Sűrű napok zajlanak a pedagógusok érdekvédelmében. A szakmai és civil szervezetek is elfogadhatatlannak tartják a kormány által javasolt, oktatást érintő törvénymódosításokat. Úgy vélik, azok csak tovább mélyítik az oktatás problémáit, és csorbítják a pedagógusok, diákok és szülők jogait. A szervezetek nem is tétlenkednek. A PSZ és a PDSZ sztrájkot hirdetett, a TASZ a Helsinki Bizottság és a CKP kritikáját eljuttatta a kormánynak, a Szülői Hang petíció küldésére buzdított. Hétfőn megkezdődött a kirúgott tanárok első pere. Közben a Belügyminisztérium közölte, már 15 ezer pedagógus véleményezte a teljesítményértékelési koncepciót.
A kormány március 2-án bocsátotta véleményezésre – a köznyelvben „státusztörvényként” elhíresült – köznevelési törvénymódosításának a tervezetét. Eszerint megszüntetnék a pedagógusok közalkalmazotti státuszát, s más kérdésekben is csökkentenék a pedagógusok társadalmi rangját és egzisztenciális biztonságát. Ugyanakkor a tervezet egyáltalán nem veszi/vette figyelembe azokat a követeléseket, amelyeket a pedagógusok, a diákok és a szülők az utóbbi egy évben megfogalmaztak.
ACivil Közoktatási Platform, a Szülői Hang, a PDSZés a PSZ-szel közösen állt ki a tervezet ellen, és felhívta a figyelmet arra, hogy ez a lépés nem segíti, hanem tovább csorbítja a pedagógusok, diákok és szülők jogait. A tanulók fegyelmi ügyekben kiszolgáltatottabbá válnának és a módosítás – miután a tanévet elnyújthatóvá teszi – azt sem veszi figyelembe, hogy a gyerekek számára fontos az oktatási-nevelési környezet stabilitása. Szerintük széles társadalmi egyeztetésen alapuló reformra lenne szükség ahhoz, hogy érdemi változás történjen az oktatásban. Ez a törvénytervezet nem reagál az oktatás problémáira, sőt, a pedagógusok jogállásának és az iskolák működésének átalakítása sérti a diákok oktatáshoz való jogát. Az új rendszer egyes elemei ráadásul kifejezetten retorzió jellegű válaszlépések a tanársztrájkra és a szülői, tanulói tiltakozásra. Az említett szervezetek elvárják, hogy a kormány ebben a formában ne terjessze a tervezetet a parlament elé, hanem folytasson valós egyeztetést a szakmai és civil szervezetekkel...
Magyarország megannyi falujának főutcája Petőfi, és biztos, hogy nincs az országban olyan település a fővárostól a legkisebb zsákfaluig, ahol ne lenne elnevezve jelentősebb közterület a Nemzeti Dal költőjéről. Tiszteljük a lenagyobb magyarként számon tartott Széchenyit és a talán leghíresebbet, Puskás Ferencet is, de vitán felül a kétszáz éve született, mindössze huszonhat évesen meghalt költő-forradalmár a magyar kollektív emlékezet legnagyobb hőse. De mikor és hogyan alakult ki Petőfi Sándor kultusza és mennyi belőle a mítosz? Katona Csaba történészt, a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársát kérdeztük.
A nyolcvanas évek még éppen létező szocializmusát megélő emberként elgondolkodtatott, hogy Petőfi legendája vajon mennyire a második világháborút követő rendszerek terméke. Magyarországon nem forradalommal jutott hatalomra Rákosi proletárdiktatúrája, a tanácsköztársaságba torkolló őszirózsás forradalom emlékezete pedig már akkoriban meglehetősen ellentmondásos volt, a negyvenes-ötvenes években pedig bőven éltek még élő szemtanúi. Vagyis a kommunista vezetők kénytelenek voltak egészen 1848-ig visszatekinteni hősökért.
A Kádár-korban a karácsony és a húsvét mellett március 15. volt a legnagyobb kollektív ünnep, már kiscsoportban, társas lénnyé válásunk legkorábbi szakaszában megtanultuk, mit jelent, ha a kokárdaviseléssel egy eszme történetében válik közösséggé egy csoport. Hamarabb tanultuk meg a „Talpra magyart” elszavalni, mint elolvasni. Hamarabb tanultuk meg, mint a Himnuszt.
Katona Csaba azt mondja, mindez igaz, de Petőfi kultuszát nem a pártállami évtizedek teremtették meg, csak nagyon ráerősítettek.
A pártállam születése lényegében egybeesett az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc századik évfordulójával. Nem tartott sokáig felismerni, hogy Petőfi, az alulról jövő tehetség, aki a népies versezetet beviszi a magyar irodalomba, aki életét áldozza a szabadságharcban, aki költeményeiben a világforradalmat hirdeti, nagyon belepasszol a mindent uraló szocialista ideológiába, főleg, ha a személyét és az életét kissé hozzáigazítják.
Ebben az időszakban kezdődött a közterületek Petőfire nevezése, az emléktáblák avatása...
Osztovits Szabolcs, a Fazekas nyugdíjas irodalomtanára idén megjelent könyvében egy sor Petőfi-legendával leszámol, kiigazítja vagy összefésüli az ellentmondásos részleteket, megcáfolja az alaptalan anekdotákat, miközben olyan epizódokat hoz felszínre, amelyek az elmúlt 174 évben homályban maradtak.
„Az volt a fő célom, hogy legendák nélkül, okiratok, kortársi visszaemlékezések és szakirodalmi munkák alapján rekonstruáljam Petőfi Sándor életét és munkásságát. A kötet nem akarja módosítani a nemzettudatban élő Petőfi-képet, sem mítoszépítő, sem mítoszromboló szándék nem vezette az 1823. január 1-jétől 1849. július 31-ig terjedő életút és alkotói pálya rögzítését” – írja Osztovits Szabolcs a Sors nyiss nekem tért – Petőfi Sándor életének krónikája című monográfia előszavában.
A budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium ma már nyugdíjas irodalomtanára szándéka ellenére mégis egy sor legendával leszámol a kötetben, kiigazítja vagy összefésüli az ellentmondásos részleteket, megcáfolja a sosem volt eseményeket elbeszélő anekdotákat, miközben olyan epizódokat hoz felszínre, amelyek az elmúlt 174 évben homályban maradtak.
A 26 és fél év történéseit szinte napról napra elbeszélő krónika mellett Osztovits külön fejezetet szentelt azoknak, akik Petőfi Sándor életében említésre méltó szerepet játszottak. A 217 rövid portréban családtagok, rokonok, diáktársak, tanárok, múzsák-szerelmek, katonák, színészek, költők, írók, politikusok, könyvkiadók, cenzorok szerepelnek. A harmadik rész a Petőfi rövid, de annál sűrűbb életében megjelent köteteket lajstromozza, számba véve a beharangozókat, a lapokban és folyóiratokban megjelent recenziókat, valamint a sajtóvitákat...
AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA 2023.03.15.
...Az a virágzás ebből a versből sarjadt ki. Annak az árát Petőfi Sándor fizette ki a harcmezőn.
Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! – A magyarok istenére Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!
Rabok voltunk mostanáig, Kárhozottak ősapáink, Kik szabadon éltek-haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!
Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!
Fényesebb a láncnál a kard, Jobban ékesíti a kart, És mi mégis láncot hordtunk! Ide veled, régi kardunk! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!
A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy hiréhez; Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!
Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak, És áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!
(Pest, 1848. március 13.)
De rabok leszünk mindörökre, mert a szabadságra alkalmatlanok és méltatlanok lettünk. Nekünk fényesebb a kardnál a lánc, az ékesíti a magyar kart. Rabságban élünk, vagy elmegyünk olyan népek országaiba, akik különbek voltak nálunk, kivívták és megőrizték a szabadságukat. Sokan más szabad népek országából is a zsarnokot éltetik, a diktátort támogatják. Mások a rabságból és a zsarnokságból köpködnek szabad népekre, akik segíteni akarnak. De ők ellökik a segítséget. Petőfit is. Ennél nagyobb szégyen és gyalázat nincs. Mi nem lemossuk, hanem növeljük a gyalázatot.
Miért van ez így? Mert ennek a népnek drágább a rongy élete, mint a haza becsülete. Ezek a fogalmak semmit nem mondanak neki. Mindenki Pató Pál lett. Szerencse, hogy Petőfi ezt nem érhette meg. Nem látja a sok sehonnai bitang embert, akikért teljesen feleslegesen adta az életét. Akik arra sem képesek, hogy megőrizzék és tisztán tartsák az áldott emlékét. Orbán Viktor ezzel átlépett egy nagyon súlyos határt. Ha a magyar nép nem is, a történelem és a sors elégtételt vesz rajta ezért az átkozott gaztettért. Ahogy a magyarokon is, akik ezt hagyták. Megérdemlik egymást.
Demeter Szilárd a forradalom nemzeti ünnepének előestéjén új dimenzióba helyezte saját hűségét ’48 eszméihez.
Történt, hogy egy nemzetközi könyvvásárona magyar pavilonban kiállították a Meseország mindenkié című mesekönyvet, tudják ez az a mű, amelyet a magyar kultúra éber őre, Dúró Dóra ledarált, ugyanis, mint azt most Demeter főmegbízott kifejti, a könyv szerintük a „genderpropaganda” terméke, és mint ilyen ledarálandó. Plusz még kiderült, hogy egy Demeter által kinevezett fordítói kollégium pénzt szavazott meg a könyv fordítására.
Mindez a rémtörténet arra indította Demeter Szilárdot, a ’48-as forradalom autentikus örökösét, hogy az ünnep előestéjén egyfelől feloszlassa a Kuratóriumot. Másfelől pedig, de ez olyan szép, hogy idézem őt magát:
„A Petőfi Kulturális Ügynökség a nemzetközi könyvvásárokon a magyar kiadók számára csupán lehetőséget biztosít a bemutatkozásra és tárgyalások lefolytatására. Eddig minden kiadó maga döntötte el, hogy milyen könyveket tesz ki az ablakba. Ezután előzetesen bekérjük a kiadványok listáját alkotmányossági vizsgálatra.” (Írta a Mandinernek - ahogy arról beszámolt a Klubrádió is.)
Namármost. Demeter a forradalom lángjának éber őre, abbeli aggodalmában, hogy a magyar alkotmányosságot néki kell védenie, nem beszélve annak szelleméről, amit dettó, és még továbbá a „genderpropaganda” elleni forradalmi küzdelem hevében ezentúl előzetesen bekéri a kiadóktól a nemzetközi könyvfesztiválokra kivinni szándékozott műveket „alkotmányossági vizsgálatra.”
Akkor most tegyük tisztába. A Petőfi Irodalmi Ügynökség (sic!) főnöke vagy elnöke, most tessék figyelni: be akarja vezetni a cenzúrát magyarhonban.
Lássuk be: ez nem semmi, különösen a 12 pont árnyékában. Még továbbá, hogy csavarjon is egyet az ügyön, közli, hogy ő nem akar cenzúrát, csak a gyerekeit védi:
„A magam részéről a továbbiakban sem szeretnék cenzúrát – de gyakorló apaként gyermekeink védelmét mindennél fontosabbnak tartom.”
Lássuk be, így azért mindjárt más. Felszámolok egy kuratóriumot mert „hibás” döntést hozott, bekéretem a könyveket előzetes „alkotmányossági vizsgálatra”, mert mindennél fontosabb az alaptörvényi szellem és gyermekeink védelme.
Akkor szögezzük le: Csakis egy diktatúra vezethet becenzúrát, a szólás és a kultúra szabadságát védő demokrácia soha. Még a létezett szocializmusban is hiába követelte, persze iróniából, Eörsi István a cenzúra bevezetését, ott is csak a delfinológia működött, vagyis sunyiban húzták meg a műveket, Cenzúra Hivatalt nem mertek formálisan bevezetni.
Na de majd most. Mire valóa forradalom ünnepe? Hát arra, hogy a hatalom ellenforradalmi pontokat valósítson meg. Mielőtt még a további 11 „ellenforradalmi pontot” kitalálnám, szeretnék néhány megjegyzést fűzni Demeter úr mesekönyv elleni döntéseihez:
Végignéztem az Alaptörvényt, hogy vajon mire gondolhatott a Főcenzor. És arra jutottam, hogy ő az emberi méltóság védelmét keresi, nos ez valóban benne van az Alaptörvényben, a probléma csak az, hogy a Meseország mindenkié éppen hogy védi és nem támadja az emberi méltóságot. Idézem a kötet bevezetőjét: „Ez a mesegyűjtemény azért született meg, mert úgy gondoljuk, a mese akkor marad életben, ha minél többen használják. A Labrisz Egyesület arra kérte a kötetben szereplő szerzőket, hogy meséljenek el újra egy számukra fontos, klasszikus történetet a saját nézőpontjukból. Engedjék érvényesülni benne a mai kor tapasztalatait, és bátran válasszanak olyan hőst, akivel a kevesek, a marginalizált helyzetben élők különösen tudnak azonosulni anélkül, hogy a szöveg didaktikus lenne.” Ha ez nem éppen az emberi méltóság védelme, akkor mi az? Hiszen pont a „marginalizált helyzetben” lévő embertársainknak szeretnének segíteni a könyvvel. Védik és nem támadják az emberi méltóságot. Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy ha egy szülő úgy érzi, hogy korai még a gyermekének mondjuk leszbikus szerelemről hallani mesét, akkor persze nem kell neki ilyet felolvasni, de egyrészt ez legyen a szülők és a nevelők kompetenciája, másrészt a mindenkori hatalomnak semmi dolga a mesekönyvekkel. A „gyerekeink védelmét”, amit annyit hangsúlyoz a kormány, nem akkor látja el egy társadalom, ha diktatórikus eszközökkel „védi meg az állampolgárokat”, hanem ha a szabad emberi közösség, így a szülők, a tanárok közössége dönt olyan kérdésben, hogy mit olvas a gyereknek vagy mit tanít meg és hogyan.
Szorosan idetartozik az az elképesztő nyelvi manipuláció, ami a „gender” szó használata körül nálunk zajlik: „a Meseország mindenkié genderpropaganda-mű.” -írja Demeter Szilárd. Ennek a kijelentésnek az ég egy adta világán semmi értelme, leszámítva azt a kormányzati kampánynyelvet, mely a „gender” szóhoz valami gyerekellenes, abnormális jelentéstartományt rendel, csakis azért, hogy hergelje a híveket. Nos, lehet gyűlölködni, lehet összevissza beszélni, lehet a gender szakokat betiltani, de ettől még a diktatúra az diktatúra marad: szándékosan manipulál a „gender” szóval, összemos benne mindent, ami az ő állítólagos „keresztény” ideológiáját „veszélyeztetné”, csak éppen a posztorwelli kísérlet, bár rengeteg kárt okoz, hosszú távon érvénytelen: ki fog derülni, hogy sem Nyugaton, sem sehol, a gender nem őrület, nem propaganda, hanem tetszik vagy sem tudomány, mely a társadalmi és nemi szerepek összefüggéseit, a társadalmi és a nemi szerepek identitásproblémáit kutatja, és, szemben Demeter és hatalmi kollegái tudatlanságával, a gender senki ellen nem lép fel, nem kérdőjelezi meg a heteroszexuális kapcsolaton alapuló életmódokat, viszont igenis védi az elnyomott, „abnormálisnak” titulált eltérő, marginális életmódok egyenjogúságát. Vagyis: az emberi méltóságért és a gyerekeink védelméért létezik, és nem ellenükben.
Az emberi méltóság ellen az vét, aki a forradalom ünnepének előestéjén a cenzúra bevezetésével fenyeget és adminisztratív döntéseket, tiltásokat hajt végre színtiszta hatalmi érdekeket szolgálva.
JÓREGGELT EURÓPA Szerző: BENEDIKTY BÉLA 2023.03.13.
Írom a Sötét tavasz című könyvemet. 48-49-ről szóló játékfilm, regényre hasonlító formában elbeszélve. Könyvfilm. Vagy filmkönyv, ahogy tetszik. Nem azért ilyen kacifántos, mert ki akartam találni valamit, ami még nem volt a világirodalom történetében, hanem mert másképp nem tudom elmondani, amit akarok. Ha film lesz belőle, akkor rengetegen fognak belepiszkálni, ezt a könyvet egyedül írom, ez olyan, amilyennek én akarom.
Napi 7-8-10 órát olvasok. A film (könyv) történelmi alapja hiteles kell, hogy legyen, a történelem valós alakjain semmit nem idealizálok és nem is csúfítok, nagy részük csúf anélkül is.
Tudomásom szerint soha senki nem írt semmilyen összefoglaló munkát arról a borzalomról, amit a történészek a Népek tavasza hangzatos metonímiájával jelölnek, ezáltal pontosan az ellenkező hatást tulajdonítva az 1848-as forradalmaknak, mint amit azok a világtörténelemben jelentenek: a felvilágosodás meggyilkolását, az emberélet értékének devalválását, a jog torzulását. Az emberréválás folyamatának lassulását, majd zuhanását a XX. században, ami azóta sem állt meg, ami olyan alakokat terem, amilyen a Magyarországra rászabadult felcsúti primitív vagy a Szovjetunió legaljasabb korszakait is alulmúló kágébés suttyó tömeggyilkos.
Nem hiszem, hogy a könyvem megjelenése majd bármit megváltoztat, de bizonyos idő elteltével nyilván mind többen lesznek, akik e könyv inspirációjára hajlamosak elmorfondírozni egy alapigazságon: adatokat, dokumentumokat, tényeket nem lehet „véleményezni”, „értelmezni”, legföljebb egy ideig (esetünkben hosszú ideig) elcsalni, hamisítani, széthazudni.
A Népek tavaszán belül tartjuk számon a mi dicsőséges „forradalom és szabadságharcunkat”, makacsul nem véve tudomásul, hogy az nem volt forradalom és nem volt szabadságharc, csak borzalmas és racionálisan indokolhatatlan tömeghalál. Március tizenötödikét egy különben bizonyára kiváló történész elnevezte „törvényes” forradalomnak, aminél nagyobb marhaságot nehéz lett volna kitalálni, de így legalább a „forradalom” szó tovább élt, pedig már nyilvánvalóvá vált, lassan a köznép számára is, hogy néhány ember könnyű tavaszi sétáját, minek során még csak pofon sem ütöttek senkit, nem lehet forradalomnak nevezni. Aztán lett később háború, amit egy hőbörgő, giccses szóvirágokkal a népet butító exhibicionista és az ő csatlósai provokáltak, amit 1849-ben csak azért nem tárgyaltak „háborús bűnök” címszó alatt, mert a jog még nem jutott el odáig. Amit nem a Habsburgok „kényszerítettek” rá a magyarokra, hanem az okos és tisztességes emberek (Széchenyi, Deák, Szemere és még sokan névtelenek) intelme ellenére a jelzett szlovák, éppen ebből fakadóan a maga mély magyarságát agyonhangsúlyozó ügyvéd húzott rá a magyar népre.
Közeledvén az „ünnep”, úgy gondoltam, megosztok néhány dokumentumot ennek a blognak a hűséges olvasóival, legyenek legalább néhány ezren, akik már most eltöprenghetnek, miért kell nekünk összevissza hazudoznunk kisebb nagyobb megszakításokkal több, mint 170 éve. Nem akarom a szükségesnél hosszabbra nyújtani ezt az írást, ezért bizonyos részeket csak vázlatosan említek – mindjárt itt, az elején például azt, hogy Magyarországon nem volt forradalmi helyzet 1848-ban, semmiképpen sem olyan, ami hasonlítható lett volna mondjuk az úgynevezett „nagy francia forradalomhoz”. Ott legalább voltak erkölcstelen, gyűlölt királyok, közismert szeretőkkel, förtelmes feleségekkel, volt gazdasági válság, becsődölt merkantilista gazdaságpolitika, több vesztes, drága háború, a király rendeletileg adóztatott, a rendi gyűlést nem hívták össze, mindezek miatt sorozatos felkelések, éhséglázadások, sztrájkok – itt mindebből semmi, csak a szokásos langyos állóvíz, sorsukba évszázadok alatt beletörődött jobbágyokkal, tehetetlen és értetlen, nagyon vékony kis polgársággal, ostoba, gyűlölködő köznemességgel, még ezeknél is ostobább főnemesekkel. Az a „nagy francia” lehetett volna figyelmeztető precedens, rossz ómen, de nem lett, mert a világ történészeinek és politikusainak a meghatározó többsége már akkor is olyan dühítően korlátolt volt, amilyenek a maiak. Pedig voltak többen is, akik már akkor szóltak. Például Edmund Burke 1790-ben, azaz még a korzikai káplárnak nevezett Napóleon, a világ egyik legundorítóbb gazemberének pusztítása előtt leírta: „…gyűlölöm, megtagadom s örökre elutasítom a francia forradalmat, egész véres történetével, förtelmes elveivel és mindörökre átkozott vezetőivel. Remélem, képes leszek lemosni azt a gyalázatot, hogy valaha csapdába estem és helyeseltem ezt az Isten és ember elleni összeesküvést, a világra mért legsúlyosabb csapást, az emberi történelem legnagyobb szégyenfoltját.”...
Sokakat ugyanis szubjektív és abszurd besorolás után fosztanak meg a magasabb összegű díjazástól.
– Ha kell, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elé viszik a díjazásuk ügyét a tartósan beteg gyermekeiket otthon ápoló szülők – ezt mondta lapunknak Erika. Ő egy 41 éves édesanya, aki 15 éves, súlyos légúti betegséggel küzdő lányát gondozza. Szerinte megalázó és diszkrimináló, hogy pontozáson múlik, megkapja-e egy szülő a minimálbér összegével megegyező gyermekek otthongondázási díját (GYOD), vagy csak az ápolási díjra lesz jogosult, esetleg még arra sem. Mint mondta, a szülők azt szeretnék elérni, hogy mindenki legalább minimálbért kapjon. Sorstársaik, a hozzátartozóikat – házastársukat, szüleiket, testvérüket – gondozók Orbán Viktor kormányfőnek, Pintér Sándor belügyminiszternek és Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárnak címezve már petíciót is írtak a témában. Ők ugyanis csak ápolási díjra jogosultak, melynek összege – a beteg állapotától függően – bruttó 45 665, 68 500, vagy 82 200 forint.
A cél tehát közös: legalább minimálbér járjon az évekig, évtizedekig tartó, éjjel-nappali ápolásért pontrendszer nélkül, a rokonsági kapcsolattól függetlenül. Tüntetni nem tudnak a hozzátartozók, hiszen a betegeket nem tolhatják végig az utcán, de többen állítják, a 24 órás gondoskodás, felügyelet, ápolás mellett a szervezésre sem lenne idejük és energiájuk, sőt, még a gyámügyet is rájuk hívhatná a rendőrség, és kiemelhetnék a beteget a családból.
A gyermeküket gondozók tehát látszólag jobb helyzetben vannak, mint a más hozzátartozójukat ápolók, hiszen nekik van esélyük a minimálbérre.
Korábban, 2018-ban Novák Katalin jelenlegi államfő, akkor még család- és ifjúságügyért felelős államtitkárként jelentette be: 2019. január 1-től bevezetik a szülők számára a gyermekek otthonápolási díját, aminek összege először 100 ezer forint lesz, 2022-től pedig a minimálbérrel azonos mértékű. Azt mondta, ez azért indokolt, mert az önellátásra képtelen gyermeküket gondozó szülők nem tudnak dolgozni. A 100 ezer forint először mindenkinek járt, majd az első év után elfogadtak egy jogszabály-módosítást. Ez már arról szólt, hogy a jövőben egy tíz kategóriából álló, pontozásos értékelés alapján dől el, milyen jogcímen és mennyi pénzt kaphatnak a szülők. A családokat egy legalább középfokú iskolai végzettséggel, egészségügyi szakképesítéssel és öt év szakmai tapasztalattal rendelkező szakértő látogatja meg az otthonukban, akinek az a feladata, hogy elbírálja a gyerek önellátási képességét. GYOD csak annak a szülőnek jár, akinek a gyerekét legalább 8 pontra minősítik a maximálisan adható 40-ből. Aki ezt nem éri el, nem jogosult a minimálbérrel azonos összegre, csak az ápolási díjra. Aki 6 pontnál is kevesebbet kap, még arra sem, tehát még azt a pénzt is elveszíti, amit addig kapott.
Annak a betegnek jár a legtöbb pont, aki teljes segítséget igényel az étkezéshez, továbbá az öltöztetés, vetkőztetés minden szakaszában segítségre szorul, egyedül nem képes eljutni oktatási vagy nevelési intézménybe, és viselkedése miatt elszigetelődik a környezetétől.
A köztes állapot mérlegelése már igen szubjektív. A szakértő 1 pontot ad, ha a gyereket ellenőrzi kell a „higiénés feladatok” elvégzésében, de ha segíteni is kell, akkor 2 pont jár. A viselkedés vizsgálatakor 2 pontot adnak, ha az a környezet számára nehezen érthető vagy gyakori ellenkezés tapasztalható, de 3, ha a „feszültségek nagyon gyakoriak”...
Dr. Szemelyácz János az ország egyik legkeresettebb addiktológusaként gyógyít, szinte minden perce be van táblázva. Azt mondja, Magyarországon az utóbbi 12 évben elfogytak a preventív programok, uniós pályázatokból lehet csak prevenciót csinálni. 2020-ban megszűnt a nemzeti drogstratégia, és nem készült új, alkoholstratégiánk pedig nem volt soha. A kormány rendészeti eszközökkel próbálja a helyzetet kezelni, miközben ez láthatóan eredménytelen. Úgy látja, hogy a magyar lakosság elképesztően rossz állapotban van, és ha a függőségek, az addikció magas szinten pörög az országban, az szerinte azt jelzi, hogy társadalmi szinten komoly problémák vannak, ahogy ő fogalmaz, nagyon sok addiktív sztorit nem addiktológus tud megoldani. A Szelfi podcastsorozatban elhangzott interjú szerkesztett változata...
„Történelmi” visszatekintésünk 2010-ben kezdődik, amikor Orbán Viktor még ellenzékben várta március 15-én az április 11-i országgyűlési választásokat. Beszédében akkor úgy fogalmazott, megvan a reális esély arra, hogy a magyar politika következő 15-20 évét „egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér" határozza meg. Igaza lett. Ennek fényében idézzük fel beszédeit, kijelentéseit, mennyire játszik közre az egyik legnagyobb nemzeti ünnepünk a négy évente sorra kerülő választásokban, hiszen március idusán szívesebben mennek ki az utcákra az emberek, jobban mozgósíthatók a bezárkózott téli hónapok után és talán a fülük sem fázik annyira. Amennyiben írásunkban sok az áthallás a mai időkre, az nem a képzelet szüleménye. Az a valóság...
Az ország legelső irodalmi emlékhelyét minden nemzedék a saját képére formálta. A 200. évfordulóra elkészült felújítás megerősíti a városközpontban az elmúlt évtizedek bontásai és építkezései nyomán kialakult „Petőfi-centrumot”, ami az időkapszulaként megmaradt öreg parasztház körül létrejött. A helyi kurátorok által, nagyon kevés eredeti tárggyal létrehozott kiállítás kiállja az összehasonlítást a Petőfi Irodalmi Múzeum nagyszabású, szintén az évfordulóra elkészült új állandó tárlatával is.
Kiskőrösre a magyarok többsége legalább életében egyszer elzarándokol: Petőfi szülőháza, a „nádfedeles hajlék” egyike azoknak a helyeknek, amelyek magától értetődő módon meghatározzák a nemzeti identitást. Annyira megkérdőjelezhetetlen a jelentősége, annyira autentikusnak látszik, hogy nem is jut eszünkbe, milyen összetett kultuszteremtési, városépítési, muzeológiai folyamatok eredményeként nyerte el azt az arcát, ahogyan ma látjuk. És ami gyökeresen különbözik attól, amilyennek Petrovics István mészárosmester és hitvese, Hrúz Mária ismerte két évszázaddal ezelőtt, noha a parasztház valóban hitelesen maradt fenn. Körülötte azonban minden mozgásban volt az elmúlt száz évben, és ennek a nyugvópontra nehezen jutó folyamatnak az újabb állomása a mostani megújulás is.
A szülőház és az emlékmúzeum tavaly október 15-én nyílt újra több mint egy évig tartó felújítási munkálatok után. A szülőházat a város a Teleki László Alapítvány Népi Építészeti Programjának keretéből tudta előbb részletesen felmérni, majd kívül-belül helyreállítani. Magát az épületet az elmúlt évtizedekben rendszeresen karbantartották, ezért nem volt rossz állapotban, inkább az időnként szükséges ráncfelvarrás vált esedékessé: a nádtető cseréje, a belső terek teljes, gázzal történő rovarmentesítése a történelmi faanyagok védelmében, a falak külső-belső meszelése. Jelentősebb változás a két új kiállítás: a szülőházban felfrissítették, megújították a korábbit, a szomszédos emlékmúzeumban viszont teljesen új tárlat készült. Az előzőt még 1998-ban alkotta meg Kerényi Ferenc irodalomtörténész, és a maga idejében modernnek, vonzónak számított, de az állandó kiállítások életében több mint húsz év sok idő: bőven megérett már az újragondolásra. A szülőház és annak berendezése, tárgyai kötöttebb feladatot jelentettek, de itt is mindenhol új magyarázó szövegek születtek, a hátsó szobában pedig gyakorlatilag új kiállítás készült...
KLIKKTV / TÍZ Műsorvezető: BOLGÁR GYÖRGY 2023.03.15.
Magyarország már nem demokrácia, ezt több kutatóintézet is megerősítette és az Európai Unió is kimondta. A külföldi sajtó áldemokráciaként, hibrid vagy autokrata rendszerként, Orbán Viktor 2014 óta illiberális demokráciaként határozta meg a magyar rendszert. Azért fontos, hogy tisztában legyünk vele, mert ettől is függ, hogy az Orbán-rendszer leváltható-e a normál módszerrel, azaz a választással – hangzott el a Klikk Tv Tíz című műsorában.
Ágh Attila professzor, politológussal Bolgár György az adásban összehasonlította Magyarország és a környező országok működését és arról is beszéltek, hogy vajon az EU miért nem lépett fel korábban a magyar kormánnyal szemben, miközben már a 2013-ban készült Tavares-jelentés is elmarasztalta az országot.