Szerző: Dobsi Viktória
2016.11.08.
Bár a finisbe érve az előrejelzések egyre biztosabbnak láttatják Hillary Clinton győzelmét, kívülről és főleg Európából nézve nehezen hihető, hogy sok millió amerikai ma egy visszataszító, rossz ripacsnak tűnő, gátlástalan hazudozóra teheti le voksát. Hogyan lehetséges, hogy miközben az amerikai gazdaság az európaival összehasonlítva sokkal gyorsabban lábal ki a válságból, az amerikaiak majd fele azt gondolja, ma nehezebb az élet, mint ötven éve volt, és a következő generációnak csak rosszabb lesz? Mi táplálja az establishment – az intézményes politikai-gazdasági elit iránti indulatokat, Donald Trump népszerűségének egyik motorját?
A Pew Research Center idén augusztusi felmérése szerint, miközben a megkérdezett amerikai polgárok 47 és 49 %-a nehezebbnek tartja az életet, mint 50 éve lehetett, illetve csak 24%-uk bízik benne, hogy a jövőben jobban mennek majd a dolgok, az elégedetlenkedők zöme Donald Trump táborát erősíti. Szimpatizánsainak 81% nagyon negatívan ítéli meg a mai helyzetet, Clinton szavazói viszont 59%-os arányban elégedettek – bár a jövőt illetően mindkét csoport bizalmatlan.Az, hogy a pesszimisták jelentős része a szegényebb és fehér lakossági csoportokból kerül ki, nemcsak az amerikai populációban eddig betöltött többségi szerepét lassan, de biztosan elvesztő fehér “blues”-zal magyarázható, amit persze a rasszista, idegengyűlölő, muszlimellenes retorikát eddig nem látott szintre pörgető Trump ki is használ és tovább is gerjeszt. Ugyanis az utóbbi 30 évben valóban szorosabbra zárultak a társadalmi felemelkedés kapui, a szabályozás és a jóléti állam leépítésével párhuzamosan, amit a republikánusok kezdeményeztek ugyan, de a demokraták is kivették belőle a részüket. A diplomával nem rendelkezők megélhetése, munkája egyre nagyobb veszélybe került, miközben a diploma megszerzése olyan drága lett, hogy a szerényebb családok gyermekei elől egyszerűen elzárta a felemelkedés útját.
A progresszív eszmék és a demokraták felé hajló diplomások – 1994-ben még csak 7%-uk vallotta magát progresszívnek, ma már 31% – tehát nem csupán „szerelemből” szavaznak többségükben a demokratákra, ahogy a diploma nélküli fehérek sem csak „elvetemültségből” a republikánus pártot is alázó Trumpra, hanem azért, mert úgy érezhetik, a jelenlegi rendszer haszonélvezői vagy épp károsultjai.
Pedig az Európai Unióval összehasonlítva a jenkik igazán kibújhatnának a bőrükből, ha a válság óta tapasztalt teljesítményt vesszük alapul. 2008 óta 13%-kal nőtt az amerikai GDP (az eurózónáé mindössze 2%-kal), a munkanélküliség 5% körül van (miközben az Unióban 10%). Ha azonban közelebbről megnézzük, ugyanebben az időszakban 20 millió lakossal (+6,5%) gyarapodott az Amerikai Egyesült Államok (az EU ennél lassabban, csak 7 millióval, ez 2,1%) – azaz az egy főre eső GDP-növekedés már nem túl jelentős, évi átlagban 0,6%, míg az előző 2 évtizedben, 1990 és 2008 között háromszor akkora volt: 1,9%...
ITT OLVASHATÓ