HERMAN JÁNOS: A GLOBÁLIS FELMELEGEDÉS ÉS A VILÁGPOLITIKA ALKALMATLANSÁGA

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: HERMAN JÁNOS
2026.08.27.

Ezen írás fő tárgya nem a környezet és a klíma változása – a szerző ahhoz nem is ért eléggé. A nemzetközi kapcsolatok teljesítőképességéről, illetve a klímaváltozás ügyében folyó globális együttműködés minőségéről mondok itt véleményt. Egyetlen kérdést járok körül: vajon alkalmas-e a mai politikai világrend arra, hogy az emberiség kivédje a klímaváltozás legsúlyosabb hatásait?

Kevesen gondolták, hogy az éghajlatváltozás ilyen hamar megérkezik hozzánk. Megjön, úgy isten igazából. Sokan reméltük, hogy a kegyelmi időszak kitart: a mi életünket a klímafordulat még nem forgatja fel. Legalább azt nem. És ha mégis elérkezik, akkor nem zúdul ránk, inkább csak beszivárog hozzánk. Évtizedeket hagy nekünk a fokozatos alkalmazkodásra.

A baj csak az, hogy ezek az évtizedek elteltek. A világ orvoslás nélkül maradó bajai pedig már csak ilyenek: messziről és lassan indulnak, de végül biztosan megérkeznek. Ha eddig húzódoztunk is, ezen a nyáron már be kell ismernünk, hogy időjárási vészhelyzetben élünk. A katasztrófák képei világméretű tablóvá álltak össze. Úgy történt minden, ahogy a földkerekség legjobb tudósai fél évszázad óta, évről évre jósolják. Őket nem érheti vád: vészharangoztak, ahogy csak tudtak, és jelzéseik el is jutottak a legmagasabb politikai szintre. Nem tehetnek arról, hogy fellépésüknek nem volt elegendő foganatja.
*
Immár egyszerre hihetünk a tudománynak és a szemünknek. A klímaváltozás hatása bolygónk minden pontján érzékelhető, ha nem is egyformán vagy egyforma súllyal. Nálunk is. Mi több, az adatok azt mutatják, hogy nálunk különösen. Itt, a Duna lassan összeérő két partján. Az új éghajlati hatások most már fokról fokra megtelepednek, és be fognak rendezkedni a Kárpát-medencében. Idejük van bőven, hiszen jól megalapoztuk a jövőjüket. Nekünk az marad, hogy – ha lehet – enyhítsük a velük járó ártalmakat, és megőrizzük eddigi életformánk alapjait. Ez nem lesz könnyű. Igazodásunk folyamata bőven áthúzódhat a század második felébe.

Be kell látni, hogy a klímaváltozás nem egyszerűen globális, hanem attól minőségileg eltérő – mondjuk úgy – szuperglobális kihívás. A globális kihívások ismertetőjegye az, hogy kiterjednek, és veszélyt jelentenek a bolygó egészére. Ami a klímaváltozás esetében is igaz, de itt nem ez a lényeg. Ennél is fontosabb, hogy a klímaváltozás hatásai elől egyáltalán nem lehet helyi vagy egyéni („szuverén”) intézkedésekkel elrejtőzni. Az éghajlatváltozás az első olyan, emberi tevékenység okozta veszély, amely nem egyszerűen kiterjed a földi rendszer egészére, hanem áthatja és be is tölti ezt a rendszert. A megelőzés és a védekezés tehát csak egységes, planetáris keretben lehet hatékony. A globálisnak minősített kihívások esetében még elképzelhető, hogy az országok, netán a közösségek egy része kimarad vagy képes kivonni magát a hatásuk alól. Ilyen az elszegényedés, a pénzügyi és gazdasági válságok, a háborús veszély növekedése, a világjárványok vagy a migráció. A klímaváltozás elől azonban nincs hová bújni. Egyébként hozzá hasonló jegyeket mutat a mesterséges intelligencia térhódítása, amely talán a második szuperglobális kihívás lesz.

Ne áltassuk magunkat, mondjuk ki: jó, ha felkészülünk arra, hogy a klímaváltozás törést okoz az emberi civilizáció fejlődésében. A fő forgatókönyvek már ismertek, de a földi éghajlat páratlanul szerteágazó rendszer, és a változások regionális vagy részletes módozatait nem lehet előre látni. A tudósok többsége szerint a klímaváltozás legrosszabb vagy egyenesen katasztrofális következményeit még talán meg lehet előzni. Ehhez gyors, hatékony és az egész Földet átfogó lépések szükségesek. De az idő fogy, és lassan ez az utolsó kapu is bezárul.

Mit tettünk eddig?

...

ITT OLVASHATÓ