2026. április 9., csütörtök

PÁNCÉLOZOTT TOYOTA, HELIKOPTEREK, 14 MILLIÁRDOS TÁBOR – MEGSZEREZTÜK A CSÁDI MISSZIÓ TERVEZÉSÉNEK TITKOS DOKUMENTUMAIT

TELEX
Szerző: WEILER VILMOS
2026.04.09.


A Honvédelmi Minisztérium még tavaly novemberben is annak előkészítésén dolgozott, hogy idén katonákat küldhessen Csádba – derül ki a Telex birtokába került dokumentumokból, amelyek egy részét szerdán már ismertette a 444. A tervek szerint első körben harminc, második körben kétszáz magyar katona ment volna Afrikába, a missziónak pedig csak a logisztikája 21 milliárd forintba került volna. Az elképzelést a Telex információi szerint mostanáig jegelték, ezt így tudja a 444 is.

A parlament kormánypárti, LMP-s és jobbikos képviselői még 2023 őszén szavazták meg, hogy egy 200 – váltás idején 400 – fős katonai misszió indulhasson Csádba. Az erről szóló felhatalmazás azonban nem korlátlan időre, hanem csak 2025. december 31-ig szólt. Az erről szóló jogszabályokat aztán 2024 végén úgy módosították, hogy a külföldi bevetésekről a parlament helyett a kormány dönthessen.

A Telexhez eljutott dokumentumok szerint erre aktívan készültek is: a Szalay-Bobrovniczky Kristóf által vezetett Honvédelmi Minisztérium ugyanis tavaly novemberben összerakott egy erről szóló előterjesztést. Az előterjesztés a felhatalmazás lejártát 2025. december 31-ről 2026. december 31-re módosította volna, amire azért lett volna szükség, mert azzal számoltak, hogy még idén megindíthatják a missziót.

21 milliárdba kerülne csak a logisztika

A Telex birtokába került dokumentumok szerint a terv az volt, hogy először egy 30 fős „előkészítő törzs” megy ki Csádba, ami bérelt autókkal felméri a terepet, és előkészíti azt a 200 fős „fő erők” érkezésére. Az előkészítő törzs felügyelete alatt épült volna fel a később a 200 fős csapat által használandó tábor. A 30 fős előkészítő csapat után három hónappal érkezett volna a 200 fős kontingens, amelynek a jelenlétét a javaslat szerint kilenc hónapra tervezték...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.