Rendező: HAJDÚ ESZTER
2018.03.17.
ITT NÉZHETŐ MEG
2018. március 18., vasárnap
HÉTVÉGI RÁADÁS: ÍTÉLET MAGYARORSZÁGON (DOKUMENTUMFILM)
YOUTUBE
Rendező: HAJDÚ ESZTER
2018.03.17.
Amikor nyilvánossá vált a romák elleni sorozatgyilkosságot tárgyaló per kezdő dátuma, Hajdú Eszter dokumentumfilm rendező elhatározta, hogy az egész tárgyalás-sorozatot dokumentálja, emléket állítva ezzel az áldozatoknak.
ITT NÉZHETŐ MEG
Rendező: HAJDÚ ESZTER
2018.03.17.
ITT NÉZHETŐ MEG
GÁNCSOSKODÓK
A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2018.03.18.
Mennyit változott a világ pár év alatt… épp ma elevenítettünk fel egy történetet, hogy mikor fiatalok voltunk, egy kirándulást hogyan tett tönkre egy lány a rosszindulatával, mert neki semmi sem volt jó, belekötött mindenbe és mindekibe. Akkor úgy tekintettünk az egészre, mint valami ritka és szerencsétlen helyzetre, inkább egészségi, mentális problémának tudtuk be nála, mintsem személyiségjegynek.
És itt vagyunk most, amikor naponta olvasunk, látunk, hallunk és élünk meg helyzeteket, amikor mindenre indulattal, gonoszsággal, gyanakvással, egyre rémisztőbb módon reagálnak az emberek. Ez már nem lehet egészségügyi probléma, mentális betegség…. Vagy valami titokzatos kór támadt meg minket, ami ezt tömegesen eredményezi? Egy biztos, nagy baj van ezen a területen is.
Amikor a szegregátumokban elkezdtünk dolgozni, éltünk meg ilyen helyzeteket. Itt azonban az irigységet, a szándékolt bántást a nyomorúság hozta, a „van” és a „nincs” egyszerű, de mélyen ható üzenete. És nem ránk irányult, hanem egymásra, vagy, ha mégis ránk, akkor azt az elosztásból adódó nézeteltérések okozták. Mert mindig volt, aki maga szeretett volna dönteni, kinek segítsünk, kinek adjunk, és kinek ne. Magát tette egy nem létező hierarchia tetejére, és támadással reagált, mikor rádöbbent, hogy más a helyzet.
Aztán jött a munkánkban az intézményrendszer szintje. A kiszorítósdi, mert bele merünk szólni a munkájukba. Mert képviseljük azokat, akik magukért nem tudnak kiállni. Itt is volt, és talán van ma is irigység. Mert felénk pozitív fordulnak, rólunk szeretettel beszélnek azok, akik róluk nem. Jön hát erre az egyszerű vád: ja, hát mi az adományokkal megvesszük őket… amit ők nem tudnak megtenni, meg nem is akarnak. Ők a kríziskezelésre, a segítségnyújtásra így tekintenek. Öröm tölti el őket, mikor egy-egy családnál kudarcba fullad a munkánk. „Na ugye…megmondtuk. Nekik sem megy…” És nem értik, hogy miért kezdjük újra a problémás családdal. Sok helyen megkaptam már én is: menjek innen a francba, nem is ott lakom, minek dumálok bele, jól megvannak, intéznek ők mindent nélkülem is.
Kezdetben naponta éltem, éltünk meg ilyen helyzeteket az intézményrendszer szintjén. Mára ez sokat csökkent. Persze pl. a szegregált oktatás kapcsán ez ma is jelen van, megkapom, hogy minek bolygatom folyton, jobb lenne hagyni, nem szólni. Nagyon lehangoló sokszor egyedül lenni olyan emberekkel szemben, akik mind azt bizonygatják, hogy hazudok, vagy azt, hogy úgy sem lehet semmit sem tenni. Olyanoktól hallgatni a probléma letagadását, és a kioktatást, akik sosem jártak a nyomorúságos házakban, a gyerekek életterében. Akik az én tisztességemet kérdőjelezik meg, azért, mert egyenlő esélyhez szeretném juttatni a gyerekeket.
A héten a közvetlen környezetünkben is kibuggyant egy ilyen gáncsoskodás. Egy rakodás miatt, mert a teherautó egy időre elállta a zsákutca zárt végét, ahol az alapítvány épülete áll. A méltatlan, nagy hangú nekünk támadásban sok sértés elhangzott, hogy adományokat „harácsolunk”, ez nem is Igazgyöngy, hanem „Igazrongy”, stb. A kedélyek lecsillapodása után próbáltam egy tisztázó beszélgetést kérni. Nos, ettől sem lettem boldogabb. Mert a lényeg az volt, hogy vannak valami nagy homályban levő arctalan emberek, akiket nem akarnak megnevezni, akik ellenszenvvel figyelik a tevékenységünket, nemcsak itt, ebben az utcában, hanem a korábbi helyünkön is… és azok a szemünkbe nem mondanak semmit, de a hátunk mögött nagyon negatívan nyilatkoznak, és bíztatják is egymást… Mert szerintünk tűrhetetlen, amit csinálunk.
Nos, ezzel már végképp nem tudtam mit kezdeni. Próbáltam az ő szemükkel nézni. Mit láthatnak? Autókat, akik különböző dobozokat, zsákokat, néha bútorokat hoznak. Láthatják, hogy lepakoljuk. Aztán fel, az alapítványi autóinkba. És elvisszük. Feltehetően ennyiből vonják le végletes következtetéseiket.
Persze nem látják, hova kerül, ők ugyan nem mozdítanák „azokért” a kisujjukat sem…. Nem látnak semmit ebből a munkából. Vagyis, látják még a médiaszerepléseinket, a pozitív, a munkánkat elismerő cikkeket, esetleg a díjakat, odafordulásokat, pénzadományokat. Nem látják ezek mögött sem a munkát, sértődötten állnak az ablakban a függönyeik mögött, és mondják: őket bezzeg sosem kereste, keresi senki…. pedig ők is letettek valamit az asztalra. Ami bizonyára így is van. De attól a másikat még nem kellene gyűlölni.
„Mindig nyomul…. tele van már vele minden., mindenhol őt hallani”- hallom vissza. Nem tudják, hogy soha, egyetlen média-megjelenésért sem én léptem, mindig mások kerestek, riportért, véleményért, bemutatóért. És nem is fogadok el minden felkérést. Most is volt egy, az egyik kereskedelmi tv. hívott, hogy elfogadok-e egy jelölést, amiből majd lesz facebook szavazás, meg egy műsor, és a végén majd eldől, ki kapja az adott „címet”. De nem akartam, mert úgy érzem, az általam képviselt ügy nem jól kommunikálható ebben a közegben. És nem is az ügyről szólna, hanem inkább rólam. Ezt pedig nem szeretném, nem élvezném. Ez nem az én világom. Tisztelettel megköszöntem hát a jelölést, és kihátráltam belőle, miközben tudom, tízből kilencen nagyon boldogok lennének a lehetőségtől.
Tudom, nem lehet, és nem is szabad mindenkinek megfelelni. Hogy gyanús az, ha valakit mindenki egyformán szeret, becsül. Ebben a bolond világban én magam is elhatárolódok néha. Mert ma az elhatárolódás korát éljük, most olyan a helyzet, hogy ezzel is meg kell erősítenünk a vonalat, ami mentén az életről gondolkodunk. De arra vigyázok, hogy ne az elhatárolódásokból építkezzek, hanem az odafordulásokból. Így nem is veletek törődöm, kedves irigykedők, gáncsoskodók, hanem azokkal, akik pozitív fordulnak felénk. Akik itt is, a közvetlen környezetünkben is ezzel a viszonyulással közelítenek. A fiatal anyukára, aki megállít a ház előtt, és megkérdezi, behozhatja-e a gyereke kinőtt ruháit? Vagy az óvónőre, aki nyugdíjasként örömmel jön hozzánk hetente önkéntes munkára. Az apukára, aki beszáll a gyerekek művészetis órákra történő elkísérésébe. Sorolhatnám hosszan.
És egyben biztos vagyok. Hogy mi boldogabbak vagyunk, még ezzel a nehéz munkával is, mint azok, akik a negatív hangokból szeretnének töltekezni. Mert abból nem lehet. És veszélyes is. Ugyanis nemcsak a környezetüket mérgezik, hanem magukat is.
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2018.03.18.
És itt vagyunk most, amikor naponta olvasunk, látunk, hallunk és élünk meg helyzeteket, amikor mindenre indulattal, gonoszsággal, gyanakvással, egyre rémisztőbb módon reagálnak az emberek. Ez már nem lehet egészségügyi probléma, mentális betegség…. Vagy valami titokzatos kór támadt meg minket, ami ezt tömegesen eredményezi? Egy biztos, nagy baj van ezen a területen is.
Amikor a szegregátumokban elkezdtünk dolgozni, éltünk meg ilyen helyzeteket. Itt azonban az irigységet, a szándékolt bántást a nyomorúság hozta, a „van” és a „nincs” egyszerű, de mélyen ható üzenete. És nem ránk irányult, hanem egymásra, vagy, ha mégis ránk, akkor azt az elosztásból adódó nézeteltérések okozták. Mert mindig volt, aki maga szeretett volna dönteni, kinek segítsünk, kinek adjunk, és kinek ne. Magát tette egy nem létező hierarchia tetejére, és támadással reagált, mikor rádöbbent, hogy más a helyzet.
Aztán jött a munkánkban az intézményrendszer szintje. A kiszorítósdi, mert bele merünk szólni a munkájukba. Mert képviseljük azokat, akik magukért nem tudnak kiállni. Itt is volt, és talán van ma is irigység. Mert felénk pozitív fordulnak, rólunk szeretettel beszélnek azok, akik róluk nem. Jön hát erre az egyszerű vád: ja, hát mi az adományokkal megvesszük őket… amit ők nem tudnak megtenni, meg nem is akarnak. Ők a kríziskezelésre, a segítségnyújtásra így tekintenek. Öröm tölti el őket, mikor egy-egy családnál kudarcba fullad a munkánk. „Na ugye…megmondtuk. Nekik sem megy…” És nem értik, hogy miért kezdjük újra a problémás családdal. Sok helyen megkaptam már én is: menjek innen a francba, nem is ott lakom, minek dumálok bele, jól megvannak, intéznek ők mindent nélkülem is.
Kezdetben naponta éltem, éltünk meg ilyen helyzeteket az intézményrendszer szintjén. Mára ez sokat csökkent. Persze pl. a szegregált oktatás kapcsán ez ma is jelen van, megkapom, hogy minek bolygatom folyton, jobb lenne hagyni, nem szólni. Nagyon lehangoló sokszor egyedül lenni olyan emberekkel szemben, akik mind azt bizonygatják, hogy hazudok, vagy azt, hogy úgy sem lehet semmit sem tenni. Olyanoktól hallgatni a probléma letagadását, és a kioktatást, akik sosem jártak a nyomorúságos házakban, a gyerekek életterében. Akik az én tisztességemet kérdőjelezik meg, azért, mert egyenlő esélyhez szeretném juttatni a gyerekeket.
A héten a közvetlen környezetünkben is kibuggyant egy ilyen gáncsoskodás. Egy rakodás miatt, mert a teherautó egy időre elállta a zsákutca zárt végét, ahol az alapítvány épülete áll. A méltatlan, nagy hangú nekünk támadásban sok sértés elhangzott, hogy adományokat „harácsolunk”, ez nem is Igazgyöngy, hanem „Igazrongy”, stb. A kedélyek lecsillapodása után próbáltam egy tisztázó beszélgetést kérni. Nos, ettől sem lettem boldogabb. Mert a lényeg az volt, hogy vannak valami nagy homályban levő arctalan emberek, akiket nem akarnak megnevezni, akik ellenszenvvel figyelik a tevékenységünket, nemcsak itt, ebben az utcában, hanem a korábbi helyünkön is… és azok a szemünkbe nem mondanak semmit, de a hátunk mögött nagyon negatívan nyilatkoznak, és bíztatják is egymást… Mert szerintünk tűrhetetlen, amit csinálunk.
Nos, ezzel már végképp nem tudtam mit kezdeni. Próbáltam az ő szemükkel nézni. Mit láthatnak? Autókat, akik különböző dobozokat, zsákokat, néha bútorokat hoznak. Láthatják, hogy lepakoljuk. Aztán fel, az alapítványi autóinkba. És elvisszük. Feltehetően ennyiből vonják le végletes következtetéseiket.
Persze nem látják, hova kerül, ők ugyan nem mozdítanák „azokért” a kisujjukat sem…. Nem látnak semmit ebből a munkából. Vagyis, látják még a médiaszerepléseinket, a pozitív, a munkánkat elismerő cikkeket, esetleg a díjakat, odafordulásokat, pénzadományokat. Nem látják ezek mögött sem a munkát, sértődötten állnak az ablakban a függönyeik mögött, és mondják: őket bezzeg sosem kereste, keresi senki…. pedig ők is letettek valamit az asztalra. Ami bizonyára így is van. De attól a másikat még nem kellene gyűlölni.
„Mindig nyomul…. tele van már vele minden., mindenhol őt hallani”- hallom vissza. Nem tudják, hogy soha, egyetlen média-megjelenésért sem én léptem, mindig mások kerestek, riportért, véleményért, bemutatóért. És nem is fogadok el minden felkérést. Most is volt egy, az egyik kereskedelmi tv. hívott, hogy elfogadok-e egy jelölést, amiből majd lesz facebook szavazás, meg egy műsor, és a végén majd eldől, ki kapja az adott „címet”. De nem akartam, mert úgy érzem, az általam képviselt ügy nem jól kommunikálható ebben a közegben. És nem is az ügyről szólna, hanem inkább rólam. Ezt pedig nem szeretném, nem élvezném. Ez nem az én világom. Tisztelettel megköszöntem hát a jelölést, és kihátráltam belőle, miközben tudom, tízből kilencen nagyon boldogok lennének a lehetőségtől.
Tudom, nem lehet, és nem is szabad mindenkinek megfelelni. Hogy gyanús az, ha valakit mindenki egyformán szeret, becsül. Ebben a bolond világban én magam is elhatárolódok néha. Mert ma az elhatárolódás korát éljük, most olyan a helyzet, hogy ezzel is meg kell erősítenünk a vonalat, ami mentén az életről gondolkodunk. De arra vigyázok, hogy ne az elhatárolódásokból építkezzek, hanem az odafordulásokból. Így nem is veletek törődöm, kedves irigykedők, gáncsoskodók, hanem azokkal, akik pozitív fordulnak felénk. Akik itt is, a közvetlen környezetünkben is ezzel a viszonyulással közelítenek. A fiatal anyukára, aki megállít a ház előtt, és megkérdezi, behozhatja-e a gyereke kinőtt ruháit? Vagy az óvónőre, aki nyugdíjasként örömmel jön hozzánk hetente önkéntes munkára. Az apukára, aki beszáll a gyerekek művészetis órákra történő elkísérésébe. Sorolhatnám hosszan.
És egyben biztos vagyok. Hogy mi boldogabbak vagyunk, még ezzel a nehéz munkával is, mint azok, akik a negatív hangokból szeretnének töltekezni. Mert abból nem lehet. És veszélyes is. Ugyanis nemcsak a környezetüket mérgezik, hanem magukat is.
KIM DZSONGUN SPICCESEN AZ OPERATÍV TÖRZSNÉL
AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2018.03.18.
Orbán Viktor saját Facebook oldalán közölte azt a videót, amelyen Kim Dzsongun paródiát ad elő. Megérkezik a Kedves Vezető az Operatív Törzshöz, ahol az egyenruhás jelent neki a várható katasztrófáról: “Hóesés, hófúvás, ónos eső.” Majd megjelenik a vészjósló felirat a hivatalos ember, a Parancsnok ruházatán: “Katasztrófavédelem”.
Kicsit jobban mutatna, ha a várható katasztrófa nem hóesésről és ónos esőről szólna, hanem mondjuk egy meteorbecsapódásról, amelynek hatására nyolc város eltűnhet a föld színéről, esetleg egy idegen bolygóról jött idegenek űrhajójának árnyéka borítaná az Alföld háromnegyed részét. Kicsi, sárga, savanyú a mi katasztrófánk, de a mienk.
A háttérben álldogáló Rogán Antal hibája, hogy még egy hurrikánt sem tudott beszervezni a kampány utolsó heteire, amelyet a Kedves Vezető saját kezével állít meg, esetleg a kerítés terel el a hanyatló Nyugat felé, mint a migránsokat. De azért veszélynek lennie kell, amit a Vezér elhárít és megold. Ezért ő összefoglalja a veszély lényegét, hogy mások is értsék.
“Nagy mennyiségű csapadék jön és hideg jön rá” – tárja fel a titkokat, s a háttérben szinte látjuk az amerikai filmekben szokásos felvonulást, ahogyan a legmagasabb szintű technika megindul földön, vízen, levegőben a tengerészgyalogosokkal együtt a térség felé. Ezt itt azért nem láthatjuk, mert mindössze két sószóró traktor indult el a volt TSZ udvara felől, és János bácsi beszólt, hogy az egyik bedöglött, “már megint az a kurva porlasztó”.
De a helyzet így is drámai, ez látszik a katasztrófavédelmisek arcán, és Rogán tekintetén, aki elköveti azt a tiszteletlenséget a többiekkel együtt, hogy nem jegyzetel úgy, mint Kim Dzsongun katonái. Pedig a Vezér elmondja a veszély lényegét a szakembereknek, akiknek ez nyilván nem juott eszébe.
Míg Rogán azon töprengett, hogy ha nagy lesz a szél, még az is lehet, hogy Cili nem tud a fodrászhoz elmenni, mert nem tud a helikopter felszállni, és ilyen időben talán még Semjén se tudná házig reptetni a lelőtt rénszarvasokat, Orbán átlátott a szitán, és elmondta, hogy mi lehet a baj: a magyarok nem szakították meg a hosszú hétvégét, az esőben indulnak el.
Ezt onnan tudja, hogy ismeri a magyarok észjárását, a magyarok már csak ilyenek, nekik az sem számít, hogy kampány van, ezért a hóesés megvan szorozva hárommal, képesek ilyen időben is hazaindulni. Ezért nem kárhoztatjuk, hanem megmentjük őket. Orbán nélkül erre a katasztrófavédelem nem jött volna rá, és nem mozgósított volna minden embert és porlasztót a megmentésükre...
Szerző: Amerikai Népszava
2018.03.18.
Kicsit jobban mutatna, ha a várható katasztrófa nem hóesésről és ónos esőről szólna, hanem mondjuk egy meteorbecsapódásról, amelynek hatására nyolc város eltűnhet a föld színéről, esetleg egy idegen bolygóról jött idegenek űrhajójának árnyéka borítaná az Alföld háromnegyed részét. Kicsi, sárga, savanyú a mi katasztrófánk, de a mienk.
A háttérben álldogáló Rogán Antal hibája, hogy még egy hurrikánt sem tudott beszervezni a kampány utolsó heteire, amelyet a Kedves Vezető saját kezével állít meg, esetleg a kerítés terel el a hanyatló Nyugat felé, mint a migránsokat. De azért veszélynek lennie kell, amit a Vezér elhárít és megold. Ezért ő összefoglalja a veszély lényegét, hogy mások is értsék.
“Nagy mennyiségű csapadék jön és hideg jön rá” – tárja fel a titkokat, s a háttérben szinte látjuk az amerikai filmekben szokásos felvonulást, ahogyan a legmagasabb szintű technika megindul földön, vízen, levegőben a tengerészgyalogosokkal együtt a térség felé. Ezt itt azért nem láthatjuk, mert mindössze két sószóró traktor indult el a volt TSZ udvara felől, és János bácsi beszólt, hogy az egyik bedöglött, “már megint az a kurva porlasztó”.
De a helyzet így is drámai, ez látszik a katasztrófavédelmisek arcán, és Rogán tekintetén, aki elköveti azt a tiszteletlenséget a többiekkel együtt, hogy nem jegyzetel úgy, mint Kim Dzsongun katonái. Pedig a Vezér elmondja a veszély lényegét a szakembereknek, akiknek ez nyilván nem juott eszébe.
Míg Rogán azon töprengett, hogy ha nagy lesz a szél, még az is lehet, hogy Cili nem tud a fodrászhoz elmenni, mert nem tud a helikopter felszállni, és ilyen időben talán még Semjén se tudná házig reptetni a lelőtt rénszarvasokat, Orbán átlátott a szitán, és elmondta, hogy mi lehet a baj: a magyarok nem szakították meg a hosszú hétvégét, az esőben indulnak el.
Ezt onnan tudja, hogy ismeri a magyarok észjárását, a magyarok már csak ilyenek, nekik az sem számít, hogy kampány van, ezért a hóesés megvan szorozva hárommal, képesek ilyen időben is hazaindulni. Ezért nem kárhoztatjuk, hanem megmentjük őket. Orbán nélkül erre a katasztrófavédelem nem jött volna rá, és nem mozgósított volna minden embert és porlasztót a megmentésükre...
FELTÁRUL SIMICSKA LAJOS TITKOS DOSSZIÉJA?
SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2018.03.18.
A rendszerváltás utáni korszakról alkotott teljes képünk átértékelődhet számunkra a következő három hétben, hiszen most már bizonyos, hogy a kampányhajrára még számos politikai botrány kirobbantását tervezi Simicska Lajos, aki szinte mindenkinél többet tud az utóbbi évtizedek politikai kulisszatitkairól. A kegyvesztett oligarcha évekig várt azzal a szőnyegbombázással, melyet már az ominózus G-nap után beígért, és most úgy tűnik, neki volt igaza.
Maga a Fidesz kommunikációs gépezete ismerte be, hogy Simicska Lajos áll a napokban kirobbantott, a kormány számára rendkívül kínos ügyek mögött. Ma már alig hallani kormánypárti politikusoktól sorosozást, most már inkább a simicskázás dívik, amikor kellemetlen kérdésekkel találják meg az újságírók őket. Az Elios-ügy kiszivárogtatása mögött még nem a kegyvesztett egykori pártpénztárnokot sejtették, bár elképzelhető, hogy a miniszterelnök veje körüli korrupciógyanús botrány tálalásához is volt némi köze Simicskának. Neki ugyanis ismernie kellett a részleteket, ugyanis Tiborcz István csillagának felemelkedésénél még az ő cégei is érdekeltek voltak a közvilágítási projektekben.
Ami azonban Semjén Zsolt svédországi vadászkalandjainak taglalásával, majd Kósa Lajos horrorba illő vagyonkezelési történetének megszellőztetésével kezdődött, egyértelműen Simicska Lajoshoz és köréhez köthető. Nem csak azért, mert a médiabirodalmának ékköveként számon tartott Magyar Nemzet hozta a sztorikat, hanem, mert olyan információk kerültek nyilvánosságra, melyek csak a Fidesz belső köreiben voltak ismertek. Ezt bizonyítja a Szita Károly ügynökmúltját részletező cikk is, amely egy régi pletykát erősített meg, ám a dokumentumokkal alátámasztott vád már több, mint kósza szóbeszéd...
Szerző: SZEKA
2018.03.18.
Maga a Fidesz kommunikációs gépezete ismerte be, hogy Simicska Lajos áll a napokban kirobbantott, a kormány számára rendkívül kínos ügyek mögött. Ma már alig hallani kormánypárti politikusoktól sorosozást, most már inkább a simicskázás dívik, amikor kellemetlen kérdésekkel találják meg az újságírók őket. Az Elios-ügy kiszivárogtatása mögött még nem a kegyvesztett egykori pártpénztárnokot sejtették, bár elképzelhető, hogy a miniszterelnök veje körüli korrupciógyanús botrány tálalásához is volt némi köze Simicskának. Neki ugyanis ismernie kellett a részleteket, ugyanis Tiborcz István csillagának felemelkedésénél még az ő cégei is érdekeltek voltak a közvilágítási projektekben.
Ami azonban Semjén Zsolt svédországi vadászkalandjainak taglalásával, majd Kósa Lajos horrorba illő vagyonkezelési történetének megszellőztetésével kezdődött, egyértelműen Simicska Lajoshoz és köréhez köthető. Nem csak azért, mert a médiabirodalmának ékköveként számon tartott Magyar Nemzet hozta a sztorikat, hanem, mert olyan információk kerültek nyilvánosságra, melyek csak a Fidesz belső köreiben voltak ismertek. Ezt bizonyítja a Szita Károly ügynökmúltját részletező cikk is, amely egy régi pletykát erősített meg, ám a dokumentumokkal alátámasztott vád már több, mint kósza szóbeszéd...
MEGBOCSÁT-E AZ Ő ISTENE?
JOG-ÁSZ BLOG
Szerző: DR. SÁNDOR ZSUZSA
2018.03.17.
Oskar Gröning múlt pénteken, 96 éves korában halt meg ágyban, párnák közt egy kórházban. Éppen az előtt, hogy meg kellett volna kezdenie a rá jogerősen kiszabott 4 éves büntetését.
„Az európai zsidókat sújtó népirtás egyúttal tömeges rablás, azaz rablógyilkosság volt” – ezt dr. Frank Bayor történész-szakértő mondta a tárgyaláson. „1942-ben a koncentrációs táborok központi utasítást kaptak, mit tegyenek a zsidóktól elrabolt értéktárgyakkal. A devizákat, aranyat, ékszert, fogaranyat és gyöngyöt egy központi berlini gazdasági hivatalba kellett eljuttatni, onnan pedig mindez a Reichbankba került. Aranyból és devizából 2,65 tonnát (mai értékén kb. 100 millió Euro), órából és ruhából 825 vagonnyit harácsoltak össze. A Harmadik Birodalom az elpusztított és kényszermunkára hurcolt zsidóktól elrabolt vagyon jó részéből éppen a zsidók megsemmisítésére létesített koncentrációs táborokat finanszírozták”...
Szerző: DR. SÁNDOR ZSUZSA
2018.03.17.
2015.július 15. Franz Kompisch, a Lüneburgi Tartományi Bíróság tanácsvezető bírája ítéletet hirdet a Nép Nevében: „Oskar Gröning bűnös 300 ezer esetben jogilag összefüggő gyilkosságban való bűnsegélyben. Ezért 4 év börtönbüntetésre ítéltetik.”
A bíró is feltette a sokakban megfogalmazott kérdést: vajon hogyan lehet egyidejűleg igazságot szolgáltatni egyfelől az áldozatoknak a haláltáborban elviselt szenvedéseikért másrészt a 94 éves vádlottnak az elkövetett tetteiért. Van-e értelme 70 év eltelte után egy ilyen eljárásnak? Igen, mondta a bíró, ennyi idő elteltével is lehet és kell igazságot tenni.
A Hannoveri Ügyészség azzal vádolta a volt auschwitzi lágerőrt, hogy bűnsegédként részt vett a „magyar akcióban“, mintegy háromszázezer magyar zsidó aljas és kíméletlen meggyilkolásában. Ehhez a vádhoz csatlakozott 62 magyar származású holokauszt-túlélő. A német jogban “mellékvádlóknak” hívják őket. Döbbenetes vallomások hangzottak el a per során. Fahidi Éva, aki azért élte túl Auschwitzot, mert kényszermunkára vitték, németül tett vallomásában mondta: „én identitásomban magyar vagyok, de Auschwitz óta magyar zsidó lettem”.
Majd így folytatta: „a bevagonírozást a magyar csendőrök hajtották végre, és ők, még Eichmann szerint is rettenetesen brutálisak voltak. Egy-egy vagonba 80 embert préseltek be. A vagonban 35-40 fokos hőség volt, levegő viszont semmi. Három nap, három éjjel tartott az út. Volt, aki megőrült és üvöltözött, volt, aki csak szép csendben meghalt. A szelektálásnál a 16 és 44 év közöttieknek volt esélyük az életben maradásra. Amikor a kápótól megkérdezték, hol vannak a hozzátartozóik, az csak a kéményből felszálló füstre mutatott: ők már ott.”.
A bíró is feltette a sokakban megfogalmazott kérdést: vajon hogyan lehet egyidejűleg igazságot szolgáltatni egyfelől az áldozatoknak a haláltáborban elviselt szenvedéseikért másrészt a 94 éves vádlottnak az elkövetett tetteiért. Van-e értelme 70 év eltelte után egy ilyen eljárásnak? Igen, mondta a bíró, ennyi idő elteltével is lehet és kell igazságot tenni.
A Hannoveri Ügyészség azzal vádolta a volt auschwitzi lágerőrt, hogy bűnsegédként részt vett a „magyar akcióban“, mintegy háromszázezer magyar zsidó aljas és kíméletlen meggyilkolásában. Ehhez a vádhoz csatlakozott 62 magyar származású holokauszt-túlélő. A német jogban “mellékvádlóknak” hívják őket. Döbbenetes vallomások hangzottak el a per során. Fahidi Éva, aki azért élte túl Auschwitzot, mert kényszermunkára vitték, németül tett vallomásában mondta: „én identitásomban magyar vagyok, de Auschwitz óta magyar zsidó lettem”.
Majd így folytatta: „a bevagonírozást a magyar csendőrök hajtották végre, és ők, még Eichmann szerint is rettenetesen brutálisak voltak. Egy-egy vagonba 80 embert préseltek be. A vagonban 35-40 fokos hőség volt, levegő viszont semmi. Három nap, három éjjel tartott az út. Volt, aki megőrült és üvöltözött, volt, aki csak szép csendben meghalt. A szelektálásnál a 16 és 44 év közöttieknek volt esélyük az életben maradásra. Amikor a kápótól megkérdezték, hol vannak a hozzátartozóik, az csak a kéményből felszálló füstre mutatott: ők már ott.”.
„Az európai zsidókat sújtó népirtás egyúttal tömeges rablás, azaz rablógyilkosság volt” – ezt dr. Frank Bayor történész-szakértő mondta a tárgyaláson. „1942-ben a koncentrációs táborok központi utasítást kaptak, mit tegyenek a zsidóktól elrabolt értéktárgyakkal. A devizákat, aranyat, ékszert, fogaranyat és gyöngyöt egy központi berlini gazdasági hivatalba kellett eljuttatni, onnan pedig mindez a Reichbankba került. Aranyból és devizából 2,65 tonnát (mai értékén kb. 100 millió Euro), órából és ruhából 825 vagonnyit harácsoltak össze. A Harmadik Birodalom az elpusztított és kényszermunkára hurcolt zsidóktól elrabolt vagyon jó részéből éppen a zsidók megsemmisítésére létesített koncentrációs táborokat finanszírozták”...
"MAFFIAÁLLAMBAN ÉLÜNK, ERRE KELLETT RÁJÖNNÜNK AZ ELMÚLT HETEKBEN"
MAGYAR NEMZET ONLINE
Szerző: KÓSA ANDRÁS
2018.03.18.
Ha kívülről nézzük a szlovák parlamentet, biztosan nem tűnik fel, hogy az ország függetlenné válása óta egyik legsúlyosabb politikai válságát éli ezekben a hetekben – vagy éppen reménykeltő változások indultak el a szlovák társadalom mélyrétegeiben. Ennek megítélésében a lapunk által megszólaltatottak sem voltak egységesek.
A híres négytornyú vár tövében található, meglehetősen jellegtelen épület lépcsőjénél japán turisták fényképezkednek, kezükben az elmaradhatatlan szelfibot. A Dunára néző panorámateraszon egy lengyel család élvezi a kora tavaszi napsütést. A „panoráma” ebben az esetben éppenséggel Pozsonyligetfalut vagy szlovákul a Petrzalka negyedet jelenti, amely sem nem liget, sem nem falu, ellenben Európa egyik legnagyobb panel lakótelepe. Egy helyi oligarcha a lakótelep Artmediára keresztelt focicsapatát 2005-ben egészen a Bajnokok Ligája csoportköréig vitte, ahol a Liverpoollal is játszottak, az FC Portót pedig meg is verték. Aztán persze, tipikus kelet-európai történetként, Ivan Kmotrík tulajdonos – akit a szlovák Wikipédia csak „üzletemberként és gengszterként” jellemez – úgy döntött, máshová fekteti be a pénzét, így a csapat egészen a szlovák ötödik ligáig zuhant.
A parlament épületébe lépve azért már látjuk, hogy ez nem egy sima ülésnap. Szlovák újságíró kollégák támadnak le csapatostul minden arra járó képviselőt. (Érdekes, hogy ezt itt senki nem érzi rangon alulinak vagy a „parlament méltóságával ellentétesnek” – ahogy idehaza a kormánypárti honatyák indokolják, miért nem válaszolnak az újságíróknak.) A téma nyilvánvalóan a Ján Kuciak tényfeltáró újságíró és jegyese meggyilkolása nyomán kialakult politikai válság. A legfrissebb hír Robert Kaliňák belügyminiszter lemondása, ezt korábban mindenki elképzelhetetlennek tartotta. A Smerrel együtt eddig koalícióban kormányzó Híd-Most párt pedig bejelentette, hogy az ellenzékhez hasonlóan ők is előrehozott választásokat akarnak.
A 27 éves újságírót február végén gyilkolták meg nagymácsédi otthonában, menyasszonyának minden bizonnyal azért kellett meghalnia, mert éppen otthon volt ő is. Kuciak a Kelet-Szlovákiában működő olasz maffia (ez már nyilván önmagában abszurd) és a politikai elit, konkrétabban Robert Fico kormányfő közvetlen környezete kapcsolatáról írt tényfeltáró cikkeket. A legutolsót, amelyet már nem publikálhatott, kollégái fejezték be, és minden jelentősebb szlovák médiumban megjelent, politikai orientációtól függetlenül. Ebben arról olvasni, hogy Mária Trošková – egy korábbi szlovákiai szépségverseny döntőseként több magazin címlapján egy szál bugyiban pózolt –, Fico jelenlegi „tanácsadója” (mindenki szerint valójában a szeretője) korábban egy olyan olasz „üzletember” élettársa volt, aki vastagon benne lehet a Szlovákiának járó uniós mezőgazdasági támogatások elsíbolásában...
ITT OLVASHATÓ
Szerző: KÓSA ANDRÁS
2018.03.18.
A híres négytornyú vár tövében található, meglehetősen jellegtelen épület lépcsőjénél japán turisták fényképezkednek, kezükben az elmaradhatatlan szelfibot. A Dunára néző panorámateraszon egy lengyel család élvezi a kora tavaszi napsütést. A „panoráma” ebben az esetben éppenséggel Pozsonyligetfalut vagy szlovákul a Petrzalka negyedet jelenti, amely sem nem liget, sem nem falu, ellenben Európa egyik legnagyobb panel lakótelepe. Egy helyi oligarcha a lakótelep Artmediára keresztelt focicsapatát 2005-ben egészen a Bajnokok Ligája csoportköréig vitte, ahol a Liverpoollal is játszottak, az FC Portót pedig meg is verték. Aztán persze, tipikus kelet-európai történetként, Ivan Kmotrík tulajdonos – akit a szlovák Wikipédia csak „üzletemberként és gengszterként” jellemez – úgy döntött, máshová fekteti be a pénzét, így a csapat egészen a szlovák ötödik ligáig zuhant.
A parlament épületébe lépve azért már látjuk, hogy ez nem egy sima ülésnap. Szlovák újságíró kollégák támadnak le csapatostul minden arra járó képviselőt. (Érdekes, hogy ezt itt senki nem érzi rangon alulinak vagy a „parlament méltóságával ellentétesnek” – ahogy idehaza a kormánypárti honatyák indokolják, miért nem válaszolnak az újságíróknak.) A téma nyilvánvalóan a Ján Kuciak tényfeltáró újságíró és jegyese meggyilkolása nyomán kialakult politikai válság. A legfrissebb hír Robert Kaliňák belügyminiszter lemondása, ezt korábban mindenki elképzelhetetlennek tartotta. A Smerrel együtt eddig koalícióban kormányzó Híd-Most párt pedig bejelentette, hogy az ellenzékhez hasonlóan ők is előrehozott választásokat akarnak.
A 27 éves újságírót február végén gyilkolták meg nagymácsédi otthonában, menyasszonyának minden bizonnyal azért kellett meghalnia, mert éppen otthon volt ő is. Kuciak a Kelet-Szlovákiában működő olasz maffia (ez már nyilván önmagában abszurd) és a politikai elit, konkrétabban Robert Fico kormányfő közvetlen környezete kapcsolatáról írt tényfeltáró cikkeket. A legutolsót, amelyet már nem publikálhatott, kollégái fejezték be, és minden jelentősebb szlovák médiumban megjelent, politikai orientációtól függetlenül. Ebben arról olvasni, hogy Mária Trošková – egy korábbi szlovákiai szépségverseny döntőseként több magazin címlapján egy szál bugyiban pózolt –, Fico jelenlegi „tanácsadója” (mindenki szerint valójában a szeretője) korábban egy olyan olasz „üzletember” élettársa volt, aki vastagon benne lehet a Szlovákiának járó uniós mezőgazdasági támogatások elsíbolásában...
ITT OLVASHATÓ
KARAFIÁTH AZ ORBÁN-BESZÉDRŐL: JÓ HÜLYÉNEK LENNI?
24.HU - POSZT ITT
Szerző: KARAFIÁTH ORSOLYA
2018.03.18.
Rémületes és döbbenetes volt nézni az ünnepi menetelőket. Vélemény.
Mi üthetett kedves vezetőnkbe, hogy már nyíltan fenyegetőzik?
Kiknek szól ez az üzenet?
Azoknak, akik már most se merték meghívni Alföldit egy szimpla beszélgetésre? Azoknak, akik úgy tesznek, mintha híreket szerkesztenének?Azoknak, akik már kérés nélkül is öncenzúráznak,akik már észre sem veszik, de minden mozdulatukkal és gesztusukkal hajbókolnak?
Vagy az úgynevezett ellenoldalnak?
Vagy netán azoknak, akik azt érezték, van valami remény? Azt hiszem, főképp nekik.
„Csak az kiabál, aki fél” – énekli a Hiperkarma.
Én örülnék legjobban, ha végre ennek az illetőnek is oka lenne félelemre. De attól tartok, nem szabad még túlzott következtetésekre ragadtatnunk magunkat a Hódmezővásárhely utáni reményteli jóslatokból. Mert a baj mélyebbről fakad.És az alapkérdés ennyi: jó hülyének lenni?
A félelem hatásait több kutatás elemezte. Abban nagyjából egyetértenek a tudósok, hogy a félelem csak bizonyos szintig működik az elvártaknak megfelelően. Ha már túlzottan rettegünk, az rendszerint elzárkózásba, menekülésbe torkollik. És figyeljünk csak: normális esetben és normális körülmények között kételkedésbe...
Szerző: KARAFIÁTH ORSOLYA
2018.03.18.
Mi üthetett kedves vezetőnkbe, hogy már nyíltan fenyegetőzik?
Kiknek szól ez az üzenet?
Azoknak, akik már most se merték meghívni Alföldit egy szimpla beszélgetésre? Azoknak, akik úgy tesznek, mintha híreket szerkesztenének?Azoknak, akik már kérés nélkül is öncenzúráznak,akik már észre sem veszik, de minden mozdulatukkal és gesztusukkal hajbókolnak?
Vagy az úgynevezett ellenoldalnak?
Vagy netán azoknak, akik azt érezték, van valami remény? Azt hiszem, főképp nekik.
„Csak az kiabál, aki fél” – énekli a Hiperkarma.
Én örülnék legjobban, ha végre ennek az illetőnek is oka lenne félelemre. De attól tartok, nem szabad még túlzott következtetésekre ragadtatnunk magunkat a Hódmezővásárhely utáni reményteli jóslatokból. Mert a baj mélyebbről fakad.És az alapkérdés ennyi: jó hülyének lenni?
A félelem hatásait több kutatás elemezte. Abban nagyjából egyetértenek a tudósok, hogy a félelem csak bizonyos szintig működik az elvártaknak megfelelően. Ha már túlzottan rettegünk, az rendszerint elzárkózásba, menekülésbe torkollik. És figyeljünk csak: normális esetben és normális körülmények között kételkedésbe...
NE TARTSÁTOK OTTHON AZT A RONGYOS PÁR MILLIÓCSKÁT. HA NETÁN MÉGIS, HÁT NE A KONYHAASZTALON, A KOCKACUKROS IBRIKNEK TÁMASZTVA
KOLOZSVÁRI SZALONNA - VENDÉG
Szerző: BODA ANDRÁS
2018.03.18.
Besurranó/trükkös tolvajbandák sarcolják rendszeresen a városlakókat. Nálunk is.
Nem tudom, az egyik itt bizonyos ideig néven nem nevezett, egykor újságként közismert orgánumnál eltöltött húszpár évem alatt hányszor írtam/írtuk meg preventív jelleggel, hányszor kértük a kedves lakosságot, hányféleképpen könyörögtünk, példák tucatjait hozva: ne tessenek beengedni senkit a lakásba, akinek nincs ott dolga, ne tessenek elhinni semmilyen kacsamesét, bármiféle kétség esetén hívják a szomszédot, telefonáljanak a gyereknek, unokának… hogy inkább ne tartsák otthon azt a rongyos pár milliócskát, és ha netán mégis, hát ne a konyhaasztalon, a kockacukros ibriknek támasztva… és ne fizessenek senkinek, aki azt mondja, a gyermekük/unokájuk balesetet szenvedett, és azonnali fluxusgenerátoros sejtbeültetésre kell ötmillió forint, máskülönben megnémul. Tényleg nem tudom: mondjuk százszor biztosan. Kevés. Valószínűleg az ezer is kevés lenne, meg a millió is.
Én például kábé naponta igyekszem elmagyarázni anyámnak, hogy lehetőség szerint ne engedjen be idegeneket a lakásba: az eredményeim, fogalmazzunk úgy, meglehetősen szerények. Az igaz, a migránsoktól úgy retteg, ahogy elő van írva (be kell azért vallanom önkritikusan, amióta nem szívja magába, mint korábban, naponta pár órácskán át a „köztévé” tanításait, eléggé visszafejlődött e téren), lánccal zárja az ajtót, nehogy rátörjék, a többit ne is mondjam, asszonyaink, lányaink, tudjuk.
Ami viszont az egyéb kopogtatókat illeti, nos, azok vonatkozásában már egy osztással kevésbé szigorú. Előfordult, hogy arra léptem be az ebédlőbe, hogy két ismeretlen, jól öltözött arc ül az asztalnál, nem kellett sokáig találgatnom, hogy rájöjjek, derék mormonok, amerikai egyetemisták – azt nem tudom, mi lelhette őket, én hozzájuk se szóltam, de tíz másodperc múlva már hírük-hamvuk se volt: lehet, hogy nem voltam épp olyan mosolygós kedvemben. Kicsit elbeszélgettem anyámmal – ő viszont egyre azzal érvelt, de hiszen magam is láthattam, milyen csinosan fel voltak öltözve…
Szerző: BODA ANDRÁS
2018.03.18.
Nem tudom, az egyik itt bizonyos ideig néven nem nevezett, egykor újságként közismert orgánumnál eltöltött húszpár évem alatt hányszor írtam/írtuk meg preventív jelleggel, hányszor kértük a kedves lakosságot, hányféleképpen könyörögtünk, példák tucatjait hozva: ne tessenek beengedni senkit a lakásba, akinek nincs ott dolga, ne tessenek elhinni semmilyen kacsamesét, bármiféle kétség esetén hívják a szomszédot, telefonáljanak a gyereknek, unokának… hogy inkább ne tartsák otthon azt a rongyos pár milliócskát, és ha netán mégis, hát ne a konyhaasztalon, a kockacukros ibriknek támasztva… és ne fizessenek senkinek, aki azt mondja, a gyermekük/unokájuk balesetet szenvedett, és azonnali fluxusgenerátoros sejtbeültetésre kell ötmillió forint, máskülönben megnémul. Tényleg nem tudom: mondjuk százszor biztosan. Kevés. Valószínűleg az ezer is kevés lenne, meg a millió is.
Én például kábé naponta igyekszem elmagyarázni anyámnak, hogy lehetőség szerint ne engedjen be idegeneket a lakásba: az eredményeim, fogalmazzunk úgy, meglehetősen szerények. Az igaz, a migránsoktól úgy retteg, ahogy elő van írva (be kell azért vallanom önkritikusan, amióta nem szívja magába, mint korábban, naponta pár órácskán át a „köztévé” tanításait, eléggé visszafejlődött e téren), lánccal zárja az ajtót, nehogy rátörjék, a többit ne is mondjam, asszonyaink, lányaink, tudjuk.
Ami viszont az egyéb kopogtatókat illeti, nos, azok vonatkozásában már egy osztással kevésbé szigorú. Előfordult, hogy arra léptem be az ebédlőbe, hogy két ismeretlen, jól öltözött arc ül az asztalnál, nem kellett sokáig találgatnom, hogy rájöjjek, derék mormonok, amerikai egyetemisták – azt nem tudom, mi lelhette őket, én hozzájuk se szóltam, de tíz másodperc múlva már hírük-hamvuk se volt: lehet, hogy nem voltam épp olyan mosolygós kedvemben. Kicsit elbeszélgettem anyámmal – ő viszont egyre azzal érvelt, de hiszen magam is láthattam, milyen csinosan fel voltak öltözve…
IGÉNY A KATONÁS DRILLRE
NÉPSZAVA ONLINE - SZÉP SZÓ
Szerző: BÓTA GÁBOR
2018.03.17.
Hogy be lehet-e dumálni másoknak, ami nincs is, hogy el lehet-e hitetni, azt, ami igencsak ellentétes a valósággal, az mostanában kimondottan aktuális, húsba vágó kérdés. Többek között erről regél Tasnádi István új darabja, a Kartonpapa, amit a székesfehérvári Vörösmarty Színház mutatott be, és a Jurányi Házban vendégszerepelt vele. Tasnádi rendszerint röhögtető bohózatba sűríti a mind dermesztőbb valóságot. Gyakran mintha kicsit el is altatna minket, hogy lám milyen jól és könnyedén szórakozunk, hasunkat fogjuk a nevetéstől, aztán gondos adagolással gyomrosokat húz be, érezteti, hogy az, ami az előbb még nem tűnt különösebben komolynak, nagyon is az.
Így van ez a Kartonpapa esetében ugyancsak, ami az első percekben úgy látszik, hogy leginkább egy férje halálát kiheverni nem tudó, némileg megzakkant asszonyról regél, aki kartonból kivág egy emberalakot, mindenhová azzal megy, beszél hozzá, úgy képzeli, hogy válaszokat is kap, sőt, egyenesen azt állítja, hogy az imént ő vezette az autót.
Mulatságos jelenet, amikor fiával együtt, betoppannak, a testvére lakására. Tóth Ildikó ránc nélküli, gondosan vasalt ruhájú Évája maga a kispolgári disztingváltság, megállapodottság, közhelygyűjteményekben beszél, udvariaskodik. Miközben ott tartja oldalán ezt a kartonalakot, ami mindennek ellentmond, mert maga a megtestesült képtelenség. És lényegében ott tartja másik oldalán a fiát, Zsoltit, aki Kovács Tamás megformálásában nyúlánk, megszeppent srác, egy óriáscsecsemő, az anyja állandóan dresszírozza, utasításokat ad neki szóban, de akár nézésekkel, szemvillanásokkal is.
A másik család sem látszik sokkal különbnek náluk. Férj, feleség és erősen serdülő lányuk, Egyed Attila, Kiss Diána Magdolna, Pálya Pompónia megszemélyesítésében. Már a rokonok érkezése előtt veszekednek, a másik család drilljével szemben ők totálisan szétesettek. Ezt a díszlettervező, Magyarósi Éva remekül érzékelteti azzal, hogy három átlátszó, bezárható, műanyag kuckót alakít ki számukra, ahová akár látványosan duzzogva el tudnak vonulni, ami már-már olyan, mintha kirohannának a világból. Persze ez érzékelteti a szűk lehetőségeket, a fojtogató légkört, és azt, hogy nagyon nem tudnak mit kezdeni egymással. Kárpáti Enikő nekik rendezetlen ruhákat tervezett. A lány éppen ellenkezője a fiúnak, nagyhangúan be nem áll a szája, lázad, végső érvként duzzogva nyargal be a szobájába.
A családmodell persze országmodell is, mint például Spiró György Kvartett című, régen írt, de a Pesti Színházban most is erőteljesen viruló darabja esetében. A szétesettség, a buzgó igyekezet arra, hogy valahogyan próbáljuk összetartani azt, ami már nincs is, a mások áltatása és az önáltatás, de a szemellenző is napi gyakorlat.
Mókás jelenet, amikor a kartonfigurát is odaültetik az asztalhoz, és felszólításra aztán csak mernek neki levest, és mintha egy animátor bábot mozgatna, meg is etetik. És persze mindenki iparkodik úgy tenni, mintha ez a világ lehető legtermészetesebb dolga lenne. Csak közben vannak árulkodó gesztusok, rosszalló grimaszok, amik leleplezőek, ahogy A császár új ruhája című Andersen mesében is bármennyire igyekeznek fegyelmezni magukat az emberek, lerí róluk, hogy meg vannak döbbenve, hogy a király meztelen, csak ezt senki, de senki nem meri mondani. Egy gyanútlanul naiv kisgyerek, akibe még nem táplálták bele a hazug konvenciókat, szükséges ahhoz, hogy közhírré kiáltsa a nyilvánvaló igazságot...
Szerző: BÓTA GÁBOR
2018.03.17.
Így van ez a Kartonpapa esetében ugyancsak, ami az első percekben úgy látszik, hogy leginkább egy férje halálát kiheverni nem tudó, némileg megzakkant asszonyról regél, aki kartonból kivág egy emberalakot, mindenhová azzal megy, beszél hozzá, úgy képzeli, hogy válaszokat is kap, sőt, egyenesen azt állítja, hogy az imént ő vezette az autót.
Mulatságos jelenet, amikor fiával együtt, betoppannak, a testvére lakására. Tóth Ildikó ránc nélküli, gondosan vasalt ruhájú Évája maga a kispolgári disztingváltság, megállapodottság, közhelygyűjteményekben beszél, udvariaskodik. Miközben ott tartja oldalán ezt a kartonalakot, ami mindennek ellentmond, mert maga a megtestesült képtelenség. És lényegében ott tartja másik oldalán a fiát, Zsoltit, aki Kovács Tamás megformálásában nyúlánk, megszeppent srác, egy óriáscsecsemő, az anyja állandóan dresszírozza, utasításokat ad neki szóban, de akár nézésekkel, szemvillanásokkal is.
A másik család sem látszik sokkal különbnek náluk. Férj, feleség és erősen serdülő lányuk, Egyed Attila, Kiss Diána Magdolna, Pálya Pompónia megszemélyesítésében. Már a rokonok érkezése előtt veszekednek, a másik család drilljével szemben ők totálisan szétesettek. Ezt a díszlettervező, Magyarósi Éva remekül érzékelteti azzal, hogy három átlátszó, bezárható, műanyag kuckót alakít ki számukra, ahová akár látványosan duzzogva el tudnak vonulni, ami már-már olyan, mintha kirohannának a világból. Persze ez érzékelteti a szűk lehetőségeket, a fojtogató légkört, és azt, hogy nagyon nem tudnak mit kezdeni egymással. Kárpáti Enikő nekik rendezetlen ruhákat tervezett. A lány éppen ellenkezője a fiúnak, nagyhangúan be nem áll a szája, lázad, végső érvként duzzogva nyargal be a szobájába.
A családmodell persze országmodell is, mint például Spiró György Kvartett című, régen írt, de a Pesti Színházban most is erőteljesen viruló darabja esetében. A szétesettség, a buzgó igyekezet arra, hogy valahogyan próbáljuk összetartani azt, ami már nincs is, a mások áltatása és az önáltatás, de a szemellenző is napi gyakorlat.
Mókás jelenet, amikor a kartonfigurát is odaültetik az asztalhoz, és felszólításra aztán csak mernek neki levest, és mintha egy animátor bábot mozgatna, meg is etetik. És persze mindenki iparkodik úgy tenni, mintha ez a világ lehető legtermészetesebb dolga lenne. Csak közben vannak árulkodó gesztusok, rosszalló grimaszok, amik leleplezőek, ahogy A császár új ruhája című Andersen mesében is bármennyire igyekeznek fegyelmezni magukat az emberek, lerí róluk, hogy meg vannak döbbenve, hogy a király meztelen, csak ezt senki, de senki nem meri mondani. Egy gyanútlanul naiv kisgyerek, akibe még nem táplálták bele a hazug konvenciókat, szükséges ahhoz, hogy közhírré kiáltsa a nyilvánvaló igazságot...
MÁRCIUS 15. ÉS A VÁLASZTÁS: MIT AJÁNLANAK A PÁRTOK AZOKNAK, AKIK NEM HISZNEK AZ ORBÁN-MESÉBEN?
MÉRCE
Szerző: ÁMON KATA
2018.03.18.
Az elmúlt egy-két hétben nem egy, politikában egyébként tájékozott ismerősöm kérdezte meg tőlem, kire is szavazzon, vagy azt, én kire fogok szavazni. Olyan emberekről van szó, akik olvasnak híreket, de egyszerűen képtelenek követni az ellenzéket. Nem csak az a probléma ugyanis, hogy nem tudják, hogyan kellene taktikázni összefogással, nem összefogással – egyáltalán nem ilyen szavazókról van szó –, hanem arról, hogy teljesen elveszítették a fonalat azzal kapcsolatban, hogy melyik választókerületben milyen jelöltek indulnak, kik indulnak együtt és külön, mi várható.
Mondhatnánk, hogy értelmes emberek feccöljenek ebbe egy kicsivel több kutatómunkát, de azért lássuk be, nem az állampolgároktól kellene várni, hogy heti több órát politikai elemzésre szánjanak, és még ha rá is szánnák, akkor sem biztos, hogy messzebbre jutnának, ami a végső döntést, a szavazatukat illeti. Nyilván ez részben a rendszerből is fakad: akár a média-, akár a hirdetési piacot nézzük, teljes a kormánypárti uralom, a megtorlástól való félelem nehézzé teszi azt, hogy ellenzéki pártok vidéki helyszíneken fórumokat tartsanak, stb.
Ez mind adott, de nem jelenti azt, hogy ne tudna sehogyan eljutni a nyilvánossághoz az ellenzék. Ilyen alkalom pl. március 15-e, egy olyan nemzeti ünnep, ami a szabadság eszményéről, annak kiharcolásáról szól. Ilyenkor lehetőség van szélesebb közönséget megszólítani. A választások előtt ennek nem kevesebb a tétje – és ezt minden párt tudja -, mint a mozgósítás a választásra.
Végignézve az ünnepi beszédeken, ez nem feltétlenül látszik. Ha összehasonlítjuk Orbán Viktor, illetve az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek közül Karácsony Gergely, Szél Bernadett és Vona Gábor beszédét, akkor sajnos nem igazán tűnik ki semmiféle politikai vízió vagy közösségkép az ellenzéki oldalon, ami megmozgathatná azokat, akik egyébként szeretnének kormányváltást. Minden beszédben megvannak ennek a csírái, és a választások előtt egy évvel talán ez még rendben is lenne, de most már nagyon nincs...
Szerző: ÁMON KATA
2018.03.18.
Mondhatnánk, hogy értelmes emberek feccöljenek ebbe egy kicsivel több kutatómunkát, de azért lássuk be, nem az állampolgároktól kellene várni, hogy heti több órát politikai elemzésre szánjanak, és még ha rá is szánnák, akkor sem biztos, hogy messzebbre jutnának, ami a végső döntést, a szavazatukat illeti. Nyilván ez részben a rendszerből is fakad: akár a média-, akár a hirdetési piacot nézzük, teljes a kormánypárti uralom, a megtorlástól való félelem nehézzé teszi azt, hogy ellenzéki pártok vidéki helyszíneken fórumokat tartsanak, stb.
Ez mind adott, de nem jelenti azt, hogy ne tudna sehogyan eljutni a nyilvánossághoz az ellenzék. Ilyen alkalom pl. március 15-e, egy olyan nemzeti ünnep, ami a szabadság eszményéről, annak kiharcolásáról szól. Ilyenkor lehetőség van szélesebb közönséget megszólítani. A választások előtt ennek nem kevesebb a tétje – és ezt minden párt tudja -, mint a mozgósítás a választásra.
Végignézve az ünnepi beszédeken, ez nem feltétlenül látszik. Ha összehasonlítjuk Orbán Viktor, illetve az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek közül Karácsony Gergely, Szél Bernadett és Vona Gábor beszédét, akkor sajnos nem igazán tűnik ki semmiféle politikai vízió vagy közösségkép az ellenzéki oldalon, ami megmozgathatná azokat, akik egyébként szeretnének kormányváltást. Minden beszédben megvannak ennek a csírái, és a választások előtt egy évvel talán ez még rendben is lenne, de most már nagyon nincs...
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA, FIGYELJ!
VÁROSI KURÍR - KULTÚRA
Szerző: TAMÁS TIBOR
2018.03.18.
Senki nem állíthatja többé, hogy nem kell cselekednie, hiszen nem olvasott, nem hallott a láthatatlan Magyarország szenvedéséről. Az Igazgyöngy Alapítvány létrehozója és vezetője, L. Ritók Nóra könyvét a legjobb szakértők is egybehangzóan méltatják.
Éhesen, gyógyszer nélkül, teljes kilátástalanságban
“Gyermekek tízezrei élnek ma Magyarországon a 21. századi Európához méltatlan nyomorúságban. Éhesen, gyógyszer nélkül, teljes és végleges kilátástalanságban”
– így ajánlja a könyvet a Tea Kiadó. –
“L. Ritók Nóra megmutatja ennek a legtöbbünk számára láthatatlan világnak a kegyetlen mindennapjait. Rávilágít, hogy az oktatási rendszer miért képtelen a sorsukra hatással lenni, és miért tehetetlen a szociális ellátórendszer a mélyszegénységgel szemben. Személyes hangvételű, megrázó írásaiban nem hallgatja el saját kudarcait és vívódásait sem, melyeket az általa létrehozott, a gyerekeket és környezetüket sikeresen segítő civil szervezet és művészeti iskola működtetésekor nap mint nap átél.”
Ö nem beszél az evangéliumról, hanem egyszerűen éli a rászorulók között
A “Láthatatlan Magyarország” című kötetet olyan kiválóságok dicsérik, mint Ferge Zsuzsa és Vekerdy Tamás.
Méltató soraik mellett találjuk Titusz atya alábbi gondolatait is:
“Gyümölcseiről ismeritek meg a fát!” Sok éve ismerem L. Ritók Nórát, találkoztam vele Berettyóújfalun, Hencidán és meghívtam Pannonhalmára előadni. A szavakon túl, ami teljesen lenyűgöz benne, azok a tettei. Ö nem beszél az evangéliumról, hanem egyszerűen éli a rászorulók között. ”
Titusz atya és L. Ritók Nóra közös munkájáról, és egy kelet-magyarországi cigánysorról induló fiatal csodaszámba menő előrehaladásáról néhány évvel ezelőtt a Vasárnapi Hírek riportjából olvashattunk.
István új sorsot kapott a híres pannonhalmi gimnáziumban
„Két éve egy halmozottan hátrányos helyzetű, roma származású fiút vettünk fel, olyan lemaradásból érkezett, hogy szinte elmondhatatlan… A fiú ma már 11.-es és semmi probléma nincs vele” – mondta el a 2015-ös riportban Hardi Titusz, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója.
István “…érkezett „legmesszebbről” Pannonhalmára. Egy Hajdú-Bihar megyei faluban nőtt fel három testvérével, de miután tízéves korában elveszítette édesanyját, vizet hordott, kapált, nevelgette testvéreit. Arról beszélt a riporternek, Krausz Viktóriának, hogy a sok nélkülözés közepette leginkább maga a gyerekkor hiányzott neki. „Ki akarok törni az előítéletekből. Tudom, ehhez sok kitartás és erő kell, de szeretnék továbbtanulni, és majd történelemtanár lenni. A családomon kívül szeretném, ha Nóri néni is büszke lenne rám” – mondta István, utalva arra, hogy L. Ritók Nóra pedagógus, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője figyelt fel rá, és az ő segítségével, valamint egy budapesti támogatónak köszönhetően járhatott a pannonhalmi gimnáziumba.
„Eleinte nagyon nehéz volt, kilógtam innen, de az osztálytársaim rengeteget segítettek. Egyszer-kétszer volt, aki lecigányozott, de nem szóltam vissza és árulkodni sem mentem. Ma már teljesen elfogadnak, sok barátom van, a budapesti pártfogómnak köszönhetően ugyanolyan ruhákba járok, mint ők, és nagyjából utolértem őket a tanulásban is. Nyáron levendulát arattam, a pénzt pedig hazaadtam, jó lenne, ha a testvéreim is tanulnának.”
A mennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, velem cselekedtétek meg (Máté 25: 31-46;)
Vekerdy Tamás, a kiváló pszichológus, gyermeknevelési és oktatási szakértő írja L. Ritók Nóra munkájáról:
“Magát kereszténynek/keresztyénnek valló Magyarország kormánya figyelj, itt valaki prédikál! A textus a názáreti zsidó mester szava, akit te istenednek vallasz:
“…éheztem és ennem adtatok; szomjúhoztam és innom adtatok; jövevény voltam és befogadtatok engem; mezítelen voltam és felruháztatok…Akkor felelnek majd neki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény voltál és befogadtunk volna?… Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, velem cselekedtétek meg.” (Máté 25: 31-46; Az utolsó ítéletről)
Ezek az igazak, ők jobbkéz felől állnak, és felvétetnek az Atya birodalmába; balkéz felől állnak azok, akik nem ismerték fel a legkisebbekben a legnagyobbat. Vettetnek az örök tűzre.
Olvassátok hát a prédikációt a mindennapok pontos példáival. Nektek szól, több mint 300 oldalon.
És döntsétek el – ha hiszitek a hiteteket: ti melyik oldalra szeretnétek kerülni.”
Szerző: TAMÁS TIBOR
2018.03.18.
Éhesen, gyógyszer nélkül, teljes kilátástalanságban
“Gyermekek tízezrei élnek ma Magyarországon a 21. századi Európához méltatlan nyomorúságban. Éhesen, gyógyszer nélkül, teljes és végleges kilátástalanságban”
– így ajánlja a könyvet a Tea Kiadó. –
“L. Ritók Nóra megmutatja ennek a legtöbbünk számára láthatatlan világnak a kegyetlen mindennapjait. Rávilágít, hogy az oktatási rendszer miért képtelen a sorsukra hatással lenni, és miért tehetetlen a szociális ellátórendszer a mélyszegénységgel szemben. Személyes hangvételű, megrázó írásaiban nem hallgatja el saját kudarcait és vívódásait sem, melyeket az általa létrehozott, a gyerekeket és környezetüket sikeresen segítő civil szervezet és művészeti iskola működtetésekor nap mint nap átél.”
Ö nem beszél az evangéliumról, hanem egyszerűen éli a rászorulók között
A “Láthatatlan Magyarország” című kötetet olyan kiválóságok dicsérik, mint Ferge Zsuzsa és Vekerdy Tamás.
Méltató soraik mellett találjuk Titusz atya alábbi gondolatait is:
“Gyümölcseiről ismeritek meg a fát!” Sok éve ismerem L. Ritók Nórát, találkoztam vele Berettyóújfalun, Hencidán és meghívtam Pannonhalmára előadni. A szavakon túl, ami teljesen lenyűgöz benne, azok a tettei. Ö nem beszél az evangéliumról, hanem egyszerűen éli a rászorulók között. ”
Titusz atya és L. Ritók Nóra közös munkájáról, és egy kelet-magyarországi cigánysorról induló fiatal csodaszámba menő előrehaladásáról néhány évvel ezelőtt a Vasárnapi Hírek riportjából olvashattunk.
István új sorsot kapott a híres pannonhalmi gimnáziumban
„Két éve egy halmozottan hátrányos helyzetű, roma származású fiút vettünk fel, olyan lemaradásból érkezett, hogy szinte elmondhatatlan… A fiú ma már 11.-es és semmi probléma nincs vele” – mondta el a 2015-ös riportban Hardi Titusz, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója.
István “…érkezett „legmesszebbről” Pannonhalmára. Egy Hajdú-Bihar megyei faluban nőtt fel három testvérével, de miután tízéves korában elveszítette édesanyját, vizet hordott, kapált, nevelgette testvéreit. Arról beszélt a riporternek, Krausz Viktóriának, hogy a sok nélkülözés közepette leginkább maga a gyerekkor hiányzott neki. „Ki akarok törni az előítéletekből. Tudom, ehhez sok kitartás és erő kell, de szeretnék továbbtanulni, és majd történelemtanár lenni. A családomon kívül szeretném, ha Nóri néni is büszke lenne rám” – mondta István, utalva arra, hogy L. Ritók Nóra pedagógus, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője figyelt fel rá, és az ő segítségével, valamint egy budapesti támogatónak köszönhetően járhatott a pannonhalmi gimnáziumba.
„Eleinte nagyon nehéz volt, kilógtam innen, de az osztálytársaim rengeteget segítettek. Egyszer-kétszer volt, aki lecigányozott, de nem szóltam vissza és árulkodni sem mentem. Ma már teljesen elfogadnak, sok barátom van, a budapesti pártfogómnak köszönhetően ugyanolyan ruhákba járok, mint ők, és nagyjából utolértem őket a tanulásban is. Nyáron levendulát arattam, a pénzt pedig hazaadtam, jó lenne, ha a testvéreim is tanulnának.”
A mennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, velem cselekedtétek meg (Máté 25: 31-46;)
Vekerdy Tamás, a kiváló pszichológus, gyermeknevelési és oktatási szakértő írja L. Ritók Nóra munkájáról:
“Magát kereszténynek/keresztyénnek valló Magyarország kormánya figyelj, itt valaki prédikál! A textus a názáreti zsidó mester szava, akit te istenednek vallasz:
“…éheztem és ennem adtatok; szomjúhoztam és innom adtatok; jövevény voltam és befogadtatok engem; mezítelen voltam és felruháztatok…Akkor felelnek majd neki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény voltál és befogadtunk volna?… Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, velem cselekedtétek meg.” (Máté 25: 31-46; Az utolsó ítéletről)
Ezek az igazak, ők jobbkéz felől állnak, és felvétetnek az Atya birodalmába; balkéz felől állnak azok, akik nem ismerték fel a legkisebbekben a legnagyobbat. Vettetnek az örök tűzre.
Olvassátok hát a prédikációt a mindennapok pontos példáival. Nektek szól, több mint 300 oldalon.
És döntsétek el – ha hiszitek a hiteteket: ti melyik oldalra szeretnétek kerülni.”
ORBÁN RENDSZERÉT MÁR CSAK A FÉLELEM TARTJA ÖSSZE
HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: TÓTH RICHÁRD
2018.03.18.
Mi történik akkor, amikor a gránitszilárdságúnak mutatott hegyről kiderül, hogy valójában üvegből van? Az Orbán-rezsim most megmutatja törekény oldalát, tehát harcba hívják azokat, akik felépítették azt. A hvg.hu heti politikai pillanatfotója.
Abba kellene hagyni ezt az elemi iskolai szintű sorosozást, a magyar társadalom ennél intelligensebb.
Ezt mondta Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője a hódmezővásárhelyi Fidesz-vereség után a Sajtóklubban, majd nem telt el egy hónap, ő pedig széles mosollyal tapsolt Orbán március 15-i beszéde alatt, amikor a miniszterelnök olyanokat mondott, mint:
"és most hazaküldjük Gyuri bácsit is a hálózatával egyetemben. Arra kérünk, menj vissza Amerikába, és boldogítsd inkább az amerikaiakat."
Óvnék mindenkit, kétségbeesett ellenzéki politikusokat, erős képzelőerővel rendelkező olvasókat, rémképeket látó nyugatiakat, hogy az Orbán-rezsimet diktatúrázzák, ezzel csak saját felvett pozícióikat gyengítik. A 2010 óta létező Nemzeti Együttműködés Rendszere egy autokrációba csúszó demokrácia, ami legkésőbb 2015 óta három lábon áll – Brüsszel, Soros, menekültek –, de egyetlen gyökérből ágazik szét: a félelemből. A rendszer legitimáló ereje az erre az alapvető érzelemre építés, miközben azok is félnek, akik hatalmon vannak.
Hódmezővásárhely után, Orbán március 15-i beszéde előtt (amit még véletlenül se gondoljunk ünnepi beszédnek), a Fidesz folyamatosan kapta az ütéseket – az Elios-botrány pörgött tovább, kiderült, hogy Semjén Zsolt Svédországba jár luxusvadászatokra, Kósa Lajos pedig pénzügyileg került közelebbi viszonyba egy jó eséllyel szélhámos nőhöz. A kormánypártokat ugyan ciklus közben is érték pofonok (Rogán Antal helikopterezése és Matolcsy György viselt dolgai), de van egy nagy különbség az akkori és a mostani botrányok kezelésében: amíg korábban a Fidesz és a KDNP jobbnak látta azt a védekezést választani, hogy rejtegetik botrányos szereplőiket (nehogy a média kereszttüze a bukásukat okozza), most folyamatosan szerepeltetik Lázárt, Semjént és Kósát is – félve attól, ha nem így tennének, az beismeréssel ér fel, és egy hónappal a választások előtt már nem lehet változtatni a kampány stratégiáján...
Szerző: TÓTH RICHÁRD
2018.03.18.
Abba kellene hagyni ezt az elemi iskolai szintű sorosozást, a magyar társadalom ennél intelligensebb.
Ezt mondta Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője a hódmezővásárhelyi Fidesz-vereség után a Sajtóklubban, majd nem telt el egy hónap, ő pedig széles mosollyal tapsolt Orbán március 15-i beszéde alatt, amikor a miniszterelnök olyanokat mondott, mint:
"és most hazaküldjük Gyuri bácsit is a hálózatával egyetemben. Arra kérünk, menj vissza Amerikába, és boldogítsd inkább az amerikaiakat."
Óvnék mindenkit, kétségbeesett ellenzéki politikusokat, erős képzelőerővel rendelkező olvasókat, rémképeket látó nyugatiakat, hogy az Orbán-rezsimet diktatúrázzák, ezzel csak saját felvett pozícióikat gyengítik. A 2010 óta létező Nemzeti Együttműködés Rendszere egy autokrációba csúszó demokrácia, ami legkésőbb 2015 óta három lábon áll – Brüsszel, Soros, menekültek –, de egyetlen gyökérből ágazik szét: a félelemből. A rendszer legitimáló ereje az erre az alapvető érzelemre építés, miközben azok is félnek, akik hatalmon vannak.
Hódmezővásárhely után, Orbán március 15-i beszéde előtt (amit még véletlenül se gondoljunk ünnepi beszédnek), a Fidesz folyamatosan kapta az ütéseket – az Elios-botrány pörgött tovább, kiderült, hogy Semjén Zsolt Svédországba jár luxusvadászatokra, Kósa Lajos pedig pénzügyileg került közelebbi viszonyba egy jó eséllyel szélhámos nőhöz. A kormánypártokat ugyan ciklus közben is érték pofonok (Rogán Antal helikopterezése és Matolcsy György viselt dolgai), de van egy nagy különbség az akkori és a mostani botrányok kezelésében: amíg korábban a Fidesz és a KDNP jobbnak látta azt a védekezést választani, hogy rejtegetik botrányos szereplőiket (nehogy a média kereszttüze a bukásukat okozza), most folyamatosan szerepeltetik Lázárt, Semjént és Kósát is – félve attól, ha nem így tennének, az beismeréssel ér fel, és egy hónappal a választások előtt már nem lehet változtatni a kampány stratégiáján...
BÚCSÚ KÉT TANTESTÜLETTŐL
ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: D. MAGYARI IMRE
2018.03.14.
Az a nóta szól... az oktatási reform szükségességéről...
(Bereményi Géza–Cseh Tamás: Háromnegyed 1 van)
Kint voltam két éve a Tanítanék Mozgalom Kossuth téri esernyős tanártüntetésén 2016. február 13-án, kint voltam most is ugyanott 2018. január 28-án, ahol a mozgalom vezetői, Pilcz Olivér, Sulyok Blanka és Törley Katalin bejelentették az Oktatási minimum elkészültét – a dokumentumot pár nap múlva alá is írták kilenc ellenzéki párt képviselői (a Jobbik kiszállt). A Független Diákparlament szervezte január 18-i és február 23-i tüntetésekre, sajnos, nem tudtam elmenni, de remélem, tüntetési deficitem korrigálható, március 15-én ott leszek. És örömmel látom, hogy a fiatalok nem bénáznak, megkeresték az Országos Diák Tanácsot (tagjai nehéz döntés előtt állnak), mozgalmat alapítanak, miniszterelnök-jelölti vitát szerveznek (a Jobbik beszállt). Szívből drukkolok nekik, ahogy a Tanítanék vezetőinek is.
Magam is tanítanék.
Tanítottam volna.
Ugyan lassan négy éve nem dolgozom már tanárként, úgy rúgtak ki a Kisképzőből, hogy a lábam nem érte a földet, de ettől az apróságtól eltekintve tanárnak érzem magam. Szörnyű látnom, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere nem tud mit kezdeni a diákokkal és a pedagógusokkal, nem is akar. És úgy általában a magyar emberekkel, akikre folyvást hivatkozik. A néppel. A lakossággal. Mindenesetre kussoljanak. Mindenki kussoljon.
Tanítanék, tüntetnék, tiltakozom
Ott álltam, állok ezeken a tüntetéseken, noha egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy sok értelme van ott állnom, állnunk, tüntetnünk, leveleket, kiáltványokat, pontokat, minimumokat fogalmaznunk. Sőt arról vagyok meggyőződve, hogy szinte teljesen feleslegesen állunk ott, most januárban sokkal kevesebben is jöttek el, mint két éve, elfáradunk, apatikussá válunk, netán félni kezdünk, van mitől. Tudnunk kell – ez a minimum minimuma –, hogy ez a kormány nem fog bennünket soha partnernek tekinteni, eszménye az intézményesített rabszolgaképzés, nem feledkezve meg a hajcsárképzésről sem. Az oktatásügy és az ország irányítói azonban egyáltalán nem figyelnek arra – semmire sem figyelnek hatalmuk megtartásán és vagyonuk gyarapításán túl, ezekért viszont mindenre hajlandóak –, amit a köz- és felsőoktatásban dolgozók és képviselőik, amit az oktatáskutatók, oktatásszociológusok egyre dühösebben és egyre kétségbeesettebben mondanak. Pillanatnyilag – pillanatnyilag! – hiába minden, hiába a Zöld könyv a magyar közoktatás megújításáért (ez még 2008-ban készült), hiába a Fehér könyv az oktatásról (2013; az unió oktatási stratégiájának egyik alapdokumentuma is ezt a címet viseli, az még 1995-ben jelent meg), hiába a Kockás könyv (2016), az Oktatási minimum (2018), tágabban véve hiába a Magyar Bálint szerkesztette, immár háromkötetes Magyar polip (2013, 2014, 2015), a 2016-os, Antal Attila és Földes György összeállította Holtpont vagy a 2017-es, Jakab András és Urbán László-féle Hegymenet, hiába mindenféle Fehér, Halványzöld és Sötétzöld könyvek, pláne Oktatási maximumok. A kormány süket és (szín)vak, legalábbis annak tetteti magát, és azt teszi, amit a saját, igencsak pragmatikus érdekei szempontjából jónak lát (elbizakodottsága okozhatja vesztét, a régi jó hübrisz).
Ugyanakkor mégsem felesleges kimennünk a térre, mégsem felesleges cikkeket, tanulmányokat, könyveket írni, egyáltalán nem az. Egyrészt nem tűrhető némán, hogy az egyre diktatórikusabb hatalom cinikusan és magabiztosan bármit megtegyen velünk, azt hihesse, hogy bármit megtehet. Igaz, azt hiszi, s ráadásul mindennapi rombolásához – ezen mindig meg tudok döbbenni, pedig láttam már ilyet – meg is találja a maga elvtelen talpnyalóit. Még hiheti. De épp ezért van ott a helyünk. Ha van értelmiségi kötelesség, az a gondolkodás, az ellenállás fel nem adása. Szeretem Brecht Utódainkhoz című versét, különösen ezt a két sorát (nem véletlenül Eörsi István fordításában idézem): „Nem tehettem sokat. De nélkülem az uralmon levők / Biztosabban ülnének helyükön, ezt remélem.”
Egyrészt tehát szimbolikus jelentősége van annak, hogy ott állunk.
Másrészt igenis készülni kell.
Egyszer, valószínűleg sokára, nem most, az én hatvanas korosztályom talán már meg sem éri, de ennek a rendszernek, ennek a rendszernek is vége lesz. (A Fidesz hódmezővásárhelyi vereségétől én nem bíznám el magam, de sosem szerettem volna még ennyire, hogy tévedjek.) És akkor elő lehet venni a Zöld könyvet, a Fehér könyvet, a Kockás könyvet... Nem mintha Kompországban bármikor is sok ok lehetne a reménykedésre, de valamivel jobb idők, azok jöhetnek.
Kiváló emberek írnak az oktatásról, reális megoldási lehetőségeket is javasolnak, oktatáskutatók, pedagógusok, pszichológusok, újságírók. Nem is kevesen: Andor Mihály, Csapó Benő, Galló Istvánné, Gyarmathy Éva, Kenesei István, Mendrey László, Nahalka István, Ónody-Molnár Dóra, Polónyi István, Radó Péter, Szüdi János, Trencsényi László, Vekerdy Tamás és még jó néhányan. Azért annyira nem sokan, az egyszerre a túlélésre és a haszonra játszó kelet-európai sunyi alattvalói, švejki mentalitás rengeteg embert áthat, ami Orbán Viktor sikerének is egyik magyarázata. Én most csak néhány hangulatos alulnézeti képet villantok fel, tán ez sincs minden tanulság nélkül...
Szerző: D. MAGYARI IMRE
2018.03.14.
(Bereményi Géza–Cseh Tamás: Háromnegyed 1 van)
Kint voltam két éve a Tanítanék Mozgalom Kossuth téri esernyős tanártüntetésén 2016. február 13-án, kint voltam most is ugyanott 2018. január 28-án, ahol a mozgalom vezetői, Pilcz Olivér, Sulyok Blanka és Törley Katalin bejelentették az Oktatási minimum elkészültét – a dokumentumot pár nap múlva alá is írták kilenc ellenzéki párt képviselői (a Jobbik kiszállt). A Független Diákparlament szervezte január 18-i és február 23-i tüntetésekre, sajnos, nem tudtam elmenni, de remélem, tüntetési deficitem korrigálható, március 15-én ott leszek. És örömmel látom, hogy a fiatalok nem bénáznak, megkeresték az Országos Diák Tanácsot (tagjai nehéz döntés előtt állnak), mozgalmat alapítanak, miniszterelnök-jelölti vitát szerveznek (a Jobbik beszállt). Szívből drukkolok nekik, ahogy a Tanítanék vezetőinek is.
Magam is tanítanék.
Tanítottam volna.
Ugyan lassan négy éve nem dolgozom már tanárként, úgy rúgtak ki a Kisképzőből, hogy a lábam nem érte a földet, de ettől az apróságtól eltekintve tanárnak érzem magam. Szörnyű látnom, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere nem tud mit kezdeni a diákokkal és a pedagógusokkal, nem is akar. És úgy általában a magyar emberekkel, akikre folyvást hivatkozik. A néppel. A lakossággal. Mindenesetre kussoljanak. Mindenki kussoljon.
Tanítanék, tüntetnék, tiltakozom
Ott álltam, állok ezeken a tüntetéseken, noha egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy sok értelme van ott állnom, állnunk, tüntetnünk, leveleket, kiáltványokat, pontokat, minimumokat fogalmaznunk. Sőt arról vagyok meggyőződve, hogy szinte teljesen feleslegesen állunk ott, most januárban sokkal kevesebben is jöttek el, mint két éve, elfáradunk, apatikussá válunk, netán félni kezdünk, van mitől. Tudnunk kell – ez a minimum minimuma –, hogy ez a kormány nem fog bennünket soha partnernek tekinteni, eszménye az intézményesített rabszolgaképzés, nem feledkezve meg a hajcsárképzésről sem. Az oktatásügy és az ország irányítói azonban egyáltalán nem figyelnek arra – semmire sem figyelnek hatalmuk megtartásán és vagyonuk gyarapításán túl, ezekért viszont mindenre hajlandóak –, amit a köz- és felsőoktatásban dolgozók és képviselőik, amit az oktatáskutatók, oktatásszociológusok egyre dühösebben és egyre kétségbeesettebben mondanak. Pillanatnyilag – pillanatnyilag! – hiába minden, hiába a Zöld könyv a magyar közoktatás megújításáért (ez még 2008-ban készült), hiába a Fehér könyv az oktatásról (2013; az unió oktatási stratégiájának egyik alapdokumentuma is ezt a címet viseli, az még 1995-ben jelent meg), hiába a Kockás könyv (2016), az Oktatási minimum (2018), tágabban véve hiába a Magyar Bálint szerkesztette, immár háromkötetes Magyar polip (2013, 2014, 2015), a 2016-os, Antal Attila és Földes György összeállította Holtpont vagy a 2017-es, Jakab András és Urbán László-féle Hegymenet, hiába mindenféle Fehér, Halványzöld és Sötétzöld könyvek, pláne Oktatási maximumok. A kormány süket és (szín)vak, legalábbis annak tetteti magát, és azt teszi, amit a saját, igencsak pragmatikus érdekei szempontjából jónak lát (elbizakodottsága okozhatja vesztét, a régi jó hübrisz).
Ugyanakkor mégsem felesleges kimennünk a térre, mégsem felesleges cikkeket, tanulmányokat, könyveket írni, egyáltalán nem az. Egyrészt nem tűrhető némán, hogy az egyre diktatórikusabb hatalom cinikusan és magabiztosan bármit megtegyen velünk, azt hihesse, hogy bármit megtehet. Igaz, azt hiszi, s ráadásul mindennapi rombolásához – ezen mindig meg tudok döbbenni, pedig láttam már ilyet – meg is találja a maga elvtelen talpnyalóit. Még hiheti. De épp ezért van ott a helyünk. Ha van értelmiségi kötelesség, az a gondolkodás, az ellenállás fel nem adása. Szeretem Brecht Utódainkhoz című versét, különösen ezt a két sorát (nem véletlenül Eörsi István fordításában idézem): „Nem tehettem sokat. De nélkülem az uralmon levők / Biztosabban ülnének helyükön, ezt remélem.”
Egyrészt tehát szimbolikus jelentősége van annak, hogy ott állunk.
Másrészt igenis készülni kell.
Egyszer, valószínűleg sokára, nem most, az én hatvanas korosztályom talán már meg sem éri, de ennek a rendszernek, ennek a rendszernek is vége lesz. (A Fidesz hódmezővásárhelyi vereségétől én nem bíznám el magam, de sosem szerettem volna még ennyire, hogy tévedjek.) És akkor elő lehet venni a Zöld könyvet, a Fehér könyvet, a Kockás könyvet... Nem mintha Kompországban bármikor is sok ok lehetne a reménykedésre, de valamivel jobb idők, azok jöhetnek.
Kiváló emberek írnak az oktatásról, reális megoldási lehetőségeket is javasolnak, oktatáskutatók, pedagógusok, pszichológusok, újságírók. Nem is kevesen: Andor Mihály, Csapó Benő, Galló Istvánné, Gyarmathy Éva, Kenesei István, Mendrey László, Nahalka István, Ónody-Molnár Dóra, Polónyi István, Radó Péter, Szüdi János, Trencsényi László, Vekerdy Tamás és még jó néhányan. Azért annyira nem sokan, az egyszerre a túlélésre és a haszonra játszó kelet-európai sunyi alattvalói, švejki mentalitás rengeteg embert áthat, ami Orbán Viktor sikerének is egyik magyarázata. Én most csak néhány hangulatos alulnézeti képet villantok fel, tán ez sincs minden tanulság nélkül...
SZEGREGÁCIÓ
OFOE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2018.03.17.
Sokszor írom le én is, hogy a szegregált iskolákban a pedagógusok eszköztelenek. Mert nem bírnak a begyűrűző problémákkal, amit a szegregált környezetben, generációs szegénységben élő gyerekek magukkal hoznak. De egyre gyakrabban úgy érzem: kiürültek ezek a szavak. Konkrét történet nélkül valami általános, távoli, homályos kép sejlik csak fel, ami nem is olyan rémisztő, és amivel nem kell törődni. Senkinek.
De tudom azt is, hogy a történetekkel csínján kell bánni. Mert erősítik a sztereotípiákat, a „na ugye, hogy ezekkel nem lehet semmit...”reakciókat. Növelik a gyűlöletet, és ezt végképp nem akarom, hiszen az már így is túl nagy.
Mégis, muszáj leírnom. Mert a baj óriási, s ezt a szegregáció elszabadulása az utóbbi években felerősítette. A peremre szorult csoportok maguk között maradtak. Otthon is, és az iskolában is. Azzal a kommunikációval, azzal a viszonyulással, ami gátja az integrációnak. Nincs kortársminta. És nem szolgál mintául a kiégett pedagógus sem. Semmilyen minta nincs, csak amit ők maguk adnak egymásnak.
Ezt tudva nézzük ezt a történetet:
„Tanárnéni! Cs. csúnyát mondott nekem!”-mondja a kisfiú. „Ne ismételd meg, légy szíves!”- kérem, hogy ne fokozzuk tovább. „Megmondom én, mit mondtam!”-ugrik fel Cs., megerősítésként ököllel a mellkasára üt. „Azt, hogy leszakítom a fejit, meg hazamegyek hozzájuk, és megb….az anyját.” És nyomatékként még egy íves rúgással a másik feje felé mozdul.
Néhányan az osztályból felkapják a fejüket, kíváncsiak mit lépek majd, mások dolgoznak tovább, megszokták, nem szenzáció már számukra az efféle. Próbálom, próbálnám kezelni a helyzetet, de szavaim hatás nélkül pattannak le róla. Már csak megnyugtatni szeretném, hiszen érzem, a feszültség szinte vibrál benne, egy percre sem vehetem le róla a szemem, mert biztosan beleköt valakibe. Az óra végéig leköt. A többiekre alig marad figyelmem.
De mit is mondhatnék, ami hat rá? Mondjam, hogy ezt meg kell beszélnem a szüleivel?
Talán ők a hibásak? A család? Az apja, aki évek óta börtönben van? Jól emlékszem a filmbe illő jelentre, mikor a faluból elvitték a rendőrök a napok óta bujkálót. Vagy az anyja? Ma is beleborzongok a szavaiba, mikor arról mesélt, hogy az előző párja hogy verte ki a fogait egy verekedésben... „De én sem maradtam adósa!”-mondta nevetve. És nem értette, hogy én miért nem nevetek. Vagy azok, akik még körülötte vannak a valószerűtlenül kicsi, romos házban, ahol az áram az egyetlen, ami a 21. századi világhoz köti őket?
Vagy lehet, hogy a média a hibás? A tévéből vett minta? A gyilkolós-verekedős filmek, amiket késő éjszakába nyúlóan félve, remegve néz, és ebből vesz át viszonyulásokat másokhoz, a világhoz? Vagy a Facebook? Ahol ömlenek a trágár kommentek, megosztások?
Az iskola a hibás? Mert nem képes rendre szoktatni a gyerekeket? Megfelelő kommunikációra, szabálytudatra, viszonyulásra nevelni őket? Mit tehet az a tanár, akinek az osztályában minden gyerek hasonló? De ha csak egy-kettő is, azokkal mit legyen? Tanácsolják el őket? Hová? Ott mi lesz majd velük? Ki tudja kezelni ezt az egészet segítő szakemberek nélkül?
A központi oktatásirányítók hibásak? Mert azt hiszik, hogy amit az íróasztalnál előírnak, az mindenhol az országban működik?
Áthárítható-e ez a felelősség a helyzettel boldogulni nem tudó pedagógusra? Ez a pedagógus kap-e segítséget, plusztámogatást vagy bármi egyebet?
Vagy a gyermekvédelmi rendszer a hibás? Miért hagyják ezeket a problémás gyerekeket a családban? Miért nem emelik ki őket onnan? Hová emeljék? Ezekkel a sérülésekkel, beidegződésekkel hol boldogulnak majd velük? Bárhova kerülnek, cipelik magukkal előző kis életük minden sérülését és az ennek során rögzült valamennyi reakciójukat.
Vagy talán a globalizáció okolható? Hiszen mindenhol csökken a felnőttek tekintélye, a gyerekek szófogadatlanok, feszültek, a szülők nem bírnak velük, az iskolától várják, hogy megoldja a gondokat.
De a legegyszerűbb kijelenteni, hogy maga a gyerek a hibás. Mind a nyolc évével. Mert ilyen. Mert ilyenné vált.
Ma a szegregált iskolákban az ilyen esetek a nap minden percében előfordulhatnak. Hallom néha a gyerekek beszélgetését. Olyan történetekkel, amit a korábbi iskolában sosem tudtam volna elképzelni.
Az egyik iskolát végigkövettem. Az integrált iskola volt. És nem voltak ilyen problémák. Ott volt másik kortársminta, más volt a kortársközösség, mások voltak a pedagógusok is. Végignéztem, ahogy a megnyílt másik iskola, és sorban átkerültek oda a jó társadalmi státuszú gyerekek. Nyolc év alatt szegregált intézménnyé vált. És minden megváltozott. A gyerekek is, a pedagógusok is. Más lett az iskola légköre, fizikai környezete, szellemisége, rejtett tanterve.
Kérdezem az egyik cigány szülőt, hogy mi a véleménye erről. „Az a baj, hogy így egymástól csak a rosszat tanulják. Ha látna mást, aki másképp beszél… akinek mások az élményei, a tapasztalatai. Akkor lenne esély, hogy ahhoz húzzon. De így? Így csak azt látja, éli, amit otthon. Mert ugyanaz van az iskolában is.” – mondja.
A szegregáció tönkre teszi az oktatási rendszert, a pedagógust és a gyerekeket is. Azt állítani, hogy ez spontán dolog, és nem lehet mit tenni ellene, egyszerűen nem igaz. Mindig lehet tenni valamit. De ezt megoldani csak központi szabályozás képes. Mert a szülő, aki számára a gyereke a legfontosabb, magától sosem fog az integrált oktatás felé lépni. Nem fogja a saját gyerekét beáldozni.
Szerintem egy felelős van a történetben. Az pedig az állam. Akinek egy esélyteremtő iskolarendszert kellene fenntartani. Ehelyett engedi, sőt támogatja is az oktatási szegregációt.
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2018.03.17.
De tudom azt is, hogy a történetekkel csínján kell bánni. Mert erősítik a sztereotípiákat, a „na ugye, hogy ezekkel nem lehet semmit...”reakciókat. Növelik a gyűlöletet, és ezt végképp nem akarom, hiszen az már így is túl nagy.
Mégis, muszáj leírnom. Mert a baj óriási, s ezt a szegregáció elszabadulása az utóbbi években felerősítette. A peremre szorult csoportok maguk között maradtak. Otthon is, és az iskolában is. Azzal a kommunikációval, azzal a viszonyulással, ami gátja az integrációnak. Nincs kortársminta. És nem szolgál mintául a kiégett pedagógus sem. Semmilyen minta nincs, csak amit ők maguk adnak egymásnak.
Ezt tudva nézzük ezt a történetet:
„Tanárnéni! Cs. csúnyát mondott nekem!”-mondja a kisfiú. „Ne ismételd meg, légy szíves!”- kérem, hogy ne fokozzuk tovább. „Megmondom én, mit mondtam!”-ugrik fel Cs., megerősítésként ököllel a mellkasára üt. „Azt, hogy leszakítom a fejit, meg hazamegyek hozzájuk, és megb….az anyját.” És nyomatékként még egy íves rúgással a másik feje felé mozdul.
Néhányan az osztályból felkapják a fejüket, kíváncsiak mit lépek majd, mások dolgoznak tovább, megszokták, nem szenzáció már számukra az efféle. Próbálom, próbálnám kezelni a helyzetet, de szavaim hatás nélkül pattannak le róla. Már csak megnyugtatni szeretném, hiszen érzem, a feszültség szinte vibrál benne, egy percre sem vehetem le róla a szemem, mert biztosan beleköt valakibe. Az óra végéig leköt. A többiekre alig marad figyelmem.
De mit is mondhatnék, ami hat rá? Mondjam, hogy ezt meg kell beszélnem a szüleivel?
Talán ők a hibásak? A család? Az apja, aki évek óta börtönben van? Jól emlékszem a filmbe illő jelentre, mikor a faluból elvitték a rendőrök a napok óta bujkálót. Vagy az anyja? Ma is beleborzongok a szavaiba, mikor arról mesélt, hogy az előző párja hogy verte ki a fogait egy verekedésben... „De én sem maradtam adósa!”-mondta nevetve. És nem értette, hogy én miért nem nevetek. Vagy azok, akik még körülötte vannak a valószerűtlenül kicsi, romos házban, ahol az áram az egyetlen, ami a 21. századi világhoz köti őket?
Vagy lehet, hogy a média a hibás? A tévéből vett minta? A gyilkolós-verekedős filmek, amiket késő éjszakába nyúlóan félve, remegve néz, és ebből vesz át viszonyulásokat másokhoz, a világhoz? Vagy a Facebook? Ahol ömlenek a trágár kommentek, megosztások?
Az iskola a hibás? Mert nem képes rendre szoktatni a gyerekeket? Megfelelő kommunikációra, szabálytudatra, viszonyulásra nevelni őket? Mit tehet az a tanár, akinek az osztályában minden gyerek hasonló? De ha csak egy-kettő is, azokkal mit legyen? Tanácsolják el őket? Hová? Ott mi lesz majd velük? Ki tudja kezelni ezt az egészet segítő szakemberek nélkül?
A központi oktatásirányítók hibásak? Mert azt hiszik, hogy amit az íróasztalnál előírnak, az mindenhol az országban működik?
Áthárítható-e ez a felelősség a helyzettel boldogulni nem tudó pedagógusra? Ez a pedagógus kap-e segítséget, plusztámogatást vagy bármi egyebet?
Vagy a gyermekvédelmi rendszer a hibás? Miért hagyják ezeket a problémás gyerekeket a családban? Miért nem emelik ki őket onnan? Hová emeljék? Ezekkel a sérülésekkel, beidegződésekkel hol boldogulnak majd velük? Bárhova kerülnek, cipelik magukkal előző kis életük minden sérülését és az ennek során rögzült valamennyi reakciójukat.
Vagy talán a globalizáció okolható? Hiszen mindenhol csökken a felnőttek tekintélye, a gyerekek szófogadatlanok, feszültek, a szülők nem bírnak velük, az iskolától várják, hogy megoldja a gondokat.
De a legegyszerűbb kijelenteni, hogy maga a gyerek a hibás. Mind a nyolc évével. Mert ilyen. Mert ilyenné vált.
Ma a szegregált iskolákban az ilyen esetek a nap minden percében előfordulhatnak. Hallom néha a gyerekek beszélgetését. Olyan történetekkel, amit a korábbi iskolában sosem tudtam volna elképzelni.
Az egyik iskolát végigkövettem. Az integrált iskola volt. És nem voltak ilyen problémák. Ott volt másik kortársminta, más volt a kortársközösség, mások voltak a pedagógusok is. Végignéztem, ahogy a megnyílt másik iskola, és sorban átkerültek oda a jó társadalmi státuszú gyerekek. Nyolc év alatt szegregált intézménnyé vált. És minden megváltozott. A gyerekek is, a pedagógusok is. Más lett az iskola légköre, fizikai környezete, szellemisége, rejtett tanterve.
Kérdezem az egyik cigány szülőt, hogy mi a véleménye erről. „Az a baj, hogy így egymástól csak a rosszat tanulják. Ha látna mást, aki másképp beszél… akinek mások az élményei, a tapasztalatai. Akkor lenne esély, hogy ahhoz húzzon. De így? Így csak azt látja, éli, amit otthon. Mert ugyanaz van az iskolában is.” – mondja.
A szegregáció tönkre teszi az oktatási rendszert, a pedagógust és a gyerekeket is. Azt állítani, hogy ez spontán dolog, és nem lehet mit tenni ellene, egyszerűen nem igaz. Mindig lehet tenni valamit. De ezt megoldani csak központi szabályozás képes. Mert a szülő, aki számára a gyereke a legfontosabb, magától sosem fog az integrált oktatás felé lépni. Nem fogja a saját gyerekét beáldozni.
Szerintem egy felelős van a történetben. Az pedig az állam. Akinek egy esélyteremtő iskolarendszert kellene fenntartani. Ehelyett engedi, sőt támogatja is az oktatási szegregációt.
ÍGY TANÍTANA A DEMOKRATIKUS ISKOLA, HA LÉTEZNE MAGYARORSZÁGON
QUBIT
Szerző: GALAMBOS ATTILA
2018.03.18.
Galambokat is meg lehet tanítani labdával játszani, de ezt nem nevezhetjük képességfejlődésnek – mondta Prievara Tibor, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium nyelvtanára a Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Közhasznú Egyesület március elején tartott nemzetközi konferenciáján. Ha a gyerekek nem motiváltak a tanulásban és az információszerzésben, hanem pusztán a pozitív visszacsatolás miatt sajátítanak el tudásanyagokat repetitív módon, akkor a tudásszerzés nem lesz egyéb, mint kondicionálás – mondta a pedagógus, a 21. századi tanár című könyv szerzője.
Prievara a könyvben egy iskolai programon keresztül mutatja be, mit jelent az infokommunikációs technológia (IKT) az oktatásban, milyen készségek fejlesztése kívánatos ma, milyen lehet a tanári attitűd, illetve hogy mit jelent a demokratikus értékrend az oktatásban.
Technológiai fejlesztés tartalom nélkül
Az Apáczai tanára a konferencián összefoglalta, hogy az alapkompetenciák mellett milyen képességek nélkülözhetetlenek napjainkban:
Ahhoz, hogy valóban a 21. század kihívásaira készítsék fel a diákokat az iskolában, újszerű módszerek kellenek. A Prievara által fejlesztett tanulást elősegítő program, a hashtag.school felületén egy jól felépített gamification virtuális térrel találkozunk, ahol a különböző teljesített feladatok utáni szintlépés jelenti az ösztönzést, továbbá interaktív módon, egymással párhuzamosan tudnak a diákok virtuális térben tartalmakat megosztani, ez által magukkal húzni a másikat.
Van itthon demokratikus iskola?
Az ELTE Tanító- és Óvónőképző Karán megrendezett konferencián nemcsak az új kompetenciákról, hanem az esemény címének megfelelően szegregációról, a gyermekek emancipációjáról, demokráciáról és szabadságról, a pedagógusok szerepváltozásáról, a tanítás nélküli tanulásról is szó volt.
A demokratikus és alternatív neveléssel foglalkozó szakemberek igazi sztárparádéja vonult fel: Fóti Péter, a Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Közhasznú Egyesület elnöke előadást tartott, kerekasztalt moderált és egy iskolagyűlés-szimulációt is levezényelt. Jelen volt még egyebek mellett Nahalka István oktatáskutató, Gyarmathy Éva pszichológus, a Diszlexia Központ alapítója, illetve Bas Rosenbrand alternatíviskola-alapító Hollandiából. Feltűnő volt, hogy míg az előadók között nagyjából fele-fele arányban voltak férfiak és nők, addig a hallgatóságot nagyrészt nők tették ki...
Szerző: GALAMBOS ATTILA
2018.03.18.
Prievara a könyvben egy iskolai programon keresztül mutatja be, mit jelent az infokommunikációs technológia (IKT) az oktatásban, milyen készségek fejlesztése kívánatos ma, milyen lehet a tanári attitűd, illetve hogy mit jelent a demokratikus értékrend az oktatásban.
Technológiai fejlesztés tartalom nélkül
Az Apáczai tanára a konferencián összefoglalta, hogy az alapkompetenciák mellett milyen képességek nélkülözhetetlenek napjainkban:
- Kollaboráció (felelős, közös döntések),
- IKT-használat (amit lehet gép nélkül tanítani, azt úgy is kell),
- önszabályozás,
- valódi problémák, innováció (a világról szól és a világnak),
- tudásépítés (nem készen kapott tudás).
Ahhoz, hogy valóban a 21. század kihívásaira készítsék fel a diákokat az iskolában, újszerű módszerek kellenek. A Prievara által fejlesztett tanulást elősegítő program, a hashtag.school felületén egy jól felépített gamification virtuális térrel találkozunk, ahol a különböző teljesített feladatok utáni szintlépés jelenti az ösztönzést, továbbá interaktív módon, egymással párhuzamosan tudnak a diákok virtuális térben tartalmakat megosztani, ez által magukkal húzni a másikat.
Van itthon demokratikus iskola?
Az ELTE Tanító- és Óvónőképző Karán megrendezett konferencián nemcsak az új kompetenciákról, hanem az esemény címének megfelelően szegregációról, a gyermekek emancipációjáról, demokráciáról és szabadságról, a pedagógusok szerepváltozásáról, a tanítás nélküli tanulásról is szó volt.
A demokratikus és alternatív neveléssel foglalkozó szakemberek igazi sztárparádéja vonult fel: Fóti Péter, a Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Közhasznú Egyesület elnöke előadást tartott, kerekasztalt moderált és egy iskolagyűlés-szimulációt is levezényelt. Jelen volt még egyebek mellett Nahalka István oktatáskutató, Gyarmathy Éva pszichológus, a Diszlexia Központ alapítója, illetve Bas Rosenbrand alternatíviskola-alapító Hollandiából. Feltűnő volt, hogy míg az előadók között nagyjából fele-fele arányban voltak férfiak és nők, addig a hallgatóságot nagyrészt nők tették ki...
ELEK ISTVÁN: MEGLEHET AZ ELLENZÉKI KÉTHARMAD
NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Népszava
2018.03.18.
Elek István közíró, Orbán Viktor hajdani tanácsadója szerint egyre nagyobb az esélye, hogy a választási részvétel akár a hetven százalékot s meghaladhatja, s az ellenzék kétharmados többséget szerezhet. Az ehhez vezető út továbbra is a legszélesebb körű koordináció, legalább abban a 79 körzetben, ahol a kormánypárti jelölt támogatottsága ötven százalék alatti. Az mno.hu-n megjelent elemzése szerint a közvélemény-kutató intézetek a kormánypártokat rendre túlmérik, s ez a valóságos eredménynél akár 5–10 százalékkal is jobb számokat hozhat. - A választási részvételre való hajlandóság folyamatosan növekszik. Egyre nagyobb az esélye, hogy az általam a kétharmados győzelem feltételei között említett 70 százalék fölé jussunk.
A kormánykoalíció már nem bízhat eredeti elképzelése sikerében, hogy az ellenzéki esélytelenség miatti depresszió okán alacsony lesz a részvétel, és könnyen mozgósítható saját tábora a megosztott ellenzékkel szemben elegendő lesz a fölényes győzelemhez. Sokkal világosabban látható, mint korábban, hogy a kormánypártok választott kampánystratégiájukkal, a bevándorlásügyi félelemkeltéssel elérték a plafont, és ha akarnának, se tudnának már ennél hatásosabb stratégiára váltani - írta. Szavai szerint az is világosan érzékelhető, hogy ennek a kampánynak a csúcsra járatása kontraproduktív, mert még közelebb nyomja-szorítja egymáshoz az ellenzéki pártokat és szavazóikat, ráadásul felhajtja a választási részvételt...
Szerző: Népszava
2018.03.18.
A kormánykoalíció már nem bízhat eredeti elképzelése sikerében, hogy az ellenzéki esélytelenség miatti depresszió okán alacsony lesz a részvétel, és könnyen mozgósítható saját tábora a megosztott ellenzékkel szemben elegendő lesz a fölényes győzelemhez. Sokkal világosabban látható, mint korábban, hogy a kormánypártok választott kampánystratégiájukkal, a bevándorlásügyi félelemkeltéssel elérték a plafont, és ha akarnának, se tudnának már ennél hatásosabb stratégiára váltani - írta. Szavai szerint az is világosan érzékelhető, hogy ennek a kampánynak a csúcsra járatása kontraproduktív, mert még közelebb nyomja-szorítja egymáshoz az ellenzéki pártokat és szavazóikat, ráadásul felhajtja a választási részvételt...
A MAGYAR GAZDASÁG ÁLLAPOTÁRÓL
MÉRCE
Szerző: BÜTTL FERENC
2018.03.17.
2018 van, ismét véget ért egy kormányzati ciklus. A Fidesz-KDNP immár 2010 óta vezeti az országot és ez nem kevés idő. A választások előtt talán érdemes áttekinteni, hogy hová sikerült kormányozni a „hajót”, hogyan is állunk most.
Közjogi, kulturális és hasonló területekhez nem értek, a demokrácia, a szabadságjogok, vagy a szociális viszonyok állapotáról megvan a véleményem, de ugyancsak nem az én asztalom. Amiről képet szeretnék adni, értékelve részben az elmúlt 8 év munkáját, az a gazdaság, a gazdaság állapota. Hogy néz ki a magyar gazdaság ma? – ez lesz a fő kérdés.
Két megjegyzés ide kívánkozik: egyrészt képtelenség a gazdaságot, mint önmagában zárt rendszert vizsgálni és értékelni, így óhatatlanul lesznek kapcsolódások más területekhez, másrészt pedig nyilvánvaló képtelenség egy rövid írásban mindenre kitérni, így előre is elnézést kérek a kimaradó ám fontos részek miatt.
A magyar gazdaság jelene és közelmúltja számokban
A magyar gazdaság ránézésre köszöni, jól van. Alig van olyan makrogazdasági mérőszám, ami ne alakulna jól, kezdve a gazdasági növekedéssel, a munkanélküliségi rátán át, az államadóssági mutatóval bezárólag. Ha a 2017-es adatokat nézzük (2018-as adataink még nem nagyon vannak ugyebár), akkor egy egészséges gazdaság képe tárul elénk...
Szerző: BÜTTL FERENC
2018.03.17.
Közjogi, kulturális és hasonló területekhez nem értek, a demokrácia, a szabadságjogok, vagy a szociális viszonyok állapotáról megvan a véleményem, de ugyancsak nem az én asztalom. Amiről képet szeretnék adni, értékelve részben az elmúlt 8 év munkáját, az a gazdaság, a gazdaság állapota. Hogy néz ki a magyar gazdaság ma? – ez lesz a fő kérdés.
Két megjegyzés ide kívánkozik: egyrészt képtelenség a gazdaságot, mint önmagában zárt rendszert vizsgálni és értékelni, így óhatatlanul lesznek kapcsolódások más területekhez, másrészt pedig nyilvánvaló képtelenség egy rövid írásban mindenre kitérni, így előre is elnézést kérek a kimaradó ám fontos részek miatt.
A magyar gazdaság jelene és közelmúltja számokban
A magyar gazdaság ránézésre köszöni, jól van. Alig van olyan makrogazdasági mérőszám, ami ne alakulna jól, kezdve a gazdasági növekedéssel, a munkanélküliségi rátán át, az államadóssági mutatóval bezárólag. Ha a 2017-es adatokat nézzük (2018-as adataink még nem nagyon vannak ugyebár), akkor egy egészséges gazdaság képe tárul elénk...
ÍGY IS LEHET KERESZTÉNYKEDNI, CSAK MEGLEHETŐSEN GYOMORFORGATÓ
KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.03.18.
Ide teszem ezt a hírt, majdnem friss és majdnem meleg is:
A Közel-Keleten élő keresztények javára gyűjtenek ma a katolikus templomokban – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata az MTI-vel.
Azt írták: ahogy Szent Pál kéri a korintusi híveket, hogy segítsék nagylelkűen a jeruzsálemi szűkölködő híveket, úgy hirdet az Apostoli Szentszék – az ősi hagyományt követve – templomi gyűjtést a Közel-Keleten nehéz körülmények között élő keresztények javára a nagyböjti időszakban.
Ferenc pápát idézték, aki szerint mindannyiunk felelőssége, hogy a szolidaritás cselekedeteivel a reménység magvait elhintsük.
Hozzátették: az előző évi gyűjtés során a magyarországi katolikusok mintegy 73 millió forinttal segítették a szentföldi keresztényeket. (MTI)
Nem szeretném, ha bárki is felindulásában a közel-keleti keresztények ellenségének bélyegezne, ugyanis nem vagyok az. Senkinek nem vagyok az ellensége, még Orbán Viktornak se. Pláne nem a katolikus egyháznak vagy a katolikus embereknek. Akik azt támogatnak és segítenek nagylelkűen, akit akarnak.
Bízom benne, hogy a közel-keleti szűkölködő hívekhez hasonlóan saját szűkölködő, nélkülöző honfitársaikon is pontosan ilyen boldogan és habozás nélkül segítenek, hiszen meggyőződésem, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia legalább ekkora lendülettel szokott gyűjtéseket szervezni az otthonaikban megfagyni vagy éhen halni készülő magyar emberek javára is. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy erről minden esetben tájékoztatják is az MTI-t. Nem is merem azt feltételezni, hogy ez nem így van.
Mindazonáltal megütötte a szememet, hogy milyen előszeretettel hivatkoznak (ezúttal) Ferenc pápára, meg a közös felelősségre, meg a szolidaritásra. Ez azért szóra érdemes, mert Ferenc pápa a legritkább esetben sem a vallási hovatartozás alapján buzdít szelektív szolidaritásra. Ferenc pápa ugyanis fennállása óta azt vallja, hogy a szegények, a gyengék és a kirekesztettek mellett együttérzést és támogatást érdemelnek a kivándorlók /bevándorlók csoportjai is, az emberséges bánásmód Ferenc pápa szerint mindenkit megillet. Függetlenül attól, hogy valaki keresztény vagy nem keresztény.
A magyar katolikus egyház tehát úgy hivatkozik Ferenc pápa intelmeire, hogy közben a Vatikán üzeneteit nem érzi magára kötelező érvényűnek, ha azok történetesen szöges ellentétben állnak az Orbán-kormány politikai üzeneteivel.
A magyar katolikus egyház úgy hivatkozik most Ferenc pápára, hogy csendben maradt, amikor az Orbán-kormány legvéresebb szájú híve és szekértolója nyilvánosan lemarházta és a Magyarország körül kavargó világméretű összeesküvés résztvevői közé hajította a katolikus egyház fejét.
Szép is az, amikor a Márfi Gyulákkal, Erdő Péterekkel, vagy Kiss-Rigó Lászlókkal fémjelzett magyar katolikus egyház a szolidaritás jegyében szembemegy Ferenc pápával, vagy éppen kussol, amikor nem volna haszontalan szóra nyitnia a száját, most meg Ferenc pápa eszméire hivatkozva demonstrálja kereszténységét. Végül is így is lehet azt csinálni, csak enyhén gyomorforgató.
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.03.18.
A Közel-Keleten élő keresztények javára gyűjtenek ma a katolikus templomokban – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata az MTI-vel.
Azt írták: ahogy Szent Pál kéri a korintusi híveket, hogy segítsék nagylelkűen a jeruzsálemi szűkölködő híveket, úgy hirdet az Apostoli Szentszék – az ősi hagyományt követve – templomi gyűjtést a Közel-Keleten nehéz körülmények között élő keresztények javára a nagyböjti időszakban.
Ferenc pápát idézték, aki szerint mindannyiunk felelőssége, hogy a szolidaritás cselekedeteivel a reménység magvait elhintsük.
Hozzátették: az előző évi gyűjtés során a magyarországi katolikusok mintegy 73 millió forinttal segítették a szentföldi keresztényeket. (MTI)
Nem szeretném, ha bárki is felindulásában a közel-keleti keresztények ellenségének bélyegezne, ugyanis nem vagyok az. Senkinek nem vagyok az ellensége, még Orbán Viktornak se. Pláne nem a katolikus egyháznak vagy a katolikus embereknek. Akik azt támogatnak és segítenek nagylelkűen, akit akarnak.
Bízom benne, hogy a közel-keleti szűkölködő hívekhez hasonlóan saját szűkölködő, nélkülöző honfitársaikon is pontosan ilyen boldogan és habozás nélkül segítenek, hiszen meggyőződésem, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia legalább ekkora lendülettel szokott gyűjtéseket szervezni az otthonaikban megfagyni vagy éhen halni készülő magyar emberek javára is. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy erről minden esetben tájékoztatják is az MTI-t. Nem is merem azt feltételezni, hogy ez nem így van.
Mindazonáltal megütötte a szememet, hogy milyen előszeretettel hivatkoznak (ezúttal) Ferenc pápára, meg a közös felelősségre, meg a szolidaritásra. Ez azért szóra érdemes, mert Ferenc pápa a legritkább esetben sem a vallási hovatartozás alapján buzdít szelektív szolidaritásra. Ferenc pápa ugyanis fennállása óta azt vallja, hogy a szegények, a gyengék és a kirekesztettek mellett együttérzést és támogatást érdemelnek a kivándorlók /bevándorlók csoportjai is, az emberséges bánásmód Ferenc pápa szerint mindenkit megillet. Függetlenül attól, hogy valaki keresztény vagy nem keresztény.
A magyar katolikus egyház tehát úgy hivatkozik Ferenc pápa intelmeire, hogy közben a Vatikán üzeneteit nem érzi magára kötelező érvényűnek, ha azok történetesen szöges ellentétben állnak az Orbán-kormány politikai üzeneteivel.
A magyar katolikus egyház úgy hivatkozik most Ferenc pápára, hogy csendben maradt, amikor az Orbán-kormány legvéresebb szájú híve és szekértolója nyilvánosan lemarházta és a Magyarország körül kavargó világméretű összeesküvés résztvevői közé hajította a katolikus egyház fejét.
Szép is az, amikor a Márfi Gyulákkal, Erdő Péterekkel, vagy Kiss-Rigó Lászlókkal fémjelzett magyar katolikus egyház a szolidaritás jegyében szembemegy Ferenc pápával, vagy éppen kussol, amikor nem volna haszontalan szóra nyitnia a száját, most meg Ferenc pápa eszméire hivatkozva demonstrálja kereszténységét. Végül is így is lehet azt csinálni, csak enyhén gyomorforgató.
NÉMETORSZÁG KÉT ÉV UTÁN
HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / DJ Bobo
2018.03.18.
Mindig örülök, amikor egy blog hosszú hallgatás után életjelet ad magáról. Pláne, amikor egy olyan érdekes összeállítással teszi, mint a Müncheni kisokos, melyben részletes leírást olvashatunk arról, mi is történt az elmúlt időszakban. Emellett autót veszünk Luxemburgban és felelevenítjük DJ Bobo (nem túl kellemes…) emlékét.
Jó másfél év után jelentkezett új poszttal a Müncheni kisokos blog, melynek szerzője sok egyéb mellett arról is írt, milyen újabb tapasztalatokkal lettek gazdagabbak.
„Emberek
Ezzel kezdem, mert ezt tartom az egyik legfontosabbnak. Szuper kedves, segítőkész, udvarias a legtöbb ember, és most nem csak a mi szűk kis környezetünkre gondolok.
Mikor kirándulni megyünk erre-arra, ott is ez a tapasztalatom. Tudom, olvastam már én is negatív véleményeket, nem is egyet. Természetesen sehol sem csupa fekete vagy fehér minden. De ha az összképet nézem, én ezt látom.
Ami szintén pozitív észrevétel részemről: az itt élő emberek többsége nagyon komolyan veszi az egészséges életmódot, megválogatják mit tesznek az asztalra. Mondhatjátok, hogy a hagyományos bajor konyha nem épp erről szól. Lehetséges. Én mégis így látom.
Az egészséges étkezés mellett sokat mozognak. Sokkal aktívabb életet élnek, még idősebb korukban is, mint egy átlag magyar. Sokan gyalogolnak, futnak, bicikliznek, túráznak. Gyakran találkozunk idősebb emberekkel is hegyi utakon. (...)
Magyar barátok
Az első hónapokban voltak olyan pillanataim, mikor eléggé elveszettnek éreztem magamat. Nagyon frusztrált, hogy alig értek valamit abból, amit mondanak, és én sem tudom magam kifejezni úgy, ahogy az anyanyelvemen.
Ilyenkor egy elkapott magyar szó hallatán az ember hajlamos a másikat úgy üdvözölni, mintha egy rég nem látott rokon lenne. Nincs is ezzel semmi gond. Rövid üdvözlés, pár szó, és máris kicsit jobban érzitek magatokat. Az idő múlásával aztán már egyre kevésbé fogod kihallani ezeket a hangokat a tömegből.
Azokat a magyar embereket, akiket volt szerencsém közelebbről is megismerni, nagyon megkedveltem. Természetesen nem csak magyar barátaink vannak, de itt és most róluk írnék.
Meglehetősen változatos az összetétel. Nagyszülők, akik az unokáik közelében akarják leélni a hátralévő életüket. Egyetemet végzett fiatalok, akik végzettségen aluli munkát csinálnak sokkal magasabb bérért, mint diplomával otthon.
Megjegyzem, ez elég lélekölő tud lenni, de kis szerencsével később tovább lehet lépni. Nyelvtanulásra kitűnő, és egy kis indulótőkét is lehet így gyűjteni.
Értelmiségi középkorúak, akiknek otthon elege lett - fogalmazzunk úgy – sok mindenből.
Gyerekét egyedül nevelő anyuka, aki munkásszállón kezdte az itteni életet, míg a gyereket a nagyi nevelte otthon, majd egy év után tudott csak utána jönni, mikor anya ki tudott fizetni egyedül egy albérletet. (...) ...
Szerző: Határátkelő / DJ Bobo
2018.03.18.
Jó másfél év után jelentkezett új poszttal a Müncheni kisokos blog, melynek szerzője sok egyéb mellett arról is írt, milyen újabb tapasztalatokkal lettek gazdagabbak.
„Emberek
Ezzel kezdem, mert ezt tartom az egyik legfontosabbnak. Szuper kedves, segítőkész, udvarias a legtöbb ember, és most nem csak a mi szűk kis környezetünkre gondolok.
Mikor kirándulni megyünk erre-arra, ott is ez a tapasztalatom. Tudom, olvastam már én is negatív véleményeket, nem is egyet. Természetesen sehol sem csupa fekete vagy fehér minden. De ha az összképet nézem, én ezt látom.
Ami szintén pozitív észrevétel részemről: az itt élő emberek többsége nagyon komolyan veszi az egészséges életmódot, megválogatják mit tesznek az asztalra. Mondhatjátok, hogy a hagyományos bajor konyha nem épp erről szól. Lehetséges. Én mégis így látom.
Az egészséges étkezés mellett sokat mozognak. Sokkal aktívabb életet élnek, még idősebb korukban is, mint egy átlag magyar. Sokan gyalogolnak, futnak, bicikliznek, túráznak. Gyakran találkozunk idősebb emberekkel is hegyi utakon. (...)
Magyar barátok
Az első hónapokban voltak olyan pillanataim, mikor eléggé elveszettnek éreztem magamat. Nagyon frusztrált, hogy alig értek valamit abból, amit mondanak, és én sem tudom magam kifejezni úgy, ahogy az anyanyelvemen.
Ilyenkor egy elkapott magyar szó hallatán az ember hajlamos a másikat úgy üdvözölni, mintha egy rég nem látott rokon lenne. Nincs is ezzel semmi gond. Rövid üdvözlés, pár szó, és máris kicsit jobban érzitek magatokat. Az idő múlásával aztán már egyre kevésbé fogod kihallani ezeket a hangokat a tömegből.
Azokat a magyar embereket, akiket volt szerencsém közelebbről is megismerni, nagyon megkedveltem. Természetesen nem csak magyar barátaink vannak, de itt és most róluk írnék.
Meglehetősen változatos az összetétel. Nagyszülők, akik az unokáik közelében akarják leélni a hátralévő életüket. Egyetemet végzett fiatalok, akik végzettségen aluli munkát csinálnak sokkal magasabb bérért, mint diplomával otthon.
Megjegyzem, ez elég lélekölő tud lenni, de kis szerencsével később tovább lehet lépni. Nyelvtanulásra kitűnő, és egy kis indulótőkét is lehet így gyűjteni.
Értelmiségi középkorúak, akiknek otthon elege lett - fogalmazzunk úgy – sok mindenből.
Gyerekét egyedül nevelő anyuka, aki munkásszállón kezdte az itteni életet, míg a gyereket a nagyi nevelte otthon, majd egy év után tudott csak utána jönni, mikor anya ki tudott fizetni egyedül egy albérletet. (...) ...
NEMZETI VAGYONELKOBZÁS FIDESZ MÓDRA
SZTÁTKLIKK BLOG
Szerző: KONCZIK MÁRTON
2018.03.18.
A Czeglédy Csaba által is tulajdonolt cég székházának áron aluli árverezése, és Fidesz-közeli kézbe adása megmutatja, adott esetben hogyan kell elképzelni Orbán Viktor választás utánra ígért elégtételvételét.
A Human Operator Zrt. irodaházát árverésre bocsátották. melynek során a cég szombathelyi székházát jóval a valós piaci ára alatt értékesítették. Ám az, hogy az ingatlant épp a város jelenlegi fideszes polgármesterének közeli munkatársa szerezte meg, már több mint elgondolkodtató.
Ahogy arra a Sztárklikk számos alkalommal rámutatott, a szocialista képviselő ellen indult büntetőeljárás olyan szintű politikai leszámolóakciónak tűnik, amilyeneket eddig csak Oroszországnál láttunk, Orbán pedig ezek szerint minden téren próbál felzárkózni keleti mintaállamához.
Ügyvédje útján a Szombathelytől 350 kilométerre Szegeden fogva tartott Czeglédy Csaba a Sztárklikknek reagált a hírre, hogy a durván 360 millió forintra értékelt irodaházat alig 250 millióért verte el a NAV a szombathelyi polgármester munkatársának.
Az ügyvéd azt közölte a Sztárklikkel, hogy törvénytelenül tette rá a kezét a székházra a „fideszes stróman”, ugyanis a Human Operator Zrt. vagyona még zár alatt van.
Egy általunk megkérdezett másik jogász szerint sajnos megszokott, hogy töredékáron árverezik el az eljárás alá vont ingatlanokat. Ugyanakkor az már egyáltalán nem, hogy kormánypárti bennfentesek tegyék rá a kezüket...
Szerző: KONCZIK MÁRTON
2018.03.18.
A Human Operator Zrt. irodaházát árverésre bocsátották. melynek során a cég szombathelyi székházát jóval a valós piaci ára alatt értékesítették. Ám az, hogy az ingatlant épp a város jelenlegi fideszes polgármesterének közeli munkatársa szerezte meg, már több mint elgondolkodtató.
Ahogy arra a Sztárklikk számos alkalommal rámutatott, a szocialista képviselő ellen indult büntetőeljárás olyan szintű politikai leszámolóakciónak tűnik, amilyeneket eddig csak Oroszországnál láttunk, Orbán pedig ezek szerint minden téren próbál felzárkózni keleti mintaállamához.
Ügyvédje útján a Szombathelytől 350 kilométerre Szegeden fogva tartott Czeglédy Csaba a Sztárklikknek reagált a hírre, hogy a durván 360 millió forintra értékelt irodaházat alig 250 millióért verte el a NAV a szombathelyi polgármester munkatársának.
Az ügyvéd azt közölte a Sztárklikkel, hogy törvénytelenül tette rá a kezét a székházra a „fideszes stróman”, ugyanis a Human Operator Zrt. vagyona még zár alatt van.
Egy általunk megkérdezett másik jogász szerint sajnos megszokott, hogy töredékáron árverezik el az eljárás alá vont ingatlanokat. Ugyanakkor az már egyáltalán nem, hogy kormánypárti bennfentesek tegyék rá a kezüket...
DARÓCZI GÁBOR: VÁLASZTÁSI GYŐZELEM ESETÉN, AZ ÚJ BALOLDALI KORMÁNY NEM RENDEZ ÁMOKFUTÁST AZ OKTATÁSBAN
VÁROSI KURÍR
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: bl
2018.03.18.
Daróczi Gábor, a Karácsony Gergely – féle árnyékkormány oktatási minisztere. A Romaversitas Alapítvány volt igazgatója az egyházi iskolákról, az önálló oktatási minisztériumról és a Jobbikról is beszélt a Magyar Narancs online oldalának adott interjújában.
Győzelmük esetén elengednék a Diákhitel 2 tartozásokat
A szakember elmondta, hogy amennyiben úgy alakul, hogy április 8-a után Karácsony Gergely, az MSZP-PM miniszterelnök – jelöltje alakíthat kormányt, és őt felkéri miniszternek, mi lesz az első intézkedése:
” Április 9-én lehet üzeneteket küldeni, és már lehet konkrét lépéseket is tenni. A legfontosabb az, hogy a választások után azt az üzenetet küldjük, hogy mindenki nyugodjon meg, nem fogjuk az oktatást ide-oda ráncigálni egyik pillanatról a másikra, mi nem rendezünk ámokfutást.”
Úgy véli, győzelem esetén vannak olyan dolgok, amiket villámgyorsan meg lehet tenni, a kormányalakítást sem kell megvárni:
” Például április 9-én már lehet írni egy olyan levelet a Diákhitel 2-t felvett embereknek, hogy ne aggódjanak, mert a tartozásukat elengedjük, vagy a tankötelezettséget felemeljük 18 évre. De mondjuk, a Klebelsberg Központ átalakítását nem lehet egyetlen nap alatt végrehajtani. A gyors átalakítások senkinek sem válnának hasznára: a cél nem a 2010 előtti rendszer visszaállítása, de persze nem is a jelenleginek a fenntartása.”
Az elképzelések egyik sarkalatos része, hogy az iskolákat kapják vissza az önkormányzatok, illetve az önkormányzati társulások. Daróczi Gábor tisztában van azzal, hogy ehhez időre van szükség:
” Azt is ki kell találni, hogy milyen feltételekkel lehet átvenni az iskolákat. Annak a járásnak, amelyik például szeretné visszakapni az iskoláit, egészen biztosan kell kezdeni valamit azzal, hogy mit tesz a kis létszámú vagy szegregált iskolákkal. Például nem jöhet létre egy olyan társulás, ami ezeket nagy ívben kihagyja.”
Kitért arra is, hogy milyen módon szüntetné meg az új kormány a finanszírozási különbséget az egyházi és az állami iskolák között:
” Nagyon fontos, hogy nem az egyházi iskoláktól kell pénzt elvenni, hogy kiegyenlítsük a helyzetet. A magyar államnak pontosan ugyanannyit kell adni a saját iskoláinak, mint az egyháziaknak, hogy a jelenleg tapasztalható mesterségesen kreált versenyelőny ne létezzen.”...
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: bl
2018.03.18.
Győzelmük esetén elengednék a Diákhitel 2 tartozásokat
A szakember elmondta, hogy amennyiben úgy alakul, hogy április 8-a után Karácsony Gergely, az MSZP-PM miniszterelnök – jelöltje alakíthat kormányt, és őt felkéri miniszternek, mi lesz az első intézkedése:
” Április 9-én lehet üzeneteket küldeni, és már lehet konkrét lépéseket is tenni. A legfontosabb az, hogy a választások után azt az üzenetet küldjük, hogy mindenki nyugodjon meg, nem fogjuk az oktatást ide-oda ráncigálni egyik pillanatról a másikra, mi nem rendezünk ámokfutást.”
Úgy véli, győzelem esetén vannak olyan dolgok, amiket villámgyorsan meg lehet tenni, a kormányalakítást sem kell megvárni:
” Például április 9-én már lehet írni egy olyan levelet a Diákhitel 2-t felvett embereknek, hogy ne aggódjanak, mert a tartozásukat elengedjük, vagy a tankötelezettséget felemeljük 18 évre. De mondjuk, a Klebelsberg Központ átalakítását nem lehet egyetlen nap alatt végrehajtani. A gyors átalakítások senkinek sem válnának hasznára: a cél nem a 2010 előtti rendszer visszaállítása, de persze nem is a jelenleginek a fenntartása.”
Az elképzelések egyik sarkalatos része, hogy az iskolákat kapják vissza az önkormányzatok, illetve az önkormányzati társulások. Daróczi Gábor tisztában van azzal, hogy ehhez időre van szükség:
” Azt is ki kell találni, hogy milyen feltételekkel lehet átvenni az iskolákat. Annak a járásnak, amelyik például szeretné visszakapni az iskoláit, egészen biztosan kell kezdeni valamit azzal, hogy mit tesz a kis létszámú vagy szegregált iskolákkal. Például nem jöhet létre egy olyan társulás, ami ezeket nagy ívben kihagyja.”
Kitért arra is, hogy milyen módon szüntetné meg az új kormány a finanszírozási különbséget az egyházi és az állami iskolák között:
” Nagyon fontos, hogy nem az egyházi iskoláktól kell pénzt elvenni, hogy kiegyenlítsük a helyzetet. A magyar államnak pontosan ugyanannyit kell adni a saját iskoláinak, mint az egyháziaknak, hogy a jelenleg tapasztalható mesterségesen kreált versenyelőny ne létezzen.”...
LENNE IGAZSÁG, DE NEM AZ ORBÁN-KORMÁNY ALATT - A GAZDAGOK ELŐNYE NŐ, A SZEGÉNYEK EGYRE JOBBAN LESZAKADNAK
168 ÓRA ONLINE
Szerző: SZABÓ BRIGITTA
2018.03.18.
Ha valamiben, abban egyetértenek az ellenzéki pártok, hogy a jelenlegi orbáni adórendszer igazságtalan, mert a szegényt még szegényebbé, a gazdagot még gazdagabbá teszi. Nem véletlen tehát, hogy a pártok választási programjainak egyik legkomolyabban kidolgozott és átgondolt része az adózásról és a bérekről szól. Ám Orbán Viktornak is vannak még nem megvalósult gondolatai e téren. Szerinte az embereket nem akkor kell adóztatni, amikor keresnek, hanem akkor, amikor elköltik a pénzt, mert ez igazságosabb és kevésbé kijátszható. Úgy tűnik, ha rajta múlna, nem is lenne jövedelemadó, aminek azonban ellentmond, hogy nyolc évvel ezelőtt egyik első intézkedésével a minimálbért sújtó terhet emelte meg.
Az, hogy mennyire alkalmas egy bérezési rendszer és a hozzá kapcsolódó adóztatás arra, hogy javuljon az életszínvonal, az alacsonyabb jövedelműeknél arányaiban több pénz maradjon, a jobban keresők pedig erőteljesebben kivegyék a részüket a közteherviselésből, a többi mellett abból is kikövetkeztethető, hogy a különböző jogszabályi változtatások során miképp változik a családoknál maradó, elkölthető jövedelem. Vagyis miként alakul a vásárlóerő az országban. A GKI Gazdaságkutató legfrissebb elemzése azzal foglalkozik, hogy mi történt a vásárlóerővel 2009 és 2016 között. A kutatók összevetették az elmúlt évek statisztikáit, és egyértelműen kiderült, hogy a gazdagabb települések előnye folyamatosan nő, míg a szegények egyre jobban leszakadnak.
A GKI kutatása szerint − még akkor is, ha nem számolunk az inflációval − az ország 55 településén és a főváros XIX. kerületében csökkent, 156 településen és négy kerületben pedig stagnált a lakosok vásárlásra költhető jövedelme, vagyis összességében negatív változást hozott az elmúlt évek jövedelemnövekedése. További 677 településen és két kerületben átlag alatt − 15–30 százalékkal − nőtt a vásárlóerő, 1218 helyen és hét kerületben átlag fölötti − 45–80 százalékos − a változás, miközben a maradék 78 településen, illetve három kerületben kimagasló, 80 százalék feletti vásárlóerő-gyarapodás történt.
A GKI a becslések során felhasználta a NAV és a KSH megfelelő adatsorait, számolt például a nettó keresetekkel, a nyugdíjakkal, a vállalkozói jövedelmekkel és az önkormányzati juttatásokkal. Ezek alapján kiszámította, hogy 2016-ban átlagosan az egy főre jutó vásárlóerő 1,2 millió forint volt Magyarország településein. Azonban a falvak, a városok, a megyei jogú városok és a kerületek között nagy eltérések voltak, a legszegényebb és a leggazdagabb település között csaknem hárommillió forintra rúgott a különbség. Az egy főre jutó vásárlóerő 280 településen nem haladta meg a 800 ezer forintot sem, ugyanakkor vannak városok, ahol 1,6 millió frontnál is több jutott vásárlásra. Elsősorban Észak-Dunántúlon, illetve Közép-Magyarországon találhatók átlag feletti vásárlóerejű települések, míg a szegényebbek Északkelet-Magyarországon és Dél-Magyarországon vannak.
Ha 42 európai országgal vetjük össze a magyar helyzetet, akkor ennél is siralmasabb a kép, hiszen ezeknek az országoknak az átlaga majdnem évi 14 ezer euró, vagyis 4,2 millió forint, szemben a magyar 1,2 millióval.
Persze igaz, Orbán Viktor 2010-ben nem igazságos adórendszert, hanem adóforradalmat ígért. Ezt meg is csinálta.
Kezdte az egykulcsos személyi jövedelemadóval, amely 2011-ben 16, majd 2016-ban 15 százalékra csökkent. Ezzel meg is kezdődött a jövedelmek átcsoportosítása a gazdagabbak számára. Könnyű belátni, hogy egy 100 ezer forintos fizetés 15 százalékát, vagyis 15 ezer forintot befizetni sokkal megterhelőbb, mint amikor 500 ezer forintból 75 ezret kell fizetni. Az előbbi család esetében a 15 ezer forint azt jelenti, hogy nem tudják kifizetni a rezsit, utóbbiaknál meg mondjuk azt, hogy egy nappal rövidebb nyaralásra mennek. Kormányzati számítások szerint 2015 és 2017 között 440 milliárd forinttal csökkentek a költségvetés szja-bevételei, de a pluszjövedelem, vagyis ami a családoknál maradt, 74 százalékban a két felső jövedelmi tizednél, vagyis a leggazdagabbaknál jelent meg...
Szerző: SZABÓ BRIGITTA
2018.03.18.
Az, hogy mennyire alkalmas egy bérezési rendszer és a hozzá kapcsolódó adóztatás arra, hogy javuljon az életszínvonal, az alacsonyabb jövedelműeknél arányaiban több pénz maradjon, a jobban keresők pedig erőteljesebben kivegyék a részüket a közteherviselésből, a többi mellett abból is kikövetkeztethető, hogy a különböző jogszabályi változtatások során miképp változik a családoknál maradó, elkölthető jövedelem. Vagyis miként alakul a vásárlóerő az országban. A GKI Gazdaságkutató legfrissebb elemzése azzal foglalkozik, hogy mi történt a vásárlóerővel 2009 és 2016 között. A kutatók összevetették az elmúlt évek statisztikáit, és egyértelműen kiderült, hogy a gazdagabb települések előnye folyamatosan nő, míg a szegények egyre jobban leszakadnak.
A GKI kutatása szerint − még akkor is, ha nem számolunk az inflációval − az ország 55 településén és a főváros XIX. kerületében csökkent, 156 településen és négy kerületben pedig stagnált a lakosok vásárlásra költhető jövedelme, vagyis összességében negatív változást hozott az elmúlt évek jövedelemnövekedése. További 677 településen és két kerületben átlag alatt − 15–30 százalékkal − nőtt a vásárlóerő, 1218 helyen és hét kerületben átlag fölötti − 45–80 százalékos − a változás, miközben a maradék 78 településen, illetve három kerületben kimagasló, 80 százalék feletti vásárlóerő-gyarapodás történt.
A GKI a becslések során felhasználta a NAV és a KSH megfelelő adatsorait, számolt például a nettó keresetekkel, a nyugdíjakkal, a vállalkozói jövedelmekkel és az önkormányzati juttatásokkal. Ezek alapján kiszámította, hogy 2016-ban átlagosan az egy főre jutó vásárlóerő 1,2 millió forint volt Magyarország településein. Azonban a falvak, a városok, a megyei jogú városok és a kerületek között nagy eltérések voltak, a legszegényebb és a leggazdagabb település között csaknem hárommillió forintra rúgott a különbség. Az egy főre jutó vásárlóerő 280 településen nem haladta meg a 800 ezer forintot sem, ugyanakkor vannak városok, ahol 1,6 millió frontnál is több jutott vásárlásra. Elsősorban Észak-Dunántúlon, illetve Közép-Magyarországon találhatók átlag feletti vásárlóerejű települések, míg a szegényebbek Északkelet-Magyarországon és Dél-Magyarországon vannak.
Ha 42 európai országgal vetjük össze a magyar helyzetet, akkor ennél is siralmasabb a kép, hiszen ezeknek az országoknak az átlaga majdnem évi 14 ezer euró, vagyis 4,2 millió forint, szemben a magyar 1,2 millióval.
Persze igaz, Orbán Viktor 2010-ben nem igazságos adórendszert, hanem adóforradalmat ígért. Ezt meg is csinálta.
Kezdte az egykulcsos személyi jövedelemadóval, amely 2011-ben 16, majd 2016-ban 15 százalékra csökkent. Ezzel meg is kezdődött a jövedelmek átcsoportosítása a gazdagabbak számára. Könnyű belátni, hogy egy 100 ezer forintos fizetés 15 százalékát, vagyis 15 ezer forintot befizetni sokkal megterhelőbb, mint amikor 500 ezer forintból 75 ezret kell fizetni. Az előbbi család esetében a 15 ezer forint azt jelenti, hogy nem tudják kifizetni a rezsit, utóbbiaknál meg mondjuk azt, hogy egy nappal rövidebb nyaralásra mennek. Kormányzati számítások szerint 2015 és 2017 között 440 milliárd forinttal csökkentek a költségvetés szja-bevételei, de a pluszjövedelem, vagyis ami a családoknál maradt, 74 százalékban a két felső jövedelmi tizednél, vagyis a leggazdagabbaknál jelent meg...