLTAI ÁKOS
2018.09.25.


Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Hadházy Ákos független képviselő a miniszterelnökkel szemben – jelentette be lapunknak adott interjújában a független képviselő.

– Mit gondol arról, hogy a közbeszerzéseken folyamatosan arató Garancsi István utaztatja luxus-magánrepülőn Orbán Viktor miniszterelnököt?

– Ez kőkemény korrupció. Ilyen csak egy banánköztársaságban történhet meg. Nehéz szó nélkül hagyni, ezért vagyonnyilatkozati eljárást fogok kezdeményezni a kormányfővel szemben. Orbán ugyanis ajándékot kapott Garancsitól, amiért nem tudjuk mit adott cserébe. Ráadásul egyik nyilatkozatában sem tüntette fel. Egyébként talán nem is a luxusrepülő az igazán durva. Számomra a legfelháborítóbb, hogy egy „noname” nagyágyú, bizonyos Homolya Róbert, aki éveken keresztül az EU pénzek elszórásának és a közbeszerzéseknek volt a fő felelőse luxus-yachtos ajándékokat kap. A „haldokló” nyugaton a Garancsi-Orbán utaztatás, vagy Homolya miatt azonnal kormányválság jönne.

– Ön azt tervezi, hogy egymillió aláírást gyűjt össze, annak érdekében, hogy hazánk csatlakozzon az Európai Ügyészséghez. Lehetetlen küldetésnek tűnik.

– Sokat kell dolgozni az eredményért. Az elégedetlenség megvan az emberekben, más kérdés, hogy az ellenzék miért nem tudta ezt az érzést egy helyre koncentrálni. Én erre teszek most kísérletet. Nem hiszem, hogy nincs egymillió felelősen gondolkodó magyar, aki tudná: nemet kell mondani a kormánynak. A választási eredmény nem arra volt felhatalmazás, hogy tovább lopjanak Orbánék. Egyébként én is tudom, hogy egy aláírásgyűjtő, aki kicsit is ügyes, egy délután alatt képes 30-40 szignót összeszedni. Ha ezer gyűjtő van, akkor ez egy délután 30-40 ezer aláírás. Lehetőség van arra is, hogy bárki letöltse online a gyűjtőívet. A magyaroknak szimbolikusan is nemet kell mondaniuk a korrupcióra, amelyhez az Európai Ügyészséghez való csatlakozás kulcskérdés. Nemcsak azért, hogy legyen félnivalója a kormánynak, hanem azért is, hogy az uniós pénzeket megmentsük. Hiszen, ha valamit nem tesz a kabinet, leállnak majd a támogatások.

– Eddig hány szignót gyűjtöttek?

– Nagy az érdeklődés, rengeteg a gyűjtő, néhány nap alatt tízezres nagyságrendről beszélhetünk.

– Kik támogatják az ellenzéki pártok közül az akcióját? 

– A legtöbbet a Momentum segített, standokkal és számítástechnikai programokkal is. A Jobbik azt válaszolta a megkeresésemre, hogy ők inkább a parlamenti interpellációkban bíznak. A baloldali pártok pedig azt mondták, támogatni fogják az akciót, bár egyelőre nem kaptam értesítést, hogy milyen formában. Az viszont biztos, hogy gyakorlatilag minden párt aktivistája sokat segít már most is...

A 23-BÓL 4 MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE KÉRÉSRE SEM ADJA KI A VAGYONNYILATKOZATÁT

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: Átlátszó
2018.09.25. 


23 megyei jogú város és a főváros polgármesterének vagyonnyilatkozatát próbáltuk megismerni, az eredmény minimum vegyes: 8 városvezető, továbbá a budapesti főpolgármester önként és azonnal, további 11 városvezető az erre irányuló adatigénylésre nyilvánosságra hozta a vagyonnyilatkozatát. Négyen azonban megnehezítik vagy lehetetlenné teszik a megismerését, Dunaújvárosban egyenesen a bolondját járatják az adatigénylővel. Teszteltük a megyei jogú városok polgármesteri hivatalait: meghökkentő, hogy mennyire eltérően értelmezik az erre vonatkozó törvényt:...

HA VISZNEK, AZ MÁR A VÉG

ABCÚG BLOG
Szerző: MIZSUR ANDRÁS
2018.09.25.


Magyarországon körülbelül 170 anonim alkoholisták közössége működik; ez a becsült egymilliló alkoholbeteghez viszonyítva alig néhány ezer felépülőt jelent. A józanságukat aktívan ápoló AA-tagok szerint ennek az az egyik oka, hogy idehaza még mindig kevesen tudják, hogy létezik a felépülésnek ez a módja is. A kétmilliós Budapesten vannak olyan kerületek, ahol egyáltalán nem működnek AA-csoportok, a fővároson kívül pedig félmegyényi területek maradnak segítség nélkül.

A 13. kerületi Szent László út 55/b kívülről semmiben sem különbözik a környező házaktól. Ha valaki bekukucskálna az ablakokon, azt is hihetné, hogy egy cég irodája működik ott.

A kapura kifüggesztett zöld logó jelzi, hogy mégsem egy szokványos épülettel van dolgunk. Függőkertnek hívják a helyet, és az áthallásos elnevezés nem csak a kertben található terebélyes diófának szól:

a hét szinte minden napján különböző felépülő csoportoknak ad otthont: szombaton és kedden az Anonim Túlevők, csütörtökön a szerencsejáték függők tartanak gyűlést, pénteken és vasárnap pedig az anonim alkoholistáké (AA) a Függőkert.


András és Andi, a vasárnapi Kikötő csoport két tagja mesélt arról, hogyan működik az 12 lépéses programon alapuló anonim alkoholisták közössége. Mindketten felépülő alkoholisták, aktívan részt vesznek csoportjuk életében, rendszeresen járnak gyűlésekre...

A FIDESZ KULTÚRHARCA NEM VEZET SEHOVÁ, RÁADÁSUL SENKI SEM NYERHETI MEG EZT A HÁBORÚT

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2018.09.25.


Kormánypártiként nyilvántartott szerkesztőségeket szánt be a kormány, egykori kormánytagok exkuzálják magukat, mert nem akarnak azonosulni sokkal kormánypártibb kultúrharcosok kijelentéseivel. Ha van valami haszna a Nemzeti Együttműködés Rendszerének az az, hogy az ifjú generációknak nem a tankönyvekből kell megtanulniuk, hogyan működött a kádári kultúrpolitika, elég, ha reggelente felmennek egy-egy hírportálra, és megelevenedik előttük a nem is oly távoli múlt. A gond akkor kezdődik igazán, amikor már Rákosi Mátyás gyakorlatát veszik át a mai kormánypárt fő ideológusai. Ennél azonban valószínűbb, hogy a kultúrharcot csak a harci szellem életben tartására találta ki Orbán Viktor. 

Mottó: „A harc senkit nem tesz naggyá.” (Yoda mester)

Vajon a Fidesz már annyira nem talál magának elég ellenfelet itthon, hogy vezetői elhatározták, saját soraikból próbálják kiszűrni az ocsút? Olyan fogalmak kerültek ismét a közbeszédbe, mint kultúrharc, elhajlók, központi irányvonal, mérsékelt szárny. A bolsevik forradalom idején bontakozott ki ilyen nyelvezet a politikai kommunikációban, hiszen nem csupán a burzsoá nagyhatalmakkal, a cári revizionizmus ellen kellet harcolni, hanem az eszerekkel, a narodnyikokkal, a mensevikekkel, esetleg az oktobristákkal is meg kellett vívni a szovjet hatalomnak.

Orbán Viktor most úgy viselkedik, mintha a harmadik kétharmaddal arra kapott volna felhatalmazást, hogy megmondja, melyik mű jó, melyik színházi előadás értékes, mely tudományos kutatás érdemli meg az állami támogatást.

Úgy tűnik, Orbán Viktor most mindenkit félre akar söpörni, aki nyomokban még őriz valamit pártja egykori szellemiségéből. A párt ökle ugyanis most lecsap azokra, akik fontosnak érzik egy demokráciában a vélemények ütköztetését, akik saját pártjukon belül valódi vitákat szeretnének olyan fontos kérdésekről, mint a gazdasági fejlődés, a migráció ügye, az Európai Unióhoz való viszonyunk, az elvándorlás problémája, az oktatás vagy az egészségügy válsága. Orbán Viktor központi akaratának kell érvényesülnie az új direktívák szerint most már a kultúrában is, így valahogy ki szeretnék söpörni a liberálisnak bélyegzett szellemiséget a könyvkiadásból, a színházakból, de a zeneművészetből és képzőművészetből is.

GARANCSI IS KÖZPÉNZBŐL FIZETI ORBÁN REPÜLÉSEIT, EGYÉBKÉNT AZ EGÉSZ VESZTEGETÉS

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2018.09.25.


Nem tudja Orbán eldugni az egyre luxusabbá váló életvitelt, a Mészáros Lőrinc és más nevén futó yachtot és magánrepülőgépet. Az Átlátszó kiderítette, hogy milyen életet élnek a NER lovagjai, horvát és olasz tengerpartok, valamint meccsek közelében futnak össze a luxus járművek.

Egy ideig nem tudtak válaszolni arra, hogy Orbán mit keresett azzal a magánrepülőgéppel a Videoton meccsén, amelynek tulajdonosa ismeretlen, de ezer szállal köthető Orbánhoz és oligarcháihoz. Aztán megszületett a magyarázat: Garancsi István, a Videoton tulajdonosa a bőkezű támogató, aki magánrepülőgéppel luxusutakat finanszíroz Orbánnak.

Azt hitte a NER propaganda, hogy ezzel elhárította az ügyet és a gyanút, hogy Orbán maga a luxusyacht és a magánrepülőgép valódi tulajdonosa. Azt hiszik, hogy ezzel elhárították a jogos feltételezést, hogy Orbán közpénzből lopott luxusutakon repked. Ha Garancsi fizet, az nem közpénz. Csakhogy Garancsi pénzének forrása is az állami költségvetés. A TAO-pénz is közpénz, ezt még Orbán alkotmánybírósága is elismerte.

Továbbá Garancsi milliárdokban mérhető közpénzeket nyer ún. állami “közbeszerzések” alkalmával Orbán kormányától. Amikor ő fizet, akkor ebből fizet. Ez is a közvagyonból származik. Másrészt ez a tolvajbanda megfeledkezik arról, hogy egy miniszterelnököt nem vihet luxusrepülőutakra magánrepülőgépen olyan üzletember, aki állami közbeszerzéseken pénzt remél a miniszterelnök kormányától. Ez sima lefizetés, vesztegetés, korrupció.

A nemzetközi gyakorlatban az is vesztegetésnek minősül, ha egy orvos repülőjegyét kifizeti egy gyógyszergyár, ha nemzetközi konferenciára megy, mert az orvos érintett és érdekelt a gyógyszergyár termékeinek értékesítésben, forgalmazásában, betegeknek való ajánlásában és felhasználásában. Megszokott hír még ázsiai kormányok esetében is, hogy letartóztatják a miniszterelnököt és börtönre ítélik, mert nagy értékű ajándékot, kedvezményt fogadott el valamilyen cégtől vagy üzletembertől.

Garancsi az Orbán-kormány megrendeléseitől függ, amikor orbánnak ajándékot ad, akkor az korrupciós bűncselekmény. Mindkét fél részéről. Mindez csak akkor fontos, ha úgy tesz a sajtó, mintha ez egy valódi kormány lenne, nem egy szervezett bűnözői csoport, melyben Orbán és Garancsi ugyanannak az informális szervezetnek a tagja, Garancsi voltaképpen is Orbán végrehajtó embere, az ő pénzét kezeli.

Ezért ez az egész alapjáraton korrupciós bűncselekmény, de egy tisztességes ügyészségnek nagy értékre elkövetett szervezett bűnözői csoportban elkövetett rablás bűncselekményét kellene vizsgálni, ahol garancsi és Orbán ugyanannak a bűnszervezetnek a tagjai, akik csak eljátsszák, mintha közbeszerzést írnának ki, a másik pedig pályázik arra. Valójában előre leosztott szerepek vannak, szervezetten rabolják ki a közpénzt beruházásoknak álcázva.

Egy valódi nyomozás végeredménye az lehetne, hogy a valódi tulajdonos minden esetben Orbán, az oligarchái csak kezelik a rájuk bízott vagyont. A repülő is Orbáné. Ezt bizonyítani látszik a kegyvesztettek esete, akik azonnal elveszítenek mindent, ha Orbán utasításain túl tesznek valamit, önállóskodnak, vagy keresztbe tesznek neki. Valódi tulajdonosok esetén ez nem történhetne meg. Még a lefosztásuk utáni elvonulásuk is maffiaszerűen történik...

CSIZMADIA ERVIN: KI TERVEZI A MAI VILÁGRENDET?

24.HU / POSZT ITT
Szerző: 24.hu
2018.09.24.


Immár hetven éve tart a nemzetek fölötti világ kiépítése. Elemzés.

A mostani turbulens időkben a közbeszéd gyakran szárnyára kap egy fogalmat:
világrend.

A világ vezető külpolitikai folyóiratainak egyikében, a Foreign Affairs-ben a világrend fogalma újra és újra előkerül, de persze a hazai olvasók zömének fogalma sincs, mi minden jelenik meg ebben a folyóiratban, mint ahogy arról sem, mit is takar a „világrend” talányos fogalma.

Természetesen ebben az írásban nekem sem feladatom, hogy a fogalmat alaposan körüljárjam. Megelégszem annak rögzítésével, hogya máig érvényes világrend 1945 után jött létre, s fő feladatainak egyike az 1945 előtti állapot megismétlődésének megakadályozása volt.Ez a világrend a maga természetességében volt liberális, s éppen annak köszönhetően, hogy 1945 utáni létrehozói akként gondolkodtak, hogy a huszadik század két világháborús eszkalációját a liberalizmus elveitől való elfordulás okozta. Emiatt aztán az új világrend megalkotói mindent megtettek azért, hogy visszatérjenek a liberalizmushoz, ami esetünkbena nemzetállami gondolattól való fokozatos elszakadást és a világállamhoz (világtársadalomhoz) való rohamléptű közeledést jelenti.

A világrendépítésnek azonban van egy aspektusa, melyről ritkán beszélünk: vajon ez mennyire tervezett folyamat? Másképp fogalmazva: lehet-e tervezés útján felváltani a nemzetállamokra épített nemzetközi viszonyokat egy másfajta szerveződési logikával?

Hogy ez mennyire alapvető kérdés, mutatja, hogy az 1945 utáni világrend nyitópontján a tervezés gondolata nagymértékben van jelen az elmékben, sőt, alig akad vetélytársa.

Gondoljunk csak arra, hogy a huszadik század diktatúrái, a nácizmus, a fasizmus és a kommunizmus mind tervezett társadalmak voltak, s 1945 után hiába akarták az örökséget eltüntetni, ezt lehetetlen volt elérni a liberalizmushoz való „spontán” visszatéréssel...

SAJTÓSZABADOSSÁG

JOG-ÁSZ BLOG
Szerző: Dr. SÁNDOR ZSUZSA
2018.09.24.


Lassan egy hete hibát hibára, botrányt botrányra halmoz a magyar sajtó jó része, politikai oldaltól, meggyőződéstől, pártállástól szinte függetlenül. Mintha mindannyian elfelejtették volna, hogy a médiának, mint „negyedik hatalmi ágnak” nem az a feladata, hogy a harmadik, azaz a bíróság helyébe lépjen.

A vízilabdázók „ügyéről” beszélek. Mert miközben nem tudjuk, hogy van-e „ügy” egyáltalán, a médiában már ítéletek is születtek. Pro és kontra egyaránt.
Az igazi botrány akkor kezdődött, amikor a sajtó úgy tudósított egy akkor 11 éves kislány sérelmére állítólag elkövetett szexuális erőszakról, hogy a szintén állítólagos elkövetők személyét beazonosításra alkalmas módon körülírta. Majd azzal folytatódott, hogy a (friss nívódíjas) média a két élsportolót konkrétan meg is nevezte. A vízilabdázók a sajtó előtt bizonygatták ártatlanságukat, miközben a kislány ügyvédje – aki „kiérdemelte”, hogy néven nevezzük - dr. Gerencsér András körbenyilatkozta a médiát: „régóta vagyok a jogi pályán, de ennyire durva üggyel még sohasem találkoztam. Tapasztalataim alapján azt gondolom, hogy amit az áldozat mond, nem lehet kitalált történet”. Úgy tűnik, az ügyvéd úr megfeledkezett arról, hogy egy „ügyet” a bíróságon és nem a médiában, a közvéleményt hergelve kell megnyerni. És ha felrovom – és bizony felrovom – a sajtónak, hogy felelősek a két – akár ártatlan, akár bűnös - sportoló név szerinti nyilvános meghurcolásában, a kislány ügyvédjének felelőssége százszor súlyosabb...

A SAJÁT SZÓVIVŐJE VALLOTTA BE NYÍLTAN: ORBÁN VIKTOR KORRUPT

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Mr Flynn Rider
2018.09.25.


A miniszterelnök szóvivője az Átlátszó cikke nyomán elismerte, hogy Orbán Viktor luxus magángéppel utazgat meccsekre, milliókért – vagyis, korrupt.

Az Átlátszó hétfőn igen nagy horderejű oknyomozó cikket jelentetett meg. A cikkben végigkövetik a Mészáros Lőrinchez köthető luxusjacht, a Lady Mrd, illetve az osztrák tulajdonú OE-LEM lajstromjelű magánrepülő útjait. Az írás légi- és tengeri forgalmi adatokkal, fényképekkel alátámasztva mutatja be,

hogy használja a luxusjachtot és a luxusrepülőt a NER-elit, Mészáros Lőrinctől a fideszes államtitkárokig, vagy éppen az állami nagyvállalatok csúcsvezetőiig.

Egy alkalommal pedig Orbán Viktort is sikerült lefotózniuk, ahogy kiszáll a magánrepülőgépből Ferihegyen, hazatérve egy Vidi-meccsről, Bulgáriából.

Az Átlátszó ezzel az írással gyakorlatilag leleplezi a NER elitjének életmódját: hogy Orbán és körei luxuskörülmények között pihenik ki a migráncsozós propagandát és az állami szintű lopás fáradalmait.

Mint azt az Index és a 444 is megírta, egy politikusnak sem szabadna elfogadnia ilyen horderejű ajándékot magánembertől, hiszen az ilyen ajándékok elfogadása etikai problémákat vet fel és sok politikus bukott már bele.

Nevezzük nevén a dolgot: ez a korrupció.

Viszont sem az etikai problémák, sem az nem zavarta a cikkben szereplő NER-elitet, hogy mindezt a luxust a magyar adófizetők pénzéből teremtették meg. Ellopták tőlünk, hogy magukra költsék.

Első blikkre két következtetést vonzatunk le a cikk alapján:
  1. Amit a cikkben olvasunk, tulajdonképpen a nyers bizonyítéka annak, hogy a rendszer célja a lopás és Orbán köreinek gazdagodása.
  2. Egy átlagos magyar számára elképzelhetetlen luxuskörüményeket biztosító jacht- és repülőutak láttán minden ép ésszel és igazságérzettel rendelkező magyarnak elkezdene viszketni a tenyere – ha értesülnének arról, hogyan is él tulajdonképpen az uralkodó réteg.
De minderről igen kevesen fognak értesülni és még kevesebben fogják fel a cikk jelentőségét – ezzel kapcsolatban Orbánék több óvintézkedést tettek: elfoglalták azokat az állami hivatalokat, amik ellenőrizhetnék és felelősségre vonhatnák őket, illetve elfoglalták az emberekhez eljutó média nagy részét, hogy senki ne is értesülhessen a dőzsölésükről...

A BRIT MUNKÁSPÁRT DÖNTÖTT: A BREXIT VISSZAFORDÍTHATÓ

MÉRCE
Szerző: PAP SZILÁRD ISTVÁN
2018.09.25.


Két évvel a 2016-os Brexit-népszavazás után úgy tűnik, a brit Munkáspárt (Labour Party) végre egyezségre jutott az EU-ból való kilépés kapcsán.

Az korábban is világos volt, hogy az kormányzó konzervatívok váltópártja egy olyan kilépési egyezményt szeretne, amelynek értelmében Nagy-Britannia része maradna az európai közös piacnak. Ez lenne az ún. norvég modell. Ám arról mostanáig nem állapodtak meg a párton belül, hogyan is viszonyuljanak a May-kabinet által tető alá hozandó kilépési egyezményhez, illetve ahhoz az egyre valószínűbb forgatókönyvhöz, hogy a hét hónap múlva esedékes kilépési határidőre semmilyen megállapodás nem születik London és Brüsszel között.

A Munkáspárt több napja tartó liverpooli konferenciáján a küldöttek ma nagy többséggel (és csupán néhány ellenszavazattal) arról döntöttek, hogy támogatnának egy második Brexit-népszavazást. Méghozzá nem is akármilyent: a kilépés feltételeinek elfogadása vagy elutasítása mellett, a szavazólapon a maradási opció is szerepelne.

Ezzel a párt érdemben kimondta: nem zárkózik el a kilépés visszafordításától.

Keir Starmer, a párt Brexit-ügyi árnyékminisztere kedd délelőtti beszédében világossá tette: nem fogják támogatni a Konzervatív Párt kaotikus kilépési terveit, és a „no-deal” – tehát az előzetes megállapodás nélküli fejetlen kilépés – opcióját sem fogják megszavazni...

TGM: SZÁZADVÉG: EZ A VÉG

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2018.09.25.


A konzervatívok számára sincs menekvés, az Orbán-rezsim pusztító dühe most „a jobboldali elhajlók” ellen irányul.

A Századvég (társadalomtudományi folyóirat) átállítása abszolút Orbán-lojalista irányba – ugyanez történt a Kommentárral korábban, a Heti Választ viszont megszüntették – jelzi, a brutális és primitív részleteken túl, amelyekről a sajtó beszámolt (itt és itt és itt), a konzervatívok számára sincs menekvés, ha nem vonalasak. Megjegyzendő, hogy a Századvég leváltott főszerkesztője kimondottan jobboldali ember és az Orbán-rezsim lelkes híve, de ez se számít már.

A filozófia, a társadalom- és bölcsészettudományok elleni, ideológiai és politikai indítékú, szélsőjobboldali támadások – legutóbb az MTA közgazdasági intézetének fölszámolásáról és a közgazdasági egyetem (Corvinus) privatizálásáról (ez megkönnyítené a várható politikai tisztogatásokat) szóló hírek, az akadémia önállóságának korlátozása – rárakódnak a nemzetközi tudományipar egyébként is aggasztó bürokratizálására és elgépiesítésére. Ezt Magyarországon súlyosbítja az alapkutatások és általában az elmélet elleni régi gyűlölet kiújulása, továbbá a délibábos kamuegyetemek, kétes diplomagyárak és pszeudointézetek elszaporodása. (Ez utóbbi általános kelet-európai járvány, amely különösen Romániában ölt groteszk méreteket.)

Kérdés, hogy mi lesz a könyvkiadással és a könyvterjesztéssel, hogy folytatódik-e a közgyűjtemények és a kulturális közszolgáltatások tudatos tönkretétele. (Lásd a műemlékvédelem sorsát, no meg a statisztika és a környezetvédelem balvégzetét. És lásd a szélsőségesek hadjáratát a kissé mérsékeltebb kulturális funkcionáriusok ellen.)...

HÁT MONDD MEG BARÁTOM, MICSODA EMBEREK VANNAK?

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2018.09.25.


Drága barátom! Látod, milyen szapora lettem mostanság? Hiába, a baráti érzületeim megmaradtak irányodba, meg még most is gipszben van a kezem, úgyhogy sokkal több a szabadidőm, mint amihez szokva vagyok. Meg hát zajlanak nálunk az események, úgyhogy gondoltam, elmesélem neked a dolgok állását.

Képzeld, elzavartuk a Gyulát! Biztos emlékszel még rá, nemrégiben beszéltem róla. Ő volt a polgármester a faluban. Minden évben másikat választunk, nehogy a túl hosszú jólét bűnbe vigyen valakit és azt gondolja, neki mindent szabad, ő a főnök. Na, Gyulának nem is kellett túl hosszú idő, meghülyült ez annál hamarabb. Mondom, hogy volt.

Ugye mióta kiléptünk belőled az úgy van, hogy nem neked fizetünk adót hogy ellopják a haverjaid, vagy stadiont építsetek belőle, hanem magunknak fizetünk ide a közös kasszába. Abból újítjuk fel az utakat, fizetjük a falu rezsijét, fenntartjuk az óvodát, az iskolát, támogatjuk az öregeket, akiknek nincs nyugdíja. Márpedig senkinek nincs, mióta kiléptünk a közös-belőled, de az a párezer forint amit ezek a szerencsétlenek kaptak volna, amúgy se elég hidegvízre se. Tudod, a legtöbbjük olyan asszony, akik otthon dolgoztak, gyereket szültek, beteget gondoztak, ellátták a háztartást, megtermelték a kertben a betevőt, keveset dolgoztak munkahelyen, azt se fizették meg. Úgyhogy nyugdíjuk is alig, pedig világ életükben gürcöltek, mint a rossz ló. Na, őróluk mi gondoskodunk. Kapnak napi háromszor meleg ételt ha nem tudnak főzni, feltöltjük a kamrát nekik, gondozzuk közösen a kis kertecskéjüket – tudod, aki hozzászokott, hogy a petrezselyem nem zacskóban terem, hanem a kertben, az nehezen szokik le róla -, amelyik akar az dolgozhat is amit bír, akár a konyhán – meg kell ám hámozni azt a sok krumplit, zöldséget minden nap -, vagy mehetnek valamelyik pletykakörbe hímezni, kötni, lekvárt befőzni. Nem vezet az jóra, ha feleslegesnek érzik magukat, amit meg összebarkácsolnak, azt jó pénzért el tudjuk adni. Nade elkanyarodtam a Gyulától.

Szóval az adót a közösbe fizetjük, a közös meg egy ősrégi nagy páncélszekrény. Azt a mindenkori polgármester őrzi, ő osztja be a pénzt. A Gyula csinálta is rendesen a dolgot. Pár hónapig. Akkor elkezdődtek a bajok. Először az volt, hogy a gyerekek meg az öregek kezdtek panaszkodni, hogy egyik nap paprikás krumpli az ebéd, másik nap meg krumplis tészta, vagy grízes tészta. Aztán a paprikás krumpliból már a kolbász is eltünedezett, végül se hús, se gyümölcs, se zöldség, se tej, se semmi, márpedig ugye az öregeknek meg a gyerekeknek kell az, hogy egészségesek legyenek. Inkább erre költsön az ember, mint gyógyszerekre, hát nem? Mikor már mindenki panaszkodott, megkérdeztük a főzőasszonyokat, mi a jó fájdalom van ezzel. Azok azt mondták, hogy nem kapnak semmi mást a konyhára mint krumplit, hagymát meg tésztát. Abból meg ők nem tudnak se lecsót, se rántotthúst csinálni, ha megfeszülnek se. Na, a falugyűlésen elővettük a Gyulát, hogy mi ez a krumplimánia nála. Azt mondta, olvasta egy könyvben hogy böjtölni kell időnként hogy a szervezet megtisztuljon, az a hosszú, egészséges élet titka. Ő csak vigyáz az öregek meg a gyerekek egészségére, csupa törődésből. Morgolódtak ugyan páran, de a Gyula elmagyarázta, hogy erre szükség van, hogy ne legyen senki isiászos meg cukorbeteg, de hamarosan vége a kúrának. Úgy ahogy megnyugodtunk, mert mi nem értünk hozzá és jó az, ha vigyáznak az egészségünkre.

De amikor már harmadik hónapja tartott a böjt és a gyerekek kezdtek megdagadni, az öregek meg sorra ágynak estek, kezdett háborogni a nép. Közben még az is borzolta a kedélyeket, hogy a Gyulához jött egy nagy kamion és új bútorokat pakoltak le, meg egy akkora lapostévét, hogy ki kellett bontani a veranda falát, hogy be lehessen vinni a házba, mert az ajtón sehogy nem fért be. Meg is kérdeztük, mi ez a jólét, de megnyugtatott mindenkit a Gyula, hogy ezek nem az ő cuccai, hanem egy barátja kérte meg, hogy tárolná el egy időre, mert őnála most nem fér el a sok holmi, éppen építkezik. Hittük is nem is, de nem mentünk jobban utána a dolognak, mert ki sem látszottunk a betakarításból nyár derekán...

KÖVÉR GYAKORLÓ ELMEBETEG ÉS KOMMUNISTA

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2018.09.24.


Kétség nem férhet hozzá, hogy Kövér László politikai pályafutása, a lassan klasszikussá váló idézeteivel a kötéltől a genetikázásáson át a totalitárius liberalizmusig, pontosan úgy néz ki, mint egy beteg kórlapja valamelyik elmeosztályról. Ezen kívül kevés kommunista van a közéletben, aki közvetlenül az MSZMP KB egyik intézetéből érkezett, de olyan csak egy, aki semmit nem változtatott a kommunista mentalitásán, és azt Kövér Lászlónak hívják.

Bizonyítja ezt a parlamenti működése, ahogy az üléseket vezeti, s az ellenzéket fegyelmezi, az újságírókat kitiltja, és hivatásuk gyakorlását megakadályozza. A parlamenti őrségtől az egész belső “rendig” minden egy elmebeteg kommunista ámokfutása. Mindez csupán azért érdekes, mert Kövér a mértéktartó és mértékadó Bayer Zsolt showműsorában azt mondta, hogy “az Európai Parlamentben gyakorló elmebetegek és kommunisták ülnek”. Valóban, a Fideszt megvédő szélsőjobbos képviselők zártosztály kezeltjei lehetnének, de akkora kommunista, aki még gyakorló elmebeteg is, mint amilyen Kövér, egy sincs közöttük...

NEM KELL LEMONDANI A SPANYOL FOCIRÓL - MUTATJUK A LEHETŐSÉGEKET

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BERNAU PÉTER
2018.09.25.


Nem kell lemondaniuk a labdarúgó La Liga meccseiről a magyar futballszurkolóknak annak ellenére sem, hogy olyan csatorna közvetíti őket, amely a többség számára nem elérhető.

Ebben a szezonban a közvetítési jogokat megszerző TV2 Csoport a Spíler2 sportcsatornán adja élőben a spanyol labdarúgó-bajnokság mérkőzéseit. A Spíler2 azonban országos szinten láthatatlan, mivel nem szerepel egyik nagy szolgáltató kínálatában sem, jelenleg a magyar lakosság egy százaléka, körülbelül százezer ember számára elérhető Szekszárdon, Dombóváron, illetve a környező településeken...

FÉLNEK A MENEKÜLTEK, HOGY ELVESZÍTIK AZT A KEVESET IS

ABCÚG BLOG
Szerző: MIZSUR ANDRÁS
2018.09.21.


Közel félszáz, Magyarországon élő menekült a CEU OLIve elnevezésű oktatási programjának köszönhetően kapott esélyt az újrakezdéshez: fejleszthették nyelvtudásukat, folytathatták egyetemi tanulmányaikat. Egy giroszosként dolgozó kurd diák így tudta beteljesíteni álmát, hogy filozófiát tanulhasson. A Stop Soros miatt az egyetem kénytelen volt leállítani a programot. Az Abcúgnak mesélő nyelvtanár szerint esélye sem volt a CEU-nak, hogy folytathassa a menekültek oktatását.

Mirembe még a menekültválság előtt, 2013 őszén érkezett Magyarországra. A huszonéves srác Ugandából menekült, LMBTQ-aktivistaként veszélyben volt az élete, többször megfenyegették, kereste a rendőrség. “Levadásztak minket” – mesélte. A The Guardian cikke szerint Uganda egyike azoknak az országoknak – többek között Irak, Irán és Oroszország mellett – , ahol komoly veszélynek vannak kitéve a homoszexuálisok. Az afrikai országban 2014-ben fogadtak el egy törvényt, ami alapján akár életfogytiglani börtönbüntetés is kiszabható a melegekre. A Friends Ugandan Safe Transport Fund korábbi jelentése szerint 2014 és 2016 között 1800-an hagyták el hazájukat a melegek üldöztetése miatt.

Esélyt kaptak az újrakezdéshez


Mirembe is egyike azoknak a menekülteknek, akik a Közép-európai Egyetem (CEU) Open Learning Initiative – University Preparatory Program(OLIve UP) elnevezésű, kifejezetten regisztrált menekülteknek szóló oktatási programjában tanultak. Szírek, afgánok, ugandaiak, irániak, nigériaiak vettek részt benne: több mint 20 különböző nemzetiségű diák, összesen 40-45-en. A program esélyt adott nekik az újrakezdéshez: segítséget kaptak, hogy elfogadtassák korábbi tanulmányaikat, az angol nyelvi felzárkóztatáson túl pedig arra is felkészítették őket, hogy valamelyik európai egyetem mesterszakán tanulhassanak tovább. Ez a diákok többségének sikerült is. A program anyagi támogatást is biztosított számukra: ingyen lakhattak a CEU diákszállóján, fizették a BKV-bérletüket, ezenfelül 90 ezer forint költöpénzt is kaptak.

Többféle kurzust (szociológia, informatika, üzleti tanulmányok) kínált a program, ahhoz illeszkedve, hogy mit tanultak otthon, illetve milyen területen akartak mesterszakot végezni. Mirembe 2016 elején került be az OLIve-ba, először a 18 hetes hétvégi programban tanult, azután pedig az egyetemi képzéshez hasonló “full time” részben. Szociális munkásként végzett Ugandában, jelenleg a CEU-n tanul közpolitika (public policy) mesterszakon. Elmondása szerint nemcsak a tanulási lehetőség miatt jelentett sokat neki az OLIve, hanem mentálisan is; olyan emberekkel találkozott, akik megértették, mert hasonlókat éltek át, mint őt. Nagyon jó volt a közösség, sok barátja lett így...

MI LESZ A PÉNZTÁRAKKAL A CAFETERIA SZIGORÍTÁSA UTÁN? - INTERJÚ AZ ÖPOSZ ELNÖKÉVEL

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.09.25.


Az elmúlt években szinte csak jó hírek érkeztek az önkéntes pénztári szektorból. Ehhez képest az idén az alacsony kamatkörnyezet rányomja a bélyegét a hozamokra, a 2019-től hatályos adótörvények pedig néhány kasszának komoly gondot is jelenthetnek. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) elnökét, dr. Kravalik Gábort kérdeztük a kilátásokról. 

Azénpénzem.hu: Hogyan élik meg a pénztárak, hogy vélhetően komolyan megváltozik a viszonyuk a velük kapcsolatban álló cégekkel a cafeteria következő évi átalakítása miatt?

Dr. Kravalik Gábor, ÖPOSZ elnök: A cafeteria rendszer elemeinek változásai, a módosuló adószabályok miatt jelenleg a munkáltatók (is) keresik annak lehetőségét, hogy a korábban kedvezményes adózással nyújtott egészség– és/vagy nyugdíjpénztári hozzájárulásra szánt összeget továbbra is adhassák a munkavállalóiknak, vagy más hasonló – nyugdíjcélú vagy egészségügyi tudatosságot építő - juttatással helyettesíthessék.

Sikerült valamire jutniuk?

Több út is elképzelhető. Szóba jöhet a célzott szolgáltatás, az adományozás, de elméletileg például akár az is, hogy egy-egy munkáltató megmaradva a megszokott hozzájárulásnál a pénztári juttatás mértékét csökkentse, az így felszabaduló összegből pedig az újonnan keletkező adótehernek megfelelő bérfejlesztést hajtson végre.

A 2019-től hatályos adótörvények a kedvezőbb adózási lehetőséget megtartják – egyetlenként – a célzott támogatásokra. Pontosan mi ez a lehetőség, mekkora „gyógyírt” jelenthet a pénztáraknak?

Ez a támogatási forma más koncepción, illetve más alapokon nyugszik, és a mostani ismereteink szerinti jogszabályi környezetben alternatívája lehet a korábbi támogatási formának. Úgy véljük, hogy ez a forma megfelelő alternatíva lehet azon munkáltatók számára, akik továbbra is az egyes meghatározott juttatásokra irányadó adókulcs mellett kívánnak hozzájárulni a náluk dolgozók előtakarékosságához. Azt mondhatjuk, hogy a célzott támogatások lehetősége részben pótolhatja a pénztári rendszerből az adóváltozások hatására kieső vállalati befizetéseket. Ez a megoldás egyébként remekül alkalmas a kieső egyéb cafeteria elemek pótlására, hiszen a pénztárak azon juttatásokat (szolgáltatásokat) is tudják nyújtani...

KÖZPÉNZMAFFIÓZÓK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2018.09.24.


Szép jó estét mindenkinek! A mai nap elég sok hír érkezett a NER háza tájáról, így hát essünk is neki. Kora reggel érkezett az Átlátszó leleplező cikke, mely a NER lovagok luxusútjaival foglalkozik. Azzal, hogy Orbán Viktor és haverjai hogy utaznak havi rendszerességgel milliárdos magángépekkel és yachtokkal Európa szerte. A cikkben leírtak nem hiszem, hogy sokak számára túl sok meglepetést tartogattak volna, azonban eddig igen kevés bizonyíték volt arra, hogy Orbán Viktor, Mészáros Lőrinc és még egy jópár kivételezett oligarcha az EU, valamint a magyar adófizetők pénzén járja körbe fél Európát. A cikket mindenképpen érdemes elolvasni, ugyanis az Átlátszó csapata hónapok munkájával bizonyította be azt, amit sokan tudni véltünk. Az Átlátszó cikkével kapcsolatban a Népszava megkereste a Miniszterelnöki Sajtóirodát, hogy felvilágosítást kapjanak, Orbán Viktor mégis miből repked magángépen Európa szerte, melyre a következő választ kapták:

Orbán Viktor a MOL-Vidi FC minden mérkőzésére el szokott menni. Az utazások során a focicsapat tulajdonosának vendége, és ugyanolyan módon utazik, mint a MOL-Vidi FC többi vendége. Ez eddig is így volt, és ezután is így történik majd. Mindez a magyar adófizetőknek egyetlen forintjába sem kerül.

Orbán Viktor tehát ismét csak vendég volt, így luxusutazásai nem tartoznak senkire. Hasonló módon védekeztek Semjén Zsolt ügyében is, akinek több milliós útját és vadászatát szintén jó barátja állta. Az viszont nem mellékes, hogy a Vidi tulajdonosa, Garancsi István cégei, valamint focicsapata adóforintok millióiból gazdálkodik. Az adóforintok pedig, mint azt jól tudjuk, közpénznek minősülnek, amelyeknek elköltését – egy jogállamban legalábbis – meg kell magyarázni. Úgy tűnik, Magyarországon Orbán Viktornak és eltartottjainak semmit sem kell megmagyarázniuk, kiváltképp úgy nem, hogy a NAV, valamint Polt Péter is szépen kiszolgálja a hatalmat.

Bizonyára sokan emlékeznek még Orbán Viktornak az EP-ben hetekkel ezelőtt elmondott szavaira, miszerint:

"Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk."

Nos, a kormányfő nem volt sokáig hű kijelentéséhez, ugyanis a mai napon kiderült, a kormányközeli Századvég Alapítványnak nem tetsző tanulmányok miatt eltávolították az internetről a Századvég folyóirat legújabb számát, majd kirúgták a szerkesztőséget. Vagyis pontosan az történt, aminek Orbán Viktor az ellenkezőjéről hadovált nem sokkal több mint egy héttel ezelőtt. Tehát mondhatjuk azt, hogy Orbán Viktor hazudik. Hazudik a magyar parlamentben és hazudik az unió parlamentjében is. Miután kirúgták a szerkesztőséget, megszabtak egy új irányvonalat is, amely szerint a lap új feladata a kormány irányvonalának támogatása lesz. A kormány irányvonala pedig nem más, mint a hazugságok futószalagon gyártása, amiben úgy tűnik a Századvég nem volt eléggé partner...

UTAZÁS A REJTETT SZIGETEKRE

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelő / Gábor
2018.09.25.


Gábortól már megszokhattuk, hogy érdekesebbnél érdekesebb kalandokban keveredik, járt már a legélhetetlenebb orosz városokban és volt már kakaótúrán Nicaraguában. Most sem akármilyen élmények következnek, hiszen a Balti-tenger világtól elzárt orosz szigeteit járta meg. Már az elindulás sem kicsit volt kalandos, a sorozat (mert az lesz belőle) első része erről szól. (Jó sok kedvcsináló képpel előre is…)

Ez az út mondhatjuk, hogy szembejött velem: a Balti-tenger rejtett, nem igazán látogatható, fizikailag is rettenetesen nehezen megközelíthető szigeteire nem terveztem sosem az utazást.

Illetve ez így nem teljesen igaz, mert kb. 2-3 éve láttam egy filmet a jutyubon bizonyos "Nagy-Tyutyersz" szigetről, amit a mai napig háborús ereklyék milliói "díszítenek", és az egész sziget alá van aknázva a németek által.

A Kuril-szigeteki túrám után nagyon vágytam egy újabb ilyen helyre. Tudni kell, hogy a II. világháborúban itt nagyon heves harcok folytak, ide-oda foglalták, majd csatolgatták a szigeteket, ezért lényegében a nem oroszos elnevezések, meg a harci állapotok.

Mutatták, hogy önkénteseket toboroznak a sziget aknamentesítésére és harci eszközök összegyűjtésére, lomtalanításra, amire rá is kaptam gyorsan, de végül mégsem jelentkeztem, mivel 1. gondolom külföldiként biztos nem engedtek volna be 2. egy hónaposak voltak az utak, annyit meg nem tudok rászánni...

ORBÁN A KERESZTÉNYDEMOKRATÁK KÖZÖTT

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: FÖLDI BENCE
2018.09.21.


A Sargentini-jelentés olyat tett, amit uniós ügy nagyon ritkán szokott Magyarországon: olyan emberek emlegették úton-útfélen, akik feltehetően a legritkább esetben beszélgetnek EU-s politikáról. De nem magáról a jelentésről, a körülötte kialakult jogi hercehurcáról szeretnék most szólni. Erről rengeteget hallhattunk az elmúlt napokban, és fogunk is még sokáig. Főleg azt követően, hogy a hét elején Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásában bejelentette, a magyar kormány jogi útra tereli az ügyet, mert szerintük nem jogszerűen fogadta el az Európai Parlament (EP) a Magyarországot elmarasztaló jelentést. Sokkal inkább arról érdemes beszélni, miért nem a jelentés körüli ribillió az igazán fontos, hanem az Európai Néppárton (EPP) belüli, a magyar kormány megítélésében beállt változás. Egyáltalán nem biztos még, hogy a Fideszt kitaszítja magából az Európai Néppárt.

A Fidesz régóta az EPP fekete bárányának számított, ám nem tettek ellenük lényegében semmit. Ennek oka, hogy a 2014-es EP-választáson tizenkét képviselőt delegálhattak Strasbourgba, ráadásul a határon túli magyar képviselők is a fideszesekkel szimbiózisban dolgoznak, az általuk alkotott szavazótömb pedig nagynak és értékesnek számít. Ráadásul a ciklusokon átívelő adatsorokból ítélve számottevő értékkülönbség nem mutatkozik a Fidesz és az EPP között, hiszen a magyar kormánypárti EP-képviselők több mint 95 százalékban a néppárti iránymutatás szerint szavaztak – emelte ki még tavasszal Bíró-Nagy András a Magyar Nemzetnek adott interjújában (A Fidesz kiverte a biztosítékot a nettó befizetőknél, Magyar Nemzet, 2018. március 12.). A 2010-es magyar kormányváltást követően, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének fokozatos kiépülésével egy időben erősödött fel a Néppárt „balszárnyán” az elégedetlenkedők hangja. Ám a német pártvezetés – főként a parlamenti számtan miatt – kitartott a Fidesz mellett. Nincs arról szó, hogy az EPP vezetése egyetértett volna például a szabadságjogok magyarországi visszanyesésével, úgy tudni, több alkalommal is megpróbálták rávenni Orbán Viktort, változtassa meg a hatalomgyakorlási módszereit. A harmadik kétharmadot követően ez a viszony aztán végképp kezdett megváltozni. Ezen nyilván az sem segített, hogy Orbán Viktor az idei Bálványosi Szabadegyetemen elmondott beszédében a korábbi felfogáshoz képest átértelmezte a pártszövetség patinás régi ideológiáját, a kereszténydemokráciát. Arról egyelőre nincs nyilvános információ, az EPP német politikusainál ez hogyan rezonált, de a közelmúlt eseményei arra engednek következtetni, hogy nem tetszhetett nekik.

Jean-Claude Juncker mellett egykoron még kampányolt is a Fidesz Budapesten, amikor a luxemburgi politikus még csak az EPP csúcsjelöltjeként kívánta megszerezni az Európai Bizottság elnöki posztját. Ez végül sikerült is, de a felek viszonya megromlott. Emlékezhetünk Juncker és Orbán brüsszeli performanszaira a játékosnak szánt pofozkodástól elkezdve a diktátorozáson át a kézen fogva elsétálásig. Az áprilisi választás után Juncker gratulált a magyar miniszterelnöknek, majd elfogadta a kormányfő meghívását, és jelezte, a következő hetekben Magyarországra érkezik (még sosem járt itt hivatalos úton bizottsági elnökként). Ám a vizit elmaradt, Juncker egyik névtelenséget kérő szóvivője pedig közölte velem, hogy tudomása szerint nincs is tervben efféle látogatás (Juncker egyelőre nem tartotta be Orbánnak tett ígéretét, Benyóblog, 2018. augusztus 24.). Szeptember 6-án Jun­cker pedig már arról beszélt olasz riportereknek az Európai Parlament előtt, hogy számára problémát jelent a Fidesz néppárti tagsága...

BOD PÉTER ÁKOS ÉS A VISSZAVONT LAPSZÁM: " AZ ELMÚLT 25-30 ÉVBEN ILYEN NEM NAGYON TÖRTÉNT VELEM"

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: DERCSÉNYI DÁVID
2018.09.24.


Túl kritikus volt az állami járadékelvonással a Századvég folyóirat utolsó lapszáma, ezért fejezték le a vezetőségét, és irányították át kormánysegítő irányba. Bod Péter Ákos nem érti, miért őket kérte fel az a lap szerzőnek, amelynek szerkesztőbizottságában Orbán Viktor vagy Kövér László neve is szerepel (ők egyébként a korábbi, az első szerkesztőbizottság tagjai voltak – a szerk.).

Sikerült elérnünk Bod Péter Ákos volt jegybankelnököt, akinek az írása állítólag kiverte a balhét a Századvég folyóirat kiadójánál, a Századvég Alapítványnál, és emiatt hullottak a fejek a mérsékelt konzervatív szakfolyóiratnál. Bod úgy emlékszik, egy éve kaptak felkérést különböző szerzők a járadék témakörében megírandó tanulmányokra, olyanok, mint Mihályi Péter vagy Szelényi Iván. Mindannyian elég markáns véleményt fogalmaztak meg. Fél év után most visszakapta az írását egy levéllel, amelyben a szerkesztőség azt magyarázza, koncepcióváltás történt, az írást nem hozzák le. Vagyis gyakorlatilag visszadobták az írását:

"ilyen az elmúlt 25-30 évben nem nagyon történt"...

AZ ÜZLET ÉS A JOGÁLLAM - SURÁNYI GYÖRGY: AZ ÁRFOLYAM GYENGÜLÉSE FELTEHETŐEN EGY TÉVES GAZDASÁGPOLITIKA EREDMÉNYE

168 ÓRA ONLINE
Szerző: SZABÓ BRIGITTA
2018.09.25.


Sokat tanult a világ az 1929-es és a 2008-as gazdasági válságból, de a legtöbb állam nincs eléggé felvértezve arra az esetre, ha ismét beköszöntene egy nagyobb recesszió. Bár Magyarország gazdasága sokkal kevésbé sérülékeny, pénzügyi szempontból stabil a helyzet, az alacsony devizatartalék, a forint árfolyamgyengülése feltehetően egy téves, minden elemében prociklikus gazdaságpolitika következménye. A kormány és a jegybank akkor élénkít a költségvetési, a jövedelem- és a monetáris politikában, amikor az már indokolatlan. Vagyis egy recesszió esetén korlátozottak a válságkezelés eszközei – mondta lapunknak Surányi György, az MNB volt elnöke, egyetemi magántanár.

Tíz éve ment csődbe az amerikai Lehman Brothers, és vette kezdetét egy globális gazdasági válság. Most egyre többen mondják, hogy újabb nemzetközi recesszió közeleg. Vajon eleget tanultak a 2008-as eseményekből a kormányok ahhoz, hogy ezúttal egy jó gazdaságpolitikával kezeljék?

– Egy bekövetkező recesszió önmagában nem minősíti az elmúlt tíz év gazdaságpolitikáit. A magántulajdonon, a versenyen alapuló szabad piacgazdaság ciklikus módon fejlődik, vannak emelkedő és süllyedő szakaszai. Ami minősítheti a vezetőket, az az, hogy sikerül-e simítani a ciklusok kilengéseit.

Ebből a szempontból nézve történt változás?

Igen, de elégedettségre nincs sok okunk. A többség szerint olyan súlyos válság, mint 2008–2009-ben volt, nem fenyeget. Részben azért, mert a fontos országok gazdaságpolitikáját formáló döntéshozók sokat tanultak az 1929-es válságból és a 2008-as recesszióból. Egyfelől a nem hagyományos monetáris politikai eszközök a negatív kamat, a mennyiségi lazítás, az értékpapírok széles körű vásárlása, az előre tekintő kamatpiac-vezénylés bátor bevetése, másfelől a fiskális keresletteremtés ahhoz elégnek bizonyult, hogy az 1929-es Nagy Válság „csupán” Nagy Recesszióvá szelídüljön.

Mert anticiklikus intézkedéseket hoztak, a válságban nem megszorítottak, hanem élénkítették a gazdaságokat?

– A gazdasági összeomlásra 1929-ben ortodox válasz született. A fiskális és a monetáris politika is azonnal és hirtelen szigorított, keresletet szűkített. Ezzel szemben tíz éve, különösen az Egyesült Államokban a jegybank a kiszáradó pénzpiacok likviditásának bővítésére, a kamatok rövid és hosszú távú csökkentésére törekedett, összehangolva a költségvetéssel. Kezdetben, három-négy éven keresztül jelentősen megugrott az államháztartás hiánya. De ennek a költsége nem vagy alig terheli a jövő generációit, mert negatív reál/nominális kamatok mellett finanszírozták a hiányt, anélkül hogy az infláció felpörgött volna. Ez azért lehetett, mert az egyetlen szuperbiztos befektetési eszköz, az állampapír növekvő kínálatával szemben bőséges likviditást teremtett a jegybank az összeomló kereslet élénkítése érdekében. Az alacsony kötvényhozamok, a kötvényárak emelkedése hozzájárultak a kockázatosabb eszközök részvény-, ingatlankeresletének növekedéséhez. Így a piaci várakozások javulása, a kereslet növekedése megindította a kilábalást a recesszióból...

FÜGGETLENKÉNT, VAGY SEHOGY

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió
2018.09.24.


Hallgassa meg

A magyar civil kurázsi történetének legszebb fejezetei közé tartozik, ahogy a hallgatók félévről félévre összefognak a Klubrádió megsegítésére – mondta a csatorna hétfőn indult újabb túlélési gyakorlata kapcsán Arató András elnök-vezérigazgató. Azt is kijelentette, a Klubrádióban csak a Klubrádiótól függő műsor készül, elképzelhetetlen, hogy ez ne így legyen.

Ha normális országban élnénk, a Klubrádió a hallgatottságának megfelelően részesülne a reklámpiacból, de nem normális országban élünk, ezért a hirdetési bevételeknek csak apró töredéke jut számára. Az adónak így félévről félévre meg kell csinálnia a maga túlélési gyakorlatát - mondta a Hadd szóljon! – Civil összefogás a Klubrádióért nevű akcióról Arató András, elnök-vezérigazgató.

Hozzátette, a Klubrádió szeretné, ha a hétfőn indult gyűjtési időszakban a hallgatók által nyújtott támogatás megközelítené a 60 millió forintot, amivel az újabb félévet biztosan teljesíteni tudja a rádió. Ha pedig ennél magasabb összeg gyűlne össze, akkor kisebb-nagyobb fejlesztésekre is jutna pénz, például már teljesen amortizálódott berendezések cseréjére.

Arató András szerint a korábbi gyűjtések elképesztően sikeresek voltak, a hallgatók jóvoltából félévente 50-60 milliós összegek jöttek össze a rádió további működéséhez, ami egészen példátlan, és a magyar civil kurázsi történetének legszebb fejezetei közé tartozik.

Az elnök-vezérigazgató fontosnak tartotta azt is, hogy tisztázza a médium státusát, mert szerinte eddig talán egyetlen túlélési gyakorlat során sem vetődött fel olyan élesen az ellendrukkerek részéről a csatorna önállóságának a kérdése, mint most. Arató András kijelentette, a Klubrádióban csak a Klubrádiótól függő műsor készül, ez az adó vagy így működik, vagy sehogy. Fogalmilag elképzelhetetlen, hogy a Klubrádió ne legyen független – hangsúlyozta.

Arató András a Reggeli gyors szeptember 24-ei, hétfői adásában nyilatkozott, a riporterek Lampé Ágnes és Szénási Sándor voltak. A beszélgetés hangfelvételét a poszt elején kattinthatja.

A LEVÉL

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.09.25.


V. Károly és b. neje, V. Károlyné, Ibolyka néni, szöszmögtek a kockaköves konyhán. Ibolyka kontya alá ütött a gőz, mert káposztát főzött, kavargatta a rántást, amíg az ura szódát sprickolt a borába, hogy ezzel járuljon hozzá a házi munkálatokhoz. Így szoktak ezek ketten együtt dolgozgatni a konyhában, a szobában meg az udvaron, ahol Kuksi, a vak komondor is besegített a söprögetésbe a lompos farkával, amíg V. Károly oldalba nem rúgta mindig, hogy ne legyen láb alatt. Meg, hogy az Ibolyka véletlenül el ne botoljon benne, azért.

Totális volt az idill, életük minden percét áthatotta a boldogság, úgy éltek ők, mint a rövidlátó hangya a kesztyű kisujjában. Most is sütött a nap, a madarak csácsogtak odakünn, és a szomszédok is hasonképp, mint ezek ketten, beleájultak a permanens és fokozhatatlan örömökbe. Építették a magyarságot, hallani lehetett a Tízparancsolat kántáló sorait jobbról, mert az Etelt elkapta valami nátha, meghűlés. Jobbról Pista bácsi elemezte a migráncshelyzetet és a futballcsapat esélyeit, kifejtve, amióta ez a rulettes mezük van, nem bírnak veszíteni az új stadionjukban. Igaz, csak embé hármasok – így mondta, tényleg – de a miénkek, a mi fiaink.

Így szépült a haza, amikor hallani lehetett a Karcsi postás fütyölését, ahogy leveleket rakosgat a tartóba. A druszám, szokta ordítani V. Károly, amikor a nyugdíját hozta neki. Ilyenkor egy-egy kávéra, felesre be is hívta a kockaköves konyhába, ahol megbeszélték az aktualitásokat, ki halt meg az utcában, kit erőszakoltak meg aznap és ilyen fontos dolgok. Lapogatták a másik hátát és egymás talpára léptek, Karcsi postásnak mindig volt egy jó vicce bunkó libsikről vagy komcsikról. Olyan szép volt a világ, hogy V. Károly nem is akarta odahagyni, titokban az örök életről ábrándozott. Ezt el is mesélte József atyának, aki azonban imádkozásra intette őt, miközben egy kis elsőáldozó kisfiú fejét simogatta furcsa szemekkel, és lerúgta egy hajléktalan veséjét...

MEGINT ÜZENT A KORMÁNY: COKI, EURÓPAI BÍRÓSÁG! - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.09.25.


- A kormány azért megy neki a civileknek, mert próbál elnémítani minden kritikus hangot - mondják Sorosék, akik az Európai Bíróság elé viszik a legújabb, NGO-ellenes jogszabályokat 

- A brit konzervatívok úgy érzik, hogy Orbán Viktor blamálta őket, amikor levélben fejezte ki háláját az Európai Parlamentben kapott támogatásért

- A német zöldek szerint az Európai Néppártnak meg kell szabadulnia a Fidesztől, mert az az EU ellensége, a francia konzervatívok vezére viszont bámulja Orbánt, bár ennek határt szab, hogy a francia közvélemény Le Pen cimboráját látja a magyar politikusban

Washington Post/AP

A nemzetközi Soros-alapítvány jogi igazgatója az közölte, hogy azért perlik be a magyar kormány az Európai Emberi Jogi Bíróságnál, illetve az Alkotmánybíróságnál, mert megítélésük szerint a ’Stop, Soros”-törvény megpróbálja megfélemlíteni, illetve elhallgattatni a független hangokat Magyarországon. James Goldston szerint a jogszabályokat olyan általánosan fogalmazták meg, hogy a hatalom minden fajta támogatást megtámadhat a menekültekkel és az emberi jogokkal foglalkozó civilek esetében, még ha azok költségvetéséből csak kis rész megy is a migrációra. A szakértő kritikusnak tartja a jelenlegi helyzetet, ezért reméli, hogy az európai testület inkább előbb, mint utóbb foglalkozik a kérdéssel. A Nyílt Társadalom Alapítványok nyilatkozata hangsúlyozza, hogy az Orbán-kabinet aláássa az igazságszolgáltatás függetlenségét, korlátozta a sajtót, most pedig a civil szférának megy neki, noha már alig vannak olyanok, akik nyilvánosan bírálni merik a Fideszt.

New York Times/Reuters

A magyar kormány azt közölte a Nyílt Társadalom Alapítvány lépésének hírére, hogy semmiképpen sem vonja a kifogásolt jogszabályokat, függetlenül attól, hogy mi lesz a bíróság döntése. A csomag, amely egy évig terjedő szabadságvesztéssel fenyeget, ha valaki segíti a migránsokat, szóval, a csomag az OSF szerint sérti a szólás- és egyesülési szabadság nemzetközileg szavatolt biztosítékait. Egy hivatalos szóvivő ezzel szemben azt közölte Budapesten, hogy a törvény a magyar emberek akaratát tükrözi és az ország, valamint Európai érdekeit szolgálja. Megismételte, hogy a Soros-szervezet azért támadja minden lehetséges eszközzel a szabályozást, mert az gátolja, hogy az üzletember és az általa támogatott szervezetek migránsokkal árasszák el a földrészt. Utóbbit az emberbarát milliárdos befektető tagadja.

A jelentés emlékeztet arra, hogy az ENSZ Menekültügyi Szervezete, valamint az EU elítélte a „Stop, Sorost”, az Európai Parlament pedig jogállami eljárást indított a magyar kormány ellen a demokrácia és a polgári jogok megszegése miatt.

Guardian

Orbán Viktor személyre szóló levélben köszönte meg a „szolidaritást” azoknak a brit tory EP-képviselőknek, akik két hete a magyar kormány mellett voksoltak, amikor az Európai Parlament a jogállami eljárás kezdeményezéséről döntött. A kormányfő szerint az érintett politikusok a nemzeti szolidaritás mellett tették le a garast, amikor az EU lépése ellen szavaztak, miután a szervezet úgy ítélte meg, hogy Magyarországon fennáll a demokratikus értékek súlyos megsértésének veszélye. A miniszterelnök most azt írta, hogy a bevándorlásbarát erők szégyenletes akcióitól függetlenül, nem fognak engedni a jogtalan nyomásnak. Mi több, továbbra is eleget tesznek kötelezettségüknek és védik a kontinens, valamint az ország határait, a magyar polgárok érdekében.

A brit konzervatívok képviselői közül ketten tartózkodtak, ketten foglaltak állást a Sargentini-jelentés ellen. Utóbbiak döntése nagy vihart kavart a szigetországban, mert sokan úgy vélték, hogy ezzel kihátráltak a közép-európai demokrácia mögül. A párt most igyekezett csökkenteni Orbán üzenetének jelentőségét. Egy szóvivő szerint igazából körlevélről van szó, amelyet mindenki megkapott, aki elutasította Strasbourgban az indítványt. Szólt továbbá arról, hogy nagyon is komolyan veszik az aggályokat a magyar vezetés irányvonala miatt. Csak ehhez meg kell találni a megfelelő jogi kereteket...

ORBÁNÉK REPÜLŐJE ÉS LUXUSJACHTJA IS BEFÉRNE A 100 LEGGAZDAGABB MAGYAR KÖZÉ

MÉRCE
Szerző: JÁMBOR ANDRÁS
2018.09.24.


Az Átlátszó írta meg reggel, hogy Orbán Viktor egy olyan luxusgépen repülget, aminek az értéke 17 milliárd forint, míg Mészáros Lőrinc egy olyan jachton hajóz, ami 7 milliárdba kerül. Hogy érezzük, milyen összegekről van szó, egy kis összehasonlítás.

A napi.hu „100 leggazdagabb magyar” című összeállítása szerint 2017-ben 8 milliárd forinttal lehetett bekerülni a leggazdagabb magyarok elitklubjába. Ez azt jelenti, hogy az a repülő, amivel Orbán Viktor focimeccsekre és egyéb utakra jár, ha egy ember lenne, saját értékével a 60. hely környékén szerepelne a leggazdagabb magyarok listáján. A luxusjacht, amiről a Mérce közölt először képet, sajnos nem lenne ilyen szerencsés – 7 milliárdos értékével szorosan, de kiszorulna a listáról, ő csupán körülbelül a 120. leggazdagabb magyar lenne.

Persze tudjuk, ez a repülőgép nem Orbán Viktoré, hanem Garancsi István kormánymegrendeléseket elnyerő vállalkozóé. Tegyük is félre azt, hogy milyen felháborító önmagában az is, ha egy miniszterelnök egy állami pénzekből gazdálkodó magánvállalkozó gépen utazik. Inkább nézzük meg, hogy a Napi összeállítása szerint Garancsi István vagyona 48 milliárd forint.

Ezek hülyének néznek minket? Garancsi a vagyona harmadát egy luxusrepülőgépben tartja?

Milyen hihetetlen pénzeket mozgatnak ezek az emberek titokban? Ha Garancsi vagyonának harmadáért vesz luxusrepülőt, Mészáros a vagyona huszadába kerülő luxusjachton hajókázik? Hol vannak azok a pénzek, amikből erre költenek? Hogy rejtik el a szemünk elől?

Meg tényleg higgyük el, hogy ezek nem Orbán Viktor kegytárgyai, amiket papíron másoknál tart? Miért higgyük el ezt, ha Orbán Viktor például rendszeresen ezzel a repülővel utazik?