JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: Benedikty Béla
2017.08.02.
Éjjel-nappal olvasok. Készülök a Kossuth-könyvre. Rengeteg adat és történet kerül még elő, de egyvalamiben már most bizonyos vagyok: sosem fogom megérteni, hogyan és miért keletkezett ennek az embernek a kultusza. Miért kellett eldugni és félreértelmezni tényeket, miért és hogyan vált eggyé a teljes magyar történelemtudomány Kossuth Lajos szerepének meghamisításában, hogyan tudta közel két évszázad bulvárja pontosan az ellenkezőjére átértelmezni egy ember jellemét és az abból fakadó cselekedeteit.
Azt tetszik kérdezni, hogyan merészelek én akár ilyesfajta kérdéseket föltenni, hát még állításokat csomagolni beléjük, mikor a történészek meg a közvélemény meg az egész világ mióta dicsőíti Kossuth Lajost, tartja a magyar múlt legnagyobb alakjának. És akkor jövök én egyedül.
Idézhetném a legszellemesebb graffitit: egyél tehénszart, tízmilliárd légy nem tévedhet, de talán nem mindenki értené az ebben rejlő és az ilyen esetekre alkalmazható bölcsességet. Azt is mondhatnám, az 1933-ban megválasztott (még egyszer: megválasztott!) Hitler nevű kancellár 12 éven át volt tízmilliók istenített vezére, egy olyan nép bálványa, mely nép az újkori kultúra három legjelentősebbjének egyike. De inkább mondom, hogy nem vagyok egyedül - úgy is mondhatnám, inkább többségben vagyok, ha a környező országok történetírását vesszük alapul, és ebben a többségben Ausztria nem is a legnagyobb létszámmal képviselteti magát. Ellenük lázadt a magyar, hát persze, hogy nem imádják Kossuthot, ez eddig nem valami különleges. Ott vannak viszont a románok, a szerbek, horvátok, szlovákok, ukránok, ruténok, szászok, ők nem uralkodtak a magyarságon, ellenük nem lázadtunk. Annyira nem, hogy sőt. Akkor ők miért? Hiszen az áprilisi törvények között ott van a nemzetiségi, a magyarok gondoltak rájuk. Mégis ellenségesen emlékeznek meg a magyar történelem legnagyobbnak, legkiválóbbnak tartott alakjáról. Hivatkozhatnék rájuk, máris többen lennénk, igaz, ők ellenkezőleg elfogultak, mint az osztrákok, de egyelőre maradok, ha nem is egyedül, mondjuk inkább, kisebbségben. A társaság nem rossz: Széchenyi, Batthyány, Szemere, Kölcsey, Klauzál, Deák és még sokan mások. Ők sem értettek egyet Kossuthtal. Finoman szólva. ("Mit akar tőlem ez a kígyó? És ezt a kígyót ráadásul embernek nevezik? - írta Kossuth Széchenyiről. Akiről azt mondta, a legnagyobb magyar. Melyik lehetett őszinte?)
Naszóval. A könyvben szándékom szerint nem lesz semmi direkt utalás a jelenre, itt lehet.
Csak néhány érdekes idézetet teszek ide, bemelegítésül. Az első Kossuth apjáról szól, az ügyészről és megyei lajstromozóról...