2025. augusztus 14., csütörtök

MAGYAR PÉTER BEMENT A SZÉKESFEHÉRVÁRI KÓRHÁZBA, HOGY UTÁNAJÁRJON, MILYEN FERTŐZÉS MIATT NEM IHATÓ A VÍZ

TELEX
Szerző: MOLNÁR RÉKA
2025.08.14.


Magyar Péter ellátogatott a székesfehérvári szülészetre, ahol több mint két hete nem folyik iható víz a csapból, és ahol az újszülötteket is palackból kell fürdetni. A kórház csak Magyart engedte be, aki körülbelül egy órát töltött az intézményben. A politikus a látogatás utáni sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy baktériumfertőzés miatt továbbra sem iható a víz a kórházban.

Magyar elmondása szerint július 26-án mutattak ki baktériumfertőzést a kórházban, név szerint a Pseudomonas aeruginosa baktériumot. Erről a kórházigazgató azt mondta Magyarnak, hogy bőrfertőzést okoz, és súlyos megbetegedést jelenthet a baktérium a csecsemők számára. „Megdöbbentő hogy ha van egy ilyen rendkívüli helyzet, hogyhogy nem tájékoztatnak megfelelően. Mai napig senki nem írta ki, hogy itt milyen baktériumot találtak” – mondta Magyar.

Magyar szerint a baktérium felbukkanása nem rendkívüli, az viszont már az, hogy nem informálták róla az embereket. A politikus azt mondta, a fehérvári szülészeten elvileg azonnal felfüggesztették az ivóvízhasználatot a B épületben, a kórház ezután átállt az üveges ásványvizek osztására. A kórházban lévő víz jelenleg ivóvíznek nem alkalmas, az anyukák tisztálkodásra használhatják, de a csecsemőket már palackos vízből kell fürdetni.

A kórház információja szerint korábban is volt már példa a baktérium megjelenésére, de most takarítással nem lehetett eltüntetni. Ezért összehívták többek között a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központot (NNGYK), a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságot (KEF) és a kormányhivatalt is, létrehoztak egy eljárásrendet. Magyar a telefonján egy fotón is megmutatta, hogy ennek az eljárásrendnek a részeként a csapok fölé „nem ivóvíz, tisztálkodásra alkalmas” feliratokat raktak ki, a vízvezetéket ugyanis folyamatosan fertőtlenítik. A fürdőrészeket este tízig lehet használni, utána fertőtlenít a személyzet.

A kórház célja most Magyar elmondása szerint az, hogy beszerezzenek egy állandó fertőtlenítőgépet, amivel emberi fogyasztásra alkalmassá lehet tenni a vizet. Még nem tudják, ez mikorra lesz meg. A kórházigazgató azt is elmondta, hogy az elmúlt tíz napban közel száz anya szült az osztályon...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.