TERVBEN SINCS EGY NYUGDÍJREFORM, AMELLYEL A SÚLYOS EGYENLŐTLENSÉGEKET ORVOSOLNÁK, CSAK KISZÚRJÁK AZ IDŐSEK SZEMÉT EGY UTALVÁNNYAL

NÉPSZAVA
Szerző: BÁLINT ORSOLYA
2025.09.15.

A napokban érkezik a nyugdíjasokhoz a kormány 30 ezer forintos élelmiszer-utalványa, a miniszterelnök levelével. Vajon ebből érzi-e a megbecsülést a kisnyugdíjas, aki 90 ezer forintos havi járadékával 74 évesen munkát keres (hiába), vagy az aktív nyolcvanas, aki a havi 170 ezer forintját kisvállalkozóként egészíti ki? Miután a nyugdíjasok közel fele 200 ezer forint alatti összegből tengeti életét, számukra ez is számottevő összeg, ám távlatosan mit sem segít a nyugdíjasok helyzetén, a szociális és egészségügyi ellátórendszer, vagy a szűkebb környezet részéről megoldandó problémáin.

Bevásárolni indulok, miután a gyerekeim elmentek az iskolába. A közeli szupermarket előtt, a kosaraknál filigrán, ápolt külsejű, hatvanöt körüli nő álldogál, talpig feketében. Megszólít, tudnék-e neki egy kis apróval segíteni, ennivalóra kellene. Kicsit meghökkenek, mert nem a „tipikus kéregető”, nagyon zavarban van, ettől én is zavarba jövök. A feszültséget oldandó, és mert jobb ötletem nincs, felajánlom neki, hogy jöjjön be velem a boltba, válasszon, amit gondol, és a végén az enyémmel együtt kártyával kifizetem.

Kisebb meghökkenés után beleegyezik, és bár nem állt szándékomban faggatózni, szabadkozva meséli, hogy itt lakik a közelben, a férje egy hónapja szívrohamban elment, álmában. Neki 90 ezer forint a nyugdíja, mert 6 órára volt bejelentve (orvosi leleteket gépelt), ami nem volt ekkora baj, amíg a férje élt. Most viszont, ha befizeti a számlákat, ennivalóra alig jut, és az özvegyi nyugdíját se folyósították még. Úgyhogy próbál munkát keresni, a Mekibe is bement, de a kora miatt ide se veszik fel – mire megmutatja a személyi igazolványát, ha nem hinném el, hogy 74 éves. Faramuci helyzet, mintha igazoltatnám, pedig az a fajta vagyok, aki jó szívvel megosztja a javait felebarátjával, és nem tesz fel keresztkérdéseket. Két nap különbséggel van a születésnapunk, csak épp fordított számokkal, bemutatkozom én is, nem vagyunk már idegenek. Betessékelem magam előtt a boltba. Kérdi, mivel foglalkozom, mondom, újságíró vagyok, mire felcsillan a szeme.

– Megírná a történetemet?

– Megírom, ha szeretné. De félek, ettől nem változik semmi.

– Igen, lehet... Csak ne a valódi nevemet írja, legyek inkább Erzsébet. Mert én ezt az egészet nagyon szégyellem.

– Ez nem a maga, és nem is egy ember szégyene, hanem az országé, meg a világé, amiben élünk – dohogom sután...

ITT OLVASHATÓ