NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: KÖVESDI PÉTER
2019.08.04.
Petőcz György kögazdász, publicista 2001-ben elsőként írta meg a Fidesz keletkezésének történetét (Csak a narancs volt). Most azt mondja: Orbánék nem árulhatták el a liberalizmust, mert valójában sosem kötötték magukat ideológiákhoz. Szerinte ahhoz, hogy a Fidesz rendszerét lebonthassuk, először a magát liberálisnak vagy baloldalinak mondó elitnek kellene önvizsgálatot tartania.
Az idei tusványosi beszéd volt a NER Kötcséken és Tusványosokon át tartó ideológiai menetelésének csúcspontja és valószínűleg a hanyatlás kezdete – írja a közösségi oldalán, és rögvest felhívást is közzétesz a magukat liberálisnak vagy bármilyennek valló ellenzéki értelmiségiek számára, hogy a struktúrák alá nézve adjanak magyarázatot a beszéd főbb pontjaira. Mit ért a hanyatláson?
Azt, hogy a beszéd végén elhangzó „keresztény szabadsággal” Orbán Viktor első alkalommal adott pozitív választ a párt ideológiáját firtató kérdésekre. Márpedig az ő erejük mindig is az ideológiamentességben volt. A Fidesz alapvetően nem ideologikus párt. Kezdettől fogva praxisban gondolkodtak, a gyakorlatiasság volt az ethoszuk. Szemükben mindenki mást ideológiák rángattak, a feldolgozatlan történelmi múlt sérelmei, míg nekik egyetlen moralitásuk volt: most mi jövünk. Kezdetektől ez az önérvényesítő praktikusság az ő ideológiájuk. Ennek első manifesztuma a Nagy Imre újratemetésén elhangzott Orbán-beszéd volt. Az ő akkori rendszerükben mindenki más fölösleges vitákba bonyolódik, nem képes határozottan cselekedni, és ebben a koordináta-rendszerben az ő hatalomakarásuk pozitívnak számított.
Azért különös, amit mond, mert létezik egy közmegegyezés, amely szerint a ’90-es évek elejének Fidesze és Orbán Viktorja a liberalizmust vallotta fő ideológiájának, akárcsak az SZDSZ, és későbbi konfliktusaik egy része is ebből táplálkozott.
Diktatúrát kellett lebontani, és mindenki a liberalizmus felé ment. A szocialisták, a konzervatívok, mindenki. Liberális korszak volt. Ki a klasszikus, konzervatív liberalizmus felé, ki a szociális liberalizmus felé. Hatalommegosztás, fékek, ellensúlyok, többpártrendszer, jogok. Ebben a korhangulatban az ő alapmotívumuk nem egy tételes ideológia volt, mint a többieknek, hanem az, hogy „a tétel mi vagyunk”. A Fidesznél – ellentétben az SZDSZ-szel, az MDF-fel és a többi párttal, semmiféle ideológiai árnyékbokszolás nem volt.
Ehhez képest 1998–2002 között olyan elemek jelentek meg a párt politizálásában, mint a kereszténység, a nemzet, a haza. Nem ekkor adták fel az ideológiamentességüket?
1998 a Fidesz számára a honfoglalás éve volt. A hatalom megragadásáé. Amikor nemzetről, hazáról, kereszténységről kezdtek beszélni, csupán arról volt szó, hogy a hatalomra kerülő elitnek valahogy integrálnia kellett a hatalom körül tolongó szatelit csoportokat: a kereszténydemokratákat, a kisgazdákat, nacionalistákat, mikor kit, és ehhez jól passzolt ez az egész maszlag. Emlékezzünk a korai Fidesz egyházellenességére! Az ideológiai elemek csak gyakorlati politikai célokat szolgáltak. A párt mögött álló ideológusok találmánya volt a megfagyott struktúrák elmélete. Eszerint rendben van, most mi vagyunk hatalmon, de a háttérben ott vannak ezek a megfagyott struktúrák, a kommunista múlt hagyatékai, amelyeket mindenekelőtt le kell bontani, szét kell rombolni, akár a hétköznapi erkölcsiség ellenében is. Amíg ezek a beásott struktúrák ott vannak, addig mi, akiknek ez a hivatásunk, nem tudjuk véghezvinni, amit akarunk. Ezt nevezhetjük valamiféle ideológiának, de azért ez mégiscsak a hatalom megragadásáról szólt. Ha megengedőek vagyunk, felfoghatjuk ezt annak a szemforgató ártatlanságnak, ami a kezdettől fogva bennük volt. „Úgy harcolunk ezek ellen, ahogy lehet.”
2014-ben, szintén Tusványoson jelent meg a miniszterelnök szótárában az „illiberális” kifejezés. Ezzel – úgy tűnt – keretbe foglalta mindazt, amit tettek és tenni szándékoztak az országgal. Ez sem számított ideológiai fordulatnak?
Az én olvasatomban nem. Ezzel a szóösszetétellel nem kötötték meg magukat ideológiai szempontból. Csak tagadás volt, amely továbbra is totális mozgásteret engedett. Nem azt mondta meg, hogy ki vagyok, hanem csak azt, hogy ki nem. A liberálisokkal az volt a baja, hogy őket mindig köti a valóság, vergődnek benne, próbálják magukat meghatározni a valósághoz képest. Míg mi, illiberálisok magunk formáljuk a valóságot és egyben a jövőt is. Nincsenek kőbe vésett szabályok, mi magunk vagyunk a cselekvő törvény.
Erről szól az Alkotmány, illetve most már Alaptörvény folyamatos módosítása is?
Igazán csak az szabad – mondják –, akiket nem kötnek holmi papírok. Ha a törvény rossz vagy nem írja le megfelelően az adott pillanat valóságát, akkor nem a valóságot alakítom a papírhoz, hanem a papírt a valósághoz. A liberális demokráciában gondolkodóknak az alkotmány dogma, az illiberális gondolkodással pedig ez az akadály rögtön eltűnik. Emlékeim szerint Orbánék már a ’90-es évek elején unták a parlamentáris demokráciát, az eljárásrendet, azt, hogy mindig mindenen vitatkozni kellett. „Mi jók vagyunk, miért nem csinálhatjuk, amit kell?” Az illiberalizmus csak a szabad teret jelenti, azt, hogy nincsenek kötöttségek...
