Ne legyen túl kicsi, hadd legyek továbbra is apró és jelentéktelen benne, de ilyen nagy sem kell, legyen éppen megérthető, mert ha meg tudjuk ismerni, akkor talán egymást is megérthetjük, és mennyivel jobb lenne egy olyan világ, ami nincs tele félreértésekkel, gyanakvással, kimondatlan sérelmekkel, olyan mondatokkal, amelyeket már akkor megbánunk, amikor még ki sem mondtuk őket, képzeld el, hogy nincsenek háborúk, énekelte Lennon, és persze, hogy lelőtték, mert valahogy mindig azok halnak meg, akik el merik képzelni, az én világomban nem lennének fegyverek, Lennon élne, de nem énekelhetné el az Imagine-t, hiszen abban a világban eleve nem lenne háború, legfeljebb csendes viták lennének a konyhaasztalnál arról, ki felejtett el tejet venni, de ezek a viták sem tartanának tovább néhány percnél, mert mindenki tudná, hogy a harag tulajdonképpen fáradtság, félelem vagy szeretethiány, meg amúgy is, mindenki elfelejtett tejet venni, és nem lenne szégyen azt mondani, hogy ma rossz napom van, ma ne kérdezz túl sokat, csak ülj mellém, csendben, és tegyél úgy, mintha ez magától értetődő volna, mintha nem lenne különös, hogy húsból, emlékekből, szorongásból és néhány makacs reményből összerakott lények sétálnak egymás mellett az utcán, táskákkal, bevásárlólistákkal, de néha lemarad a listáról a tej, mert a világom nem lenne tökéletes, hiszen a tökéletesség gyanús, és biztosan lakhatatlan, inkább olyan lenne, ahol a hibák nem végzetesek, ahol egy rosszul sikerült mondat után még vissza lehet fordulni, ahol a szeretetnek nem kell mindig szépnek lennie, elég, ha csak úgy van, mint egy régi kabát, amiről tudjuk, hogy bármikor felvehetjük, ebben a világban a házak ablakai esténként nem azért világítanának, mert mindenki bezárkózott a maga kis történetébe, hanem mert odabent emberek próbálnának nem teljesen elveszni, megölelnék egymást hátulról a mosogatónál, csak úgy, minden különösebb ok nélkül. Mert ebben a világban nem lennének hősök sem, vagy mindenki hős lenne, csak nem úgy, ahogy most képzeljük a hősiességet, nem nagy tettekben, nem áldozatban, nem abban, ki mer meghalni egy ügyért, hanem abban, ki mer kimaradni, ki mer bocsánatot kérni, ki meri kimondani, hogy ma rossz napja van, és nem lennének gazdagok sem, vagy mindenki gazdag lenne, de nem bankszámlában, nem jachtokban, nem abban, ki hány helyre tud elmenekülni önmaga elől, hanem időben, figyelemben, olyan délutánokban, amikor senki nem siettet senkit, amikor nem kell minden mondat mögé bizonyítékot tenni, hogy komolyan vegyenek, amikor nem kell eljátszani, hogy jobb vagyok, mint amilyen, csak azért, hogy másoknak kényelmesebb legyen szeretni, mert nem csak magamnak szeretném ezt, hiszen az hamar börtönné válna, még akkor is, ha puha a szőnyeg, jó a kilátás, és senki sem szól rám, ha egész nap ugyanazt a dalt hallgatom, olyat szeretnék, amiben van helye mások világának is, a furcsa szokásaiknak, a rossz zenéiknek, a kusza álmaiknak, és ha valaki megkérdezné tőlem, hol van ez a világ, nem tudnék térképet mutatni, nem lenne rajta országhatár, mert ezt a világot nem megtalálni kell, hanem felépíteni, atomonként, molekulánként, mozdulatonként, türelemből, figyelemből, bocsánatkérésből és újrakezdésből kell összerakni, abból, hogy nem vágunk vissza azonnal, hogy nem a legélesebb mondatot választjuk, hanem a legigazabbat, hogy megtanuljuk felismerni a másik ember félelmét a támadása mögött, a fáradtságát a közönye mögött, a szégyenét a hallgatása mögött, és a sajátunkat is, magunkban észrevenni a romlást, a jogos fájdalmat, ott kezdődnének az én világom törvényei, hogy nem kell mindig igazunknak lenni, hogy lehet bocsánatot kérni anélkül, hogy közben kisebbek lennénk, nem tökéletes világot szeretnék, csak élhetőt, amiben jó néha fáradtnak lenni, jó tévedni, és akkor talán már nem is számítana, hogy ez a világ az enyém-e, vagy a tiéd, vagy valaki másé, akit nem is ismerünk, csak ő is szerette volna elképzelni, milyen különös, milyen nevetséges és mégis milyen megható ez az egész, hogy élünk, hogy egymás mellett élünk, hogy néha elfelejtünk mindent, ami fontos, aztán mégis megpróbáljuk újra, és ha csak ezt az egyet sikerül megőrizni, ezt az újrapróbálást, akkor talán nem is kellene egy másik világ, mert ez a mostani, ez a túl nagy, túl hangos, túl sokszor elrontott világ is elkezdene lassan, szinte észrevétlenül hasonlítani arra, amelyet szeretnék.
A NYOMOR SZÉLE (BLOG / HVG) Szerző: L. RITÓK NÓRA 2026.06.19.
Az ember akkor érzi igazán, mekkora a társadalmi leszakadás, ha mindkét oldalról szerez megtapasztalásokat. Ha csak az egyik oldalt ismeri, akkor a másikról könnyen fogalmaz meg ítélkező mondatokat.
Az ítélkezést viszont nagyon ki tudja törölni az emberből, ha csendben figyel, próbál megérteni dolgokat, a másik helyzetébe képzeli magát, és kiépíti magában azt az empátiát, ami nagyon fontos képesség a közösségben éléshez.
Amikor elkezdtem a szegregátumok világával ismerkedni, tele voltam én is előítéletekkel. Egyszer valahol azt mondtam, hogy ma is vannak bennem ilyenek, csak már tudom értelmezni és kezelni ezeket. Akkor valaki azt mondta nekem, hogy akkor már nincs is bennem, és hülyeség azt állítanom, hogy előítéletes vagyok.
Sokat gondolkodtam ezen, és mégis azt gondolom, nekem van igazam, vagyis, én így élem meg. Mert rajtakapom magam most is egy minden indok nélküli gyanakváson, amit nyilván valamilyen megtörtént negatív dolog épített fel bennem, de képes vagyok ezt már gondolati síkon is lezárni, és tudatosan figyelni, hogy kifele ebből ne látszódjon semmi. De attól még a fejemben megfogalmazódott…
Dolgozunk magunkon, folyamatosan, hogy jobbak lehessünk. Ez nagyon fontos.
A héten voltam a Forbes Power Women’s Summit eseményén, ahol a fő vonal, ami összekötötte az előadásokat, workshopokat az őszinteség volt. Ez is volt a címe: Az őszinteség ereje. Ennek a jegyében hívott közös gondolkodásra mindenkit, hogy merjünk őszintén jelen lenni a munkánkban, az otthonunkban, a kapcsolatainkban és önmagunk előtt is.
Bár nagyon szerettem volna több időt ott tölteni, ha már voltam olyan szerencsés, hogy egy beszélgetésbe én is meghívást kaptam, de sietnem kellett egy másik eseményre. Mégis, volt annyi időm, hogy szemléljem kicsit a jelenlevőket. Nyilván, aki ide eljön, az nem a társadalmi leszakadásban érintett, számomra már az is öröm, hogy évek óta valamilyen módon a téma ott lehet, kapunk meghívást mi, akik dolgozunk benne, és így legalább az ügy-képviselettel kicsit jelen van.
Mert helye van szerintem itt, nagyon is, a nők szerepe ugyanis kulcsfontosságú a generációs szegénység megtörésében, és a társadalmi szerepvállalás, a szolidaritás olyan téma, ami nem hiányozhat egy, a nőkről, nőknek szóló eseményről, ami természetesen a férfiak számára is nyitott. Nem hiányozhat onnan, ahol sikeres és az önfejlesztés iránt elkötelezett női karrierépítések megmutatásával, támogatásával szeretnék a fejlődést támogatni.
Miközben figyeltem a jelenlevőket, a nyüzsgő, vidám és érdeklődő tömeget, és olvastam a témákat is, nem tudtam nem gondolni az asszonyokra, akikkel dolgozunk, akik generációs szegénységben élnek.
Micsoda szakadék választja el a két világot egymástól! Mindenben. Külsőségekben, tudásban, képességekben, gondolkodásban, szókincsben, önismeretben, motivációban és lehetőségekben is.
Az a csomag, amit ők hoznak magukkal a múltjukból, és amit épít tovább a jelenük is, nem engedi a jövőben gondolkodást. A megéléseik, a traumáik, a menekülésük, a beletörődődésük, egyáltalán a túlélés egy nagyon nehezen megtörhető béklyóban tartja őket. Mennyi munkánk van a mögött, hogy felcsillanjon egy-egy reménysugár, és elinduljon valami!
Őszinteség? Szembenézés? Identitás? Tudatos élet? Minden egyes elemével küzdünk, folyamatosan.
Mások a szavak, és azok jelentése is számukra. Milyen nehéz volt megtanulni azt is, hogy a szavakon sem ugyanazt értjük. Hogy sok szó ismeretlen és értelmezhetetlen számukra. Jól emlékszem, még az elején, mikor megszerveztünk egy szűrővizsgálatot, és az orvos, aki épp egy derékfájásra panaszkodó asszonyt vizsgált, azt kérdezte tőle: “nem szokott gimnasztikázni”? Az asszony kétségbeesett tekintettel nézett körbe, majd, mivel nem tudta, mi az, így azt mondta: “nem”. “Pedig kellene!”-mondta tanácsként a szakember.
És nemcsak a tudáshiányról van szó. Amikor az énkép zavaros, kudarcokkal terhelt minden eleme, amikor a függőségek határozzák meg a mindennapokat, akkor ott nagyon nehéz őszinteségről beszélni. És nem azért, mert nem tudunk bizalmi légkört kialakítani, hanem, mert pontosan ismerjük az erőviszonyokat, amiben a félelem nagyon meghatározó, és a tényeket a védelem, vagy épp a támadás érdekében állítják sajátos rendszerbe. Ez nem olyan sima hazugság, mint amit sokan gondolnak erről. Ez egy menekülés, ami, ha csak rövid időre is, de biztonságérzést, erőt mutat nekik.
Így tagadják le a családon belüli erőszakot, akkor is, ha előtte elismerték. Félelemből bizonygatják, hogy nem történt meg, mert attól tartanak, ha őszintén elmondják, még rosszabb helyzetbe kerülnek. És így szaladnak a “családkisegítőhöz”, hogy feljelentsenek valakit, egy másik asszonyt, akiről úgy vélik, rosszat állított róluk, és elég erőt éreznek magukban ahhoz, hogy kijelentsék: “elvitetem a gyerekeidet”. Hány ilyen esetben göngyölítettük vissza a történetet, és kiderült, hogy semmilyen alapja nincsen, csupán egy kicsinyes bosszú. Ma már tudjuk, hogy egy konfliktuskezelési minta ez, épp olyan, mint a “rád hívom a rendőrt”. Nincs tudás, nincs eszköz másra. És hányszor kell a tényeket átbeszélni újra, hogy körvonalazódjon valami az őszinteségről.
Aminek kölcsönösnek kell lennie, a mintát ebben is mi adjuk, fejlesztők. És lassan beépül a közösségbe az, hogy a tények makacs dolgok, és ha őszinték és igazságosak akarunk lenni, akkor mindig ragaszkodni kell ezekhez.
A kihívás ebben az, hogy az igazságnak mindig személyes megélése van, amin az érzelmek torzítanak. Sokszor nem tudunk ezzel megbirkózni, mert a tényekkel sem tudnak szembenézni, az elképzelt helyzetet ugyanis valósnak élik meg. Nagy türelemmel és következetességgel azonban lassan alakul a helyzet.
Mert egy kis közösségben semmi sem marad titokban. (Látjuk most, a politika terében, hogy ez nagyobb közösségekben sem.) A tényeket közösen értelmezni, kivezetni a fölösleges érzelmi túlkapásokat, ez alap ahhoz, hogy megbeszélhessük, pontosan mi történt?
Az egyén szembenézése önmagával nagyon fontos. Mert így tud meghozni döntéseket. Aztán jön az újabb kihívás, hogy ezeket meg tudja-e lépni? Ehhez újabb készségek kellenek, tudások, melyeket fel kell építeni. Közben pedig nemcsak az egyént, hanem a közösséget is formálni, ami segíthet, támogathat, ha azonos értékalapra tud rendeződni.
Még csak az őszinteség egy kis szeletét próbáltam boncolgatni, és máris túl hosszúra nyúlt ez a blogbejegyzés. És mennyi minden van még, amivel meg kell küzdenünk, hogy felépítsük bennük azt az énképet, ami alap lehet egy önmagában bízó, nem passzívan sodródó nő életéhez.
Ha magunkat értjük, képesek leszünk másokat is megérteni. Nagy tanulsága ennek a munkának, hogy enélkül csak a szerepek átörökítése történik.
Az elmúlt másfél évtized Magyarország elmúlt száz évének legsikeresebb korszaka volt - ezt maga Orbán Viktor állítja.
Ha ezt a családjára érti, maradéktalanul igaza van. Leánya, Ráhel és veje, Tiborcz István a Forbes becslése szerint 2025-ben 211 milliárd forintos vagyonnal az ország tizenharmadik leggazdagabb családja volt. Apja, Orbán Győző cégbirodalma 408 milliárd forintos forgalmából söpört be hasznot, és ebből több milliárd forint osztalékot tett zsebre. Orbán legjobb és legrégibb barátja, a korábbi vidéki gázszerelő, Mészáros Lőrinc 591,3 milliárd forintos vagyonával a világ ezer leggazdagabb embere között van.
Az Orbán család fent említett mesés meggazdagodása úgy következett be, hogy Magyarország Európában az élre tört a korrupció tekintetében. Tizenöt-tizenhat évvel ezelőtt még tizennégy ország volt Európában korruptabb Magyarországnál. A helyezés sokat javult, de nem tűzném ki az “Európa legkorruptabb országa” címet nagy sikerként a kalapomra.
Ha viszont nem a családja, hanem Magyarország legsikeresebb másfél évtizedét érti alatta, akkor sajnos meglehet, hogy nem ismeri a tényeket. Hadd sorakoztassam tehát ide őket. 2010-ben, amikor Orbán megkezdte 16 éves regnálását, az egy főre jutó GDP szerint Magyarország a 41. helyen állt az európai országok rangsorában. Milyen magasra emelkedtünk erről a kiinduló pontról?
Az összes európai országot vizsgálva a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2025-ös adatai szerint az egy főre jutó nominális GDP alapján Magyarország a 40. és 50. hely közötti sávban helyezkedik el a kontinentális rangsorban. Az ország az EU átlagának kereken háromnegyedét érte el, és ezzel csupán Görögországot és Bulgáriát előzte meg az EU-n belül. Hát ez nem tűnik a legsikeresebbnek. Ha az egy főre számított GDP vásárlóerőben mért értékét nézzük, ezek az országok vannak Európában még mögöttünk: Bulgária, Bosznia-Hercegovina, Görögország, Horvátország, Szlovákia, Montenegro, Macedónia, Albánia, Szerbia, Lettország és Románia. Ebből a listából is úgy látszik, hogy nem hagytunk le senkit. Sikernek ezt sem nevezhetjük.
Ehhez a témakörhöz kapcsolódik a boldog, békés öregkorra való esély, vagyis hogy hogyan boldogul egy élet munkája után egy ország idősebb lakossága. Az öregséget vizsgáló nemzetközi kutatócsoport szerint 18 ország között Norvégia, Svédország, és az USA áll az első helyeken, Magyarország pedig az utolsón. Hát ez sem tűnik a legsikeresebbnek.
Ha a lakosságnak az Európai Unió átlagához mért fogyasztását vizsgáljuk, akkor Magyarország - csupán Bulgáriát megelőzve - az utolsó előtti helyen áll, és az EU átlagos fogyasztásának 62 százalékát éri el. Ez sem valami nagy siker.
A lakosság jólétének nemzetközi statisztikákban általánosan használt mércéje a születéskor várható élettartam. Nos, ebben a tekintetben csak Romániában és Ukrajnában kedvezőtlenebb a helyzet, mint Magyarországon. Viszont a férfiak Szlovákiában 1 évvel, Horvátországban 2,6 évvel, és az ugyancsak szomszédos Ausztriában 7 évvel élnek tovább, mint Magyarországon. Összeurópai rangsorban mindez úgy néz ki, hogy 50 európai ország között a magyar férfiak a 8., a magyar nők a 10. legrövidebb életűek.
Mindezt összegezve egyértelmű, hogy az Orbán Viktor által dicsőített másfél évtized aligha tekinthető az elmúlt száz év legsikeresebb korszakának Magyarországon. Ezzel nem állítom, hogy a legsikertelenebb lett volna, hiszen gazdag a magyar történelem, és volt ennél rosszabb is: például 1930 és 1945 között.
Hétfő délután bejelentette a Mediaworks Hungary, ami már várható volt: számos lapot bezárnak, egyeseket digitális formában üzemeltetnek tovább. Az értesülések több száz ember elbocsátásáról szólnak. A Mediaworks azt nem közölte, hány főtől válnak meg, azt viszont megerősítették, hogy keddtől felfüggesztik a Bors megjelenését, július 1-jétől pedig a Nógrád Megyei Hírlap, a Heves Megyei Hírlap és a Komárom-Esztergom megyei 24 Óra című napilapokét. Az egyes lapok digitális felületei üzemelnek tovább. A Ripost.hu és a Metropol.hu esetében viszont azokat is bezárják.
Bízik a bíróság reális helyzetértékelésében – közölte Biró Ferenc Pál, az Integritás Hatóság (IH) elnöke azután, hogy az Állami Számvevőszéket vezető Windisch László kezdeményezte elnöki jogviszonyának megszüntetését a Fővárosi Törvényszéken. Windisch azután fordult a bírósághoz, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) egyebek mellett hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt emelt vádat Biróval szemben. Az IH elnöke kedden azt írta: „amióta ez az eljárás elindult, tudtam, hogy elsődleges feladatom a hatóság szervezetének integritásának biztosítása, a rendelkezésemre álló összes eszközzel, akár azzal is, hogy a szervezet bizalmát élvezve kiállok a nyilvánosság elé”. Hozzátette: meggyőződése, hogy a bukott hatalom egyik utolsó embere politikai küldetést teljesít.
Még jóval a választás előtt, február végén tett feljelentést egy magánszemély annak gyanújával, hogy a 2021-ben létrehozott MOL – Új Európa Alapítvány, az elmúlt években alapított kekvák egyike (amit tizennégy másik társával együtt idén augusztus 31-ig bezárnak) szabálytalanul, költségvetési csalást elkövetve kötött meg bizonyos szerződéseket és fizetett ki egyes támogatásokat, és azok nyomán sok százmillió forintnyi adót nem fizettek meg az államnak. A február végi feljelentésben azt a gyanúját fogalmazta meg, hogy az alapítvány több milliárd forint értékben adott támogatásokat hazai és külföldi sportszervezeteknek, illetve rendezvényeknek „mecenatúra” jogcímen, de valójában más konstrukcióban.
Felülvizsgálja a kormány a trafik- és kaszinókoncessziót, mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a heti kormányszóvivői tájékoztatón. Arról beszélt, hogy sok esetben politikailag jól ismert szereplőkhöz kerültek nagy mennyiségben nagy forgalmú dohányboltok. A kormány még véletlenül sem szeretné, hogy a dohányzás népszerű legyen és elterjedjen, de el szeretnék kerülni azt is, hogy olyan szereplők gazdagodjanak meg ebből, akik nem tisztességes eljárásban és versenyben szereztek hosszú évtizedekre szóló jogokat a dohányboltok működtetésére. Az előző kormány a választás előtti hetekben sorra osztott ki hosszú távú kaszinókoncessziós jogokat Szegeden, Győrben, Miskolcon, Pécsen, Nyíregyházán, Sopronban és Debrecenben. Van olyan szerződés, ami 2061-ig érvényes.
Kedd este két törvényjavaslatot is benyújtott a kormány a parlamentnek, és az egyik az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 110 oldalas törvényjavaslat (pdf). A törvény többek között szigorítja a vagyonnyilatkozat-tételre, illetve annak ellenőrzésére vonatkozó szabályokat; az Integritás Hatóság vonatkozó feladat- és hatásköreinek megteremtésével biztosítja a vagyonnyilatkozatok tartalmának vizsgálatát, teljeskörűségük ellenőrzését; rendelkezik a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) alaptörvényben is rögzített megszüntetéséről, és az ezzel összefüggő végrehajtási rendelkezések elfogadásáról; a korrupcióval szembeni fellépés érdekében módosítja a büntetőeljárásról szóló törvény egyes passzusait; fokozza a közbeszerzések terén a versenyt és az átláthatóságot.
Hat év alatt 261 milliárd forint közpénz, egy további 25 évre szóló keretszerződés, amely összességében akár ezermilliárdos nagyságrendű állami finanszírozást is jelenthetett volna – ilyen háttér mellett különösen fontos kérdés, kik ellenőrzik a Krausz Ferenc vezette Élvonal Alapítvány működését. A kekvaformátumban (közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány formátumában) működő alapítványoknál általában a kuratórium tagjai körül szoktak viták lenni. Az Élvonal esetében itt abszolút nem érheti szó a ház elejét, a kuratóriumban világhírű, Nobel-díjas tudósok ülnek. Egy alapítványnak azonban nemcsak kuratóriuma van, hanem felügyelőbizottsága is. Ennek a szerepe nem pusztán jelképes: a testület feladata a szervezet gazdálkodásának és működésének ellenőrzése, betekinthet az iratokba, vizsgálhatja a vezetők döntéseit, és kötelessége jelezni, ha jogsértést vagy a szervezet érdekeit sértő működést tapasztal. Az Élvonal alapító okiratából pedig az derül ki, hogy ezt a feladatot egytől egyig erősen Fidesz-kötődésű szereplők látták el – és nincs ez másképp a Krausz Ferenc vezette Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) Nonprofit Kft.-nél sem.
A kekvamodell éppen azért verte ki a biztosítékot az Európai Uniónál, mert ebben a konstrukcióban az állam közjogi eszközzel (törvénnyel), állami vagyon juttatásával hozott létre magánjogi szereplőket. A struktúra pedig lehetővé tette, hogy a Fidesz a kuratóriumokba és a felügyelőbizottságokba beültesse a saját embereit, akiket egy sima kormányváltás esetén nem lehet volna kirobbantani onnan. A Tisza kétharmados győzelme azonban mindent megváltoztatott, az új kormány meg is szünteti a kekvákat – de ha a Tisza nem nyert volna ekkora fölénnyel a választáson, tehetetlen lenne a konstrukció ellen...
Velkey György újabb videóban beszélt az indokolatlanul adományozott magyar állampolgárságok ügyéről. A politikus állítása szerint ezúttal azt mutatja be, hogyan adhattak a legmagasabb körök tudtával több tízezer dollárért magyar állampolgárságot kanadaiaknak.
A videó egyik legsúlyosabb állítása, hogy magyar diplomaták már a Szijjártó-féle időszakban jelezték a visszaéléseket, de a jelzéseiket a politikus szerint nem vették komolyan. Velkey György úgy fogalmazott: hálával tartoznak azoknak a diplomatáknak, akik ebben az időszakban is becsülettel jelezték a problémákat.
A kérdés most az: kik tudtak ezekről az ügyekről, kiknek kellett volna lépniük, és milyen felelősség terheli azokat, akik a jelzések ellenére sem állították meg a visszaéléseket?
Kövesd a Magyar News Online-t a legfontosabb közéleti, parlamenti és elszámoltatási ügyekért.
A KlikkTV Fordulópont című adásában Ónody-Molnár Dóra (Jelen), Lánczi Richárd (Magyar Hang) és Murányi András (Index) elemzik a hazai belpolitika legfrissebb eseményeit, különös tekintettel a köztársasági elnök körüli vitákra és az Alkotmánybíróság belső feszültségeire.
Időrendi áttekintés és kulcspontok:
00:00 – Köszöntő és vendégek bemutatása A műsorvezető üdvözli a nézőket és bemutatja a kerekasztal résztvevőit.
00:19 – Sulyok Tamás és a Tisza Párt törvénymódosítása A beszélgetés az elnök legutóbbi aláírásával indul. Mennyiben akadályozza vagy segíti az államfő a kormányváltó erők munkáját? Az elemzők szerint Sulyok a „két lábon járó toll” szerepét hozza, és továbbra is mindent aláír, amit a hatalmi érdek megkíván.
02:23 – Miért nem mond le az államfő? Vita arról, hogy miért ragaszkodik Sulyok Tamás a székéhez a folyamatos támadások és a múltját érintő vádak ellenére. Felmerül Orbán Viktor háttérben meghúzódó szerepe és a NER bástyáinak védelme.
05:04 – A bombahír: Szétrobbanó Alkotmánybíróság Részletes elemzés arról a friss információról, miszerint Sulyok Tamás beadványa után (melyben saját szerepfelfogásának értelmezését kérte) hét alkotmánybíró zárta ki magát a folyamatból. Ez példátlan válságot jelez az intézményen belül.
07:46 – Súlyos vádak és a múlt árnyai Az elnök önéletrajzi ellentmondásai, a zsebszerződéses földügyek és a családi múlt körüli viták hatása a köztársasági elnöki intézmény tekintélyére.
12:03 – Változások a nyomozóhatóságoknál? Elkezdődött-e valódi munka az ügyészségen és a rendőrségen? A vendégek azt vizsgálják, hogy az áprilisi események óta látható-e elmozdulás a megfelelési kényszerben.
15:40 – A választói elvárások és a valóság Magyar Péter ígéretei és a Tisza Párt szimpatizánsainak várakozásai az elszámoltatással kapcsolatban. Hol tart most a folyamat, és miért tűnik úgy, mintha bizonyos pontokon megrekedtek volna?
19:41 – Uniós források és diplomáciai mozgások A jogállamisági viták, az EU-s pénzek hazahozatala és Magyarország helyzete az európai térképen. A prioritások elemzése: szimbolikus ügyek kontra gazdasági kényszerek.
22:32 – Gazdasági ügyek és a „mély állam” A Matolcsy-ügy és más, jól dokumentált visszaélések feltárása. Miért nehéz az államigazgatási gépezet átállítása egy új korszakra?
25:13 – Előzetes a következő részhez: Az aranykonvoj-ügy A műsorvezető lezárja az első részt, és beharangozza a következő blokkot, amely a Fidesz legfelsőbb köreit is érintő aranykonvoj-botránnyal foglalkozik.
A nyugdíjrendszer jövője körüli vita egyszerre gazdasági, társadalmi és politikai kérdésként jelent meg abban a beszélgetésben, amelyet a KlikkTV Egyenleg című műsorában folytatott Korózs Lajos és Karácsony Mihály. A felek nem csupán a jelenlegi rendszer fenntarthatóságát vizsgálták, hanem azt is, hogy milyen irányba lehetne elmozdítani egy olyan struktúrát, amely egyszerre biztosítja a költségvetési stabilitást és az idősek méltányos ellátását. A vita egyik kiindulópontja az volt, hogy a magyar és az európai nyugdíjmodellek között folyamatos feszültség húzódik a „fenntarthatóság” és a „méltányosság” elvei között.
Fenntarthatóság és méltányosság feszültségében
A beszélgetésben Korózs Lajos hangsúlyozta, hogy Európa-szerte két nagy logika határozza meg a nyugdíjpolitikát: az egyik a pénzügyi fenntarthatóságot, a másik a szociális igazságosságot helyezi előtérbe. „Ha egy fiskális pénzügyes írja a nyugdíjrendszert, akkor az a logika, hogy meg kell szorítani, hogy felesleges ennyit adni, a fenntarthatóságot kell biztosítani” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ezzel szemben a szociális megközelítés az igazságosságot és a szolidaritást tekinti elsődlegesnek. Szerinte Magyarországon is ez a két szemlélet feszül egymásnak, és ebből adódnak a rendszer alapvető ellentmondásai.
A politikus úgy vélte, hogy a jelenlegi rendszerben halmozódó feszültségek már társadalmi konfliktusokat is generálnak, ezért „sürgősen hozzá kell nyúlni a nyugdíjrendszerhez”. Érvelésében kitért arra is, hogy Európa több országában nyugdíjas tüntetések zajlanak, és egyre több helyen jelennek meg nyugdíjas érdekképviseleti pártok, ami szerinte jól mutatja, hogy az idősek érdekei sok helyen nem kapnak megfelelő politikai súlyt.
Politikai döntések és európai kötelezettségek
A vita másik hangsúlyos eleme az volt, hogy mennyiben tekinthető a nyugdíjrendszer finanszírozása technikai vagy politikai kérdésnek. Korózs Lajos szerint a rendszer nem omlik össze önmagától, mert annak működése alapvetően politikai döntéseken múlik: „egy nyugdíjrendszer nem tud tönkremenni, az államon múlik, és politikai döntések tömkelegét kell meghozni”. Hozzátette, hogy a források elosztása mindig prioritási kérdés is.
A beszélgetésben szóba került az Európai Unióhoz való viszony is. Elhangzott, hogy Magyarország korábban vállalt bizonyos nyugdíjreform-lépéseket, amelyek azonban nem valósultak meg a megadott határidőkig. Ez a vita szerint nemcsak politikai, hanem pénzügyi következményekkel is járhat, különösen az uniós források hozzáférése szempontjából. A szereplők szerint a reform elmaradása hozzájárul a jelenlegi bizonytalansághoz, miközben az európai elvárások továbbra is fennállnak.
Karácsony Mihály ezzel összefüggésben azt hangsúlyozta, hogy a szolidaritás erősítésére több jogi és intézményi alap is létezik, amelyekre lehetne építeni. Ugyanakkor szerinte a jelenlegi rendszerben a feladatok túlságosan szét vannak tagolva, ami megnehezíti az átlátható működést és a hatékony döntéshozatalt.
2000 milliárd, állami hatékonyság és a rendszer tartalékai
A beszélgetés egyik legmarkánsabb pontja a források kérdése volt. Korózs Lajos szerint nem feltétlenül forráshiányról van szó, hanem az állami működés hatékonyságáról. Ennek alátámasztására több példát is említett, köztük azt, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatai szerint a behajthatatlan kinnlevőségek összege meghaladja a 2000 milliárd forintot. „Hát ezt én nem tudom behajtani? Hát milyen állam?” – tette fel a kérdést, utalva arra, hogy szerinte ez az összeg önmagában is jelentős nyugdíjforrást jelenthetne.
A vita során felmerült az áfa-rés, a feketemunka és az árnyékgazdaság kérdése is, amelyek mind hozzájárulnak az állami bevételek csökkenéséhez. A résztvevők szerint ezek kezelése nélkül nehéz hosszú távon stabil nyugdíjrendszert fenntartani. Karácsony Mihály ehhez hozzátette, hogy az állami feladatok leépítése és az ellenőrzési kapacitások szűkítése is hozzájárul a rendszer gyengüléséhez, példaként említve a munkavédelmi ellenőrzések visszaszorulását.
A beszélgetés kitért az alapnyugdíj kérdésére is, amelyet mindkét fél fontos lehetséges reformirányként említett. Karácsony Mihály szerint „senkinek nem kellene 21. századi körülmények között egy bizonyos szint alatt élnie”, ezért támogatja egy minimális, minden jogosult számára biztosított alapnyugdíj bevezetését, amely ugyanakkor feltételekhez köthető lehetne.
Korózs Lajos ezzel összhangban azt hangsúlyozta, hogy az idősek ellátása nem csupán nyugdíjkérdés, hanem komplex szociálpolitikai rendszer része, amelyben az egészségügytől kezdve az önkormányzati ellátáson át számos terület érintett. Szerinte a jelenlegi széttagolt struktúra nem kedvez a hatékony működésnek, és akadályozza az idősellátás átláthatóságát.
A vita végén szó esett az idősotthoni férőhelyek bővítésének tervéről is. Karácsony Mihály szerint egy olyan program, amely 20 000 új férőhely létrehozását célozza, komoly előrelépés lenne, tekintettel arra, hogy jelenleg mintegy 58 000 ember él intézményi ellátásban, miközben körülbelül 60 000-en várakoznak elhelyezésre. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a demográfiai folyamatok miatt a következő években az idősellátás iránti igény tovább növekedhet, ami újabb kihívásokat jelent majd a rendszer számára.
ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA Szerző: VARGA TAMÁS 2026.06.19.
A szemünk előtt látványosan összeomlott Orbán-rendszerben a közügyekért aggódó olvasók egy idő után már semmin nem lepődtek meg, így halkan felsóhajtva, rezignáltan vették tudomásul azokat a sajtóhíreket is, amelyekben a független médiumok jól dokumentáltan, alaposan feltárt korrupciós ügyekről adtak hírt, de vagy mégsem indult nyomozás, vagy ha indult, abban sok köszönet nem volt, mert valahogy soha nem sikerült kinyomozni évek alatt sem, hogy történt-e bűncselekmény, és azt kik követték el. Miközben az ország korrupciós indexe egyre nőtt, a bűnüldözésre hivatott szervekbe vetett társadalmi bizalom indexe egyre csökkent. Ez a bűnüldözési rendszer papíron még mindig „szolgál” és „véd”, a gyakorlatban viszont inkább olyan színházi előadás, ahol a szereposztást rég a lojalitás és megbízhatóság, mintsem a tehetség dönti el, a kritika megszűnt, a taps pedig kötelezővé vált – néha ugyan késik, de azt is belső utasítás szabályozza. A színészek alkalmatlansága pedig nemhogy nem hiba, hanem szelekciós előny – aki nem ért hozzá, legalább nem kérdez rá feleslegesen dolgokra, hanem gondolkodás (mert az tilos!) nélkül végrehajtja a rendező utasításait. * Jelen írásom célja annak vizsgálata, milyen felelőssége volt abban a legfőbb ügyésznek (értsd Polt Péter Fidesz-tagsági könyves örökös legfőbb ügyésznek) és a mindenkori országos rendőrfőkapitánynak, hogy így alakultak a dolgok?
VÁLASZ ONLINE / HÁTTÉR Szerző: MAGYARI PÉTER 2026.06.19.
Az új magyar miniszterelnöknek nagyon örültek az első brüsszeli csúcsán, de ő csak azt tudta megígérni, hogy készen áll az alkudozásra és kemény tárgyaló lesz. Első hozzászólásában rögtön beszólt a menekülteket védelmező kollégáinak, és azt is jelezte, hogy nem ért egyet azzal a tervvel, ami alapján a Bizottság sokkal rövidebb pórázra fogná a kormányokat a támogatások elköltésekor. Brüsszelben figyeltük, hogyan tért vissza Magyarország Európába.
Megtapsolták hivatalos bemutatkozásakor Magyar Pétert az európai miniszterelnökök és elnökök, amikor először szólalt fel az Európai Tanács hatalmas körasztalánál. Ez az elismerés jól mutatja, hogy milyen a hangulatban fogadták a többiek, hogy immár nem Orbán Viktor képviseli az EU legfontosabb testületében Magyarországot.
Ebben a körben ritkán tapsolnak. A szigorúan zárt ajtók mögötti megbeszélések nem a gesztusokról, hanem az alkudozásokról szólnak általában. Hogy most mégis kifejezték elégedettségüket Európa vezetői, az elsősorban annak szólt, hogy vissza lehet térni az alkudozások jól bejáratott, és az egész EU-t működtető világához.
Orbán Viktor ugyanis egyre inkább kiszállt az érdemi megbeszélésekből, és átállt arra, hogy addig vétózik, amíg mindent el nem ér, amit akar. Ha pedig nem éri el, akkor behúzza a féket, és lehetetlen akár csak részeredményeket elérni. Ezzel érdemben nem lehetett mit kezdeni. A tanácsülések előtt a többiek arra kényszerültek, hogy azt találják ki, hogyan lehet kikerülni Magyarországot a fontos döntésekkor. Hogyan lehet trükközni a saját szabályaikkal, vagy érdemes-e megpróbálni mégis alkudozni a magyarok hajthatatlanul ukránellenes miniszterelnökével. Ennek az őrületnek vetett véget Magyar első felszólalása csütörtök este. Csakhogy ő is rögtön azt ígérte, hogy vele sem lesz könnyű.
„Az elején minden felszólalás azzal kezdődött, hogy milyen jó, hogy Magyarország visszatért, óriási volt a megelőlegezett bizalom. De mondtam nekik, hogy nem barátkozni és népszerűsködni jöttem. Megadom mindenkinek a tiszteletet, de el is várom ezt, és azért vagyok itt, hogy mindenben a magyar érdeket képviseljem.”
Nekem az is jó lesz, ha én leszek a legnépszerűtlenebb a Tanácsban négy év múlva, ha ez az ára, hogy minden pénzt elvigyek, ami a magyaroknak jár
– mondta közvetlenül a csúcstalálkozó után Magyar Péter.
Első hozzászólásakor éppen a menekültügy volt napirenden, és rögtön neki is ment azoknak a kollégáinak, akik szerinte a politikai korrektséget előrébb tartják az őszinteségnél. Azt mondta a magyar újságíróknak, hogy első tapasztalatai alapján az olasz és a dán miniszterelnöknők a leghatározattabb tagjai a Tanácsnak, akik többek között a határok lezárása ügyében is a legszigorúbb eljárást követelik. Ebben a témában hozzájuk csatlakozott.
A többiek szempontjából azonban nem ez volt a legfontosabb most, hanem a beszélő viszony helyreállítása. Annak örültek, hogy a közös asztalnál ismét lett értelme az alkudozásnak...
Fél éve mellrákkal diagnosztizálták L. Ritók Nórát, akinek emiatt sok mindent át kellett rendeznie az életében, de most is örökmozgó, tevékeny, másokért tenni akaró ember, akárcsak Tapasztó Orsi. Mégis sokat küzdenek a belső elégedetlenségükkel. Honnan jöttek, milyen értékeket hoztak otthonról, mi hajtja őket, többek között erről is mesélnek Hidas Juditnak a Párban legújabb adásában. Szóba kerül az is, hogyan hatott a háborús propaganda az ország leszakadó részein, hogy mit tehetünk a manipuláció ellen és hogy miért nem jó a poroszos oktatás.
Valóban egy zseniális találmány tette milliárdossá Rogán Antalt, vagy csupán egy olyan konstrukcióról van szó, amely mögött más bevételek rejtőzhetnek? A Börtön Ablakában legújabb adásában ezt a kérdést járjuk körül Ihász Sándor volt fellebbviteli főügyésszel. A beszélgetés apropóját az adja, hogy a nyilvánosságra került információk szerint a NAV immár nyolc éve nyomoz a Rogán-féle szabadalom ügyében, miközben érdemi eredményről továbbra sem tudni. Mit jelent egyáltalán egy ilyen elhúzódó nyomozás? Normális-e, hogy egy ügy ennyi ideig tart? És vajon miért nem történnek látványosabb lépések azokban az ügyekben, amelyek korábban a politikai közbeszéd középpontjában álltak?
Ihász Sándor részletesen beszél az ügyészség működéséről, az elszámoltatások nehézségeiről, valamint arról, hogy szerinte miért lenne szükség az igazságszolgáltatás mélyreható reformjára. Szó esik a Rogán-találmány jogi hátteréről, a bizonyítás problémáiról, a letelepedési kötvények ügyéről és arról is, hogy milyen szerepet játszhatnak a politikai szempontok a nagy horderejű nyomozásokban.
Az adás nem ítélkezik, hanem azt vizsgálja: milyen jogi eszközök állnak rendelkezésre, hogyan lehetne bizonyítani egy esetleges visszaélést, és miért olyan nehéz a büntetőjogi felelősség megállapítása még akkor is, amikor a közvélemény már biztosnak érzi a választ.
Sokan a mai napig abban a kellemes hitben élnek, hogy ha az ember elmegy szavazni, akkor leválthatja az éppen aktuális haszonleső bandát és majd minden megváltozik, jó lesz. Nem nagyon szeretnénk szembe nézni azzal a körülménnyel, hogy legfelül a szálak összeérnek, és létezik egy alternatív valóság, aminek a fősodratú média és annak narratívái önkényes görbe tükrei csupán.
Úgyszintén sokan vannak, akik annak hallatán, hogy "Deep State", vagy "háttérhatalom" egyből az összeesküvés-elméletek füstös-homályos vonzáskörzetét érzik felderengni, mit sem foglalkozva azzal, hogy rengeteg összeesküvés-elmélet tulajdonképpen összeesküvés-gyakorlattá vált, s ahelyett, hogy a történelem során kibukott lólábakat jó alaposan megjegyeznénk egy életre, hagyjuk magunkat kábulatba ringatni újból és újból - ugyanazon agymosási technikák által.
Pogival most arra tettünk kísérletet, hogy a Deep State témáját és jelenkorunk ezzel kapcsolatos sztárfiguráját, Jeffrey Epstein-t kicsikét elemezve tágítsuk egymás és hallgatóink tudatát, inspirálva őket és magunkat egy szkeptikus, de nyitott gondolkodási mechanizmus irányába. Pogi a diskurzus során korábbi, immár szinte teljesen elfeledett példákkal reprezentálja a dolgok működési mechanizmusait, ami sokat segít abban, hogy felismerjünk olyan mintázatokat, amelyek ma is engedelmes kábulatban tartják a populációt. Kellemes kritikai gondolkodást mindenkinek.
[00:02:28] Létezik-e deep state, és mit jelent valójában?
[00:09:28] Forráskritika, bizonyosság és összeesküvés-elméletek
[00:16:47] Deep state vagy világösszeesküvés? Fogalmi tisztázás
[00:27:03] Davos, BlackRock és a félreértett elitfórumok
[00:32:01] A FED, a pénzrendszer és a „magánbank” mítosza
[00:55:24] Pénz, média és politikai befolyás: így működik a valódi hatalom
[01:15:40] Jeffrey Epstein története: pedofil sziget vagy mélyállami hálózat?
[01:29:44] Epstein eltűnt évei: fegyverkereskedelem, Maxwell és titkosszolgálati szálak
[02:18:00] Trump, outsider-politika és a deep state újratermelődése
Rogán polgármestersége alatt a jó kapcsolatokkal bíró személyek feltűnően olcsón juthattak amúgy igen sokat érő belvárosi ingatlanokhoz. – Nem új dolog ez, Juhász Péter ezek egy részét már évekkel ezelőtt feltárta.
A Klubrádió erről szóló riportjában Juhász ismerteti a módszereket, amelyekkel ilyen előnyökhöz juthattak a tűz közeli szereplők. Ez az ügyeskedés később tovább folytatódott, tavaly például két menetben is meghirdetett a lipótvárosi önkormányzat nem lakáscélú ingatlanokat (ezek között üzlethelyiségeket és irodákat). Ezek egy része egy panellakás négyzetméter áránál is kevesebbért kelt el – tájékoztatta a Bicskanyitogatót Csárdi Antal, aki 2026. áprilisig a terület országgyűlési képviselője volt. Ő megpróbálta megismerni a részleteit ezeknek az ingatlan eladásoknak, de szerinte az önkormányzat semmi érdemi információt nem adott ki. Ezért a politikus két pert indított, ezekből egyet megnyert, egyet elveszített, de a mai napig nem sikerült megkapnia a kért adatokat. Arról például, hogy milyen értékbecslések születtek az ingatlanokról. Riportukban megkérdeztük Léderer Sándort a K-Monitkor alapító igazgatóját is a trükkös ingatlan szerzésekről. Elmondta, hogy sok önkormányzat forrás-kiegészítésként használja az ingatlanvagyonát, gyakran "áron alul, haveroknak" juttatva értékes lakásokat vagy üzlethelységeket.
00:00 - 00:36 - Intro – Bicskanyitogató bemutatása, Belvárosi ingatlanmutyik és a
00:37 - 03:33 - Juhász Péter és az V. kerületi rendszerszintű ingatlaneladások kezdete
03:33 - 05:32 - Trükközés a bérleti jogokkal és a Rubovszky-féle irányított értékbecslések
05:32 - 09:05 - Milliárdos vagyonvesztés, a luxuspaloták sorsa és a bérlők megzsarolása
09:05 - 12:58 - Csárdi Antal az eltitkolt pályázatokról és a Stolnár Béla utcai lakásirodáról
12:58 - 19:42 - Léderer Sándor,A K-Monitor az állami vagyonvesztésről és a pénzpumpákról