...Végül is nem gestapózott, nem gázkamrázott, nem führerezett. Akkor nem teljesen irreleváns ez az ízléstelen, elszabadult szóhasználat ahhoz képest, hogy a jogállamisági mechanizmustól alighanem nincs tartanivalója a 2022-es választás előtt? Végül is mindegy, hiszen ahol egy tetszőleges állami intézmény közönséges orbánista vezetője gázkamrának nevezheti az Európai Uniót és kollektíve lenácizhatja a szabadelvű, liberális embereket, ahol egy orbánista EP-képviselőnek a Gestapo jut eszébe arról, hogy egy német politikus a jogállamisági mechanizmus mellett érvel, ott nem teljesen mindegy, hogy maga az orbánizmus feje, egy uniós tagállam miniszterelnöke az Európai Uniót és annak központját Hitler egykori gierłożi (szögesdróttal körülvett, aláaknázott) főhadiszállásához hasonlítja?
De tényleg mindegy? Tényleg nincs ezzel semmi baj? Tényleg magától értetődő, hogy egy uniós tagország miniszterelnöke a második világháború egyik hadműveletére (normandiai partraszállás) asszociálva hergeli harci lázba a híveit, azt sugallva, hogy a nácikat megy legyőzni Brüsszelbe? Van különbség ezek között az otrombaságok között? Hogy nem gázkamra, csak farkasverem? Belefér a saját bevallása szerint elsöprő többségében Európa-párti nagyszerű magyar nemzetnek, hogy a miniszterelnök és sleppje teljesen nyíltan, vagy ilyen bűzölgő metaforákba és hasonlatokba csomagolt formában nácizza azt a szövetségi rendszert, amelynek Magyarország tagja? Magyarországnak az a jól felfogott érdeke, hogy a vezetői a döglött dakota ló másik oldalára átesve ilyen vállalhatatlan módon nyilvánuljanak meg az Európai Unióról, amelyhez mi, magyarok állítólag tartozni szeretnénk?
Véleményem szerint ez nagyon nincs rendben, és nagyon nem mindegy. Az nagyon nincs rendben, hogy Orbán számára Brüsszel, az Európai Unió általában Hitler főhadiszállásának szinonímája, azaz farkasverem (vagyis majdnem ugyanolyan elrettentő kategória, mint ami megveszekedett orbánista szolgája számára gázkamra), ahol Magyarország elnyomói és megszállói ülnek, akiket le kell igázni, le kell győzni, mert különben mind meghalunk. Ha ez így van, akkor viszont nem kell titokban (sem) bocsánatot kérni a gestapózásért, nem kell eltüntetni, mintha soha nem is lett volna a gázkamrázós, führerezős publicisztikai epehányásokat, akkor nem kell megvédeni a magyarok pénzét és szuverenitását, hanem ott kell hagyni a francba az egészet.
Mert az viszont teljesen mindegy, hogy Magyarország korrupt, szélsőjobboldalra tolódott miniszterelnöke, egyben Európa zsarolási potenciálja komolyan gondolja, amit beszél, vagy nem gondolja komolyan – ellenben nagyon pontosan tudja, hogy ha nincs világháborús pszichózis és kommunikációs propaganda-szemfényvesztés, akkor ő nem létezik -, a lényegen nem változtat. A lényeg pedig az, hogy tudatosan démonizálja és most már a saját és harcostársai hangján keresztül egyre gyakrabban nácizza az EU-t (kivéve, amikor a Szovjetunióhoz hasonlítja), és ragadtatja magát olyan megállapításokra, amelyek talán még a korruptságánál is súlyosabbak. Azt eddig is számtalanszor bebizonyította, hogy se veszíteni, se győzni nem tud (egyik rosszabb, mint a másik), bár azt állítólag nehezen viseli, ha balfácánnak nézik (úgyhogy sértődött levél formájában is szalonnácizott egyet nemrég, hátha valaki nem értette meg Deutsch vagy Demeter fröcsögését). Ha viszont most – amikor állítólag győzött – sem tudja visszafogni magát, és nem bírja magában tartani a fejében dúló háborús pszichózist, mi lesz, ha letelik az idő, amit most a sikeres partraszállásával nyert magának, és esetleg valóban elérkezik a számonkérés pillanata? Vagy semmi nem lesz, mert bízik benne, hogy kitartó aknamunkával addig jól meggyőzi a magyarokat arról, hogy nekik a náci Brüsszel-központú Európa az ellenségük, és jobb nélkülük, mint velük? Az igazán szép lesz.
Jelentősen növeli az ösztöndíj az arra rászoruló hallgatók teljesítményét a felsőoktatásban, és többen szerzik meg a diplomát a hatására – többek között ez derült ki egy friss tanulmányból, ami négy éven keresztül, kísérleti módszerrel vizsgálta egy szociális ösztöndíj hatását az amerikai Nebraska állam több egyetemén.
Az Egyesült Államokban 2018-ban az állam és különböző magánszervezetek összesen 187 milliárd dollárt költöttek ösztöndíjakra, ami nem kevés pénz. Magyarországon a kormány 2019-ben tíz év után emelte a hallgatói normatívát, ami a 2018-as 119 ezer forintról 2020-ra 166 ezer forintra nőtt. Az egyetemek a hallgatói normatíva alapján határozzák meg, hogy mennyi szociális és tanulmányi ösztöndíj jár a hallgatóknak.
Ahogy a tanulmány szerzői (az MIT-s Josh Angrist és David Autor, valamint a Harvard professzora, Amanda Pallais) megjegyzik, az egyetemi ösztöndíj és a hallgatói teljesítmény közötti kapcsolatot – és azt, hogy ezt a sok pénzt mennyire hatékonyan költik el – sokan kutatták, de a témában készült kutatások összességében nem jutottak egyértelmű következtetésre.
Az egyértelmű összefüggés kimutatása azért is kemény dió, mert az ösztöndíjak nagysága olyan tényezőktől is függ, amik azt is befolyásolják, hogy mekkora valószínűséggel szerzik meg a diplomát az ösztöndíjasok. Például a több támogatást kapó hallgatóknak általában jobbak a középiskolai eredményei, vagy kevesebb pénzt kapnak a családjuktól. Ezért nehéz egyértelmű hatást kimutatni az ösztöndíjak nagysága és a hallgatók teljesítménye között...
Ha van olyan szelete a klasszikus geek-témáknak, ami tökéletesen hidegen hagy, az pont a képregény. A Batman nekem már örökre csak filmen marad meg, Superman soha nem is érdekelt, a Pókember kalandjait utoljára akkor tartottam élvezhetőnek, amikor egy 286-os gépen futó, eredetileg Amigára fejlesztett játékban egy programhiba miatt valahogy átugrottam az első pályáról a sokadikra. Orwellt sem szeretem különösebben, számomra már nem volt tiltott, úgyhogy ettől a romantikától megfosztva egyszerűen csak olyan szájbarágósnak éreztem, mint a Szomszédok végén a tanulságot. Megint emelkedett a párizsi ára? Ez már csak így megy, aranyoskám, tetszik tudni, a háború: béke, a szabadság: szolgaság, a tudatlanság: erő.
Innen szép nyerni, ahogy mondani szokás. A disztópiákat viszont szeretem, szívem mélyén mindig is realista voltam, így elolvastam (végignéztem? Akárhogy is mondja ezt szaknyelv) ezt az Orwell-átiratot is. Ez az 1984 első képregényes feldolgozása, a vizuális megoldások a brazil Fido Nesti munkáját dicsérik.
A lusiadák után itt az 1984
Nesti nem ma kezdte az ipart, ismert grafikus, publikált a New Yorkerben, illusztrációkat és borítóterveket készített a brazil Companhia das Letras kiadónak, néhány évvel ezelőtt pedig egy szintén nehezen képregényesíthető darabot, a portugál barokk hőskölteményt, A lusiadákat dolgozta fel ebben a formátumban. A könyv végén található rövid életrajz szerint az 1984-et épp 1984-ben olvasta, mostanra lett belőle képregény...
Bár a különleges gazdasági övezet révén Pest megyéhez került a Gödön épülő Samsung-gyár, a gigaüzem környezeti hatásai a város lakóit sújtják. A helyiek elviselhetetlen zajra, növekvő forgalomra és ingatlanjaik értékvesztésére panaszkodnak. A kormány kedvenc építőipari cégei eközben óriási hasznot húznak a Samsung érdekében megvalósuló infrastruktúra-fejlesztésekből.
„Egy-egy forgalmasabb napon a chicagói repülőtérhez hasonlít a zajszint” – panaszolja az egyik gödi lakos, akinek a Samsung gyárától nagyjából nyolcszáz méterre van a háza. A lakóövezet és a gyár közt ugyanis csak egy szántóföld található, a zavaró hang így akadálytalanul jut el a házakig. Pedig a gödi ipari-innovációs övezetről szóló kormányrendelet véderdő telepítését is előírta, erre azonban évek óta hiába vár a lakosság. A zaj tényét maga a Samsung vezetése is elismeri, ám Környezeti jelentésük szerint folyamatosan „zajcsökkentő intézkedéseket” hajtanak végre, hogy elviselhetőbbé tegyék a zajszennyezést. Csakhogy eközben évek óta bővítik is az akkumulátor-gyárat, ami így egyre közelebb kerül a lakóövezethez...
Sorozatunkban a napi hírek tükrében felvillantjuk Orbán Viktor kormányzásának eseményeit. Azokat a döntéseket, amelyek megalapozták a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevezett kormányzás politikáját, s alapvetően meghatározták az ország lakóinak mindennapjait. Egyébként Orbán értékelése szerint az elmúlt tíz év olyan sikertörténet, amely az elmúlt száz év legsikeresebb fejezete is egyben. A miniszterelnök kiegyensúlyozott fejlődést lát, gazdasági eredményeket, amelyek előnyei a legszegényebb rétegekhez is eljutottak. Ezzel szemben a kritikusok a demokrácia leépítését, a közszolgáltatások színvonalának drámai romlását, a korrupció elszabadulását látják. Portálunk heti rendszerességgel felidézi az elmúlt tíz év történéseit – ahogyan ma látjuk...
A Kádár-korban volt a híreknek egy jól kezelhető értelmezési kódjuk, ezt bizalmasan még tanították is az újságíró-iskolán: az, hogy „a tárgyalások nyílt, baráti légkörben folytak”, azt jelentette, hogy az elvtársak egymás haját tépték, amennyiben volt nekik (illetve szovjet viszonylatban azt, hogy Brezsnyev üvöltött és fenyegetőzött, a tárgyalófél pedig behúzta a nyakát). Hasznos volna az ilyesmi most is: kedd este, varsói megbeszélése után Orbán angol nyelvű interjút adott a Polsat tévé híradójának, s ebből egy morzsányit a Facebook-oldalán is közzétett. Annyi derült ki belőle, hogy a két ország álláspontja „teljesen egybeesik létfontosságú nemzeti érdek[ek]ben” (a többes számot én teszem hozzá, az elhangzott, nyelvtanilag hibás mondatból hiányzik), továbbá olyat is mondott (ez a közreadott angol részletben már nem szerepel), hogy „megállapodtunk több témában”.
Hasonlóan sejtelmes a folytatás. „Jó esélyünk van a győzelemre a magyar és lengyel nézőpontból, ha [jól megnyomja a feltételes kötőszót] a dolgok megfelelően folytatódnak az elkövetkező két napon.” Mire ez a lapszám megjelenik, talán tisztázódik, hogy ki győz milyen nézőpontból. Vagy nem...
A párizsi bíróság gazdasági és pénzügyi bűncselekményekben illetékes 32. kollégiuma előtt 2020. november 23-án, hétfőn kezdődött az a per, amelyben Nicolas Sarkozy volt köztársasági elnököt két bűntársával együtt korrupció, befolyással való üzérkedés és titoktartási kötelezettség megsértése miatt vonják felelősségre...
Szöllősi Mátyás: Illegál. Két pénteki történet. Helikon Kiadó, Budapest, 2020, 219 oldal, 3299 Ft
Az az alapélményem Szöllősi Mátyás prózáját olvasva, hogy ugyanaz, ami miatt dicsérni lehet, egyúttal gondot is okoz. Annyira törekszik a szöveg arra, hogy trükkös, rejtélyes, szellemes legyen, hogy épp emiatt válik könnyebben felejthetővé. Azért neheztelhetünk rá, mert túlzottan technikás. Biztosra akar menni, ahelyett, hogy több kockázatot vállalna. Talán éppen azért nem tud elég eredeti lenni, mert mindig nagyon hatásos akar lenni...
Darida Veronika: Filozófusok bábszínháza. Kijárat Kiadó, Budapest, 2020, 196 oldal, 2500 Ft
Amennyiben a színházat a társadalom közösségi percepciója közvetlen és azonnali mintázatának tekintjük – kérdés persze, milyen meggyőződés talaján állíthatjuk ezt –, akkor különös jelentőséggel bír a Beszéd eltűnése tünetegyüttesének leírása és elemzése, amit Derida Veronika a dehumanizáció és a poszthumán színpadain figyel meg, lenyűgöző finomsággal és gondolati szigorúsággal, hiszen, mint írja, „létezik egy olyan tudati kegyetlenség is, amely a tisztánlátással rokon”. Mit mutat meg nekünk önmagunkból Romeo Castellucci, Nagy József, Valère Novarina vagy Jeles András színháza? Meddig jutottak el Pasolini és Fassbinder manifeszt transzgressziói, amelyek a „létező vagy nem létező Istent” provokálták a hústest megmutatásában, a mirigyek működésére redukált kétségbeesett szerelemben, valamint a vérben és a testnedvek kitörésében megmutatott szenvedésben? Hova tűnik a Beszéddel együtt az ember a kortárs színház színpadairól: van-e olyan, még az érzékelésünk terében maradó szemlélet, amely képes túllépni „az emberi nézőponton”?
Egységes narratíva nincs, az Anyakönyv lazán összefüggő szövegek láncolata. Többé-kevésbé konstans szereplők persze vannak, de kevesen, mindenekelőtt a narrátor két felnőtt támogatója, Pityu, a nagybácsi, aki akut alkoholista, valamint Fél Imre, aki gyengeelméjű, s mint ilyen, sohase tángálja el a narrátort, ellentétben a szerető nagybácsival, aki viszont igen. Ő egyébként már a második epizódban elhalálozik, evvel együtt a későbbiek folyamán is feltűnő aktivitást mutat és brutális barom létére igazi lelki társ...
Berend T. Iván: Élj érdekes időkben! Jegyzetek, viták kulturális élményekről, politikai, társadalmi és gazdasági eseményekről. Az utószót írta Szelényi Iván. Éghajlat Kiadó, Budapest, 2020, 598 oldal, 4490 Ft
Berend T. Ivánt szinte minden érdekli, ezért a meghökkentő sokféleség: képzőművészet, építészet, zene, szakkönyvek, szépirodalom, statisztikák, életrajzok; közeli országok váltakoznak távolabbi kontinensekkel. Kedvenc magyar szerzői, Ady (kompország!) és Bartók mellett ott vannak kedvenc nem magyarjai, például Bulgakov, akinek „világáról” nemigen olvastam szebbet, jobbat, mint éppen itt és most. Bizonyos csomópontok persze erőteljesebben rajzolódnak ki, ami a szerző munkásságát ismerve nem meglepő – ilyen például Közép-Európa és benne Magyarország helyzete a történelemben és a jelenkorban, összehasonlítva más, szerencsésebb területek fejlődésével. „Mindig izgatott az európai perifériák sajátos kettős világa” – írja (bár „lehangolónak” tartja őket)...
Az ÉS könyve decemberben – Révész Sándor: Dobi István. Az elfeledett államfő – egy nincstelen parasztfiú útja a hatalomba. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2020, 480 oldal, 5999 Ft...
(Russische Avantgarde im Museum Ludwig – Original und Fälschung – Fragen, Untersuchungen, Erklärungen. A január 3-ig tervezett tárlat az országos járványrendelkezés nyomán december 20-ig átmenetileg bezárt.)
Mikor jutnak el görög, szerb, litván, bolgár, grúz filmek a magyar mozikba, de akár a nemzetközi kereskedelmi televíziócsatornákra is? Ugyanakkor hogyan is képzelhetünk közös európai jövőt egymás sorsfordító történeteinek megismerése, személyes tapasztalatainak megélése nélkül? Az Anyaföld című litván film egy másik kelet-európai ország rendszerváltozásán keresztül segít rápillantanunk saját közelmúltunkra...
(Szabó Magda: Az a szép, fényes éjszaka. Karácsonyi történetek. Előadja: Molnár Piroska. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2020)
Molnár Piroska otthon érzi magát a „büszke város” Debrecenből és a szoros, de szerető szülői kötelékből induló szerző műveiben, novelláinak világát éppúgy bejárta már, mint ahogy a regényei közül mondjuk a Freskóét vagy a Disznótorét. Ismeri és kész átadni a szilárd és szavakban megfogalmazott értékrendet, amelyen az életmű nyugszik, úgy sejtem, nincs semmi új, ami az érzékenységnek ezt a fokát indokolná. Csak a régi. Régi karácsonyok felidézése a gyerekkorból, vagy a Megváltó születése napjának biblikus eseménye, egy-egy ajándékozás története vagy a készülődés fokozott hangulata. Vagy egy-egy súlyos mondat: „Tizenkilencedik éve ünneplem egymagam otthonomban a karácsonyt”. Amelyek sokakat megszólítanak...
Az év végi kasszazárás előtt „a koronavírus-világjárvány okozta gazdasági nehézségek enyhítése érdekében” a kormány 13 milliárd forintot oszt még ki „kulturális intézmények, szervezetek támogatása” címen (Magyar Közlöny, 2020. december 4.). Az Operaház és az Operettszínház kap 500-500 milliót, a cirkusz 300-at, jut a múzeumoknak is 100 és 500 millió közötti összeg, az OSZK-nak 300, az önkormányzati fenntartású kulturális intézmények sem maradnak ki, az MMA pedig másfél milliárd fölött rendelkezhet, ebből a fele mehet alkotóknak és előadóművészeknek. Ennek azért örülünk, persze, még ha látjuk is a támogatottak körét, ez ennyi, más nem kap...
(Puccini: Tosca – a Metropolitan 1978-as előadásának közvetítése december 6-án)
Verrett pedig igazi díva, azt is játssza, elegáns, nemes, és az idegvégződései majdnem annyira állnak ki a bőréből, mint a nyaki erei, ha nagyon belemelegedik a szerelmetes párbeszédbe. De igyekeznie is kell, Luciano Pavarotti a partnere, ha hagyja, akkor Cavaradossi lesz az opera címe, és nem Tosca. Ha nem hagyja, akkor is...
(Akkor és most – online sorozat a Magyar Állami Népi Együttes közösségi oldalán)
Hogy beszédtéma volt Európában anno a „magyar iskola” (Tímár, Kricskovics, Novák, Szigeti, Györgyfalvay)? Beszédtéma volt, de hát az is a hetvenes évek, kérem. Ami ma van, puszta vegetáció, az amatőr néptáncmozgalom fénykorában bevezetett újítások újracsomagolásával, vagy, ami még ennél is rosszabb, az ötvenes évekkel a NER köntösében, ha például az id. Zsuráfszky vezette Magyar Nemzeti Táncegyüttes repertoárjára nézek...
(„Évtizedes tabukat döntöget a koronavírus a gazdaságban”, Telexikon, első rész, Telex, december 7.)
A film vizuális világa a nyolcvanas évekre játszik, szellemes, és egy kicsit szemterhelő, nyilván az is alakul még, ahogy az egész sorozat formálódhat. A szándék jó, és van benne potenciál, „vannak tartalékai”, ahogy a multiknál mondják, ha valami rossz. A Telexikon összességében, szerencsére, nem rossz, arról meg igazán nem tehet, ha a tartalékokról, manapság, egészen más jut a munka nélkül maradt értelmiségi eszébe
Négyen vagyunk, én, a szorongás, a kíváncsiság és a bűntudat. Talán a szorongás a legfiatalabb testvér, de már ő sem igazán mai gyerek. Mindenesetre türelmesen kivárt, ügyesen csinálta, míg teljes pompájában föl nem léptette magát. Mintha a felnőttléttel lenne egyidős. A szorongás nagyon okos valamiség. Ravasz és agyafúrt, hogy ragyog a semmi, hogy játssza magát, ami pedig nincsen. Mintha attól fogva lenne biztos napi látogató, hogy az ember azt gondolja, amit Mészöly oly sokszor leírt, és amit magam is sokat idéztem, hogy ti. a gyerekkor elmúlt.
A gyerekkor elmúlt.
Mit jelent ez a mondat, miért olyan fontos, miért koppant akkorát szíven, lelken...
Az öngyilkosok éjszakáján történt. Lehetett bármelyik nap, mert államunkban – és az országban, ahol éltünk – törvény tette lehetővé, hogy a dolog akármikor megtörténjen. Az órát, a napszakot nem szabályozták, azzal indokolva, hogy az akarat szabad. Ha bárki megkérdezte, mit gondolok minderről, elmondtam, hogy amit engedélyeznek, az többé nem szabad, hanem potenciális lehetőség. Szerintem szabadnak az számított, amit az ember bármikor kitalálhatott magának. Elmenni moziba. Lefeküdni egymással. Megvenni egy napilapot. Valami, amihez zsigeri indíttatás kell, düh, vágy, éhség vagy érzelem. Amit törvény szabályoz, az puszta kitaláció. A szabad akarat számomra nem akaratszabadság. „Így is lehet csinálni.” Ez mire jó? Minek engednek meg olyasmit az embernek, amit ideális esetben szabad akaratával dönthetne el?
Egy óriáslabdán ülök, idegesen rugózok, és akkor újra eszembe jut nagyapám, azért dolgozunk, legényke, hogy ne unjuk magunkat, most ez a mondása fut át rajtam, és arra gondolok, vajon mit szólna hozzá, ha látna, hogy egy óriáslabdán pattogva csokikról írok háromszavas mondatokat, és ez nekem a munka. Nézem a fehér lapon villogó kurzort, mintha követelné, hogy pötyögjek végre valamit, Harapj rá az éhségre!, írom le, és próbálom nem hallani a velem átellenben ülő grafikus éneklését, fejhangon dudorászva kíséri a YouTube-ot, de legalább ma nem kérdez tőlem olyanokat, hogy van-e tartózkodási engedélyem, nem rosszból, csak hát ugye nem ebben az országban születtem...
Mélységes mély a múltnak kútja, ahogy írják, föltételezve, hogy a múltat függőleges tengelyűnek gondoljuk el, és nem vízszintesen fekvőnek vagy pókhálószerűen szétterülőnek, és kutunk a szokásnak megfelelően föntről lefelé halad; mi a kávájánál állva kukkantunk le a feneketlen mélységébe. Odafönt kapaszkodunk az állandó jelen peremébe, míg a múlt fúródik egyre lejjebb. Egy ilyen kútból, természetszerűleg, a beledobott kő koppanása sem mindig hallatszik föl, így a benne lévő elmúlt alakok és események csak addig léteznek, amíg visszhangot tudnak adni, amíg valaki odafönt emlékezik rájuk...
Szentegyházánál már az agyamon jön ki az Üljenek a fiúk ölébe a lányok (tíz lejátszás felett tartunk), pláne, hogy Jakab ordítva ráénekel: – Így van, a lányok és a macik! – Jakab, de ők tudják a szöveget, hadd, hogy ők énekeljék! – Ne mind magyarázódj, mindjárt leöntelekforma a meggypálinkával! – De azt Janinak viszed! – Akkor veszek neki útközben bolti cujkát vagy áfonyát! Úgyse veszi észre a különbséget! – Honnan tudod? Ismered? – Ösmerem, persze, hogy ösmerem! Olyan jó fiú, hogy a nyomába sem léphetsz. Tulajdonképpen. – Nem én viszlek most autóval? – Az egy dolog, de ő mutat medvét. Remélem, lesz nála, hanem megmondom, csokizza be a lessel szemben álló fatörzset...
„Úgy látom, hogy Igor Matovič lassan, de biztosan dekompenzálódik, és rövidesen össze fog omolni. Kollár házelnök a Donovalyban található síparadicsomjának üzemeltetésével van elfoglalva. Sulík gazdasági miniszter pedig azon dühöng, hogy a kormányfő egyetlen komoly tárgyalásra sem hívta meg őt. A legkisebb koalíciós partner, Andrej Kiska pártja pedig már régen eltűnt az ismeretlenség homályában.”
A koronavírus hatására a szlovák vezetők továbbra is idegesen kapkodnak. Este a kormány kiad egy rendelkezést, ám az éjszaka folyamán egy kis manó átírja a szöveget, és ami előző este még érvényes volt, az reggelre már tilos. Igor Matovič miniszterelnök termékeny fantáziája sorra alkotja a tudathasadásos rendeleteket. A legutóbbi bejelentése szerint a határőrség ezután már nem fogja szúrópróbaszerűen ellenőrizni a Szlovákiába belépő munkavállalók vírustesztjét. Ez a „fontos, emberbaráti” enyhítés, tulajdonképpen ugyanazt jelenti, mintha azt közölte volna a polgárokkal, hogy Szlovákiában holnaptól bárki, bármikor vehet levegőt.
Legutóbbi írásomban már említettem, hogy a választások után, sajnos olyan összetételű kormánykoalíció alakult, amelyik nemhogy egy ország, de még egy nagyobbfajta benzinkút irányítására sem képes. A probléma azzal kezdődött, hogy a februári választásoknál a polgárok azzal az elhatározással léptek az urnákhoz, hogy mindegy ki nyeri meg a választást, csak ne Robert Ficónak hívják az illetőt. Ugyanis a Kuciak-gyilkosság után még a leghűségesebb választói is kiábrándultak belőle. A választások nyomán olyan fura helyzet állt elő, melyet senki sem várt. Megbízható források szerint az OĽaNO párt győzelmén legjobban maga a párt vezetője, Igor Matovič lepődött meg leginkább. Az a lehetőség, hogy ő legyen az ország miniszterelnöke, egy jó ideig fel sem merült, hiszen ő maga is érezte, hogy ennek a tisztségnek a betöltéséhez nincsenek meg a képességei. Ismerősei azzal a bizonyos hajdúval példálóztak, akit hamarabb meg lehet tanítani a harangöntés titkaira, mint Matovičot a miniszterelnöki teendők ellátására. Végül a tanácsadói meggyőzték őt arról, hogy ha megfelelő tanácsadókat választ magának, akkor még jelentős kormányfő is válhat belőle.
A koronavírus okozta kalamajka pedig kimondottan jól jött neki. A járvány tavaszi hulláma mindössze 26 halálos áldozatot követelt Szlovákiában, Matovič bezsebelhette a „jó” szereplésért járó dicséreteket és a nyár közepén már azt is elhitte magáról, hogy ő lesz a Megváltó, aki nemcsak a vírust győzi le, de a korrupciónak is véget vet az országban. Ugyanis Matovič a korrupcióellenes harc meghirdetésével vált ismertté az országban...
KLUBRÁDIÓ / MEGBESZÉLJÜK... Szerző: BOLGÁR GYÖRGY 2020.12.11.
Az európai autokraták most kaphattak volna egy nagy leckét, de nem ez történt. Angela Merkel régimódi, kompromisszumra törekedő politikája érvényesült.
Egyetlen előnye van az Európai Unióban most kötött megállapodásnak, hogy a jogállamiság szó bekerült a jogrendbe. Azt a problémát azonban, ami a maffiaállam lényege, tehát a rendszerszerű lopást, nos, azt nem kezeli. Így látja Haraszti Miklós író, az SZDSZ egykori politikusa.
Véleménye szerint a magyar és a lengyel miniszterelnök csupán taktikai fegyvernek tekintette a vétót. Eszük ágában sem volt valóban vétózni, hiszen szükségük van az uniós pénzre. Angela Merkel pedig a zárt ajtók mögötti tárgyalásokon ragaszkodott a régi uniós politikához, vagyis kompromisszumot akart kötni, mindenáron.
Haraszti Miklós szerint nem lett volna erre szükség. A 25-ök, vagyis a Magyarország és Lengyelország nélküli unió, lehívhatták volna a helyreállítási alaphoz szükséges pénzt, ezt a bankvilágban már előkészítették. A költségvetés pedig mehetett volna a korábbi metódus szerint. Új korszak nyílhatott volna az Európai Unió történetében, amelyben nincs szerepük a renitenseknek. Az autokrata vezetők kaphattak volna egy vaskos leckét. Nem ez történt.
A megállapodás kizárja a jogállamiságot sértő magatartások kezelését. Nem veszi figyelembe, hogy Magyarországon olyan törvényeket hoznak, amilyeneket csak akarnak. Aztán bármi történik, lehet arra hivatkozni, hogy az a magyar törvényeknek megfelel. Hogy nemzetközi jogot sért? Az momentán kit érdekel?
Haraszti Miklós szerint Angela Merkel szükségtelen engedményt tett, aminek az a következménye, hogy Orbán Viktor tovább lophat.
Péntek reggel megérkezett „a kínai oltóanyag” dokumentációja az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézethez (OGYÉI) – közölte tegnap Facebook-oldalán Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter megtartotta az információhoz való hozzáférés szokásosan erős aszimmetrikus jellegét, amikor még azt a morzsányi infót sem osztotta meg a lakossággal, hogy melyik kínai oltásról van szó.
Jelenleg ugyanis három kínai koronavírus-oltás is van a klinikai vizsgálatok harmadik, azaz engedélyeztetés előtti utolsó fázisában (Sinovac, CanSinoBio és Sinopharm). Ha abból a minimum feltételből indulunk ki, hogy ennél korábbi szakaszban lévő vakcinák dokumentációját gyakorlatilag értelmetlen lenne vizsgálni, illetve átbogarásszuk a korábbi (szintén elég rejtélyes) állami kommunikációs formulákat, akkor nagy valószínűséggel kiderül, hogy
az OGYÉI vélhetően a Sinopharm papírjait tanulmányozza.
Korábban ugyanis Menczer Tamás államtitkár azt mondta, két magán- és egy állami gyártóval állnak kapcsolatban, és „úgy tűnik”, hogy az állami gyártó jár előrébb a fejlesztésben, így ennek dokumentációját kaphatják meg. A Sinopharm pedig a China National Pharmaceutical Group (CNBG) nevű állami vállalat része.
Ennek az oltásnak a még folyó harmadik fázisú klinikai tesztjében 48 ezren vesznek részt, többségében egy kínai lépték szerint nem nagy, 3,7 millió lakosú városban, Csiaocóban, illetve az Egyesült Arab Emírségekben. A harmadik fázisú tesztnek még nincs végeredménye, de az Emírségek egészségügyi minisztériuma szerdán azt közölte, hogy az első részeredmények szerint az oltás hatásossága 86 százalékos. Mivel ez csak egy sajtóközlemény, szakmai értékelésekre alkalmatlan.
Az oltást Bahreinben már november elején, az Emírségekben és Kínában pedig november végén (tehát hetekkel az első részeredmények nyilvánosságra hozatala előtt) soron kívüli eljárásban engedélyezték, így ezekben az országokban már korlátozottan használható.
Az oltásnak sem az amerikai, sem az európai uniós engedélyeztetési eljárását (egyelőre) nem indították el. Magyarország így legfeljebb szintén csak saját hatáskörben adhatná meg neki az engedélyt – bár az nagyon furcsa lenne, ha bármilyen készítmény a harmadik fázisú kísérletek befejezése, eredményeinek tudományos igényű közlése és értékelése előtt élesben bevethető lenne. E nélkül pedig a nyugati oltások közül a Pfizer/BioNTech és a Moderna, esetleg az AstraZeneca fejlesztése is megelőzheti, és Magyarországnak az unión keresztül ezekre mind van vásárlási lehetősége...
Kevesebb adománnyal és sokkal kevesebb önkéntessel mennek neki a karácsonyi adománygyűjtésnek a segítő civil szervezetek. Jócskán kibővült a rászorulók köre és sokkal nehezebb lett célba juttatni az ajándékokat. A mostoha körülmények miatt kreatívnak kell lenni, mert rég volt ekkora szükség a segítségre.
Munkanélküliség, fertőzésveszély, gazdasági visszaesés, a járvány számtalan kísérőtünete, amik sokkal nehezebbé teszik mindannyiunk életét. Pedig közeleg az év vége és ilyenkor szokás az embernek felülemelkedni a saját problémáin, és másokéval is foglalkozni. A válság azonban most jelentősen betett az adakozási kedvnek, és az adományok célba juttatása is sokkal nehezebb, mint mondjuk a tavalyi szezonban. A legrászorultabbakon segítő civil szervezeteket kérdeztünk arról, hogyan lehet megmenteni a karácsonyt 2020-ban...
A fertődi Esterházy-kastély fejlesztése tovább drágult. Ezzel alapvetően nem is lenne semmi probléma, hiszen a kastély valóban egy fontos turisztikai célpont sokak számára, viszont egyáltalán nem mindegy, hogy ki felelős a fejlesztésekért. Nem azért, mert esetlegesen rosszabb munkát végeznének, mint mások – bár ez is bőven benne van –, hanem azért, mert ezzel ismét Orbánhoz közel álló érdekeltségekhez kerül több milliárd forint. Ez azt is jelenti, hogy a túlárazás szinte nem is kérdéses, vagyis újabb közpénzek fognak eltűnni és kerülnek a NER számláira. Az minden kormány idején szinte magától értetődő (sajnos), hogy hozzájuk közel álló körök is bezsebelnek állami pénzeket, azonban az, amit az Orbán-kormány művel a hazai fejlesztések és beruházások terén, nem mindennapi.
A november 19-én megjelentetett Magyar Közlönyegyik kormányhatározatából derült ki, hogy még tovább drágul a fertődi Esterházy-kastély turisztikai fejlesztése. A határozat értelmében az eredetileg 3 milliárd forintos keretet további 1,442 milliárd forinttal növelte a kormány. A kastély fejlesztését az uniós Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) finanszírozzák.
A hír utolsó, kiemelt mondatára érdemes leginkább figyelni, amelyből kiderül, hogy a számlát az EU állja. Az az EU, amely nemrégiben döntött arról, hogy vezessen Orbán egy autokratikus, jogállamot már nyomokban sem tartalmazó országot, nem számít. A németeknek még így is megéri, hiszen sokkal nagyobb a gazdasági hasznuk abból, ha hagyják Orbánt „érvényesülni”, mintha szembeszállnának vele. 1,4 milliárd forintnak megfelelő euró – amely az európai adófizetőktől érkezik – tehát újonnan a maffiakormányt és köreit gazdagítja, de úgy tűnik, ezzel már nincs semmi probléma. A felújításra ugyan kiírtak egy pályázatot, de látatlanban is biztos vagyok abban, hogy úgy határozták meg a feltételeket, hogy a sajátjaik jöhessenek ki győztesen abból.
Mészáros és Tiborcz is ezt csinálja már évek óta, mindenféle probléma nélkül. Teljesen átlátszó trükk ez, de a hatóságok nem tesznek semmit, hiszen pontosan tudják, hogy kinek az érdekeit kell szolgálniuk. Nyílt titok az ma Magyarországon, hogy ilyen és ehhez hasonló fejlesztésekkel szétlopják az Európai Unió pénzét, mégsem tűnik úgy, hogy ez zavarna bárkit is. Nyilvánvalóan csurra-cseppen mindazoknak, akik fontos szereplői ennek a történetnek, ezért a hallgatás biztosított...
Az elmúlt hónapokban folyamatos vita kísérte azt a kérdést, hogy a települési önkormányzatok milyen módon veszik ki a részüket a humánjárvány kezeléséből és az ezt övező gazdasági válságból. A vita egyik része egyértelműen a főváros és a kormány között zajlik. Ezt ebben az írásomban – saját érintettségem okán – kevésbé vizsgálom, illetve inkább az összképet nézem az önkormányzati alrendszer szempontjából.
Annak érdekében, hogy tisztán lássuk a vita jellegét, érdemes megnézni, honnan is van a pénz. 2019-ben az önkormányzati alrendszer költségvetési bevétele 4729 milliárd forint volt. Ehhez társult működés és felhalmozás kapcsán 3272 milliárd forint kiadás. Azaz elsőre úgy tűnik, hogy önkormányzatnak lenni nyereséges dolog, hiszen 1457 milliárd forinttal több a bevétel, mint a kiadás. A helyzet azonban ennél, természetesen, rosszabb. Ha az elsődleges bevételeket vesszük számba, vagyis azokat pénzeket, amelyek az adott évben bevételként keletkeznek és kiadást jelentenek, akkor a hiány 76 milliárd forint...
NÉPSZAVA Szerzők: JUHÁSZ DÁNIEL, SZALAI ANNA 2020.12.12.
Magyar Levente – a törvényjavaslat parlamenti vitájának jegyzőkönyve szerint – nem is titkolta, hogy egy nemzetközi elitgimnázium létrehozása a cél.
Már 2022-ben, de legkésőbb 2023-ban megnyithatja kapuit az a fővárosi elitgimnázium, amit az egykori lipótmezei elmegyógyintézet épületében alakítana ki a kormány – szúrta ki lapunk a parlamenti jegyzőkönyvben. Az MTI csütörtöki beszámolója szerint az országgyűlés törvényalkotási bizottságában már el is fogadták azt a törvényjavaslatot, amellyel a 2007-ben bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) Budapest II. kerületében, a Hűvösvölgyi úton található épületét az iskola majdani fenntartója, az e célra létrejövő Közép-európai Oktatási Alapítvány vagyonkezelésébe adják.
A tervekről a HVG számolt be először: az alapítvány az épület mellett kétmilliárd forintot is kap az öt évfolyamos, bentlakásos középiskola létrehozásához, ahol a diákok nemzetközi érettségit szerezhetnek. Az oktatás fizetős lesz, de szociális okból a tanulók tandíjmentességet kaphatnak. Bár a törvényszöveg szerint az iskola létrehozásának egyik célja a magyar köznevelési rendszer megerősítése, az intézmény alapítására, működésére és ellenőrzésére nem a nemzeti köznevelési törvény, hanem az újonnan benyújtott jogszabály rendelkezéseit kell majd alkalmazni.
Az alapítványt és az iskolát a Külügyminisztérium közreműködésével hozzák létre. A tárca államtitkára, Magyar Levente – a törvényjavaslat parlamenti vitájának jegyzőkönyve szerint – nem is titkolta, hogy egy nemzetközi elitgimnázium létrehozása a cél. Mint fogalmazott, Magyarországon mindig is Budapest volt az a város, ahová „előszeretettel küldték környező országbeli elit családok gyermekeiket tanulni”...
830 millió forintnyi vissza nem térítendő állami támogatáshoz segített volna egy vállalkozót Nagy János helyettes államtitkár, cserébe öt százalékos tulajdonrészt kapott a cégben, így ő is jól járt volna a beruházással, ha összejön, állítja az ügyészség. Az Agrárminisztérium azóta már felmentett helyettes államtitkárát hivatali vesztegetés elfogadásával vádolják, múlt héten letartóztattak, és házi őrizetbe vették. A héten újabb részleteket tudtunk meg az ügyről. Információink szerint Nagy mellett egy nemrég lemondott önkormányzati képviselőt is letartóztattak, de feltűnik az ügyben egy volt polgármester és egy fociklub elnöke is. Nagy nem tett még vallomást, de zár alá vették cégének egyik üzletrészét, amit egy nappal később eladott.
Május végén egy motorral érkezett Nagy János a Heves megyei Atkárra, ahol négyen találkoztak a Tabi-major mellett. Egy 2,6 hektáros mezőgazdasági telek megvásárlásáról tárgyaltak, az eladó egy vagyonvédelmi, biztonságtechnikai cég tulajdonosa, Faragó Gábor volt. Őt mutatta be a helyettes államtitkár a későbbi vevőknek, két Szolnok közeléből érkező vállalkozónak.
Bozsó Szilárd, kőteleki önkormányzati képviselőnek és Veres Nándor, Nagykörű volt polgármesterének több közös mezőgazdasági vállalata is van Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Információink szerint azért akarták megvenni a Heves megyei telket, mert a jövőben egy mintagazdasági címre szerettek volna pályázni, amelynek feltétele volt, hogy megyén átívelő legyen a tevékenységük. Egy sertéstelepet terveztek kialakítani Atkár külterületén, ám igen leromlott állapotban volt a major, így bőven kellett volna ráfordítani a felújítására.
Az egyik résztvevő beszámolója szerint ekkor még szó sem volt arról, hogy Nagy is beszállna a későbbi cégbe, ő csak bemutatta az eladót, aki körbevezette őket a gazdasági telken, és a vételárról tárgyaltak. „Nehéz fél óra alatt egy ember jellemét megismerni, de nagyon magabiztos, túlzottan is magabiztos ember benyomását keltette” – mesélte a helyettes államtitkárról...
BRÓDY JÁNOS DALTÁR Szerző: BRÓDY JÁNOS 2020.09.14.
A videóban Bródy János Az én országom című dala szól, amely a 2020. szeptember 14-én megjelent nyolcadik stúdióalbumán szerepel, az "A "oldal 5. dalaként.
A videó - moziban éppen Franco Zeffirelli Brother Sun Sister Moon - Napfivér Holdnővér filmjének részletét nézzük. A nézőtér pedig otthonaink, lakótereink egy - egy jellegzetes kockája, ezek időnként kitöltik a filmvásznat, "magunkat" láttatva, és közben hallgatjuk Bródy János emóciókat és asszociációkat indító dalát. Az ember nélküli lakóterek, szépek és csúfak a jelent mutatják, a kontrasztos falakon belül sejtetik elszigeteltségünket. A régebbi képek ( gangokon, udvarokon) utalnak a közösségekre, bár akkor is voltak "rohadtul nehéz idők", de mégis őszintébben találták meg egymást az emberek; pedig " ...rád is vár egy szebb világ /Hol szabadon nyílik minden virág/Kibontja szirmait a lét/S csodálod majd ezer színét"...
Az én országom
Az én országom magyar narancs éretlen és sárga még
Fénytől védett belsejében vakító sötétség
Napsugártól hízik lassan, súlyától hajlik az ág,
Édes gyümölcs lesz mondják a próféták.
De hány évig kell még várni rá, nem tudom
És mondhatod, hogy álmodom, csak álmodom
Hogy eljön majd a nap, amikor mind felébredünk
És annyi rút viszály után, ha élünk, testvérek leszünk
Az én országom ott van, ahol kedves szelíd emberek
Élnek, és nem uralkodnak gyűlölködő szellemek
Az én országom itt e földön a magasban lebeg
És tündérországgá varázsolja a képzelet
De hány évig kell még várni rá, nem tudom
És mondhatod, hogy álmodom, csak álmodom
Hogy eljön majd a nap, amikor mind felébredünk
És annyi rút viszály után, ha élünk, testvérek leszünk
Az én országom olyan hely, ahol határtalan békés a táj
Ég és föld között az úton minden lélek szabadon jár
A történelem tanulságát bölcs tanítók adják tovább
A szellem és a szerelem vezérli csillagát
De hány évig kell még várni rá, nem tudom
És mondhatod, hogy álmodom, csak álmodom
Hogy eljön majd a nap, amikor mind felébredünk
És annyi rút viszály után, ha élünk
De hány évig kell még várni rá, nem tudom
És mondhatod, hogy álmodom, csak álmodom
Hogy eljön majd a nap, amikor mind felébredünk
És annyi rút viszály után, ha élünk, testvérek leszünk
Történelmi távlatba helyezve a Fidesz parlamenti évtizedeit, illetve Orbán Viktor pályáját, elkeserítően sok párhuzamot találunk a magyar demokrácia 1945 utáni történetével. A párhuzamosság nem a hivatalos pártideológiában érhető tetten, hanem a hatalomgyakorlás technikáiban, illetve magához a hatalomhoz viszonyulásban. A Fidesz nem kommunista párt – de úgy viselkedik.
Rákosi Mátyás azzal érkezett meg Moszkvából 1945 elején, hogy átveszi a magyar kommunista mozgalmat, és felépíti a szovjet mintájú államot. Ehhez maga alá kellett gyűrnie a kommunista pártot, el kellett foglalnia az országgyűlést, és megragadnia a kormányhatalmat. A kivitelezés egymással párhuzamosan történt, hol az egyik, hol a másik pályán haladt gyorsabban, mesterien kihasználva minden kínálkozó alkalmat hatalmának növelésére.
A párton belül a legkülönfélébb eszközökkel növelte befolyását. A demokratikus pártközi kapcsolatokban gátlástalanul élt nemtelen, sportszerűtlen eszközökkel, például a szövetséges pártokba beépített vagy a tagjaik közül így-úgy behálózott kriptokommunisták segítségével.
Miután – jórészt törvénytelen módszerek alkalmazásával – sikerült országgyűlési többségre szert tennie, új alkotmányt fogadtatott el, amelyben örök időkre biztosította pártjának a közhatalmat. Ennek birtokában pártjának szerezte meg az önkormányzatokat is, kiépítette a tanácsrendszert. A tanácsok a központi kormány- és pártakarat végrehajtói voltak, nem pedig a helyi közösség akaratának megvalósítói...
„Egyre több pénz van arra, hogy agymosott lakájtudósok megrendelt eredményeket szállítsanak a hatalom számára. Mesterséges intézetekbe áramlanak források, ahol megbízható emberek költik a pénzt. Bármire, csak ne kérdezzenek vissza.” A Balatoni Limnológiai Intézetet egyelőre még vezető Jordán Ferenc olvasóink előtt nem ismeretlen: ő volt az, aki lapunkban hónapokkal annak kitörése előtt előrevetítette a világjárványt. A hálózatkutató biológus intézetét a minap leválasztották a kutatóközpontjáról, ám szerinte hazugság, hogy a nemzetközi láthatóság érdekében. Az ugyanis elmondása szerint éppen az elmúlt másfél évben kezdett kialakulni Tihanyban, s ez kap most mélyütést. Jordán szerint nem lehetett jó pont, hogy többször felszólalt a tó tönkretétele, azaz a „betonbiznisz” ellen, de interjúnkban beszél arról is, hogy felbukkantak azok, „akiknek a kikötőnk meg a strandunk kell, mert szeretnek vitorlázgatni”. A kutató még nem tudja, a „nemzeti nagytőke” tényleg lecsap-e majd a meseszép ingatlanra, az átalakítást vezénylő Maróth Miklósról viszont úgy véli: teljesen alkalmatlan arra, hogy országos kutatóhálózatot irányítson...
NÉPSZAVA ONLINE Szerző: SZELESTEY LAJOS 2020.12.12.
FAZ
A Bizottság alelnöke változatlanul úgy gondolja, hogy nem tart évekig, amíg az EU legfelsőbb ítélőszéke dönt a jogállami mechanizmus ügyében. Jourová ott lát lehetőséget a gyorsításra, hogy a Tanács, vagy a Parlament, de akár az unió végrehajtó testülete is kérhet gyorsított eljárást. Brüsszel pedig addig sem tétlenkedik, mert már az első pillanattól kezdve nyomon követi, hogy az egyes kormányok miként használják fel a közösségi pénzeket és közben kidolgozza a szabályozás gyakorlati alkalmazásának módját.
Ugyanakkor a cseh politikus elismerte, hogy nem lesz könnyű a feladat, mert minden egyes esetben igazolni kell, hogy a jogsértés uniós alapokat érint. De az világos helyzetet jelent majd, amikor pl. kétség merül fel az ügyben, hogy egy bíróság mennyire tud elfogulatlan ítéletet hozni, amikor brüsszeli pénzeket érint a korrupció, illetve csalás. Viszont azt még nem látni, hogy itt csak a konkrét ügyben lehet-e majd közbeavatkozni, illetve hogy elegendő-e a gyanú. Az alelnök elismeri, hogy nem ígérkezik gyerekjátéknak előteremteni a bizonyítékokat. Egyébiránt előtte még ki kell meríteni az összes lehetséges jogorvoslati lehetőséget, így a szerződésszegési eljárást is. De az a lengyeleket nem nagyon izgatja, mert már több esetben is simán túltették magukat az Európai Bíróság ítéletén.
Budapestnek és Varsónak nagyjából február közepéig kell elküldenie a keresetet az EUB-nak. A testület hozzávetőleg egy-másfél év alatt tesz pontot egy-egy vita végére. Ha ez most is így lesz, akkor Orbánnak nincs mitől tartania. Magyarország és Lengyelország nyertesnek tekinti magát a jogállami vitában, a Bizottság azonban úgy gondolja, hogy hatékony ellenőrzési rendszer jött létre. Mindenesetre a két kormány most 173 milliárd euróra számíthat, miután pontosan meghatározták hozzá a demokratikus kikötéseket. Persze ettől még mindkettő az Európai Bírósághoz fordul, ahogy az várható volt. Ily módon ugyanis némi levegőhöz jutnak, de ez volt az egyetlen engedmény, amit ki tudtak csikarni.
Előtte a Tanács jogszolgálata eloszlatta a holland és luxemburgi aggodalmakat, mert megerősítette, hogy hiába lendül csak később mozgásba a mechanizmus, az januártól vonatkozik az új költségvetésre és az újjáépítési tervre is.
A vezető német lap úgy ítéli meg, hogy a jogállami mechanizmus mindenekelőtt katasztrófa azoknak a magyaroknak és lengyeleknek, akik évek óta kétségbeesetten várnak az unió segítségére. Úgy érzékelteti a helyzetet, mintha már méteres lángokkal égne egy egész épület, ám a tűzoltók, akik eleve későn bukkantak fel a helyszínen, ráadásul külön helyről jöttek, így nincs meg köztük a kellő összhang, szóval a mentőegységek úgy határoznak, hogy csak évek múlva nyitják meg a fecskendőket.
Pedig hány és hány ember bízott a két országban, hogy az EU végre csinál valamit, és így helyreáll a jogállam, illetve megmenekül az, ami még megmaradt a demokráciából. Lengyelország pl. 5 éve a független igazságszolgáltatás egyik pillérét dönti romba a másik után. A Bizottság mégsem tett semmit, illetve csak keveset és azt is megkésve. Éveken át nem használta az egyetlen valamire való eszközt, mármint hogy gyorsan az Európai Bírósághoz forduljon, és ha Varsó nem tesz eleget a határozatnak, akkor kérje milliós bírság kiszabását.
Pedig ha beveti ezt az eszközt, akkor talán még megmenekülhetett volna a lengyel jogállam. Vagyis későn jött az új szabályozás, és még fel is vizezték, arról nem beszélve, hogy előbb még az EUB-nak is véleményt kell mondania róla. További halogatásra ad alkalmat, hogy az érintett országok a kilátásba helyezett szankciók miatt az állam- és kormányfőkhöz fordulhatnak.
Vagyis még évekre vagyunk a tényleges alkalmazástól, és addig a lengyeleknél felszámolhatják a jogállam maradékát. A magyar és a lengyel kormányt pedig legrosszabb esetben újjáválasztják. Legjobb esetben viszont leváltják mindkettőt, de e cechet akkor az utódok állják.
Viharosnak ígérkezett a kétnapos uniós csúcskonferencia, a végén azonban egy sor fontos eredménnyel zárult, ideértve, hogy a Bizottság most először hitelt vehet fel a járvány miatt szorult helyzetbe került gazdaságot megsegítésére. Mindez diplomáciai siker Merkel számára, bár a bírálók szerint túl sok elvi engedményt tett a megállapodások érdekében.
Nagyon úgy nézett ki, hogy komoly összecsapás lesz a tanácskozáson a vétóval fenyegetőző magyar és lengyel kormánnyal, miután mindkettő meggyengítette a bíróságok szuverenitását, a sajtó önállóságát és partvonalra tolta az ellenzéket. Közben pedig bezsebelte a nagyvonalú európai támogatásokat, hogy azokat a szövetségeseknek játssza át. Az uniós partnereknek egyre kevésbé tetszettek ezek az állapotok, de Budapest és Varsó beintett, noha azzal magának is veszteséget okozott volna.
Ha nem sikerül túllépni a patthelyzeten, az politikailag súlyos lett volna, mert azt mutatta volna, hogy a demokratikus gondok már a szervezet alapvető működését fenyegetik. A végén Orbán és Morawiecki visszakozott, egy nyilatkozatért cserében. Most mindkét oldal a saját sikerét hirdeti, ám a jogállam magyarországi hívei úgy vélik, hogy a csúszás folytán a miniszterelnök még jobban megszilárdíthatja hatalmát és még több demokratikus intézményre teszi rá a kezét a választás előtt.
A lap szakaszgyőzelemnek minősíti az európai állam- és kormányfők által kötött megállapodásokat, ám arra figyelmeztet, hogy senki se üljön a babérjain, ha azt akarja, hogy a gyakorlatban is sikeresek legyenek az egyezmények. De eddig jó a mérleg: szigorították a klímacélt, megoldották a viszályt Magyarországgal és Lengyelországgal, így elhárították a kelet-nyugati szakadás veszélyét. És még meglett a következő költségvetés, valamint a gazdasági mentőcsomag is.
Azaz nem kell tartani a pangástól, a szervezet továbbra is cselekvőképes. De nem sokon múlott, mert a magyar és a lengyel kormány keresztbe feküdt a jogállam ellenőrzése ügyében. Azzal azonban nem számoltak, hogy a többieknek elegük van a provokációkból és példát akarnak statuálni. A német kompromisszumos formula nem változtat azon, hogy marad a jogállamiság. Nem söpörték a szőnyeg alá a problémát, nem is tették be a fiókba.
Lesz ugyan egy kis kerülő az Európai Bíróságra, és beletettek egy párt mondatot az értelmező nyilatkozatba. Ettől némileg veszít élességéből az új eszköz, de nem csorbul ki. Természetesen adott esetben be kell vetni. És itt sokat segítene, ha az CDU-CSU az eddiginél egyértelműbben elhatárolódna a Fidesztől és még Orbánnak is megmondaná, hogy mi a véleménye a magyar demokrácia leépítéséről.
A lap úgy értékeli, hogy a 25-ök megálljt parancsoltak az autoriter tagállamoknak, ne ugorjon senki be a győzedelmes budapesti és varsói nyilatkozatoknak: a két ország feltétel nélkül kapitulált. Azaz az EU érvényesítette az értékeit a nemzeti populistákkal szemben. Sikerült elhárítani a válságot. A pénzügyi csomag jóváhagyása mellett a szervezet eredményt tud felmutatni a klímacélok ügyében és meghosszabbították az oroszok elleni szankciókat. Vagyis a mérleg nem is rossz.
Hogy a magyarok és a lengyelek kapcsán nem könnyű felmérni a döntés jelentőségét, az abból fakad, hogy az unióban senki sem távozhat vesztesként a tárgyalóasztaltól. Valamit mindenkinek adni kell, hogy azt odahaza fennen hirdethesse. A jogállami szabályozás elsősorban a mind inkább tekintélyelvű Budapestet és Varsót vette célba, Orbán és Morawiecki ezért hadakozott ellene annyira vehemensen. Ám a hatalmas európai és hazai nyomás láttán mindketten feltették a kezüket. Különben őrületes pénzeknek inthettek volna búcsút, ha nélkülük áll fel a járvány gazdasági hatásainak enyhítésére megszervezett program.
Csupán annyi engedményt kaptak, hogy csak később lép életbe a mechanizmus. Ám annak lényege érintetlen maradt. Itt a nemzeti populisták letették a fegyvert, hiába ágált Orbán. A végén csak belement, hogy megbüntessék mindazokat, akik megszegik a jogállamiságot. Attól azonban még nem lesz más a magyar és a lengyel politika, de az eddiginél csak szűkebb keretek között próbálkozhat a demokratikus normák leköszörülésével. Stoptáblát mutattak fel nekik. Az EU megerősítette elkötelezettségét az alapértékek iránt, és megélezte fegyverét, hogy érvényt szerezzen ezeknek az elveknek a saját berkein belül is.
A lap Kelet-Európa osszijainak, azaz keletnémetjeinek nevezi a magyarokat és a lengyeleket, kiemelve, hogy a két ország kultúrák harcaként állította be a jogállami vitát. Az EU ennek ellenére hidat épített feléjük, de nem lenne jó, ha a nyugati tagok most leereszkedő stílust engednének meg maguknak velük szemben.
A kompromisszum még nem is volt meg, amikor Szijjártó Péter már a magyar győzelmet harsogta. Pont úgy hangzott, mintha Magyarország nem lenne bent az unióban, hanem még mindig a Varsói Szerződés vazallusa lenne és egy hegemón hatalommal szemben védekezne. Mindenesetre Budapest és Varsó is azt ünnepli, hogy elhárítottak egy veszélyt, amit amúgy maguk hoztak létre. De most már a dolog úgy áll, hogy aki odahaza leépíti a jogállamot, az ne várjon pénzt Brüsszeltől.
Orbán és Morawiecki olvasatában a vétó vitának semmi köze a demokráciához. Egyáltalán nincs bűntudatuk, jóllehet odahaza olyan viszonyokat teremtettek, hogy ilyen körülmények között sok szakértő szerint ma be sem léphetnének a szervezetbe. Kulturkampfot kreálnak olyan alapkérdésekből, mint a hatalmi ágak megosztása vagy a bíróságok önállósága. De mindig ezt csinálják, amikor valaki nem ért egyet velük. Ennek megfelelően azt állítják, hogy az EU a magyarság és a lengyelség lényegét támadja.
Emögött igen mély demokráciaellenes értékrend húzódik meg. Budapest és Varsó által hirdetett kereszténység, hagyományos család, a haza homogenitása jóval fontosabb a demokratikus alapnormáknál, utóbbiak az ő szemükben liberális luxusnak számítanak.
Évekbe telhet, amíg az Európai Bíróság rábólint az új rendre, de még utána sem lesz könnyű elzárni a pénzcsapot a bűnösökkel szemben. Ugyanakkor káros a nyugat részéről olyasmit hangoztatni, hogy pénzt adunk ezeknek, noha nem is igazi demokráciák? Meg hogy miért nem szabadulunk meg tőlük? A mostani kompromisszum mögött azonban masszívan ott van, hogy Németország hatalmasat profitál a keleti piacon. Az uniós támogatások nem ritkán a magyar és a lengyel kormányon keresztül német cégeknél kötnek ki. Azaz az EU jóléte a Keletnek is köszönhető.
Függetlenül attól, hogy a jelenlegi magyar és lengyel vezetés lábbal tapodja az uniós értékeket. Orbán sosem titkolta illiberális szándékait és nem úgy néz ki, hogy itt egyhamar bármiféle változás közeledne. A magyar ellenzék nem látszik, a lengyel gyenge. Így a jelek szerint a Fidesz és a PiS még legalább addig hatalmon marad, amíg beélesítik a jogállami szabályozást. Egy kis szerencsével azonban az csak eltalálja őket. Sokan szeretnék ezt az unióban, mert szövetségesük nincs, viszont elherdáltak egy csomó rokonszenvet.
A pénzügyi csomag megmenekült, a jogállam viszont veszélyben van. A Merkel-féle kompromisszum ennél fogva hiba – mutat rá a kommentár. Az persze érthető, hogy a kancellár nem szerette volna, ha éppen a német elnökség idején porlik szét az EU egysége. Neki egyébként azt diktálják a politikai ösztönei, hogy meg kell óvni a boltot, a fekete bárányokat a nyájon belül kell tartani. Így lett egy olyan szabályozás, amelyet egyelőre nem lehet bevetni.
Az mindig is világos volt, hogy Orbánt és lengyel elvbarátait a pénztárcájukon keresztül lehet jobb belátásra bírni. Hiszen fütyülnek az Európai Bíróság verdiktjeire. Szóval csak az hat rájuk, ha elvonják tőlük az uniós alapokat. A kérdés persze az, hogy miért kell megtűrni egy ilyen politikus, a propagandahazugságaival, sértegetéseivel, antiszemita kirohanásaival? És még csak nem is a korrupció a fő gond. Hanem hogy Magyarország és Lengyelország a tekintélyuralom felé tart. Felszámolja a szabad médiát, a független igazságszolgáltatást, módszeresen korlátozza a polgárjogokat.
Az EU nem engedheti meg, hogy ilyenek legyenek a soraiban. Immár nem fordíthatja el a fejét, mert akkor az egész fundamentum oda lesz. De az unió idáig gyáva volt, hogy határozottan fellépjen, működött a rosszul értelmezett akolmentalitás. Így most mindkét ország időhöz jutott, hogy még jobban lebontsa a jogállamot. Kapnak újabb figyelmeztetéseket, de azokra tesznek. A végén azután már nemigen lehet mit csinálni, akkora lesz a kudarchalmaz. Mert lehet, hogy szükséges volt a kiegyezés az uniós államháztartás kapcsán, de politikai szempontból sajnos melléfogás.
A kompromisszumnak köszönhetően erősödik a magyar és a lengyel jogállamiság, megkésve ugyan, de mégis. A vitában mindkét fél vesztett tekintélyéből, de hosszú távon a megállapodás nagyobb jogbiztonsággal kecsegtet. A két ország súlyos anyagi pofonba szaladt volna bele, ha sokat makacskodik, győzelmet egyáltalán nem remélhetett. Eleve világos volt, hogy nem kerül le az asztalról a demokrácia és az uniós pénzek közti árukapcsolás. Ahhoz túlságosan is aggódnak a nettó befizetők, hogy a homályos viszonyok, illetve a politikai ellenőrzés alá vont igazságszolgáltatás miatt egyes politikusok és kegyenceik zsebében köti ki a pénzük. Főleg a magyaroknál és a lengyeleknél.
Az viszont rossz hír a jogállam híveinek, hogy a szankciók még odébb vannak. Hiszen a Bizottságnak még le kell fektetnie a gyakorlati alkalmazás irányvonalait, az Európai Bíróságnak pedig határoznia kell az egész konstrukció törvényességéről. Ily módon Budapest és Varsó rengeteg időt nyer. Azon kívül a szabályok nem vonatkoznak arra, amikor pl. a menekültek, vagy a nemi kisebbségek jogai sérülnek, vagy a sajtószabadság forog kockán. De Orbán és Morawiecki sem tekintheti magát győztesnek, bár azért megpróbálja így beadni a hazai klientúrának. Nem módosul a mechanizmus, hiába állította a két kormány, hogy az beavatkozást jelent a belügyekbe. A nemzetközi színtéren pedig teljesen magukra maradtak. Még a csehek és a szlovákok sem álltak melléjük.
Klasszikus kompromisszum szemtanúi vagyunk, mindkét oldal fel tud mutatni sikereket, de senki sem ért el mindent. Hosszabb időre előre tekintve azonban nagyon is kedvező lehet, hogy az EUB most jogilag hézagmentesen megadja a szabályokat. Hiszen éppen Budapest és Varsó panaszkodik folyton, hogy politikai-ideológiai okokból próbálják őket megrendszabályozni.
A magyar és a lengyel kormány zöldre állította a jelzést a pénzügyi csomag ügyében, miután biztosítékokat kapott, hogy nem éri bántódás a bevándorlás, illetve LMBT-jogok ügyében elfoglalt álláspontja miatt. De csak ennyit kaphattak. Egyfelől mivel teljesen elszigetelődtek: Szlovénián kívül nem támogatja őket senki. Másfelől és főként, mert nagy kockázat lett volna részükről ragaszkodni a vétóhoz, mert óriási pénzektől estek volna el. Azon kívül mindenképpen hatályba lépett volna a jogállami mechanizmus és az vonatkozott volna a költségvetésből eredő támogatásokra is.
Vagyis lose-lose állapot jött volna létre: mindenki csak vesztett volna. A magyar és a lengyel gazdaság túlságosan is függő helyzetben van ahhoz, hogy a két ország háborút kezdjen az EU ellen. Emellett a hazai lakosság túlnyomórésze egyetért a tagsággal. A magyarok 77 %-a azt is helyesli, hogy kössék össze a demokratikus normák teljesítését, illetve a közösségi szubvenciókat. Azaz semmi esélye nem volt a blöffnek, és ezt a többiek tudták is.
Budapest és Varsó obstrukciója az Európa két része közti törésvonalat jelképezi. Még akkor is, ha a két lakosság nem támogatta kormánya blokádpolitikáját a mentőcsomag ügyében, amely ugyanakkor csak fokozta a feszültséget és a meg nem értést a régi és az új tagok között. Az ellentétek forrása javarészt az, hogy a közép-európai államok más kulturális- politikai utat jártak be, mint nyugati társaik. Ők elsősorban a nemzetet, a szuverenitást, a kultúrát és az életmódot akarják megvédeni, amint azt a menekültválság megvilágította. Mellesleg ilyen populista párt egyszer már hatalmon volt Olaszországban is.
A megosztottság gyökerei a múltba nyúlnak vissza, mert a nyugat fél évszázada fogadja a migránsokat az egykori gyarmatokról, hozzá van szokva a multikulturalizmushoz. A keleti országok viszont „homogének”, mert őket óvta a bevándorlástól a vasfüggöny. De azért sem akarnak migránsokat, mert egyre rosszabbul alakul a demográfiai helyzetük és ez ráerősít az identitás gyengülésére. Ily módon a keresztény örökség fenntartását alapvetőnek tekintik az európai civilizáció megóvására. Előbb a hidegháború miatt kívül rekedtek Európán, majd azt tapasztalták, hogy a nyugat másodrendű polgárokként tekint rájuk, így most először érzik úgy, hogy szabadon határozhatják meg a külpolitikájukat.
Igényt tartanak arra, hogy ők mások, illetve hogy a többiektől eltérően ítéljék meg az uniót. Magyarország és Lengyelország a maga erkölcsi rendjét a liberális elvek fölé helyezi, ideértve azt, amit a globalizáció ígér. A járvány megfelelő eszközzel szolgál, hogy a lázadó államokat visszatereljék a jogközösségbe. De azt senki se higgye, hogy ezzel egyszer s mindenkorra megoldódik a kérdés. Ha a nyugat nem vet számot a keleti kulturális identitással, akkor csak pirruszi győzelmet arat.
...Végül is nem gestapózott, nem gázkamrázott, nem führerezett. Akkor nem teljesen irreleváns ez az ízléstelen, elszabadult szóhasználat ahhoz képest, hogy a jogállamisági mechanizmustól alighanem nincs tartanivalója a 2022-es választás előtt? Végül is mindegy, hiszen ahol egy tetszőleges állami intézmény közönséges orbánista vezetője gázkamrának nevezheti az Európai Uniót és kollektíve lenácizhatja a szabadelvű, liberális embereket, ahol egy orbánista EP-képviselőnek a Gestapo jut eszébe arról, hogy egy német politikus a jogállamisági mechanizmus mellett érvel, ott nem teljesen mindegy, hogy maga az orbánizmus feje, egy uniós tagállam miniszterelnöke az Európai Uniót és annak központját Hitler egykori gierłożi (szögesdróttal körülvett, aláaknázott) főhadiszállásához hasonlítja?
Jelentősen növeli az ösztöndíj az arra rászoruló hallgatók teljesítményét a felsőoktatásban, és többen szerzik meg a diplomát a hatására – többek között ez derült ki egy friss tanulmányból, ami négy éven keresztül, kísérleti módszerrel vizsgálta egy szociális ösztöndíj hatását az amerikai Nebraska állam több egyetemén.
Ha van olyan szelete a klasszikus geek-témáknak, ami tökéletesen hidegen hagy, az pont a képregény. A Batman nekem már örökre csak filmen marad meg, Superman soha nem is érdekelt, a Pókember kalandjait utoljára akkor tartottam élvezhetőnek, amikor egy 286-os gépen futó, eredetileg Amigára fejlesztett játékban egy programhiba miatt valahogy átugrottam az első pályáról a sokadikra. Orwellt sem szeretem különösebben, számomra már nem volt tiltott, úgyhogy ettől a romantikától megfosztva egyszerűen csak olyan szájbarágósnak éreztem, mint a Szomszédok végén a tanulságot. Megint emelkedett a párizsi ára? Ez már csak így megy, aranyoskám, tetszik tudni, a háború: béke, a szabadság: szolgaság, a tudatlanság: erő.
Bár a különleges gazdasági övezet révén Pest megyéhez került a Gödön épülő Samsung-gyár, a gigaüzem környezeti hatásai a város lakóit sújtják. A helyiek elviselhetetlen zajra, növekvő forgalomra és ingatlanjaik értékvesztésére panaszkodnak. A kormány kedvenc építőipari cégei eközben óriási hasznot húznak a Samsung érdekében megvalósuló infrastruktúra-fejlesztésekből.
Sorozatunkban a napi hírek tükrében felvillantjuk Orbán Viktor kormányzásának eseményeit. Azokat a döntéseket, amelyek megalapozták a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevezett kormányzás politikáját, s alapvetően meghatározták az ország lakóinak mindennapjait. Egyébként Orbán értékelése szerint az elmúlt tíz év olyan sikertörténet, amely az elmúlt száz év legsikeresebb fejezete is egyben. A miniszterelnök kiegyensúlyozott fejlődést lát, gazdasági eredményeket, amelyek előnyei a legszegényebb rétegekhez is eljutottak. Ezzel szemben a kritikusok a demokrácia leépítését, a közszolgáltatások színvonalának drámai romlását, a korrupció elszabadulását látják. Portálunk heti rendszerességgel felidézi az elmúlt tíz év történéseit – ahogyan ma látjuk...
F E U I L L E T O N
„Úgy látom, hogy Igor Matovič lassan, de biztosan dekompenzálódik, és rövidesen össze fog omolni. Kollár házelnök a Donovalyban található síparadicsomjának üzemeltetésével van elfoglalva. Sulík gazdasági miniszter pedig azon dühöng, hogy a kormányfő egyetlen komoly tárgyalásra sem hívta meg őt. A legkisebb koalíciós partner, Andrej Kiska pártja pedig már régen eltűnt az ismeretlenség homályában.”
Az európai autokraták most kaphattak volna egy nagy leckét, de nem ez történt. Angela Merkel régimódi, kompromisszumra törekedő politikája érvényesült.
Péntek reggel megérkezett „a kínai oltóanyag” dokumentációja az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézethez (OGYÉI) – közölte tegnap Facebook-oldalán Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter megtartotta az információhoz való hozzáférés szokásosan erős aszimmetrikus jellegét, amikor még azt a morzsányi infót sem osztotta meg a lakossággal, hogy melyik kínai oltásról van szó.
Kevesebb adománnyal és sokkal kevesebb önkéntessel mennek neki a karácsonyi adománygyűjtésnek a segítő civil szervezetek. Jócskán kibővült a rászorulók köre és sokkal nehezebb lett célba juttatni az ajándékokat. A mostoha körülmények miatt kreatívnak kell lenni, mert rég volt ekkora szükség a segítségre.
A fertődi Esterházy-kastély fejlesztése tovább drágult. Ezzel alapvetően nem is lenne semmi probléma, hiszen a kastély valóban egy fontos turisztikai célpont sokak számára, viszont egyáltalán nem mindegy, hogy ki felelős a fejlesztésekért. Nem azért, mert esetlegesen rosszabb munkát végeznének, mint mások – bár ez is bőven benne van –, hanem azért, mert ezzel ismét Orbánhoz közel álló érdekeltségekhez kerül több milliárd forint. Ez azt is jelenti, hogy a túlárazás szinte nem is kérdéses, vagyis újabb közpénzek fognak eltűnni és kerülnek a NER számláira. Az minden kormány idején szinte magától értetődő (sajnos), hogy hozzájuk közel álló körök is bezsebelnek állami pénzeket, azonban az, amit az Orbán-kormány művel a hazai fejlesztések és beruházások terén, nem mindennapi.
Az elmúlt hónapokban folyamatos vita kísérte azt a kérdést, hogy a települési önkormányzatok milyen módon veszik ki a részüket a humánjárvány kezeléséből és az ezt övező gazdasági válságból. A vita egyik része egyértelműen a főváros és a kormány között zajlik. Ezt ebben az írásomban – saját érintettségem okán – kevésbé vizsgálom, illetve inkább az összképet nézem az önkormányzati alrendszer szempontjából. 
Magyar Levente – a törvényjavaslat parlamenti vitájának jegyzőkönyve szerint – nem is titkolta, hogy egy nemzetközi elitgimnázium létrehozása a cél.
830 millió forintnyi vissza nem térítendő állami támogatáshoz segített volna egy vállalkozót Nagy János helyettes államtitkár, cserébe öt százalékos tulajdonrészt kapott a cégben, így ő is jól járt volna a beruházással, ha összejön, állítja az ügyészség. Az Agrárminisztérium azóta már felmentett helyettes államtitkárát hivatali vesztegetés elfogadásával vádolják, múlt héten letartóztattak, és házi őrizetbe vették. A héten újabb részleteket tudtunk meg az ügyről. Információink szerint Nagy mellett egy nemrég lemondott önkormányzati képviselőt is letartóztattak, de feltűnik az ügyben egy volt polgármester és egy fociklub elnöke is. Nagy nem tett még vallomást, de zár alá vették cégének egyik üzletrészét, amit egy nappal később eladott.
Történelmi távlatba helyezve a Fidesz parlamenti évtizedeit, illetve Orbán Viktor pályáját, elkeserítően sok párhuzamot találunk a magyar demokrácia 1945 utáni történetével. A párhuzamosság nem a hivatalos pártideológiában érhető tetten, hanem a hatalomgyakorlás technikáiban, illetve magához a hatalomhoz viszonyulásban. A Fidesz nem kommunista párt – de úgy viselkedik.
„Egyre több pénz van arra, hogy agymosott lakájtudósok megrendelt eredményeket szállítsanak a hatalom számára. Mesterséges intézetekbe áramlanak források, ahol megbízható emberek költik a pénzt. Bármire, csak ne kérdezzenek vissza.” A Balatoni Limnológiai Intézetet egyelőre még vezető Jordán Ferenc olvasóink előtt nem ismeretlen: ő volt az, aki lapunkban hónapokkal annak kitörése előtt előrevetítette a világjárványt. A hálózatkutató biológus intézetét a minap leválasztották a kutatóközpontjáról, ám szerinte hazugság, hogy a nemzetközi láthatóság érdekében. Az ugyanis elmondása szerint éppen az elmúlt másfél évben kezdett kialakulni Tihanyban, s ez kap most mélyütést. Jordán szerint nem lehetett jó pont, hogy többször felszólalt a tó tönkretétele, azaz a „betonbiznisz” ellen, de interjúnkban beszél arról is, hogy felbukkantak azok, „akiknek a kikötőnk meg a strandunk kell, mert szeretnek vitorlázgatni”. A kutató még nem tudja, a „nemzeti nagytőke” tényleg lecsap-e majd a meseszép ingatlanra, az átalakítást vezénylő Maróth Miklósról viszont úgy véli: teljesen alkalmatlan arra, hogy országos kutatóhálózatot irányítson...
