2025. november 6., csütörtök

HOL A SZÍNÉSZÜNK?

TELEX / KARAKTER
Szerző: PATAKFALVI DÓRA
2025.11.06.


Hol a színész úr? Hol a színészünk, elment? Egy Himnuszt énekeljünk már. Kezdjen bele. Menjen fel, és kezdjen bele
. (Orbán Viktor, 2014)

2010-ben járunk, két éve létezik a Vidnyánszky Attila vezetésével megalakult jobboldali színházi szervezet, a Magyar Teátrumi Társaság, de már vége a Schilling Árpád-féle Krétakörnek, egy éve Eszenyi Enikő igazgatja a Vígszínházat, de még Zsámbéki Gábor a Katona direktora, még javában Ascher Tamás tölti be a rektori posztot az Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Fáy Miklós kritikus pedig egyedül válogatja a 10. jubileumi POSZT versenyelőadásait. Majd egy évvel kétharmados megválasztása után a Fidesz–KDNP-kormány Kerényi Imrét nevezi ki „a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízottak”. Az egykor szebb napokat látott rendező hamarosan ki is jelöli a hat év szocialista-liberális kormányzást váltó jobboldali kultúrpolitika krédóját, amikor egy nyilvános beszédében kijelenti:

most mi jövünk.

Az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatói posztjára pályázó Blaskó Balázs színész pedig ehhez némi esztétikai útmutatót is ad, amikor az addigi elitista-nihilista színjátszás helyett meghirdeti a remény színházát.

A két állítással nagy vonalakban leírható a magyar színház elmúlt tizenöt éve: a hatalom politikai-ideológiai alapon uralta le a színházi intézményrendszert. Pintér Béla híres bonmot-ja, mely szerint az előző kormány pénz adott a kultúrára, a mostani meg témát, nem teljesen áll meg, mert a mostani is ad pénzt. Épp a napokban hangsúlyozta a kulturális miniszter, hogy az elmúlt évtizedben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg Magyarországon, és a kormány az uniós átlaghoz képest (nyilván GDP-arányosan) kétszer többet fordít kultúrafinanszírozásra. És a kormány valóban nagyvonalúan támogatja: a kegyeltjeit. Az egész élén pedig ott az egykori beregszászi rendezőtehetség, Vidnyánszky Attila, akinek a kezében az évek alatt olyan mértékű egyszemélyi hatalom összpontosult, ami miatt Jordán Tamás néhány éve joggal nevezte őt a „mai színházi élet pápájának”.

Cikkünkben a Nemzeti Együttműködés Rendszerének fontosabb színházi történéseit foglaltuk össze...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.