2025. július 22., kedd

MEGJELENTEK A RÉSZLETEK A 3 SZÁZALÉKOS KEDVEZMÉNYES LAKÁSHITELRŐL

444.HU
Szerző: SZÉKELY SAROLTA
2025.07.21.


A kormány nevében a Miniszterelnökség társadalmi egyeztetésre bocsátotta az első lakás megszerzésére irányuló, kedvezményes hitelt kínáló Otthon Start programról szóló rendelettervezetet, amiből minden fontosabb részletre fény derül (a tervezet, az indoklása és egyéb dokumentumok itt találhatók). A véleményeket július 29-ig várja a kormány. Orbán 
Viktor még július 2-án jelentette be, hogy kedvezményes hitellel szeretnék támogatni az első lakás megszerzését, ezzel a lehetőséggel pedig „bárki bárhol” élhet majd.

Mutatom is a legfontosabb pontokat:

Ki veheti igénybe?

- Azt már eddig is lehetett tudni, hogy az igénylés időpontjában, illetve a megelőző tíz évben a 15 millió forintnál kisebb értékkel rendelkező ingatlan(ok) tulajdonosa is igényelheti a 3 százalékos hitelt.

- Ugyanígy a kormány megengedi, hogy azok is élhessenek a kedvezményes hitellel, akik legfeljebb 50 százalékban tulajdonosai egy belterületi lakóingatlannak.

- Sőt, házastársak esetén elég, ha csak az egyik fél felel meg a feltételeknek.

- 2 év tb-jogviszonyt kell igazolni.

- Nincs köztartozás, ezt igazolni is kell.

- Nappali tagozatos hallgató is élhet vele.

- A külföldi, leigazolt tb-jogviszony is beszámítható.

Nem vehető igénybe a hitel, ha a kinézett vagy épp épülő ingatlan négyzetméterára meghaladja a 1,5 millió forintot. Összesen legfeljebb 50 millió forint vehető fel maximum 25 évre, 10 százalékos önerő mellett, az éves kamat mértéke legfeljebb 3 százalék. Ha előtörlesztésre kerülne sor, akkor legfeljebb 1 százalékos költséget lehet ilyenkor felszámítani. A megvásárolni vagy építeni tervezett lakás bekerülési/forgalmi értéke legfeljebb 100 millió forint lehet, egylakásos épületeknél maximum 150 millió forint. Az ingatlan vételára pedig legfeljebb 20 százalékkal térhet el a bankok által megállapított forgalmi értéktől.

Egyéb feltételek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.