Szerző: HaFr
2018.09.24.
Nézzük. Számoljunk a 330 ezer forint körüli KSH-átlagbérrel, és hagyjuk a kedvezményeket, mert azokat más úgyis kifizeti. (Kedvezmény nem került magyar ember zsebébe Orbán Viktor házi kasszájából, remélem, ebben még egyetértünk.) A bér bruttó bruttója (szuperbruttója), azaz a munkáltató terheivel megfejelt egésze durván 400 ezer forint lesz, míg a nettó (kifizetett) bér 220 ezer, az államé tehát 180 ezer. Vegyük azt az egyszerűség kedvéért, hogy az elkölthető havi 220 ezerből 200 ezer el is megy fogyasztásra, a különböző áfa-szorzókat (5, 18 és 27%), ezen kívül a vámokat, illetékeket, bírságokat stb. megint intuitíve becsülve az állampolgár további havi 30 ezer forinttal gazdagítja a közt. Az állam mindent összevetve tehát a modell kereső 210 ezer forintjával gazdálkodik a 400 ezer forintos havi összegből. Másképpen, 190 ezer forintot kap meg az adott dolgozó a 400 ezerből.
Még egyszer: aki 400 ezret kereshetne, csak 190 ezret kap kézhez. 400, 190.
Mármost a 210 ezer bekerül az államkasszába, és ahogy az olvasónak, úgy nekem sincs fogalmam arról, hogyan hasznosul. Azt tudjuk megközelítőleg (leszámítva a tartalékból az év során kiosztott összegeket és az éven belüli átcsoportosításokat), hogy a különböző állami funkciókra mennyit szánnak egy költségvetésben, de azt nem tudjuk, hogy 1. végül mennyi jut el azokhoz valóban, illetve 2. az alrendszerekben vagy költségvetési intézményekben ezek hogyan hasznosulnak. A magyar államháztartás híresen átláthatatlan, ahogy átláthatatlan a külső források (hitelek és EU-s források) kezelése is. Valójában nemcsak az előbb citált átlagos keresőnek, de a Számvevőszéknek vagy a Költségvetési Tanácsnak sincs fogalma a kifizetett állami pénz hasznosulásáról.
Természetesen a pénzek nagy részét nem lopják el, csak vélhetően alacsonyan hasznosítják, mert ahol maffiaállam van, ott az utolsó érdeke az állami vezetőknek a források és ráfordítások átláthatóságának biztosítása. Egyrészt tehát az állam és vezetői nem végzik a feladatukat, nem követik nyomon a közpénzeket, ezért lehet az alulfinanszírozott egészségügy a szükségesnél is rosszabb állapotban, illetve kerülnek az átfogó rendszerbe kényszerűen további magánforrások jellemzően részint orvosi korrupció, részint magánegészségügyi vásárlások formájában. Veszem magamnak a bátorságot, hogy az állami alrendszereket -- összevetve egy éppen a napokban napvilágot látott hatékonysági számítással és ideértve az állam által saját magára költött éktelen, indokolatlan összeg egy részét és az inflációt -- évi 3 ezer milliárdos veszteséggyárnak tartsam...