2026. április 9., csütörtök

„DURUZSOL A MINISZTERELNÖK FÜLÉBE” – LÁZÁR JÁNOS SZÁMŰZETÉSÉNEK ÉS VISSZATÉRÉSÉNEK SZÍNFALAK MÖGÖTTI TÖRTÉNETE

TELEX
Szerző: SZABÓ ANDRÁS, PETHŐ ANDRÁS, GALAVITS PATRIK
2026.04.09.


2018-ban már egymás után a harmadik magabiztos, kétharmados győzelmét aratta a Fidesz, és kívülről a párt egységesnek és fegyelmezettnek tűnt. A háttérben azonban volt legalább egy elégedetlen politikus, aki a nyilvánosságtól ugyan visszavonult, de a folyosói beszélgetésekben rendszeresen kifejtette a nemtetszését.

Ez az ember Lázár János volt, aki nem sokkal korábban még a kormány talán második leghatalmasabb embere volt a Miniszterelnökséget vezető miniszterként, de a 2018 áprilisi választás után felállt újabb Orbán-kormányban már nem kapott helyet.

Rossz szemmel nézte például, hogy a Fidesz fiatalabb generációjához tartozó politikusok közül többen is gyorsan befolyásos pozíciókba kerültek. Előszeretettel élcelődött például Gulyás Gergelyen, aki 2018-ban tőle vette át a Miniszterelnökség irányítását. „Lázár a háta mögött cikizte, hogy mennyire szarul csinálja és lehúzza a Kormányinfókat” – mondta a forrás. Lázár ugyanis kifejezetten büszke volt rá, hogy miniszterként minden csütörtökön órákon át válaszolgatott az újságírók kérdéseire, és úgy vélte, Gulyás hozzá képest sokkal rosszabb teljesítményt nyújt.

Lázár a fideszes képviselőkkel beszélgetve többször gúnyolódott azon is, hogy Kocsis Máténak milyen kellemetlenségeket okozott, hogy a politikust a volt SZDSZ-es Ungár Klára az egyik Facebook-posztjában homoszexuálisnak nevezte. (Kocsis perelt emiatt, a másodfokon eljáró bíróság azonban úgy döntött, hogy a kijelentés nem sértette a politikus jó hírnevét.) Lázár az ezzel való viccelődéssel a Fidesz frakcióját 2018-tól vezető Kocsis tekintélyét is rombolta a kormánypárti képviselők szemében.

Lázár szurkálódása mögött egy mélyebb kritika is meghúzódott. Ismerősei szerint a politikus úgy gondolja, hogy valójában kétféle Fidesz létezik. Az egyik az úgynevezett „elkorcsosult Fidesz”, ahova Lázár főleg Budapesten politizáló fideszeseket sorol, mint például Gulyás Gergely, Kocsis Máté, illetve a párton belüli legnagyobb riválisának számító Rogán Antal. Őket Lázár nemcsak „elkényeztetett, elpuhult népségnek” tartja, hanem – egy hozzá közel forrás szerint – elvtelennek is. Úgy véli, ezek a politikusok mindig azt képviselik, amit a társadalmi többség éppen támogat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.