2018. október 17., szerda

A MOHÓSÁGTÓL ORDÍTANI TUDNÉK

KOLOZSVÁRI SZALONNA - VENDÉG
Szerző: bircanyeerow
2018.10.17.


Tisztelt Országgyűlölés, tisztelt El’kúr, tisztelt enyvbegyűltek!

Újabb támadások értek minket, úgyhogy továbbra is harcra fel! Mindenki bátran utááá… Á! Előttem!

Sokan szeretnék, hogy átadjuk a Stefkabotot, de ez nem következhet be, mert akkor súlyos gazdagsági válságba kerülnénk. Megvédjük magunkat. Ha kell, bevetjük az igazságszolgáltatást. Sóval.

Szerencsére még mindig stabilan megvan a savazóbázisunk. A nyugdíjasokat megveszi az isten hidege, mégis rám szavaztak, pedig én kevesebbet ajánlottam. Rájuk lehet számítani. Ha kell, bármikor össze tudunk hívni egy nagyigyűlést, ahová tisztelettel várjuk az osztályfőnök urat. Jelszó: Egy a tábor, egy a László!

Továbbra is támadják a vejemet, de nem kell izgulni! Egy kis OLAFigyeléssel minden megoldható. Mindig beveszik a mesét, pedig mindig ugyanúgy kezdődik: Hol Polt, hol nem Polt. Jó, néha muszáj a komoly munka látszatát kelteni, de olyankor meg a kendőrség a nyomozást lerázza tekkes hiányában, hiszen ők éppen Vlagyimir előírt harculattervező tankfolyamait végzik, hogy biztos legyen a rend. Itt még véletlenül sem lesz semmiféle burkatöltő-fesztivál. De miután brand a lelke mindennek, kitaláltuk, hogy rendezünk világnyalnokságot, hogy a szép kamupipőkéink tudjanak hol parádézni. A győztes megkapja a Cicus Maximus címet, és ő lesz a nunikornis. A végén biztos, hogy kitörő Paksvihar lesz. Akár tarthatunk is gyorsan egy kis emlőzetest...

Nyugi fiúk, ti sem maradtok buli nélkül. Megrendezzük az Ivás úttörői, avagy Pianír fesztivált. Mottó: must vagy soha. Persze Feri erre mondhatja, hogy Klári-fári, de lesz jacuzzi és szauna is, szóval lesz wellness-részeg bőven. Valamint lesz kultúrsarok is, úgyhogy majd lehet olvasni a sörök között. De gondoltunk a gyerekeinkre és unokáinkra is, számukra lesz szörpdeszka verseny.

Az egészségügy miatt is tovább támadnak minket. Pedig folyamatosan közpenészből újítjuk a kórházakat, de azokban meg valódi lények (vagy tények?) potyognak az álmennyezetből. Kénytelenek vagyunk lázáremelést végrehajtani, és a kórházakból kanyarójárvány miatt a betegeket egyenesen haza kell küldeni.

A teljes vendéglátó szektort Ráhelnek adom, ő majd rendbe teszi. A múltkor is felháborító dolgok történtek. Péntekre foglaltam asztalt hét főre. Már ezt is nehezen értették, de aztán az étteremben nem csak borsót nem kaptam, de sóhoz sem jutottam. Aztán jött a diktatúrós csusza kényszersülttel, desszertnek meg vejberizs, amire Tiborcz rögtön ferde szemmel nézett. Ez azért már neretnekség. Igaz, hogy Németh Szilárd főztje már sóra sem érdemes, de ehhez képest az Michelin-csillagos menü. És itt álljunk is meg egy szóra. Ezt is megreformáljuk, mostantól Ráhel-csillagokat osztogatunk az éttermeknek.

Zseniális kislányomnak további parádés ötletei vannak. Azok számára, akiknek nem futja húsra, megrendezzük a Vegasztárt. Mindenki kap búslevest meg babonapelyhet. Kész almageddon lesz az egész. Kapnak egy kis mézet is – Lőrincnek addigra lesz már méhészete is, – a végén pedig készítünk egy csuporképet...

MÁR CSAKNEM 400 CÉG KÖTHETŐ MÉSZÁROS LŐRINCHEZ, GARANCSI ISTVÁNHOZ, ÉS ANDY VAJNÁHOZ

ÁTLÁTSZÓ / NEMZETI TŐKÉSOSZTÁLY
Szerző: OROSZI BABETT
2018.10.17.


Bankok, hotelek, kaszinók, gyárak, tévék, újságok, reklámcégek, építőipari és mezőgazdasági vállalatok – szinte nincs olyan terület, ahol Orbán Viktor három fontos gazdasági háttéremberének ne lenne valamilyen érdekeltsége. Mészáros Lőrinc az elmúlt évben majdnem megduplázta vállalkozásai számát, Garancsi István cégei szárnyakat növesztettek, és Andy Vajna is szépen gyarapodik

Van Magyarországon néhány ember, aki a Fidesz 2010-es kormányra kerülése óta egyszerűen nem tud hibázni, milliárdokat keres. “Ügyesek!” – vághatnánk rá rögtön, a helyzet viszont ennél jóval árnyaltabb, hiszen az is egyértelműen látszik, hogy ezek a kiemelkedő üzeti sikerek a kormány, és más állami szervezetek döntései nélkül nem lettek volna lehetségesek.

A mindenes, az ingatlanos, és a kaszinós

Mint csillag az égen, lassan annyi cége lesz Mészáros Lőrincnek, Andy Vajnának, és Garancsi Istvánnak. Ábránkon valamennyi zöld pont egy-egy vállalkozást jelöl. Összesen 377-et számoltunk össze belőlük.

(A céghálóról készült nagy méretű képet erről a linkről tölthetitek le.)

Mészáros Lőrinc birodalmáról egy évvel ezelőtt készítettünk először grafikát. Orbán Viktor barátjának akkor még “csak” 125 érdekeltsége volt, és bár azt sem volt könnyű felrajzolni, most még nehezebb dolgunk volt, hiszen az egykori gázszerelő közben majdnem megduplázta érdekeltségei számát: ma már 224 társaság köthető hozzá közvetve vagy
közvetlenül...

Mészáros szinte minden szektorban jelen van. Érdekelt egy bankban (MKB), egy biztosítóban (Cig Pannónia), egy tévében (Echo TV), rengeteg újságban (Mediaworks), hotelekben (Hunguest Hotels) kempingekben (Balatontourist), borászatokban (Dereszla), de hozzá köthető ma már az aligai strand és a Mátrai Erőmű is.

Vagyona a napi.hu becslése szerint 280 milliárd forint, sikerét pedig nehéz nem az Orbán-kormányhoz kötni. Bár Mészáros szereti azt hangoztatni, hogy 2010 előtt is sikeres üzletember volt, az igazság az, hogy abban az évben mindösszesen 3 vállalkozása volt, melyek összesen kicsit több, mint 200 millió forint nyereséget termeltek.

Aztán jött a kormányváltás, és a Mészáros és Mészáros Kft. őrült iramban kezdte el nyerni a közbeszerzéseket, a végösszeg 491 milliárd forint, ekkora értékű megbízásokat kapott a társaság az elmúlt 7 évben, egyedül illetve konzorciumban.

(Mészáros Lőrinc érdekeltségeinek listáját erről a linkről lehet letölteni, a céghálóról készült grafikát pedig innen)...


KISZIVÁRGOTT AZ ELŐTERJESZTÉS: EZ LESZ A KIRÚGOTT HIVATALNOKOKKAL

INDEX
Szerző: E.F.
2018.10.17.


Az Index birtokába jutott az a kormányzati előterjesztés, amely a közigazgatásból kirúgni tervezett munkavállalók újbóli elhelyezkedését segítő intézkedéscsomagot tartalmazza. A Karrier Híd névre keresztelt programban többek között szerepel a sajtóban korábban megszellőztetett információ, miszerint

A KÖZSZFÉRA HIÁNYSZAKMÁI FELÉ IRÁNYÍTANÁK AZ ELBOCSÁTOTT EMBEREKET, DE VAN BENNE TÖBB ÉRDEKES JAVASLAT IS EMELLETT.

Az október 3-i dátummal ellátott előjegyzésen az áll, a javaslatot a kormány még nem tárgyalta. A mellékletekkel együtt 45 oldalas dokumentum alaposságában, megfogalmazásában és tartalmában valódinak tűnik, de azért levélben megkerestük a Miniszterelnökséget és a Pénzügyminisztériumot, hogy erősítsék meg. Azt is megkérdeztük, tárgyaltak-e már az előterjesztésről kormányülésen, és mi a vele kapcsolatos álláspont – egyelőre nem válaszoltak.

A téma várhatóan a szerdai kormányinfón is fel fog merülni, mivel Gulyás Gergely korábban a kormányközeli Magyar Időknek már hétfőre ígért a tájékoztatást, ami aztán nem valósult meg.

9000 embert küldenek el, idősebbeket is

A Karrier Híd Program a leépítésben érintett 9000 munkavállaló további lehetőségeivel foglalkozik. Az első javaslat szerint az elbocsátottak újbóli alkalmazását szociális hozzájárulási adókedvezménnyel segítenék, mivel

várhatóan lesznek olyan kormánytisztviselők, akiknek jogviszonya az öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzését megelőző öt éven belül szűnik meg.

Az előterjesztés készítői azt javasolják, hogy a tervezett kedvezmény azokra az elküldött közszolgákra vonatkozzon, akik felmentésük napján már betöltötték a 60. évet. Vagyis a kedvezmény igen szűken célzott, csak a védett korban lévő tisztségviselőkre vonatkozna. Az előterjesztésben úgy becsülik, félmilliárd forint lenne az intézkedés költségvetési hatása...

A LAKÁSPIAC EINSTANDOLÁSA

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: RÁTESI MARGIT
2018.10.16.


Akinek még bármilyen illúziója volt azirányban, hogy a jelenleg regnáló magyar kormány, egyetlen vonatkozásban is képviseli a magyar nemzet érdekeit, vagy hogy bármilyen pici szeletében is hagyná legalább a demokrácia látszatát érvényesülni, annak ma végképp el kellene vetnie az illúzióit.

A lakástakarékok kinyírásáról van szó. A lakástakarék intézménye a hosszútávú öngondoskodást segítette állami eszközökkel. A 20 éve működött rendszer alaptétele volt: ha valaki évekig, de minimum 48 hónapig, hajlandó egy összeget – akárcsak ezer forintot – megtakarítani, ahhoz az állam 30%-ot hozzátesz. A támogatás mértéke persze maximalizálva volt: legutóbb évi 72 ezer forintban, ami szintén magától értetődő, hiszen az állami költségvetés sem feneketlen bugyor. Előny volt még, hogy a megtakarító a futamidő végén a megtakarításával azonos összeget hitelként vehet föl, fix, 6%-os kamattal. (Annak fejében, hogy a megtakarítására max. 1-1,5% kamat jár.)

Aki tud számolni, kiszámolhatta: ha valaki képes havonta 20 ezer forintot félretenni – ehhez megkapja az állami támogatást, az négy év múltán kb. 1,2 millió forinthoz jut. Ha ezt hitellel megduplázza, akkor van 2,4 millió forintja. Ez ma már nemcsak Budapesten, hanem vidéken sem elegendő új lakás megvásárlásához, építéséhez. Kb. másfél millióan éltek ezzel a lehetőséggel, a költségvetésnek ez évi 70 milliárd forintjába került. (Összehasonlításként: a Népstadion „újjáépítésének” jelenlegi költségvetése 126 milliárd forint, a vizes vb, az eddig kiderültek szerint 140 milliárdba került, a kormányfő Várba költöztetésének úgy 400 milliárd eddig a vonzata.)

A 70 milliárd nagyjából a költségvetés 2(kettő!) ezreléke, ez tehát ürügy, nyugodtan elfelejthetjük. (A szokásos ostoba vicsorgásra az „extraprofitról” most inkább nem ejtenék szót.)

Hát akkor mi lehet a valódi ok?

Nagyon egyszerű – a kormányfőt és bandáját főként építőipari cégek stafírozzák ki jelentős túlszámlázásokkal, a verseny nélkül megnyert megrendelések fejében. (Pl a gázszerelő cégei az elmúlt 3 évben 96 milliárd! forintnyi FELárat számláztak.) Márpedig a felújítás, korszerűsítés sose ad akkora alkalmat a túlszámlázásra, mint az új építése.

Azt a másfél-két és fél millió forintot a lakástakarék-tulajdonosok felújításra költötték. Például az elavult panelházak szigetelésére, a fűtésrendszer korszerűsítésére – 2010-ig így újult meg több ezer panellakás, amihez az önkormányzatok is adtak segítséget. (Azóta ez a program is leállt.) De nemcsak a városi telepeken hasznosult ez a segítség: sok falusi házat tataroztak, komfortosítottak, esetleg bővítettek ebből a pénzből...

"A TÖRTÉNELEM A SZEMÜNK ELŐTT VÁLIK SEMMIVÉ ÉS ISMÉTLI MEG ÖNMAGÁT"


NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: CSÁKVÁRI GÉZA
2018.10.17.


Az idei Berlinale egyik legjobb filmje volt a Lars Kraume rendezte A néma forradalom, mely számos pontján kapcsolódik az 1956-os magyarországi forradalmi eseményekhez. A most már a hazai mozikban is pörgő alkotás rendezője telefonon adott interjút a Népszavának.

A film Dietirch Garstka azonos című regényét dolgozza fel, tehát a történet adott volt, de amikor írta a forgatókönyvet, mennyire nézett utána annak, hogy mi történt 1956-ban Magyarországon? 


– Eléggé, mivel fogalmam sem volt, hogy mi történt annak idején az országukban. De legalább így hamar túlestem a forradalom vagy ellenforradalom sokáig vitatott kérdéskörén. 

Biztos abban, hogy Németországban a Szabad Európa Rádió bemondta, hogy Puskás Ferenc hősi halált halt a harcokban? 

– Igen. De az sosem derült ki, hogy ez egy félreértés miatt történt vagy direkt propaganda volt. Ami biztos, hogy a „csendes lázadás” megtörtént a diákok között és a fő motivációjuk a futballhős tragikus halálhíre volt. 

Az irodalmi alapanyag hogyan vált szívszorító kalandfilmmé a felnőtté válásról? 

– Dietirch Garstka a könyvét önéletrajzi műként írta meg. Nem dramatizált, nem írt hősregényt. Kétszázötven oldalon keresztül kíméletlen részleteséggel jellemzi az osztálytársakat és családjaikat. Nekem ezt kellett egy száz oldalas forgatókönyvbe sűríteni, méghozzá úgy, hogy abból szórakoztató fikciós művet forgassak. Így első körben megteremtettem azokat a karaktereket, akiket én szerettem volna mozgatni és az ő életükbe építettem bele a lehető legtöbb, a könyvben is megtalálható sorsot. Így alakult ki az a furcsa helyzet, hogy a filmben Kurt karaktere Garstka kivetülése, míg a másik főszereplő, Theo teljesen a képzeletem szüleménye...

VESZEDELMES HATALOM

JOG-ÁSZ BLOG
Szerző: Dr. SÁNDOR ZSUZSA
2018.10.15.


„Veszedelmes az a hatalom, amely csak ártani tud.” (Seneca)

Senecától idézni illendő, saját magamtól nagyképűség. De vállalom. Alig több mint egy hónapja írtam le itt a Vasárnapi Hírekben: „mondanám, hogy Handó Tünde most tett koronát eddigi működésére, de nem merem, mert az elnök asszony fantáziája kimeríthetetlen.” Sajnos, a legutóbbi események engem igazoltak.

Alig hiszem el, hogy éppen bírók, mi több bírósági vezetők azok, akik – nyilvánvaló felső utasításra (vagy csak kérésre?) – törvényt szegnek, hazudnak, átverik saját kollégáikat pusztán csak karrier-féltésből, gyávaságból, szolgalelkűségből. Márpedig a héten lezajlott OBT póttag választáson ezt tették.

Az egész bírósági rendszerben az OBT (Országos Bírói Tanács) az egyetlen olyan szervezet, amelyet maguk a bírák választhatnak – elvileg – demokratikus úton. Az eljárás lényege röviden: az egyes bíróságokon a bírák úgynevezett összbírói értekezleten küldötteket (elektorokat) választanak, majd az elektorok küldöttgyűlést tartanak, ahol maguk közül választják ki az OBT tagjait és póttagjait. (A mostani összbírói értekezletről csak egyetlen nyilvános bejegyzést idéznék: „megint összbírói értekezlet. Gyűrik és fenyegetik a bírókat ezerrel.”)

A törvény előírja, hogy ahhoz, hogy valakiből elektor lehessen, pályáznia, „nyilatkoznia kell, hogy elfogadja a jelölést, ehhez csatolja az önéletrajzát, amely az OBT tagsági tevékenységére vonatkozó terveit is tartalmazza”. Mit jelent mindez? Kedves bírótársaim, engem válasszatok, mert tagja akarok lenni az OBT-nek, sőt megvannak az elképzeléseim arról is, hogy mit és hogyan akarok tenni abban a szervezetben, amely a bíróságok igazgatását (magyarul Handó Tündét) felügyeli...

ÁTVILÁGÍTJÁK-E AZ ÁTVILÁGÍTÓT (SZOMORÚPOSZT)

ÖRÜLÜNK, VINCENT? BLOG
Szerző: jotunder
2018.10.17. 


...Nem tudom, hogy mi kvalifikálja Lánczi András kandidátust arra, hogy az MTA átvilágításában vegyen részt. Nem tudom mi kvalifikálja Lánczi András kandidátust arra, hogy a magyar konzervativizmus apostolaként vágjon szigorú arcot, hamisítson szövegeket (édeske egy náci karakter szájába ad egy liberalizmusellenes szöveget, kissé megkurtítva, politikai előnyszerzés céljából), játssza a Kárpátok Voegelinjét a Fővám téren. 

De... tudom.

P.S Kásler Miklós és Maróth Miklós szerepvállalása is elég necces, a többieké nem. Mindazonáltal felhívom a figyelmet egy mondatra, amit Szabó Gábor rektor mondott Baló Györgynek az akadémiáról.

"Valószínűleg arról észre fogja venni szerkesztő úr, hogy ha végképp nem játszik a józan ész, akkor én nem leszek ott."

Szabó Gábor eredetileg a minisztériumi tárgyaló delegáció tagja volt, de már nincs ott.

ÜNNEP ELŐTT, ÜNNEP UTÁN

HUPPA
Szerző: FÁBIÁN ANDRÁS
2018.10.17.


Telnek, múlnak a napok, egyre hűvösödik az idő. Leginkább éjszaka van fagypont körül a hőmérséklet, napközben pedig egyre laposabban süt be a nap az ablakon. Alkalmasint bizony foga is van. A napnak. (Bevallom, néha irigykedem rá emiatt.) Lassacskán, ahogy egyre hidegebb lesz, beindul a fűtési szezon, mi meg beleájulunk az őszi punnyadásba. A meleg nyári napokon a kánikula miatt, mostanában meg már a kánikula hiánya miatt nincs kedvünk kilépni sem a lakásból. Ráadásul az egyre ijesztőbbé váló aszály miatt rohamosan nő a levegő szállópor koncentrációja. Köhögünk, krákogunk.

Jó hír a rossz hírben, hogy ez az időjárás-anomália kezdi meggyőzni Trump elnököt is arról, hogy valami valami miatt elromlott és talán nincs rendben. Tudom, tudom! Klasszikusokat csak pontosan:

Azt hiszem, valami történik. Valami változik, de vissza is fog változni. Nem hiszem, hogy hoax. Azt hiszem, van különbség. De nem tudom, hogy az ember okozza-e. Azt mondom, hogy nem akarok erre dollár milliárdokat költeni. Nem akarom, hogy munkahelyek milliói szűnjenek meg emiatt. Nem tagadom, hogy változik a klíma. De igenis visszaváltozhat. Hiszen millió éves folyamatokról beszélünk.”

Okos beszéd, mert egy elnöknek okosan kell beszélnie. Van klímaváltozás, de nincs. Ezért esze ágában sincs szembe menni az amerikai iparbáróktól kapott felhatalmazásokkal. A Duna vize eközben vészesen fogy, lehet, hogy lassan már búvárokra sem lesz szükség a rég elveszettnek hitt személyek megtalálásához. A minap is ugye… hamarosan megjelennek a vízárusok a városban és eltűnik az ivóvíz a csapokból.

Szóval itt van nekünk ez az október. Unalmas időszak. Semmi érdekes, hacsak éppen a nemzet igen szeretett családja nem szolgáltat valami újabb beszédtémát. Meg a honvédelem, amely immár véglegesen igazolta, hogy nem a hon, hanem a kedves vezető érdekében és igényei szerint fejlődik és modernizálódik. A mi pénzünkön, de a főméltóságú család javára. Mint minden ebben az országban. Méla beletörődéssel figyeljük, ahogyan rángatják a nemzet oroszlánbajuszát, és csendben fintorgunk. A helyzet, mint mondtam, reménytelenül unalmasnak és unalmasan reménytelennek tűnik. Tűnne. Ha nem közelegne a minden évben olyannyira várt, nagy nemzeti ünnep. Ez tette ismertté a magyart a világ népeinek nagy családjában. Ettől lettünk hősiessé és példaképpé. Már ha igaz, ami a történelemkönyvekben van, mert a magyar menekültek (v.ö.: disszidensek) befogadásán kívül nem sok segítséget kaptunk ettől a mi forradalmunkkal rendkívül szimpatizáló nagyvilágtól.

Ez persze nem igaz! Csapok is rögtön a számra! Hiszen éppen most mutatnak be egy filmet valami NDK-s iskoláról, ahol a rebellis diákok 2 (két) perces néma csenddel adóztak a mi forradalmunk leverésének hírére. A film 111 perces. Annyi minden érdekesség várja még a népeket az évforduló napján, és ez a film csak egy dolog. Már előre nagyon izgatott vagyok.

A Műegyetem és a Terror Háza Múzeum épülete például látványos megvilágítást kap. A Nyitott Parlament program keretében 10 órától a családok megnézhetik az Országházban a Szent Koronát, a Díszlépcsőházat és a Kupolacsarnokot is. Az ülésterem nem látogatható, oda csak bizonyos tettestársak és elkövetők léphetnek be külön házmesteri engedéllyel. A BKK is felkészült. Több villamoson korhű ruhába öltözött rikkancsok osztogatnak majd korabeli hírekből összeállított újságot. A „korabeli” az 1956. október 23. – november 4. közötti időszakot öleli fel, vagyis sokkal frissebb és pontosabb lesz a tájékoztatás a villamoson 1956-ról, mint napjaink eseményeiről és történéseiről a közmédiában. Lesz ingyen-koncert, ingyen futás, ingyen KOLO póló. Azt viszont nem tudjuk ígérni, de valami miatt egészen biztosak vagyunk benne, hogy államilag finanszírozott ingyen leves, pláne ingyen ebéd nem lesz a hajléktalanoknak. Sőt! Egyáltalán nem lesznek hajléktalanok. Meg lesznek szüntetve. Lesznek viszont lengyel barátaink, akiket megint ideutaztatnak, etetnek, itatnak, elszállásolnak nagy számban – a mi pénzünkön. Természetesen nem a kies hajléktalanszállók viaszkos vászon huzatú vaságyaira.

A nap fénypontja az lesz majd, amikor az 1956-os forradalom letéteményese és megvívója, a magyar szabadságharc felkentje, Európa egyetlen elhivatott és igazán européer vezetője elmondja ünnepi beszédét a Terror Háza Múzeum (este ünnepi megvilágítás!) lépcsején. Lehet, hogy a lépcső alacsony lesz neki. Gondolom, ácsolnak majd egy magaslatot. Színpadot, nem vesztőhelyet. Szinte hallom a felcsúti forradalmár ajkairól messze dübörgő szavakat: „forradalmár elődeink” „örökösei”, „lyukas zászlaja”, „ártatlanok kiömlő vére”, „szovjet tankok”, „eltiporták” „Soros György” „Brüsszel” „hazaáruló, kerítésbontó migráns-simogatók”, „megvédjük” „a forradalom emléke előtt” „Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!”. Nem. Nem kaptam meg előre a szöveget.

Hömpölyög majd a beszédet meghallgatni érkező lengyelek tömege végig az Andrássy úton, keveredve a vidékről a Volán és a Puskás akadémia buszain, államköltségen felvezényelt közmunkásokkal (parkoló a Városligetben). Remek vágóképek lesznek a jól behangosított beszéd alatt erről a spontán összeverődött ünneplő tömegről. Már persze csak arra a röpke pár pillanatra, amikor nem a nap hősét, a haza atyját, a nemzet forradalmárát, 1956 letéteményesét – Orbán Viktorról beszélek! – mutatják mindenféle irányból. Lehetőleg alulról, hogy minél nagyobbnak látsszon...

MONDJUK KI VÉGRE: EZ NEM PARLAMENTI DEMOKRÁCIA

MÉRCE
Szerző: JÁMBOR ANDRÁS
2018.10.17.


Gondolkodtam, hogy írok egy véleménycikket a lakástakarékok 24 órás beszántásáról, a demokrácia fekete napja vagy meggyalázása címmel. Ültem az üres dokumentum előtt, és néztem, milyen jelzővel tupírozzam, hogyan érzékeltessem, mennyire üres ez a rendszer, mennyire felháborító, ami itt történik, mennyire megalázó ez az egész, mennyire az emberek semmibe vétele.

De már nincsenek szavak, amiket nem írtunk még le, nincsenek kifejezések, amiket nem használtunk el.

Hétfőn 13 órakor a gazdasági bizottságban kiosztották a törvény tervezetét, 13 óra 5 perckor már meg is volt szavazva, mehet a plenáris ülés elé a törvény. Valamikor 2 körül a kétharmad eldöntötte, hogy sürgősséggel tárgyalják az indítványt. Este megvolt az első vita, kedd délelőtt a második, mert ezt még előírja a házszabály. A vitában nem szólaltak fel a fideszes képviselők. Elképesztő volt nézni, hogy a „vita” végén ott ültek bent, de meg volt nekik mondva, nem szólhatnak hozzá. Aztán körülbelül fél egykor el is fogadták a törvényt.

23 óra alatt, mindenfajta egyeztetés nélkül, mindenfajta vizsgálat, hatástanulmány nélkül döntöttek milliók lehetőségéről. Bármilyen érv figyelembe vétele nélkül.

Ebből a szempontból pedig édes mindegy, mi az ok azok közül, amit az ellenzék sorolt. Hogy ez megszorítás, vagy hogy Rogán Antal haverjainak készítik elő a terepet.

A lényeges az, hogy a demokrácia nem 4 évenkénti szavazásról szól, és az is biztos, hogy nem arról szól, hogy gombnyomogató fideszes droidok minden átvigyenek, amit az ország vezetője kér. Ez nem parlamenti demokrácia.

Persze el lehet nevezni hibrid demokráciának, autoriter demokráciának, kutyafüle demokráciának, de leginkább ahhoz a gyümölcsléhez hasonlít, ami nem 100%-os, hanem gyümölcssűrítmény hozzáadásával készült. Tehát tudjuk, hogy hiába hívják úgy, de valójában soha nem látott valódi gyümölcsöt
.

Ez is egy ilyen demokrácia, szavazgatunk-szavazgatunk, a nép nevében, de mindez a nép valódi képviseletéből semmit sem tartalmaz, csak valami sűrítményt.

Olyasmi, mint a második világháborús szovjet viccben, ahol Szása a babakocsi gyárban dolgozik, gyereke születik, és minden nap hazalop egy alkatrészt, hogy összeszerelje a babakocsit magának, de bárhogy rakosgatja, tank jön ki belőle...

AZ A SZÖRNYŰ, HOGY BÁR REGGELTŐL ESTIG HAZUDNAK, MOST IGAZUK LESZ

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.10.17.


Jó reggelt, drága emberiség, ez egy újabb hétfő, egy másik hétfő, a harmadik ezen a héten! Azt tegnap reggel elfelejtettem elmesélni, hogy Andrej Kiska szlovák államelnök, akire Orbán salakmédiája nagy erőkkel próbálta ráhúzni a Soros-bérenc bélyeget, a rászoruló családok között osztotta szét a fizetését. Már csak azért is kellett volna erről pár szót ejtenem, mert feltétlenül érdemes mellé pakolni azt a hírt, ami gyomorrontást okozott nekem, hogy tudniillik akárki nem teheti be a lábát (a tb-kártyás, kevéssé tehetősek) a Lölö stróman fosért-húgyért megvásárolt, állami hitellel kitömött istenverte gyógyfürdőjébe.

Eszembe is jutott Káder János környezetvédő főhorgász, kesztyűbáb államfő, akinek szintén jótékonykodás az egész élete. Tegnap például ész nélkül alá is írta a villámtempóban, kivételes eljárásban, két nap alatt, mindenféle előzetes egyeztetés nélkül a fideszes parlamenten áttolt, lakástakarékpénztárakról szóló törvény módosítását, amely azóta már a Magyar Közlönyben is megjelent. Ha esetleg nem is tudnánk (de tudjuk), hogy a lakástakarékok kinyírása természetesen a Rogán-féle lakáslottóban nyomuló cégnek, a Central NOK Szervező Zrt.-nek kedvez, akkor is okádni kellene a magyarokat mindenről megkérdező, kamukonzultációból kamukonzultációba szédelgő kormánypárt eme sunyi, aljadék húzásán. Amely ráadásul bele is tolja a pofánka, mekkora hatalmas feltaláló ez a Rogán Bűnöző Antal. Miután röhögve megcsinálta és az állampárt le is vezényelte a magyar adófizetőket mintegy 30 milliárddal megkárosító, a haverjait viszont 60 milliárdos haszonnal sújtó letelepedési kötvényes bulikát, ímhol a helyzetbe hozott másik Rogán-biznisz. Tehát miközben a GCsaládok Évét írjuk, egy mozdulattal tették értelmetlenné családok tömegei számára a lakástakarék-pénztári megtakarításokat, Rogán üzletét viszont érintetlenül hagyták. Amely üzlet arról szól, hogy a haverjai cége olyan közösséget szervez, amelyben a tagok 10-15 évig gyűjtik a pénzt, aztán valaki közülük – sorsolás vagy licitálás útján új lakáshoz jut. Aki többet fizet, az nagyobb eséllyel nyer. A hülyének is megéri spekulálni, nem? Undorító, átlátszó. Ezeknek a kezében tényleg minden szarrá válik.

Közben végigszlalomoztam az irgalmatlan mennyiségű és minőségű fröcsögés között, amit a hajléktalanok törvényes megalázásának örömére a propagandafertő kibocsátott magából a kormány védelmében, de ettől megkímélem a kedves olvasót, elég ha én mérgezem magam. A lényeg: kitalálták, hogy az lesz a tuti, ha ráfogják mindenkire, aki az embertelenség ellen szól, hogy hülyebarom, kretén liberális, és a nyomort akarja konzerválni, azóta is ezt nyomja kötelezően az összes sztárpublicista és tollforgató segédmunkás. Najó, egy foszlányt idecsinálok a kilogó nyelvű, lihegő szervilizmus bizonyítására: A Kornisok, Hernádik meg Parti Nagy Lajosok meg csak tüntessenek nyugodtan azért, hogy a hajléktalanok megfagyhassanak. A kormány addig megmenti az életüket. Ja, kedves felszopó úr! Az életüket márpedig csak úgy lehet megmenteni, ha a maradék méltóságuktól is megfosztják őket, amikor a személyes tárgyaikat elveszik és megsemmisítik. Rohadék, álszent barbárok!

Tegnap óta toborozzák vadul a tapsikolókat Orbán október 23-ai monológjára, az összes fideszes káder osztja is rendületlenül az alábbi ínycsiklandozóságot, erről se maradjanak le, idepakolom:...

AUSZTRIÁBAN NEM ELÉG SZERÉNYNEK LENNI, ANNAK IS KELL LÁTSZANI

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: FÖLDVÁRI ZSUZSA
2018.10.17.


Nem mindenhol hivalkodnak vagyonukkal a politikusok. Sebastian Kurz osztrák kancellár visszafogottsága például követendő példát mutat a többieknek is.

Papahónapot vesz ki az osztrák alkancellár, egy hónapig a decemberben születő kisbabájával és fiatal feleségével, Philippával akar lenni. A 49 éves Heinz-Christian Strache három évvel ezelőtt házasodott újra, korábbi házasságából két felnőtt gyermeke van. Ausztriában politikusok a szabadság alatt is a teljes fizetésüket kapják, a havi 19 500 eurót kereső Strache viszont bejelentette, hogy amíg otthon tartózkodik, nem veszi fel a pénzt, hanem egy gyermekintézetnek adományozza. 

Ausztriában ma szerénység, sőt egyes értékelések szerint aszkézis uralkodik politikai körökben, ami elsősorban az ifjú kancellárnak köszönhető. Ő szab irányt a visszafogottságnak: továbbra is kétszobás 12. kerületi lakásában lakik, de hivatalos külföldi repülős útjaira is többnyire a legolcsóbb osztályon utazik. Amikor a parlamentben rákérdeztek, hogy tavaly decemberi hivatalba lépése óta hogyan repült, büszkén sorolta: 36 esetben választotta a repülőgép „fapadját”, első osztályon csak egyszer utazott, a messzi Kínába. Egész különleges okból – szégyenkezett Sebastian Kurz – három ízben különgépet vett igénybe. Hasonlóképpen többnyire a szolgálati autót se használja a hosszúlábú politikus. 

A populizmust, az állandó médiajelenlétet igénylő kancellár mintáját követte külügyminisztere, a szélsőséges szabadságpárt jelöltjeként, de önállóan politizáló Karin Kneissl is, minisztersége kezdetén például szlovákiai megbeszéléseire helyiérdekű gyorsvasúton utazott. Igaz, augusztusi esküvőjén, amelyen sokak megdöbbenésére az orosz elnök, Vlagyimir Putyin is részt vett, már kirúgott a hámból: a több mint 200 ezer eurót felemésztő biztonsági költségeket az osztrák állam fizette. A profil című hetilap, amely nemrég összeállítást közölt a politikusok költekezéséről és szerénységéről, megemlékezett a 2016. májusában lemondott szociáldemokrata kancellárról, Werner Faymannról is, akit megválasztása után pár nappal már a „nép kancellárjának” nevezett a bulvár, mert a közlekedési minisztériumban használt olcsó kis íróasztalát vitette át a kancellári hivatalba. Kerüljön is akármennyibe a meghitt bútordarab szét- és összeszerelése. Faymann miniszterként tömte állami hirdetésekkel az említett könnyű újságokat, ezért szerepelt rengeteget a nyilvánosságban...

NAGYMAROSNÁL MÁR CSAK NYOMOKBAN LÁTSZIK A DUNA

QUBIT
Szerző: qubit.hu
2018.10.16.


A napokban egymás után dőlnek meg a rekordok a Duna magyarországi szakaszán: vasárnap és hétfőn sok helyen, így Komáromnál, Esztergomnál és Paksnál is a valaha mért legalacsonyabb vízállást regisztrálták

Budapesten 1947-ben jegyezték fel a legalacsonyabb vízszintet, akkor mindössze 51 centiméter volt a Duna vízállása, és hétfő délutánra a folyó már csak 4 centiméterre maradt el a 71 éve mért negatív rekordtól, miközben a vízszint tovább csökken, és csapadék az elkövetkező egy hétben sem nagyon várható.

Zirig Árpád fotói október 16-án, Nagymaroson és Kismaroson, az ottani szigetrendszer és homoksziget környékén készültek. Ahol a fotós áll, ott normális esetben mindenhol Dunának kellene lennie...

SOKAN SIRATJÁK AZ EGY NAP ALATT KIVÉGZETT LAKÁSKASSZÁKAT

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BONTA MIKLÓS, VARGA DÓRA
2018.10.16.


Mindössze 26 órára volt szüksége a kormánynak ahhoz, hogy alapjaiban megborítsa a lakossági öngondoskodás és a pénzügyi tudatosság egyik legfontosabb eszközét, a lakástakarékot.

Kedden délben a kormánypárti képviselők megszavazták a – formálisan ugyan Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke által benyújtott, de a kormány maximális támogatását élvező – törvényjavaslatot a lakástakarék-pénztári megtakarítások állami támogatásának megszüntetéséről. Áder János köztársasági elnök nem hezitált sokat, még kedden aláírta a törvényt, amely meg is jelent a Magyar Közlönyben, szerdán tehát hatályba lép. 

Ezzel ugyan – mint azt az érintett pénzintézetek vezetői is igyekeztek hangsúlyozni –, a lakáskassza intézménye nem szűnik meg, a konstrukció fő vonzerejének számító 30 százalékos, évi legföljebb 72 ezer forintos állami támogatás nélkül viszont már nem nagyon lesz értelme ilyen szerződéseket kötni. A helyzetet jól jellemzi, hogy a terméket kínáló 3 pénzintézet – a Fundamenta Lakáskassza, az OTP és az Erste lakástakarék-pénztárak – egyikénél sem lehet már cikkünk megjelenésekor olyan lakáskassza-szerződést kötni, amelyhez még jár az állami támogatás. 

Bánki Erik azzal indokolta javaslatát, hogy a lakástakarék-pénztári rendszer nem támogatta kellő hatékonysággal a családok otthonteremtését, és az állami támogatásból akár szaunát vagy medencét is lehetett építeni, viszont extraprofitot termelt az azt működtető pénzintézeteknek. Cinikus megjegyzése szerint innentől kezdve azon múlik majd a lakás-takarékpénztári rendszer fennmaradása, hogy ott megfelelő képességű emberek dolgoznak-e. A parlamenti vitában a KDNP egyáltalán nem szólalt fel, és a fideszes politikusok is meglehetősen inaktívak voltak: a többség csupán a szavazásra érkezett meg. A kormánypárti politikusok fő üzenete ezzel együtt az volt: a lakáskasszát nem szüntetik meg, csak az állami támogatást, és az sem vész el, hiszen továbbra is otthonteremtésre fogják fordítani, például a családok otthonteremtési kedvezményén (csok) keresztül. Hogy pontosan miként, arról azonban továbbra sem derült ki semmi, és ilyen tárgyú javaslat sincs a parlament előtt. 

Az ellenzék élesen támadta a módosítást, mondván: a támogatások elvételével megnehezítik a családok lakáshoz jutását. Több képviselő is felemlegette a Rogán Antal nevéhez köthető Nemzeti Otthonteremtési Közösségek (NOK) programot: a törvényjavaslat mögött a „lakáslottó” konkurenciájának számító lakáskasszák eltakarítási szándékát látják meghúzódni. A NOK szintén 30 százalékos állami támogatásának megszüntetését valóban nem célozta a javaslat...

A MAGYAR GYEREKEK EGYHARMADÁT FENYEGETI A SZEGÉNYSÉG, CSAK HÁROM OLYAN EU-TAGORSZÁG VAN, AHOL ENNÉL IS ROSSZABB A HELYZET

168 ÓRA ONLINE
Szerző: ÁGOSTON ZOLTÁN
2018.10.17.


Szlovénia viszont az egyik legbiztonságosabb ország a gyerekek számára.

A magyar gyerekek 33,6 százaléka van kitéve a szegénység és a társadalmi kirekesztettség veszélyének. Ennél csak Romániában (49,2%), Bulgáriában (45,6%) és Görögországban (37,5%) rosszabb a helyzet az Európai Unió tagországai között – derül ki az EU Alapjogi Ügynökségének (FRA) friss jelentéséből.

Az FRA szerint szegénynek az a család számít, amelyben
- az egy főre eső jövedelem kisebb, mint az ország mediánjövedelmének 60 százaléka,
- a 18-59 éves családtagok a felmérést megelőző egy évben ötödannyi időn át sem dolgoztak, mint amennyit teljes munkaidőben lehetett volna,
- és amely a lakbér vagy jelzáloghitel, a lakás fűtéséhez szükséges rezsi, váratlan kiadások, hús vagy fehérje rendszeres fogyasztása, vakáció, televízió, mosógép, autó, mobiltelefon jelentette kilenc költségből négyet nem engedhet meg magának.

A jelentésben többé-kevésbé ugyanazokat az arányokat tükrözi, amelyek a Eurostat tavaly novemberi felmérésében is szerepeltek már. Magyarország után Olaszország (33,2%), Spanyolország (32,9%) és Litvánia (32,4%) következik a listán, a legnagyobb biztonságban pedig a dán (13,8%) a finn (14,7%) és a szlovén (14,9%) gyerekek vannak. EU-szerte összesen 25 millió gyereket fenyeget a szegénység és a társadalmi kirekesztettség.

SÚLYTALANSÁG

FARKASVONÍTÁS
Szerző: Tarski
2018.10.17.


Az elmúlt vasárnap tartományi választást tartottak Bajorországban. Az előrejelzések szerint az eddig egyedül kormányzó CSU keresztényszociális unió bár megnyeri a választást, de elveszti az abszolút többségét és kénytelen lesz koalíciós kormányt alakítania. Ez a várakozás bejött és az előzetes eredmények alapján a ZDF szerint ez a sorrend alakult ki az induló pártok között: CSU 35,5, Zöldek 19, Freie Wähler 11,5, AfD 11, SPD 9,5, FDP 5, Linke 3,5 százalék. A hírportálok megjegyzik azt, hogy ezzel az eredménnyel a CSU történelmének ez a második legrosszabb eredménye, és csak 1950-ben szerzett ennél gyengébb eredményt.

A CSU-ról itt most két dolgot kell mondanom. Az egyik az, hogy a II. világháború után szinte állandóan ők irányították a bajor közigazgatást, amit most kénytelenek lesznek megosztani más párt(okk)al. A másik pedig az, hogy a CSU régi szövetségese a CDU-nak, amelyik jelenleg még a legnagyobb párt Németországban és együtt irányították, néha más pártok közreműködésével a szövetségi nemzetállam működését. Ezzel csupán azt akarom mondani, hogy végeredményben mindkét párt kapott ismét egy hatalmas pofont a választóktól, amit nyilván nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az első méretes pofont az elmúlt esztendőben a szövetségi választásokon kapták, amikor is lényegesen kevesebb szavazatot kaptak annál, hogy ne kellessen más pártokat segítségül hívni a sikeres kormányzás érdekében. Az új kormány megalakítása a koalíciós tárgyalások miatt azonban meglehetősen hosszúra nyúlt, aminek a fő oka szerintem az volt, hogy egyik párt sem akart a CDU- CSU pártszövetséggel lepaktálni. Ez a két párt tekinthető fő ludasnak a Németországban eddig kialakult, a migráció okozta biztonsági kockázat óriási megnövekedésének. Végeredményben az történt vasárnap is, mint tavaly: a választók megbüntettékazokat a pártokat (és most ide kell sorolni az SPD-t is), amelyek ezt a szörnyű állapotot létre hozták. Ezzel pedig egyre inkább súlytalanná válnak a német belpolitika irányításában. Nem véletlen az, hogy egyes elemzők már arról beszélnek, hogy új pártok fogják átvenni tőlük a politikában eddig betöltött vezető szerepüket.

Mindezt azért kellett elmondanom, mert ez a mostani választás is azt bizonyította, hogy a tömeges migráció támogatása milyen politikai eredményhez vezethet. Nálunk Magyarországon egészen más volt és lesz a helyzet, mert a 2015-ben megugró migráció idején az a Fidesz volt a hatalmon, amelyik határozottan elzárkózott a tömeges bevándorlás engedélyezésétől. Ezt az álláspontját pedig mind a mai napig megtartotta, sőt, mondhatni azt, hogy még erősítette is. A párt jól számított akkor, amikor arra gondolt, hogy ezt majd a választók megfelelően honorálni fogják: 2018-ban fölényesen és immár harmadjára nyertek kétharmaddal az országgyűlési képviselő választáson. Ezt a fölényét pedig mind a mai napig megtartotta és várhatóan meg fogja tartani a következő időközi és egyéb választásokon is. Mindez pedig távlatokban azt jelenti, hogy alapvető oka nem lehet a választóknak arra nézve, hogy belátható időn belül ne a Fidesz jelöltjét támogassa bármilyen további választás alkalmával. Az természetesen elfordulhat és nyilván ilyenre lesz is példa, hogy az adott jelölt személyes kvalitásai és egyénisége miatt elveszíti majd a választást az ellenzékkel szemben, de arra számítani, hogy ez rendszer szintűvé, általános gyakorlattá fog válni, mindenképpen helytelen dolog lenne. Azt már ma borítékolni lehet, hogy (ha nem követ el szarvashibát) a Fidesz fogja megnyerni a 2022-es választást is...

PERT NYERTEK A GYÖNGYÖSPATÁN SZEGREGÁLTAN OKTATOTT RMÁK

ABCÚG BLOG
Szerző: PRÓKAI ESZTER
2018.10.16.


Az állam köteles kártérítést fizetni azoknak a roma gyerekeknek, akiket éveken keresztül szegregáltan oktatott a gyögyöspatai Nekcsei Demeter Általános iskola – mondta ki hosszú évek óta tartó pereskedés után első fokon az Egri Törvényszék. A diákokat képviselő alapítvány ügyvédje szerint a kártérítési per fő kérdése az volt, hogy be lehet-e árazni ma Magyarországon a szegregációt. Bár már korábban is volt rá példa, hogy egy diáknak kártérítést ítélt meg bíróság a szegregáció miatt, ez per amiatt is jelentős, mert most először léptek fel tömegesen az állammal szemben a hátrányba hozott diákok.

Hosszú évek óta tartó kártérítési ügy végére került pont kedden délután az Egri Törvényszéken, azzal az ítélettel, amely kimondta, hogy az állam köteles kártérítést fizetni azoknak a gyerekeknek, akiket szegregáltan oktatott a gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános iskola. Az ítélet nem jogerős. Összesen 62 gyerek nevében perelték az államot, közülük hatvannak most részben vagy egészben, de igazat adott a bíróság.

Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekekért Alapítvány diákonként és minden szegregációban töltött félévért 500 ezer forintot kért, összesen 143 millió forintra perelték az államot. A Dr. Román Tamás vezette bíróság keddi ítéletében egyénre szabottan állapította meg, hogy melyik gyerek, mennyit kap. Az összegek között volt több százezer forint és milliós összeg is, összességében 89 millió forintot hagyott jóvá első fokon.

Elsőfokon döntött most a bíróság, ami Kegye Adél, az alapítvány jogásza szerint azt jelenti, hogy még legalább két év, mire ebből kézzelfoghatóan pénz lesz. “És az sem teljesen biztos, hogy ha lesz is pénz, az a jogerős ítélet végére annyi lesz, amennyit most az Egri Törvényszék bírója megítélt – mondta...

ERŐN FELÜL KÖLTEKEZIK A KORMÁNY AZ EU SZERINT, DE VARGA MIHÁLYÉK VISSZASZÓLTAK, HOGY MINDEN RENDBEN VAN

444
Szerző: MAGYARI PÉTER
2018.10.17.


- Van egy viszonylag új, a válság óta létező EU-s eljárás, ami a felelőtlenül költekező, de még nem drámaian eladósodott országok ellen irányul. 

- Ezt eddig csak Romániával és Magyarországgal szemben indították el.

- A magyar kormánynak hétfőig kellett összeszednie, hogyan akar többet spórolni. Az EU-s intézmények szerint 1 százalékkal kellett volna csökkenteni az idei strukturális hiányt.

- A magyar válasz az, hogy nem kell tenni semmit, mert a magyar gazdaság jól van.

- Közben a költségvetési hiány óriásira dagadt az EU-s támogatások felfüggesztése miatt, de ez egy másik, párhuzamosan futó ügy, mert ez a hiány nem számít bele a fent vitatott hiányba.

Szeptember közepén egy magas rangú brüsszeli delegáció járt Budapesten, amit az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatója, Manfred Bergmann vezetett. Azért jöttek, hogy megtudják, hogyan akar a magyar kormány megfelelni az EU spórolásra felszólító határozatának. Az derült ki számukra, hogy sehogy.

A spórolásra felszólító üzenet formai szempontból néhány ajánlás volt az EU Tanácsától, vagyis a tagállamok pénzügyminisztereitől, amelyhez az Európai Bizottság szedte össze a szakmai hátteret. Az eljárás alapja az, hogy a magyar kormány kezd veszélyesen túlköltekezni, és ezért riasztottak az EU ilyen helyzetekre kitalált ellenőrzési rendszerei.

A magyar kormánynak most hétfőig kellett írásban, hivatalosan is reagálnia a riasztásra, és bár a levél nem nyilvános, úgy tudjuk, hogy annak fő állítása továbbra is az, amit szeptemberben már szóban is elmondtak Bergmannéknak: "nem kell tenni semmit, mert minden rendben van".

A tárgyalásokat közelről követő szakemberek szerint a bizottsági delegáció meglepődött, hogy mennyire könnyedén lepattintották őket a magyarok. A nemzeti banknál kifejezetten elutasítóak voltak az eljárással szemben, míg Varga Mihály pénzügyminiszteren úgy látták, hogy érti az aggályokat, de együttműködést ő sem ígért...

SZÁZEZREN MÁR ALÁÍRTÁK, HOGY CSATLAKOZZUNK AZ EURÓPAI ÜGYÉSZSÉGHEZ

INDEX
Szerző: FÁBIÁN TAMÁS
2018.10.17.


Hadházy Ákos szerint már százezres nagyságrendben aláírták az általa kezdeményezett "Ne hagyjuk büntetlenül!" nevű akciót - mondta kérdésünkre a független képviselő. A politikus célja, hogy karácsonyig, de legkésőbb a tavaszi EP-választásokig összejöjjön egymillió aláírás, ezzel pedig nyomást gyakoroljon a kormányra, és kikényszerítse, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez. (Az akcióról itt írtunk bővebben.)

A politikus azt tapasztalta, hogy sokan letöltötték az internetről és kitöltették ismerőseikkel az íveket. Olyan helyeken is elviszik neki, ahol hivatalosan még el sem indult a gyűjtés. "Tegnapelőtt felhívott egy bácsi egy kis faluból, hogy már összegyűjtött 650-et, de majd akkor szeretné ideadni, ha megvan az ezer" - mondta a politikus.

Hadházy szerint az aláírásgyűjtők közül többen arról számoltak be neki, hogy kormánypárti szimpatizánsok is aláírják az íveket, mert - mint mondják - "nem a korrupció miatt szavaztak a Fideszre"...

BOD PÉTER ÁKOS: A MAGYAR ÁLLAM AZ EMBERCSEMPÉSZEK VERSENYTÁRSÁVÁ VÁLT

MAGYAR HANG ONLINE
Szerző: Magyar Hang
2018.10.16.


A Három a magyar elnevezésű videószamizdatban nyilatkozik először hosszabban a Századvég-botrány óta Bod Péter Ákos egyetemi tanár, volt miniszter és jegybankelnök. A videóblog második évadának első adásában Orbán Viktor korábbi miniszterelnöki tanácsadója beszél róla, hogy ki járt jól a kötvénybiznisszel, és miképp vált a magyar állam a migránsokat Európába csempésző bűnözők konkurenciájává.

„Ha nincs ez az ügy, az a negyven ember elolvassa és idézik ketten” – mondja Bod Péter Ákos. A tanulmány, ami a hírek szerint a Századvég folyóirat teljes szerkesztőségének a kirúgásához és a lapszám visszahívásához vezetett, a járadék témáját járta körül. Vagyis a versenykorlátozás következtében keletkező extraprofitot és ennek a társadalomra nézve káros hatását. A botrány a professzor becslése szerint meghússzorozta az olvasók számát. Az írás jelenleg online itt olvasható, valamint papíron, szamizdatként is terjed. Egy példány a műsorban is előkerül belőle.

„Az autonómia nem fér bele a NER-be.” Bod Péter Ákos ezt már Gulyás Balázs felvetésére mondja, aki a jobboldali, polgári nyilvánosság beszántására kérdezett rá a századvéges eset kapcsán. Felemlegetve a Kommentárt, a Heti Választ és a Magyar Nemzetet is.

A beszélgetésben emellett szó esik a letelepedési kötvényekről is. Konkrétan arról, hogy egy tanulmány szerint ez a kétes ügylet 30 milliárd forint veszteséget okoz a magyar adófizetőknek. Azonban Bod Péter Ákos szerint a valós számok még ennél is rosszabbak. „Az állam versenyképes lett az embercsempészekkel” – jelentette ki, utalva arra, hogy ma egy migránsnak jobban megéri a magyar állam szolgáltatásait igénybe venni az Európába jutáshoz.

A Bod Péter Ákos részvételével készült évadnyitó részben terítékre került még a Századvég-ügy és a polgári nyilvánosság helyzete, valamint a letelepedési kötvények mellett Márky-Zaj Péter és a hódmezővásárhelyi politikai helyzet, továbbá a Corvinus Egyetem sorsa is.

SZÉLSŐSÉGES MEGTAKARÍTÓK A MAGYAROK? - A LAKOSSÁGI ÁLLAMPAPÍROK 85 SZÁZALÉKA A LEGGAZDAGABBAK KEZÉBEN VAN

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.10.17.


Egy felmérés szerint a magyarok szélsőséges befektetők, nagy arányban vannak ugyanis azok, akik semmilyen, és azok, akik jókora mértékű kockázatot hajlandók vállalni. Feltűnően kevesen vannak tehát a másutt jellemző „középutasok”. Akadnak még olyan adatok, ami mindent megkérdőjelezhet, ami mostanában a készpénzzel, az állampapírokkal kapcsolatban elhangzik.

Az utóbbi napok nem kevés gondolkodnivalót adtak a magyar megtakarítóknak. A lakástakarék-pénztári állami támogatás villámgyors megszüntetése kiegészült azzal, hogy megtudtuk, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) javasolja: a magyar állam „lépjen be” a hosszú távú nyugdíjcélú megtakarítások piacára. A Portfolio.hu öngondoskodási konferenciáján azonban nem csak ezt a bejelentést tartalmazó előadás volt érdekes.

Az Erste Bank vezérigazgató-helyettese, Harmati László kiemelte, hogy a lakossági megtakarítások között félév alatt a legnagyobb növekedést a készpénzállomány érte el. Az idén az első hat hónapban erőteljesebben nőtt a készpénztartás, mint tavaly az év egészében, miközben az öngondoskodási formák stagnálnak.

Lehet, hogy ugyanott kereshető a sok kápé és az államkötvény is

Harmati szerint erőteljes lépésre lenne szükség a készpénzhasználat visszaszorítása érdekében. Követendő példának mutatta be az északi országokban elterjedt gyakorlatot, amely szerint a pár száz euró felett készpénzben végzett tranzakciók nem legálisak. Később ugyanő beszélt azonban arról is, hogy a „forgalomban lévő pénz egy része valószínűsíthetően nem tiszta, tehát vannak olyan nagy vagyonfelhalmozódások, amelyeknek a készpénzaránya megkérdőjelezhető”.

Parádi-Varga Tamás, az SPB Befektetési Zrt. vezérigazgatója viszont kimondta: ahhoz, hogy a lakossági vagyonon belül a készpénzállományt érdemben csökkenteni lehessen, először azt kellene megérteni, hogy milyen céllal tartja azt a lakosság. Emellett nem mellékes tényezőként említette meg, hogy a lakosság legfelső decilisének kezében van a lakossági állampapír 85 százaléka. Mint nyomatékosította: irdatlan koncentrációról van tehát szó.

Mindez egyébként teljesen új megvilágításba is helyezheti a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnökének azt az óhaját, hogy a lakosság a kezében levő készpénz felét is állampapírba tehetné. A témával kapcsolatban azért érdemes megjegyezni, hogy mielőtt különböző adminisztratív korlátozásokat vetnének be (mint például a nyugdíjasok bankokhoz kényszerítése) nem lenne rossz magyarázatot adni arra, miként fér össze a készpénz elleni – szavakban mindenképpen folytatott – harc több mostani intézkedéssel. Például a cafeteriából „kipenderített” egészségpénztárak az egészségügy tisztításához, a lakástakarékok pedig a számlás lakásfelújítások terjedéséhez járultak hozzá...

"VÁLASZD A NEHEZEBB UTAT"

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2018.10.17.


Hazamenni, kint maradni, esetleg külföldön máshová költözni – a kérdés nyilván majdnem minden határátkelő fejében megfordul néha. A mai történet főszereplője döntött, és nem bánta meg. Más kérdés, hogy szerinte a nehezebb utat választotta, ami szerintem azért nem biztos, mert ez erősen személy- és helyzetfüggő is.

„Már hét éve Kaliforniában éltem, San Francisco olyan volt, mint egy állandó nyaralás, egyik csodás nap a másik után, mígnem az egész összeolvadt egyetlen örökös arannyal futtatott tájjá. Csak éppen a csillogás kopott le róla addigra.

Szerettem volna egy kicsit keményebb, valódibb helyen élni, ahol vannak évszakok, a lazább élet helyett kicsit jobban kell teperni. Emellett szerettem volna közelebb lenni az idős édesanyámhoz, és a nemrégiben született unokaöccsök is komoly vonzerőt jelentettek.

Végül a döntés két lehetséges helyszínre korlátozódott: vagy New Yorkba költözöm, vagy haza. Vagy új fejezetet kezdek, vagy hagyok egy olyan utat, hogy aztán egész életemben töprenghessek a döntésem helyességén.

A döntés

A hazaköltözés lett volna a könnyebb megoldás. Igaz barátság fűzött az akkori egyik legnagyobb napilap főszerkesztőjéhez, szinte biztosan lett volna munkám. New Yorkban senkit sem ismertem, de élt bennem a fiatalok optimizmusa, hogy végül minden rendben lesz.

Pontosan emlékszem a napra, amikor végül New York mellett döntöttem. San Franciscóban ritkaság volt az eső, aznap viszont esett, én pedig ültem a Sunset Districtben bérelt lakásomban. Kiterítettem egy New York-térképet, és miközben az ujjam végighúztam az öt kerület határán, az Manhattanen állapodott meg.

Izgalommal telve hívtam fel egy olcsó New York-i hotelt, megvettem két héttel későbbre a repülőjegyet – a kocka el volt vetve.

Az alternatív élet

A másik életemben hazaköltöztem és elkezdte dolgozni az említett újságnál. Része lettem volna egy nagyszerű intézmény lassú halálának, ahol amerikai tudósítóként egyébként a pályámat kezdtem.

Találtam volna munkát egy másik lapnál, megpróbálkoztam volna a könyvírással, talán túl sokat ittam volna, míg úgy nem végzem, mint oly sokan a barátaim közül, elégedetlenül, kapuzárási pánikban… vagy legalábbis így képzelem.

Természetesen ott lettem volna édesanyám utolsó éveiben és sokkal közelebbi kapcsolatom lett volna az unokaöccseimmel és -húgaimmal..."
...

ÁLLAMI VEZETŐK KÉPZÉSÉRE INDÍT SZAKOKAT A KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

MAGYAR IDŐK
Szerző: KÁRPÁTI ANDRÁS
2018.10.17.


Az állami vezetők oktatására indít új szakokat is tartalmazó képzéscsomagot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem – közölte lapunkkal az intézmény rektora. Koltay András arról is beszámolt: az oktatás és a kutatás szintjén is foglalkozni fognak azzal a problémával, hogy az online véleménynyilvánítás határait egyre inkább külföldi magáncégek határozzák meg. Hozzátette: legfőbb feladata a nyugodt építkezés feltételei­nek megteremtése lesz.

A leendő állami vezetők képzésére indít új szakokat a jövőben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), ugyanis ez eddig hiányzott a felsőoktatási palettáról – közölte lapunkkal Koltay András, az intézmény rektora.

A tisztségét szeptemberben elfoglaló vezető kérdésünkre elmondta: a tervezési szakaszban lévő képzéssel nem a már vezető beosztásúak továbbképzése a cél, hanem egy olyan mesterképzést szeretnének létrehozni, amely lehetővé teszi, hogy az, aki ezen a területen diplomát szerez, annak egyenes útja lehessen az államszervezet legfontosabb, kiemelkedő szakmai feladatokat ellátó területeire...

KEDV, REMÉNYEK, FLÓRÁK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.10.17.


A honvédség gépe hozta haza Ciprusról Orbán Viktor lányát“. – Ilyen címmel örvendeztette meg a NER lakót tegnap délelőtt a baloldali médiatúlsúly. Először a Ráhelre gondolt a NER lakó, de nem, hanem a Flóra volt az, a süldő lyányka, írta aztán a médiatúlsúly, és a NER lakó ekkor elábrándozott azon, hogy ki mindenki mehetne el az anyjába ennek kapcsán. Végül elsősorban a kedves papára gondolt, mint a bűnösre, akinek a záloga a kezében van. Ez ugyanis, ez a röptetés felér egy gyermekbántalmazással, mert megrekeszti a kisded lelkének megfelelő fejlődését, és a végén még olyanná válik, mint a drága papa maga.
És a NER lakó elkezdte mondogatni még az eccpecc kimehecc kezdetű kiszámolót is, hogy zaklatott lelke megnyugodjék kicsinyt, látva azt, hogy hol is van. Költői hangulata pedig ilyeneket hozott ki belőle: Mindent megül már a trágyaszag. A húgy szúrós ammóniája, a szar leples bűze. Magyarország szaglik. Nem gyurcsányi kurvaország már, hanem orbáni lepratelep. – Ilyen rőzse dalok születtek meg a lelkében, viszont nem is elsősorban a röpködő Flóra miatt, hanem mert körülölelték őt a további hírek és események, és mindannyinak fekália stichje volt, így a NER lakó öklendezett.

Most viszont, a nagy bőségben nem is tudja a NER lakó, melyikkel örvendeztesse meg a drága olvasót, hogy a drága olvasó is a maga teljességében élvezhesse a NER-világ folyását, hogy ő is olyan kompakt, monolitikus ganyénak lássa, mint amilyen valójában is. Most csak címekkel operál a NER lakó, hogy a drága olvasó engedje magában végigfolyni az ennek kapcsán felgyülemlett érzéseket, ne fogja vissza magát, hiszen magunk között vagyunk. Például: “Potom pénzért vett az államtól gyógyfürdőt Mészáros Lőrinc, de a tb-kártyás betegekből nem kér”. No, alakul a molekula? Ha nem, van másik...

A KUTYA UGAT, A VERSENYKÉPESSÉG MARAD - MAGYARORSZÁGNÁL A NÖVEKEDÉS MOTORJÁT TEKINTVE CSAK A ROMÁNOK, BOLGÁROK ÉS HORVÁTOK ÁLLNAK ROSSZABBUL A TÉRSÉGBEN - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2018.10.17.


- Zajlik az újabb ipari forradalom, a magyar gazdaság mégis egy helyben vesztegel és nem képes javítani a kulcsfontosságúnak számító versenyképességen - derül ki a Világgazdasági Fórum legújabb összefoglalójából 

- Macron hivatalosan is meghirdette, hogy ringbe száll Európában a szélsőséges nacionalizmus ellen, a magyar és a lengyel jogállami eljárás viszont egy helyben topog, mert a Bizottság fél, hogy az ellenerők megkontrázzák a procedúrát

- Továbbra is értetlenség kíséri, miért kell drákói szigorral eljárni a hajléktalanok ellen, az üzleti világ pedig nem kapiskálja, mi rejlik az orbáni bölcsesség mögött, hogy megemelték az MNB aranytartalékát

World Economic Forum

Nem javult a magyar gazdaság versenyképessége az elmúlt egy évben. A Világgazdasági Fórum legújabb rangsorában Magyarország továbbra is a 48. helyet foglalja el, 140 állam közül. Igaz, a részmutatók, az infrastruktúra állapotát leszámítva egytől egyik javultak, ám az egészét nézve mégsem sikerült előbbre lépni. Mellesleg a részadatokat tekintve még mindig az infrastruktúrát tekintve állunk a legjobban, a 28. hely jutott nekünk. Az országok teljesítményét a svájci intézmény szakértői 12 kategóriában értékelték, ezen belül mi a legrosszabb teljesítményt a munkaerőpiacot, valamint a cégek számára nyújtott piaci lehetőségeket illetően produkáltuk, 83., illetve 82 hellyel. A gazdasági dinamizmust tekintve pedig a 75. helyig jutottunk. A listát egyébként az Egyesült Államok vezeti, mögötte Szingapúr, Németország, Svájc és Japán a sorrend.

A kelet- és közép-európai államok közül csak Románia, Bulgária és Horvátország áll rosszabbul, mint Magyarország, miközben az összeállítás szerint napjainkban a tét az, hogy a nemzetgazdaságok miként boldogulnak a 4. ipari forradalom viszonyai közepette. Merthogy mennyire tudnak igazodni az új feltételekhez, az meghatározza, hogy a jövőben virágoznak, vagy éppen egy helyben vesztegelnek, ami még jobban szétszakíthatja a társadalmat és fokozhatja a szociális feszültséget. Viszont ha javul a versenyképesség, ami a növekedés legfőbb tényezője, az magasabb béreket, valamint javuló megelégedettséget jelent az emberek részéről.

Bloomberg

A francia elnök szerint Európa azt kockáztatja, hogy alvajáró módjára ismét utat nyit a nacionalizmusnak, ezért a földrésznek azon kell dolgoznia, hogy leküzdje a szélsőséges új hullám miatt rá váró nehéz időszakot. Mint mondta, akik nem veszik észre, hogy mi zajlik körülöttünk, azok egyszerűen alszanak. A politikus éppen a szélsőség elleni harcra, valamint a nemzetközi együttműködés szükségességére építi kampányát a jövő májusi EP-választás előtt. Ennek kapcsán most azt hangsúlyozta, hogy a közös értékek mentén újra kell szervezni a pártokat. Összeurópai, pártokon felül álló csoportot kell létrehozni a progresszív erők közreműködésével – a nacionalisták ellen. Úgy fogalmazott: az ártatlanság kora véget ért, a haladó körök teljesítményét annak alapján ítélik majd meg, hogy azok mennyire bátrak.

A hírügynökség megjegyzi, hogy Macron odahaza legyőzte az Európa- és bevándorlás-ellenes Le Pent, ám közben szélsőjobbos szervezetek egyre csak erősödnek Németországban, választást nyertek Olaszországban és Ausztriában, sőt, ezek az erők Magyarországon és Lengyelországban már hatalmon is vannak.

FAZ

Egyre erősödik az aggodalom a magyar és a lengyel jogállam miatt, ám egyik ország ellen sem jut előbbre az uniós eljárás, mert egyes tagok visszariadnak a nagy botránytól. A lengyelek ügyében semmiféle következtetést nem vontak le a baljós helyzetjelentésből az esti külügyminiszteri tanácsülésen. A tanácskozás osztrák elnöke csupán annyit jelentett be, hogy a következő tanácskozásig megvitatják a hogyan továbbot. A testületnek következő lépésként szavazás formájában, 4/5-ös többséggel meg kellene erősítenie, hogy Lengyelországban egyértelműen fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének veszélye. Hogy idáig még nem jutottak el, annak okát leginkább abban látják, hogy elsősorban a közép- és kelet-európai államok fenntartással viseltetnek a Bizottság által kezdeményezett szankció iránt. Ugyanakkor tegnap Franciaország és Németország közös nyilatkozatban állt ismét csak Brüsszel mögé, rámutatva, hogy folytatni kell a folyamatot Varsó ellen a 7-es paragrafus alapján.

Magyarország kapcsán a Tanács mindössze arra szólította fel az Orbán-kormányt, hogy az foglaljon állást az Európai Parlament által emelt panaszok ügyében, miután a strasbourgi testület a demokrácia, a jogállamiság és az alapjogok megsértésének veszélye miatt eljárást kezdeményezett. A Bizottságot pedig arra kérték fel, hogy adjon tájékoztatást, milyen okokból voltak és vannak folyamatban szerződésszegési eljárások a magyar állam ellen.

ITT OLVASHATÓ

FAM: PROFI GYILKOST ÁLLÍT PÉLDAKÉPNEK A KORMÁNYLAP

24.HU / POSZT-ITT
Szerző: FARKAS ATTILA MÁRTON
2018.10.15.


Héjjas Iván és különítményesei tán nem ástak nyakig a földbe embereket az orgoványi erdőben, de hogy gyilkoltak, az biztos

Héjjas a XX. századi magyar történelem azon legendás alakjai közé tartozik, akikkel szemben az egyik leg­gyalázatosabb karaktergyilkosságot követték el. Páratlan mennyiségű mocskot, rágalmat, hazugságot szórtak rá, holott nem csekély mértékben neki és embereinek köszönhető, hogy a megcsonkított haza földjéből megmaradhatott egy darab – Sopron és a környező falvak –, és az is, hogy nem ellenállás nélkül kellett tűrnünk az ellenünk elkövetett nemzetgyilkossági kísérletet” – nyilatkozza az egykori különítményesről szóló apologetikus könyv szerzője a Magyar Időknek.

„Héjjas Ivánból patás ördögöt, „herélőkéses” gyilkost fabrikált a vörös propaganda. Miért kellett mindenáron befeketíteni?” – kontráz rá és egyúttal kérdez alá a szerzőnek az állampárti újságíró.

És így megy a csevegés Héjjas Ivánról a NER első számú sajtótermékében, s még csak fel sem vetődik a „legendás történelmi alakkal” kapcsolatban bárminemű kétely, hogy talán nem mindenben volt olyan makulátlan úriember.

Merthogy Héjjas Ivánról és különítményes társairól úgy tudtuk, előszeretettel kínoztak és akasztgattak zsidókomcsikat a Tanácsköztársaság után, mindennemű bírósági tárgyalás nélkül, saját szakállukra, köztük olyanokat is, akiknek semmi közük nem volt a kommünhöz.Most pedig példakép.

Héjjas burkoltan előkerült már a NER sajtóban...