Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2025.10.07.
Térjünk még vissza néhány mondat erejéig a csehországi választás kimenetelére,
a populista Andrej Babiš pártjának igencsak relatív értékű – bár kétségkívül az erőviszonyok átrendeződését mutató - győzelmére.
Petr Jedlička cseh újságíró szerint egyelőre még nem biztos, hogy Babiš újra elfoglalhatja a miniszterelnöki posztot: ezt megakadályozhatja a koalíciós aritmetika, a Babišhoz kötődő, pénzügyi visszaélések feltételezésével indult jogi csatározások menete, és az ANO-párt vezetőjével szemben kételyeket tápláló köztársasági elnök magatartása. Jedlička elemzése eredetileg a bécsi Der Standardban jelent meg, onnan pedig átvette az EUObserver brüsszeli portál. A szerző felveti azt az eshetőséget, hogy Babiš helyett az ANO második számú vezetője, Karel Havlíček volt ipari és közlekedési miniszter állhatna a kormány élére. Ladislav Cabada cseh politológus szerint azonban Babiš legfeljebb csak formális értelemben lehet hajlandó arra, hogy akár egyet is hátra lépjen, a dolgokat azonban ténylegesen akkor is kézben akarná tartani.
A brüsszeli Politico kiemeli, hogy Babiš nem Orbán - mármint abban az értelemben, hogy nem nehezedik rá nyomás az EU-ellenes szélsőségesek részéről, azok ugyanis a vártnál rosszabb eredményt értek el a választáson.
Ami a legfrissebb világpolitikai szenzációt,
az új francia kormány villámgyors bukását illeti, a sajtószemle természetesen nem lehet versenyképes a fejlemények kronológiai követésében, de be kell valljam, hogy ezúttal igazán épkézláb értelmezést sem találtam eddig a portálokon. A párizsi Le Monde is azon elmélkedett egyik írásában, hogy a francia nyelv akadémiai szótára a baroque szónak, ha azt pejoratív tartalmú melléknévként használják, akkor olyan jelentést tulajdonít, hogy bizarr, furcsa, váratlan. Nos, ilyen értelemben vált most a le Monde szerint barokká a francia politika.
Hogyan sikerült ide jutni? A cikk szerzője szerint úgy, hogy miközben a felek mindegyike a jelek szerint hajlandó volt ugyan tárgyalóasztalhoz invitálni a többieket, senki nem volt valóban kész arra, hogy közösen új politikai paradigmát alkossanak. Együttműködés helyett mindegyik fél azt várta, hogy a másik hajtson térdet, vagy járjon Canossát.
Most pedig kissé távolodjunk el a napi politikától,
és nézzünk egy elméletibb írást, ezúttal a The National Interest, vagyis A Nemzeti Érdek című amerikai portálról. Jennifer Brick Murtazashvili, a pittsburghi egyetem professzora Donald Trump, a neokonzervatív című esszéjében azt fejtegeti, hogy az elnök, aki a hatalomra kerülésért folytatott küzdelmében még ostorozta az iraki háború amerikai értelmi szerzőit, végül is az ő világfelfogásukat tette magáévá.
Trumpot gyakran nevezik populistának, nacionalistának, illetve olyasvalakinek, akit nem lehet besorolni a hagyományos ideológiai kategóriák egyikébe sem, ám ha közelebbről megfigyeljük külpolitikáját, akkor kiderül, hogy Trump a gyakorlatban valójában neokonzervatív – állítja Murtazashvili. Persze – folytatódik az eszmefuttatás – nem abban az értelemben, ahogyan egykor a neokonzervativizmust ismertük. Trump nem burkolja az amerikai beavatkozási politikát a demokrácia, az emberi jogok, illetve az univerzális értékek előmozdításának a leplébe. Ő úgy neokonzervatív, hogy nem hirdeti ezeket az értékeket. Politikáját nem az érdemi tartalom teszi egyedivé, különbözővé, hanem az, ahogyan „keretezi” azt, minden moralizáló hangvételtől mentesen. Furcsa, de ez átláthatóbbá is teszi a külpolitikáját.
A klasszikus neokonzervativizmus – írja a szerző – soha nem egyszerűen héja külpolitika volt, hanem összeházasította a hatalmat az ideálokkal. Azzal érvelt, hogy a hatalmi erő nem csupán az amerikai érdekek érvényesítéséhez kell, hanem ahhoz is, hogy Amerika képére formálja a világot. Ennek hirdetői a szabadságról, mint vezérelvről beszéltek, és a beavatkozást úgy értelmezték, mint nemes küldetést, amelynek az a célja, hogy felemelje az érintett társadalmat. Az iraki és az afganisztáni kudarc nagyban hiteltelenné tette ezt az idealizmust, de azért így is koherens maradt az a világfelfogás, hogy az amerikai erőnek az univerzális értékek szolgálata adja a jogalapot.
Trump külpolitikája a tényleges kimenetelt illetően megdöbbentően hasonló, de nem jár vele együtt ez a színlelés – hangoztatja Murtazashvili, és rámutat arra: a neokonzervatívok azt állították, hogy az amerikai intervenciók az emberiség javát szolgálják, Trump pedig azt, hogy Amerika javát, pont. Az erkölcsi máznak ez a hiánya kiszámíthatatlanná teszi Trump külpolitikáját azoknak az elemzőknek a szemében, akik csak az elnöki elszigetelődéspárti szövegre figyelnek, miközben figyelmen kívül hagyják a neokonzervatív kifejletet. A pittsburgi politológus megkockáztatja azt az állítást, hogy Donald Trump az amerikai intervencionalizmus új szakaszának az úttörője, és ezt a szakaszt értékek nélküli neokonzervativizmusnak is nevezhetjük, amely megtartja a héja politikát, miközben megszabadul a misszionárius buzgalomtól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.