GYÁNI GÁBOR: A DEKLASSZÁLÓDÁS TAPASZTALATA

ÉLET ÉS IRODALOM /PUBLICISZTIKA
Szerző: GYÁNI GÁBOR
2025.12.18.

A szegénység mai hazai mértéke kulcs­kérdéssé is válhat a jö­vő évi választási csatározások hang­za­va­rában. A szegénységhez ve­ze­tő egyik út a társadalmi lesüllyedés, a deklasszálódás, aminek érdemes külön is figyelmet szentelni. A deklasszálódásnak hosszú és változatos a története, amelyről viszonylag ritkán és nem feltétlenül tényleges jelentésének megfelelő módon beszélnek a történészek, szemben azzal, ahogy egyes társadalmi csoportok felemelkedéséről szólnak. Miért is?

A mobilitás imázsa

A kapitalizmus apológiája, a liberális társadalomszemlélet nagy súlyt helyez a születőben lévő, majd idővel megcsontosodó új társadalmi berendezkedés pozitív oldalának kidomborítására, amely megegyezik a felemelkedők tapasztalatával. Így kölcsönöz ez a szemlélet normatív értelmet a mobilitás fogalmának, melyet a társadalmi haladás feltételeként és következményeként tudatosít. Különösen áll ez az ún. strukturális asszimiláció fogalmára, amely a modernizáció (az iparosodás, az urbanizáció stb.) szükséges velejárójaként fejezi ki a tudomány nyelvén a kívánatos társadalmi fejleményeket. Ennek értelmében a foglalkozási szerkezet átalakulása, a modernizálódása elkerülhetetlenül idézi elő a strukturális mobilitást: ekkor a parasztból (az agrár kistermelőből) ipari proletár lesz, ami egyének nagy csoportjainak a felfelé irányuló elmozdulása, mert az ipar (kivált a modern gyáripar) a megélhetés modernebb intézményi letéteményesének számít a mezőgazdasághoz képest. Legalábbis így fest a helyzet a modernizációt feltétlenül helyesnek tekintő szemlélő számára. Annak a történelmi szereplőnek a szemszögéből azonban, aki ennek a gyökeres átalakulásnak a hatására veszti el a földjét, a műhelyét vagy a boltját, és ezzel együtt életformát is kénytelen váltani, már nem biztos, hogy ez nem süllyedés, nem státusvesztés-e inkább, mint emelkedés. Ekkor ugyanis az illető – elvesztve addigi önálló egzisztenciáját, s vele együtt a magánemberi autonómiáját – a bérmunkás függő állapotába jut, ami olykor jövedelmi süllyedéssel is együtt járhat. Ezt a jelenséget a baloldali, a rendszerkritikus társadalomszemlélet annyiban tünteti ki csupán a figyelmével, amennyiben a proletarizálódás tendenciáját a kapitalizmus forradalmi úton való meghaladásának feltétlen zálogaként értékeli.

Nem változtat sokat ezen a helyzeten az ún. cirkuláris mobilitás fogalmával leírt gyakori fejlemény számbavétele sem. Ez esetben helycsere történik az egyes társadalmi pozíciókban, az értelmiségiből például munkás, a munkásból pedig értelmiségi lesz, változatlan, netán strukturálisan változó külső körülmények közepette. A vesztes, a lefelé mobil ember tragédiája ekkor is könnyen észrevehető, bár – a társadalmi igazságtalanságok korrigálása címén – a társadalmi helycsere akár még igazolható is valami módon. Ékes példa rá a szocialista kori irányított mo­bilitást igazolni hivatott ideológiai apo­lógia. Ennek tanítása szerint a vala­mi­kori népnyúzó felső és középosztá­lyoknak – a társadalmi igazságosság jogcímén – szükségképpen át kell adniuk a helyüket a korábban általuk elnyomott alsó rétegek tagjainak. Az viszont már erősen kétséges, hogy a cirku­láris mozgás egyenértékű a gaz­da­sá­gi-­társadalmi és politikai berendezkedés modernebbé válásával, ahogy azt a vele összefüggő ideológiai igazolás fennen hirdeti. A kommunista politikai-gazdasági-társadalmi berendezkedés például végül nem váltotta be a kapitalizmus meghaladását célzó ígéretét.

Mindamellett olykor még a tudományos diskurzusban is összemossák a strukturális és a cirkuláris mobilitás fogalmát. Ezt azzal a tudatos vagy nem kellően reflektált szándékkal teszik, hogy „haladónak” tüntethessék fel az egyszerű társadalmi helycserét a diktatúra történelmi szükségszerűségét alátámasztandó. Azt sugallják ezzel, hogy a strukturális mobilitáshoz elengedhetetlen a cirkuláris mobilitás kikényszerítése, mert csak új emberek pozícióba emelése garantálhatja az üdvösnek gondolt fejlődést. Ezért is állítják be pozitív fejleményként a helycserékkel megoldott strukturális mobilitás erőltetését, amely ráadásul a múltbeli társadalmi igazságtalanságokat és méltánytalanságokat igazítja helyre, közelebb hozva ezáltal az ideális egyenlőség vágyott világát. Ennek az álságos megoldásnak a törekvését látjuk viszont a NER gazdaság- és társadalompolitikájában is, amelyet szintén nem követ tényleges gazdasági és társadalmi modernizáció...

ITT OLVASHATÓ