2018. október 27., szombat

KORTÁRS ZENE

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2018.10.27.



...Szokás csúnyákat mondani a kortárs zenére. Azért én most mégis mutatok egyet. Egy kortárs zeneszerző művét úgy, ahogyan közönséges halandó nem szokta látni, mert a filmek zenéjének stúdiófelvétele nem nyilvános esemény.

Ez a felvétel egy koncerten készült, ahol a művet az eredeti partitúra alapján játszották el. Annyi hangszert és hangforrást, amennyit Ennio Morricone használ, nem sokan ismernek. Pontosabban sokan ismerik ezeket, de nagyon keveseknek jut eszükbe, hogy megszólaltassák.

Amit itt látni fognak, egy finoman szcenírozott, közönség előtt előadott hangversenyszerű változata a filmzene különben speciális, nagyzenakar fogadására való teremben készülő felvételének. Figyeljék az effektusokat, melyik hangot mivel, kivel állítják elő, hogyan használja Morricone ütőhangszernek az emberi hangot és a hegedűket. A férfikórus még mintha szavakat is mondana, amiknek különben nincs jelentésük, csak a magas és mélyhangrendű magánhangzók váltakoztatásával éri el a ritmus hegyesebb pattogását, a női kórus meg az indián asszonyok pániksikoltozásából csihol dallamot.

Két perc negyven másodpercnél elkezdődik egy zongora-angolkürt szonáta, önmagában gyönyörű, a filmkép kontrasztjával együtt még félelmetes is. A szimfonikus zenekar kamarazenére szelídítését már Haydn elkezdte, drámai tökélyre, már-már erőszakos csöndet intésre Mahler vitte, a felajzott idegek visszaállítása egy halk szonátára szinte fizikai fájdalommal jár, Morricone ezt is tudja. Meg azt is, amit még Mahlernél sem hallottam, ahogyan egy söprűvel megszólaltatott dobbal és egy szopránnal előállított szorongató crescendo átmenettel visszahozza a nagyzenekart...

BEMOCSKOLNAK MINDENKIT, AKINEK BOKÁJÁIG SEM ÉRHETNEK FEL

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.10.27. 


...Nem először vagyok kénytelen megállapítani, hogy hatalmas istencsapása lehet úgy élni, mint ezek a lények. Egyik fizetett propagandaanyagtól a másikig úgy tántorogni a tyúkszaros és NER-szaros létben, hogy az öncélú mocskolódás vezérli minden rezdülésüket. Hogy az legyen a szakmai kiteljesedésük csúcsa, hogy mindenkit magukkal rántsanak a posványba, aki tehetségesebb, aki elért valamit, aki anélkül ért el valamit, hogy a gerincét el kellett volna távolítania, és végül beleszorítani mindenkit a balliberális (értsd: beteg, perverz, kártékony, fertőző, kóros elváltozás) skatulyába, ami önmagában is feljogosítja őket a köpködésre.

Én nem tudom, mi kell ahhoz, hogy Sebestyén Mártát, Palya Beát, vagy Enyedi Ildikót valaki olyan megvetéssel tudja listázgatni és ekézni, ahogyan ez a betanított NER-káder teszi. (Az teljesen világos, hogy Dobrev Klárát miért rugdossák kéjes gyönyörűséggel.)

Nem tudom, mi kell ahhoz, hogy valaki a 21. század Európájában, egy kétharmados, minden lehetséges eszköz birtokában bármit megcselekedni képes hatalom seggében kényelmesen pöffeszkedve, a szabad véleményük, meggyőződésük és hitük okán mocskoljanak be olyanokat, akik letettek már valamit arra a kurva nemzeti asztalra. Miközben zabálják a közpénzt, mindenre rámásznak, mindent beborítanak a nyálkás-ragacsos-mérgező test- és egyéb típusú nedveikkel.

Duplanullák, raklapnyi kis orbánviktor, akik azelőtt is senkik voltak, hogy beálltak volna a NER-vályú mellé, és mostanra is ugyanolyan senkik maradtak. Aztán mivel ezt képtelenek feldolgozni (még egyszer kérdezem: mi a francot lehet vinnyogni a harmadik kétharmad árnyékában?), ezért bemocskolnak mindenkit, akinek a bokájáig sem érhetnek fel. Ettől persze változatlanul pont olyan senkik maradnak mint előtte, ez frusztrálja őket kegyetlenül, ezért még nagyobb elánnal kenik be szarral azokat, akik – velük ellentétben – tehetségesek. És ez így megy egyik kultúrharcos fingástól a másikig. Tehetségtelen, közönséges névtelen szekértolók vagyunk? Nem baj, akkor kenjük be szarral azokat, akik tényleg sikeresek. Fos az olvasottsága a propagandalapnak? Nem baj, kenjük be szarral a többit.

Minden a rendelkezésükre áll, teljes kormánytámogatás, pénz, minden, mégsem boldogulnak, mégis reggeltől estig harcolniuk kell. Mert a közönségnek, az olvasóknak, a kultúrát fogyasztóknak kellene eladniuk magukat, az meg nem megy. Bármit csinálnak, a tömeg bölcsessége működik (és nem az egyharmadból lett soha nem volt kamukétharmados tömegről beszélek). Hiába balliberálisozzák Enyedi Ildikót, hiába nevezik genderideológus, veszélyes elemnek a másikat, a harmadikat (kurvára nem volt elég beszüntetni a genderképzést, tovább megy a vernyogás), az emberek akkor is szeretni fogják őket, ha nem istenítik, hanem bírálják és kritizálják az egyetlen nagy nemzetvezetőt. Ha mást képzelnek a demokráciáról, az emberi létezésről, a sokszínűségről, az emberi jogokról, a szabadságról, a tiszteletről, mint amit a pártközpont szerint kizárólagosan hinni szabad. És ott vergődnek ezek a meztelen csigákra emlékeztető Szakácsok a kis összkomfortos közpénz-pocsolyájukban és sír a szájuk, hogy el vannak nyomva.

Meddig még? Mikor lesz elég arra a kétharmados nemzetikereszténykonzervatívteljhatalom, hogy már ne lehessen se Adyt, se Esterházyt, se Enyedi Ildikót, se Vekerdy Tamást, vagy éppen Alföldi Róbertet lehúzni a bosszúra éhes selejt megélhetésileg összeszart mocsarába? Mikor lesz az, hogy a művész, a civil, de még az utolsó közember minőségét, tehetségét sem az fogja meghatározni, hogy lehajtott fejjel isteníti Orbán rendszerét? És még hány nemzetközileg (is) ismert és elismert, az országnak dicsőséget szerző kultúrembert, művészt hurcolnak meg a kereszténynemzeti hányásban csak azért, mert Orbán két perc alatt omlik össze, ha nem ropognak körülötte folyamatosan az ideológiai fegyverek?

"A HATALOM ERŐS MÉREG, ÉS NAGYON RÉGÓTA SZEDJÜK"

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: CSEPREGI EVELYN
2018.10.27.


Szabadulástörténetek – Dragomán György Rendszerújra című kötetének alcíme sajátos műfajról árulkodik. Az íróval többek között a hatalom természetéről és az érdemi vita fontosságáról beszélgettünk.

A kötet témái sokféleképpen meghatározhatók, de alapvetően a határátlépésekhez kapcsolódnak. Miért foglalkoztatják ilyen mélyen ezek a kérdések? 

– A határok egész életemben fontosak voltak. Nagyon korán rájöttem, ahol élek, ott az izoláció a legnagyobb veszély. Ma már elfelejtik az emberek, de Marosvásárhely és Kolozsvár egymástól légvonalban hetvenhét kilométerre van. Az én gyerekkoromban, ezt, ha vonattal akartad megtenni, úgy emlékszem, nyolc-tíz órát kellett utaznod, mert nem volt közvetlen csatlakozás; úgy volt megcsinálva, hogy messze legyen. Ha belegondolok, Vásárhelytől Kolozsvár messzebb volt időben, mint most Pesttől New York. Ez nagyon nagy határ volt. Azt hiszem, a határ számomra elszigetelődés, ami pedig bezártságot jelent. Emlékszem az érzésre, amikor a szüleim azt mondták, hogy átköltözünk a szomszéd negyedbe: kétségbeestem, hogy mi fog történni. S utána nem a szomszéd negyedbe költöztünk át, hanem Magyarországra. Hétszáz kilométerre a szülővárosomtól, Szombathelyre kerültem, egy határ mellé. Ez az élmény meghatározó számomra, hogy átjövünk a határon, s elvesztem ezt a beszorított biztonságot – ami tulajdonképpen egy börtön. Átkerülök a világnak egy szabadabb pontjára, ami hirtelen sokkal szabadabbá válik, mint amilyen korábban volt, mert az a határ, ami mellé kerülök – a vasfüggöny – leomlik egy évvel később. S ehhez hozzá jön az, hogy egy idő után létrejön az Európai Unió. Amikor elkezdtem írni, azt vettem észre, hogy ezek a témák újra és újra előjönnek. 

Jelenleg Berlinben él a családjával. Mennyit változtat ez a határfelfogásain? 

– Tizenöt éves koromban jöttünk el Erdélyből, huszonkilenc lettem amikor megírtam a Pusztítás könyvét, és akkor kezdtem írni a Fehér királyt, ami tulajdonképpen a gyerekkoromról szól. El kellett telnie térben kétszáz kilométernek, és időben huszonöt évnek, hogy tisztán lássak. Egy írónak jó elutaznia ilyen szempontból, kicsit felejteni, és utána átengedni az emlékeket. Ezt Joyce óta tudjuk: el kellett jönnie Dublinból, hogy Dublinról tudjon írni. Most, hogy egy évre Berlinbe jöttem, könnyen lehet, hogy inkább fogok Budapestről írni, mint egyébként. 

A kötet tizenöt év novelláiból válogat. Történt változás ez idő alatt az európai, vagy a hazai rendszerekben? 

– A rendszerek mindig változnak. A hatalom arra törekszik, hogy a saját szerepét maximalizálja, és ezt legjobban egy teljesen bezárt társadalomban, diktatúrában tudja megtenni. Én ebben nőttem fel, és most a világ megint hasonló irányba halad. Nagyon sok országot lehet mondani, amely úgy tűnt, hogy nyílt társadalommá válik. Törökország a legszebb példa: tíz évvel ezelőtt voltam ott, s akkor úgy tűnt, hamarosan az Unió részévé válik, legalábbis rálép erre az útra visszavonhatatlanul. Mikor ott voltam, egy modern Isztambult láttam, aztán elmentem vidékre, ott azonban egy írásomat már nem olvashattam fel, mert azt mondták, rossz példát mutat a török ifjúságnak. Akkor láttam, ez nem olyan egyszerű, ahogy én érzem. Az a rendszer most nagyon bezárult, egy rossz szóért börtönbe lehet kerülni, vagy akár csak azért, ha az emberről feltételezik, hogy mondott egy rossz szót. A hatalom mindig megpróbál megerősödni, néha sikerül neki, aztán néha elmúlik. Az a kérdés, hogy ez mindig ilyen ciklikus marad-e. Ebben a könyvben olykor elég pesszimista vagyok, és leírok olyan történeteket, ahol ez a ciklikusság már nem valósulhat meg. Orwell óta mindnyájan disztópiákat építünk íróként, vagy legalább megpróbáljuk. Ő kitalált egy olyan disztópiát, ahol úgy tűnik, nem változnak a rendszerek: az 1984 világa örök statikus világ, ahol a ciklikus ide-oda hajlás nem történik meg. Lehet, hogy ez a jövő. Lehet, hogy a jövő egy tökéletes diktatúra, ahonnan nincs kiút. Valahol ez vonzza is az emberiséget. Ha megnézzük, milyen sok disztópia születik, és azok milyen népszerűek, s hogy a legszabadabb társadalmak milyen lelkesedéssel olvassák ezeket, az mégis érdekes. Miért akarunk mindig a börtönről álmodni, ha szabadok vagyunk?

 – Ön szerint miért? 

– A fehér királlyal kapcsolatban sokszor megkérdezték tőlem: egy szabad országban hogyan lehet megérteni azt, mikor az ember a börtönökről ír. Bárcsak így működne. Az lenne az ideális, ha a könyveim nem lennének érthetőek. Ha azt mondaná valaki: ilyen nincs, ezt nem lehet megérteni; ez a negyedik dimenzió, hogy valaki a hatalmával visszaél; mi a hatalom, ezt nem értjük... De értjük. Mindenki fölött gyakoroltak hatalmat olyanok, akiknek nem kellett volna, és mindenki gyakorolt mások fölött hatalmat, s lehet, hogy azt megbánta. Ez alapvető emberi kérdés. Ettől vagyunk emberek. Attól, hogy ez ellen küzdünk, vagy ezzel élünk. Ettől vagyunk jók vagy rosszak. Ez fontos mindenkinek, és nem hiszem, hogy ez országfüggő, vagy szabadságfüggő. A hatalomhoz nem kell diktatúra, ahhoz elég egy részeges apa, egy irigy báty, egy rosszkedvű főnök. Ahhoz elég egy rossz útlevél az ember zsebében, és mindjárt kiszolgáltatottá válik. Ez mindig aktuális...

"LASSAN AZ ENYÉM AZ EGYETLEN OLYAN HÁZ A SORON, AMELYIK NEM MÉSZÁROS LŐRINCÉ"

HVG ONLINE
Szerző: POZSGAI REBEKA
2018.10.27.


Állami milliárdokkal kistafírozva gyűri maga alá a tokaji borvidéket a kormányfő milliárdos barátja. Mészáros Lőrinc ott folytatja, ahol Orbán Viktor a kétezres évek elején kényszerűen félbehagyta.

Megindult a Tokaj-hegyaljai borvidék tulajdonosi átrendeződésének újabb hulláma – állítják helyi független polgármesterek. A kormányhoz közel álló üzletemberek terjeszkednek, kistermelői vállalkozások váltak felvásárlások célpontjává. A leglátványosabban Mészáros Lőrinc érdekeltségei gyarapodnak, ráadásul működésüknek szinte minden pontján számíthatnak állami támogatásra.

A felcsúti milliárdos két évvel ezelőtt megvásárolta a térség két feltörekvő borászatának, a Dereszlának és a Henyének a többségi részesedését, és az ezekhez tartozó szőlőbirtokokkal stratégiai helyeken szerzett tulajdont. Stratégiaivá persze az által lett Bodrogkeresztúr vagy Bodrogkisfalud, hogy a kormány azzá tette. A cégbíróság éppen azon a napon, 2016. december 5-én jegyezte be a Búzakalász 66 Felcsút Kft. részesedését a Dereszlában, amikor a kormány rendeletet hozott a Bor-vidék Tokaj-Hegyalja nemzeti program végrehajtásáról, majd heteken belül ki is jelölte a kultúrtáj világörökségi helyszíneit. Fél év múlva pedig – mire Mészárosé lett a környék egyetlen ötcsillagos szállodája, a tarcali Andrássy Rezidencia – Tokaj-Hegyalja már kiemelt turisztikai fejlesztési térség lett.

Ezzel összefüggésben a kormány már több mint 70 milliárd forintot pántlikázott meg a tokaji borvidéknek. Legalább 5 milliárd forintból új szállodák épülhetnek, régieket újíthatnak fel; a Kisfaludy-programra természetesen a milliárdos érdekeltségei is pályázhattak. A program kezelője és a kiemelt turisztikai térségek fejlesztésének irányítója a Magyar Turisztikai Ügynökség, amelynek immár hivatalosan is elismert tanácsadója a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel.

Önálló programot hirdetett a kormány a Felső-Tisza-vidék és a Bodrog felvirágoztatására is, Mészáros Lőrinc ennek áldásait is élvezheti. Az állami Mahart több mint 4 milliárd forintból vásárol lakóhajókat, amelyeket kalandvágyó – például – holland turistáknak adnak majd bérbe, akik várhatóan a part menti infrastruktúrát használják, és a környékbeli borozókban múlatják az időt. Mészárosnak éppen az uniós pénzből felújított bodrogkisfaludi kikötő mellett vannak területei, a helyi polgármester a tavasszal már milliárdos befektetés érkezéséről beszélt. Igaz, Ádám László némi malíciával azt is hozzátette: kíváncsi lesz, „hogyan fog működni, ha majd hozzák a lakóhajókat, és tízperces vízi jártassági oktatást tartanak”.

Nem kell mélyen a saját zsebébe nyúlnia Mészárosnak akkor sem, ha egyéni programmal akarja pincészetébe csalogatni a vendégeket. Ebben is kisegítik az állami vállalatok, intézmények. Amikor a borászati cégeket felvásárolta, az egyik vállalkozás hamarosan nevet és identitást váltott: a nonprofittá minősített társaság a „Kultúra a Magyarságért” hangzatos elnevezést kapta. Így pedig az állami Szerencsejáték Zrt. már heteken belül nettó 9 millió forinttal támogatta, hogy szombatonként neves előadók léphessenek fel a Henye Borbárban. Fél év múlva pedig nemcsak a Szerencsejáték Zrt. duplázta meg a szponzorálást, hanem a Nemzeti Kulturális Alap is megfelelő célnak ítélte a „henyélést”: egy miniszteri döntés alapján 2017 októberében további 2 millió forint támogatásban részesült a borbár...

KIJÖTTEK A FÉNYRE A NER LUXUSBAN TOBZÓDÓ LOVAGJAI

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: KÓSA ANDRÁS
2018.10.26.


A rendszerváltás óta egyre gazdagabbak és egyre szemtelenebbek lettek a magyar politikusok. Ami néhány éve bukással járt, ma büszkén és következmények nélkül felvállalható.

Félmillió forintot talált az öltönye zsebében, nem is emlékezett rá, hogy ott hagyta legutóbb – az egyik miniszterről terjedt el ez a történet még a 2000-es évek végén. Az erről pletykáló politikusok erre az esetre úgy tekintettek, mint annak a gazdagságnak a jelképe, amelyet még nekik is nehéz lenne elérni. A rendszerváltásra visszatekintve valóban nagy utat járt be néhány honatya. 

– Lyukas gatyás értelmiségiként ültünk be a parlamentbe 1990-ben, és aki csak egy-két ciklust tudott ott eltölteni, azzal akár az is előfordulhatott, hogy utána komoly egzisztenciális gondokkal kellett szembenéznie – mondta az egyik rendszerváltó politikus. Szerinte például az SZDSZ-ben valóban volt olyan képviselő, aki miután nem jutott be ismét a parlamentbe, annyira megszorult, hogy újságárusként kellett dolgoznia. Akkoriban az urizálás is kevésbé volt jellemző, bár a legelső parlamenti ciklusban az egyik kisgazda államtitkár állítólag akkor is magához rendelte a szolgálati autóját, ha a Parlament épületének déli szárnyából át akart menni az északiba.

A rendszerváltást követő első években kevés igazán tehetős politikus, vagy a politikához közeli szereplő volt, ráadásul az ő vagyonuk nem mérhető Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor kormányfő barátjának gazdagságához. 

Talán az sem véletlen, hogy többüknek még 1990 előtt kezdődött a cégvezetői karrierje. Ilyen volt például Karl Imre, aki a Demokratikus Ifjúsági Szövetség vezetőjeként részt vett az egykori KISZ-vagyon privatizálásában is. Már 1989-ben vállalkozó volt, több részvénytársaság vezetésében is részt vett, így 1994-ben az egyik leggazdagabb képviselőként ülhetett be az Országgyűlésbe. Nála valószínűleg sokkal ismertebb volt Kapolyi László, aki az igazán nagyot azon kaszálta, amikor a magyar és az orosz kormány megállapodott, hogy a rendszerváltáskor 900 millió dolláros orosz államadósságot áruban törlesztik. A politikus pedig kihasználta a jó orosz kapcsolatait. 

 A vagyonos politikusok közé tartozott a 2000-es évek elején Wekler Ferenc, Baranya megyei SZDSZ-es képviselő, Veres János volt szocialista pénzügyminiszter, valamint Gyurcsány Ferenc volt kormányfő. A feltűnő urizálás ennek ellenére sokkal kevésbé volt jellemző ezekben az időkben, mint ma. Karl Imrének 2001-es vagyonnyilatkozata szerint a luxusba sorolható vagyontárgyak közül egy BMW 199-es és egy Toyota 2000-es gépkocsija volt. 

Kapolyi László kifejezetten visszahúzódó életet élt, vagyontárgyai miatt soha nem került be a hírekbe, Wekler Ferenc óbudai villája sem érte el az ingerküszöböt. A szocialista Boldvai László 3000 négyzetméteres telken álló 1000 négyzetméteres villája viszont már sokat foglalkoztak. 

Az első, valóban hosszabb ideig a politika középpontjába kerülő „luxusügyek” Kóka János SZDSZ-es gazdasági miniszterhez és Gyurcsány Ferenchez kötődtek. Az informatikai vállalkozásai révén meggazdagodott Kóka Jánossal a Playboy közölt interjút, a maga műfajában ez volt az első vagyonosodási coming out, amikor egy magyar politikus nem csak elismeri, hogy gazdag, de nyíltan büszkélkedik is vele. Kóka az interjúban elmondta például, hogy egy 1-1,5 millió forint értékű Jaeger LeCoultre márkájú karórát visel, otthon legalább negyven öltönye van, amelyeket méretre varrat, mert a konfekcióméretnél ő valamivel magasabb. Feleségének a külföldi útjairól ékszert szokott hozni, „ha valami megtetszik, akkor meg tudom venni” – mondta. Majd arról is beszélt, a cége tulajdonában egy helikopter is van, amit rendszeresen ő maga vezet. Az interjú óriási vihart kavart, a kormánykoalíción minden módon fogást találni próbáló Fidesz hetekig napirenden próbálta tartani a témát. Mint a Népszabadság egy 2016-os összeállítása felidézi, Répássy Róbert előbb azt kérte Gyurcsány Ferenc kormányfőtől, az éppen bevezetni tervezett ingatlanadót terjessze ki a „luxus vagyontárgyakra” is, például a magánhelikopterre. 

Az SZDSZ-ben persze tudták, hogy az ügyből nagyobb gond is lehet. – János azzal védekezett, hogy az üzleti életben szerzett magánvagyonáról van szó, amit egy percig nem titkolt, de mi csak a fejünket fogtuk és kiabáltunk vele, hogy ilyet nem lehet a magyar politikában csinálni, ezt a magyar választók nem fogadják el –mondta egy volt SZDSZ-es politikus. 

Kóka helikopterügyéről aztán a Fidesz átváltott Gyurcsány Ferenc „villaügyére”, a választásokra készülő miniszterelnök ingatlanjával kapcsolatban az uszodát és a szaunát emelték ki, mint a vagyon jelképét, és természetesen azt követelték, hogy a luxusadót erre is terjessze ki a kormány. Ennek a kampánynak köszönhetjük a „luxususzoda” kifejezést is: akkor még az a Szijjártó Péter használta, aki azóta szintén luxusvillába költözött, „luxususzodával”. Innen egyenes út vezetett a „luxusbaloldal” emlegetéséig, ami a 2006-os választásokat megelőző kampány egyik központi témája lett, miként a „luxusprofit” is. Sőt, miután Gyurcsány Ferenc egy kampányfilmben egy nagy sebességgel haladó Audi hátsóülésén ülve beszélt, Orbán Viktor bedobta a „limuzinszocialisták” kifejezést is. 

Orbán Viktor a 2006-os választások előtt pedig így festette le, mivel jár a szocialisták győzelme:„Jönnek (...) akik lesötétített limuzinokban járva szegénységről sajnálkoztak, krumplilevesről beszéltek, miközben luxusban éltek.” 

Ehhez képest nagyságrendi váltást jelentenek a 2010 óta sorra előkerülő esetek, Szijjártó Péter ingatlanától kezdve Rogán Antal helikopterezésén át Orbán Viktor családtagjainak látványos gyarapodásáig, a magánrepülőgépekig, a luxusjachtig. A változás a korábbiakhoz képest, hogy mára a hatalom eljutott a gazdagság és a luxus, a 12 milliós karórák, a másfél milliós öltönyök felvállalásáig. Ez a folyamat része lehet annak, hogy – mint Török Gábor fogalmazott nemrég lapunknak adott interjújában – a Fideszes elit „kijött a fényre”:...

BÖDŐCS TIBOR SZAVAIVAL MUTATJA MEG, MILYEN IS A NER


MAGYAR NARANCS ONLINE
Szerző: narancs.hu
2018.10.26.


Megint tűpontos jellemzést ad a rendszerről.

Bödőcs Tibor Addig se iszik című könyvéből tartott felolvasóestet nemrég, melyből egy részletet most meg is osztott YouTube-csatornáján.

Paródiakötetében feltűnik mások mellett Márai, Kertész Imre és Hrabal, a NER ún. hőseit pedig Móricz szellemében ábrá­zolja. A most megosztott videón a humorista a Móricz Zsigmond Rokonok című regénye nyomán írt Retyerutyák című parafrázisát olvassa fel.

ÉBREDEZŐ LENGYELORSZÁG?

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: VUICS TIBOR
2018.10.26.


Október 21-én tartották a lengyel önkormányzati választások első fordulóját, amikor is az “ellenzék péppé verte” az orbánista politikát képviselő kormánypártokat a fővárosban és és a legtöbb vidéki nagyvárosokban a tartományi választásokon. Összességében azonban a PiS kormánypárt még 9:7 arányban nyert (a Kaczynski- féle párt). Varsóban viszont 54,1 %, Lódzban 70,1 %, Krakkóban 43,7 %, Wroclawban 50,1 % , Poznanban pedig 56,6 % volt az ellenzék győzelmi aránya, ami óriási siker!

Közismert Orbán és Putyin nem érdek nélküli jó viszonya, ami mélyen sérti a lengyelek többségének érzelmeit! Mert a történelmi előzmények szerint Lengyelországot négyszer osztották fel: Oroszország, illetve Poroszország, kétszer Ausztria, a negyedikben pedig a Szovjetunió voltak a haszonélvezők. A felosztásokra 1772-ben, 1793-ban és 1795-ben került sor. Az 1939.10.01-én kötött, sokáig titkos Molotov- Ribbentrop-paktum a lengyel földből 200 ezer nkm-t a Szovjetuniónak, 118 ezer nkm (mindösszesen 471 ezer nkmnyi területet), 118 ezer nkmnyit pedig Németországnak adott volna!
...

HOGYAN HÁRÍTSUK A FIDESZES PROPAGANDÁT, HA KONZERVATÍVAK VAGYUNK?

1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2018.10.27. 


A fideszes propagandagépezet nemcsak a súlyával, hanem a "minőségével" is újat hozott az utóbbi évek nyilvánosságába. Ami kezdetben "papagájkommandónak" indult, az feltehetően közvetlen orosz segítséggel, de mindenképpen orosz (ill. korábbi náci) mintára a nyilvánosság teljes "szerkezetváltozását" idézte elő (pace Habermas, aki természetesen teljesen mást értett ezen a kifejezésen). Röviden, a nyilvánosságot a (hatalmi) propaganda szolgálatába állította a liberális nyilvánosságra jellemző igazságkeresés helyett. Természetesen ez utóbbiból sem lehet teljesen kivenni a hatalmi szempontokat (erről az újbalos társadalomkritika Foucault-tól kezdve sokat értekezik már évtizedek óta, jellemzően a liberalizmus és a "tőkés rend" leleplezésének távlati szándékával; hát így leplezhetik le most együtt és egymást erősítve a posztnácikkal - a posztmodern mintájára - a csúnya liberális nyilvánosságot, hogy abba mind beledögölhetünk.)

A fideszes propaganda a mennyisége mellett tehát a minőségével hódít. A módszere a hivatalos kormányzati nyilvánosság és sajtó mellett a kommentáradatig - amely utóbbi már a naiv fideszes szavazóba is beépülő készségekre utal - nagyjából ezekből áll össze: hiteltelenítés (akár a beszélőé, akár a forrásáé, végső soron a politikai pozíciójáé), relativizálás (alávágás egy másik releváns vagy irreleváns állásponttal, többnyire hamis analógiával, amely látszólag hasonló jegyeket mutat a célba vett állításéval, vonatkozzon ez politikai döntésekre, véleményekre vagy emberi minőségekre), összezavarás (a zavaró oldalon ellentétes értelmű információk közlése hasonló vagy ugyanabban a témában más-más beszélő által vagy fórumokon), kizárás (a célba vett beszélő kirekesztése bizonyos érzékeny emberi vagy közösségi minőségekből, pl. a nemzetből vagy az erkölcsi cselekvők közül), aztán a "bizonyítsd be!" igazolási konstrukciók, amelyeknek nyilván lehetetlen eleget tenni, mert az rögtön kiváltja az egyik előbbi taktikát, a hiteltelenítést), agyonhallgatás (nem kell magyarázni), végül a dafke ("úgyse tudsz meggyőzni, és azt ajánlom te is nézz utána jobban a dolgoknak" vagy a "csak azért mert gyűlölöd Orbánt, még nem kell gyűlölni a magyarságodat is", ti. amelynek az egyedül alkalmas képviselője Orbán, tehát minek kapálózni). Ez utóbbit nevezhetjük még "bicskanyitogató" taktikának is...

KÁSLER-PARADOXONA: ÚGY BŐVÍTENÉK AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁST, HOGY SZŰKÍTENÉK IS

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: DANÓ ANNA
2018.10.27.


Míg a közkórházaknak megtiltanák, hogy magánszolgáltatásokat végezzenek, addig a magánegészségügy átvehetne közfeladatokat az államiaktól. Kérdés, mire lesz elég a közfinanszírozás a jobb körülményeket biztosító magánintézményeknek.

Szélesre tárja a tőkebefektetők hozzáférési lehetőségét a közpénzekhez az a javaslat, amely lehetővé tenné, hogy – akár csak orvoshiány miatt is - állami kórházak helyett magánszolgáltatókkal szerződjön az egészségpénztár. A lapunk birtokába került salátatörvény-tervezet szerint, ha a közfinanszírozott (állami) kórház, szakrendelő az ellátás minimális feltételeit nem tudja biztosítani, akkor az adott feladat átadható magánszolgáltatónak is. 

Szakértők szerint ezzel egyértelműen közpénzt csoportosítanak át a magánellátókhoz, és emiatt még jobban „legatyásodhat” az állami egészségügy. Más szakértők viszont nem láttak abban semmi kivetnivalót, ha a közellátott beteg európai színvonalon és körülmények között gyógyulhat. A javaslat ellenzői szerint azért is veszélyes a jogszabály-tervezet ezen pontja, mert például egyre-másra alakítanak állami intézmények vezető orvosai kórházaik közelében magánrendelőket. Így ők akár érdekeltek is lehetnek abban, hogy az állami feladatokat és a finanszírozást átjátsszák saját klinikáikhoz. Ráadásul ott semmi nem tiltja, hogy a közellátás mellé ajánljon valamilyen „extraszolgáltatást”, amiért akár kiegészítő díjat is kérhet a betegtől, ha a közpénz nem elég a szolgáltatás fenntartásra. Sőt a magánszolgáltató azt is megteheti, hogy csak akkor jelentkezik egy-egy ellátásra, ha az neki megéri. A közfinanszírozás ha kevés is, de biztos havi bevétel...

TRUMP RAJONGÓJA ÉS ELVBARÁTJA A CSŐBOMBÁS FENYEGETŐ

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2018.10.26.


Kétség nem fér ahhoz, hogy ha Donald Trump és a csőbombás fenyegető terrorista valahol találkozik, és elbeszélget egymással, a legmélyebb egyetértésre jutnak. Cesar Sayoc totál elmebeteg, akárcsak az elnöke, akinek a nyilvánosan hangoztatott nézeteit vallja. Trump az eset kapcsán egyik oldalról egységre szólította fel az országot (ez a tanácsadók által adott hivatalos szöveg), majd egy órán belül már a független és szabad médiát támadta, azokra az érzelmi húrokra játszott, amelyek a csőbombás fenyegetőt is mozgatják. Trump uszítása után a fenyegető tettei teljesen logikusak, ha levonja a következtetést elnöke beszédeiből.

Trump a sajtó ellenőrző funkcióját kérdőjelezi meg, de ez nem minden: az amerikai nép és az emberiség ellenségeinek nevezi azokat, akik kritizálni merészelik a tetteit. Trump nézetei teljes összhangban állnak a fehér felsőbbrendűséget hirdető szélsőjobboldali “keresztény” neonácik nézeteivel. Trump politikai ellenfeleit kirekeszti, mocskolja, uszít ellenük, a médiát támadja és kriminalizálja, összeesküvéselméleteket gyárt, rasszista, megoldási javaslatai a fasisztákat idézi, a törvényeket semmibe veszi, szintén az emberek ellenségének nevezi.

Ebből az uszításból következik, hogy a hozzá hasonló elmebetegek energizálódnak. Az csak a szerencse kérdése, hogy a terrorista Sayoc ezúttal nem olyan bombákat küldött, amelyek fel is robbantak volna, és megölnek mondjuk két volt amerikai elnököt. Hogyan nevezhetik a Trump-hívők magukat “az amerikaiaknak”, hogyan hirdetheti egy ember azt, hogy “First America”, ha az általa hirdetett neonáci eszmék volt amerikai elnökök fenyegetésére, vagy meggyilkolására indítanak embereket? Trump ellentéte mindennek, amit amerikai értéknek neveztek valaha. Gyűlöli a sajtót, a szabadságot, az alkotmányosságot, rasszista, gyűlöli a spanyolokat, feketéket, szexuális, vallási és nemzeti kisebbségeket, mindenféle másságot.

Donald Trump elvbarátja volt a csőbombás fenyegető, aki Trumpot éljenző matricákkal és az általa ellenségnek nevezett személyekkel és sajtóval díszítette a furgonját, utóbbiakat gyalázva. Egy elemző felhívta a figyelmet arra, hogy Cesar Sayoc teljes összhangban volt az elnökével, célpontjai azok voltak, akiket Trump támadott, és még véletlenül sem került a látószögébe olyan ellenség, akit Trump nem nevezett annak. Így például Bernie Sanders, akit Trump soha nem támadott, mert nem tekintette ellenfelének. Csak olyanoknak küldött fenyegetést a republikánus terrorista, akiket Trump rendszeresen kriminalizált és gyalázott.

A Trump-rajongó neonáci még abban a tekintetben is tipikus elmebeteg, hogy seminola indián leszármazottként vallotta magát a fehér felsőbbrendűség hívének, ahogy bevándorló szülők unokájaként Trump a legnagyobb bevándorlóellenes. Az összes eddigi felesége is az volt, a mostani leginkább, aki a zöldkártyája megszerzése előtt a bevándorlási törvényeket is sértette. Ha utólag lehetne alkalmazni Trump fasiszta rendelkezéseit, el kellene szakítani Melaniától a Trumptól származó fiát. Egy olyan ember a legnagyobb “amerikai hazafi”, aki csalással és hazugsággal bújt ki a katonai kötelezettségei alól, és az aranyifjak életét élte, a nőket kapdosta, miközben kortársai a lövészárkokban harcoltak, akiket utóbb ő gyávának nevezett (lásd: John McCain). Nincs jobb kifejezés: elmebetegség, ahogy a szélsőjobboldali eszmék önmagukban is azok. Pszichopaták ideológiája.

A republikánus csőbombás terrorista felbukkanása azt jelzi, hogy a Trump által vetett mag szárba szökken, a gyűlölet, az uszítás, a rágalmazás, a hazugságok behullanak az emberek szívébe. A hazugságot szóló száj, a populizmus ma ugyanolyan gyilkos fegyver, mint Hitler korában. Azok a politikusok, akik a haza, a nemzet, az emberiség ellenségeként mutatják be politikai ellenfeleiket, potenciális gyilkosokat nevelnek. Az emberiség történelme arról is szól, hogy a pszichopaták hatalomba kerülése mivel jár. Elmebetegek szólamai hatnak, és a frusztrált embereket a leegyszerűsítő hazugságaik magukkal ragadják. Az emberi lélekben nyugvó kontrollálatlan állatot hozzák elő. Különösen, ha úgy érzik, hogy szennyes belsőjük a politikai élet fősodrába tartozik: legitim, szalonképes, a “vezér” a nemzet javának állítja be...

MIGRÁNSOK ÉS JOGÁLLAMISÁG

FARKASVONÍTÁS
Szerző: Tarski
2018.10.27.


Menfred Weber az Európai Parlament EPP frakciójának a vezetője, aki arról volt hazánkban ismert, hogy a vitás kérdésekben mindig támogatta az Orbán-kormányt. Ez a gyakorlat azonban a Sargentini-jelentés szavazása során megszakadt, mert a politikus igennel szavazott, ami egyfajta kiállást jelentett az Uniós szabadságjogok mellett. Weber szerint nincs alapja annak az értelmezésnek, amelyik összemossa a migrációs vitát a jogállamisági vitával. A Lisszaboni Szerződés hetes cikke a civil törvényről és az oktatási törvényről (is) szólt, de az orbáni rendszer gyakorlata korlátozza a civil társadalom és a tudomány szabadságát, ezek pedig alapelvek az Európai Unióban. Weber tehát félti az Alapjogi Chartában lefektetett alapjogokat, amit az orbáni rendszer nem teljesít. Szerinte a migráció jelensége és a hazai jogállamiság problémája között nincs összefüggés. Az én véleményem ezzel pontosan ellentétes, mert éppen ez az egész Európát érintő és távlatokban alapvető jelentőségű népvándorlás tette próbára nem csupán a hazai jogállamiságot, hanem a német jogállamiságot is és ebben sajnos Németország eddig gyengén szerepelt.

Elsőként azt kell mondanom, hogy itt most látszólag két különböző problémáról van szó. Az egyik a hazai jogállamiság alakulásának kérdése, amit már a Tavares-jelentés is vizsgált. Itt korábban azt állapították meg, hogy a magyar jogállamiság még megfelel a Lisszaboni Szerződés követelményeinek, ezért hazánkat nem marasztalták el, csupán ajánlásokat tettek számunkra. Ezt kétségtelenül egyfajta jelzésként kellett értékelnie Orbán Viktornak, hogy valami nincs azért rendben, függetlenül attól, hogy az egyes szabadságjogok konkrét tartalmát különböző képen értelmezték az EP-ben. Különösen nagy volt az eltérés a konzervatív és a liberális értelmezés között, ami most is felszínre került. Orbán most védekezhet azzal, hogy az EP-ben túlsúlyba került a liberális értelmezés, ezért büntették meg hazánkat a Sargentini-jelentéssel. Védekezhet még azzal is, hogy Weber, aki az Európai Bizottság vezetői tisztét célozta meg, ezzel a kijelentésével az Unió baloldali és liberális politikusainak tesz engedményeket, hogy elnyerje a bizalmukat és főleg a szavazatukat. De mindezek ellenére lássuk be azt, hogy hazánkban többségében léteznek azok a problémák, amelyet most a Sargentini-jelentés megfogalmazott. A dolog lényege ugyanis abban van, hogy az egyes alapjogok konkrét tartalmának értelmezésében lehetnek különbözőségek, de az EP döntése tekinthető mindig az irányadónak, mivel a konkrét demokrácia fogalom értelmezése mindig konszenzusos jellegű. Ha pedig bárki azt túl liberálisnak tartja, akkor azt ugyan bírálhatja, de nem negligálhatja.

A másik probléma a migráció kérdése, ezt azonban nem lehet elválasztani a jogállamiság kérdésétől, amint azt Weber megtette. Az ugyanis világos, hogy minden fontosabb döntést, így a migráció kezelésének kérdését is az adott kor jogállam értelmezésének megfelelően kell megoldani. A jogállamiságnak nem szabad sérülnie csak azért, mert migránsok ezreit fogadták be az adott tagállamba, hiszen ez okot adhat arra is, hogy később akár más okok miatt ismét felrúgják a jogállamiság követelményeit. Röviden a jogállamiságnak mindig, minden körülmények között érvényesülnie kell, ezt még olyan nagy történelmi fordulat sem írhatja felül, mint a legújabb kori népvándorlás...

KEDVES MAGYAR NACIONALISTÁK, NE JUNCKER ELNÖKNÉL, HANEM APPONYI GRÓFNÁL TILTAKOZZATOK!

ÁTLÁTSZÓ / DO TOHO BLOG
Szerző: BŐTÖS BOTOND
2018.10.26.


Erdély és Románia egyesülése, ahogy a Monarchia és a történelmi Magyarország (Hungária) felbomlása, egy tucat nemzet számára hozta el az önrendelkezés lehetőségét, a magyarok számára a régóta vágyott tiszta etnikai nemzetállamot.

Tiltakozó cikkek sora jelent meg a kormányzati propagandamédiában Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnökének minapi strasbourgi felszólalása kapcsán. Ismert: az EB-elnök a román államelnöknek azt mondta Klaus Iohannis román államfőnek az Európa Parlamentben, hogy “Erdély Romániához csatolásának centenáriuma nem csak román, de európai ünnep is”.

A komplett kormányzati propagandagyár ontotta az elmúlt két napban az áldozatpózzá merevedett kirohanásokat. Az origo.hu, a pestisracok.hu, a figyelo.hu, a 888.hu, a demokrata.hu, a lokal.hu, a ripost.hu, a magyarforum.hu, a kurucinfo.hu, a mandiner.hu, és még legalább fél tucat, a híreket csak átvevő fake news weboldalon kívül a magyar kormány, a Fidesz-KDNP, és annak jobboldali-nacionalista ellenzéke, az LMP, és a Momentum tiltakozott az elnök szavai miatt...

EGY ANTISZEMITA HÁRMAS RABLÓGYILKOSSÁGTÓL A KEGYELEMIG

INDEX
Szerző: GELLÉRT ÁDÁM
2018.10.26.



Hogyan tekintsünk száz év távlatából Héjjas Iván különítményparancsnokra, a nyugat-magyarországi felkelés egyik vezetőjére, rongyos gárdistára, „ébredő” magyarra, és nemzetgyűlési képviselőre? A magyar történelem egyik elfeledett legendás alakja, vagy tömeggyilkosságok felbujtója?

Ha kezünkbe vesszük Domonkos László nemrég megjelent könyvét (A Héjjas-nyárfa árnyékában, Kairosz, 2018.), akkor inkább az előbbi vélemény erősödhet meg bennünk. A szerző szerint ugyanis Héjjas „a XX. századi magyar történelem azon legendás alakjai közé tartozik, akikkel szemben az egyik leggyalázatosabb karaktergyilkosságot követték el”.

Úgy látja, hogy a Tanácsköztársaság Bécsbe menekült funkcionáriusai és lapjaik „eltúlozták a történéseket, és különböző perverz hazugságokkal bőségesen tarkították a vörösterrorra reakcióként itt-ott valóban megtörtént – azokénál jóval kisebb számú és enyhébb 'kivitelezésű', sok esetben máig tisztázatlan kimenetellel és elkövetőkkel lezajlott – atrocitásokat”. Szerinte „egyértelmű, hogy Héjjast nemhogy bármiféle bűncselekmény elkövetésével, de még felbujtással sem igen lehet vádolni”. Egyben kijelenti, hogy Héjjast „a maga igazi mivoltában, teljes tárgyilagossággal, csakis az örök emberi igazságnak megfelelő módon kell bemutatni”.

Én is ebben a szellemben írok. Egy rablógyilkosságon keresztül mutatom be Domonkos álláspontjának tarthatatlanságát és Héjjas felelősségét. Mindehhez kizárólag Héjjas korabeli sajtónyilatkozatait és az 1920-as évek hadbírósági és polgári bírósági ügyeinek sajtóvisszhangját használtam fel:...


A GYÖKEREKTŐL A RÜGYEKIG - ÖSSZEKÖTTETÉS A CSALÁDFÁBAN

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: SZABÓELVIRA
2018.10.25.


A transzgenerációs traumák továbbélése és feldolgozása

Tágabb családunkra, felmenőinkre gondolva sokunk tapasztalata az (amennyire másoktól hallom, nem csak én jártam így), hogy a családi emlékezet megőrzött számos anekdotát, köztük talán néhány nyomasztó epizódot is, ám a múlt igazán mély szenvedést hordozó történései „elfelejtődtek”. Tágabb otthonunkra, Közép-Kelet-Európára különösen igaz, hogy a történelemkönyvekben felsorolt események mögött súlyos egyéni tragédiák rejlenek – ám míg a törtenelemkönyvek anyagát be kell biflázni, az egyéni történésekről csak úgy-ahogy tudunk. A transzgenerációs hatások vizsgálata során – amelynek színterei jellemzően a terápiás alkalmak, pl. családállítások, születésterápiák – feltárult, hogy éppen a látszólagos „elfelejtések” miatt él tovább a múlt, amit a család szeretne meg nem történtté tenni.

Rejtett összeköttetés

A múlt azért élhet tovább a jelenben, mert „rejtett összeköttetés-háló alakul ki az eredeti családban, ahol az ember az életét kapja, az új családban, ahol az életet továbbadja” – írja Angster Mária családállítás-csoportokat vezető pszichoterapeutaIkertörténetek című könyvében. E feltevés szerint létezik egy közös családi mező, családi tudat, amelynek „működési törvényei kényszerítő erővel hatnak a tagok sorsára, sokszor felülírva a személyes szándékaikat is. Másrészt tartalmazza az összes csoporttaggal kapcsolatos összes létfontosságú információt.” Vagyis a családállítás elméleti megközelítése szerint a családi közösség korábban élt tagjainak sorsa megőrződik, és szenvedésük továbbadódhat a néhány generációval később születetteknek. S a korábbi családi traumák átöröklődése valószínűbb akkor, ha elhallgatták a történteket...

"ITT LÁTOGATÓNAK TARTANAK, A HAZÁM PEDIG MÁR IDEGEN"

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2018.10.27.


Miközben a Brexit kapcsán egyre többet emlegetik a „Brexodust”, gyakran nem veszik figyelembe, hogy a szigetországban élő uniós polgárok közül nagyon sokan már az otthonuknak tekintik az Egyesült Királyságot, ahonnan nem olyan könnyű csak eljönni. Pláne, hogy nem is biztos, hogy otthon jobb.

Gyakorlatilag napok maradtak arra, hogy az Európai Unió és az Egyesült Királyság megállapodjon utóbbi kilépésének feltételeiről, és bár a brit kormányfő szerint a Brexit 95 százalékos készültségben van, a helyzet egyelőre inkább azt sejteti, hogy a maradék 5 százalék (főleg az ír-észak-ír határ kérdése) jelent szinte megoldhatatlan problémát.

Ezzel párhuzamosan folyamatosan jönnek az adatok az Európai Unióból érkező bevándorlás csökkenéséről, a brit statisztikai hivatal is kiadta hosszútávú előrejelzését – és persze a területtel foglalkozó szakemberek és tudósok is előszeretettel osztják meg véleményüket.

Ezen vélemények között sokszor felbukkan a Brexodus kifejezés, ami a szigetországban élő mintegy 3 millió uniós állampolgár távozását van hivatott jelezni.

Csakhogy a vita sokszor akadémikus és a becslések ritkán veszik figyelembe az egyes embert, valamint azt, hogy sok évnyi szigetországi életet azért nem olyan könnyű felrúgni - magyarul az Egyesült Királyságban élő, ott otthonra lelt uniós állampolgárok talán nem annyira mobilak, mint azt róluk feltételezik.

Annak ellenére sem, hogy megállapodás hiányában egyelőre inkább a bizonytalanság érzése az uralkodó, és annak ellenére sem, hogy egy nemrégiben közreadott tanulmány szerint azzal lehet számolni, hogy a népszavazást követően fellángolt idegengyűlölet ismét erőre kaphat a kilépés jövő márciusi időpontjának közeledtével.

Van-e Brexodus?


Csakhogy a Brexodus (azaz az uniós állampolgárok exodusa az Egyesült Királyságból) narratíváját a számok nem támasztják alá. A bevándorlás persze – mint az várható volt – beborult, a legfrissebb adat szerint a megelőző egy évben 87 ezer EU-állampolgár érkezett az országba, ami 2012 óta a legalacsonyabb szám, másrészt messze elmarad a 2016 júniusával záródó évben mért 189 ezres csúcstól.

Csakhogy ez nem jelenti azt, hogy nagyon megugrott volna a visszafelé irányuló mozgás. A 2018 márciusában felvett adat szerint az azt megelőző évben 138 ezer uniós állampolgár hagyta el a szigetországot.

Ez a brit statisztikai hivatal (ONS) szerint is stabilan ennyi a korábbi megugrást követően, magyarul hiába közeledik rohamléptekkel a kilépés ideje, Brexodusról nehéz beszélni. Többen mennek el, mint amennyien érkeznek, de a távozók száma nem emelkedik...

CSEPŰRÁGÓK

HUPPA
Szerző: FÁBIÁN ANDRÁS
2018.10.26.


...Eddig úgy ment a dolog, hogy volt egy felajánlás, amit az adományozó és a kedvezményezett elfogadtak, a Nemzeti Kulturális Alap Előadó-művészeti Irodája, mint felettes hatóság ellenőrzött és jóváhagyott. Ha minden rendben volt, akkor az adományozó átutalta a pénzt, a kedvezményezett elszámolt a jegybevételekkel és egyéb költségekkel, amelyekre ezt a pénzt felhasználhatta (előadóművészeti tevékenység, színpadi kellékek vásárlása, színpadi megjelenés biztosítása, színjátszóterek bérlése stb. működési költségek, infrastruktúra fejlesztés, oktatással, képzéssel összefüggő feladatok, a nevelési feladatok ellátásának tárgyi és személyi feltételeinek megteremtése). L. Simontól megtudtuk, hogy az állítólag elsíbolt 25-30% (közel évi 7 milliárd forint!) olyan hamis adatokból jött össze, mint pl. az ingyenjegyek feltüntetése az elszámolt jegybevételek körében.

Az ügyeskedők – más rendszerekben is, de ebben a maiban különösen – mindig jól megéltek.

Volt, aki közpénzből utat építtetett a birtokához, ahol olyan munkásokat foglalkoztatott szinte ingyen, akik éppen jól megérdemelt büntetésüket töltötték valamely közeli fegyintézetben. Még a miniszterelnök úr is tiszteletét tette az L. Simon-féle mintabirtokon, s kedélyesen elbeszélgetett a rovottmúltúakkal. Volt, aki államköltségen kisvasutat sikerített a kertje végébe. Volt, aki közpénzen helikopterrel járt vendégségbe, mások baráti szívességként magánrepülőn focimeccsre. Sorolhatnánk. Ezek egyéni bűnök, gondolom, ha eljön az ideje, a független magyar bíróság egyénenként meg is méri majd az elkövetőket.

Amit viszont most az előadó-művészeti szervezetekkel csináltak, az nem egyéb, mint a kollektív bűnösség tényleges megállapítása, méghozzá elég durva módon. Mindegyiküket egyenként külön-külön és együttesen tolvajnak kiáltották ki. Olyanoknak, akikre nem lehet felelős gazdálkodást bízni, mert ellopják a pénz harmadát. Van ugyan ennek a pénzköltésnek és felhasználásnak egy ellenőrzési rendszere kezdve Nemzeti Kulturális Alap Előadó-művészeti Irodájától az Emmi-n keresztül az APEH-ig. Erről és ezek jogszabályban előírt kötelmeinek teljesítéséről azonban mindmáig nem esett szó. Mint ahogyan arról sem, hogy ez a rendszer mit állapított meg hivatalosan, hol, kiről, miről és mikor, aminek következményeként egy ilyen gyilkosan dehonesztáló nyilatkozat megszülethetett. Nem feledkezhetünk meg az ellenőrzéssel megbízott személyek felelősségéről sem, akik eszerint ezt a kötelezettségüket bűnösen elmulasztották teljesíteni (Btk. 397 §. A költségvetési csaláshoz kapcsolódó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettség elmulasztása – bűntett, 3 év szabadságvesztés).

Büntetőeljárások beindításáról azonban egyelőre szó sincs, ami felettébb különös egy kb. 7 milliárdos költségvetési csalás esetében.

Elvonás viszont lesz, a kulturális tao visszanyeri közpénz jellegét (mellesleg el sem veszítette azt soha), és majd az állampárt kormánya megmondja, hogy ki kap, és kinek coki. Ami meg bennmarad a minisztériumi büdzsében, annak a sorsát soha nem fogjuk megismerni. Talán ellopják, talán nem. Talán az EU pénzek elvonása miatt keletkező hatalmas költségvetési űrt tölti majd be.

Az állami kezelés és elosztás következményei persze már előre láthatók. Soha nem látott nagyságú pénzek fognak ömleni a József Attila Színházhoz, az Újszínházhoz, a Nemzeti Színházhoz és az Állami Operaházhoz, ahol már a Fidesz és Orbán szívének kedves igazgatók ülnek a jól kipárnázott székekben. Szerintem gyorsan megteremtik majd a lehetőségét annak is, hogy az MMA is bekerüljön a pályázók körébe és meglátjuk azt is, hogy nem hiába. Kinek-kinek a fantáziájára bízom ugyanakkor, hogy kitalálja, melyek lesznek azok a libsibolsi előadó-együttesek, amelyek sajnos nem lesznek benn a cukros dobozban. Ezek majd lassan elhalnak, megszűnnek. Ugyancsak járható útja a tao pénzekhez való hozzájutásnak, ha az eddig kormánykritikus hangot megütő műhelyek élére olyan társulati és művészeti igazgatók kerülnek „megválasztásra”, akik közismerten a „nemzeti kultúra” (akármit is jelentsen ez) letéteményesei és felkentjei.

További lehetőség az életet jelentő pénzek megtartásának, ha színkör hirtelen profilt vált és labdarúgó akadémia néven jegyezteti be magát, ahol a centert Alföldi Róbert a kapust pedig Gálvölgyi János alakítja majd hatalmas sikerrel.

Az a helyzet ugyanis, hogy miközben a kultúrharc eképpen élesedik, a kutya sem törődik továbbra sem a látványsportokba (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong, röplabda) ömlő milliárdok felhasználásával. Különösen senkinek semmi köze nincs és nem is lesz a Puskás Akadémia és sportkomplexum működési költségeihez, hiszen miniszterelnökileg kizárt, hogy ott a visszaélésnek akár a leghalványabb lehetősége is felmerüljön. Próbálna csak valaki mást mondani!

HŐSIES DROG-GETTÓ

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2018.10.26.


Úgy tűnik, hogy virágzik a kerítés-üzlet. Annyiban tűnik virágzónak, hogy hallom: a Hős utcában kerítést akarnak építeni a drog-terjesztés megakadályozása érdekében. Körbevéve a dílereket rejtő területet, házat, házakat. Nem kívánt területi megjelölés törlendő. Mert valószínűleg nem az a lényeg.

Inkább az a furcsa, hogy amennyiben ettől eredményt remélnek, akkor ennek a reménynek csak akkor van értelme, ha a kerítést állítók biztosan ismerik a terjesztők lelőhelyét. Ebben az esetben lakhelyeket körbekeríteni azt is sejteti, hogy valójában a terjesztők sem lehetnek túl ismeretlenek. Így viszont értetlenkedve állok, ülök a kerítés híre előtt. A kábítószerek terjesztésének kivétele a büntetendő cselekedetek közül elkerülte a figyelmemet. Márpedig ki kellett, hogy vegyék a köztörvényes büntetési keretből. Mert ellenkező esetben aligha építenének kerítést ahelyett, hogy a rendőrség letartóztassa azokat, akik létével most indokolják a fizikai akadály állítását...

ITT OLVASHATÓ

FELELŐSEK A SORSUKÉRT A HAJLÉKTALANOK?

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: BALAVÁNY GYÖRGY
2018.10.27.



Amíg mi – a nagyobb szabadsággal megáldott többségi társadalom – nem segítettünk érdemben a hajléktalanokon, addig az a minimum, hogy viseljük el a látványukat és a szagukat. Vélemény.

Ezekben a hetekben a hatóság a legnyomorultabb embereket bünteti, mert az utcán élnek. Sok polgártársunk boldog ettől, mert zavarták a hajléktalanok, akik szerintük maguk tehetnek arról, hogy hajléktalanok. „Aki dolgozni akar, megtalálja a számítását”, meg „szedje össze magát az ilyen, ne másokon élősködjön” – ismerjük ezeket a narratívákat.

Felháborodás helyett érdemes mérlegelni ezeket, és válaszolni rájuk. Hiszen valóban vannak a többségnek jogai. Aki nem akarja más pisaszagát érezni hazafelé, és nem akar a sarokban székelő csöves mellett elhaladni a kisgyerekével, azt is meg lehet érteni. Rossz olyan környéken lakni, amelyik tele van hajléktalanokkal; az ilyen környék büdös, koszos, szemetes és veszélyes. Ahonnan most elmenekültek a hajléktalanok, ott a lakók és a járókelők jobban érzik magukat.

Az elv, amely lehetővé teszi, hogy az elesettek felelősségét firtassuk – tűnjék ez bármily illetlennek –, az bizony a liberális demokrácia fő elve: a szabadság. A liberális demokrácia nem kommunizmus, nem a korlátlan szociális jogok utópiája, hanem olyan rendszer, amiben semmi sincs ingyen, és a boldogulásért meg kell küzdeni. A szabadság negatív irányban is fennáll: ahogy jogod van bármilyen törvényes dolgot megtenni a fennmaradásodért, úgy jogod van ahhoz is, hogy elhagyd magad, rosszul kalkulálj, ne gondolj a jövődre, tücsökéletet élj, aztán lecsússz és elszegényedj. Nem hiszem, hogy „mindenki a maga sorsának kovácsa”, de azt igen, hogy minden felnőtt embernek van felelőssége a sorsa alakulásában: néha kínál az élet döntéseket. Sodródhatunk az árral, vagy harcolhatunk, hogy legalább minimális egzisztenciát építsünk. Ritka az olyan emberi élet, amelyik mindenestől külső erők játékszere.

Mennyiben vagyunk kötelesek viselni mások rossz döntéseinek a következményét? Szagoljam-e a húgyszagot, mert ő esetleg nem akar bemenni a szállóra? Kerülgessem a rongyos holmiját, mert elitta minden munkakedvét?

Nézzük a tényeket: a kormány szerint az a hajléktalanok bűne, hogy nem hajlandók igénybe venni a nekik felajánlott segítséget, vagyis az életvitelszerű utcán élés helyett bevonulni a fűtött és biztonságos szállókra. Mármost a hajléktalanok pontos számát az autentikus becslések országosan tizenhét-tizennyolcezerre teszik. Eközben legfeljebb hatezer, átmeneti szállást kínálni képes férőhely létezik, és semmi hír arról, hogy a törvényt megelőzően tömegével létesültek volna. (Bár augusztusban Salgótarjánban épült egy negyvenfős szálló, köszönjük szépen.) Mindenesetre kétszer-háromszor annyian vannak fedél nélkül, mint amennyien szálláshelyekre tudnának vonulni.

De az is igaz, hogy ha jutna szálláshely mindenkinek, akkor sem mennének be mind a hajléktalanok. És nem csak azért, mert meglopják vagy megverik ott őket, hiszen az utcán még több veszélynek vannak kitéve. A fő akadály az, hogy a szállón nem ihatsz. Sőt ha nem vagy józan, be sem vonulhatsz. A hajléktalanok döntő többsége pedig alkoholista, és/vagy egyéb drogfüggősége van. Az alkoholista hajléktalanok döntő többsége pedig annyira alkoholista, hogy egy éjszakát, sőt pár órát is nehezen bír ki ital nélkül, és ha bent marad a szállón, reszketni, őrjöngeni vagy delirálni fog.

A hajléktalanság a szegénység legsúlyosabb formája. Az utóbbi évben körülbelül száz ilyen ember történetét hallgattam meg, illetve olvastam el – mindig azt a kérdést tettem fel magamnak, hogy milyen tényezők szűkítik a valós mozgásterüket. Vannak olyanok, akiknek egyszerűen nem megfelelőek a szellemi képességeik, hogy hosszabb távon gondolkozhassanak. Sok esetben egyszerűen csak szerencsétlenek. Többségüknél felbomlott párkapcsolatokat, magánéleti válságot találni, és sokszor nehéz megállapítani, hogy mi volt előbb: az utca vagy az ital. Sok a hajléktalanok közt a börtönviselt, aki nem kap munkát, és sokuk már gyerekként is nevelőintézetben élt. Többnyire követtek el hibákat, ahogy mi mindannyian, de mind hátrányból indultak, az átlagnál kevesebb valós döntési lehetőségük volt. Ez azt jelenti, hogy a teljes lecsúszás, a végállomás előtt kevesebb volt a szabadságuk, mint a konszolidált többségnek...


A NEMZETI HASZONTALANSÁG MESSZIRE VILÁGÍTÓ TORNYA

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.10.27.


Hejjhó, reggel van, ébresztő! Szombatot tartunk már megint, aminek legfeljebb pszichológiailag van annyi jelentősége, hogy nem hétfő van. Ettől máris jobban érzem magam. (Ja, nem.) Majdnem olyan jó hír ez, mint hogy a katasztrófavédelem (nem győzök álmélkodni, milyen fantasztikus szó ez) már nem csak a katasztrófát védi, hanem a szemetet is szállítja. A lényeg, hogy a magyar kormányt nem lehet zsarolni ilyen hülyeségekkel. Se. Tudom, volt már szó erről tegnap reggel, de nem bírom túltenni magam rajta. Hangsúlyozom: a mindentől is megvédés kormánya olyan egyszerűbb kihívásokat sem bír abszolválni, hogy mondjuk a lakosság ne fulladjon bele a szemétbe, vagy hogy ne csótányhordák terrorizálják a világszínvonalú magyar egészségügy intézményeit. Tényleg fogalmam nincs mi lenne, ha valóban bevándorlóország lennénk, és valódi veszély fenyegetne. Azt hiszem, egy nemzeti konzultáció, és két sorosozás nem segítene át a szakadékon.

Gondolom, ezért van az, hogy inkább olyasmikkel foglalkoznak, amihez értenek. Ilyen a népnemzeti szívatás, amihez valóban világbajnok szinten értenek, ott látványosak a sikerek is. Példának okáért addig szívatták kéjes gyönyörűséggel a CEU-t (konkrétan tavaly február óta mást sem tesznek), ameddig elérték, hogy az egyetem bejelentette: ha egy hónapon belül nincs megállapodás, Bécsbe költöznek. Még ha teljesen nyilvánvaló is, hogy a példátlan szopatás és ugráltatás nem elsősorban az intézmény, hanem Soros Patásördög György személye ellen irányul, az is vastagon kiolvasható ebből a gyászos történetből, hogy a futball iránti beteges rajongás, a pofátlan harácsolásban gyökerező hatalmi téboly és a minőségi oktatás fontosságának felismerése a végtelen idő-tér kontiunuum legtávolabbi pontján sem hozható közös nevezőre.

Ennél csak az a súlyosabb, amikor az oktatási intézmény kinyírása, ellehetetlenítése ellen tiltakozókat veszi a büdös szájára a kormánypárt. A Momentum tegnap délután 6 órára időzített tiltakozó megmozdulására válaszul a szánalmas rögeszméi áldozatává vált állampárt megint azt az óvodás szintű, primitív röfögést produkálta, ami minden érdemi párbeszédet ellehetetlenít (L. Simonnak azért szóljanak, hogy ne beszéljen ki a NER-gödörből):...

A TRUMP-RAJONGÓK, A CLINTON-TÖRZS ÉS A TÖBBIEK

MÉRCE
Szerző: CZÉKMÁN BALÁZS
2018.10.26.


November 6-án sok minden eldől az Amerikai Egyesült Államokban. A világ vezető gazdasági hatalmában ugyanis azon a napon tartják az első országos választást Donald Trump 2016-os elnökké választása óta. A voksolás mind az 50 szövetségi államot megmozgatja: a 435 fős Képviselőház mellett a 100 tagú szenátus 35 székéről is dönthetnek az amerikaiak, nem is beszélve a 39 államban vagy szövetségi területen megtartandó kormányzói választásokra. Ezekből a számokból talán látszik a voksolás jelentősége és komplexitása – nehéz is az ezzel foglalkozó hírek és cikkek közül kiválogatni a legfontosabbakat vagy a legérdekesebbeket.

Az elkövetkező három hétben a Mérce megpróbál minél átfogóbb képet adni a félidős választások legfontosabb témáiról, versenyeiről és híreiről, kiemelt figyelmet fordítva azokra a megmérettetésekre ahol eldőlhet a választás végső kimenetele, illetve azokra a jelöltekre, akik politikájuk középpontjába a társadalmi igazságosság és a szolidaritás eszméit helyezik.

Már több cikkünkben is foglalkoztunk azzal, hogy az USA egyik legfontosabb társadalmi problémája jelenleg az az ideológiai, politikai megosztottság, ami évtizedek óta nem látott szinten ver éket az állampolgárok közé, ellehetetlenítve az érdemi vitát és a konszenzust. Az egyik oldalon ott vannak a Trumpot már-már militáns radikalizmussal elutasító és megbuktatni akaró, magukat Ellenállásnak (Resistance) nevező amerikaiak, míg a másik oldalon sokan kritikátlan rajongással isszák a republikánus elnök szavait, és liberális fake news-t kiáltanak minden esetben, mikor szeretett elnöküket valaki kritizálja.

A két oldal (republikánusok-demokraták) feloldhatatlannak tűnő, szimbolikus vitákat helyeznek kommunikációjuk középpontjába.Ennek következtében a választásokon évről-évre egyre kevesebb ember vesz részt, és a közbeszédet alapvetően a politikai spektrum két végpontján álló politikusok és vélemények tematizálják. Amerikát ma leginkább olyan kérdések foglalkoztatják, mint az abortusz megnehezítése, a szexuális kisebbségek jogai, vagy hogy megengedett-e egy NFL-játékosnak úgy tiltakoznia a feketéket sújtó rasszizmus ellen, hogy nem áll fel a himnusz alatt.

Egy ilyen közhangulatban érthető, ha sokan úgy festik le a jelenkori amerikai társadalmat, mint egymással hadakozó törzsek összessége. Csak ezek a modernkori törzsek nem kulturális vagy származási alapon szerveződnek, hanem politikai hovatartozás alapján. A RealClearPolitics egy kutatás alapján megpróbálta 5 nagy törzsbe sorolni az amerikai választópolgárokat párthovatartozás, választási aktivizmus és az általuk fontosnak tartott ügyek szerint. A következőkben röviden ismertetésre kerülnek a különböző „törzsek” és a legfontosabb tulajdonságaik...

GÁBOR HAJLÉKTALAN, ÉS TÖRVÉNYESEN SZERETNE ÉLNI

INDEX
Szerző: MUNK VERONIKA
2018.10.27.


Gábor kitalált személy. Hajléktalan ember, aki Budapesten él, parkokban, tereken, meleg aluljárókban húzza meg magát, és ezzel törvénysértést követ el. A vonatkozó jogszabály szerint bűnös: az életvitelszerűen közterületen tartózkodás szabálysértését követi el. Október 15. óta ráadásul ezért a szabálysértésért elzárást is kaphat, sőt, a cuccait is megsemmisíthetik. Gábor úgy döntött, jogszerűen akar élni, megnéztük, 
mit kell tennie.

Gábor egyike a több tízezer hajléktalan embernek Magyarországon, munkája nincs, kéreget, és így napi 2000 forintot szed össze. A húsz éve, minden február harmadikán a hajléktalanok helyzetét felmérő Február Harmadika munkacsoport szakértőinek becslése szerint legalább 14 ezer hajléktalan ember van Magyarországon, közülük 10 ezer ember valamilyen hajléktalan szálláson, 4 ezer ember közterületen alszik. (Ez az adat annyit jelent, hogy egy téli napon ennyien minimum az utcán vannak, de egy év alatt sokkal többen lehetnek, akár egy időpillanatban is.)

A szabálysértési törvény október 15. óta hatályos módosítása szerint Gábornak – ha nem szeretné, hogy őrizetbe vegyék, bíróság elé kerüljön, és hogy esetlegesen ott közmunkára vagy elzárásra ítéljék – akkor nem alhat és napközben sem tartózkodhat huzamosabb ideig az utcán, praktikusan: nem lehet a rendőrök szeme előtt.

A jogalkotó, és politikusok nyilatkozatai alapján a kormányzat által elvárt jogkövető magatartás is az, ha Gábor hajléktalanszállókban tölti az egész napját. Ez viszont nem igazán egyszerű.

Tekintsünk most el attól, hogy Gábor – sok más hajléktalan emberhez hasonlóan – nem szívesen megy szállóra, mert
- borzasztó sok ember van ott,
- nem tudja elzárni a cuccait, így simán ellophatják, amíg alszik,
- tudja, hogy akár betegségeket, élősködőket is elkaphat,

- semmilyen privát szférája sincs ott.

MIVEL GÁBOR NEM SZERETNE SZABÁLYSÉRTÉSÉRT FELELNI, ÉS GÁBOR EGY JOGKÖVETŐ MAGYAR EMBER, EZÉRT DÉLUTÁN ÖT KÖRÜLTŐL ÉRDEMES SORBAN ÁLLNIA VALAMELYIK ÉJSZAKAI HAJLÉKTALAN-SZÁLLÓ ELŐTT.

Ezek az intézmények 18 órakor nyitnak, de meghatározott létszámú ember fér csak be, így ha nincs ott időben, nem biztos, hogy akad neki hely. Aknai Zoltán, a hajléktalan embereket segítő Menhely Alapítvány igazgatója az Indexnek azt mondta, jelenleg ugyan vannak szabad férőhelyek a fővárosban, de már csak a több mint száz főt fogadó tömegszállásokon.

Gábor örülhet, hogy nem vidéken él. Ugyanis a Február Harmadika-felmérés szerint a hajléktalanok 60 százaléka vidéki városokban él, ahol kritikus a helyzet, mivel az adatok szerint sok megyeszékhelyen kétszer annyian élnek utcán, mint ahány embernek férőhely van a szállókon. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy vannak hajléktalan emberek olyan településeken is, ahol sem utcai szolgálat, sem más hajléktalan-ellátó nincs.

Ha bejut egy éjjeli menedékhelyre, akkor Gábor eltölthet egy éjszakát testközelben sok tucat másik emberrel egy ágynemű nélküli, műanyag borítású matraccal felszerelt vaságyon az éjjeli menedékhelyen, majd másnap reggel nyolcig kötelező elhagynia a szállót. Ekkor elmehetne ugyan a munkahelyére, de Gábornak, mint a hajléktalan emberek döntő többségének, nincs állandó munkája...

"A CEU ELŰZÉSÉVEL MAGYARORSZÁG NEM KÖZÉP-EURÓPAI ORSZÁG TÖBBÉ" - NÉHÁNY EZREN TÜNTETTEK AZ EGYETEM BUDAPESTI MARADÁSÁÉRT

168 ÓRA ONLINE
Szerző: B.V. - Á. Z.
2018.10.26.


November 16-án folytatják.

„Nem adjuk a jövőnket! Nem hagyjuk a CEU-t!” felkiáltással tüntetett péntek este hattól a Momentum Mozgalom a Soros György alapította egyetemért. Az ellenzéki párt azután hirdette meg a demonstrációt, hogy a CEU vezetése csütörtökön jelentette be, hogy ha az Orbán-kormány december 1-ig nem hajlandó aláírni a New York állammal kötendő szerződést az egyetem budapesti jelenlétének a biztosításáról, akkor Bécsbe kell költöznie.

Kezdésre néhány száz ember jelent meg, a színpadot a Zrínyi utcában, a Bazilikával szemben állították fel. Az utcának ez a része meg is telt tüntetőkkel, a Facebookon több mint 2400-an jelezték a biztos részvételüket, több mint 7700-an pedig, hogy érdekli őket az esemény. A tömeg végül 4-5 ezresre nőtt, magyar és EU-s zászlókat lehet látni, de valaki egy Magyarországgal vagyok feliratú transzparenssel jelent meg. Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes egy Academic Freedom feliratú transzparenssel érkezett. Portálunk kérdésére a politikus azt mondta, egyre kevésbé hiszi, hogy az Orbán-kormány hajlandó szignálni a megállapodást...

NŐK GYEREKKEL, EGYEDÜL

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2018.10.26.


A főállású anyaság mintáját követő fiatalasszonyok között sokan nevelik egyedül a gyerekeiket. Van, akinek sosem volt tartós kapcsolata, mást évek után hagyott ott a párja, gyerekestől, no meg vannak, akik csak átmenetileg vannak egyedül, mert börtönben van a gyerekeik apja. Minden sors egyedi, más a szocializáció, a problémahalmaz is más, amiben élnek, de ami közös, az a ragaszkodás a gyerekeikhez, és a vágy egy stabil életre. Ezért mindenre képesek. Még arra is, hogy ugyanazt a poklot járják meg, újra és újra.

Van, aki mindig a felbukkanó új kapcsolattól reméli az érzelmi és egyéb biztonságot, aztán a pár napos alkalmi kapcsolat után csak a megfogant terhesség emlékeztet a felvillant közös jövőre. Az apák többnyire nyom nélkül tűnnek el, gyerektartást egyik sem fizet, sokan nem is keresik többé a gyermeküket. Van anya, akinek négy apától négy gyermeke van. Nem prostituált. Csak minden kapcsolattól azt reméli, működni fog.

Vannak gyerekek, akiknek kideríthetetlen, ki az apja. Így aztán semmiféle követelést nem is támaszt velük szemben senki. Szegénységben nőnek fel, az anyjukkal, az apjukat nem is ismerik, sodorja őket az élet.

Persze sokan többnyire a nőket hibáztatják, „milyen nő az ilyen, aki egyből odaadja magát, nem is védekezik, nem is veteti el, stb.”, más meg pont a férfit, „milyen felelőtlen magatartás ez, azt hiszi, elég, ha csak megcsinálja, és utána otthagyja, stb.”…. De a dolog igazi mélységébe, a nyomorúságban így és eddig fejlődő érzelmi viszonyulásokba, a felelősségérzet és a jövőkép hiányába, a pillanatnyi kötődés mindent felülíró üzenetébe senki sem gondol bele. A többség elintézi azzal, hogy „ezek” ilyenek.

Megérteni ezt sokszor tényleg nehéz, nekünk is. Nincs benne ugyanis tudatosság, csak sodródás van, kötődéskeresés, képesség-és tudáshiány, rossz szocializáció, amit aztán átörökítenek. Adják tovább a lányaiknak. Megszakítani ezt a sorsszerű folyamatot nagyon nehéz feladat. Mert zsigeri viszonyulások vannak benne. Élethez, férfihoz, pénzhez. Sérülékeny elhatározások. Pillanat alatt ellentétesen forduló akarások. Gyors, érzelem-vezérelt döntések. Hazug, hamis képek. Sosem kielégülő vágyak. Átörökített alárendeltség. Mindig felparázsló remény.

Nézem azt a törékeny, sovány, fiatal nőt is, aki bejött hozzánk. Egyedül van a két gyerekével. Vagyis van még egy, de az a nővérével él. Ő a két kicsivel van. Hárman kb. 53 ezer Ft-ból élnek havonta. 22 800 a szociális, 29 600 a családi, sorolja a kérdésemre. 10 ezret fizet az albérletre. Marad 43 ezer Ft, ami havonta 14 300 fejenként. 477 Ft jut naponta.

„De nem panaszkodok”- mondja. „Megélünk.” Kérdezem a problémás pontokat, pl. a fűtést. „Minden rendben lesz azzal is” – mondja – „nekem öt osztályom van, és mikor három hónapig jártam alapkompetenciafejlesztésre, ott 85 ezret kaptam, az a családival több volt, mint 100. Akkor félretettem, megvettem a kályhát, meg a tüzelőt is. Csak el kell zárnom mindent, mert az utcában lopnak. Amikor egyszer az egyik gyerek lázgörcsöt kapott, és be kellett mennem vele a kórházba, mindent elloptak tőlünk. Az ennivalót is, meg a fát is. Szörnyű, hogy milyen emberek vannak. De az Isten megbünteti majd őket…. Hétfőtől péntekig meg járok a pékségbe. Mindig nekem adják, ami megmarad zárás utánra. Még fizetnem sem kell érte. Nagyon rendesek. Nekünk meg kevés kell….”

„És a gyerekek apja?” -kérdezem. „Börtönben van…. Régi dolog, lopások.” -hangzik a válasz. „Látogatja? Tartják a kapcsolatot?”-kérdezem. „Nem igazán. Nincs nekem pénzem arra, hogy elutazzak, beszélőre. De nem is bánom. Megvan nekem a feladatom, itt vannak a gyerekeim, azokra kell gondolnom.” „Nem is várja vissza?” „Nem tudom. Nyugalmat szeretnék. Meg biztonságot. Nem akarom az olyan életet, mint ami volt.” „És most egyedül van?” „Igen. Nem kell nekem többé senki”- mondja határozottan.

A másik asszony már többször bukkant fel a kapcsolatrendszerünkben. Bántalmazott asszony, többször menekült a gyerekeivel a párja elől, anyaotthonban is volt, többfelé, de mindig visszatért a férfihoz. Aztán pár hét múlva újra jött, sírva, hogy segítsünk. Mikor kérdeztem, miért ment vissza hozzá, a vállát vonogatta. „Mert hívott. Azt mondta, nem bánt többet. Én meg bolond fejjel elhittem.” Már több hónapja nem tudtunk róla, legutóbb a párja kereste nálunk, de neki, ha tudtuk volna se mondtuk volna meg, hol vannak. Aztán a múlt héten megint megjelent az asszony. Sorolja, hol voltak, milyen otthonokban, aztán, hogy egy rokonnál kapott albérletet egy közeli kis faluban. Most itt vannak, és a jövő hónap már könnyebb lesz, de most kérne egy kis segítséget, mondja, nem lesz ez rendszeres, csak most, mert sok kiadása volt a költözéssel, egy élelmiszercsomag kellene, meg a gyerekeknek iskolaszer, és ha lenne, neki egy 36-os cipő, mert csak papucsa van. Bizakodónak és erősnek tűnik. Már többször láttam így. Aztán megverve, nyomorultul menekülve is.

Két fiatalasszony. Gyerekekkel. Mindkettő olyan határozottnak tűnik most. Most mindkettő tudja, mit akar. És azt is, mit nem. Ragaszkodnak a gyerekeihez, most terveznek, beosztanak, állítják, nem akarják a gyerekek apját, ki ezért, ki azért, és nem akarnak más férfit sem.

Aztán jön valaki, akinek újra hisznek. Mert szükségük van a támaszra. És újra kezdődik az egész.